Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
A CSATA S KÖVETKEZÉSEI
Nem mély a seb .
Bulwer
Keblem egy nagy éj ezentúl .
Tóth Lőrinc
A fejedelemnek jóslata teljesült.
Alig szűnt meg a rövid fegyvernyugvás, Sinán basa zaklatni kezdé az őrszemeket.
A magyar tábor igen alkalmas helyen volt.
Egy hosszú, középmagas hegygerinc képeze tágas földemeletet, mely fölül lapos volt.
E térséget egyik oldalról mászhatlan szirtek, másikról tágas folyó s mocsárok védék.
E hegygerincről ásítottak le a Báthori nehéz ágyúi.
Túri Gábor, egy gyakorlott hadi tiszt, volt az ágyús seregnek parancsnoka.
Barna paripán, egyszerű fekete sallanggal s medvebőr nyeregtakaróval, lovaglott fel s alá a hosszú ágyúsor előtt, hol rendeléseket téve, hol a közvitézeket szólítva meg.
Fejét nehéz, gömbölyű sisak födé, tőrforma csúcsban végződő, derekán vasing folyt le, ezen fölül farkaskacagány volt kerítve.
Egy ősz vitézhez közelíte Túri, ki hosszú ágyú mellett állott, néha le-lepillantva a völgybe, hol már az ellenséges seregek összecsaptak.
- Pered! - szólt Túri azon a nyugodt hangon, mely a bátorságot jeleli.
- A Keresztúri csapatjának balszárnyát zaklatja a tar; végy négy ágyút magadhoz, s vonulj velek jobbra azon halomra (ekkor oda mutata ), s küldj néhány vasmorgót közikbe!
Siess , siess - folytatá, letekintve a tágas csatatérre -, hogy odaérhess, míg össze nem kapnak, nehogy jót, rosszat ránts le a lábáról.
Pered a vett parancsot azonnal teljesíté.
- Te itt maradsz ezzel a röviddel - mond egy ágyúshoz ugratva Pered -, kerekei rosszak, összedűl, míg a dombra érünk .
Siessetek!
Négy ágyúba hirtelen be voltak a lovak fogva, s néhány perc múlva már hallatszott szakadatlan mély dörgésök.
- Használnak - mond egy csinos fiatal ágyúshoz szólva Túri - az én vasgömböleim .
Nézd, István, mint sepri őket szét.
- Ej - mond ez bosszúsan -, miért kell itt ok nélkül az időt tölteni!
Már egy órája , hogy itt veszteglünk.
Ördög teringettét!
Nézzen oda balra, vitéz úr - kiált fel a fiatal ágyús lángoló arccal -, az a fejedelem!...
Ki van mellette?
- Abafi - mond hidegen Túri.
- Nem, nem - folytatá, figyelemmel szegezve szemeit a csatatérre -, Bethlen; Abafinak ott lejjebb látom szürkéjét.
Derekasint! - kiált Túri lángoló arccal.
- Ez Báthorihoz illő megtámadás volt!
Erre tart a török !
Vigyázzatok, legények! - mond végignyargalva az ágyúsor előtt.
- Most fordulnak ; tüzet!
Az ágyúk zúgása tölté be a levegőt, rettentő pusztítást téve a törökök közt.
Ekkor egy fiatal lovag ugrata föl a hegygerincre.
- Csakhogy reánk is került a sor! - mond vígan az ágyús István, mellette álló pajtásának.
- De Jankó - folytatá, közelebb lépve a szomszéd ágyúshoz -, te mindig igen föl irányzasz; nézz ide!
Így! - mond, igazítva az ágyún.
- Ez a lövés talál bizonyosan; haha!
- Hármat egyszerre - riadt fel Jankó -, egyiknek éppen a gombját szedte le!
Azonközben a lovag, kit az elébb észrevevénk, fölérkezett, s Túri előtt megállván, a hegygerinc bal végére mutatott.
- A fejedelem parancsolja - mond -, hogy az egész ágyúcsapat sietve arra az oldalra vonuljon; Razván hadai (látja kegyed? amott, ni! most siet seregeink egyik csapatja arra) nehezen tartják magokat.
Túri azonnal Pered után küldött, s nemsokára a hosszú ágyúsor csörtetve vonult balra.
- Ezen két széles torkút itt hagyom.
Te maradsz, István - mond Túri a fiatal ágyúshoz -, s le-leszólasz néha a völgybe.
- Lesz gondom reá - mond ez, törülgetve ágyúját -, egy-két szóval belé elegyedni, ha nem kedvemre fordul alant a dolog.
Az ágyúk eltávoztak, s nemsokára nagy segítségére valának Razván vajda seregeinek , kiknek a fejedelem védelmökre sietett.
- Nagyságod igen kockáztatja életét! - mond Abafi, ki éppen Báthori mellé érkezett: - Itt úgy hemzseg a nyíl, mint a zápor.
Azon dombra lovagoljon nagyságod, onnan mindent jobban ki lehet venni.
- Te vérzel, Abafi! - mond a fejedelem megfordítva lovát.
- Hol? - kérdé ez hidegen.
- A válladon; hát nem érzesz semmit?
Abafi vállára tekintett.
- Kis karcolás, úgy hiszem.
Én sietek amoda! - mond , hirtelen sarkantyúba kapva lovát.
Jó is volt Abafinak megérkezte csapatjaihoz.
Ezek egy sűrű török szpáhiosztálytól megtámadva hátrálni kezdtek.
Abafi ott termett.
- Ki mer itt hátrálni! - kiáltott szaladó seregei előtt megállva .
- Vissza, vissza!
- S áttörvén a tömegen, megfordítá azt a szpáhik nagy veszedelmére , kik közül sokan a viadal helyén maradtak.
Minden ponton meg volt verve az ellenség, s kezde sietve hátravonulni.
Báthori ekkor érkezett Abafihoz.
- Mihály vajdával - mond - meg vagyok ma elégedve.
Ő még vív; te pedig köttesd be sebedet!
Ha nem is nagy, a vérveszteség elgyengít, s karodra még szükség van.
Alig ejté ki a fejedelem e szavakat, midőn Abafi lovastól összedőlt.
Abafi hirtelen fölugrott.
- Isten hozzád, jó, hív állat - mond -, te megkaptad a magadét.
E pillanatban termett mellette egy csinos, karcsú lovag; sisakrostélya le volt eresztve, melynek tetején hosszú, veres toll ingadozék; derekát ezüsting födte, s ezen fölül szép tigriskacagány lebegett; almás fakón ült a fiatal vitéz, melyet alighanem láttunk már valahol.
- Itt a ló, ló helyett! - mond leugorva lováról, s a meglepett Abafinak kezébe tekerve lova kantárszárát, s míg ez rábámult, sietve távozott, a sereg közé elegyedve, s nemsokára eltűnt szem elől.
- Ki volt ez? - kérdé a fejedelem meglepetve.
- Ki volna - felelt a kérdett -; Izidora, Villám!
- A Markó leánya? - szól a fejedelem.
- Istenemre, ez segítség a maga idejében!
- Mindig s mindig ő! - mond Olivér különös arckifejezéssel, melyben bosszúság vegyült a részvét nemével, melyet magába akart fojtani.
Abafi s Izidora közt valóban különös viszony volt.
Első találkozásuk után úgy láttuk , hogy ők talán igen is szoros viszonyban álltak.
Hogy Abafi visszavonta magát Izidorától később, több okunk van gyanítani; a kolosvári téren hozzá intézett szavai Izidorának bizonyítják ezt, s az önmaga nyilatkozása is a fejedelem előtt.
S mégis e szenvedélyes teremtés, visszaidéztetése után is, mily forrón ragaszkodott hozzá, mily béketűrőleg szenvedte idegenkedését, mely őt bizonyosan mélyen sebzé: mindezt nemcsak szerelemből, hanem hálából is, azon lény iránt, ki őt az élethez köté, s aki példátlanul szeretett fia iránt kegyes volt.
Abafi, úgyszólván, nemcsak életét mentette meg, hanem neveléséről s jövendő sorsáról is gondoskodott, s ezt nem gyámnoki felsőséggel, hanem atyai s testvéri indulattal.
De Izidora szereté is Abafit oly forrón, oly öntagadólag, oly számítás nélkül, hogy ezen indulat őt szinte megnemesíté.
S ez a hölgy, ki alig tizenhat éves, egykor egy fiatal csábító karjai közt felede mindent; ki később, midőn ezen első tettének következése őt vigyázóbbá tehetné, a Dandár vétkes szerelmének tárgya s részese volt: ez a könnyelmű, sőt vétkes teremtés már tudá felfogni lelkében azon gondolatot, hogy ily nemtelen lény Abafihoz érdemetlen.
Ő, ki a tatárfejeket önkezével vagdalta le, ki vad cimboráival atyjának versengve ivott, játszott, tombolt: Abafi előtt szégyenlett boros poharat vinni ajkaihoz, kockát fogni kezébe s illetlen szót ejteni ki ajkain; s mióta szerette egész boldogtalan hevével forró ifjú keblének: neme a védhetlen undornak keletkezék lelkében Dandár iránt, s mind tetteiben, mind élete módjában volt valami , ami őt nemének szelídebb szelleméhez közelteté, ha nem is mindenben, amit ily élet neméhez szokottól aligha mint lehetőt kívánhatunk, de igen sokban.
Ő atyjánál növekedett föl férfiasan, vad férfiak közt.
A pillanat hatalma tevé őt bűnössé; alkalom s atyjának gondatlan engedékenysége okozá, hogy a bűn ösvényén haladt.
Lelkében azon komoly meggyőződés, hogy ő jobb nem lehet, mint amilyen, azzal a daccal volt vegyülve, mely oly feltűnő azokban, kiket sorsuk öntudatlan s önakaratlan ránt le szennyes szenvedélyek örvényébe; kiknek szemeik csak akkor nyiladoznak, s kik csak akkor érik el az életnek gondolkozó korát, mikor a világ , mely lelkeikben derült, csak aljas visszahozhatlan tettek fekete seregét sugározza körül, s ha valóban nemes, erőteljes a lélek, mely itt mámorból ébredez, önmagát utálja s veti meg.
Az a hölgy, ki az első jöttnek odaveté a legszentebbet, tisztaságát s szemérmét, ki éveket töltött azon feslett elszórtságban, mely pillanatnyi kegyét osztja választás nélkül; soha, bármint jobbuljon is meg, csendes, nyugodt többé nem lehet; hölgy, mely szemérmét veszté el, mindent elvesztett.
- Ilyen volt Izidora.
Ő, mióta Abafit szerette, mindenkitől visszavonult; de az a gondolat, hogy Abafihoz érdemetlen, s hogy ez, ha valaha szerethetné őt, e szeretettel önmagát alacsonyítaná le, volt a féreg, mely emészté.
- Nem szerethet - monda olykor magában -, hiszen én magam utálom s gyűlölöm magamat .
Anyja egy gyermeknek, kinek atyját nem szabad neveznem, s ki ha élne is, megtagadná őt!...
Ágyasa a legnyomorultabb semmirekellőnek!
Egy hiéna, mely vérözönök közt nevekedék föl!...
Ily iszonyú teremtés hogy álmodhatnék azon férfiú szerelméről, kit nincs asszony, ki megérdemlene!
- Mint férfiú, mint ember akarom becsülését, háláját megérdemleni.
- Így tűnődött, s e föltét volt tetteinek vezércsillaga.
- Csak egykor, ha ő a szerencsétlen Izidorát nem utálja, nem veti meg, ha hozzá illő nőnek karjai közt boldog leend, tudja meg , mennyire szerettem én!...
Nem, nem! - mond kitörő könnyekkel.
- Akkor sem, hiszen ő megvetne, ő kinevetne.
S ha mint hölgy, kinek pillanatnyi kegyét szerelem nélkül gondola bírhatni, utálatot érdemlek is: nem vagyok -e Villám, a barlangok arszlánának rettegett leánya?
- S nem vala -e fölbátorítása önmagának ment egy nemétől az önérzetnek, mely Villámban néha különbözött azon dölyftől, mely nemritkán homályosítja éppen azon tetteknek becsét, melyek azt előidézik.
Abafi Izidorát nem szerette; ezt önmagának nyilatkoztatásából értettük.
De mi volt tehát az, amit ő Izidora iránt érzett?
Előre a szép, csinos hölgy közeledése érzékeire hatott, s Izidora, ha kevésbé nyílt s cselszövényesb lett volna , alkalmasint Abafit könnyen elszédítheté.
De ezen egészen sajátságos teremtésnek lelkületében volt magát mindig úgy adni, mint amilyen, s így Abafi minden tettét s egész előbbi életét tudta.
Nem csodálhatjuk, ha benne, bármi aljas ember is volt az Izidorávali ismeretségének első idejében, e nyilatkozások azon hideg visszavonulást okozták, mely többnyire könnyen ajánlkozó szerelmi kaland következménye.
De a kis Zsiga szerfelett kedves volt előtte; előmenetelét, csinosb maga alkalmazását , számtalan ügyességét magának tulajdonítá Abafi s méltán; a kis Zsiga az ő teremtvénye volt; s a gyermek kifejezhetlen hálája s azon egyszerű, szívéből özönlő kedvkeresés , mellyel jóltevőjének úgyszólván gondolatját igyekezék kitalálni, oly tündérerővel bírt, hogy el nem tudott volna lenni nélküle.
Feltevé magában őt boldoggá tenni, s e feltét mindig erősb, mindig határozottabb lőn az ő nemes, s már mondhatjuk, nagy lelkében.
Izidora is érdekes volt előtte, egyrészt fiáért, kihez közös szeretet csatlá őket; másrészt önragaszkodásáért Abafihoz, melyben valami oly öntagadó, oly számítás nélküli volt, hogy Abafiban baráti hajlandóságot s szánakodást idézett elő egyszerre, s mely lelkének jólesett, mivel talán némi rokonsággal bírt az Abafi indulatainak jelen irányukkal; csakhogy Abafi azon gerjedséget, kiválást a köznapi életből, s azon magasztaltságot nem Izidora iránt, kinek ha személyét kedvelte is , tetteit s előbbi életét utálnia kellett, hanem azon lény iránt érezte, kit fiatal keblének minden tehetségéből s erejéből imádott - Cristierna iránt.
Izidorának példátlan hűsége őt érdekessé tevé előtte; s nem csodálhatjuk, ha mindezen okoknak összes hatásuk, egyesülve a hála oly nemes és gyöngéd érzetével, nagy, sőt mindig növekedő erővel bírt; annál is inkább, mivel Izidorának Abafivali társalkodása egészen más, szelídebb, asszonyibb nemű volt, mint amilyennek másokkali érintéseiben e különös lénynek valánk tanúi; s mivel végre Izidora szerfelett csinos, keccsel teljes hölgy volt, kit férfiúszem nem tekinthete részvét s gerjedő vágyak nélkül.
Ezen kissé hosszabb, de a történet tekintetébe szükséges kitérés után forduljunk vissza a fejedelemhez s Abafihoz.
Az ellenséges seregeknek visszavonulások után a fejedelem, számos vezéreinek és segédeinek kíséretökben, kik közt Bocskai, Kornis, Keresztúri, Abafi, Bethlen s mások valának, igen vidámon tért vissza a táborba, hol örömlövések s víg hanga várakozék reá s követőire.
A seregnek része a völgyben maradt, álmatlan szemekkel virrasztva a hosszú éji órákat által; néha-néha hallatszott egy lövés vagy csendes csörtetés, a vizsgáló csapatok mozgását s jeladásait jelentő.
A táborban minden nyugalomra sietett a napnak hosszú küzdése után.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE