Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Matinée.
- A társadalom ugy ahogy - meg van alakulva...
Ezen szavakkal kezdi felolvasását - "Egy leány eszményképéről "- Palaczky Ferenc.
És a családias matinée közönsége - jórészben egyszersmind szereplő személy - ünnepélyes arcot öltött.
A hölgyek nyakkendőik csokrát igazgatták, a férf iak megtapogatták hajukat: vajon nem romlott -e el a frizura ?
Mély csend uralkodott a sajátságos szobában.
A felolvasás irodalmi hangja, szokatlan szavai, a mindenfelőlről összehordott technikus terminusok, de legfőkép maga a felolvasás tárgya: komoly, majdnem áhitatos ünnepiességet keltett még a férfiakban is.
Csak maga a házi-kisasszony, az irodalmi matinée rendezője s központja, a szülővárosát utáló Vass Tärri arcán ült szórakozott mosoly.
Még mindig ott ült a fő-utcára nyiló ablakánál s olykor-olykor ide g esen tekintgetett ki rajta.
Ugy látszott, hogy azt akarja tudtára adni az adótisztnek, mikép nem sokat törődik vele és felolvasásával .
Palaczky, nagy nedves fényben égő szemeivel vizsga-tekinteteket vetett a lányra.
És a leány néha viszonozta e tekintetet , de nyomban elpirult .
Ő róla volt szó a felolvasásban.
S habár allegorizálva, egy kissé burkoltan, mindazonáltal minden kétségen kivül ő volt jellemezve abban.
Palaczky az ő arcképét festette le, midőn " Egy leány eszményképéről " akart beszélni.
Ő volt az, ki "gyengéd szépségekben bővelkedik. " "
Ki egyszerü karton ruhájában üde és fenséges, mint a fehér ibolya, mely erdők mélyében a vörös fenyvek árnyában illatozik. " "
Énekel - mint egy szyrén - s szelid , mint egy galamb. " "
Imádja a művészetet s otthonos a k onyhakertészetben. " "
Nem barátja a délutáni hosszu uzsonnáknak; alig látják enni ... "
A felolvasás eme szavainál egy még javakorbeli jól táplált asszonyság odafordul szomszédjához s meglehetős hangosan sugta a fülébe :
- Az én lányom sem eszik... nem eszik; egy kis levest lehetetlen bele diktálni.
Csak a gyöngéd ételeket szereti ...
A közönségből csodálkozó tekintetek fogták kereszttüzbe azt a lányt " aki nem igen eszik. "
Az hideg büszkeséggel állta a tiszteletteljes pillantásokat , még csak szemhéjait sem hunyt a le, csak kifejlett keble emelkedett valamivel gyorsabban, amint a felolvasó arról beszélt, hogy az ilyen leány "kincs ! "
A "kincs " nem volt valami kitünő szépség.
Kicsiny s szürke szemei voltak; s nagyon sajátságosan, majdnem sunyian nézett velök.
Hanem bőre szinte olyan volt mint a fehér plüss.
Nem nagy alakja erősen kifejlett, dereka mégis karcsu.
Tompora pedig oly széles, mintha nem is tizennyolc éves leány, hanem asszony volna ...
A férfiak vágyakozó szemmel néztek rája, Palaczky - felolvasás közben is - keblének emelkedését figyelte, Atyimovics Coriolán pedig egyre kicsiny lábait csodálta.
És amidőn ajkából a cigaretta-véget a hamutartóba veté vala: Májek - a hadnagy - nyomban utána nyult s nagy élvezetre valló arckifejezéssel szippantott belőle.
A " kincs " mosolygott s kövér kis kezével megfenyegette a boldog Májekot .
E némajáték alatt az érdekes felolvasás folyt tovább.
Az adótiszt feltüzelte magát az ismert költeményekből vett idézeteken.
A közönség is egészen belemelegedett, Atyimovics s a többi fiatalok irigykedve néztek a felolvasóra , egy-két idősebb asszonyság pedig valóságos imádattal.
És midőn arról volt szó , hogy a "leányok eszményképét " nem méltányolják eléggé, s "hogy a város, melyben él , lelki sötétségében, - hogy ne mondjam - vakságában - nem látja meg a fényes csillagot ... ": ezen nyilatkozatra az egész közönség idegesen mozgott.
- Palaczky lelkesült hangulatu jóslattal végzé felolvasását, hogy: "jönni fog még - talán nagyon is röviden - az az idő, amelyben egy egész országot - a fővárost s a vidékét - ott fogja látni lábainál a hölgyek ama eszményképe... és költők fogják szivének nagyságát megénekelni ... "
Tapsvihar zúgott fel a felolvasás végén és az adótiszt nekivörösödött arccal hajlongott a közönség előtt.
E pillanatban ő maga is meg volt győződve , hogy Vass Tärri a legtökéletesebb lány a világon s amit róla - ugy elvonva - mondott, mind egy szóig igaz.
- Ujvörös satine ruhájában a szokottnál is erősebben összefüzve leeresztett lenszöszke hajával, és arcán azzal a halvány rózsaszinü fén n yel, melyet ruhája szine okozott: volt is e leányban valami ideális .
De emellett kivánatos teste melegséget árasztott szét maga körül s ő percre , pillanatra kénytelen volt behunyni szemeit a férfiak sajátságos tekintete elől .
Csak az adótiszt volt oly sze r encsés, hogy a "kincs " bár zavart, de érzelmes pillantással rája nézett.
Sőt a felolvasás végével odalépett hozzá s megszoritva mindkét kezét, az érzés és hamis páthosz elegyes hangján rebegé :
- Palaczky, köszönöm önnek !
És e jelenet hatása alatt egy köny lopódzott az adótiszt szemeibe.
Talán a túlcsigázott érzékek, talán a költői elérzékenyülés, talán a túltelt férfi sziv, avagy mindezek összevéve szülték ezt a könyet?
Az bizonyos, hogy Palaczky nagy szemeinek szögletében könycsepp jelent meg s egy másod percig látható is volt.
Tärri elfordult a gyenge férfiutól s visszaülve székébe, egy papirlapról fátyolozott hangon olvasá :
" Román dalok, Alexandri Vazultól.
Prózában forditá és felolvassa : Atyimovics Coriolán. "
Magas, szükmellü fiatal ember lépett fel az emelvényre.
Szabályos arca egészen eltorzult, lábai is felmondták a rendes szolgálatot, amint ott állott a tekintetek kereszttüzében.
Egész testét a " nyilvánosság láza " fogta el, torka kiszáradt, és alig érthető hangon olvasá :
" Dalok prózában; forditotta Atyimovics Coriolán ... "
Tovább azonban nem igen tudott haladni.
A betük - a törvényszéki iktató szabályos betüi - olvashatlan karmolássá váltak tágra nyilt szemeiben .
Percekig tartó kinos hallgatás állott be, mig végre az iktató sipoló hangon olvasni kezdett .
Palaczky meglökte szomszédját :
- Nézze csak a szegény Coriolánt!
Két alsó kabátot visel, hogy vállasabbnak lássék; hanem a legalsót elfelejté felül elrejteni...
Ha tudná, hogy kilátszik !
- Hiu bolond! - szólt Májek - s megnyomintá derékfüzőjének egy kiszögellő plancsettáját, mely gyomrába nyomult .
A leányok eszményképe csendet intett.
De a legnagyobb csendben is alig lehetett hallani a prózában forditott dalokat.
Miglen a közönség megunta a dolgot s szabadon beszélgetni kezdett; Tärri mamája Palaczkyt fogta közre .
Parasztos kacérsággal hajlott közel hozzája és faggatta :
- Igaz -e, hogy Palaczkyné asszonyság hazament az anyjához?
A cseléd hozta a hirt a reggeli piacról ...
Palaczky felsóhajtott és nem felelt.
Pár pillanat mu lva meg a legbővebb magyarázattal szolgált :
- Az asszony megszökött... nem érdemes róla beszélni... az én tisztes szegénységem volt türhetetlen neki!
Bizony kár csak egy szót is pocsékolni rája ...
Megszökött - azzal vége .
- De kivel állott odább ?
- A gyerekekkel .
- Azt hittem, valami férfival !
- Nem, de magával vitt mindent...
Tudja már a Tärri nagysám ?
- A szolgáló neki is elmondta.
" Tudja mama "- mondá azt nekem - éppen nem sajnálom Palaczky urat.
Palaczkyné nem volt hozzá való; mélyen alatta állott .
Ezen szavakkal mondá, hogy: "mélyen alatta állott ! "...
Mit mond maga Palaczky , ugy -e ez a lány valami nagyszerü ember feleségének született ?!
- Kincs ...
Az adótiszt nem adhatott teljes magyarázatot.
A román dalok valahára elhangzottak és Coriolán lebotorkázott az emelvényről.
Senki se tapsolt neki.
Tärri nem szoritott vele kezet, mint a felolvasókkal rendesen.
Nem törődött vele senki és aki szólt hozzá , az is keseritette.
Kis-Kaptásy Samu, - aki négy évig járt a müncheni festőiskolába s most Ballán ipariskolai segédtanár - még Kis-Kaptásy is gúnyolta :
- Szerettelek volna lerajzolni, amint ott fenn ültél.
A tested egészen ki volt csavarva, ahogy Michael Angelo csinálja...
A vonalaid olyan érdekesek voltak, aztán az arcod szinfoltjai ...
Az elzüllött piktor görbe v onalakat rajzolt a levegőbe, sőt az Atyimovics testén is .
- Hagyjatok békén! - hörgé Coriolán - szeretném megölni magamat !...
Mit mondott Tärri ?
- Majd elsülyedt szégyenében.
Egy szép zsánert lehetett volna róla festeni: "Szégyenkező nő ".
Akár "Szalon-bildet ", de jól, vastagon, bőven kezelve a festéket ...
Elsoványodott kezeivel a festő vonásokat vont, majd pepecselt a levegőben.
Igy, szóval, végtelen élvezet volt neki a festés, de tényleg nagyon félt ettől a matériától, melynek titkait nem tudta eltanulni.
Valami dicsvágyó kanonok emelte ki a porból s akart belőle festőt csinálni, de hogy a parasztfiuból nem vált Coreggio -: könyörtelenül visszadobta a porba - a sok ambicióval, nagy szeretettel, de nagyon kevés tehetséggel biró félművészek közé .
Még Májek is csipkedni kezdte a szegény iktatót.
Védni, csak a hosszu Kohn védte - aki szintén részt vett a matinéen és szigoru minával jegyzeteket tett.
Megigérte, hogy esetleg referálni fog a helyi lapban.
Csak ezen feltétel alatt hivták meg s bár az asszonyok sajná lták, hogy "zsidó ", mégis igen keveset beszéltek vele.
A férfiak is mellőzték, de Atyimovics szivesen meghallgatta, sőt el is hitte merész és változatos hazugságait.
Minduntalan történt vele valami.
És furcsa véletlen! ez a történet majdnem mindig hasonl i tott egy-egy közkézen forgó regény valamelyik részletére.
Néha azonban egészen önállólag sütött ki egyet-mást.
Sőt egy stereotyp-története is volt, az, melyet minden lehető alkalommal elmondott és melyet igy vezetett be : " tetszik egy dráma-tárgy ... ?! "
A közönség hangos társalgása csakhamar véget, Tärry lépett az emelvényre s kijelenté, hogy a Tanday szavalata közbejött akadályok miatt elmarad .
A közbejött akadályok abban állottak, hogy Tanday két napja holtrészegen fekszik odahaza .
Ezzel a matinée első rész ének vége volt.
A közönség nagyrésze villásreggelihez ült, a férfiak pedig Tärri köré gyülekeztek az iróasztalhoz .
Az ódon asztal diszkötésü könyvei közül egy hatalmas fotográfia emelkedett ki: a Sand György férfias, markirt arca.
Közvetlenül ez arckép mel lett egy keretben két fénykép volt: Tärri, mint a "Notre damei torony-őr " cigány leánya s egy kiélt arcu ur arcképe, melyet Musset arcképeként vett meg Tärri, holott legkevésbé volt az a Musseté, hanem inkább egy francia tenoristáé .
Az iróasztalon legdiszesebb tárgy volt egy stylszerü tintatartó ; tolltartóján egy száraz kis virágbokorral .
Titkos búval mutatott Tärri ez ereklyére: - Uraim ez egyetlen emlékem ...
Atyimovics sóhajtott, tudta biztosan, hogy nem ő adta e virágot.
" Ki adhatta ? "- évődött magában, de nem tudott rájönni.
A "kincs " egy pesti iróra célzott, kivel Aradon ismerkedék meg, de az igazság az volt, hogy ő maga szedte , kötötte bokorra s tevé tintására e bokrétát, mely idővel elszáradt magától , elszáradt csakugy, mintha valami szerelmes adta v olna ...
Az urak helyet foglaltak s hallgatagon várták a megimádott lény szavait.
Az egy nagy csomó levelet vett ki fiókjából s turkált közöttük .
- Urak, nézzék: már ma nagyon érdekes leveleket kaptam, - eltekintve ama rövid soroktól, melyek a "Virághalom " u tján szellemi barátaim s barátnőimtől érkeztek.
A szerkesztő irja , hogy szellemi barátaim ostromolják a szerkesztőséget, hogy megtudják kilétemet : " Noéminek " igazi nevét...
" Egy barna Sylén " álnevü férfiuval állok levelezésben , kinek kénytelen valék arck é pemet beküldeni, ő is beküldte az övét - a fővárosból, Koller tanár műterméből való, nézzék csak, mit mondanak e költői archoz, mennyi szellem, mily fenköltség a homlokon, mennyi akaraterő a szájszögleteken ...
Az arckép egy ismert költő mása volt.
A sima a rcon sima mosoly, a hullámos, zseniális hajfodrok egy gyönyörüen kifejlett homlokra borultak: à là olasz fiu... kiváló szellem tekintett le e homlokról, mig az életben - azt mondják - az ürességtő l s a gyönyörü rimektől kongott.
A bajusz le volt borotválva, mint egy görög dalnokhoz illik, vagy nem nőtt rendesen szépen ... ?!
Az arckép kézről-kézre járt.
Atyimovics elhatározta, hogy ő is levéteti szép, szőke szakállát s bajuszát.
Nagy - egy vékony jogászocska - homlokát babrálta s mellét kifeszitve, arra gondolt, hogy bár neki is oly domboru melle volna, mint ez arcképnek...
" Ezek a szamár ballai szabók nem képesek jó állásu kabátokat csinálni.
Majd Pesten... elől ki hagyja vattáztatni s majd ebben fog itthon vizittelni, ha egy félév mulva hazatér ! "
Tärri felol vasott vendégeinek a szép költő egy leveléből.
Az ismeretlenül , " blindre " szerelmet vallott neki.
Miért is ne?
Hát nem a szellem a fődolog?!
" Oh a test, ez a haszontalan, cifrálkodó ládája szellemünknek, csak gyenge, közönséges lelkek előtt nyomhat valami t ... "
Tärri nem tagadta, hogy ő is, más is élénk sympathiát érez e szellemi barátja iránt!
Jövő évi Szent Istvánkor felutazik a fővárosba és akkor találkoznak ... !
Nagy felhasználta ez alkalmat, hogy a fővárosról beszéljen.
Ő már kétszer volt ott.
Egy izben kis gyermek korában, a koronázáskor s másodizben midőn az egyetemre iratta be magát.
A csillogó utcákról, a szinházakról s a szinészekről beszélt egyetmást, nagyrészt, amit itt-ott olvasott; novellairói stilusban adván elő szavait .
A lány szürkés szemei ra gyogtak s kiváncsian figyelt.
Arad volt a legnagyobb város, amit eddig látott s máris imádta a nagyvárosokat, különösen Pestet, irodalmi körei , művészvilágával, a szalonokkal, hol nők is tartanak felolvasásokat...
Egyszer álmában egy fővárosi redakcióban volt.
Csodás, kellemes álom.
Még ébren is, azután is sokáig látta a gázlángok előtt dolgozó hirlapirókat, kiket oly magasztos lényeknek gondolt , kikkel oly kéj csak beszélni is, mint olvasni egy jó regényt ...
Nagy látva, hogy szivesen hallgatják: neki melegedett s nagyokat kezdett mondani, de mondhatott volna -e oly nagyokat, melyeket az átszellemült leány el ne hitt volna neki, melyet az elképzelni ne tudott volna ?
A főváros, a főváros!
Mintha mind a négyszázhatvanezer lakos vonta , hivta volna Tärrit oda, - vágyott felé, szűk udvari palotáiba, tarka társaságába .
A külváros piszok-szin levegője, örökké füstölő kürtői, undoritó nyomora el se lebbent lelke előtt, mig a korzó derüs, csillogó ege egész világosan tükröződött lelkében, ott fürdött folytonosan, mi n t eredetileg a természetben: a szőke, de átláthatatlan Dunában fürdik tavaszi s őszi napokon ...
Nem vágyott kevesebbre, mint e négyszázhatvanezer ember központja lenni, ismert, bámult, irigyelt központja.
Valami feltünő műről, valószinüleg valami költői műről gondolkodott, homályosan, határozatlanul, de csak addig, mig e mű által ismert s megimádott becéje lesz e kis Bábelnek.
Oh, ezen a ponton képzelete, gondolkodása oly világos volt a legapróbb részletig, hogy szinte elvakitotta ...
Nagy lelkesedve beszélt tovább...
Benne volt a képzelgésben, mely ezt a sajátszerü közönséget elragadta .
- Meddig maradsz a fővárosban? kérdé Atyimovics, hogy ő is beszéljen valamit .
- Az egyetemen maradok egy félévig, aztán hazajövök és vizittelni fogok ...
- Kiknél, hol?! vágott közbe Tärri .
- Az uri házaknál .
Tärri erőltetve kacagott :
- Vannak is Ballán uri házak.
Maga tud ilyeneket?
Halljuk, hadd hallom?
Kik azok, kinek nem volt az apja vagy a nagyapja suszter, kalapos , efféle ...; hol itt az ur?
Az alispán leányainak apja kádár apától származott s eredetileg Kaltscherernek hivták...
Micsoda uri családapát tud maga itten, mióta apa meghalt ... !?
Nagy szokatlanul merész lett, Atyimovics csodálta szabad beszédét :
- Ha családjok eredete nem is uri, ők magok ma már urak s leányaik ur i lányok...
A Vágási lányok francia könyveket olvasnak.
Kérics Olga az anyjával németül beszél az utcán -
- Kisti Hand, kisti Hand! - vágott közbe ideges, gúnyos kacagással Tärri.
- Ebből áll a maga uri leányainak összes tudománya, uriassága.
Mindmegannyi különben a megtestesült nyárspolgárnő, nem is mű, hanem csak közönséges próza!
Van fogalmok az eszményről?
Nincs!
Mi az ő mindennapi beszédtárgyuk?
Étel és ital , férjhezmenés és férjhezmenés, toilette és toilette!
Fő dolguk, hogy a test jól érezze magát , a lélekre mit sem adnak.
Sand Györgyről azt kérdik, hogy huszárkapitány volt -e?
Az udvarlójukkal cicásdit s kutba estemet játszanak s ha elérik a husz évet, az a legfőbb gondjuk, hogy férjhez menjenek; legyenek anyák , mamik...
" Mama adj levest ... "
Hahhah " kisti Hand, kisti Hand ! "
Tärri most már szivéből kacagott.
Érezte, hogy gúnyolása sikerült s annak hatása környezete arcán - felvidámitá.
Nagy meg volt győzve s az adótiszt Atyimovics szent ihlettel tekintett a szónokra, ki kézzel-lábbal bizonyitá a kipirult szónok szavainak igazságát; Májek a beszélő izgékony testét bámulta és élvezett.
A mama meg mindvégiglen mosolygott s időközben igenlőleg intett, bár az idegenszerü kifejezések miatt csak homályosan értette meg leánya szavait .
Nagy lélekzetet vőn, mintha beszélni akarna.
Tärri megelőzte :
- Ön a fiatalemberekkel akar előhozakodni.
Hagyja ezt a svihák népséget, mely két húst eszik vacsorára, elől kivattázott kabátot hord, kártyán , kutyán, lovon, pipán s könnyelmü asszonyokon kivül csak a politikáról tud beszélni, a szépirodalmat csak akkor pártolja, ha szinmű s kifestett kokottok képviselik...
Napról-napra élnek, minden vezérelv, eszme, szent cél nélkül, a hősies rajtok egyedül gyomruk, mely mindent...
Igen, a gyomruk !
Atyimovics gyomrára gondolt.
Ugy tud ta, hogy neki is igen jó gyomra van s ez bántotta őt egy kissé .
Főkép, miután Tärri az is kijelentette, hogy ha ő rajta állana, szivesen megélne puszta szamócából.
Mint iskolás gyermek, a tilalom dacára elszítt szivarokra, ugy emlékezett most vissza Corio l án a csak tegnapon élvezett disznó-karéj és cigánypecsenyére.
És már-már félt, hogy a "kincs " megfigyeli rajta ez állatiasságot, midőn a mama másfelé terelte a figyelmet.
A kövér, de még mindig csinos asszony felemelkedett a székről s olyan lépésekkel, mi n t amilyennel a vidéki szintársulatok tragikus hősnői szoktak lépkedni a negyedik felvonásban, a konyha felé tartott .
- Lontika, készen -e a krém? - kérdé emelt hangon s csak fejét dugva ki az ajtón .
- Kevés volt a gelatine, a tejszin nem akar megaludni! - válaszolt a konyhából egy majdnem siró gyermek-hang .
A háziasszony engedelmet kért vendégeitől s benyitott a konyhába .
Kevés vártatva veszekedés, majd sirás hallatszott be a matinézők közé .
- Megint elrontották a krémet! - mondá Tärri s a boszuságtól egészen elvörösödött .
A közönség hallgatag lőn ezen kinos esemény mián.
A visszatérő mama azonban megnyugtatta őket .
- Minden rendben van.
Az a leány nagyon ügyetlen!
Majd szomszédnőjéhez fordulva, meglehetősen hangos suttogással az egész közönségnek értésére adta :
- Nem, ebbe a Tärribe nem tudok egy kis húslevest bediktálni.
Pedig csak a leves táplál.
A finom húsleves.
Még pecsenyét is annyit eszik, mint egy madár; utálja a húst ...
- Hagyjad mama! te is olyan kezdesz, olyan pletyka kezdesz lenni , mint a ballaiak !
Tärri sok adalékot tudott a ballai pletykaélethez.
Amit tudott, mind elmondta.
Nekikeseredett lélekkel, epés hanggal vetette magát erre a városra , egyenkint gyalázta le az ugynevezett intelligencia tagjait.
Az öreg urakon kezdte s az apácákhoz járó ki s lányokon végezte.
A kis lányok - kiknek harisnyája még minduntalan leesik - már itt-ott viszonyt kötnek a szünidőre hazajáró gymnazistákkal és bizonyos leveleket közvetitenek az apácák és némely urak között.
Az angol kisasszonyokat kár, hogy ki nem kerg ette második József.
( Ezen alkalomból Tärri valami anekdotát beszélt el a nagy császárról, kit Mühlbach Lujza révén ismert. )
Egyáltalán senkin sem könyörült Sodoma lakói közül, kiknek minden hibáját az tette előtte nyilvánvalóvá, az tetőzte be, hogy még mindég nem ünnepelték őt.
Sőt az uri leányok nem is barátkoztak vele, az uri fiatal emberek nem jártak az ablak alá, se házukhoz vizitelni.
Elitebálban nem táncoltak vele , vagy meg se hivták.
S ő kénytelen volt az utcán Atyimoviccsal, avagy a hosszu Kohnnal sétálni.
Meg Palaczkyval, aki ugyan ur volt, de már házas ember .
Nem csoda, ha a szegény leány elkeseredett.
Érezte, hogy nagyon csinos, igen szellemes, rendkivüli és magasra termett teremtés és az uri fiatal emberek közül mégis csak kettő-három köszönt ne ki.
Az egyik valami nagyon tisztességes, komoly mérnöksegéd, ki semmi szerepet nem játszott a társaságban, a másik pedig a hölgyek minden fajáért lángoló alügyész, ki reggelente kiment a piacra s nyilvánosan beszélgetett a szobaleányokkal.
Az, aki a szép Tärrit köszönései fejében egy este meg akarta ölelni ...
Akik a leány epés előadását hallgatták, szintén nem voltak akceptálva az uri társaságokban.
Meg is értették, ki is bővitették gyülöletét, de mégis ugy átérezni, mint ő: nem tudta egyikéjük sem .
...
Vass Tärri olyan időben kezdett hosszu ruhát hordani, midőn az emberek ujra beleveszkődtek a predikátumokba.
Mindenféle águ koronák s monogrammok idejében.
Akkor, midőn a symbolumok ujra elkezdték bolonditani az országot .
Ma, amikor egy nagy osztály tetoválja magát s értelmevesztett cifraságokban gyönyörködik s akin nem látja a megkülönböztető cirádákat, azt kizárja magából , vagy megveti, tán lenézi, azonban lehet, hogy itt-ott türi is .
Ballán az öreg dioskeovy és jablonkai diossi Diossy Béni kijelentette, hogy az ő családi madara a sólyom.
Sokan nagyon sajnálták, hogy nekik nem volt családi madaruk.
Ellenben soknak volt nemesi levele.
Ugyan a legtöbb az utolsó Habsburgoktól származott, de mégis meg volt cimerestől , predikatumostul együtt.
És a mezőkre osztott, felül koronával ellátott cimerpajzs ott volt a szám t alan vizitkártyán, az asztal- és zsebkendőkön .
Tärri nem himezhetett - legalább joggal nem - ötágu koronát fehérnemüire.
Az ő atyja paraszt eredetü szappanfőző.
Anyai ágon pedig csizmadia volt családjának majdnem minden férfitagja.
Igaz, hogy egyik nagybátyja később végrehajtó lett.
És édesapja - aki nagyon irástudó ember volt - egykor fiatal korában hivatalszolgai állásért folyamodott, de hiába!
Ilyen családba született a szegény leány s bár ez a körülmény sokszor és nagyon bántotta őt, mégis lehetőleg e l nyomta keserü panaszait.
De ha ismerte volna kora gyermekkorát, ha emlékezett volna arra a piszkos pólyára, kenyérsütésre szánt tekenőre, melyben mint csecsemő ringott!
Ha látta volna, hogy ténfergett félmeztelenül a ház előtti pocsétában, hogy kötötte so v ány kis testét kendővel keresztül apja inasa s mikép hordozta igy utcahosszant hátán, ríkatva, rázva, megverve, bemaszatoltan.
Ha a finyás kisasszony nyomoru gyermekkorára emlékeznék !
Nem emlékezett semmire, ami szülői házában négy éves koráig történt .
Nem emlékezett a hóstyai kis házra, nagy udvarával, epreskertjével, ahol ősszel egész napon elüldögélt, majszolva a lágy s a földön megposhadt gyümölcs között .
Mondták neki, hogy apja, ugy négy éves korában, ugy megverte, hogy már csenditettek érte, - de mé g erre sem tudott visszaemlékezni!
Mindazonáltal oly sokszor gondolt erre az eseményre, hogy szinte látta magát vérben vergődni az állatias apa lábánál.
Szédülettel gondolt arra, hogyha meghalt volna.
Ez a gondolat gyülöletté szitotta fel azt a hidegséget , amit apja iránt érzett .
Öt éves korára azonban már egészen jól emlékezett.
Ekkor került el otthonról.
Egy vasárnapon uj ruhácskát, sőt fehérnemüt is ujat hoztak számára .
Felöltöztették s édes anyja elvitte otthonról .
Uri házhoz került.
Édes anyja testvéré nek házához.
Ahhoz a nagynénihez, kire az egész család tiszteletteljes büszkeséggel nézett.
Szebb volt, mint a család többi tagja s nem mesteremberhez ment nőül.
A ballai idős járásbiró vette el törvényesen; miután nem tudta elcsábitani.
Öreg volt és kié l t; a csizmadia lánya fittyet hányt rája, mig célja csak csábitás volt; de miután az öreg ur birni akarta akár a törvényes házasság árán: ekkor már szivesen ment hozzá.
Uri nő lett, családja s régi pajtásai, a mester lányok irigyelték, a kereskedésekben me g nagyságolták, férje lábait csókolta, a rőfös-segédek kezét, a járásbiró-irnok elpirult, ha vele beszélt, (pedig csinos fiu volt !) leckéket vett a folyékony irás és olvasásban, egész délutánokon át fekve regényeket olvasott, a saját házaiban tulajdon gyümö l csfáiról készitett befőttet: - egészen boldognak érezte magát .
Férje szivbajos volt s harminc évvel idősebb nála.
Betegsége miatt egy nagy karos-székben aludt ülve.
Nem volt gyermekük.
Pedig az asszony nagyon szeretett volna egy kis babát, kit ugy öltöztethessen, mint férje barátjainak családjában látta.
Három évig várt a semmiségben szunnyadó kis angyalra - vagy ruhafogasra s miután az vonakodott megjelenni: férjével együtt örökbe fogadta Tärrit.
Igy lett a szappanfőző negyedik gyermeke, a kócos kis Terka " kinccsé " ...
Puha szőnyegen, fogadott atyja beteg lábainál nőtt fel a kis Terka , ki csakhamar levetette édes atyja oláhos nevét s Vass Tärrivé lett.
( A vezetéknév két "s " -el, de minden előnév nélkül.)
Feltünő szép volt és fogadott szülei nagyon szerették.
Kezdetben jó is, de később elkényeztetett vén gyerek.
Nem engedték iskolába járni, egy kiérdemült német nevelőnő tanitotta, ki husz éve volt Magyarországban, tudott minden európai nyelven, magyarul is megtanult valami keveset a cselédektől...
Tärri irni , olvasni s egy pár német szót tanult meg tőle.
Tudott németül köszönni s vizet, süteményt kérni.
A fogadott szülők majd megették, a mama magával hordta a nagy uzsonnákra.
Egész nap felnőttek között forgott.
( Testvéreit s a vele egykoru gyermekeket nem boc sátották hozzá, hogy el ne rontsák. )
Midőn tiz éves lőn és már folyékonyan tudott olvasni, fogadott anyja azt mondá, hogy romlik a szeme s a kis leánnyal olvastatá fel magának divatlapjait, a novellákat és a regényeket, leginkább franciából való forditásokat, majd Marlitt és Mühlbach sok kötetü munkáit, olykor-olykor Jósikát és Jókait is.
És igy tizenhárom éves korában a kis Tärri már kiolvasta volt a ballai kaszinó egész könyvtárát.
Sőt tizennégy éves korában már kérdést intézett egy divatlap szerkesztőség é hez.
A kérdés az volt, hogy mivel lehetne elmulasztani az ő kétségbeejtő elpirulásait.
A szerkesztő azt felelte rá: "a fiatalkor üdesége az , majd elmul ... ! "
A fogadott szülők majd agyoncsókolták a kis huncutot eme első irodalmi kisérletért, melyet gyorsa n egymásután sok hasonló követett .
A járásbiró a fővárosból hozatott kölcsön könyveket.
Egyszer-kétszer ujat is.
És a kis család széditő gyorsasággal és roppant számban fogyasztotta a fantázia e mindenhová behatoló termékeit.
Nagyon szép, nagyon szellemes, nagyon bátor, roppant gazdag, vagy kezdetben roppant szegény regényhősök alakjaival álmodott a kis Tärri már akkor, midőn a legtöbb leány egy nagy hajas báburól - mely talán sirni is tud - álmodozik.
Egész éretlen volt még mint leány s már várta Lovelaceo t .
Fogadott anyja segitett neki a várakozásban.
Együtt könyeztek, ha a hős párbajban megsebesült.
Együtt lelkesültek, ha az intrikus fekete lelkét kiadta; főkép ha ama részen adta ki, amelyet rút testén az Adonis szépségü hős szerelmes kardja - avagy vítőr j e - ütött.
E regények majdnem mindegyikében volt egy fejezet, melyben a hős egy vagy más hölgyet, saját élete veszélyeztetése árán, mindazonáltal nagyon könnyedén, avagy roppant erőfeszitéssel a biztos haláltól megment.
" Félkarjával , mint egy pelyhet ... "
T ärri estenden, mikor a tehéncsorda porfelhőt verve, végig bőgött a főutcán, gyakran gondolt arra, ha ő az utcán járna most, oszt'egy tehén rátörne gyilkos szarvával s ha a legvégzetesebb percben egy ismeretlen férfi erőteljes karja ragadná meg a nekibősz ü lt állat szarvát és - "félkarjával, mint egy pelyhet dobja tova az állatot, aztán a lány reszkető hótagjait gyöngéden emeli fel a földről , kebléhez ... "
Egy ismeretlen, szép férfi .
Ballán nem igen fordultak meg ezek az ismeretlen szép férfiak.
És Tärri - bá r hogyan akarta is - nem találkozott regénye hősével.
A tánciskolában nagyon ormótlanok voltak a fiatal emberek.
A táncmester is nyáron nőszabó mesterséget folytatott.
Nagyon is alantas népség s a tizennégy éves leány rendkivül intenziv képzelő tehetség e sem tudott egyből is, - ha csak legalább egy kis novella hőst is - csinálni.
Mindazonáltal nem vesztette el bizalmát, erős hitét abban az alakban , kit nevelő anyja instrukciója révén: "ideáljának " nevezett.
Sőt ez ideál egy napon meg is jelent .
A törvénys zéki elnök fia jött haza Bécsből.
Nem is Budapestről, hanem magából a császárok városából.
Onnan, ahol minden napon van vagy két öngyilkos, és öt-hat szinházban játszanak naponta.
Ha jogász lett volna, ugy is megjárja.
De nem, a keleti akadémiába járt, di p lomata iskolába.
Diplomata lesz, Ponson du Terrailenak pedig sok dolga van a diplomatákkal, a párisi és londoni nagykövetekkel.
Azonkivül a jövendőbeli diplomata csinos fiu volt és kétszer is táncolt Tärrivel a táncpróbán .
A füzértáncban pedig azt mondta n eki, hogy: "kisasszony, kegyed e füzér legszebb virága ! "
Tärri másnap könnyezve vallotta meg anyjának, hogy szeret és hogy talán viszont is szerettetik...
A fiatal ember elutazott és a kis képzelgő egy teljes évig mindig elpirult, ha reá és nevezetes nyil a tkozatára gondolt.
Egy teljes évig alig foglalkozott mással, mint a jövendőbeli diplomatával, ki egy napon betegen jött haza.
Nedves lakást tartott az osztrák metropolisban, görvélyes lett, baját elhanyagolta, hazajött és meghalt.
Ez volt a szegény fiatal regényhős utolsó évének története .
A regényhősöknél szokatlan halállal kimult ideált nem sokáig siratta a leány.
Az igazat megvallva, a boldogult hősi állásához képest egy kissé méltatlanul viselte magát: skrofulozus bajban halt meg!
Tärri csupán hat hónapig akart véle "a halálban egyesülni ", aztán felszáritotta könnyeit s azzal a némileg büszke tudattal, hogy már halottja is van: más élő hős után nézett .
Tizenöt éves lőn s egészen kifejlődött.
Meglepő csinosnak találták városszerte.
Voltaképen olyan volt, amit a férfiak "kívánatosnak " neveznek.
Bár fehér volt, mégis olyan üde, mint az üvegházi kamélia.
Hogy arca még fehérebb , halaványabb legyen, anyja utasitásai szerint ecetet is ivott.
Talán ettől az italtól, talán tizenöt éve mián egyszerre nagyon fárad t nak érezte magát.
Heteken által nem ment ki a szobából, alig olvasott, kereste a magányt s egész napon elhevert a kereveten.
Nagyon későn kelt fel ágyából s olyan kimerülten, mintha mitsem aludt volna.
Ábrándozott.
Igy mondta ő .
- Kelj már fel lányom! - mondá fogadott atyja .
- Ó hagyj papa, olyan jó igy ábrándozni! - felelé Tärri és ujra behunyta pilláit .
Behunyott szemmel a közellévő tárgyak nem gátolták meg száguldó képzelgéseit.
Lázas véralkata mellett olyan testi alkotással áldotta vagy verte meg a természet, mely csupa ideg volt: könnyü módon hagyhatta hát el az igazi életet, mely oly egyszerüen, zajtalanul morajlott körülte s még könnyebben csaphatott át a képzelt világba - a regények izgató világába - holott minduntalan uj, meglepő, örvendetes, vagy t ragikus, de mindenek fölött idegizgató eseménnyel találkozott.
Igy lőn, hogy igazi életét gondolta átálmodni és képzelgéseit hitte lassanként valónak.
Azokat a kéjes képzelgéseket, melyeket olvasmányai és saját fantáziájából gomolyitott egybe .
Behunyta sz emeit s valamelyik kedvenc regényéből eltávolitván a hősnőt, beleült az üresen hagyott helybe.
Az első pillanatban pl. nem tetszett a hősnek.
A "Vörös Álarcos "- tegyük fel, hogy a "Vörös Álarcos " volt, de lehetett Fatia Negra is - épen legjobb barátnéját szerette.
( Vagy valami hercegnőt, ami a dolog tragikumán nem sokat változtatott.)
Hanem azután ...!
Az események villámszerü fordulattal változtak meg.
A "Vörös Álarcos " vagy Fatia Negra véletlenül valami jótékonycélu előadásra tévedt be.
Megpillantott egy hölgyet.
Egy fiatal leányt.
Halvány-rózsaszin ruhában, leeresztett hajjal...
Pihegő keblén virágcsokor, habkönnyüségü besançoni csipkekendő hófehér nyakán.
Körülte pedig a roppant közönség lélekzetét visszafojtva figyel s várja szavait.
A lány megszólal .
Mintha egy nemtő beszélne: ezüst csengésü, zeneszerű hang hatol a " Vörös Álarc" vagy Fatia Negra, avagy Pampelone lovag füleihez.
És meg van bűvölve ...
A kis "kincs " midőn képzelgéseiben ideért, már annyira bele élte magát e hamis világba, hogy szive hangosan kezdett dobogni, finom arcbőre kigyult , testén pedig kellemes forró borzongás futott végig .
- Mi bajod, talán lázad van kicsike? - kérdé az öreg Vass .
- Hagyj békén papa, olyan jól érzem magam -: ábrándozom .
- Ábrándozik.
Nem látod, hogy ábrándozik! - jegyzé meg örömmel és némi méltósággal Vassné .
- Ó te kis tündér ...
A kis tündér forditott egyet álmodozásain.
Ismét hősnő lett, de most már boldogtalan.
Egy koros hölgy iszonytatóan intriguált ellene.
Rágalmazta a hős előtt s majd-majd lopott ezüst kanala t tett volna az ékszer dobozába.
Irtózatos kin!
Érezni magasztos lelkületünket, tisztában lenni szivünk hószerü ártatlanságával; és mégis megvetve , elitélve, elhagyva; még pedig elhagyatva attól, kit minden csepp vérünkkel szeretünk s ki minket lelkének ös szes erejével szeret!
Ezeket a kinokat érezte át a tizenöt-tizenhat éves Tärri.
Átérezte, mint azt csak egy fiatal, ideges, lázas véralkatu , kényelemben élő, az életet nem ismerő nőszemély érezheti.
És ezalatt fehér arca még halványabbá lőn, piros ajkai e lkékültek, ziháló keble alatt szive beteges gyorsasággal zakatolt : végül pedig könnyek jelentek meg szemeiben .
A gyenge elméjü nevelő apa ujra megszólalt :
- Mi bajod kis lányom .
- Boldogtalan vagyok... - felelé a leány könnyezve .
- Boldogtalan.
Nem látja ap us, hogy ő boldogtalan! - egészité ki a mama becéje szavait .
Mielőtt szenvedett volna: már boldogtalan is volt; mielőtt szeretett volna: már szerelmes is volt.
És ez ébren való csalódások ismétlődtek éjjel , álmában.
Ugy hogy nem lehetett tudni, - tán maga se tudta, melyik a kezdet, melyik a folytatás.
Csak az volt bizonyos, hogy a való élet mind kisebb-kisebb szerepet játszott; a valóság meg épen háttérbe szorult.
Tärri nagyon csinos volt s ő azt hitte, hogy vetekedik a "Hat Uderszky " leány legszebbikével .
Tehát a valóság csak arra való volt neki, hogy felépitse rája sajátságos fellegvárait .
E merész és tarka épitményekkel volt telve levegő-ege.
Tizenhat éves korában olvasmányai, képzelgései és tétlen élete máris határtalan dicsvágyával egyetemben megszülték azt, amit közönségesen létre szoktak hozni: egy verset .
Csakhamar megszületett az első "rajz " is.
Vass és Vassné boldogok voltak: Tärri uj könyveket és egy tizenkét forintos napernyőt kapott; eltekintve a számtalan csóktól és ilyesféle megjegyzésektől: " n agyszerü! milyen dallamos! olyan, mintha Petőfi, vagy Jókai irta volna!
Milyen lány ! "
Palaczky is megjelent és azonnal felfogva a helyzetet , előszörre ejtette ki a leány - aztán állandósitott - jelzőjét : " kincs " .
A "rajz " után a novella sem késhetett sokái g.
A lány érezte, hogy költői ér buzgott fel lelkében.
A felszivott költői táplálék utat és módot keresett, hogy ha bár más ablakban, de ismét felszinre kerülhessen.
Tärrit a teremtés vágya és ihlete fogta el.
Tizenhét éves lőn és ugy érezte: végtelen sok mondani valója van.
Meg volt győződve, hogy tud olyanokat irni , amilyeneket olvasott .
" Csak meg kell egy kissé erőltetnie agyát.
Arra azonban ráér ! "
Nem tudta, hol kezdődik s hol végződik tehetsége, nem tudta megmérni annak nagyságát , nem ismerte határát, de érezte, hogy határtalan.
Csak mikor Hugo Viktort és az Arany Ember egyes munkáit olvasta, akkor hökkent meg egy kissé.
Kétségbe ejtette a tudományos elem, mely e munkákban előtte megnyilatkozott.
Az idegen szavak, a közbeszőtt tudományos disszertáció k - a vapentakeről, a comprahicosokról, a béka biológiája s a törökök stratagemájáról.
Elolvasta e részeket is, de nem élvezte, mindazonáltal szépeknek és fontosaknak tartotta.
Hugo sok helyét nem értette meg, mindazonáltal szerelmes volt Mariusba.
( Gillia t csak tetszett: mért nem Deruchettevel együtt lett öngyilkossá ?! )
Quasimódot - ámbár sajnálta - mégis utálnia kellett.
Gwimplainevel már inkább megbarátkozott, sőt meg is csókolta volna, mint azt az angol hercegnő megtette .
Sőt helyeselte lady Isabella el j árását, ki fürdőszobájában fogadta az utálatosan eltorzitott nevető embert.
Szive mégis teljesen a szép külsejü hősöké maradt s azért a franciák mellett kedvenc irója az Arany Ember lőn .
Mit mindent is nem képzelt el erről a titán alakról!
Arról, aki királyokkal van barátságban s kit a királyné is úgy kitüntet.
Az iró érdeméből és érdekességéből levont ugyan egyet-mást idős volta, de még mindig elég maradt az érte való rajongásból.
Szerette volna élete apró körülményeit ismerni.
Látni , beszélni vele, hall ani hangját ...
Egyáltalán legforróbb vágya volt személyesen ismerni kedvenc iróit .
Azok - ugy gondolta - biztosan olyanok, mint hőseik.
Ama fiatal urak, kiket ismert, nagyon távol álltak az ő "ideáljától" s ő már nagyon szeretett volna azzal a nagy Ismeretlennel találkozni.
Afölött nem is kételkedett, hogy találkozni fog , találkoznia kell; csak az alkalmat várta.
Egy véletlent, mely az egymást nem ismerve is egymásért égőket találkoztatja.
Egy fővárosi utazásra gondolt .
A járásbiró fizetéséből azonban nem igen telt valami nagyszabásu utazásra.
Nagyon jól étkeztek s ez a fizetés jó részét felemésztette.
Ámbár borokról nem igen kellett gondoskodni, azt küldött egy-két ügyvéd, szives figyelemből, részint meg azért, hogy a költségjegyzéken ne sokat törüljön az ö r eg.
Sőt némi apró marha is került ingyenben azoktól az asszonyságoktól főkép, kik a piacon vagy másutt " le jóasszonyozták" egymást s ezért biróság elé kerültek .
T ä rriék nem szenvedtek miben is szükséget, de nem is takaritottak.
Egy kis ház volt összes vagy onuk az asszony nevére irva; - még sem féltek a jövőtől.
Főkép nem Tärri, ki csak jót, sőt csodálatos dolgokat várt.
De Vassné sem, ki mindenben lánya hatása alatt állott .
A fő-utcai kis házban itt-ott megzavart, de azért boldog élet folyt .
Az öreg Vass ne hányszor elájult ugyan, meg is ijedtek, de hogy ujra felocsudott : nemsokára elfeledték az egészet.
A járásbiró minden kronikus baja dacára még mindig birta a munkát, azonfelül a szivbetegeknél mindennapos kövérség egészséges külsejüvé tette.
Kedélye meg ép pen vig volt s akárhányszor elfigurázott a Tärri édes anyjával, ki , mióta brutális férjétől - a "kincs " édes atyjától - elvált: mindennapos lett a házban, hová ennivalót szállitott s a konyhát látta el finom érzékkel, kitünő falatokkal.
" Léni mama ténsass zony " -nak nevezték és sompolyogva lépett be a konyhába; a szobába nem igen mert bemenni, Tärrit magázta s nagyon bátortalan volt vele szemben.
Pedig mennyiszer szerette volna összecsókolni!
Édes leánya nem igen bátoritotta.
Egészen elhidegült anyja iránt s nem igen jól érezte magát, ha arra gondolt, hogy ez a bekötött fejü , parasztos külsejü és pórias beszédü asszony az ő tulajdon édes anyja.
Szerencsére sokkal jobban el volt foglalva képzelgéseivel, semhogy e körülménytől zavartassa magát .
Tizennyolc éves lőn és vére forrni kezdett.
Egy-két barátnője ment férjhez időközben s ezek beszéltek neki egyet-mást a házas élet mysteriumairól.
Uj menyecskéket keresett fel s mohó kérdéseket intézett hozzájuk: "nos hát mi az?... boldog vagy -e ?...
Milyen az az élet ?.. .
" A kéthetes asszonyok nagy része homályos titokzatossággal felelt.
A legtöbb azonban ugy állitotta, hogy: "sokkal többet hisz róla az ember ... ! "
- Eh, közönséges emberek a férjeik! gondolta magában Tärri és ujra képzelgéseiből táplálkozva, kigondolt magának egy mintaházasságot.
Mennyivel érdekesebb volt ez, mint a való, igaz!
Nagy és változatos küzdelmek után a Duna egy kicsiny, elrejtett szigetén állott kis háza.
Körülötte rózsa-erdő, a szokatlan kényelemmel butorozott szobákban illatos párázat.
Az ágy f ö lött bátor férj fékezhetlen fegyvere.
Az ágy előtt álló ébenfaasztalkán még azon hamvas, zamatos gyümölcsök.
Az ágyban pedig ...
Tizennyolc évével számolnia kellett a lánynak.
S ez egy kissé megzavarta a regények tiszta hatását.
Már nemcsak olvasni, hanem á t is szeretett volna élni valami érdekes - akár házassággal végződő regényt.
Egyszer volt is rá alkalma: Celadonja akadt .
Palaczky hurcolkodott szomszédságukba.
Kis lány korától folyvást s mind nagyobb figyelemmel tartotta szemmel Tärrit s szemet vetett rája.
Az adótiszt legény korában olvasott egyet-mást s amit olvasott , azt nagy verve-vel tudta előadni.
Tärri szivesen hallgatta beszédét s mig hallgatta, azt gondolta magában: "ah, egy gyöngy a szeméten ! "
Palaczky sokat beszélt neki arról a fényes jövőrő l, mely neki kinálkozva kinálkozik és bizton eljövend.
Mig magában azt gondolta, hogy: "Ni, ez a "Don Quixote " kisasszony milyen szép lány... irigylem azt a vidéki szinészt vagy zongoramestert, akivel ma-holnap meg fog szökni ... ! "
Napról-napra bensőbb viszony támadt köztük.
Teljes délutánokat töltöttek együtt és a lány mind-mind jobban bámulta az alázatos, gyöngéd, de férfias s minduntalan lelkesülő adótisztet.
Az meg mindegyre jobban sajnálta , hogy: "ez a szép lány maholnap egy vidéki Davisonnal vagy tiszt tel fog megszökni ! "
Lassan-lassan összes és hatalmas érzékeivel megszerette a leányt.
Meleg hangja remegett, ha vele beszélt, ajka pedig forró volt, mint a tüz, ha a Tärri hideg kezére csókot nyomott.
És minden alkalmat jónak talált e kézcsókra és minden al kalmat felhasznált arra, hogy a szegény leány fantáziáját még jobban tüzelje.
Regényesebb lőn, mint az ifju Rocambole és epedőbb, mint Himfy.
Átkozta a végzetet, hogy előbb nem találkozhatott Tärrivel és kinyilatkoztatta, mikép: ő már most örökre elveszet t.
Tärri sajnálta a szellemes férfiut.
Elveszni s ő miatta veszni el -: az mégis valami.
Derék ember!
Aztán, ha előbb találkoznak, mi minden lehetett volna ebből az emberből.
Palaczky azt mondta :
- Az lettem volna, ami éppen akarok s amely állást Tärri nagysád kedvel ...
Azonkivül az adótiszt alakjában volt sok férfias.
A szellem sem hiányzott arcáról.
Sőt lelkében fényes tehetségek csirája szunnyadoza.
Hanem most már minden késő !
- El vagyok veszve, tönkre ment életem siratom!
Szavalá Palaczky s a bizalmas tête à têteben mind a hölgy, mind a férfi szemében egy tiszta könycsepp jelent meg.
Két egymáshoz olyan hasonló vizcsepp s egymástól mégis mennyire különböző jelentőségü !
Ez a sajátságos viszony veszélyes gyorsasággal érlelődött.
Palaczky , hogy sikert érjen el, egy elkoptatott, de még mindig hasznosnak látszó taktikát követett: Vassnénak udvarolt.
Igy folyton és feltünés nélkül kivánatos "Don Quixote " kisasszonya közelében lehetett.
Amely játszmában Vassné nyert: amit várt , meglelte: egy igazi udvarlót .
Az éjjeli zenék idénye is eljött.
Majdnem minden héten ott ült Tärri éjjeli otthonkában ablakánál és nagy gyönyörüséggel - nagyobbára holdfény mellett - hallgatta az érte és csak neki - egyedül neki - szóló ábrándos dalokat.
A városban senki sem tudta, ki leh et a titokzatos és pénzes lovag.
Maga Vass és Vassné is nevetséges módon találgattak.
Tärri sem volt bizonyos:... "talán valami titkos imádó ... valaki Aradról vagy éppen a fővárosból. "
Már-már az Ismeretlen ifjura gondolt , midőn Palaczky kijelentette, ho g y ő az.
Ő, aki nem tud aludni, nem tud enni, se álma, se étvágya, - semmi nyugta nincsen .
- Miért? - kérdé a leány .
- Azért, mert a sors akkor mutatta meg menyországom, mikor már előbb kizárt belőle !
- Nem értem ...
- Minek is értse ön...
Miért is ismerje a z én lelkem nagy nyomorát.
Kinjaimat, amit éjjel és szenvedéseimet , amit egész napon szenvedek.
Oda vagyok kötve egy nőhöz, ki szivemből idegen, ki sokkal prózaibb, mintsem hogy meg tudna érteni, fel tudna emelkedni hozzám.
S el vagyok, örökre el vagyok v álasztva attól a lánytól, kit egyedül értek meg s ki egyedül ért meg .
Felemelkedtem lelke fenségéig, beletekintettem, megvakultam -: végem !
- Nem lehet segiteni többé? - kérdé résztvevő hangon Tärri .
Palaczky hallgatott .
Kevés vártatva a szenvedélytől elfoj tott hangon, magából kikelt, eltorzult arccal suttogá :
- Meg kell őrülnöm...
Tärri, egy csókot, selyem hajára... lábacskája hegyére...
Mentsen meg, mentsen meg ... !
Forró nyári napon történt mindez.
Leeresztett rollók és csukott zsalugáterek mellett az ablaknál ültek.
A szomszéd szobában a jól táplált Vassné elmaradhatlan délutáni álmát aludta.
Hangos légzésen s a szomszéd ház gerléinek búgásán kivül nem hallatszott semmi hang.
A cseléd ott künn a konyhában elszenderedett a mosogatás közben .
Palaczky a lány fölé hajolt; az egész testében megborzadt; a férfi forró lehelletét érezte fején.
Ösztönszerü félelmet, de egyszersmind gyávaságot is érzett: nem tudta kimondani az elutasitó szót; karjait leeresztette, mint megázott madár a szárnyait .
- Hát utál? - suttogá Palaczky .
Tärrinek végig sem villant agyában az a felelet, melyet az ő helyzetében majdnem minden helyes érzésü lány válaszolt volna: "Igen, utálom , önnek felesége van, gyermekei vannak, szeresse azt ...!
Azt kell csókolnia ! "
Hanem ahelyett - pillanatnyi izgatottságát legyőzve - eszébe jutott, hogy: "Egy csókkal , amit fejemre lehel: megmentem őt !"
Tetszett neki ez a gondolat.
Tetszett, sőt majdnem boldoggá tette.
" Egy embert mentek meg és milyen embert ! "
Palaczky nagyon nagynak tetszett most, amidőn ugy ö s szegörnyedt előtte.
Mint egy féreg - s mint egy hős!
Aztán a kiváncsiság is kezdett erőt venni rajta: "milyen lehet egy csók, egy férfi csókja , az a lánynak, tiltott, üldözött s édesnek hiresztelt valami, amiről annyi szépet olvasott kedvenc irói könyvébe n, ama irók könyvében, akik nagyrészt már nem tudnak csókolni, - foguk sincsen. "
Tärri jóakaratulag vetette fel az adótisztre mosolygó szemeit s az e pillanatban forró csókot nyomott a lány nyakára.
Aztán minden nesz nélkül kisurrant a szobából .
" Don Quixot e " kisasszony maga maradt.
Pillanatokig nem tudott szabadulni attól a szokatlanul meleg, zsibbasztó érzéstől, mely ez első csókra egész lényét elfogta .
De ahogy visszanyerte teljes öntudatát, a zsalu egy nyilásán Palaczky után nézett .
És amint látta ann ak férfias alakját a nap teljes fényében az utcán tovatünni : sajnálta, hogy maga maradt.
Nem tudta ugyan miért, de mégis és igazán sajnálta , hogy az adótiszt ilyen hirtelen távozott.
Valami félben szakadt .
Palaczky gondoskodott arról, hogy az a valami félbe n ne maradjon.
Az első csóknak másodika és harmadika is akadt.
A viszony pedig mind intenzivebb jelleget öltött.
És egy napon maga Tärri is kijelentette, hogy kár volt, mért nem találkoztak előbb.
Hogy mi végre találkoztak volna? azt nem tudta maga sem, n em is kérdezte .
Immár nem sokáig késhetett az az idő, melyben Tärrinek okvetlen el kellett buknia.
Nagyon is közel volt az a nap, midőn majd szerelem és vágy nélkül , csak szeszély, képzelgés és kiváncsiságból adja oda magát a legközönségesebb férfiak egyik ének .
De egy éjjel - Palaczky legnagyobb boszuságára - az öreg Vass szivszélhüdésben meghalt .
A dolgok alaposan megváltoztak a fő-utcai kis házban.
Még kiteritve feküdt az életében olyan hatalmas biró, midőn már hitelezők raja lepte el a szalont, sőt Tärri szobáját is.
Megjelent a vén Dondon, a görög uzsorás és egy a néhai által elfogadott váltót mutatott fel.
( A szigoru járásbirónak életében emlitést se mert róla tenni, - pedig tiz év előttről kelt.)
Megjelentek ügyvéd urak, kik kisebb-nagyobb összegeket kölcsönöztek volt az öregnek valami fontosabb per alkalmából .
Jelentkezett a szabó is és ő volt ma a leglármásabb, pedig azelőtt csak két nappal is olyan édes volt, mint a méz s olyan olvatag, mint a vaj, hogy a tekintetes ur nála méltóztatott ruhát csiná ltatni.
( " A tekintetes urnak egy szalonkabátot fogok csinálni - mondá most egy hete - egy szalonkabátot, mely meg fogja mondani, mi az a magyar ipar, ha akar ! ")
A cseh munkás tényleg még dolgozott a finom pervienen.
És amig dolgozott , semminemü szomoru gond olatok nem fogták el.
Nem gondolt arra, hogy ki fogja már most ezt elnyőni ... ?!
S mind e bajokhoz járult még az, mikép a néhai nem szolgált elég időt arra, hogy özvegye nyugdijat huzhasson az államtól.
Mindössze két év hiányzott ugyan, de ez elég arra - bi ztatták vele a vigasztalhatlan özvegyet, - hogy az állam minden nyugdijt megtagadjon .
Midőn az öreg Vass - egy kissé nehéz - holttestét kivitték a szobából, az özvegy és fogadott leánya agyrepesztő sikoltással, zokogással borult egymás vállára.
Vége volt a dicsőségnek, a pünkösdi királyság elmult, a délig való ágyban fekvések, a citrom-befőttek és nagy uzsonnák ideje lejárt; letelt a kölcsönkönyvtári előfizetés, a "Bazár " és más szépirodalmi lapok is örökre elmaradnak.
Karfiolnak télen, tizenkét forintos n a pernyőknek, mindenféle diszkötésü chrestomatiáknak, klavirmester és két cselédnek, általános tiszteletnek, elitebálba való meghivásoknak és tervezett pesti utaknak: vége... vége ...
A temetésre az özvegy ezelőtt mellőzött szegény rokonai is megjelentek.
Egyik-másik durva arcán a sunyi káröröm volt észlelhető.
Mintha azt akarták volna mondani: "Mi soh'se hittük, hogy... azért vette el, mert tudta, hogy mihamarább meghal...
Leszedte a tejfelt, jól van, de ki kivánkozik az aludttejre ?! "
Valamelyik Léni mama t énsasszonynak ki is jelentette, hogy nem lett volna -e jobb, ha az özvegy leánykorában magafajta mesterlegényhez megy nőül ?
Özvegy és leánya nagyon egyedül maradtak.
Tärrit a zord való beteggé tette s hetekig feküdt forró lázban.
Midőn felgyógyult, már némi rend volt a házban.
A konyhában Léni mama sepert, forgolódott s biztositotta az özvegyet, hogy évi háromszáz forintból - ennyi kegydijt adnak neki nagy közbenjárásra, kunyorálásra mégis - két tagból álló családnak meg lehetne élnie.
Aztán egy szobát ki is lehetne adni .
- Az urakra, meg uri asszonyokra ne adjatok.
Ha elfordulnak, hogy észre ne vegyenek, - most, miután a tekintetes ur meghalt, - bocsássa meg a jó Isten az ő büneit - s mikor már nem vagytok urak, nem adhattok falni nekik: - hát forduljanak fel.
Uram bocsá. ..!
Aztán meg még mindig itt van Palaczky ur .
Palaczky volt az egyetlen ur, aki maradt.
Elhatározta, hogy kitartó lesz.
Ez elhatározásában nem zavarta őt meg, hogy a járásbiró halála után már Atyimovics, az iktató is mert a Tärri ablaka előtt sétálgatni.
Májek hadnagy Léni nénit megkérdezte az utcán: Mit csinál kedves leánya? nem méltóztatik már betegnek lenni a kedves hölgynek?
Kohn Palaczky által egy versezetet nyujtatott át neki , melynek cime ez volt: "Vigasztalás egy szenvedő, gyászbaborult angyalnak. "
É s kevés vártatva uj alakok jelentek meg Tärri kis szobájában.
A fél és leendő urak.
Sőt egy napon Lontika - a legidősebb testvére, akit életében alig látott négyszer-ötször - még ez a kis vad leány is bemerészkedett hozzá .
Pattogatott kukoricát hozott nek i a zsebében és kivette fényes fekete hajából a kis konty-fésüt .
- Terézke, kell -e magának ...?
Oda adom .
- Hagyjon békén, olyan tökmagolaj szaga van... - szólott Tärri és kinyitotta az ablakot .
Szó nélkül sompolygott ki a megalázott testvér.
A konyhában azo nban nem tudta tovább türtőztetni magát és nagyon gyors, majdnem hadaró beszédével nyelvelni kezdett.
Szerencsére csak a cseléd volt odabenn, a kipróbált vén Kati, kire egyesegyedül nem gyakorolhatott befolyást a "kincs. "
Nem tudta felfogni, hogy mikép sz a bad egy lánynak folytonosan henyélnie.
" Ojjé - duruzsolta maga magának - láttam már én nagyobb kisasszonyokat is, mégis kezökbe vették a törlőrongyot, neki se törne le a gyémántos keze ! "
Sőt egyszer magának Léni néninek is megmondta e tekintetben táplált véleményét.
Ki is kapott, de hogy! két hétig a hornistának nem volt szabad a házhoz járnia.
Pedig batallions-hornista volt, káplár sarzsiban s már egészen otthonos a háznál; minden szöget ő vert a falba, ha kellett, apritott fát is ...
A nagy csapás dacára Tärri tovább folytatta előbbi életmódját.
Kevesebb kényelem és mérsékeltebb jólétben ugyan, de tovább álmodozott.
Legfeljebb vére hült le egy kevéssé s tartózkodóbb lőn Palaczky iránt, ki egy izben azt az ügyetlenséget követte el, hogy egy gyémántgyürüt a j ánlott fel neki.
A dolgot az özvegy is meghallotta és Palaczky uram szorult.
A jó asszony szenvedélyes jelenetet rögtönzött.
Kérdőre vonta Palaczkyt :
- Mit akar ön, uram ?
- Bámulom leányát, az, az egy "kincs ! "... s szeretem önt, aki ...
- Aljas hizelgő! - mondá mosolyogva az özvegy s kövér kezét Palaczky ajkára nyomta.
Látszólag meg is nyugodott, de egyre ügyelt.
Lemondott délutáni álmairól és az adótiszt majdnem beteg lőn szerelmi dühében .
Ezután mindig csak nagy társaságban beszélhetett Tärrivel .
Hizelgéseken kivül alig tudott neki egyebet mondani.
S még e tekintetben is versenytársai támadtak .
Két hónapra az öreg Vass halála után, a főutcai kis ház hangosabb lőn, mint valaha.
A Tärri testi bájainak bámulói, azonkivül versiró és ideál nélkül való fiatal emberek, azután elzüllött uri családok tagjai lepték el vasárnaponként Tärri sajátságos szobáját.
Palaczky hozta Májek hadnagyot, ez bevezette Atyimovics Coriolánt, a hős oláh viszont Kiskaptásy Samut, a hirneves festőt hozta el egy izben a gyászba borult c saládhoz.
Kohn Ignác maga vezette be magát.
" Ugy jövök ide, mint kollegámhoz, kire büszke vagyok az irodalom szent nevében. "
Nagy Béla "több előkelő fővárosi lapban megjelent " s aztán saját költségére kiadott összes költeményeit küldte el diszkötésben: "A kitünő társnőnek " cimü ajánló verset csatolván hozzá.
Ő meghivót kapott.
Meg is jelent, sőt kitüntető figyelemben is részesült .
Tärri egy irodalmi társaság alakulására gondolt.
Kohn előadta terveit egy uj szépirodalmi lap alapitása tekintetében.
" Ha én szerkesztem, ugy a fővárosból leveleket fogunk kapni egy előkelő irótól " mondá .
Matinéeket kezdtek rendezni.
Minden hónapban néha kettőt is.
S ama különösen nagyszabásu ünnepély, melynek első része e szép téli reggelen folyt le , már a hatodik volt.
De az első , amelyen a vendégek reggelit is kaptak .
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A nem annyira gazdag, mint inkább változatos reggeli véget ért és Tärri ujólag a felolvasó asztalhoz ült :
- Hölgyeim, uraim!
A felolvasások második része következik.
Kohn Ignác ur két jelenetet fog felolvasni a fővárosi népszinházhoz benyujtott népszinműjéből .
A hosszu Kohn felemelkedett székéről s a felolvasó asztalhoz tartott :
- "Borura derü " népszinmű, két felvonásban.
Irta Kohn Ignác - olvasá rikácsoló hangon .
A felolvasásra nem igen figyeltek.
Már unni kezdték a szépirodalmat .
Aztán étkezés után jól esik egy kicsinyt fecsegni.
Különösen az asszonyok vesztették el türelmüket s minduntalan helyüket cserélget ték.
Vassné Májek hadnagy mellé vette magát s meg volt győződve, hogy a jeles tiszt nem ügyetlenségből tapodott kétszer egymásután a lábára.
Éppen ezért évődött, hogy mit kellene tennie? rendre utasitsa -e a vakmerőt, vagy türje titkos szerelmi nyilatkozat á t?
Utoljára is elhatározta, hogy a gyengéd lábtapodást viszonozni fogja.
" Ki tudja, nem lehet tudni ?" - gondolá magában - "Májekről azt mondják , hogy jómódu fiu, talán a kauciót is leteheti... a honvédségnél azt különben sem veszik oly szigoruan ! "
És oly o lvadékonyan tekintett a vékony hadnagyra, hogy ez nyomban a szerelemre forditotta a társalgást.
Egy chrestomatiaban sok jeles ember mondását olvasta a szerelemről; versben és prózában.
Most azok jó része eszébe jutott és idézgetni kezdett.
Ezek ellenében a nagyon is egészséges özvegy mindig csak egyet hangsúlyozott :
- A szerelemben fődolog a sziv.
A sziv szerelme ...
Tulajdonképen Májek is ezen nézet hive volt.
Azonfelül pedig abban is megegyeztek, hogy kegyetlenül elitélték a "rossz asszonyokat. "
Májek a "t ársadalom fekélyének ", özvegy Vassné pedig "utálatos pondróknak " nevezte őket s tulajdonképen nem is akart ezekről beszélni ...
Épp ezért nem helyeselték Kohn eljárását, ki az egyformán kiabálva olvasott népszinműben egy Finom Rózsi-féle rossz nőt szerepelt etett .
- Miféle ember ez a zsidó? - kérdé Májek, midőn már idézeteiből kifogyott .
- Ki fog keresztelkedni! - felelé az özvegy .
- És aztán ?
- Nagyon ügyes ember.
Összeköttetései vannak a fővárosban.
Ezt a népszinművet biztosan elő fogják adni Pesten.
A szinházi ellenőrrel levelez.
Ön nem is tudja, mily roppant összegeket lehet keresni egy jó szindarabbal ...
Májek némi irigy csodálattal nézett a felolvasóra .
Ez a Kohn nagyon szerencsés embernek volt elhiresztelve a városban.
- Minduntalan érte egy-egy irodalm i kitüntetés, leveleket mutatott fővárosi nagy lapok szerkesztőitől , melyben felkérték, hogy tudósitsa őket ...
- "Lekötelezett szolgája "... "kiváló tisztelettel " azt irják neki pesti szerkesztők, országgyülési képviselők!
Fene zsidó ...! mondák a ballaiak s nem resteltek vele végig menni az utcán .
És a jó fiu hálás volt e kitüntetésekért.
Minduntalan szolgált valami személyét illető irodalmi hirrel :
- Két hét mulván egy drámámat fogják előadni a nemzetiben.
A dolog egész bizonyos.
Pardavy Ida protegált ...
- A jövő hónapban lesz a Teleki pályázat kihirdetése: jobb róla nem beszélni.
Tudomásom van róla - Pardavy Idától tudom - hogy a birálók többsége az én vigjátékomat találta jutalomra méltónak.
De az egyik - ellenem szavazó tag - titkon felbontotta a jeligé s levelet s abból még biztosabban meggyőződött, hogy a jutalomra méltó vigjáték szerzője nem az ő cotteriájokhoz tartozik.
( Igen is, én nem tartozom semmiféle klikkhez ... !)
Forditottak hát egyet a dolgon: ott volt épen valami Csiky-darab.
" Adjuk ennek "- m ondák.
És annak adták ...
- A napokban becses ajándékot kaptam: Gyulai megküldte nekem legujabb munkáját, "Petőfi életrajzát ".
Különben gyenge munka, nem olyan jó, mint amilyent fiatal korában Katona János életéről irt.
Hiába, ő is öregszik; épen ugy, mint J ókai... ön azt mondja, hogy ez a könyv még meg sem jelent, hogy évek óta hirdetik, de még nem látta senki!?
Igaz, hogy a könyvpiacra még nem került, de nekem - s még egy pár embernek - már beküldték.
Ön látni szeretné?
Kérem, legyen szerencsém: könyvtáram rendelkezésére áll.
Azt tetszik mondani, hogy én minduntalan nagy könyvtáramról beszélek, de azt voltaképpen még nem látta senki ?!
Hogy mindenkit invitálok házamhoz, de sohse vagyok otthon?!
Ugyan legyen holnap szerencsém.
Ejnye, holnap csakugyan fontos te endőim vannak ... !
Igy beszélt a hosszu Kohn s voltak, akik szavait nem vették tiszta készpénznek.
De eme csoportba nem tartozott Tärri.
Ő bár feszélyezve érezte magát a jövő Diderotja vallásával szemben, mégis nagyon lekötelezően bánt vele: teljesen bizott a fiatal nagy jövőjében.
És most is, hogy felolvasását végezte az : tüntetőleg nyujtotta feléje kezét :
- Köszönöm Kohn ur, ön nagy élvezetet szerzett nekem!
Népszinműjének nagy sikert jósolok .
- Magam is bizom benne! - szólt lelkesült hangon a költő.
- Egész lelkemet öntöttem ki benne...
Szabad az első előadásra egy páholyt előre is felajánlanom ?
- Köszönöm, de lássa, mi oly szegények vagyunk !
- Mint egy Krözus!
Különben is a szükséges vasuti jegy -
- Mikor lesz az első előadás? - vágott közbe mohón Tärri .
- Még nem tudom bizton.
De minden valószinüség szerint egy pénteki napon.
Én ugy akartam ...! különben minden percben várom a sürgönyt.
Meghagytam otthon, hogy érkezése esetében ide hozzák utánam .
Pár pillanat mulva egy kis fiu csakugyan hozott ide valami levelet Kohn Ignác urnak .
- Ez az! - gondolá Tärri és szive hangosabban kezdett dobogni .
A szinműiró - egy pillanatra - maga is elhitte amit az imént hazudott, s nem tartotta lehetetlennek, hogy be sem nyujtott, sőt befejezetlen népszinművének elfogadásáról ád hirt a levélke .
Csillogó szemekkel futott végig a tartalmán, aztán hirtelen megváltozott sipitó hangon olvasni kezdé :
" Kedves Kohn, - az öreg szappanfőző Abrudán István - a te ideálodnak , Vass Tärrinek édes apja - ma hajnalban meghalt.
Végrendeletét tegnap éjjel én meg Uzon irtuk meg s kezeltük alá.
- Egész vagyonát leányára, Vass Tärrir e hagyta.
Azt hittem - Uzon is - hogy a végrendelet-irás diját sem fogja tudni megfizetni a vén móc s egy ötvenezer forintos takaréki könyvet találtunk nála...
A végrendelet nyilt.
Végrehajtójául Palaczky Ferenc van kijelölve.
Megyünk Franci után.
Azt mond ják, Tőkésre ment vadászni, ferbli-kompániájával.
Értesitsd Tärrit s emlitsd meg neki nevemet.
Garzó Benjámin árv. jegyző " .
Valamelyik asszonyság frizurájából egy hajtű esett a földre s egész zörejt okozott, oly néma csönd lőn a szobában.
Még egy "ah " sem lebbent el a nyitva felejtett ajkakról.
Annál jobban beszéltek a tekintetek: egy pillanat alatt mind oda szegződtek a halott-halványra vált Tärri arcára .
- Ah, hát itt van valahára Monte Christo kincse!
Tudtam, hogy meg kell lennie ...! ilyesformát gondolt magában "Don Quixote " kisasszony és - mosolygott .
Özvegy Vassné vissza mosolygott rája.
Aztán szivéhez kapott és elsikoltotta magát.
- Léni néni ténsasszony is bejött az örvendetes hirre s ő, kit a vén szappanfőző husz éven át - amig csak el nem vált tőle - minden két hétben kékre vert, soványra éheztetett és betegre kinozott: ő a tudatlan mester-asszony még sem birta sürün pergő apró könnyeit elfojtani :
- Szegény Stefi! sohse volt rosz ember, csak mérges... s ugy kellett meghalnia, mint egy kutyának!
Magár a hagyatva, mint egy kutyának ...! suttogá, majd kiabálta a szegény asszony s arca, orra rézvörös lőn s felpuffadt a nagy sirástól .
- Jól olvasta kedves Kohn, csakugyan ötvenezer forintos takaréki könyvről van szó? szólott az özvegy felocsudva a nagy örömbő l .
Kohn ujra olvasta a levél illető passzusát .
- Ez egészen bizonyos, erre esküdni merek! tette hozzá nagy hangon .
- Szegény apa! sóhajtá Tärri .
Atyimovics Coriolán is sóhajtott volna, de nem tartotta illendőnek : hát elnyomta.
Szomoru gondolatait azonban n em lehetett többé elnyomnia .
Hogyan, mért s mért nem?
Nagyon élénken érezte e pillanatban, hogy ez örökség az ő életét teszi tönkre.
- Tärri szegénysége még egy pár perccel előbb felbiztatta merész vágyaiban.
A hősi külsejü, de nagyon gyenge szivü román - határozatlan céllal bár - de nagyon is intenziven érzett Tärrivel szemben.
A szegény leánynál még reménykedhetett, de ezentúl minden, bár homályos reménykedésnek vége... s ezzel életének is vége !
Igy történt, hogy ő és Palaczky - ki a meglepetéstől alig tudott szólani - sajnálkoztak legjobban az öreg szappanfőző halála fölött.
Lényegében talán nem is különböző okból.
És jó, hogy nem hullajtottak könnyeket, midőn Léni néni őket választotta ki, hogy előttük meg ujból elzokogja :
- Ha mérges ember volt is, nem volt romlott ember!
S ugy kellett meghalnia, mint egy kutyának...
Senki körülötte, aki fejét tartotta volna ... !
- Szegény apám ! suttogá még egyszer Tärri, őszinte hangon.
Ugy látszott édes anyjának fájdalmából ráragadt egy kevés s most midőn a fényes jövő kapuja feltárulni kezdett előtte: szivét rövid időre bánat facsarta össze.
Meghalt apjának szánalmas, kiaszott, a vergődésben elkinzott holtteteme merült fel lelkében.
A kép nagyon eleven volt s eszébe juttatta azt, hogy mint minden élőnek , neki is meg ke ll halnia egykor .
De egy pár pillanat mulva, midőn a vendégek zürzavaros beszédéből két varázsteli szó vált ki hatalmasan: szive ismét kiengesztelődött s teljesen átadta magát ama két szó varázshatásának :
- Fel Pestre !
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE