Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Mesés szörnyek.
Laokon és fiainak borzalmas vége, valamint a Scylla és Charybdis óriási nyolczkaru szörnye, mely a hajók fedélzetéről rángatta le az embereket a hullámok mélyébe, nem mese!
Lucánus Pharsaliájában már hiteles és elfogadható adatokat nyujt arról a szörnyről, mely Regulusznak Karthágó alatt kiállitott előörseit éjjelenkint elragadozta, a mikor Regulusz katonáival ellene indult, "a legiók és thurmák pánczélos vitézei meghátráltak az iszonyu sárkány elől ", mely nem volt egyéb - épp ugy, mint a biblia és régi korok sárkányai is - egy kolosszális nagyságra kifejlett óriás-kigyónál.
De ha nem ezt nevezték volna is a régiók a sokat emlegetett sárkánynak, hanem azokat a krokodil-fejü, hosszufarku, pikkelyes szörnyeket, óriási denevér-szárnyakkal, a hogy a mesék szóban-képben rajzolják, még ebben is sok igazság volna, mert ez a szörny is létezett éppen olyan ijesztő alakban és méretekben.
Élt és ott szállongott a vihar suttogásával szelve a levegőt, több öles , fogas, denevér-szárnyaival a Jura-korszak famagas zuzmói, páfrányai és Cicasai felett, vagy megpihenve, lesett prédára egy-egy sziklaormon a Pterodaktilus, melynek ásatag maradványai és lenyomatai ép olyanok, mint a mesék rajzolják: pikkelyes gyik, kigyó, madár, emlős egyszerre s nem lehetetlen, sőt több mint bizonyos, hogy egy-két ilyen szörny, mint elkésett tanui az ősvilágnak, a későbbi korokra is megmaradtak.
Ezt hiteles adatok is bizonyitják.
Ugyanis a Johanniták idejében Rhodos szigetén egy szörny rémitette a lakosságot.
A lovagok többször kivonultak ellene, de nehéz pánczéljaikban nem juthattak hozzá a talaj mocsaras és szakadékos volta miatt, kutyáik pedig megfutottak a szörny rémalakja és szárnyainak rettenetes suhogásától.
Végre Gázon lovag, égetett agyagból formálva ki alakját, kutyáit ezen bedresszirozva - ejtette el, de maga is halálos sebeket kapott a hosszu küzdelemben.
Ezen agyagszobor, - mint Pomponius és Akteosz polyhisztorok bizonyitják - szakasztott mása volt a Pterodaktilusnak és az 1476. utáni ostromban pusztult el.
Ezeken kivül még egész légiója létezett és élt a bizarrnál-bizarabb alaku és formáju szörnyeknek a föld különböző ősformátióiban, melyeknek megkövült lenyomatait egymásután tárja fel századunk kutató tudományszomja a földteke mélyéből és rejtekéből.
A legrémesebb álom, a láztól hevült önkivület és fantázia nem képes oly rettenetes formáju alakokat, olyan csodaszörnyeket alkotni, minőket alkotott a rend és tökély utolérhetetlen mestere: a természet...
Földünknek legnagyobb élő állatai ezekhez a szörnyekhez képest egerek voltak , parányi egerek - és mai állapotában a föld nem lenne őket képes eltartani , mert élelmükhöz szintén oly gigantikus növényzet kellene, mint akkor volt és olyan leirhatlan bujaságban...
A sigilláriák, cicasok, acaciák, zamitesek, perczek alatt hüvelyket, órák alatt pedig lábakat nőttek, szemmel követhető buja serkedezéssel s az equisetumok, páfrányok szintén szemmel látható gyorsasággal bujtak ki az ősiszap termő- és termékenyitő erejétől átfült talajból - a sokféle pálmafaj pedig tök- s hordónagy gyümölcsöket s fürtöket ingatott titáni koronáin, de kellett is, mert a mammuthok, mastodonok, a mai elefántok ősapjai, azokkal a titáni iguanodon gyikokkal, megatherium- és mylodonokkal együtt - egy-egy evésre erdőket ettek s tavakat ittak rá, hogy találó hasonlattal éljünk.
De nemcsak a füevők voltak ilyen kolosszális nagyságban, hanem a husevők és ragadozók is!
A mai oroszlánok és tigrisek ősapja, a barlangi oroszlán és egy smilodon nevü, rettentő ragadozók voltak.
Ez utóbbinak négy iszonyu, kardnagyságu szemfoga volt, hatalmas örlő fogai mellett, melyek egy-egy meggörbült háromélü tőrhöz hasonlitottak, élességük és hegyességükre nézve.
Ilyen fogakkal felvehette tehát ezen 14-16 láb hosszu ragadozó a harczot , magával az óriások óriásával, a mammuthtal is, mert e fogak még a vaspánczélt is megbontották és szétdarabolhatták volna.
Micsoda küzdelmek folyhattak, mikor pár ilyen hegynagyságu kolosszus egymásba akadt.
A smilodon rendesen lesből, hátulról támadhatott s tán 8-10 öles szökéssel vetette magát a mammuth hátára, mert ennek agyarai és iszonyu rohama előtt semmiféle élőlény meg nem állt volna, - és egy-egy rántással félöles sebet szakitott agyaraival a mammuth két-három láb hosszu, tömött szőrrel boritott vastag bőrén és ezen állatkolosszus csakis ugy menekülhetett támadójától , hogy vele együtt a legközelebbi tóba rohant - s ott aztán maga alá gyürte és megfojtotta...
A mammuth és az ősszarvorru az egyedüliek az özönviz állatvilága közül , melyeket természetes mivoltukban, alakjuk és szinezetükben lerajzolni tudunk...
Ugyanis annak a temérdek elefántcsontnak, melyet e nevezet alatt a kereskedelem évenkint forgalomba hoz, alig egy negyede vagy nyolczadrésze származik Afrika és Indiának elefántjaitól, hanem legnagyobb részben ásatag mammuthagyar, a szibériai folyók, az Oby, Jenisei és Léna jeges partvidékeiről, hol a tonguzok, jakutok, szamojedek és osztjákok vágják ki az örök jéghegyekből és magából a homokos talajból ezeket a két mázsás , tizenöt láb hosszu, s tövükön egy lábnál vastagabb, kördeden görbült hatalmas agyarakat, melyek minőség és jóságra nézve vetekednek az elefántcsonttal és melyeken nem ritkán még friss s épen maradt véres husczafatok is látszanak.
Mikor az elefántok őse e jeges tájékon élt, valószinüleg az örök jég hona is , ha nem is subtropikus-, de legalább meleg és dús vegetátióju földrész vala , - tán kevéssé melegebb, minő jelenlegi mérsékelt földöveink éghajlata.
1799-ben egy Ossip Schumaschoff nevü tonguz-főnök nejével és két társával , iramszarvasoktól vont szánján elefántcsontgyüjtés czéljából a Lena felső vidékére rándult, a hol ez a Jeges-tengerbe ömlik.
Ez és a mult évi rövid északi nyár szerfelett forró vala, tehát óriási hegyek és torlaszok szakadoztak le azokból az örökjéghegyekből, melyek még az aënok korában születtek és állanak mai napig...
Egy ilyen hatalmas jégtorlasz átlátszó tömegébe fagyva, a tonguz-főnök kimondhatatlan csudájára, egy roppant nagy fekete szőrös test sötétlett óriási fehér agyarakkal... egy egész, az utolsó szőrszálig épen megmaradt mammuth, a hogy a tonguzok nevezik.
A jég konserváló és fentartó ereje mindenki előtt ismeretes.
A sarkvidékeken egy év, vagy több évezred mulva is csak olyan frissen megmarad minden hulla és szerves anyag - mintha élne - igy tehát az őselefánt is azon frissen és érintetlenül megmaradt, a hogy a vizözön korában a jégbe fagyott.
Hanem a tonguz-főnök csak két hét mulva juthatott a gyönyörü 16 láb hosszu agyarakhoz.
Hét nyár kellett ahhoz, hogy a jégtorlasz tömege szétolvadjon és az özönviz előtti korok óriása kiolvadva, egész szabadon hevert a zöldes jégtáblák között a parti homokon...
Ezt ábrázolja pompás czimképünk a könyvtáblán.
A mammuth sörényes feje mellett egy hullámsodorta fenyőfatörzs feneklett meg , körülte pedig téli és tarka nyári bundájukban a sarki rókák csapatja ólálkodik.
A sarkoknak eme örökké éhes hyénái alig várják már, hogy kikezdhessék és felfalhassák a mammuthot és ugy is történt, mert mire 1806. körül - a "Journal du Nord" révén ezen hallatlan esemény hire Szentpétervárott és a müvelt világban elterjedt - és a szentpétervári akadémia kiküldöttje, a természetbuvár Adams-Schumaschoff és tiz tonguz kiséretében a helyszinére, a Lena jobbpartján lévő Tamud félszigetkére érkezett, - már akkorra a rókáktól, medvéktől, javarészében fel volt falva - és a jakutok is jól hozzáláttak, mert ezen ősvilági hussal tartották szánvonó kutyáikat.
De azért még maradt elég!
A három és fél láb hosszu fekete hátisörényt egészen, a rőtbarna, gyapjas szőrből pedig harmincz fontnál többet összegyüjtött Adams, melyből Európának majdnem valamennyi muzeuma kapott egy csipetet mutatóba.
A hatalmas főt egészen épen találta a szemekkel és agyvelővel.
Ez agyarak nélkül négy és fél mázsát nyomott.
A bőrnek háromnegyed részét szintén sikerült megmentenie és lefejtve, 16 ember volt csak képes elszállitani.
Adams tehát e becses leletekkel, a teljes csontvázzal és - egy jókora darab friss mammuth-hussal szerencsésen megérkezett Szentpétervárra, hol képzelhetni, minő riadallal fogadták a tudós világ és az akadémia tekintélyei, kik tudományszomjuktól késztetve - még meg is kóstolták a csudás özönviz előtti pecsenyét.
E leleten kivül még 1812-ben is találtak ép mammuthot és 1771-ben pedig a nagyhírü Pallas egy ősvilági orrszarvut (Rhinoceros tichorhinus) talált.
Ez is durva szőrrel volt fedve, hatalmas bőrpánczélján, gyomrában pedig óriási mennyiségben mindenféle növényrészeket leltek, még meglehetősen ép állapotban...
Hogy csakugyan léteztek a mult századokban s léteznek jelenben is még mesés nagyságu ismeretlen szörnyek ugy a tengerekben, mint a szárazon, azt kétségtelenné teszik az eddig ismert adatok, melyekből biztosan csupán csak azt nem lehet megállapitani, hogy a Jura-korszak rettenetes szörnyeiből valók -e ezek, vagy a későbbi századok szülöttei?
Annyi azonban bizonyos , hogy vannak a világtengerek megmérhetlen mélységeiben gyik-, kigyó- , teknősbéka- és polyp-alaku, rettenetes nagyságu szörnyek, melyek hol itt , hol ott merülnek fel néhány órára vagy perczre a felszinre.
A tengerek állaga, minősége ma is ugyanaz, mint volt a Jura-korszakban, igy tehát a lehetősége sincs kizárva annak, hogy azokban a mérhetetlen mélységekben ne élhessenek még egyesek a krokodil-alaku s gigantikus nagyságu Ichtyosaurusból, melynek sugaras, napraforgóalaku szemei ép azt mutatják, hogy ez állat azoknak a mélységeknek volt lakója, hol a viz nagy nyomását más élő nem birná kiállani; vagy a Plesiosaurusból, melynek óriási uszonyos gyiktestéből hosszu, karcsu hattyunyak emelkedett ki rettenetes fogakkal fegyverzett kigyófővel.
" Augusztus végén 1746-ban, irja a bergeni levéltárban levő naplójában Ferry kapitány - csendes, napfényes időben horgonyt akartam vetni 10-12 mértföldnyire a kikötőtől, midőn egyszerre iszonyu forrongás és sisterékelést hallva, a tenger erősen hullámzani kezdett és egy feketeszinü rengeteg nagyságu krokodilalaku test emelkedett ki a habokból , tányérnagyságu szemekkel; iszonyu fejét magasra emelve, kigyószerü mozgással, de roppant sebességgel uszott s majdnem emberderék vastagságu páros vizoszlopot lövellt a magasba.
Embereim annyira megrémültek, miszerint azon parancsomnak, hogy közelebb láthassam a szörnyet, a hajót arra irányitsák, nem engedelmeskedtek, hanem sebesen a kikötő felé menekültünk ".
Még érdekesebb Maclean lelkész leirása, ki, midőn 1808-ban nagyobb csónakon a Hebrida-szigetek körül a tengerre rándult, mintegy fél mértföldnyire a száraztól, a sik tengeren, egy feketés, sziklához hasonló tárgyat pillantott meg.
Még reá sem ért jobban megnézni, midőn lassan mozogni kezdett, majd alábukott s erős hullámzásba hozta a habokat maga körül.
" Rosszat sejtve , embereim a partok felé kezdtek evezni, midőn egyszerre erős habzás és hullámzás között, velünk egy irányban s nem is nagyon messze, ujra felbukott s felénk kezdett tartani.
Mindnyájunk ajkáról a rémület kiáltása harsant fel s még én is evezőhöz kapva, minden erőnkből, nyilként repültünk a száraz felé.
Szerencsére a hullámtorlat is a partok felé hajtotta csónakunkat, de egyedüli megmentőnk mégis csak a csekély viz, zátonyos öböl volt, mert a sebesen felénk sikamló szörny, mialatt mi a sziklákra kapaszkodtunk, a sekély vizben megfeneklett; itt láttuk egészen a maga rettenetességében : hosszu, hajlongó hattyunyakán, rettenetes fogakkal fegyverzett kigyófeje , iszonyuan merev szemei voltak.
Rengeteg teste, mely elől széles vastag volt , hátrafelé mindinkább vékonyodott s erős, nagy pikkelyekkel volt fedve .
Széles, nagy uszonyaira támaszkodva ágaskodott s farkával egész hullámhegyeket zuditva ránk, melyek majd lesodortak a szikláról, rugta magát vissza a mély vizbe, mely még sokáig hullámzott, örvénylett utána; testének hossza jóval több volt 60 lábnál."
A fentiek - és a még meglevő adatok szerint e két szörny nem lehet más, mint a Jura-korszaknak két kolosszális szörnye: a Plesio- és az Ichtyosaurus és ez annál is hihetőbb, mert, ha a mult század végén, sőt e század elején is még voltak - sőt Hochstädter állitása szerint, még ma is vannak, Uj-Seeland bensejében az ősvilági Moáknak - ez óriási madaraknak élő ivadékai, daczára annak, hogy a föld felülete, állaga, hőmérséke, növényzete óriásit változott a letünt korszakok óta, akkor a tengerekben még inkább létezhetnek, annyival is inkább, mert ez ma is csak ugyanaz, mint volt a földalakulás korszakaiban és a kétéletüek háromszor-négyszer annyi ideig élnek, mint a melegvérü vagy szárazföldi állatok.
Azután, ki ellenőrizheti a világtengerek végtelen felületét, vagy ezeknek azon mélységeit, hová a világosságnak még csak egy paránya se hat le, hol a földnek még őseredeti gránit gerinczei emelik ama roppant viztömeget , melynek iszonyu sulyát, nyomását más élőlény szervezete nem birná el, mint csak az ilyen kolosszusoké: vagy ki pillanthat bele azon ezer és ezer mértföldekre nyuló tengeralatti fukusz- és algaerdők összefonódott szövevényeibe, a tengeralatti völgyek és barlangok száz-, meg ezeröles mélységeibe, hol egy ismeretlen világnak nem is sejtett, csudás alaku lényei élnek, melyek csak néha, véletlenül, tán egy században egyszer-kétszer kerülnek napvilágra valami véletlen által üzetve, miután szervezetük csakis e rejtett mélységek, nagy viznyomásához lévén teremtve!
Ezen óriási barlangok és alga erdőségekben, melyeknek egy-egy fája 200-300 láb magas, s szélessége is ugyanennyire terjed, élnek azon leirhatlan nagyságu polypok is, melyeket a sokat emlegetett s a mesék világába sorozott tengeri kigyókkal együtt a modern tudományok Catói szintén tagadnak, csak azért, mert ezeket nem lehet spiritusba tenni s a muzeumok szekrényeibe állitani vagy minden disputához a tenger fenekéről előhalászni!!
Pontoppidán norvég püspök szerint egész kis szigethez hasonlit, mikor egy ilyen polypóriás, vagy mint ő nevezi: Krák a tengerből felmerül.
Óriási teste, iszonyu karjai, melyek nagyobbak, vastagabbak, mint a legnagyobb hajó árboczai, tele vannak bonyolulva, tele vannak ragadva hinárral , algával, majd hosszan a vizen nyulnak el, majd pedig a levegőben csavarodnak, tekeregnek, mint a széltől és vihartól ide-oda hajladozó fenyő-óriások s mikor pedig ujra lemerül a fenékre, az óriási test után támadó örvény, akár csak a Malström-örvénye, még fél és negyed mértföldnyiről is forgatagába sodorja a hajókat; megtörténik néha az is , hogy egy-egy ilyen felbukkanó szörnyeteg magába a hajóba kapaszkodik bele iszonyu karjaival s ezt azután, hacsak nem valami nagy hadi- vagy kereskedőhajó, menthetetlenül magával huzza emberestől, mindenestől a mélybe.
E leiráshoz kétség nem férhet, a mennyiben nem egyszer találtak a czethalászok a Cachelotnak (Physeter macrocephalos) torkában a garatnál megakadva egy-egy polypkar-részletet, mely 25-27 láb hosszu s oly vastag volt, mint a legvastagabb árboczfa, melyet a Cachelot, lehet, erős küzdelem után, haraphatott le.
Valamint az is tagadhatatlan, hogyha a tengerek czethal nagyságu kolosszusokat produkálnak, ép ugy produkálhatnak ezeknél jóval nagyobbakat is.
Si-Maloban a Szent-Tamás kápolnájában van egy fogadalmi kép, mely hajmeresztő jelenetet ábrázol éppen a fentiekről s melyet hálából a megmenekült hajó kapitánya festetett.
Ugyanis az angolai partvidékről éppen a sik tengerre akart egy hajó indulni, midőn egyszerre erős hullámverés között, egy iszonyu test s még iszonyubb karok emelkedtek ki a hullámokból s kapaszkodtak a hajó árboczai, kötelei és tatjába oly erővel, hogy a nagy hajó kezdett féloldalra dőlni s még néhány percz mindenestől a mélybe sülyed!
Szerencsére a két hajóács a fedélzeten dolgozott s ezek éles szekerczéikkel , hatalmas vágásokat mértek a rettenetes karokra s kettőt le is vágtak, midőn rettenetes rázkódás és recsegés közt, a hajó ujra egyensulyba billent, mert egész tatja leszakadt s a rettenetes állattal a mélybe sülyedt, magát a hajót pedig, szerencsére, egy hullám messze a tengerre lóditotta ki abból az örvényből, melyet az óriási állat elsülyedése okozott.
Egy másik eset a legutolsó angol és franczia tengeri ütközet után történt .
Itt az angolok a "Ville de Paris" nagy és öt más kisebb hajót foglaltak el a francziáktól s ezek közül kettő angolokkal volt megrakva, nehogy a fogoly francziák valami összeesküvést forraljanak.
Ezen hat hajó, mintegy 2000 ölre horgonyzott az angol flottától, midőn éjszaka egyszerre - noha a tengertükör csendes volt és sehol nyoma sem volt e helyen a szikláknak - a "Ville de Paris" a legsürgősebb vészlövéseket tette és vésztüzeket gyujtott.
Öt nagy hajó indult gyorsan segélyre, de mire odaértek a hat hajó nyomtalanul eltünt és azon a helyen annyira örvénylett a tenger, hogy két angol hadihajót egymáshoz csaptak a hullámok.
Hat embert halásztak ki csupán a habokból, a többi 1800 ember odaveszett és ezek beszélték, hogy a "Ville de Paris" a sötétben egyszerre csak ismeretien okból sülyedni kezdett s a levegőt fojtó pézsmaszag töltötte be s midőn a nagy hajó elsülyedt, egy iszonyu örvény mind az öt kisebbet magába temette egymásután.
Semmi kétség, hogy a nagy hajót szintén egy polypóriás ránthatta a mélybe , erre mutat a fojtó pézsmaszag és az, hogy az éj csendes volt, egy szellő sem fodrozta a hullámokat, sziklának pedig a tenger e vidékén hire sincs.
Nemcsak a tengerek, hanem a tropikus vidékek végtelen mocsarai is , mélységeket rejteget, még sok ily ismeretlen állatot rejtegetnek, melyekről a tudománynak még fogalma sincs s talán nem is lesz, mert emberre-állatra megközelithetlenek feneketlen mélységük, halálthozó kigőzölgéseik által.
Különösen a Rio-Negro, az Amazon mente és a Texas keleti részében a Rio-Cilorado képez végtelen, ezen és ezer mértföldekre nyuló, erdős nádas mocsarakat.
E mocsarak valóságos Eldorádói a kigyók, krokodilok és a hüllők minden fajtájának.
Óriási nagyságra nőnek itt ezen, talán még eredeti őstermelő erejét megtartott mocsárban s az a néhány merész vadász, gaucho és benszülött indián, kik ismerve a vészteljes utat s ezer halálveszély között, keresztül hatolnak, a Rio-Colorado mocsárvidékén, majdnem hihetetlen dolgokat beszélnek el azon szörnyekről, melyek itt tanyáznak.
Ez ismeretlen szörnyek egyike, melyet ők Carvanasnak neveznek, szintén nem lehet más, mint egy-egy példánya az ősvilág teknősbékájának, mely nagyság, erő, vérszomj tekintetében felülmulja a kajmánokat és krokodilokat, s méltó vetélytársa az ősvilág Chlydrájának és Chroteriumának, ezen elefántnagyságu békának, mely nyolcz-tiz ölet szökött egyszerre, s iszonyu szájában hüvelyknél nagyobb fogakat viselt.
Egy texasi prémvadász beszélte el a következőket Gardner botanikusnak erről a tudomány előtt még ismeretlen szörnyről, melyet különben Marryat kapitány is megemlit nagy müvében.
" Texas keleti részén mérhetlen mocsarakat képez a Rio-Coloradó, melyek bár messziről zöld réteknek látszanak, nem egyebek feneketlen iszaptavaknál , melyekben a vigyázatlan lovas és ló pár pillanat alatt nyomtalanul elmerül , s még kik az egyes utakat ismerik is, halálveszély közt hatolhatnak csak rajtok keresztül, mert a szeder- és egyéb cserjék szinte folyton mozognak a sok kigyó és egyéb mérges hüllő csuszás-mászásától.
Mindenfelől a halál leselkedik az utasra, s ha kikerüli a vizikigyók, a fekete és tüzvörösfejü Longó- és Lándzsa-kigyók méregfogait, alig kerülheti ki az alligátorok farkát, mely iszonyu csapással a mocsárba vágja, vagy, ha lova egy hibás lépést tesz, a másik pillanatban már elveszett, mert borzadozó sörény, rémülettel villogó szemekkel s borzalmas halálnyerités között, érzi magát lovával a mélybe rántani egy ellenálhatatlan erő által, s még egy bugyborék se jő fel utána.
Ez a Carvanas, melynek irtózatos fogai összemorzsolják odalent.
Egyetlen példányát látták eddig csak, mikor e lagunák egyike kiszáradt.
Ez egy óriási teknősbéka, 12 láb hosszu, hat láb széles teknővel, olyan fej és farkkal , mint egy krokodilé, s egészen az iszapba rejtőzve, örökké tátott torokkal lesi áldozatát és megragad, összemorzsol mindent, mit elér, s a mi él és mozog.
Egy amerikai tiszt vesztette el ily módon társát, ki lovastól az iszapba esve, rémes halálsikoltás közt rántatott alá a mélységbe s ez azután egy farmer rokonával elhatározta, hogy boszut áll társáért s a szörnyet minden áron hatalmába ejti.
Egy kisebb hajónak vashorgonyára csalétkül egy bárányt erősitve, ezt negyven láb hosszu vaslánczra kötötték, azután beledobva a hig iszaptóba a lánczot többszörösen egy vastag jávorfa körül tekerték.
A kiállitott őr - egy néger - már nem sokára jelentette, hogy a Carvanas a csalétket elnyelte, mert az egész fa inog, recseg az erős rángatásoktól, de minthogy már este volt, a szörny partravonását reggelre halasztották.
Másnap már hajnalban oda siettek.
Az erős fa csikorgott, hajlongott az iszonyu rángatásoktól.
Két erős lovat kötöttek a lánczhoz.
A hangos nógatás , s ostorcsapásoktól a lovak teljes erejükből nekirugaszkodtak, de alig léptek egyet-kettőt, egy láthatatlan erő mindjárt visszarántotta őket, sőt attól lehetett tartani, hogy a két lovat is a mocsárba rántja.
Ekkor a két lóhoz még két hatalmas ökröt fogtak s igy sikerült - de csak teljes erőfeszitéssel, lassan-lassan mindig feljebb huzni a csapkodó, rángatódzó szörnyet.
Már felmerült a pánczélos hát egy része, s ki-ki villant a csapkodó óriási pánczélos fark, s a rettenetes fogakkal fegyverzett felső állkapocs eleje, midőn egy erős csappanás hallatszott, a nekirugaszkodott állatok egymásra estek, s a vashorgony erősen összevissza görbülve a szárazon hevert; egyik ága le volt törve, a másikon pedig egy darab kiszakitott véres állkapocscsonttöredék és hus lógott.
A tó felülete pedig erősen örvénylett, mert a Carvanas gyorsan merült alá a mindent elnyelő mély iszap védő fenekére."
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE