Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
A tisztesség nevében
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1224
Mondat
2929
Szó
32218
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
Ezzel Hernyány megnyerte a partiet, a többit úgyszólván Flóra csinálta meg.
A theánál tervelgették a jövőt.
Hernyánynak még csak ennyit kellett mondania:
- Még holnap megszerzem a szükséges papirokat.
- Miféle papirokat?
Hernyány édes, szerelmes pillantással nyujtotta kezét a kis asztal fölött Flórának:
- Hát, ami kell - az esküvőnkhöz.
Flóra fölugrott, kezét a szivéhez szorítva.
- El akar venni?
Hernyány csodálkozó, ártatlan arczot vágott.
- Hiszen szeretem!
- Nem, nem, lehetetlen! - kiáltott Flóra, inkább a maga édes gerjedelmét akarván lebirni, mint a férfival ellenkezni, - lehetetlen, lehetetlen.
Hernyány büszkén emelte föl fejét.
- S ugyan ki tilthatná?
A rokonaimnak semmi közük hozzám, a világgal szemben meg tudok tisztességet szerezni a feleségemnek.
- A feleségemnek! - ismételte elbűvölve Flóra.
Hernyány megmaradt a büszkeség poseja mellett.
- Avagy azt gondolta, hogy szerelmem megtürné az eddigi viszonyt?
A szeretője legyek , avagy ön a kedvesem!
Soha!
S bár értem habozását, mely becsületére válik, nekem nem szabad haboznom.
A felesége!
Ime, most itt a válságos pillanat s Flóra emlékezett ugyan reá, hogy az ilyen ajánlatot ő csak a szerelem bizonyságának tekintené, de soha el nem fogadná, ám annyira csábos volt az a boldogság, hogy nem volt ereje ellentállani.
Forró, édes könyek között, szó nélkül engedte át magát Hernyány csókjainak, aki nem nyomhatott el egészen egy fanyar mosolyt, mert biztosan számított a Flóra ellentállására.
- Meg vagyok fogva, - gondolta, - de hiszen majd csak kivágom magamat.
S hirtelenében eltalálta, hogy kell a játékot a változott körülményekhez képest folytatni.
- Egyelőre azonban, - szólt »menyasszonyához« - mély titoktartást kérek.
Ki kell várnom még azt a pozicziót, amelyről hathatósan meg tudjam védeni a világ ellen.
- Menjünk innen, idegen országba, vagy vidékre, ahol nem ismernek.
Van egy szép birtokom Bácsligeten, zavartalanul megélhetünk ottan.
- Szökjem?
Szégyeljem önt?
Ohó, nem ismered akkor Hernyány Györgyöt.
Itt maradunk és büszkélkedni akarok nőmmel.
Azt se mondhassák, hogy csak a feleségem férje vagyok .
Sohasem bántott a nagyravágyás, de te érted akarok valaki lenni.
Még pedig a legközelebbi időben.
- És mi? - kérdezte Flóra feszülten.
Hernyány könnyedén nevetett.
- Volnék is valami, ha volnék, negyedéves jogász.
Nincs diplomám s nem értek semmihez.
E szerint nem marad más hátra, mint hogy képviselő legyek.
- Ez igaz, pompás eszme, - szólt Flóra és rejtelmesen mosolygott.
- Tökéletesen igaza van.
Hernyány meg nem is akart egyebet.
Tudta már, hogy a többivel neki nincs dolga , elvégzi azt Flóra, hogy a mandátumot tálcán prezentálják neki.
Sőt több is történt, amire nem is gondolt.
- Mondjad csak, édes, a képviselőséghez választói jogosultság is kell.
Fizettél valaha adót?
- Amióta nagykoru vagyok, bizony egy krajczárt sem, erre nem is gondoltam.
De majd gondolkodom rajta, mint lehetne ezen segíteni.
Azt hiszem, egy fél esztendő mulva lesznek a választások, addig egyengethetem az utamat.
- Minden bizonynyal - szólt Flóra és ismét ajkán volt az a rejtelmes mosolygás.
- Hisz ez az asszony valóságos csudakincs! - gondolta Hernyány, mikor éjfél után elbucsuzván Flórától, az orfeumba ment.
- Ki se kell mondanom kivánságomat, már teljesíti.
Alig telik le egy pár hónap s Flórika lelkem azzal lep majd meg, hogy minden megtörtént, csak tessék elmondani a programmbeszédet.
Természetesen, nagyon meg leszek lepve.
Hiszen csak nem rontom el szegénynek az örömét!
Az orfeum nagy nézőtere félig homályban volt már, de a másik kivilágított részén , egymástól némi távolságban, ültek az asztal körül Budapest élni tudó urai, művésznők társaságában.
Itt is volt tout Budapest, a modem élet előkelősége és salakja.
Fiatal mágnások és öreg kitünőségek, egysorban a sikkasztó magánhivatalnokkal s a börze hiénáival, emberekkel, akik sietnek vad orgiákban tuladni a pénzükön, mely holnap talán már nem az övék.
» Csak az van, amit elköltünk. «
Ez a börze-bonvivantok jelszava, mely szerint élnek, mig meg nem perdül fölöttük a dob s lesz belőlük börziánerből börze-galoppin, vagy Amerikába igyekvő kéjutazó.
Itt találta meg Hernyány is az ő kis eliziumát.
Adolf, a pinczér, horgas orra alatt mézédes, alázatos mosolylyal, tartásában azzal a szemtelen meghittséggel, amely csak orfeumi pinczérnél lehetséges, sietett elébe s a szalvétát lengetve, üdvözölte.
- Nagyságos ur, egy uj excentrique, vörös és tüzes, gyönyörü szép.
- Jóllaktam már, - szólt Hernyány, - csak inni akarok.
Valaki a legszélsőbb páholyból integetett neki.
- Szervusz Péter.
- Hozott-az isten, Gyurikám, e szende báránykák tanyájára, - szólt Péter, aki nem volt más, mint dr. Bertalan Péter, az orvosi fakultás esze, két kifestett szépség közé szorulva, kiket egy-egy karjával átölelve tartott, mig az egyik pezsgőt öntött a szájába.
- Az egyiket átengedem, - szólt Hernyányhoz, - ha mind a kettőt elvállalod, fizetem a pezsgődet is.
- Csak tartsd meg magadnak, - szólt Hernyány nevetve, - ki vagyok facsarva, mint a czitrom.
- Aztán ki facsart ki, hé?
Az a Flóra, nemde?
- Szerénységem tiltja, hogy erre igennel feleljek.
Remek egy állat és milyen szerelmes tud lenni, milyen szerelmes!
A lányok röhögtek s ocsmányságokkal kommentálták a Hernyány szavait.
Bertalan Péter hátradőlt a székén és behunyta a szemét, majd a nyelvével csettintett:
- Hej, ha ismerted volna - leánykorában.
- Hogyan, te már akkor ismerted?
A doctor bibircsókos orra szederjessé vált, vigyorgó orczája eltorzult a visszaemlékezés izgalmas hatása alatt.
Majd csufos röhögéssel ellökte magától az egyik rátehénkedő leányt.
- Menjetek a pokolba, olyan csókot sohase kapok többé, mint az, amit akkor neki adtam.
- Leánykorában? - ismételte Hernyány lihegve.
- Hej - sóhajtott a doctor, mintha valami szép álomra emlékeznék vissza - szép idő volt ez!
A pofám akkor is olyan csuf volt s akkor is hátborsózva csókoltak a leányok .
Szobalányok voltak akkor, tette hozzá csúfosan, mert nem voltam még a hires doktor s a zsebemben sohse csörgött több husz krajczárnál.
No, de Flóra megérte akkor az utolsó husz krajczárt.
- Hogyan, te voltál az az orvosnövendék, aki fölszedte az utczáról?
- Te is tudod?
Én voltam, lelkemre mondom, ez volt egyetlen nemes cselekedetem, amit nem bántam meg.
- Meghiszem - nevetett Hernyány - szegény még most is megemlegeti a jóságodat.
Hanem mondd csak, szebb volt akkor, mint most?
A doktor kéjesen hunyorgott a szemével.
- Tudod, arra bajos felelni.
Szereted -e a félig ért baraczkot?
A husa kemény és egy kicsit fanyar, megcsipi a nyelvet, de aki szereti, épen azt az érdességet szereti .
Nohát egy olyan félig ért baraczk volt akkor Flóra és egy kicsit lázas is volt , isteni állapot.
Nero egy ilyen lényért felgyujtotta volna a világot.
Most pedig, de hiszen arról, hogy milyen mostan, te szólhatsz, te, te szerencsés utód!
- Ma érett baraczk, - röhögött Hernyány - és én szeretem az érett baraczkokat.
- Mint mi vagyunk, - szólt az egyik lány.
- Vaczkor vagytok, - szólt a doktor, - még pedig férges vaczkor, épen arra jók, hogy az ember, amikor disznónak érzi magát, legyen megfelelő társaságban.
Közben az egyik pezsgős üveg után kiürült a másik s az egyik trágár szót követte a másik.
Hernyány neki hevült s a harmadik üvegnél már ölében ült az uj excentrique, a vöröshaju Anna Thomson, mogyorónyi, pirosra festett szájával szürcsölve a poharát s közbe-közbe csókolván a Hernyány arczát.
Ez pedig mind egyre Flóráról beszélt , éktelen henczegéssel leföstvén, ez asszony mennyire belébolondult s hogy harapdálja ölelés közben az ajkát, hogy belevérzik.
- Hiszen láthatjátok, - szólt, kicserepesedett ajkára mutatva, - sokszor úgy fáj , hogy el is lököm.
Nagyszerü asszony, remek.
- Sok pénzed van? - kérdezte a doktor.
- Telik, - szólt büszkén Hernyány.
- No, azt ne mondd, a Flóra csókja forró és a keze mélyen nyul a szeretője zsebébe .
Vigyázz, hogy maradjon benne annyi, amennyiből a mai költségedet megfizethessed .
Revolverre valót majd ő ad, elég nagylelkü hozzá.
- Az igaz, hogy nem olcsó, henczegett Hernyány.
De eb, aki bánja!
Az őseim mind asszonyokért mentek tönkre.
Nem akarok különb lenni náluk.
- Nem is leszel, szólt a doktor röhögve, - a viszontlátásra, a bonczoló-asztalon.
Hernyány kaczagott.
- Nem bánom, ha ugyan meg nem előzöl.
- No, no, szólt a doktor és szeme az italtól fátyolosan, mint a bagolyé, szegződött rá.
Sok ember és sok kedves lányka a ti sorotokból, báránykáim, akikkel együtt mulattam, került már a késem alá és én tulélek mindenkit, nem hiába neveznek Hiéna Péternek.
- Veszsz meg! kiáltott Hernyány, addig azonban igyunk a szép Flóra egészségére.
*
Ugyanakkor Flóra nyugtalan hánykolódás után egyszer csak fölkelt ágyából és gyertyát gyujtott.
A szive olyan tele volt, ujjászületettnek, másnak, nemesnek érezte magát és belső indulata hajtotta rá: letérdelt a puszta földre és sok, sok év után először imádkozott - a vőlegényeért.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE