Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Carey anyó csirkéi.
Egy középnagyságu, nyers czukorral megrakott schooner indult el a Szüz szigetekről Antigoa felé.
Több néger rabszolgán kivül utasok is voltak a födélzetén - s ezek között a fiatal Santa-Rosa ültetvényes, ki kedves modorával, élénk kedélyével minden szivet megnyert az első pillanatban, azután egy vén, százesztendős négernő , kitől meg mindenki ösztönszerüleg irtózott.
E vén négernő honfitársai előtt, mint obi (varázsló, látnoknő) igen nagy tekintélyben állott, de visszataszitón csuf volt gyapjasfehér hajával , leirhatlan ránczos arczával, és a ragadozó madarakéra emlékeztető horgos ujjaival.
Midőn a shooner a nyilt tengerre ért, egy hirtelen beálló szélcsend a hajót mozdulatlanul egy helyre szegezte és mindenfelől, a meddig csak a szem ellátott - ég és viz terült el, a maga puszta végtelenségében...
Egyszerre, a nélkül, hogy valaki látta volna, miként és honnan, egy csoport fekete viharmadár repdeste körül a hajót, és Santa-Rosa, mielőtt valaki megakadályozhatta volna, az első lövéssel hármat lekapott belőlük...
A hajósok a világ legbabonásabb népei lévén, zugolódva morogtak, sőt még maga a kapitány is kereken betiltotta e mulatságot, mert nem akarja, ugymond , hogy valami szerencsétlenség érje hajóját .
Ellenben az utasok, kik nagyon unatkoztak, örültek e kis változatosságnak s egyik a másik után kiabálta:
- Derék lövés!
Pompás lövés!
Három esett!
Három egyszerre esett!
A vén négernő, ki egész idáig ócska gyapju leplébe burkolódzva, szótlanul és mozdulatlanul guggolt a középárbocz tövében, e szavakra felemelé fejét:
- Hány esett le ?...
Három! - kiáltá éles hangon, miközben sajátságos láng lobbant fel fénytelen szemeiben... - akkor olvassátok meg a czápákat a hajó körül!
- A czápákat megolvasni, mit beszélsz össze-vissza, anyóka? - kérdé nevetve a fiatal Santa-Rosa...
- Mondom nektek, három czápa lesz a mélyből küldve! - felelé ünnepélyes hangon az öreg, azután ujra beburkolva fejét, elhallgatott...
A néger rabszolgák, kik nagyobbrészt a fiatal ültetvényes tulajdonai valának , nagyon aggodalmas, félő arczot vágtak.
Ők nagyon jól tudták, hogy az öreg Ettau mindig igazat beszél, s jövendölései szóról-szóra beteljesednek.
És csakugyan alig tiz percz mulva három hatalmas czápa uszott a hajó felé, s hegyes uszonyaik messze kimeredtek a hullámokból!
- Csakugyan három czápa!
Ez különös! - mormogák az utasok megdöbbenő csudálkozással...
Az öreg Ettau nem hallá a suttogást és nem is látta a czápákat, mégis egyszerre felemelkedett:
- Itt vannak -e már? - kérdé egy feléje közeledő négertől.
- Igen, anyácska, itt vannak!
Három iszonyu czápa uszkál a hajó körül! - válaszolá a néger félő tisztelettel...
- Akkor közülünk háromnak a sorsa betölt! - kiáltá sajátságos hangon.
- És nekünk mindaddig itt kell maradnunk...
A szél nem fog fujni, a tenger nem fog hullámokat vetni mindaddig, mig a czápák meg nem kapják részüket...
Én mondom ezt!
Háromnak a sorsa betölt!...
Az utasok közül többen nyugtalankodni kezdtek e baljóslatu jövendölésre, de mivel estére baj nélkül lefeküdtek, - másnap reggel pedig ugyanigy felébredtek - nem sokat kezdtek az egészben hinni.
E közben ég és levegő tiszta maradt.
Egy lehelletnyi szellő nem rezgett, egy parányi fodor nem mozdult a tenger felszinén, hanem, mint a tükör, oly simán terült el a végtelen vizterület, a hajó pedig, mintha oda lenne szegezve , egy vonalnyit nem mozdult helyéről és a nyolcz vonalnyi átlátszó, mély vizben a legkisebb férget is meg lehetett látni a tenger fenekén...
A korallerdők, sziklák, tarkacsigák és mindenféle csudaállatok oly közel és tisztán látszottak, mintha nem is a vizben, hanem magában a tiszta levegőben uszkálnának - és csak értök kellene nyulni...
Másnap reggel azonban mindenki nyugtalankodni kezdett.
A három czápaóriás ugyanabban az időben ujra megjelent és ijesztő lassusággal háromszor körüluszkálva a hajót, merev szemeiket a fedélzetre mereszték.
A nyomasztó szélcsend, e napon sem változott és a kifeszitett vászonponyvák semmit sem enyhitették a kábitó hőséget, mely perczről perczre fullasztóbb , iszonyubb kezdett lenni...
A beálló éjszaka szintén nem hozott enyhülést, sőt alaktalan, néma sötétségével, még nyomottabbakká, izgatottabbakká tevé a kedélyeket.
Aggódva, félve kérdezgették az öreg Ettaut, de ő mindenre csak ezt válaszolá : Háromnak a sorsa betelt!
Három esett, három czápa, három sorsának kell betelni!
Ez éjszaka már mindenki szorult szivvel keresé fel fekhelyét.
Különösen a tengerészek lelkük mélyéből elborzadtak a csudás esemény láttára.
Ugyanis a napkeltét és napnyugtát a tengeren, még a legnagyobb szélcsendben is, rendesen friss, hüvös szellő előzi meg...
Ez a friss szél megjelent most is, de mintha valami láthatlan, rejtélyes erő megállitotta volna - három tengeri mértföldnyire, megállt a hajó előtt.
A messzeségben a viz hullámzott, fodrozott, a hajó körül pedig csendes volt , mint a tükör és a lég forró, nehéz, mint az olvasztó kemenczék lehellete.
Igy ment ez napról-napra...
A czápák a rendes időben megjelentek, a napkelte és napnyugta friss szellője pedig három mértföldnyire megállt a hajó előtt...
Mindenben a rejtélyes hármas szám volt az uralkodó.
A harmadik napon éjféltájban zavart kiáltozás és futkosás verte fel az utasokat...
Santa-Rosa a fiatal ültetvényes hangosan nyögött kabinjában, mert megkapta a betegségek rémét, a sárgalázt és vele együtt megbetegedett egy matróz és egyik néger rabszolgája.
Ez ujabb csapás leirhatlan rémületet okozott a hajón...
Egy hajó, a melyen a sárgaláz kitör, a halál hajója... mert rajta minden utas szájában hordja a harangozó pénzt...
Reggel mindenki remegve várta, kiken fog napközben a rettenetes ragály kitörni?
De nem tört ki senkin, hanem megállt a hármas számnál...
Az ismert és javasolt gyógyszerek mindjárt használatba vétettek, de reggelre mindhárom a legvadabb deliriumban hánykolódott és az utasok valamennyien menekültek a fedélzetről, mert a három czápa most már nem tünt el, hanem állandóan a hajó körül uszkált...
Csak az öreg Ettau guggolt éjjel-nappal a fedélzeten...
A betegség harmadik napján, éjjeli egy órakor Santa-Rosa lázas deliriumában egyszerre csak felrohant a fedélzetre és mielőtt valaki megakadályozhatta volna, rémületes kiáltással a hullámok közé veté magát.
- Egy! - kiáltá az öreg Ettau tompa hangon, és ugyanekkor egyet kondult élesen a hajóharang is, a nélkül, hogy valaki meghuzta volna...
Reggel azonban már csak két czápa uszkálta körül a hajót...
Délfelé meghalt a második beteg, a hajómatróz!
És mikor hajós szokás szerint , a tengerbe vetve, egyik czápa nyilgyorsan elkapta a halottat, "kettő" kiálta az öreg Ettau, kinek nem soká kellett várnia, hogy jóslata beteljesedjék , mert alig egy óra mulva a négert is a tengerbe hajitották és vele együtt eltünt a harmadik czápa is.
- Három!
A szám betelt, a sors be van töltve! - hangzott ekkor leirhatlan ünnepélyes hangon a néger nő ajkairól és mindenki köréje tolongott, hogy megtudja, vajjon a szélcsend most már meg fog -e szünni és lesz -e jó szele a hajónak?
- Mihelyt a három megölt madár helyett három felbukkanik a hullámokból , feltámad a szél is és a hajó meg lesz váltva nehéz helyzetéből! - felelé a négernő.
Mert tudjátok meg, fehérek és fekete emberek, - folytatá görnyedt alakját felegyenesitve - a hányat megölnek e gyászos szinü madárkákból, annyi ember hal meg azon a hajón és annyi madárka kél életre a hullámok mélyéből, mert a megholtak lelkei Carey anyó madárkáiba költöznek...
- Nézzétek, itt van a három uj madárka!
Itt vannak már Carey anyó csirkéi .
Mindjárt lesz szél, sok szél, igen sok szél, ... mert vihart hoznak szárnyaikon a mélység titokteljes homályából...
Mindenki titokteljes borzongással fordult hátra.
A hajó előtt, ugyanazon helyen, honnan Santa-Rosa lelőtte, három viharmadárka kóválygott szállongó repüléssel le-lecsapva a csendes hullámtükörig...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
" És betelt minden az irás szavai szerint !"
Nemsokára friss szellő dagasztá a vitorlákat, mely dél felé heves viharrá erősödött.
A felzudult hullámok dióhéjként dobálták a hajót, majd a magasba emelve, majd meg a mélybe temetve - ugy, hogy kormánya és árbocza vesztetten jutott el, nagy küzdelmek után, Antigoa kikötőjébe...
Amig azonban az orkán vadul bömbölve tánczoltatta a hajót, villám villámat ért, mennydörgés mennydörgés után ropogott... a hegymagas hullámok között Carey anyó csirkéi éles sivitással keringtek a hajó körül...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE