Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
REMÉNYTELEN KÍVÁNAT
Egek! ezt nem vártam
Harro Haring
A fejedelem a sátrába összegyűlt hősöknek tudtokra adá, hogy seregeit hazavezeti.
A törökök a Dunán átköltöztek, s ő azt hitte, hogy mostanra eleget tett.
Voltak sokan , kik szándékát hátrálni óhajtották, s ezek közt Abafi is, ki bármint vágyott élte napjának, a szép Cristiernának közelébe juthatni, de jelen szerencséjében a magyar- s oláhországi seregeknek jobbnak ítélte a vasat addig verni, míg meleg.
A habozó, változékony Báthori megunta a táborozást, s visszavágyott Erdélybe; nem hogy ott állandóul maradjon, hanem inkább hogy egy régen szívébe rejtett vágy teljesülésén dolgozhassék az udvarában létező számos olasz urakkal, kik előtte oly érdekesnek festék Olaszországot s oly nyugalmasnak a bíbornoki méltóságot, melyre titkon mindig vágyott.
A seregek elindultak, s nemsokára a fejedelem is az Abafi, Bocskai, Keresztúri , Kornis Gáspár és Bethlen kíséretökben Erdélynek határaiba lépett.
Érzések ezrei ostromlák az Olivér keblét.
Izidora halála mélyen sebzé hálás szívét.
A Mikola Margit boldog meglepetésének előérzete hathatós ír volt beteg kedélyére; de azon űrt, melyet lelkében érzett, nem töltheté be egészen.
Ő szeretett, remény s kinézés nélkül.
Amit Izidoráért tett, vagy inkább tenni akart, valamint elébb a táborban, úgy később Erdélyben sokképpen ítélték.
A nagy többség meg nem foghatá őt , bámulta kárhoztatva, bámulta jóváhagyva.
Ki lelkületét egészen ismerte, nem csudálkozott rajta: neki így s nem másként kelle s lehete cselekedni.
Margitot s Cristiernát az Abafi tette felmagasztalá.
A női szívnek sajátja ily elhatározások becsét helyes szempontból felfogni!
Gizella hallgatott, de szívének mélyében szólt egy hang: boldog Izidora!
Minél inkább közeledtek Fejérvárhoz, hol jelenben Cristierna tartá udvarát: annál inkább feszíté Abafinak keblét azon kétes kín- s kéjvegyület, mely szívének jelen helyzetében igen is megfejthető; hogy találja ő Cristiernát, ha e lelkes, erényes nő , már áttekintvén őt, már gyanítván szenvedélyét, nem fogja -e hideg távolságban tartani!
S ha igen - mond Abafi -, ám legyen, az ő képe szívemben fog élni örökre, s nincs az az áldozat, melyet érte meg nem tennék.
- S valóban, oly egészen szellemi , oly fellengő volt hódolása, hogy állításán nem kétkedhetünk.
Megérkezett végre Báthori, győzedelmeinek fényétől dicsőítve; s az erdélyiek méltánylói a hős s vitézi tetteknek, a múltat feledve, kétszerezett figyelemmel s hódolattal fogadák ifjú fejedelmöket.
Cristierna hódító nyájassággal jöve elébe, ki őt udvariason, de hideg tartózkodással üdvözlé.
Amennyire sebzé szívét e nem érdemlett visszaidéző bánásmódja férjének: annyira akará s tudá azt rejteni; s ki az ő angyali arcának nyájas, vidám kifejezését látta, őt boldognak vélte volna.
A szokott ünneplések s tisztelkedések végre elhangzottak.
Abafi jószágaiba ment.
Első cselekvése volt a fejedelemtől nyert birtokot Cseszeliczkinek visszaadni, kit Sólyom név alatt ismertünk meg a Deli Markó szabad zsákmányosai közt, s ki Lónyaival, vagy mint álnévvel nevezék, Csatárral együtt az utolsó hadban tett szolgálataikért egyebet puszta kegyelemnél nem nyerhetének.
Báthori Abafinak e tettét nem a legjobb kedvvel vevé, de adott szavát átallá ezúttal megszegni.
Otthon Abafi épen találta s egészségesen a kis Bálintot, nem Zsigát többé.
Udvari lelkésze nem győzé eléggé a bájos gyermeknek előmenetelét, igyekezetét dicsérni .
Abafi s Deli Markó, ki őt kísérte, minden bizonyítványokat a kis Bálint sorsáról megszereztek.
Abafi mindent úgy talált, miként azt neki Deli Markó elbeszélte.
Nem volt több kétsége; s így elbúcsúzott Markótól, ki zordon seregéhez tért vissza , ellenségesen magával s a világgal.
Abafi pedig Fejérvárra sietett, s magával vitte a kis Bálintot, kit elébb kímélve tudósíta mindenről.
Bálint vélt anyját szerette ; Abafihoz leírhatlan hajlandósággal ragaszkodott; nem csoda tehát, ha új helyzetének ismeretlen boldogsága vesztését vele nem felejtetheté.
A gyermek bús, örömtelen volt , s mindig Izidorát sóhajtá vissza.
- Ki fog engemet - mond Abafihoz simulva - úgy szeretni, mint ő, ki anyám volt, igen, anyám inkább, mint valaha más az lehetne.
A hirtelen örömök hatása még zöldebb emlékben volt hősünk előtt, mint hogy Margittal boldogságát hirtelen s váratlan merné megismertetni, ki jelenben Gizellának látogatására, atyjával, a vidám, öreg Mikola Miklóssal, Fejérvárt volt.
A gyermeket Abafi elrejté, s első látogatásakor Margitnál őt csak arra figyelmezteté , hogy fiának születésekor kereszt alakú jegye volt vállán, mely később eltűnt; s nem lehet -e gyanítani, hogy a gyermek elcseréltetett.
Margit ezen észrevételen nem kevéssé ütközött meg; de azzal végzé feleletét, hogy fia karjai közt végezé életét, s hogy az ily jegyek sokszor szűnnek vagy változnak meg.
Másnap Abafi újra előhozta a dolgot, hozzáadván, hogy neki gyanúja van, hogy e csere valóban megtörtént.
Margit figyelmesbé lőn.
- Abafi! - kiált fel.
- Ily reményt gerjeszteni anyai kebelben anélkül, hogy valósulhasson, kegyetlenség!
Ah, ne szóljunk erről többet!
Ily boldogság... egek!...
Ily mennyei öröm nincs földi életre számítva!
- De ha mégis valósulna! - mond Abafi.
- S általam?
Margit fölugrott helyéből.
- Ó, Olivér - rebegte -, nem, nem!
Hiszen ez lehetetlen.
Így halkan szoktatván elméjét a valósághoz Abafi, kímélve s vigyázva az egész titkot közlé Margittal.
Az ő örömét leírni ki tudná?
Egy új világ nyilatkozott előtte: ő anya volt.
S midőn a bájos, érdekes gyermeket szorítá kebléhez; midőn arcában férjének s önvonásait feltalálta; midőn ezer csókkal illette vállán a kereszt alakú jegyet; midőn mindent , mindent megtudott, s a múlt szenvedései összeolvadtak a jelen gazdag boldogságának melegétől: ő akkor mennyben volt!
- Nincs kívánatom több az életben! - mond örömtől elragadva, s égnek emelve könnyel tölt szemeit, voná keblére gyermekét.
- Ah, nem! - folytatá könnyek közt mosolyogva, s kezét nyújtva Abafinak.
- Van még egy , egyetlenegy, annak boldogsága, ki a menny üdvét varázslá életemre!
S ki arra oly érdemes!
Mikola unokájának szerfelett örült; s nemsokára a történet egész Erdélyben tudva lőn.
A kis Bálint új helyzetét szerető nagyatyjának s az őt imádó anyának ápoló karjai közt könnyen megszokta.
Ő gyermek volt; s nemsokára oly édesen, oly szeretettel monda Margitnak: "anyám ! ", mint egykor Izidorának.
Míg Abafi a Margit boldogságát meleg szorgalommal eszközlé: a fejedelemasszonynak gyakran vala közelében, s ott többször látta Gizellát is, anélkül hogy iránta többet érezne, mint azelőtt.
Cristierna mellett Abafi gondolni sem tuda egyebet, csak őtet!
Néhány nappal azután, hogy a kis Bálint születése világosságra jött, Báthoriné, kinek magaviseletében maga iránt semmi változást nem tapasztalt Abafi, őt magához hívatá.
Láttuk, hogy Fejérvárt utolsó létekor a fejedelemné nem hívatá őt oly sokszor, s nem bízá meg annyiszor, mint azelőtt.
Kétszeres vala tehát öröme e parancsnak vételekor , s ő a szerelem szárnyain sietett a fejedelmi hölgyhöz.
Olvasószobájában találta Cristiernát, pamlagán ülve, arca nyájas, de komoly volt.
- Isten hozta, lovag! - mond a fejedelemné.
- Közelebb, közelebb!
- S valami oly mondhatatlan báj volt egész alakján, oly szelíd s nyájas volt tekintete, hogy Abafi elragadva s elmerülve állott szótlan előtte.
- Nekem - mondta Cristierna, kevéssé vontatva - egy kérésem van kegyedhez.
Abafi hallgatott, de arca kifejezésében olvasható volt azon készség s öröm, melyet Cristiernának kérése idézett elő.
Úgy tetszék neki, mintha ő soha ily kegyes, ily égien nyájas nem lett volna iránta.
- A kérés fontos! - folytatá kis szünet után, mosolyogva függesztve szemeit Abafira.
Olivér hallgatott, arcát öröm lobogta körül, mintha mondaná: mennyire boldogítja egy fontos kérésnek így előre bizonyos teljesíthetése.
- A kegyed hallgatása - szólt Cristierna - kérésem teljesítését biztosítja; de mondatlan s előre is ígéri azt kegyed?
Abafi szenvedélyes "igen " -nel felelt.
- Bárminő nehéz, bárminő életre ható legyen? - folytatá, szemeit mindig figyelemmel szegezve reá Cristierna.
- Minél fontosabb, minél nehezebb: annál nagyobb örömmel! - viszonzá a kérdett mérsékelt hangon, mintha indulatit kívánná fékezni.
- De - mond tovább Báthoriné - ha a kérés egészen váratlan, ha kegyednek terhes teljesítése, ha keresztülvágja minden élettervét, ha...
- Ha lehetetlen - felelt Abafi szenvedélyesen -, lehetővé teszem, kegyelmes asszonyom!
Én készen állok!
Kijelentése a parancsnak s teljesítése egy!
- Nem parancs - igazitá ki szelíden a fejedelmi nő -, de egy óhajtás, melyet szívem megszokott lehetőnek, teljesülhetőnek hinni, mely engemet boldogítna!
S hiszem, a kegyed boldogságát is eszközlendő lenne egykor.
- S mi az, asszonyom?
Ah, szóljon nagyságod, hogy készségesen, óhajtásainak teljesítésében legyen bizonyítványa: minő forrón, minő teljes szívemből vágyok megnyugtatására valamit tehetni!
Bárminő váratlan, bárminő széttörő éltemnek minden tervét, bárminő ellenemi legyen, szóljon!
A fejedelmi hölgy gondolkozni látszatott; pír futá el arca havát; nem minden megindulás nélkül szólt, rebegve: - Abafi, én kegyednek jó, szerfelett érdekes , szeretetre méltó nőt választottam.
Abafi elhalaványodott; sötét komolyság borítá el homlokát hirtelen, s volt valami szinte szemrehányó, szinte feddő arcának szép vonásain.
Ily ajánlást attól hallani , kit imádunk, s ki éppen ezen ajánlás által határozott visszaidézést jelent ki, még akkor is fájdalmas és keserű, midőn szerelmünk viszonzatlan, s mikor azt annak tárgya nem is gyaníthatja!
- Ilyen helyzetben volt Abafi.
Cristiernának a legszívesb, a legrészvevőbb hangon tett ajánlata sérté, sebzé Abafit.
Önmaga kárhoztatta szívének hullámzását; szégyenlé, hogy így el hagyá magát áltatni indulatitól.
Tudta, értette : szenvedélye minő merész, minő helytelen; s mégsem tuda meglepetésének oly hirtelen ura lenni, mint máskor; érzette mélyen szívében, hogy szerelme tiszta, szenvedő , öntagadó; hogy nincs abban semmi, ami egy égi szeráfot is sérthetne; s mindennek meggondolása őt szótlan odabámulásba süllyeszté.
Cristierna elhallgatott, vizsgáló tekintetét jártatva az ifjún.
- Kegyed elnémult! - mond végre; s nem volt e kifejezés egészen célzás nélküli.
- Kegyelmes asszonyom!
- Ez volt mindaz, amit Olivér mondani vagy inkább rebegni tudott.
- S oly nehéz Abafinak - így fogta fel a beszéd folyamát a kis szünet után Báthoriné - oly kívánatot létesítni, mely az én megnyugtatásomra szolgálna!
- A hölgy elpirult , mintha többet mondott volna, mint akart.
Abafi nehezen lélegzett; egy helyre voltak szemei függesztve, belső harc emelé keblét, s arcán viharos rángás tünteté elő lelkének hullámzását.
Cristiernának utolsó szavai kitünteték, hogy őt áttekintette, hogy vétkes, de nem - nem vétkes, csak helytelen szenvedélye nem titok többé.
- Ó, finom ily esetben az asszonyi tapintat.
- Láng borítá el arcát; fél térdre hullt a nő előtt, s azon hirtelen elhatározással , mely Abafinak sajátja s vonása volt, midőn egy nagy tettre szánta el magát, de csak olyanra, melynek nemes voltát átlátta, s mely elveivel összhangzásban volt, felelt fölkelve (mert letérdeplésekor feddő tekintetével találkozott Cristiernának):
- Kegyelmes asszonyom, parancsa meglepett inkább, mint mondanom lehet és szabad - tevé alig hallhatólag hozzá-, de mivel az én imádott, az én mélyen tisztelt uralkodónémtól jő: nekem csak egy feleletem lehet.
- Lehet? - mond Cristierna, kérdőleg függesztve szemeit Abafira, s tekintetében valami volt, ami bizonyítá, hogy a kitétellel nincs megelégedve.
- Van! - felelt Abafi elhatározottan.
Kis szünet lőn, melyben mind Cristierna, mind Olivér mély gondolatokba voltak merülve.
- Abafi - mond Cristierna, nem egészen erőtetés nélkül mosolyogva -, s kegyed nem is kérdi, ki az, akit választottam?
- Akárki legyen - felelt Abafi -, nagyságod választá őt: én nyugodt vagyok!
- De arca kifejezése cáfolni látszék állítását.
A fejedelmi nő bájjal teljes hangon folytatá:
- Remélem, Abafi, hogy választásom meg fogja tetszését nyerni.
Azon hölgy, kit ily jeles levente élete társaul választottam, fogadott leányom, s érdemes minden tekintetben ily férjre.
Ő - folytatá rövid szünet után, figyelemmel tekintve Abafira - az én kedves, jó Gizellám!
Abafi nem felelt.
Arcában legkisebb változás, legkisebb árnyéklata a meglepetésnek sem volt észrevehető.
A fejedelmi nő akárkit nevezhetett volna, neki mindegy volt e pillanatban.
Azon hölgynek, kit imádott, parancsát teljesíteni: ez állt előtte ; minden egyéb semmivé olvadt e gondolattal szemben.
- S hogyan? - szólt Cristierna.
- Kegyed hallgat?
Helytelen -e választásom?
- Gizella szeretetre méltó gyermek s nagyságodnak - mond Abafi magasztalt, de szenvedő hangon - fogadott leánya!
Cristierna lesüté szemeit.
Annyi elszántság, annyi bánatos s annyi jelentő volt az ifjú szavaiban, hogy szívét önkénytelen elérzékenyülve érzé.
- Abafi - rebegte mondhatlan lágysággal hangjában -, én a kegyed boldogságát akarom, s e bájos gyermekét is!
Ő kegyedet szereti, ezt tudom...
Igen, szereti, fiatal szívének egész első zsenge lobogásával; s kegyed... egy szép előérzet jósolja nekem... boldog leend!
Abafi sóhajtott; lelke nem hiheté, nem gyaníthatá e boldogságot.
- Remélem - folytatá Báthoriné bizodalmas hangon, fölkelve s közelítve az ifjúhoz -, remélem, sőt számolok reá, hogy kegyed ezen óhajtásomat egészen magához illőleg fogja teljesíteni, amint azt fejedelmi házunknak leghívebb, legtökéletesebb leventéjétől egyébként nem is várhatom.
Kézcsókra nyújtá a szép angyali hölgy kezét Abafinak, ki azt gyöngéden voná ajkaihoz .
- Holnap kegyedet mint Gizellának, az én Gizellámnak - mond észrevehető célzással s hangnyomattal - vőlegényét fogom viszontlátni!
Abafi mélyen meghajtá magát, s szótlan távozott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE