ELTE regénykorpusz

A tropikus vidékek legbujábbja, leggazdagabbja, Uj-Guineának csudás bujaságu őserdő-részlete tárul elibénk pompás növényzetével.

Karcsu, tömött levélbokrétáju pandanus emelkedik az ágbogas, sárga virágu , paránylevelű mimosa mellett, összeölelkezve a vad narancs fehér virágu , apró, aranysárga gyömölcsü ágaival; széleslevelü Caladiumok inganak a finom csipkézetü páfrány- és Adiantuhm-bokrok mellett, mig kigyóként nyulnak közéjük a Protea tömött levelü galyai a Cicasok és Chamaerops hasgatott levélzetével s ezen pompás növényzet zöldjét csodaszépen tarkitják és emelik az őserdők fejedelmei és ékszerei: az Orchiedák violaszinü és biborpiros virágai s közöttük liánok, folyondárok kusznak, csüngnek le az ágakról.

A fejedelmi virágokon, hogy a hatás annál szebb, annál igézőbb legyen - bársonyfekete és aranyzöldben csillogó szárnyu, Páris- és Priamus-lepkék himbálódznak az aranyló azurkék szárnyu Anaxibia s fehér-barna Agelia lepkékkel, mig a galyakon majd a törpe narancsot csipdesve, majd tollazatuk drágakő ragyogását villogtatva, csudás tolldiszük tündéri alakzatosságában, ragyogón, szint játszva, mint a mesebeli fönixek, a paradicsom-madarak majdnem minden faja ki van állitva - egy óriási üvegszekrényben - igazán pompás gruppirozásban - a volt ornithologiai kiállitás helyiségében.

Ritka alkalom, hogy a madarak e legritkábbjait ily sok faj, ily jellegzetes szituácziókban s pompás környezetben láthassa a közönség, mert ezek megszerzése ma sem sokkal könnyebb, mint a régmult századokban, mikor a paradicsom-madarakat még a mesék fönix-madarának tartották, s azt hitték róluk, hogy e pompás, ragyogó tollazatu madarak egyedül csakis a napból származhatnak, földre sohasem szállnak, mert lábaik nincsenek, hanem örökké a napfényes azurban lebegve, harmattal és aetherrel táplálkoznak, s a nő tojását a him hátára rakva, ennek hátán ülve költi ki, és ha nyugodni akarnak, ugy hosszu, bekunkorodott farktollaiknál fogva akasztják magukat a faágakra.

Ezen regék sokáig fentartották magukat, annyival is inkább, mert a Chinán és Indián keresztül Európába importált bőrök mind lábak nélkül jutottak hozzánk, s maguk is a vásárra hozó pápuák és malayok Manucodiatának, azaz Isten madarainak nevezték őket és mert Uj-Guineát egészségtelen éghajlata , lakosainak, a pápuáknak kegyetlen, vérszomjas természete miatt az utazók át nem kutathatták.

És valóban látva e madarak leirhatatlan szép, csillogó tollazatát, ennek csudás, a többi madarakétól eltérő alakját, alig is lehetett elhinni, hogy ezek szintén csak ugy tojásból származhassanak, mint a többi madárfajok.

A mi megszerzésüket még ma is oly nehézzé és fáradságossá teszi, az az, hogy Uj-Guinea szigetvilágával együtt még ma is csak oly czivilizálatlan, vad és érintetlen, mint volt Pizafetta, Magelhäens kisérőjének idejében, ki 1522-ben hozta az első paradicsommadár-bőröket Sevillába.

Ezek a bőrök , minthogy róluk a lábak teljesen hiányoztak, végnélküli csudálkozást gerjesztettek a tudós világban Európa-szerte s a fönix-madár csudás regéje - ezzel uj tápot nyerve, ujból felelevenedett s a legcsudálatosabb s kalandosabb feltevések keltek a fönixről szárnyra.

Minden kétséget kizárólag ez a madár volt az ős egyptomiak fönixe, nem pedig az aranyfáczán, mint Cuvier állitja, s maga Pizafetta is a "Nap madarának" nevezte, s ezen elnevezés 1598-ig meg is maradt.

Később Juan van Linschoten hollandi természettudós - azon feltevésben, hogy csakis a volt Paradicsom-kert maradékai lehetnek e hasonlithatlan szépségü szárnyasok, ezeket " Aves-paradisae " -knek nevezte, mely elnevezést 1760-ban még a nagy Linné is megtartotta, ki a lábnélküli bőrök után "Paradisea apoda" (lábnélküli) név alatt illesztette be őket osztályozásába, még csupán két fajukat ismerve.

E század elejéig semmi hiteles adattal nem birt a tudomány a paradicsommadarak életmódjáról, a mikor Lesson franczia tudós, utána pedig Wallace, Bennet, majd Meyer, Rosenberg, végre hosszu, fáradtságos veszélyes észleletek után - a regék homályába számüzve a fenti sok képtelenséget - teljes és megbizható adatokat gyüjtöttek, melyeket a hozzánk élve kerülő paradicsommadarak viselkedése és életmódja is megerősitett.

Ez röviden eme csudaszép madarak története, melyeknek pompás tollazata nemcsak a Kelet, az indiai Maharadzsák, a tündérszép török- és mór szultánák turbánjának keresett, sőt nélkülözhetetlen diszét képezte ősidőktől fogva , hanem a khinai császárok, s a mongol-fejedelmek disz-fövegének is elengedhetetlen éke volt a Kiói madár tollazata.

Igy ősidőktől fogva keresték és drágán fizették e czikket nemcsak a keleti fejedelmek és a nagy urak, hanem Európa divatáru piaczainak vevői is és volt eset, hogy egy bőrt , kivált a ritkább s még ismeretlen fajokét, 35-40 font sterlingben (400-450 frt) is fizették a 30-50-es években a londoni piaczon.

Ezen nagy kereslet már ősidőktől fogva a madarak szorgalmas vadászatára ösztönözte a pápuákat s a bőröket rendesen a Ternate, Mangkaszszar és keleti Seramba jövő malay-kereskedők vásárolták össze s vitték Singaporéba, honnan Chinába és Európába kerültek.

A legszebb bőrök az északi partvidék beltartományaiból Gilbikvai környékéről kerülnek.

A tidurei szultán, ki a Németalföld fenhatósága alatt álló tartományokon uralkodik, évente népeitől adó fejében nagyszámu bőröket kap, miknek ott átlag értéke helyben 1-3 frt a minőség szerint.

A hollandiak már 1535-40-ben élénk cserekereskedést üztek a paradicsommadár-bőrökkel s egyéb disztollakkal.

Igy tehát joggal vádolhatni a hollandiakat azért, hogy csak ily későn jutott a tudomány e madarak ismeretéhez, mert nekik módjukban állott volna, a természet és életmód után kutatni, de nem tették, hanem csupán a pénzre és nyereségre gondoltak.

A hollandok és India révén lett később szintén a londoni piacz kereskedőpontja e bőröknek, honnan aztán Európa minden részébe eljutottak.

A paradicsommadarak egyedüli és kizárólagos hazája csak Uj-Guinea és szigetvilága: Aru, Waigiru, Mysol és Salavati szigetek.

Természetesen ezeknek belső-, hegyvidékének óriási erdőségei az európaiakra nézve még ma is majdnem hozzájárulhatlanok, pedig itt tenyészik, itt virul az a csudaszép, a tropikus égövek minden szindús pompájában ragyogó növény- és madárvilág, melyeknek alak- és szinpompája még a legélénkebb fantázia merész szárnyalásait is messze felülmulja.

Csak itt, ez a mondhatni szűk körre szoritott szigetvilág, az ő egészen függélyesen reá tüző izzó napsugaraival képes ezeket a pompás tollazatu teremtményeket produkálni, más vidék erre nem alkalmas az egész földtekén !

Miért?

Ez a természet örök titka fog maradni.

" Tán itt van a föld minden őstermékenyitő és létrehozó erejének magva elrejtve - mondta Tyndall - mert lehetetlen máskép ezen pompából, ragyogásból és szépségből álló teremtményeket létrehozni."

És a természet minden barátja - de sőt még a laikus is - osztja Tyndall ezen elragadtatott felkiáltását, midőn eléje tárul a madárkiállitás paradicsommadár-csoportja, mely nemcsak a szorosan vett paradicsommadarakat magukat, de ezek fajrokonait is egyesiti, minők fényvarjakból a Mansimene ( Vhalybeus paradiseus) melynek bársonyfekete tollazata be van lehellve aranynyal, ezüsttel, mely a szivárvány minden szinében ragyog és világol; a paradicsomszarkákból (Astrapiae) a Pompás Astrapiát (Astrapia nigra ) , melynek a bársonyselymes meleg, lágy feketeszinén - amint a világosság reá esik, az aranyló violaszin minden érczes ragyogásai változik és játszik.

E büszke szépségü madár füle mellett kétfelül kékes fémfényü tolldiszt, torkán érczes fényü, s izzó parázs hyaczint szinével szegett, irizáló fémfényü gallért visel, s hosszu farka is játszik a legpompásabb oxydált aczél kékfémfényü szineiben.

Ragyogón szép paradicsom-banka (Epimachus albus ) , melynek az Astrapiához hasonló főszinétől meglepően elütnek oldalain a hullámos fonálvégü fehér, árvalányhajszerü tollcsomók, s végre a Büszke paradicsom-banka (Epimachus magnus ), ez a fejedelme a diszmadaraknak, mely hosszu farkával érczfémfényü fekete szinével, s hátán, oldalain kagylósan felgörbült, végein a zöld minden aranyos árnyéklatában csillogó disztollazatával a szemet kápráztatja.

Lehetetlen egyenkint mind leirni a csoportozat példányait, mely az eddig ismert 20-22 fajból szép számmal mutat be a valódi paradicsommadarakból is , igy röviden csak a "Büszke Édenczet" (Paradisea apoda) az ehhez hasonló, de kisebb "Papua-Édenczet" (Par. papuana) hullámos, aranyszinü s az árvalányhoz hasonló, de lengébb, hullámosabb oldaltoll csomóival, smaragdszin torkával ; a Vörös Édenczet (Uranornis rubra) vörös oldaltollaival smaragdzöld fejével és torkával; a pacsirta nagy, "Király Édenczkét" (Lophorina regia ) , smaragzöld, legyezőszerüen álló oldaltollaival, s az atlasz ragyogásával biró skarlátvörös szinével s hosszan, kecsesen kihajló, zöld zászlós farktollaival mutatjuk be.

E legutóbb emlitett madárka oly csudaszép, hogy szépsége még a malayokat is annyira elragadta, hogy ama bűverőt tulajdonitják neki, hogy oldaltollait maguknál hordva, ez sérthetetlenné teszi őket a harczban, mivel szerintük egyenesen az égből származik.

Végre még csak a bársonyfekete "Aranyló-Édenczet" (Parotia sexpennis ), ragyogó mell- és homloktollaival, valamint a füle mögül elálló és felmereszthető hosszu oldaltollaival, és a "Fekete-Édenczet" (Paradisea superba ) szivárványos, érczes zománczu, lyra alaku, szintén felmereszthető mell- és tarkó gallérjával, mint a legszebbeket emlitjük fel.

Mint emlitettük, Uj-Guineának s szigetvilágának sürü, a napsugarat elzáró végtelen tropikus erdeiben élnek e pompás madarak és a különféle fák gyümölcseivel s rovarokkal táplálkozva ép ugy, mint ritka, de ragyogóan szép rokonaik a szivárványszinü Schlegelia Vilsoni és a Xanthomelas eureus.

A társaságot nagyon szeretik, ugy, hogy némelykor 30-40 is van egy csomóban , nők, fiatal himek; teljesen kifejlődött him alig van kettő-három egy ilyen csapatban.

Különben is természetük és viselkedésük hasonlit a varjufélékhez, miután mintegy átmenetet képeznek a sárgarigó és varjufélék között, s nagyságuk különböző, vannak varju- és pacsirta-nagyok s ezek között is kisebb , nagyobbak.

Májusban ébred fel a himekben a párzási ösztön.

Ilyenkor a szigetek harsognak éles hangjuktól, s a himek násztánczukat járják, azaz oldalaikon disztollazatukat - mely egy élénken működő mozgideggel ellátott kinövésben fészkel, kiterjesztik, szárnyaikat leeresztve reszkettetik, szóval tollazatuk minden pompáját kitüntetik, s a fel-lemeresztés által ragyogtatják.

Legélénkebb a párzó kedv a reggeli órákban, mikor egy magas kiválasztott fának kinyuló száraz ágára több him telepedik, s ott szálldogálnak, bókolnak, ragyogtatva minden fényét, pompáját disztollaiknak a nők előtt.

A földre kivételes ritkán, csak elkerülhetetlenül szállnak , mivel tollaikra szerfelett hiuk, kényesek, s a legkisebb szennyet , rendetlenséget rajta nem türik.

Nincs elragadóbb látvány, mint e pompás madarakat repülve látni.

Aranyszin oldaltollazatuk kecsesen hullámzik , fénylik, ragyog a reggeli napsugárban s ugy tetszik, mintha ezen aranyló csomók ringatva usztatnák, vinnék a levegőben annál is inkább, mert repülése méltóságosan szép hullámos.

Vadászatuknak majdnem egyedüli neme, hogy a papuák meglesik őket hova telepednek le éjjeli nyugalomra, akkor még napszállat előtt egy-egy papua tompahegyü nyilakkal, hogy a bőr át ne lyukadjon s be ne piszkuljon a vértől, felfegyverkezve, arra a fára mászik és szorgosan elrejti, álczázza magát lombozattal, ágakkal s türelmesen vár napkeltéig; s mikor ébredezni kezdenek, akkor egyenként lelövöldözi őket.

Fogják őket még hurkokkal , melyeket egy-egy kedvencz gyümölcsükkel megrakott fára (Theakfa) aggatnak , vagy a kenyérfa gyümölcséből készitett enyvvel egy hosszu rotang vagy bambusszálat kennek be, s az ébredés előtt gyorsan és ügyesen egyiket a másik után érintik és kapkodják le vele.

A bőrök kikészitése szintén érdekesen megy végbe, s majdnem épen oly módon , mint azt századokkal ezelőtt őseik gyakorolták.

A háton és hason egy rézsutos vágást téve, lehuzzák e madár amugy is erős vastag bőrét, azután lábait a has hátsó bőrrészével levágják (innen nevezték el "apodá " -nak azaz lábnélkülinek, s eredt ezen hit) s kiszakitva nagy evezőtollait a szárnyakból, egy gömbölyü fácskára huzzák rá a bőrt ugy, hogy ennek vége egy-két hüvelyknyire a csőrből kiáll, hogy hozzáköthessék; előzőleg azonban forró hamuval lesz a bőr zsiros belseje bekenve, hogy moly és élősdiek meg ne támadják s azután vagy a forró homokban, de leginkább a füstön lesz kiszáritva, minek végeztével a bőr kész.

Ez röviden a paradicsommadarak története, s hálátlanok volnánk, ha végül elismeréssel nem adóznánk Madarász Gyula dr. muzeumőrnek, ki e pompás csoportozatot őserdőrészletével, s a madarak kecses, természethű állásával , - a tollazat zománczos ragyogását egész teljében érvényre juttatva, annyi művészet, genialitás és széleskörü tanulmánynyal megalkotta.

Tömni megtanulhat bárki is - s van Magyarországban elég sok jó tömő, de ezen megcsonkitott, összeszáradt, ügyetlenül lefejtett bőröket - a mily állapotban a madarak bőrei hozzánk kerülnek - ilyen pompásan, természethű szituácziókban annyi kecs- és jellegzetességgel kikésziteni, ehhez már művészet, ügyszeretet s az ügyesség legmagasabb foka szükséges.

Igaz, hogy akad közöttük egy pár hiányos, rosszul sikerült alaku is, de erről Madarász ur nem tehet!

Csuda, hogy még ennyire is tudta ezeket preparálni.

Hogy mennyire emeli az ilyen csoportositás a jellegző, buja szépségü tropikus növényzettel és szindus pillangóival a madarak ragyogó szineit, azt csak az tudja megitélni, ki e pompás szárnyasokat a kopasz szekrényekben, merev , életnélküli állásaikban is látta.

Madarász ur e mesterműve impulzus lehetne arra, hogy muzeumunk ritkább, szindusabb szárnyasait szintén ilyen jellemző környezet, természetük és életmódjuk jellemző momentumai és szituáczióiban kellene csoportositani.

Igy a közönség is örömestebb látogatná a muzeumot.

Donászy Ferenc

Őserdőkön, tengereken

A fönix-madár.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Donászy Ferenc

Őserdőkön, tengereken

A fönix-madár.