Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A havasok ura
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
10
Bekezdés
852
Mondat
1687
Szó
24627
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
Balassának ezen az éjszakán szokatlanul nyugtalan álma volt.
Minduntalan fölébredt, s csak nehezen tudott ismét elaludni.
Éjféltájban ugy tetszett neki, mintha a szomszéd teremben, melyben hű óriása Ursa aludt, zajt hallott volna.
Majd ismét, mintha valaki kinyitotta volna a kastély hátulsó verandáján át a parkba vezető ajtót és kiment volna.
Ilyenkor felült ágyában és figyelmesen hallgatódzott, de se zaj, sem az ajtónyilás nem ismétlődött.
Reggelre kelve szokása szerint kikiáltott az ajtón, hogy az oláh behozza neki a mosdóvizet, de Ursa ezuttal nem volt kéznél.
Ágya érintetlenül állott a sarokban .
Puskája, kése és rövidnyelü fejszéje azonban nem volt szokott helyén a falon .
Ennélfogva bizonyos, hogy éjnek-idején elhagyta a kastélyt.
Ugyan hová ment? tünődött Balassa, miközben felöltözött.
Negyedóra mulva az őrszemek jelentkeztek kihallgatásra, hogy tapasztalataikról számot adjanak.
A jeladó tüzek dolga nem lepte meg Balassát.
Inkább azt találta feltünőnek , hogy a móczok csak ily későn határozták el magukat valamely komolyabb cselekvésre.
Ez egyébiránt igen nagy szerencse volt rájuk nézve; keserves zavart okozhattak volna, ha munkaközben találják megtámadni őket, s rákényszeritik a félig kész sánczok védelmére.
- Jól van fiam, ez rendben volna - fordult a legényekhez, kik jelentésük leadása után parancsra várakoztak - még csak egyet!
Az én derék Ursám az éjjel kiment a »vár « -ból.
Melyikőtök eresztette ki?
- Én bocsátottam ki őtet, tekintetes hadnagy uram! válaszolta az egyik őrszem.
- Mit mondott: hová megy?
- Azt mondta, hogy körülnéz egy cseppet a hegyen; lássa, hol kódorognak azok a bocskorban szégyenkező gonoszok.
Miszerint az atyafiai...
- Ursa hűséges, derék ember, édes fiam - utasitotta rendre Balassa a legényt - méltó rá, hogy a ki megemlékezik róla, emberséggel tegye.
- Nem bántám én őtet, hadnagy uram! - mentegetődzött zavart meghökkenéssel a legény.
- Ne is, fiam, mert azt nem türöm!
- Igenis, értem...
- Most sem a maga mulatságára kémkedik, hanem a mi jólétünkért.
S nem kell elfeledni , hogy ha ezt a derék embert atyafiai kézrekerithetik, menthetetlenül felkötik a legelső fára.
Ennélfogva nem szabad vele gunyolódni.
Ismétlem - nem is türöm !
Elmehettek!
A legények kisompolyogtak az ajtón, s titokban restelték a dolgot.
Igaza van a vezérnek, mennydörgettét... kár volt ezt a becsületes oláhot egy kalap alá fogni a többiekkel.
No, hanem majd jóvátesszük valahogy, ha lehet emberséggel.
Ursa csak késő délután vetődött haza.
Fölöttébb siralmas állapotban, kiéhezve , tüskétől megtépett ruházatban állitott be a kastélyba; mogorva arczáról semmi jót sem lehetett leolvasni.
Utközben többen is megkérdezték, hogy miért csinál olyan elkényszeredett ábrázatot, mintha erősen paprikás szalonnát evett volna, aztán egy korty bor helyett öt korty vizet kényszerül vala rá inni, »mint az komondor nyáron « , - az oláh ember csak valami affélét dunnyogott nekik, hogy nem tréfára való ez a mostani állapot, hanem arra, hogy kiki marokra fogja a kapanyelet és biztassa: hátha elsül...
Ezt a czikornyás választ persze hogy nem értették az atyafiak, holott pedig csak azt jelentette, hogy rövidesen még a kapanyelekre is sor kerülhet a mindenfelől összegyülekező móczok ellen.
Azzal bement a szobájába, ott felhörpintett egy fazék tejet, megevett egy nagy karéj kenyeret, azután neki állt mosdani, tiszta ruhát váltott, s vagy két óra hosszat aludt.
Csak azután szedelőzködött össze, hogy ura elé lépve, megtegye neki tapasztalatairól a jelentést.
Balassa türelmesen várt, mig magától járul eléje, - nem sürgette.
Ugy nagyjában különben is kitalálta már, hogy jót nem fog jelenteni, csak rosszat .
Helyesebben: nem is rosszat, hanem csak azt, a mire amugy is elkészült és a mit kikerülhetetlennek tartott.
Egy perczig sem remélte, hogy az összeesküvést kikerülheti.
Most, hogy a védelmi munkák elkészültek, szinte türelmetlenséget érzett , hogy a bizonytalan helyzetet jobbra vagy balra eldönthesse, mert e nélkül nem volt rá kilátás, hogy a »vár « -ból kimozdulhasson.
Ez főleg az élelmiszerek beszerzése szempontjából volt rendkivül komoly dolog.
Volt ugyan élelem egy darab időre, sokáig azonban is a készlet nem tarthatott; könnyü volt kiszámitani, hogy tizennégy-tizenöt nap alatt fölélik a rendelkezésre álló ennivalót, s akkor okvetlen el kell hagyniok a fáradságosan emelt erőditményeket, hogy életüket valamely uton-módon föntarthassák.
Ursa előbb tisztességtudón megkopogtatta az ajtót, azután belépett a szobába, s minden hosszadalmas bevezetés nélkül egyenesen a dolog velejére tért.
- Fenn jártam, urfi, a Padurán, mert hogy tudni akartam, ott vannak -e csakugyan Opre Simonék és hányan lehetnek, meg mit akarnak?
Megtudtam, hogy igenis ottan vannak, - s számuk fölmegyen ötszázra, s alighanem ma este, vagy holnap reggel már lejönnek a »Padurá « -ról, hogy visszavegyék tőlünk a falut.
- Opre vezeti őket?
Ursa bólintott, hogy igen.
- Ő jár-kel a falka élén - mondta haraggal, s meglódult vastag ökle, mintha le akarta volna ütni a gyülölt név gazdáját - ő tesz mindeneket, ő biztatja, ő uszitja, ő paprikázza őket.
Hej, csak közelebb tudtam volna férkőzni ehhez a maszlagos nadragulya természetü zsiványhoz - be ránehezedtem volna!
Csakhogy nem tudtam .
Észrevettek volna.
Be kellett érnem annyival, hogy lenézegessek hozzájuk egy szikla tetejéről, mely mögé, ugy a hogy megbujhattam, hogy ki tudja, főleg - hányan vannak ?
Mert ez a fő.
Most aztán gondolom, még örülni is kell, hogy nincsenek többen ötszáznál, bár ez is elég.
Azonban hiszen majd lesz még több is.
- Valószinü, hogy lesz - felelte Balassa, - ezek itt el vannak látva lőfegyverrel?
- Bár ne volnának!
- Valamennyien?
- Nem épen valamennyien, de a legtöbbje, ugy láttam, el van látva.
- Bánni is tudnak vele?
- No!
- Ez tán még sem annyira bizonyos?
- Lehet, hogy nem, de a hogy én esmérem ezt a lókötő Opre Simont, az volt bizonyosan első dolga, hogy betanitsa őket.
Ő maga jól érti a dolgot - vetné föl a ragya, bár ne értené!
Ideje is elég volt hozzá, majdnem tizenöt nap.
Ennyi idő alatt a legfülesebb szamár is beletanulhatott.
Meg aztán a pópa is ösztökéli őket.
Velük csatangol a szent ember, s miképen a kovász a kenyeret - aképen dagasztja bennük a virtust .
Egyébképen pedig fölégették az istentelenek a házat, kiben két hónapig laktunk.
Jelt adtak lángjával a tulsó hegyre.
- Ez az, a mi aggaszt, Ursa - válaszolta elgondolkozva az ifju - ha ott is összegyülekeztek annyian, mint a Padurán, ez már ezer ember , ha nem több...
- Annyi az urfi, ha nem több, - bólintott fejével az oláh.
- Nehéz munkánk lesz.
- Nehezebbet is lebirtak már a világon - felelte Ursa, s széles kört legyintett maga körül a kezével - annyit, a mennyi körülbém fér, egymagam lekaszálok.
Meg aztán a székelyek is virtuskodjanak; ha mindenki megteszi a magáét, nem gondolnám, hogy tulontúl nehéz leszen a munka.
Mindent egybevetve, hiszen főleg arról van szó, hogy azon gonoszok minél közelebb vetemedjenek a puskáinkhoz, meg az két álgyunkhoz, kiket beléjük igazitandunk.
Balassa megveregette az oláh vállát.
- Derék ember vagy, Ursa, igazad van!
Nem félünk senkitől, csak az Istentől, a ki velünk lesz.
- Nem is azokkal a gyilkosokkal, hiszem! válaszolta az oláh.
Balassa ezzel elhagyta a kastélyt, s az udvarra lépve, parancsot adott, hogy az emberek gyülekezzenek össze és hallgassák meg, a mit mondani fog.
Midőn aztán mindnyájan együtt voltak, a következő rövid beszédet intézte hozzájuk:
- Hű emberem, Ursa segedelmével tudomást szereztem róla, hogy az ellenség, mely ez idő szerint körülbelül 500 főre tehető, talán már ma este meg fogja támadni a falut .
Ennek folytán akképen igazitsák kendtek a dolgaikat, hogy a mint beesteledik, azonnal fegyver alá vonulnak és megszállják a védműveket.
Este hét órakor az összes őrszemek elfoglalják helyeiket és ugy vigyáznak, hogy engedelem nélkül még egy denevér se szállhasson el a fejünk fölött.
Az ágyukat az északi sánczokra kell vontatni , mindenik mellé odaáll tizenöt pattantyus, nyugodtan, okosan, elhamarkodás nélkül bevárja, mig a tüzelést elrendelem, de ha ugy fordul a sor, hogy mindenki a saját becsületes eszének javallatára kell, hogy helyt álljon: akkor az ágyuk is parancs nélkül állanak munkába és azon iparkodnak, hogy a székely virtusnak tisztességet és becsületet szerezzenek.
Értik kendtek?
- Igenis, értjük, - bólintottak az atyafiak.
- Ha kinek mi mondani valója lenne, most lépjen elő és most mondja elé, a mit a többiek javára jónak gondol, mert később nem lesz rá idő.
Tehát van -e valakinek valami mondani valója, vagy nincs?
Egy fiatal legény kilépett a sorból, s kucsmáját tisztességtudón megemelve, igy szólt:
- Megkövetem a tekintetes hadnagy urat, tessen minékünk tizünknek megengedni, hogy alkalmatosan béesteledvén, kimehessünk a sánczokon túlra és föllopakodjunk amott a külféli kis erdőn keresztül a Padurá-ra.
- Minek az, öcsém?
- Igy gondoltuk ezt ki a Varga Estókkal, meg a Kovács Ferenczczel, meg a többiekkel , kiknek neviben ihol, én beszélek.
- Mit gondoltatok ki, halljam?
- Jót gondolánk ki, instálom.
- Jót, jót... de mi az a jó?
- Muszáj vagyok elmondani?
Mert hogy titoknak gondoltuk ki a dolgot a fiukkal...
Balassa látta, hogy a legény nem szivesen rukkol ki a titokkal; meg volt róla győződve, hogy valami góbé-furfangon jár az eszük, mely esetleg az egész »vár « -nak hasznára válik, megfontolandónak találta azonban, hogy lemondjon -e a védelem tiz erős, izmos fiatal emberről, vagy ne mondjon le?
És hátha csak merész a terv, a mit kifőztek, de csak nehezen, életveszélylyel vagy éppen sehogy sem hajtható végre?
Ki szabad tenni tiz derék fiatal embert a biztos pusztulásnak?
- Hogy hivnak öcsém? intette magához a legényt.
- Györgypál Domokos az én nevem, tekintetes Balassa uram! válaszolta a legény.
- Jőjj közelebb... igy... egészen közel.
És most nem hallja rajtam kivül senki, hogy mit fogsz mondani; nekem azonban tudnom kell, hogy mit akartok, mert igaz -e öcsém, Györgypál Domokos, hogy a mit a lábak vagy kezek végezni akarnak, erről a fejnek is tudnia kell?
- E mán igaz - bólintott fejével a legény.
- Hát látod -e, hogy igaz!
Mondd elé tehát röviden, hogy mit akartok és én igérem , hogy ha arravaló a dolog: elengedlek és minden köztünk marad.
- Igenis értem!
Tehát elé is mondom - folytatta készségesen a legény, midőn észrevette, hogy Balassán kivül senki sem hallja - mert hogy igaz a, hogy vitézlő hadnagy uramnak tudnia kell, miben sántikálunk.
Tehát, követem alássan, abban sántikálunk Varga Estókkal, meg Kovács Ferenczczel, meg a többiekkel - mondom , összesen tizen volnánk - hogy föllopakodunk ügyesen a Padurára azon bocskoros gonoszokhoz, kik ottan a pópával, meg azon Istentől elrugaszkodott Opre Simon-nal mi ellenünk kotyvasztják ártó plánumaikat és éjfélnek idején kivágjuk ezt a két kolompost a csordábul... élve vagy halva ...
- Komolyan szólasz, öcsém?
- Ugy én, tekintetes hadnagy uram.
- Föl akartok lopódzni az ellenséghez?
- Oda mi!
- Tizen?
- Igenis tizen.
- Ejnye, ejnye öcsém Györgypál Domokos, hát azt hiszitek ti jámbor emberek, hogy az a két főkolompos nem ügyel magára jobban, mint ti a tulajdon szemetek világára?
Meg az oláhok - néhány száz - alusznak tán, hogy ne lássák jövésteket?
- Mind igaz, hadnagy uram!
De már csak megpróbálnók.
- Derék, hogy ilyen bátrak vagytok... de ha csakugyan ilyen derekasan bátrak vagytok , hát menjen tiz helyett három.
Menjen a legbátrabbja és tegyen próbát.
Mert ugy -e bizony, ha vesziteni kell, három kevesebb, mint tiz?
Három elvész - hét megmarad a » vár « -nak és segit a védelemben a többinek.
Ha pedig nem vész el és sikerül a plánum - két oláhnak három bátor fiatal székely ember - ugy hiszem - sok is.
A legény ismét bólintott a fejével.
- Sok - mondotta komolyan.
- Tehát miképen lészen a dolog?
- Tehát instálom, aképen lészen, hogy ennekutána nem is hárman megyünk dologra, hanem csak ketten; én, meg a kenyerespajtásom: Varga Estók.
Ketten is lebirjuk... azt gondolom, ha a jó Isten megsegit és az oláh táborba lopakodhatunk észrevétlen.
Ha pedig minden ügyelésünk mellett is aképen talál fordulni ellenünk a rossz fátum , hogy észrevesznek és elnyomnak - tessen fizetni ő nékik mi helyettünk is, Balassa uram!
- Meglesz, öcsém.
- Köszönjük alássan a szivességit.
Ennek folytán ugy kilenczedfél óra tájban kimehetünk, ugy -e bizony, az erősségbül?
- Kimehettek.
- Istennek ajánlom vitézlő hadnagy uramat, ez el vagyon igazitva.
- El.
Az Uristen kegyelme legyen véletek és tartson meg egészségben!
Balassa kezet fogott a bátor legénynyel és utnak bocsátotta.
Lehet, hogy sikerül a vakmerő terv, lehet, hogy nem sikerül... minden a jó szerencse és a véletlen kezében van.
Ha sikerül, a várható összeütközés sorsa félig-meddig körülbelől már el is lenne döntve.
Az egész oláh tábor feje kétségkivül Opre.
Mellette a pópa csak másodrangu személy, de mert ő a gyülekezet papja, a kinek lelki hatalma igen nagy a vallásos és babonás móczok fölött: vele is komolyan számolni kell.
Ha ezek ketten kézrekerülnek , vagy ártalmatlanná lehet őket tenni, fegyverrel, mindörökre - a vezetők nélkül maradt táborral sokkal könnyebben el lehetne bánni.
Ebéd után, mely a közeli veszedelem daczára szokatlanul vidám hangulatban fogyasztódott el, Balassa még egyszer pontosan sorba járta a »vár« összes védelmi pontjait, hogy az ott uralkodó állapotokról személyesen győződjék meg.
Nagyon inyére volt, hogy az atyafiak vigan vannak.
Vidám embernek még a bátorsága is nagyobb.
Sehol sem lehetett komorabb hangulatot észrevenni.
Az öregebbek kedélyesen évődtek a fiatalokkal, ezek meg egész rakás mindenféle uj , meg uj tervet főztek ki, hogy miképen lehetne a fenyegető veszedelmet legügyesebben lebirni, hogy szétvervén valamely uton-módon az oláh tábort, megnyissák maguknak a Padura Sinto fenyves rengetegein keresztül az utat Besztercze vagy Deés felé, ha már egyelőre nem lehet rá számitani, hogy az ez idők szerint Giwla-Fejerwar (Gyulafehérvár) falai között tartózkodó Rákóczi fejedelem által kiküldött Gyárfás Kelemen huszár óbester idejében megérkezik .
Erre különben nem is igen számitottak a székelyek.
Ha közelget is valahol Gyárfás óbester a huszárjaival, nyilván sokkal több dolga akadt az utjába kerülő apróbb, de számos, oláh portyázó guerilla-csapatokkal, semhogy harag iránt vághatna neki az északi havas alj-vidék magyar falvainak és kastélyainak , melyeknek fölmentésére és megboszulására a fejedelem kiküldötte.
Az eszes »lófők« ezt be tudták látni, s ez okon épen nem zugolódtak, hogy a segitség késik.
Sőt az sem ejti vala őket kétségbe, ha végkép el is marad.
Senki sem lógatta busulásra a fejét, - vigan voltak az egész »vár « -ban.
Az öreg Kaszás Mózes körül, ki az ágyuk strázsamesterének rangját töltötte be és erre a fontos méltóságára nagyon sokat tartott - egész udvar képződött ifjabb legényekből , kiket az öreg góbé bőven ellátott szóval, hogy amugy istenigazában fölpaprikázza őket az ellenség ellen.
- Nem kell azoktól félni, komék - mondotta oly széles gesztussal és olyan kicsinylő arczczal, mintha nem is fegyveres ellenségről, hanem valami szedett-vetett libatolvajokról, vagy vásári lókötőkről lett volna szó, mert hogy módfelett kicsi ész szorult azoknak a czinkefogójába... én mondom, elhigyjétek!
Minthogy láttam én már ezekkel a tulajdon látó szemeimmel, miképen nyomkodának vala bé jó sok puskaport egy gorombán levasalt fa-álgyuba... abba, teremtucscse, fábul volt az istenadta szerelékje, s ahajt bizony még a gyujtó likja is fábul tétetődött bele, vetné fel őket a gécsi csuda, ha rájuk is csudálkoztam, mikor észrevettem, hogy micsoda bolondériát tesznek!... és mikorra aztán elsüték az álgyut, akkorát szóllott, mint a haragos mennydörgés, de szét is pukkada és agyon is üte mindenkit, a ki ott körülbé állingált, szám szerint valami kilencz frátyilét.
Egyben a paradicsomba repültek !
Persze nem egészben, hanem ki fej nélkül, ki láb nélkül... már a hogy.
Nohát , atyámfiai, igy tudnak ezek az álgyuhoz és hiszem, hogy igy tudnak a többi lövőszerszámhoz is.
Ennek folytán oda se hederitsenek kendtek, hanem egy kettő ... teremtsék közibéjük a puskák magját, hadd rogyadozzanak le tőlük féluton.
A ki lábon marad, azzal majd elbánunk mink a Vitéz-zel , meg az Erős-sel hamar.
Mertha ezek a mi rangos hosszu álgyuink egyszer elkezdenek bőgni, nincs az a mokány ivadék ezen a fránya világon, a ki orditásukat kiállja kaczagás nélkül.
Az egyik fiatal pattantyus hangosan elnevette magát.
- Tudi-é, Mózsi bácsi, hogy mivel kéne beléjük lőni?
- Mivel?
- Máléval.
A fiatalság jókedvü nevetéssel fogadta a tréfás inditványt, az öreg Kaszás azonban leintette őket.
- A málét mink eszszük meg, fiaim, mert kevés az étel ... spórolni kell vele, hogy jusson is, maradjon is.
De ha a bátorságotokkal akartok beléjük lőni, azt nem bánom.
Van-é elég ebből a municzióbul?
- De van ám! - harsogták a legények.
- No, akkor jól van, - bólintott elégedetten az öreg, s fölszedelődzködve az ágyutalpról, a melyen ült, a közeledő Balassa elé lépett, hogy ő is megtegye jelentését.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE