ELTE regénykorpusz

Mint valami világegyetemeket teremtő Demiurgus számára készitett titáni kehelyben, hömpölyög a tengerek véghetetlen viztömege a föld ősburkában , melyet élő szeme nem látott még!

Miféle élő szervezete birná is ki azt az iszonyu nyomást, mely a mérhetetlen mélységek örök sötétjében nyugszik a roppant viztömeg képében a föld ős gránit gerinczein, mikor még az ázalagok parányi milliárdjai is csak azon régióit népesitik be a vizeknek, hová a világosságnak legalább némi derengése elhatol.

Miként a földön ott van a legbujább, legdúsabb tenyészet, hová a melegség és világosság sugárai akadálytalanul özönlhetnek, ugy a tengerfenék is csak azokon a helyeken fejti ki tenyészetének leirhatlan változatu, buja sokaságát, hová a hullámok zöld homályán át a napsugár majd a fenékig lehatolhat s átmelegitheti a mélységek egyes régióit.

Aminő változatos a föld hegyei, völgyei és rónáival, ép oly változatos tájakat, tájképeket rejt a tengerek mélyének végtelenje, a melynek ép ugy megvannak a maga hegyei, völgyei és rónái és ezeken végtelen messzeségben őserdők, sürü vadonok, sőt ezer virág, ezer bokortól mosolygó rónái is , csakhogy az erdők, rengetegek felett nem a kék ég, hanem bübájos világos zöld homály dereng, hasonló a leveleken áttörő napsugár aranyzöld párázatához, vagy a Capri-sziget Kék-barlangjának tündéries azurkék szinü derengéséhez, a szerint, a minő az egyes vizrétegek sugártörése.

És minő erdők, minő rengetegek ezek, minő regebeli kaoszai a csudáknak!

Földi fákhoz nem is hasonlitható több száz láb magas és hosszu óriások egymásba fonódva, egymásba ölelkezve boritják a fenék hegyeit, völgyeit s mig tömegük zöldbe játszik, addig egy-egy hullámringásra leveleik, füzéreik az égő skarlátpiros egész szinskáláján át, a haragvó sötét karmin-vörösnek szintén minden árnyalatu rubinfényében égnek, mintha csak lángba borult volna s izzana, sziporkázna az egész tengerfenék.

A hol egy-egy szeszélyes alaku szirttömeg emelkedik, ez be van futva, körül van ölelve, mint valami óriás kigyóktól a Lamináriák karminpiros gömbölyű száraitól, melyeknek terjengő ághegyein világos zöld levélbokréták ülnek.

Ezrei, százai terjengnek , kapaszkodnak, futnak a fenéken, vagy inganak a hullámok szelid ringásától a legcsudásabb, legbizarrabb alakzatu leveleknek, virágoknak; s ezekből , amelyek virágoknak látszanak azok élő állatok, amelyek állatoknak, azok virágok, égve, ragyogva a legélénkebb és legváltozatosabb szinekben.

Egész rengetegek fehér, vörös és fekete korallokból, majd e három szin egymásba keverve és behálózva mértföldnyi hosszu kék, vörös, zöld, s violaszin algák , fukuszok és tangoktól.

A sziklák derekán óriási mohcsomóként a fehér-vörös tarkázatu aktiniák ülnek, majd megint, mintha ezer, meg ezer égkék , karminvörös, rózsa- és violaszin, gömbölyü, szögletes, fidres-fodros párnácskák lennének elszórva, hevernek tarka összevisszaságban az Eichinák , Holothuriák, moszatok, Cytiák és kagylók; sőt még a pehely sem hiányzik , mert körültük lebegnek a fodros strucztollhoz, a lenge finom szálu árvalányhajhoz hasonló Plumatellák és Penatulák, fátyolszerü, filigrán alkatukkal - s mindezek, mintha csak ezer virággal átszőtt réten vagy virányon lennének elszórva, mert körültük a tengeri rózsák, szegfüvek , tulipánok százai, ezrei ragyognak égő szineikben és e között a tündéri szintarkaság között, mint a tropikus erdők drágakő ragyogásu kolibri és szindus madarai, suhannak, uszkálnak, mintha csak tört szivárvány-darabok czikáznának, hullanának a tenger fenekére - kisebb-nagyobb halfajok csodás szineik ragyogó változatossága és alakjaiknak majd bizarr pillangó, szárnyas madár, denevér, szárnyas gömbhöz való hasonlóságában.

Amint száll és emelkedik a nap, a szerint válik mind hüvösebben ragyogóvá és szinjátszóvá a tenger alatti mindenség tarka világa.

Majd aranyzöld homályban dereng az egész táj, majd pedig a nemes opál gyöngyházszerü szivárvány szineiben töri meg a nap sugarait; de akkor elképzelhetetlen és leirhatatlan e szinpompa, mikor e szivárványos tarkaság lassankint valami csodaszerüen áttetsző s leirhatatlan pompáju világos azurkékbe olvad és az opalizáló szivárványszerü szinjáték ebben csillan meg mértföldnyi hosszu sárga, vörös s violaszin sugárkévékben, vagy változik át napnyugta felé tündéries, világitó, szélein biborvörös lobogványnyal szegett rózsaszinné , mi utoljára egészen a bibor vérszinében izzik s lángol.

De még ezen varázsszerü világitást is sötéten nyelik el, vagy komor, hideg fekete-zöldben adják vissza a hinár- és algákkal benőtt mély völgyek , szakadékok és az egymásba fonódott algaerdőségek, vagy egyes titáni barlangok öblei.

Ezekbe csak annyi fénysugár ereszkedik, mint egy sötét üregnek vagy pinczének rejtelmes homályába.

Ezen sötét rejtekekben laknak leginkább rettentő rémei a tengereknek, azok a mesés nagyságu, nyolcz karu polypok, melyeknek testtömege néha 10-20 ezer klgrammot, sőt többet is nyom , és mikor nagy néha felszállnak a vizek tükrére, egész alga erdőket tépnek ki belebonyolult karjaikkal, s ragadnak magukkal a felszinre.

Egész kis uszószigetkének néz ki az ilyen szörny azután, midőn árbocznagyságu karjait himbálja, kanyargatja a légben a napvilág és melegben fürösztve; s a rettentő karok bókoló, hajladozó fenyőóriásokhoz hasonlitanak lebegő hinár- és alga-tömegeikkel.

Szinte meging s végig hullámzik az, egész tenger alatti rengeteg, midőn egy-egy öt-hat öles czápa-óriás bonyolódik belé, s rettentő lökései és hánykolódásaival kizavarja s felriasztja e sötét labirintusok minden lakóját, összetöri a korallok és antipatesek filigrán ágacskáit, a Plumatellák fátyolszövedékét és a mélységek tündéri szinjátékát, a hullámok sugártörését, felkavart homok- és iszapgomolyok homályositják el.

A kavargó iszapfellegek homályában egy iszonyatos nagyságu test is közeledik ilyenkor hátráló lökésekkel, a vergődő másik óriás felé.

Az egész alak egy óriási puffadozó gömb, rettenetes vastagságu hosszu karokkal, amelyek végtől végig szivókkal s köpölyökkel vannak megrakva; és a gömb két oldalán kocsikerék nagyságu, mozdulatlan, merev tekintetü szemek ülnek, fagyos vérszomjjal, kővé dermesztő rémülettel.

Majd az egyik, majd azután a másik iszonyu karjával kapja át a vergölődőt , amely barlangja csendjéből kizavarta, s a két iszonyu erejü Leviathán rettentő rugások és czikázások közt, hol a mélybe, hol a magasba rugva magát, töri-zuzza át magát a fukusz-erdőkön, a korall-berkeken, törve-zuzva , ami utjokba akad; a polypnak szürkésfekete szine ijesztő gyorsasággal változik dühében egymásután sárgába, vörösbe és amerre rohannak , tintafeketék lesznek a hullámok a testéből kilövellt szépiától.

Már három karjával kapta át a czápát, mely teljesen tehetetlen ellenfelével szemben - többi öt karja pedig, mint rettenetesen ide-oda vágódó óriás kigyók, mint az apocalypsis ostorai paskolnak, terjengnek, keresgélnek valami szilárd támaszték után.

Szálfáknál vastagabb, sziklakemény koralltörzsek üvegként roppannak össze, szikladarabok szakadoznak le a csucsokról, mig végre egy ezredéves Iziz csompóba kapaszkodva, a hat karnak rettentő köpölyözése és szivása végre is megfojtja a vizek e másik hatalmas titánját... az óriási czápát.

Azokon a csendes, csillaghullató éjszakákon, - midőn az Oczeán végtelen tükrén egy habfodor sem rezdül meg azonkivül, melyet a nesztelenül tovasikló hajó óriási körvonalai szántanak - tárja ki a tenger szinjátékainak legpompásabbját... a hullámok tüzijátékát.

Az egész végtelen viztükör sötét, mint a Styx, s csak az alig foszforeszkáló fémes csillogás mutatja a hajó szántotta vizbarázdát, midőn egyszerre e barázda tajték koronája tejfehéren kezd derengeni.

E derengés mind terjedtebb, mind világlóbb lesz egészen a horizontig, s a hajó, mintha egy villódzó tejtengerben usznék, sötét, fantomszerü árnyat vet a fehér alapra ; mint a ködön áttörő napsugár, száll alább és alább e fehér derengés s a hullámok lassanként mind tisztábbá, mind sugárzóbbá válnak s az elébbi tejfehérség igen gyenge fehéreszöld átlátszó sugárzássá változik, mely szinte megvilágitja a vizek fenekét és ekkor a hajó, mintha magában a végtelen semmiben, a világür tiszta lehében lebegne!

Mint az alvilág sötétjéből a világ aether sugárözönébe felszálló Leviathán , bukkan föl a mélységek sötétjéből egy óriási kolosszus: a czápa.

Nagy uszonyait meglebbentve, mintha repülne, siklik a gyorsan haladó hajó nyomába, merev szemeit ennek sötét tömegére függesztve.

Erre, mint az átlátszó vizbe hulló arany- és ezüstpénzek, rezzennek szét előle, fényeseket villanva, a ragyogó pikkelyü kisebb-nagyobb halak tömege, lemerülve a fenéknek jótékony homályába, s helyettük, mint valami tündéri flotta, bukkan fel a szivárványszinü, fidres-fodros, csipkésen gyöngyös szalagokkal diszitett kalap- és gombákhoz hasonló alaku csoportja a Quáloknak , Meduzáknak és Argoknak, s ragyogó szineik szinte égnek, világolnak a sugárzó világitásban.

Majd fokonként halványulni kezd e csudás világosság, egyszerre elsötétülő homályvölgyek ásitanak mindinkább terjedve, s már-már ujra az előbbi sötétség boritja fátylát mindenre, midőn egyszerre gyenge rózsaszinü derengés sugározza át a vizrétegeket s fokonként erősbülve, ugy tetszik , mintha a fenéken égő óriási tüz visszfénye világitana alulról felfelé.

Pedig e két tünemény még a tenger világitásának szerényebb szinjátékai közé tartozik, mert a tengerek fénylése nem egyforma szinpompában tündöklik , hanem változó az égövek szerint.

A legszebb halvány rózsaszintől a legsötétebb skarlát- és biborvörösig, minden árnyalatban, sőt zöld, kék , sárga, ibolya szinekben is egész a tejfehérig váltakozik a szivárványszinek derengő játékával.

Az eddig ismert háromféle: állandó-, változó- és parti-fénylés közül a legszindusabb és legpompásabb a leginkább csak a tropikus tengereken észlelhető változó-fénylés.

Ennek pompája és változatossága valósággal leirhatatlan!

Midőn az ilyen forró égövi tengereken a hullámok kigyulnak, ezeknek fénye oly ragyogó, hogy a hajókabinokban fölöslegessé válik a világitás; Clarton kapitány hajó-naplóját a Jávai tengereken nem egyszer a tenger eme tüzjátékánál irta , a matrózok pedig kártyáztak nála.

Három főszin: a zöld, kék, piros olvad itt egymásba és játszik a szivárvány iridikus pompájában.

Először csak egyes helyeken kezdenek e szinekben szikrázni a habok, majd lassanként óriási sikokká olvadnak, melyekből különféle szikrák, csillagok szakadnak el s az egész majd zöld, majd kék majd vörös, majd egyszerre mind a háromszinü lobogványban ég, villódzik.

Miriad és miriad izzó pont sugárzik a vizek mélyéből, majd számtalan gömb, karika, csillag, forgó, kerék, napalakok , övek, fodrok, tarajok s tekergő hosszu tüzkigyók kerengnek, forognak , czikáznak, egybeolvadva, szétszakadva a legtarkább gyorsasággal, de csak ha a tenger és a lég csendes, mert hullámverés és szeles időben, valamint hidegebb légáramlatnál egészen eltünnek.

A partszéli fénylés már nem ily tarka pompáju, mert ez leginkább a már leirt fehéres, zöldes-sárga halvány derengést mutatja, különösen apály idején, mig az állandó fénylés, mely a földnek majdnem minden tengerén tapasztalható , pompában megközeliti a tropikus tengerek változó fénylését; ez majd a fenékről fent leirt módon feltörő rózsaszinben, majd pedig élénk narancssárgában izzik és millió és millió folytonos rezgés és vibrálásban kerengenek, de taréjaik izzó narancssárga lobogványban égnek s egy-egy evezőcsapás vagy hajómozgás egész lánghullámokat s millió felszökő lángnyelvet, égő vizcseppet szór a magasba, a nagyobb hullámveréseknél pedig mintha egy égő lángtenger készülne a magasba lobogni.

Ez a gyönyörü, de csudálatos szinjátéka a tengereknek, a parti lakók körében a szebbnél-szebb regék és mondák egész seregét szülte mint minden, ami csudás s mit megfejteni nem birnak - sőt jó ideig a tudósok körében is a rejtélyek rejtélye volt; e század elején ismertek ugyan már néhány világitó puhányt, de e tüneményeket mégis, mint minden megfejthetetlent - a villanyosságnak tudták be - akár csak ma, mikor szintén csak a villanyosság lesz elővéve - csinyttevő rossz gyermekként, akire mindig először esik a gyanu - minden megmagyarázhatlan tüneménynél.

Azonban e tünemények sokkal pompásabbak, sokkal csudásabbak voltak, semhogy a tudomány sokáig késett volna okait felderiteni, lomtárba dobva a sok régi , alaptalan vélelmeket, uj kutatás és vizsgálatok alapján kideritették, hogy a " tenger lámpásai" nem egyebek, mint megszámlálhatlan tömegei azon kisebb-nagyobb héjasok, puhányok, polypok, férgek, ázalagok és ezek álczáinak, melyek a tengerek végtelen régióiban élnek; s a fénylést részint ezek váladékának a léggel való érintkezése, részint pedig az állatkák gyors, erierikus mozgása és sebes légzése idézi elő.

Az ismertebb fajok belőlük a Pyromosák és Salpák; ezeknek fénye a legszebb és legerősebb valamennyié között, ugy hogy egy telep Pyromosa vörös fényénél egészen jól lehet látni a 6-7 méter mélységben uszkáló halakat.

Pompás fénye van továbbá a Meduzáknak, Venus-öveknek, Pelagiáknak a mellett, hogy ezek legtöbbje feltünően szép nagy alkatu és szinezetü is.

A tengerpartok szikláin és zátonyain tenyésző Aktiniák legtöbbje szintén erős villódzó fénynyel bir s ezeknek egyik faja: a Pholas dactylusnak zöldes-sárga fénye oly erős és tartós, hogy a partlakók világitószerül is használják.

Midőn Swammerdamm a górcsövön az ázalagok parányvilágába tekintett, elborzadt attól a végtelenségtől, ami e parányok világában eléje tárult!

Valóban végtelen és lesujtó gondolat az is, hogy a tudás mily végtelen, az emberi élet pedig minő véges!

Jóformán ideje sincs a "miért " -et és végokot kutatni !

Mert ki tudna megfelelni arra, hogy miért is világitanak hát e millió és millió faju teremtmények?

Tán, hogy lent a tengerek örök mélységeibe is lelophassák maguknak a világosság egy-egy éltető sugarát?

De hát miért?

Mit tehet ezzel a parányi kis teremtmény?

Védőfegyverük -e ez nekik, vagy a létfentartás eszköze?

Nem a tudás, hanem csak a sejtelem felelhet erre, a véges emberi elme eme kibuvó ajtaja, hogy a tengerek örök sötétségü mélységeiben e parány lények között is folyik a létérti küzdelem elkeseredett harcza s lehet e harcz egyik nélkülözhetetlen fegyvere e világitó anyag!

Donászy Ferenc

Őserdőkön, tengereken

A tenger lámpásai.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Donászy Ferenc

Őserdőkön, tengereken

A tenger lámpásai.