Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Kigyók és sasok küzdelme.
Mindig szerettem volna látni s tüzetesen tanulmányozni, miként támadják meg s gyürik le az ölyvek a kigyókat, s hogyan védekeznek, kivált a mérges kigyók ördögien gyors támadása ellen?
A véletlen két pompás, s egészen kinőtt, s mi több egészen szelid Kigyászó-sast (Circaetus gallicus) juttatott birtokomba, éppen akkor, mikor terrariumom is nagyon népes volt, mert honi viperafajainkon kivül, még három ritka, de rettenetes vendége is volt, t. i. az afrikai homokpuszták félelmes réme: a Szarvas-vipera (Cerastes cornutus ), melyeket Anisits D. János barátomtól kaptam, ki akkortájt éppen Essah vidékén időzve, kedveskedett négy egészen kifejlett példánynyal, de egy közülök az érkezés után kevéssel elpusztult.
E félelmes vendégek rémei az egész észak-keleti Afrika és Vöröstenger melléki pusztaságok és homokos vidékeknek, mert marásuk feltétlen halálos és a mellett könnyen ingerelhető, támadó természetüek.
Szinezetük a homokos talaj sötétsárgás szinével egyez, sötétebb és világosabb foltokkal tarkázva, s fejükön, szemeik felett két hegyes, kissé hátrahajló szarvacskájuk van.
A nap legnagyobb részét, magukat a homokba furva, töltik.
Legtöbbször csak két hegyes szarvszerü nyulványuk mered elő a homokból.
E szarvacskákat sokszor még a puszták madarai és egérkéi is az Acanthusok vagy Carduusok elhullott tüskés magocskáinak nézik és sietnek felkapni; de alig közelitik meg, már a másik pillanatban a kigyó feje kilőtt nyilként vágódik elő, s egy villámgyors vágással, méregfogait áldozatába mélyeszti.
Ezért rettegik e vidékek lakói is annyira, mert a mit az állatok és madarak éles szemei és ösztöne meg nem sejtenek, azt az ember még kevésbbé veszi észre.
Igy rendesen csak akkor tudják meg a karavánok, vagy egyes utazók , mikor már a szerencsétlenség megtörtént és a segitség már késő.
Nagysága rendesen két láb s néhány hüvelyk, mig vastagsága majdnem megközeliti egy csecsemő karjának vastagságát.
Hogy mily bőven termelik méregmirigyei a halálos mérget, bizonyitja az, hogy egymás után 20-22 galambot vagy házinyulat maratva meg velük, a méreg hatása és ereje egy csöppet sem csökken.
E mellett szaporaságuk, még a legsivárabb , leglakatlanabb homokpusztákban is akkora, hogy méltán kérdhetni, hogy és miből élnek meg ily nagy számban az olyan lakatlan sivatagokon, melyeket még a tősgyökeres puszta-lakó állatok is elkerülnek?
Egyformán nappali és éjjeli életüek, mert jóformán nincs utazó, ki Afrikának fenti részeit keresztül utazva, ne bukkant volna reájuk, s legalább egypár teherhordó állata ne esett volna marásuknak áldozatul.
" Mert alig, hogy tábort ütve, a lobogó tűz mellé leheveredve, a már alig várt pihenésnek akartuk magunkat átadni, - beszéli Bruce - az egész tábor orditozva, fejvesztett ijedtséggel szökött talpra, s mindegyikünk egy-egy málhacsomagra vagy ládára ugorva fel, kezében bottal vagy sátorkaróval nézett fürkészve a megvilágitott helyekre.
Ketten-hárman a benszülöttek közül, hosszu csiptetőkkel felfegyverkezve várják, mikor csusznak a tűz fénykörébe a félelmes vendégek.
Csakugyan surlódva zörög a száraz homok a pikkelyes testek csuszása alatt!
- Egy, kettő, három, hat, nyolcz, - tiz - Uram Isten! - tizenkettő, tizennégy jött táborunkba e félelmes szörnyekből , s a lobogó tűz világa és melegétől vonzatva, ennek fénykörében telepedtek le s furták magukat a homokba, vagy magasra emelt nyakkal, ki-be járó nyelvvel sütkéreztek s pislogtak a tűz világában.
Egyik fogóval a másik után nyulnak ügyesen a benszülöttek a málhák tetejéről ágaskodva és kapják nyakon s dobálják egyiket a másik után a lobogó tűz közepébe.
De mit használ ez !
Alig, hogy aludni kezdünk, ujra rémülten felriad az egész tábor, és ez igy megy egész éjszakán át háromszor, négyszer, sőt többször is.
Hogy honnan jönnek, s hol tartózkodnak ilyen tömegesen, azt még csak elképzelni sem birom."
És eme jelenet nemcsak Bruceval, de minden e vidékeken utazóval megtörtént, a ki a szabadban tábort ütött.
A tűz világa és melege messziről odacsalja őket, tűz nélkül pedig táborozni a szabad ég alatt lehetetlen , mert megtörténik az, mi történt a két Breitgraad testvér utazóval, kik tüzet nem gyujtva, éppen azért, hogy ennek világa oda ne csalja ezeket a veszedelmes hüllőket, csak pokróczukba burkolódzva aludtak el Haam környékén, midőn egyszerre két velőtrázó rémkiáltás riasztotta őket fel.
Az öregebb testvér felriadva, hevesen kapott mellette levő puskája után, de e pillanatban fájdalmas szurást érzett karján, közel a kézfőhöz.
Mikor nagy nehezen világot gyujtottak, látták, hogy táboruk tele van szarvasviperákkal , melyek melegedni csusztak az alvók mellé.
" Ne mozdulj, Ernő, ne mozdulj " , kiáltott öcscsére kétségbeesetten a bátya, puskatusával agyoncsapva azt a kigyót, mely őt a heves mozdulat következtében megmarta s megint ujra támadásra ágaskodott, azután elkapva egy fáklyát, azzal próbálta a marási sebet kiégetni.
Hasztalan volt minden!
A megmart tagok nála s két benszülöttnél rohamosan dagadni és feketedni kezdtek és észvesztő fájdalom , eszméletlenség s egyéb efféle tünetek közt halt meg testvére karjai között , a két arabbal együtt, a haami sivatag éjjeli csendjében.
Daczára, hogy virrasztva várták a reggelt, mégis még két vizhordó állatjuk lett megmarva , melyek szintén megdöglöttek, rémitő halálküzdelmek között.
Honi vipera-fajaink között legmérgesebb s támadó, vad természete miatt legveszélyesebb az orr felett szintén szarvalaku nyulványt viselő Homoki vipera (Vipera Ammodytes ), mert ennek marása csak kivételes ritka esetben nem halálos, ellenben a közönséges vipera (Pelias Berus ), a Reed-féle Vipera ( Vipera Reedi) által megmarottak közül gyors segély és orvosi kezelés mellett, sokan életben maradnak, noha gyermekeknél és kisebb állatoknál ezek marása is feltétlenül halálos.
Mikor ismerőseim megtudták, hogy kigyászó sasaim és viperáim között viadalt szándékozom rendezni, velem együtt alig várták e napot, mert szerfelett érdekes és idegizgató látványnak igérkezett a küzdelem e félelmes ellenfelekkel, különösen a Szarvas Viperákkal szemben.
A viadalt megelőző napon sasaim nem kaptak enni, hogy annál nagyobb tűzzel támadjanak, s igy mikor a viadal napja elérkezett, éhségükben türelmetlenül , szárnyaikat suhogtatva szálltak fel-alá állványuk fokain.
A küzdtér helyéül az udvarnak padló-egyenes része volt kiszemelve, melyet száraz homokkal vastagon behintettem, s e mellett a sasoknak védelmi- és támadó pontokul néhány egy-két láb magas fatörzs- és kecskeláb volt leállitva.
A nélkül , hogy a körülálló látogatókkal törődtek volna, tüzes, sárga szemeiket folyton csak reám függesztették e szép, ölyvnél nagyobb, felül fekete-barna , alól fehéres, barnán sávolt ragadozók, sőt a him még le-le is hibbant a kecskelábról s a hozzám legközelebbi fatörzsre szállt, érezve, és várva a prédát.
Előljáróban két, alig másfél lábnyi hosszu, ártatlan gyürüs siklót (Coluber natrix) vetettem nekik.
A két madár lecsapott, s mielőtt a kigyók csak mozdulhattak volna is, már egy-egy erős csőrvágástól elszéditve , szétszaggatták és - mindakettőt elnyelék mohó gyorsasággal.
Mikor a viperák szekrényeihez közeledtem, láttam, hogy e félelmetes bestiák mód nélkül fel vannak ingerelve.
Szünet nélkül fujtak, sziszegtek, s le-lekapva fejüket, tátott torokkal, még saját árnyékaik után is kapkodtak , s az üvegfalon keresztül minden mozdulatomat dühtől szikrázó tekintettel kisérték lángvörös szemeikkel.
Ingerültségük okát a zivatarra hajló borult, rekkenő idő, s szekrényeik ide-oda hordozgatása okozta.
Csupán a három Szarvas vipera volt nyugodt .
Féltestüket a homokba furva, lomhán elnyujtózkodtak, de merev, vad tekintetük azért minden mozdulatomat kisérte, fejüknek észre nem vehető lassu mozgásával.
Ez egy kicsit gondolkozóba ejtett.
Féltem e ritka szép madarakat, a harcz kétséges esélyeinek kitenni.
A legkisebb marás, s én meg leszek fosztva e nehezen megszerezhető szárnyasoktól.
És ettől annál inkább féltem, miután azt hittem, hogy e fogságban felnevelt madaraknak nem lesz meg az az ügyességük és gyakorlottságuk, mint a szabadon felnőtteknek, ezen ördögi gyorsaságu, ingerült, mérges hüllőkkel szemben.
Erejüket és ügyességüket akarván mégis kipróbálni, hozzájuk méltó erős, de nem mérges ellenféllel, - egy-egy négy lábnál hosszabb, majdnem gyermekkar vastagságu Siklót vetettem mindegyik felé.
A két hatalmas kigyó, először is menekülni igyekezett, de mikor a két sas , egyetlen szárnycsapással előttük termett, hátra vágták magukat, gyürükbe kanyarodva, s fejüket emelve, tátott torokkal, dühösen sziszegtek és harapni igyekeztek.
De a másik pillanatban mindakét madár egyetlen hibbanással derékon kapta hatalmas körmeivel a kigyókat.
Ezek szemmel alig követhető gyors tekergőzésekkel vetették magukat előre, hátra, a madarak lábaira tekerődzve, ugy, hogy ezek jobbra, balra inogtak a hatalmas rángások alatt , hol farkukkal, hol leeresztett szárnyaikkal támaszkodva, óvták magukat a feldőléstől és szünet nélkül, nem törődve a kigyók harapási kisérletével , vagdosták, tépték csőreikkel a kigyók derekát.
Igy folyt néhány perczig a heves küzdelem, s bár a sasok csőreikkel hatalmas vágásokat mértek a kigyók fejeire is, a gyors tekergőzés s a kigyók villámgyors ide-oda vágódásai miatt a csapásokat mindig elhibázták.
Különösen a him volt festői szép küzdelmében, mikor élesen, mintegy harczi kiáltásait hallatva, elsivitott, s szárnyaival is suhogva csapkodott , vonagló, tekergő ellensége felé.
Végre egy hatalmas csapással sikerült neki a kigyót annyira elkábitani, hogy ez lankadtan hátra hanyatlott és görcsös reszketeg vonaglások között vergődött az éles körmök között.
Ekkor az éles csőr ujra lecsapott, s szemmel alig követhető gyorsasággal, három-négy darabra szakitotta a hatalmas nagy kigyót.
A nőnek kissé hosszabb küzdelemre volt szüksége, mig ellenfelét le birta gyürni, de végre ez is, a himhez hasonlóan végzett ellenfelével.
Most, egy e czélra készitett hosszu fogóval, két egészen kinőtt homoki viperát (Vipera ammodytes) vetettem a küzdtérre.
A két madár a küzdelem heve, s a felébredt harczvágytól nekiszilajodva , hibbant a kigyók elé, de a másik pillanatban rekedt, de éles vijjanással, mi ugy a meglepetés, mint a félelem kiáltása vala, villámgyorsan hátrapattantak.
Sajátságos jelenet volt ez!
Mig a siklókat, azokat a 4 lábnál nagyobb óriás példányokat is, azonnal, minden tétova és fontolgatás nélkül támadták meg, ezeknél, ugy látszik, megsugta ösztönük, hogy egészen más, halálos mérgü félelmetes ellenséggel állnak szemközt.
A viperák villámgyorsan rétesforma karikába csavarodva, dühtől lángoló szemekkel , szájukat eltátva fujtak, sziszegtek s hátraszegve felemelt fejüket, a támadásra készen állottak, miközben páros, hegyes méregfogaikat a felső állkapocsban jól meg lehetett látni, mig páros nyelvük villámgyorsan járt ki-be szüntelenül.
Lehetetlen azt a vad, ördögien félelmetes és visszataszitó tekintetet leirni , a mivel e két hüllő birt.
A siklók is a végsőig dühösek voltak, de nem gerjesztett tekintetük sem irtózást, sem félelmet, mint ezek szemeinek a kiülő szemdudor alatti vésztjósló, alattomosan fenyegető tekintete.
Egész jelenségük gonoszságát növelte még az orruk felett ülő szarvforma pikkelydudorodás is.
Szárnyaikat, mintegy paizs gyanánt, előre emelve, tűzben ragyogó sárga szemeiket elleneikre szegezve, kissé előre hajolt, s támadó, szökkenésre kész testtel figyelték a kigyók minden mozdulatát - s mig a siklókkal folyt küzdelemben dus tollazatuk simán, feszesen feküdt, most lazán, felfujtan , felborzolódott s alakjukat majd kétszer akkorára növelte.
Most a két kigyó fejét lekapva, villámgyors mozdulattal majdnem két lábnyira vetette magát előre s szemmel alig látható gyors mozdulattal vágott fejével a him felé , mely rekedt vijjongással reppent fel, s tért ki a kigyó harapása elöl.
A nő azonban végleg megfutott, s a legmagasabb helyre, a kecskelábra menekült s ott ijedten, élesen vijjogni kezdett.
Az egyik viperát visszatettem szekrényébe, mialatt a két ellenség dühtől lángolva farkasszemet nézett egymással, a kedvező pillanatot lesve a támadásra.
A him sas minden tolla fel volt borzadva s mindkét szárnya magasra emelve, s mikor a vipera ujra behuzta a nyakát, hogy támadjon, abban a pillanatban , nagyot rikkantva csapott reá, körmeivel derékon kapva, miközben előre tartott szárnya tollaival fogta fel a kigyó villámgyors többszörös marásait.
Bár a kigyó gyors tekergőzései között néhányszor czombjai és begye felé harapott azokat meg nem sérthette, mert az előre meresztett ruganyos tollazat felfogta a harapást.
Bármily gyorsak voltak is a kigyó vágódásai, a sas szikrázó szemei folyton szemmel tartották a kigyó fejét, s hol a jobb- , s hol a bal szárnynyal csapta azt el, mikor marni akart, miközben ő is hatalmas csapásokat mért a kigyó felé.
De ezt egyszer se próbálta ugy, amint a siklónál, derékban szétmarczangolni, nehogy ez alatt megmarhassa.
Igy folyt perczekig a küzdelem a nélkül, hogy a küzdők lankadtak volna, sőt inkább, növekedő dühükkel, erejük is növekedni látszék.
Végre mégis a sas maradt a győztes, mert sikerült neki ellensége fejét szétzuzni, mire aztán egy-két pillanat alatt darabokra szaggatva, lenyelte a kigyót, még pedig fejével s méregfogaival együttesen.
Egy kevés pihenő után, a legnagyobb és legvénebbnek látszó Szarvas-viperát dobtam a küzdtérre.
Még én és vendégeim is hátraugrottunk, olyan ördögi ficzánkolást és pattogást vitt véghez ez ingerült jószág.
Felfutta magát, előre-hátra vágódott , ágaskodott folytonos fuvás és sziszegés között, torkát harapásra tátva.
A két madár vitézül mellé szökött, de a nő még vadabb ijedtséggel, mint elébb, a mikor a kigyó elibük vágott, vijjogva egészen a háztetőig szállt, s majd a szimzésen megkapaszkodva, szárnyaival rendetlenül csapkodott.
A him is rekedt vijjogással, három-négy lábat szökve, kerülte ki a kigyó támadásait, s bár dühe tetőpontját látszott elérni, még sem támadott, hanem folyton ellenségét vizsgálta, dühös, de óvakodó és szinte megütközöttnek látszó tekintettel.
Hanem a kigyó nem igen hagyott erre neki időt, mert a végsőig volt ingerelve és folyton támadott.
Három-négy lábnyira dobta, vetette magát ijesztő gyorsasággal, folyton tátott torokkal, szemmel nem követhető gyorsasággal vagdosva méregfogaival a madár lábai és begye felé.
E gyorsaság leirhatatlan volt.
Hasonlitott a vizszinére dobott kő fel-felpattanó gyorsaságához, vagy a bugó csiga pergő ugrálásához - és szemeinek tüze a sárgából narancsveresbe játszott folytonosan, mig szarvacskái szinte előre-hátra meredeztek.
A sas kétszer-háromszor a kecskelábra reppent fel, s onnan vijjogott alá ellenségére, ki még ide is követte vak dühében; végre a végsőig zaklatva , egyetlen szárnycsapással majd háromölre szállt fel a levegőbe, s hangos suhogással nagy körökben keringett felettünk, mire a Szarvas vipera karikába tekerődzve, magasra nyujtott, de hátraszegett nyakkal követte minden mozdulatát, s forgott maga körül.
Repte mind gyorsabb, s a körök mind szükebbek lettek s egyszerre olyan éles kiáltással, minőt még nem hallottunk tőle, mint a leeső kő vágódott le, a másik perczben már körmeit a kigyó derekába vágva, szárnyaival oly szédületes gyorsasággal kezdett csapkodni, hogy mit sem láttunk egyebet , mint azt, hogy a kigyó egyszerre csak elbágyadt, fejét nem tudja emelni, s rángón, görcsösen utolsót vonaglik a sasnak körmei között, s ez még néhány csőrvágás után, anélkül, hogy zsákmányát elfogyasztaná, rendes helyére röppent.
A kigyó csunyán össze volt marczangolva, feje szétzuzva, derekát pedig csak néhány izomszál tartotta össze a törzszsel.
Csodálkozva azon, hogy szokásától eltérőleg, nem fogyasztotta el madaram ellenségét, egy darabka nyers hussal, majd az általa megölt nagy sikló egy részével kináltam meg.
Mindkettőt nagy étvágygyal elnyelte, tehát még jóllakva nem volt.
Majd szétszakitva a Szarvasviperát, ennek hátsó részével kináltam, ehhez megint hozzá sem nyult, holott a homoki viperát, sőt a közönséges és Reed-féle viperákat mindig mohón elfogyasztotta.
Ennek más okát nem képzelem, mint azt, hogy e viperafaj idegenszerü formája és alakja , valamint sajátságosan elálló pikkelyzete riasztotta vissza az elfogyasztástól, mert, hogy maga a méreg nem árt neki s megemészti magukat a méregfogakat is, azt az elfogyasztott honi vipera-fajainkból elégszer láttam.
A napok mulva kihányt pikkely és erősebb csontok csomójában , méregfogakra egyszer sem akadtam.
A fent vázolt küzdelem alig 5-6 perczig tartott és mind ennek magasztalásába voltunk merülve, mikor egyszerre sulyos zuhanás riasztott fel bennünket.
A nő kigyászó sas hevert tőlünk nem messze, rettentő vonaglások között.
A nemes madár szánalomra méltó módon vergődött, szárnyaival görcsösen csapdosva, szemünk láttára néhány másodpercz mulva meg is döglött a küzdtéren.
Csak hosszas keresés után fedeztük fel bal lábán, a bőrpajzsok szélei között egy alig két milliméternyi karczot.
Ugy látszik, a támadásnál mindjárt megsebezte a rettentő mérgü hüllő, s azért menekült oly sietve a küzdtérről , s csapkodott rendetlenül szárnyaival, már akkor érezve a méreg halálos hatását.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE