ELTE regénykorpusz

Gozár, miközben kékbabos zsebbevalójával letörölgette homlokáról a verejtéket , titokban roppant furcsának találta, hogy ura "sötét " -nek nevezi ezt az idegen földet , melyre vastagtalpú, sarkantyús tüzércsizmáival ő maga utolsónak nehezedett, - holott oly fényes itt minden, hogy no!

A nap is fényes - és óh, be forró... a levegő is fényes, a kövek is fényesek, a föld is ontja magából a csillogó fényességet, hogy szinte belekáprázik az ember szeme, de lám, mégis "sötét ".

Soha életében fényesebb földön nem verejtékezett.

Jánoska rögtön ráförmedt volna, ha megneszeli, hogy min jár az esze; - valamivel többet tudott, mint a havasok tanulatlan fia.

Nem akadt föl a "sötét" kifejezésen sem, mert tudta, hogy a "sötét" alatt voltaképen azt kell érteni, hogy - ismeretlen .

Rengeteg terület az, melyen európai ember még soha meg nem jelent.

Ismeretlen a föld és ismeretlen a rajta élő számos néger törzs, melyekről sejtelme sincs a művelt világnak, az afrikai világrészről, melynek egy sívár, köves tengerparti vidékén Radák István és két hűséges kisérője 1878 január 9-én partra lépett.

Lelke első, nagy felindulásának csillapultával Radák előkereste a vaspántos ládák kulcsait.

Elrendelte, hogy mielőtt bevonulnak az innen északnak öt kilométernyire fekvő Gabon-öbölbe - előzetes haditanácsot fognak tartani.

Ki kell tehát nyitni a 2-ik számú ládát, melyben vízhatlan ponyvából készült összerakható tábori sátor van elhelyezve és fel kell ütni.

A sátor megvédi őket a napsugarak hevétől s árnyékos oldala némi védelmet nyújt a lovaknak is.

- Jancsi! - szólt rá a hosszú legényre, s átadta neki a kulcsokat - te leszel a kulcstartó és a fő podgyászbiztos.

Legyen rá gondod, hogy a kulcsok mindig kéznél legyenek és - meg legyenek.

- Értem! - biccentett fejével János s átvéve a kulcsokat, Gozár segítségével kicsomagolta és néhány perc alatt kifeszítette a sátort, mely alatt nemcsak három, de hat ember is kényelmesen elfért volna.

- Fájn egy szállás! - mondotta elismeréssel, midőn a tágas, szép sátort minden oldalról mégegyszer szemügyre vette.

- Ide nem messze fekszik "Lajos király faluja ", ahová mi is el fogunk látogatni - magyarázta Radák az embereknek.

- Király? - neszelt föl Jánoska érdeklődve, - ha a királyé, akkor szép lehet.

- Falu biz az csak, Jancsi fiam, - válaszolta az ifjú, - az egész mindössze két sor kunyhóból áll.

Az utcán néhány fa látható; a házak mögött baltával és tűzzel egy darab földet tisztítottak meg a cserjétől, s ott banánt, papaiát és maniokát termesztenek.

- Jó étkek lehetnek... - kotyogott bele ismét a hosszú legény.

- Majd eszel belőlük eleget.

- Én -e?

Ki se tudom mondani a nevüket.

Nem eszem én bizony nagyságos úrfi, se banyát , se manyát, se papaját míg szalonna és kenyér vagyon a világon.

Radák csendre intette az élénken tiltakozó legényt.

- Megeszed bizony te, fiam, csak legyen!

Majd elválik - később.

Várj sorodra! - a falu alatt a folyam partján csónakok vannak kikötve; az ananász-rostokból fonott hálók ki vannak terítve a napra; festőanyagok és nehéz, fényes fekete ébenfák egész halmazokban hevernek ott eladásra várva, míg az utca tele van ide-oda futkározó baromfival.

Ilyen "Lajos király faluja" és ilyenek nagyjában az összes néger falucskák is.

Minden falunak, ha még olyan kicsiny is, külön főnöke van.

Királynak nevezi magát, de csak úgy él, mint bármelyik alattvalója.

Meglehet, hogy azelőtt közönséges rabszolga-kereskedő volt, kinek később annyira felvitte Isten a dolgát, hogy más , jövedelmezőbb üzletbe foghatott.

A királyt az uralkodó családból a nép szokta választani, s ez okon a "korona" (mely akárhányszor egy cilinder-kalap, vagy más európai föveg - esetleg csak egy réz- vagy ezüst-abroncs, egy-két színes struc-tollal díszítve) nem örökölhető.

Választások alkalmával gyakorta viharos jelenetek fordulnak elő.

Az újonnan választott királyt mielőtt fejedelmi székébe ültetnék, s hatalma jelvényét, a gombosfejű botot kezébe adnák, a nép kegyetlenül összeszidja, minden hibáját szemére lobbantják, s egyet-kettőt még ütnek a hátára is.

- Ojjé! - kacagott Jánoska - szép egy király!

Gozár is mosolyogva simított egyet tüskés, vörhenyes bajuszán.

- Az ám! - dörmögte arcát fintorgatva - miféle király, kit hátba vernek...

- Itt így szokás, tehát így cselekednek - válaszolta az ifjú, miközben jegyzőkönyvét összehajtva, zsebébe dugta és felállt - másnap azonban már mindenki vakon engedelmeskedik neki.

Az ilyen fekete király élet és halál ura.

Radák kilépett a sátorból s órájára nézett.

Délután öt óra körül járt az idő.

- Lajos király faluja ide mintegy tizenöt kilométernyi távolságra fekszik - mondotta , miközben maga is segített, hogy a hirtelenében lebontott sátor minél gyorsabban ismét be legyen csomagolva, - ha semmi sem tartóztat föl, esti kilenc órára elérhetjük.

Jánoska befogta a két lovat a podgyász-kocsi elé és jelentette, hogy ő, mint fő podgyász-biztos, hátul fog járni a bagázsiával.

- Épen fordítva, Jancsi fiam! - szólt rá az ifjú, - te fogsz előljárni, mi meg utánad.

Az ágyúvontatáshoz szokott két izmos állat könnyen elbánt a megrakott taligával : vitték, mintha tollas skatulyát cipeltek volna, bár a súly, melyet az öt vaspántos láda nyomott, aránylag elég nagy volt.

Radák gondolataiba mélyedve haladt a szekér után, új meg új terveket szőtt arra az esetre, ha eltünt testvérbátyjáról, Radák Domokosról, a katholikus hittérítők tiszteletreméltó öreg tagjától, Pongrác atyától nem fog semmiféle útbaigazítást kapni.

Vajjon az Ogovai folyó jobb partján útnak induló Radák Domokos északnak, a fan-négerek földje felé tért -e ki vagy bekerült a Kongó felé s vakmerően behatolva a földrész ismeretlen belsejébe, valahol ott rekedt kiséretével együtt.

Első és elengedhetetlen főcél tehát mindenekelőtt az, hogy Pongrác atyát megtalálja és kikérdezze.

Gozár nem gondolkozott semmiről a világon (azt tartotta, hogy ez nem az ő dolga , hanem uráé, akinek parancsait végrehajtja ), de épen nem látszott türelmesnek .

Békétlenül cammogott Radák után, vászonfövegét mindegyre a feje búbjára tologatta.

S csak akkor kapta föl mélyen előre konyúlt vastag fejét, midőn egy lankás kapaszkodón Vigyázó Jánoska meglepett kiáltása csapódott füleihez.

- Mi baj, Jancsi? - kérdezte Radák.

- Tyű! - kiáltotta meghökkenve a hosszú tüzér, s előre mutatott kinyújtott jobbjával a kapaszkodó tetején szétszórtan heverő kövek felé - be furcsa állatok mászkálnak ott a kövek között!

Majmok legyenek - azt gondolom.

- Még pedig csúfak! - dörmögte Gozár.

A kövek között egy csapat pávián majom járkált ide-oda.

Lehettek valami tizennégyen .

Fogcsikorgatva, látható ingerültséggel kerülgették egymást ide-oda, s koronként kutyaugatásszerű, mély ordítással kaptak össze.

- Úgy nézem, pofozódnak! - ujságolta Jánoska.

Két erős majom harcolt egymással, nyilván az uralomért.

Amelyik legyőzi a másikat, az lesz a vezér.

Küzdelmük elkeseredett és bizonytalan volt.

Tömött, acélszürke nyaksörényeikről már csurgott a vér, kiálló, erős kutyafogaik villámgyorsan vágódtak egymás torka felé.

Kimondhatatlan dühben égő, villogó apró szemeik vérbe borulva keresték a rést, melyet egymás megfojtására kihasználhattak.

A kavicsos talaj szinte porzott a két dühös majom szédületesen gyors mozdulatai alatt.

Radák egy percig érdeklődve nézte a véres viadalt, de mert útjok épen a viaskodás színhelyén vezetett keresztül: el kellett valahogy kergetni a páviáncsapatot.

Gozár vállalkozott, hogy odamegy és a sátor támaszkarójával elzavarja őket.

- Szétütök köztük, - mondotta, miközben ki akarta kapcsolni a podgyászhoz erősített sátorkarót.

- Tedd le azt a karót, Gozár! - szólt rá komolyan az ifjú - a páviánok veszedelmes és bátor majmok: nem ijednek meg a karódtól, hanem megtámadnak és összemarcangolnak.

- Engem? - bámult az oláh - ezek a majmok?

- Bizony ezek.

Gozár hitte is, meg nem is a dolgot.

Inkább nem, mint igen; de mivel nem tartotta illendőnek, hogy fiatal ura szavaiban nyiltan kételkedjék, hallgatott.

Midőn azonban látta, hogy a bagázsia elé fogott két ló is hátracsapja a fülét, s nagyokat horkantva hátrálni akar, magában elismerte, hogy fiatal urának igaza lehet.

A ló is bátor állat - kicsi bajtól nem igen szokott megijedni, a nagy veszedelmet azonban rögtön megérzi , s ösztönszerűen menekülni akar előle.

- Végeznünk kell ezekkel a bestiákkal, - adta ki Radák a parancsot, - különben még megvadítják a lovainkat.

Ide mellém, fiaim!

Jánoska és Gozár elhelyezkedtek.

Az ifjú maga is kezébe vette golyóra töltött puskáját, s halkan füttyentett.

A következő pillanatban Jánoska és Gozár gyakorlott kezében a katonai fegyverek dörgő versenyre keltek Radák angol puskájával, melyből tizenöt éles golyó szisszent ki fél perc alatt.

A három fegyver "munkája" mindössze talán másfél percig tartott - azután csendesség lett.

Radák, miután szétnézett a kövek között, megfordult és intett Jánoskának, hogy bátran jöhet a bagázsiával: a majmok eltisztultak.

A tizennégyből mindössze egy hevert mozdulatlanul a csatatéren: egy öreg, melynek testhossza az egy métert meghaladta.

A többi eltünt.

Jánoska csizmája orrával akarta tovább rugni az orrán-száján vérző, látszólag élettelenül fekvő majmot - a holtnak hitt állat e pillanatban azonban felpattant a földről, s egy óriási ugrással Vigyázó balvállán termett.

A többi villámgyorsan történt.

Radák elszörnyedt kiáltása még el sem hangzott, midőn Gozár vastag jobb karja már előre pattant, s megragadva a pávián nyakát - lerántotta Vigyázó válláról a földre.

A sebei dacára is még mindig izmos majom rémséges ordítással védte magát.

Gozár mindkét markával szorította, homlokerei kidagadtak az erőlködéstől...

Néhány sulyos pillanatba telt, míg az állat hörögni kezdett, s lassú, görcsös reszketés után végre kiszenvedett.

Gozár ekkor felállt s nagyokat fúva, vérvörös arccal, nagy tisztelettel nézett a megfojtott páviánra.

- Soh'se hittem volna - mormogta, homlokát törölgetve - hogy ennyi dolgot adjon egy ilyen rongyos majom...

Radák megveregette az oláh vállát.

- Derék fiú vagy, Gozár!

Ha nem lettél volna olyan gyors, most már csak ketten volnánk...

Jegyezd meg magadnak, hogy e mai vitézségedért egy szép tehenet fogsz tőlem kapni jutalmul odahaza.

Gozár szeme felvillant.

- Igazán? - kérdezte mohó arccal.

- Megérdemled, tehát meg fogod kapni - biztosította az ifjú az örvendő embert, ki hálálkodva köszönte az ajándékot s nagy jó kedvében vidáman rákiáltott a vállát tapogató Jánoskára:

- Sohse tapogasd, testvér!

Leszedek én onnét még egy majmot.

- Nadragulyát... - duzzogott bosszankodva a hosszú tüzér - lesheted, míg a kedvedért ismét felrúgok egyet...

Radák ezalatt előre sietett s gyorsabb haladásra ösztönözte embereit.

A pávián-kaland félórai időveszteségbe került.

Ezt, ha útjuk legközelebbi célját, "Lajos király faluját" esti kilenc órára el akarják érni, okvetetlen pótolni kell, különben az egész éjszakát szabad ég alatt lesznek kénytelenek eltölteni.

Esti nyolc órakor alkonyodni kezdett.

A nap lebukott nyugaton - s egyszerre, minden átmenet nélkül, egy félpercnyi idő alatt: koromsötétség borult az imént még napfényes tájra.

Abonyi Árpád

Magyar fiuk Afrikában

NEGYEDIK FEJEZET.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Abonyi Árpád

Magyar fiuk Afrikában

NEGYEDIK FEJEZET.