Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrahám Ernő
Csillagok a Tiszában
Keletkezés ideje
1914
Fejezet
32
Bekezdés
2324
Mondat
5504
Szó
49430
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Pángótizmus
Mostanában északi, skandináv irókat olvasok.
Köztük Johannes V. Jensennek legujabb mitoszait.
Csudálatos távolbavágyás, erő, energia van bennük, megfog a varázsuk s magamat is erősnek, óriásnak érzem.
Szeretnék elindulni s menni messze, messze, magam előtt látni az egész világot s valaki lenni benne.
És egy kopenhágai délután jut az eszembe.
Egy északi barátommal a Strögön állottunk a királyi porcellángyár kirakata előtt.
Néztük a sok gyönyörüséget.
Egy fehér tyukot két kis csirkével.
Egy bókoló, farkát billentő szarkát; lehelet finom egymásbafolyásban rajta volt azon a szarkán a kék szin minden árnyalata.
Egy kis táskás, galléros iskolásfiut barna, hamus szinekből.
Egy tele szájjal dörmögő jegesmedvét.
Vázákat , hamutartókat, elegáns északi nőket, mindenféle állatot, ...az egész kirakatot.
Egy tálról nem tudtam levenni a szememet.
Jyllandi téli táj volt a tálon; elhagyott havas hepe-hupás vidék, néhány tarolt, szomoru fa, egy összeomlani készülő rácsos kerítésnek a vége s felül az égen két szálló varju.
Mintha még annak a két varjunak is nagyon elhagyott, árva lett volna a tájék.
Úgy repültek, hogy előttük is, mögöttük is ezer mérföldnyi téli pusztaság érzett.
S hó és hó mindenütt.
S mintha száz esztendő óta repült volna valahonnan az a két varju s még száz esztendeig kellene repülniük bele végeláthatatlan, ismeretlen távolságokba.
- Úgy el tudja nézni azt a két varjut? - kérdezte a barátom.
- Nem azt a két varjut nézem én annyira.
Egy egész fajtát, a gót fajtát érezteti meg velem a repülésük.
- Ugyan? - csodálkozott hitetlenül.
De én éreztem az igazamat s komolyan feleltem:
- Igen, az egész gót fajtát.
Ezt így csak egy gót rajzolhatta meg.
Csak az éreztethetett meg két varju repülésében ezer meg ezer esztendő óta tartó, soha meg nem szünő vándorlást.
Vég-telenül terjedő, elhagyott és elkövetkezendő messzeségeket.
Sokszor éreztem én már ezt itt Dániában.
Benne van a lelkükben is, a vérükben is.
- Valami van benne, - mondta az ismerősöm csendesen.
- Valami?
Több van ebben!
A szinigazság ez.
Gondolkozott már maga a Jensen pángótiz-musáról?
- Nem tudom, mit ért rajta Jensen, - vallotta meg - csak arra emlékszem, hogy Brandes nevet-ségesnek tartja.
- Az semmi! - vágtam oda.
- Önök elfogultak Brandesszel szemben s talán rosszul fog esni, amit mondok, de én nem tartom őt nagy irónak.
Egy közepes tehetségü esztétikus , akinek eredeti eszméje alig van s akit egy nálamnál szigorubb kritikus talán a pletyka és riport hajhászat miatt nagyon is keményen itélne meg.
De önök ezt nem láthatják .
Olyan nagy szolgálatokat tett északnak, hogy méltán lehetnek vele szemben elfogultak s ezért vélik az ő agitációs zsenialitását irói zsenialitásnak.
És az ön részéről sem lep meg, ha Jensennel szem¬ben látatlanban is Brandesnek ad igazat.
- Ön tehát föltétlenül Jensennek ad igazat.
- Ezt így nem mondanám.
Az ő tétele tulajdonképpen egy zseniális ötlet, aminek az igazát egyáltalában nem lehet bebizonyítani.
Sőt az egészben van valami fantasztikusság s nem is essayben irta meg, de egy regényfejezetben.
De mégis, minden más az az ötlet, csak nem nevetséges.
Érzi az ember benne a magot, az igazságot s gondolkozóba esik.
Én, ha gótfajta volnék, hozsánnát kiáltanék neki s mérhetetlenre nőne az önérzetem és faji öntudatom.
- Tehát a gót fajok egyesítéséről van szó, vagy legalább is az egymáshoz való testvériség következményeinek intenzivebb levonásáról?
Olyanforma eszmének készül, mint a pánszlá¬viz-mus?
- Nem.
Egyáltalában nem.
A pánszlávizmus egy szükkeblü, exkluziv irányzat, a Jensen pángótizmusa a lehető legszabadelvübb eszme.
Szinte rokon-gondolat a világpolgársággal .
És mégis erősen faji, sőt gőgösen faji gondolat.
- Nem értem, - mondta az ismerősöm.
- Amit mond, ellenmondásnak látszik...
- Csak látszik! - feleltem gyorsan.
- De nem az.
A dolog nyitja ott van, hogy a pánszlávizmus aggressziv, végső eredményében nemzetek egyesítését, vagy legalább is közelebb hozását célzó politikai irányzat, egy fajtának más fajták fölé emelkedésére való törekvése, a pán-gótizmus pedig a gót fajta erkölcsi erői perspektivájának végtelenre való megnövelése.
A leggőgösebb gondolat, de nyoma sincs benne politikai aggresszivitásnak.
- Részletesebben tudna beszélni valamit a dologról? - kérdezte ismerősöm, akinek egyre nőtt az érdeklődése.
- Hogyne!
Sőt remélem, hogy a kimerítő felvilágosítással szolgálhatok.
- És egész délután magyaráztam néki a Jensen pángótizmusát.
Rövid kivonatban ilyenformán fest ez a pángótizmus:
- Kolumbusz Kristóf angolszász, sőt talán északi vér.
Longobárd fajta, kinek ősei a nép¬ván-dorlás idején maradtak Itáliában.
A fantáziája északi.
Legfőbb tulajdonsága a távolbavágyás.
Vándor vére van s Amerika felfedezése a népvándorlás egyenes folytatása .
Jensen nem tudja elhinni, hogy az északi törzsek ösztönszerü délre vándorlása megállhatott a Gibraltárnál.
Azok a nagy, szőke északi emberek szarvas ökörbőrrel a fejükön nem állhattak meg a tengerpartján.
Néztek a hullámok felett a messzeségbe , elfogta őket a faji ösztön, az erdőkben hajóbordákat ácsoltak s néki vágtak a tengernek .
- Mikor a nyugati gótok "eltüntek" Spanyolországból, - irja Jensen - megkezdődtek a felfedező utazások...
És egy lombard, a régi északi harcosok és regélők egyik utódja , elvégezte az utolsó, a legnagyobb munkát és megindította maga után a népvándorlást az Egyesült-Államok felé...
Nem igaz ez.
És van benne mégis valami, ami gondolkozóba ejti az embert.
Én legalább nem tudok rajta nevetni.
Nem igaz az sem, amit az olasz reneszánszról ir Jensen:
...Mikor az északiak eltüntek Itáliából, vége volt ott a reneszánsznak.
De ami Északi-Itáliában befejeződött, az nagyobb mértékben elülről kezdődött Amerikában: az északiak mindenütt, ahol jártak, muzeumokat hagytak hátra és most Amerikában a munka reneszánszát kezdték meg.
Nem igaz ez, de megérzi az ember, hogy az északiaknak joguk van erre a határtalan gőgre .
Fantasztikus okoskodás, de végtelenül növelheti a gót fajták önérzetét, erkölcsi erőit.
A Michelangelo temperamentuma Jensen szerint északi.
- Mózese egy Odin - irja róla - vagy egy Snorre, egész alakítása északi mélységü, a harc az éjszaka ellen, a küzdelem a sötétségben gomolygó óriás szörnyekkel és nincs benne semmi a déli passió játékból...
- Tizián és az ő szőke velencei szépségei, a flórenciek, Leonardo... mind északiak voltak...
- Az egész Don Kihóte az északi fantázia játéka egy román országban.
- Hihető az, - kérdi Jensen hőse - hogy egy fajta elvész, csak azért, mert bevándorolt egy más országba és ott nevet cserélt?
Cervantes a nyom a mi spanyolországi multunknak a bizo-nyítéka.
S kicsit később ezeket mondja:
- A gót szellem centruma Kolumbusszal Amerikába költözött Spanyolországból.
A gótok ott csak átutazóban voltak.
Tovább vágytak s most itt (Amerikában) vannak.
Ők voltak az uttörők.
És az utolsó gót Spanyolországban Don Kihóte.
Sohasem éreztél vérző részvétet ez iránt a szomoru alaku hosszu lovag iránt?
Sohasem láttál verset, mikor megsejtetted a nevet¬sé-gest, ami az ő erőinek semmiségekre való eltékozolásában rejlik?
Don Kihóte egy kornak a kisértete, az északi szelleme egy országnak, amelyet elhagytak az északiak.
Nem látod őt indulásra készen és minden szentekre esküdözni, hogy mennie kell?
Nincs maradása, indulnia kell, Jézus nevében mészárolni a mórokat, - de a többiek már nincsenek odaát, ők már itt vannak és fákat irtanak a Hudson mellett, elteltek az idők és ő magára maradt a kasztiliai sikon...
Az excentrikus lovag...
Vedd le csak lovagpáncélját - és beléöltöztetheted Barba-rosszát vagy Holger Danskét, de a szélmalmok ugyancsak azok maradnak.
Don Kihóte északi és német, az ő Knock-about számai egy megkésett keresztes hadjárat; mi nevetünk rajta, de ő jóhiszemü.
Cervantes clown ugyanabban a darabban, amelyikben Shakespeare a hősszerel¬mes.
De a szerepük fölcserélődött volna, ha Spanyolország azzá lett volna, amivé Anglia.
Érted most már , mit gondolok, mikor Amerika fölfedezését egyszerüen a népvándorlás folytatásának tartom?
Ilyen eszmemenettel kezdi Jensen az amerikaiak történetét az árják történetével.
" Anglia és Ausztrália, Skandinávia és Németország.
Hollandia és Amerika... mind egy biro-dalom, mind Amerika.
Mindenütt, ahol a régi északi vándortörzsek ivadékai élnek , Amerika van, mert a régiek álmodott országa: Amerika."
" Az emberek milliói jutnak így rokonságuk tudatára és borulnak egymás nyakába.
Mert egy világgondolat ez."
" Az izlandi sagák a mi (amerikaiak) multunkhoz tartoznak, a Niebelung-ének nemzeti tulaj-donunk, Anglia története a mi történetünk.
A mi fajtánk vándorlását akarom megrajzolni attól fogva, hogy előbukkantunk Thule ködéből és egy glecser indult délnek : cimberek, teutonok, longobardok, gótok és vandalok, normannok és angolszászok, nyomon akarom őket követni, amig évszázadokon át Amerikába jutottak ..."
A "Hjulet" (A kerék) cimü regényében ir erről Jensen.
Fantasztikusan, de én, mikor azt a messze századokból jött és századokba szálló varjut láttam a vimmelskafteti kirakatban a Strögön, komolynak, nagyon komolynak éreztem.
Egyszer irtam egy hetilapba Steen Steensen Blicherről.
Többek közt az ő jyllandi leirásairól.
Ezt:
- ...Egy ember szürke alkonyatkor keresztülmegy a földeken.
De miért megy?
S hova ?.. .
Egy vadruca-csapat húz a rétek fölött.
Honnan?
Merre ?...
A földben van ez ott.
Örökség .
A régi északiak öröksége, vándorvére.
Nincs ott maradása senkinek.
Akinek van is, titkos vágy borong a szivén.
Az vitte el onnan az angol-szászokat is...
Bizony, bizony, igaz az, amit Jensen írt a gótokról.
Ha nem is valóságban, valahogy másképp.
S annyival igazabb, mert mintha csak a maga természetét irta volna meg .
Nyughatatlan vándorkedvét.
Mert uton van örökösen Jensen is.
Az ő számára nincs határ , nincs távolság.
Európa...
Ázsia...
Amerika... otthon van mindenütt.
Ma este még Kopenhágában sétál az Öre Sund partján.
S elfogja a vágy...
Nincs maradása...
Mennie kell!
S másnap már a Limfyord vala¬melyik vadásztelepén vadászik...
Egyik nap a jyllandi szél zugását hallgatja...
Mintha idegen országok üzennének benne... s megy megint .
Maláji szigetek buja, tropikus őserdejébe elefántok táncát, pávák repülését, majmok vándorlását látni, benszülöttek meséit hallgatni kigyókról, embervérre szomjas tigrisekről.
Ott nincs nyugta...
S pár hét mulva már Sevilla utcáin kóborol, a Mont-Martreon, de legtöbbször New-York avenuin.
Ott érzi magát Jylland után otthon .
Amerikában ő a vándorlásai célját elért gót.
Amerika ő neki a munka, a tettek, a gépek hazája.
Az erőé.
Mert a gótoknak három faji tulajdonsága az ő szemében a természet-érzés, a vándorösztön és a tettrevágyás.
S az ő szemében minden ember, akiben e három tulajdonság megvan, gót.
S a leggótabb állam Amerika.
Ez a Jensen pángótizmusa.
Bizarr, fantasztikus gondolat, de nagy erkölcsi erő van benne.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE