Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Halálfiai
Keletkezés ideje
1927
Fejezet
18
Bekezdés
3538
Mondat
12000
Szó
186103
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
magas
GYILKOSSÁG ÉS SZERELEM
1
Hajnalban végre megjött az eső, hangos, egyforma csöppek végtelen zuhogása áztatta a mezőt.
Reggel (péntek volt, szürke és borús hangulat) Erzsi szaladt át Nellihez.
- Hallottad már az újságot?
- Micsoda újságot?
- Juli néni volt át, és mesélte.
- Nem hallottam semmit.
Nelli fején babos keszkenő volt, menyecskésen, ott álltak a konyhaajtóban, a széles ereszről csurogtak a csöppek, Imruska Zsónnal játszott az eresz alatt , Miska már rég elment, hivatalba.
Nellinek úgy tűnt föl később mindig, minthogyha előre érezte volna e reggelen , hogy hírt fog hallani, mintha az éjjeli zene és a hajnali időváltozás mind összefüggésben lett volna ezzel, mintha különös és álomszerű végzet működött volna itt.
- Gyilkosság történt - mondta Erzsi, s a szó úgy hangzott, mint egy előre várt , hangulatilag teljesen előkészített hangjegy, mintha beletartozna a megkésett esőcseppek és a fűzfán csörgő szarka hangjainak koncertjébe.
S már a név is elszállt, mintha pontosan a várt név lenne, otthonos és épp azért oly ijesztő hangjával.
- Kováts Lacit...
- Jesszusom! - és Nelli sem szólni, sem kérdezni nem tudott, homályos érzése volt , mintha az éjjeli muzsika összefüggésben volna a rémes eseménnyel ; megmagyarázhatatlan borzongás vett erőt rajta, mintha maga is bűnös volna, és most kezdené érezni a Sors fagyos ujját, amint messziről nyaka gyönge húsához ért.
- De miért ?...
De miért?... - kérdezte ez az érthetetlen bűntudat, talán a szürke égtől, a hajladozó fűzfaágaktól várva létezésének problémájára feleletet.
S Erzsi, mint igazi nő, s mégis vagy épp azért, született riporter, részleteket halmozott; "rablógyilkosságnak esett áldozatul" - mondta; Gyuláról beszélt, aki vele volt az éjjel bizonnyal a kaszinóban, ó, már jól elverte az éjfelet, mire hazaértek! de még nem tudott semmit a dologról.
- S reggel véresen találták a szobájában.
- De hát ki ölte meg? - gondolta inkább, mint kérdezte Nelli; de a Riport múzsája ért kérdés nélkül is.
- Ki tudhatja?
Egy fekete szakállas...
- Ah!
- Nelli egész lelke a szemébe feszült.
- Egy fekete szakállas embert láttak kijönni a szobájából reggel.
- Fekete szakállas?
- Eltakarta az arcát a fél kezével, így!
De hát ki van a városban fekete szakállas?
A Spitzer doktor bizonyosan nem volt...
Ezen egy kicsit mosolyogni kellett, de Nelli türelmetlensége elborította a mosolygást.
- Hogy tudott bejutni?
- Ó, hisz mindig nyitva volt az ajtó!
Hát ki gondolta volna, hogy oda betörnek ?
Sóton nem szokott ilyesmi történni.
Egy pillanatra elfogta lelkét az események romantikája.
Ó, istenem! egy betörés Sóton, egy rablógyilkosság, aminek az áldozata náluk vacsorált tegnapelőtt; s fekete szakállú gyilkos, mint az angol regényekben.
Erzsi írónő volt, s mindezt legalábbis érdekesnek találta.
- Képzeld csak... megy haza este semmiről sem sejtve... és felhangolva... úgy látszik, ittak egy kicsit... szörnyű és titokzatos dolog ez, Nellikém...
De Nelli, akinek semmi érzéke sem volt ilyesmihez, csak a Rémületre függesztette szemét, s maga sem értette rémületét; hisz látott haláleseteket a maga családjában száraz szemmel és nyugodt, gondolkodó szívvel.
A tegnapelőtti este volt egyre előtte, Laci titkos, vágyó tekintete...
- De miért ...?
De miért ...? - kérdezte egyre gépiesen; s a kérdés megokolt volt : mert mit is lehetett elrabolni szegény Lacitól?
S ekkor felcsillant a legenda , melynek elég volt egy nap, megszületni, s mely túléli hősei életét.
A hír nőtt már, mint bogarak a hullán, s tüneményes összeg birtokosának tűnt fel szegény Laci.
De hát ki tudhatta ezt?
És Erzsi szemei tágra nyíltak, ajka a Nelli füléhez közeledett, amint elmondta neki, mint vélekedett erről a kérdésről Juli néni , akinek minden kérdésről megvolt a maga jól megalapozott véleménye; mert igazán, ki is tudhatta, hogy Laci éppen ez éjjelen gazdag ember?
- Olyan valaki lehetett csak, aki velük volt az este a kaszinóban.
- Ó, Erzsi, ne mondd azt, hisz Gyula is ott volt! - kiáltott Nelli megrémülve.
- És azt hiszed, ő nem lenne képes rá?!
De, bolond, hisz ott voltak a cigányok is!
S még visszafutva, amint épp hazaindult, újságolta a következőket:
- Képzeld, versek voltak az asztalán...
Szerelmes versek...
S ő az ágyban feküdt , egészen felöltözve...
Mert későn jöttek haza, s ő csak úgy lefeküdt... ahogy elnyomta az álom...
Álmában vágta el az illető a nyakát...
Nelli aznap későn rakott tüzet; valami különös kegyeletet érzett a szegény Laci iránt; levette a konyhaszekrényről a Sótvidéki Közlöny egyik régebbi számát, amely rojtosra vágott szélekkel a polcot díszítette, s amelyben véletlenül Laci egy verse volt: kivágta a verset, s betette az imakönyvébe, mint ahogy a szerelmesek szokták.
Szerelem, gyilkosság: csupa olyan dolog, amikről a regényekben lehetett olvasni; de milyen egészen másképp és sokkal bonyolultabban volt itt minden, mint a regényekben!
Először is: kinek a képe volt Nelli előtt?
Nem a szegény Lacié, hanem Gyuláé; ez a kép félelmet keltett benne, s Laci iránti kegyeletében volt valami ijedt bűntudat.
Pedig hát: mi köze volt neki az egészhez? és mi köze volt neki Gyulához? és mi köze Gyulának az egészhez?
És mégis: íme, két férfi, szerelmes versek, forró pillantások, egy csók, a vetélytársnő elkeseredése és egy gyilkosság, ahol a vér tán a versekre csurog !
Nelli megborzongott.
Vágyai, félelmei, hitei különösen összekeveredtek : szürkeségre, eseménytelen létre nevelkedve, az események csak zavart jelenthettek számára.
Mintha most kezdődnék az Élet, amiről a regények beszélnek; s regények emlékei után igazodott volna: de oly keveset olvasott életében! és azok is oly naiv könyvek voltak!
Néhány francia házasságtörési s angol bűnügyi história képviselte az "élet rejtelmeit ".
A magas irodalmi ideál a házasságtörés volt nálunk akkoriban.
És ez úgy hangzott, mint a gyilkosság.
Az eső alábbhagyott, s Gitta jött át, mint hírnök a színre: okos szemű kis hírnök , furcsa, kockás ruhácskájában.
- Anya üzenteti, hogy megvan a kés, amivel elvágták a Laci bácsi nyakát.
Harmonikásra nyomkodott cédula - Erzsitől - magyarázta ezt a legújabb hírt: a kés a Rót vendéglős kése volt, kiélesített hússzeletelő, mellyel Rót úr saját kezűleg szokta vendégei előtt trancsírozni ünnepélyesen az erdélyi fatányérost.
A cédula feleslegesnek bizonyult: Gitta kegyetlen kis isten, emberek sorsa felett , teljesen tájékozva volt a részletekről.
Hangja csengett nagyosan s fagyosan, mint jégcsapok a szélben, különös hatással Imruskára, aki sötét szemekkel bámult az ajtóból, a nagy, sárga kutya mellől, az apró ladyre.
" Anya üzenteti "...
Gitta nem anyit mondott, hanem anyát , előkelő és idegen módon: ami valahogy illett a rémes folytatáshoz...
" Elvágták a Laci bácsi nyakát "...
Imruska az éjjeli ijesztő muzsikára gondolt, mely még álmatlanságtól lázas füleiben tapadt: különös állatok vonítása, nagy macskák és ijedt majmok visítása... hegedűk nyakát látta s leölt csirkék nyakát, ahonnan foly a vér...
Gitta már mindent tud...
Nelli szeme a levélen csüggött: hol a Riport múzsája találgatta már, mit beszélnek a városban az új hír alkalmából?
2
A városban csakugyan beszéltek mindenfélét, az unalom fölrezzent kopott párnáiról , a botrány, mely olyan, mint a tűz, táplálékot kapott, s lobbot vetett, titkos és öntudatlan vágyak és rosszakaratok megmozdultak, sötét álmok teljesülését hazudta az irigység, s a fantázia kéjelgett önmaga előtt, bevallhatatlan gonosz lehetőségeit veszélytelenül kiélni a hasonlókban.
A kés, mely a nagy reményű ifjú életének fonalát elvágta, még néhány órával azelőtt ott hevert, stílusos négyszögű fatálon, a kaszinó vendéglőjének úri asztalán.
Nem ült -e körötte az egész társaság, Sót mulató crème-je?
A pletyka kéjelegve festette így őket: a kés körül... az új hír fényében sötét föltevések hernyói mozzantak.
Mindenki tagadta, de titkon mindenki szerette volna a legbotrányosabbat.
És különös érvek ébredeztek.
- A fekete szakáll biztosan álszakáll volt.
- Tudnak is a cigányok álszakállhoz!
- A cigányok?
És ha nem a cigányok voltak?
- Az eset komplikáltabb, mint gondolnátok.
- Hogy fértek a cigányok a késhez?
- Á!
A cigányok nem is tudtak az egészről.
Hiszen azok muzsikáltak: oda se figyelhettek arra, mi történik az asztalnál!
Így susogtak, s a végén mindig abban maradtak, hogy "bonyolultabb az eset, mint gondolják ", és hogy "nem akarják a konzekvenciákat levonni ".
Mindenki visszariadt volna, hogy bárkit gyanúsítson a társaság tagjaiból.
A gyanú, határozatlan formájában mégis jólesett.
Nem is gyanú, csak viszketés...
Miska nem volt hajlamos e viszketésre, bírói józansága a bűnt a létra alacsonyabb fokain kereste, mint a salakot a pohár fenekén, liberalizmusa fölhagyott a cigánynál, mint egy jenkié a négernél.
Ehhez idomultak hírei, amiket délire hazahozott; s Nelli leste őket, izgatott kíváncsisággal ostromolva, mit tud, mit hallott?
Ez a kíváncsiság kissé feltűnő is volt, mert Nelli máskor nem sokat törődött újságokkal; arca új vonást nyert.
Miska tulajdonképp semmi érdekeset vagy újat nem mondott; ebéd közt komolyan parentálta Lacit, a temetésről és koszorúról beszélt.
Nelli Gyulát várta, csodálatos feszültséggel: mintha minden attól a pillanattól függne, mikor őt meglátja.
Miska még le sem hörpintette borát, s Gyula már betoppant fölhangolva és újabb hírekkel: ő ott volt, intézkedett, mindent magára vállalt, mert Lacinak senkije sincs Sóton, és Hoffmann-né, akinél lakott, magányos özvegyasszony.
Nelli csak nézte mereven, s az az érzése volt, hogy valami mást várt; bámult, hogy elemében látja, mint rendesen.
- Sürgöny is ment már - mondta Gyula.
- A szülőknek?
- Igen.
Egyetlen fiú volt...
- Ó, rettenetes!
A szegény emberek! - sikoltott föl Nelli, és Imruskára nézett , aki egy nagy barackot majszolva, igen komolyan látszott tűnődni.
Gyula már a tegnapi estét adta elő, a szemtanú kellemes pózában, aki állít, cáfol , meglep és imponál; színes szalagok szálltak a szájából, melyeket a beszéd szele beleröpített a Legendába; minden szó, amit mondott, egy kicsit több volt az igaznál, habár nem valótlan; s az Újság Örömének lámpái gyulladtak, melyek fényében hős lesz a gyilkos is.
De Nelli még mindig Imruskát nézte, és a szegény szülőkön szorult el a szíve: ó , hát lehetett -e azokra nem gondolni?
- Hát van ilyen gonosz ember a világon?
Gyula mosolygott a világismerő férfi fölényével: talán Napóleon gondolt arra a rengeteg asszonyra, akit özveggyé, a töméntelen gyermekre, akit árvává tett?
Ilyen már az élet.
S mintha tetszene neki a dolog, cinikus filozófiát kezdett kifejteni, a gonoszságnak egész elméletét, amire Miska felsőséges józansággal vonta meg a vállát, mint egy gyerek beszédére:
- No, ennek a mi gyilkosunknak nemigen hinném, hogy ilyen magas gondolatai lennének.
- Miért?
Azt véled talán, hogy műveletlen ember?
- Azt.
- És ha nem?
Nellinek úgy tűnt fel, hogy "szemei gonosz tűzben fénylenek" - ahogy ezt a regényekben mondják -, és Gyula nem az az ember volt, aki észre ne vegye a hatást.
- És ha nem volt műveletlen ember, ha közülünk való volt, ki tudja?
Minden lehetséges, én ott voltam a vacsorán! - kiáltotta.
Miska összevonta a szemöldökét.
- S feltételeznéd valakiről azok közül, akikkel egy asztalnál ültél?
- Én?
Semmi esetre! - és Gyula mosolygott.
- De az emberi léleknek különös mélységei vannak.
A Pitavalban nem egy esetet olvastam...
S a vita szárnyai kinyíltak.
Miska ezúttal az "úriember ", a "magyar ember" lovagja volt: ám Gyula romantikus történeteket idézett, urakat a "betyárok nemzetéből " , középkori várbárók utódait: a magyar Pitaval hőskori példáit, úri bűnöket, melyek legendákká váltak.
- A híres Fatia Negra egy erdélyi báró volt.
Ez köztudomású: megírta Jókai is .
Cartouche, a rablók rablója, francia márki volt.
Sobriban megismertek egy Vay grófot.
Pedig ezek nem is szorultak rá a rablásra: csak az öntudatért követték el a bűnt... úgy értem, hogy magának a bűnnek tudatáért.
- Nono - mozdult meg Miskában a bíró.
- Talán olyan kellemes dolog a bűntudat?
- A bűntudat titkos fölény és hatalom...
Persze, a papok másképp beszélnek, de a papok hazudnak...
Láttál már bűnöst, akit az úgynevezett lelkiismeret kínozott?
- Láttam - felelt Miska.
- Az félelem volt, s az a bűn a bűnök proletárja.
Az igazi bűntudat, barátom , büszke, úri érzés!
Képzeld csak, mit jelent: azzal a titokkal járni embertársaink közt, hogy mi olyant tettünk, amit nem sejtenek, amit ha lehetségesnek hinnének , rémülten kerülnék utainkat, hogy mi képesek voltunk olyanra, amire ők soha képesek nem lennének, hogy mi fölszabadítottuk magunkat oly törvények alól, melyek az ő kezeiket vasnál erősebb bilincsekbe fogják!
Ó, ez igazán nagyszerű hatalomérzés lehet!
És kezet fogni az emberekkel és magunkban mosolyogni, hogy gondatlanul és bizalommal telten nyújtják a kezüket - pedig hogyha tudnák!...
S Gyula szemei ragyogtak, akár az ördög lámpái: mintha e pillanatban lépett volna ki egy Jókai-regény lapjaiból.
- Rettenetes, ne mondjon már ilyent, ez a Gyula folyton ijesztgeti az embert! - kiáltott Erzsi a férjére.
De Gyula fölényben volt, ismervén "az emberi lélek mélységeit ": pesszimizmusa schopenhaueri magaslatokat ért:
- Sohasem tudhatjuk, kivel fogunk kezet...
- Senkivel sem merek többet kezet fogni! - színészkedett Erzsi, patetikusan pillantva kezeire.
S Miskához fordult, aki a Józanság mentsvára volt: - Mondja már neki, hogy ne beszéljen ilyeneket!
Miska csak mosolygott a bajusza alatt: neki egészen más beszélnivalói voltak Gyulával, s már fontolta a szavakat, amikkel férfias kifejezést fog adni érzelmeinek, mihelyt felkelnek majd az asztal mellől, és külön vonulnak a hölgyektől.
Nelli az egész idő alatt egy szót sem szólt: feszült figyelemmel ült , és Gyulát nézte; bajos lenne megmondani, hogy mi történt benne.
- És maga képes volna valakit megölni? - kérdezte.
- Magáért: mért ne? - vágott vissza Gyula egy színes kavicsot, mire felcsaptak a kacagás hullámai.
Nelli azonban vörös lett, és elakadt a lélegzete.
Félénk kis szívének sok volt , ami két nap óta történt vele: alázatos lelke ijedten kereste a rendeset, a kötelességet, ami megnyugtathatta volna, a fonált, amibe bele lehetne kapaszkodni.
Bizonyos, hogy valami hibát, sok hibát, talán a hibánál is többet követett el, hogy ilyen helyzetbe kellett kerülnie; de hát mily helyzet ez ?
Kit kérdezzen, aki megértse?
Hisz el se tudta volna mondani!
Hisz tán csak képzelte az egészet; és mit is képzelt tulajdonképp?
Szerette volna azt, amitől rémült, hitte, amit nem hitt, s nem aszerint érzett, amit biztosra vett, hanem éppen aszerint, amit képtelennek tartott.
Ó, hiszen Gyula "anyagyilkos Néró" - ő mindenre képes -, és mégis, bizonyos, hogy mindez csak bolondság.
Mi volt hát oka az egész rémületnek?
A regényekben ilyenkor azt kérdik maguktól a hősnők: "Ez tán a szerelem ?"
A szerelem, mely még Miska szerint is mindent kiment, és minden fölött áll a nő bilincsei között, mely előtt az Erkölcs is leborul, és a Józanság megalázkodik...
Nelli irányt veszítve tűnődött: mi a szokás ilyenkor, mi a kötelessége? - hozzá lévén szokva, hogy nem a maga kedvére, hanem szokások és kötelességek szerint éljen.
S csak azon csodálkozott, kissé szomorúan, hogy alapjában semmi rokonszenvet sem érez Gyula iránt - inkább ellenszenvet és félelmet.
Ó - ha ez szerelem volt -, nem öröm volt neki a szerelem, s még nem is lázadás: inkább büntetésnek érezte, mint bűnnek.
Persze, bűnnek is kellett itt lennie - de a bűnt még előbb követte el, régen , anélkül hogy észrevette volna, anélkül hogy tudná pontosan, hogy mikor ?...
Most a büntetés kezdődött.
Nelli rémülten gondolt rá, meddig viheti őt ez a büntetés - de ez már mind kikerülhetetlennek tűnt föl előtte, köteles vezeklésnek, mint a szenteké, akik a szennyet választották vezeklésül; a szükséges pokolnak, amibe bele kell ereszkedni.
Talán a bűn lesz a büntetése... ó, mindez csak köd volt s még nem is gondolat: mi is költhetett volna ily gondolatokat?
De ebben a ködben eltévedt a Megszokás alázatos szolgálóleánya.
Valami volt itt mindenesetre, amire nem illettek a Mindennap paragrafusai.
Nelli az Unalom szent posványában élt; mely demoralizál, mint minden hínár.
Gyula, szegény bolondos, ki-ki akart ugrálni belőle, s csak sárral fecskendett maga körül.
Nelli szeme elvakult a sártól - csakúgy, mintha vérrel fecskendenék.
A ködben minden hatszorosnak tetszett.
Hiszen igazában ha megkérdezték volna, tudta volna, hogy semmi se történt - ha legalább magát merte volna határozottan megkérdezni.
De nem merte, s vak szemmel tébolygott.
Úgy érezte, hogy most a lehetetleneken van sor megtörténni: s felrémlett előtte a fantasztikus beszélgetés, amit tegnap Erzsivel folytatott.
S egyszerre Imruskához rohant, aki egy pillanatra fuldokolni kezdett a barack magvában, és túlzott szenvedélyességgel ölelte magához a kis fulladozót, mint hogyha magának tenne szemrehányást a barackmag esetéért is, s ez az eset összefüggésben volna az iszonyú hálóval, amely környékezte.
Ám a barackmag nedvesen és édes húscafatoktól rojtosan visszapottyant a kis piros torokból, fölverve ismét ama bizonyos hullámokat, melyek oly készségesen csapnak föl a jó ebéd után - a felszabadult kedv hullámait, melyek ezúttal csillogó, de keserű hullámok voltak, mint a tengeré.
Különös és könnyen keseredő habok...
3
- Jaj, át kell szaladnom egy pillanatra; elhozom a gyerekeket! - kiáltott Erzsi , és már ment is.
Miska az udvarba kívánta a feketekávét, remélve, hogy ott kibeszélheti magát Gyulával; maga vitte ki a borosüveget és a szivarokat, de az udvaron elfogta Döme bácsi, aki az időjárást tanulmányozta, mint rendesen:
- Át se áztatta a földet - mondta az esőről, melynek már csak emléke volt, újra Héliosz ragyogván a tisztára mosdatott kert fölött.
- Gyula van itt? - kérdezte Miskától, amint látta, hogy a lugasba cipekedik.
- Az is mindig ott van, ahol nem kéne.
- Ez célzás volt: egy medve célzása.
- Hallom, tegnap is ott volt a Rótnál .
- Agg fejét csóválta.
- Mindenben benn kell neki lennie.
A Kamara előtt is van valami suskusa.
- Ez az egyoldalú párbeszéd megkötötte Miskát, s így történt, hogy Nelli és Gyula néhány pillanatra egyedül maradtak.
Ha Nellin múlt volna, ez a pár pillanat az abszolút csönd fellélegzése lett volna : Döme bácsi hangjára kiszaladt Imruska is, s csak a legyek zsongtak az ablakok körül.
De Gyula nem az az ember volt, aki öt percig szótalan maradhatott volna.
Az ő agyában nyugtalan szellemek tanyáztak, melyek nem ültek meg a fészekben, hanem örökösen röpködtek az ajkai körül.
Egy darabig ült, nézte Nelli sugár alakját, aki az asztalt szedte le; s egyszerre kiröppent az egyik nyugtalan szellem:
- Nelli, mit szólna maga, ha azt mondanám, hogy én nemcsak tréfából, hanem a leghalálosabb komolysággal...
Fölállt, kifeszítette mellét, egy elvetélt nyújtózással mozdulatában, s a hangja kirobbant, kissé hirtelenebben a kelleténél és tréfás pátosszal:
- Gyilkolni tudnék magáért!
Nelli összerezzent, hogy majd leejtette az edényeket, s Gyula elkacagta magát , szívből és hosszan hahotázva; de aztán hirtelen elkomolyodott.
- Pedig igaz! - mondta, "különös hangsúlyozással "; mert a pillanatnyi hatások embere volt.
Gyulától nem lehetett megtagadni valami éber és telepatikus ösztönt : ő nagyon jól érezte, hogy mi történik a fiatal asszonyka lelkében.
S minthogy semmi más célja nem volt, mint a színésznek, aki megdobogtatja a naiv közönség szíveit, s büszke, ha egy gyönge szívű hölgy elájul tirádái alatt; vagy mint a gyereknek, aki kormosra festett pofával ijesztget; most sem tudott ellenállni a kínálkozó jelenetnek.
- Pedig igaz! - ismételte; aztán elkezdett az erőről beszélni, mely nem tud tért találni, a zseniről, amely elsenyved; fontoskodva és imponálva bizonyítgatta, hogy a bűn is csak az erő egy megnyilvánulása: - Látja, az a gyilkos, aki a szegény Lacit megölte, ugyanolyan ösztönből cselekedett, mint a művész, aki megalkotja élete nagy művét!...
Gyulának, mikor ilyen elméleteket fejtett ki, egészen mindegy volt, hogy megérti -e a hallgató fejtegetéseinek magasságát, a fő, hogy imponáljon...
- Vasárnap! - kiáltott egyszerre.
- Püspök korán reggel fog jönni: el ne felejtsék!
- De Erzsi már visszaérkezvén, Nelli félbeszakította:
- Miska várja magát az udvarban; kapnak feketekávét; siessen.
Miska jött, türelmetlen és nagy dologra készülve.
- Jövök már - kiáltotta Gyula -, udvaroltam a feleségednek.
Miska dörmögött valamit, s Nellit különös érzés fogta el, amint látta őket együtt menni a szőlőlugas felé, s pillanatnyi ösztöntől hajtva visszahívta Miskát.
- Akar valamit, szívem?
- Mondja, igaz?
Elhiszi maga ?...
El tudja képzelni ?...
- Mit szívem?
- Amit Gyula mondott.
- Mit mondott?
Alig tudta megérteni.
Aztán elmosolyodott, és megnyugtatta, mint egy gyereket:
- Hogy lehet valaki ilyen csacsi?
- Úgy félek! - mondta Nelli hátravetve finom homlokát, s közben azt érezte, mintha nem egészen őszintén beszélne, mert félelmei egészen más természetűek és sokkal komplikáltabbak voltak.
De hogyan és kinek mondhatta volna el azokat ?...
És szüksége volt szívének erre a pár szóra.
Miska, erős tölgy, mosolygott a gyönge asszonyon: Nelli még betörőktől is félt olykor éjjel!
Miska távozott, komoly, férfiúi szóra, amire ilyenkor volt legjobb alkalom: Miska nem volt a töprengés embere.
Nellinek tudni sem kell az ilyesmiről: ő nyilván ártatlan az egész dologban.
Nelli valahogy Miska szemében még mindig a gyermek volt, akit Cenci néni átadott neki szigorú intelemmel: Nellinek semmi köze a nagyok ügyeihez.
Nelli ártatlan volt, a védekezés minden módja nélkül: hogyan is mert volna szegényke beszélni?
Nem is illett volna hozzá.
Nelli a mit sem sejtő , szélben-hajló virág; mindenesetre akaratlan és gyenge: de hát asszony, s asszonynak így való.
Egy kifejezett szónak már a gondolata rémítő volna Nelli előtt.
S Gyula nem az az ember, aki szó nélkül ért.
Gyula bolond!
Miska egy percig sem vette őt komolyan.
De itt férfira volt szükség, komoly férfiúi szóra, és Miska talpon volt.
A komoly férfiúi szó a lugasban röppent el, légyzümmögés és félbeli borospohár mellett, ahova Sátordy bíró úr vissza szokott ilyenkor vonulni; Miska hangjának valami olümposzi zengése volt, amihez jól illettek a mitológiát fölidéző szőlőlevelek; Bacchus úr jelvényei a házasságvédő Junónak szentelt komoly kollokvium körül.
Gyula szemében tűz csillant, s pergő fiskálisnyelve nagy apológiát hangolt.
Miska ült ott, a bíró, még ha ingujjban is, s az ékesszólás tüzes nyelvei ereszkedtek le az ügyvédre.
- Én, a feleségedet kompromittálni?
De édes Miskám, a szándék távol áll tőlem , mint Makó városa szent Jeruzsálemtől!
Kedves Püladészem! már csak az a változatlan barátság is megakadályozna ebben, amellyel irántad kora gyermekkoromtól fogva viseltetem.
Azonkívül Nellike - feleséged őnagysága - valóságos angyal, akit kompromittálni annyi lenne, mint aranyat rozsdásítani, mint feketére festeni a Napot.
Mindazonáltal, Miskám, hidd el, én megértem és jogosnak találom túlzott férji aggodalmad.
Mit kívánsz tőlem?
Elképzelheted, hogy szomorú lenne számomra , vendégszerető házadat, ahol annyi szívélyes órát éltem át, ezután kerülni, s a családias érintkezésnek szoros fonalát, amely bennünket összekapcsolt, mintegy durva kezekkel széttépni.
Nem is tartanám ezt célravezető panaceának oly baj ellen, melyet, ha rémlátásod nem csupán hazudta, minden feltűnés nélkül csak mérgesíthet.
De ha mégis azt kívánnád tőlem: barátságunk nevében és felelősségem teljes tudatában megígérem neked.
Azonban egy természetes kikötést kell tennem...
Miska bort töltött a Gyula poharába, szivart vágott neki, s biztosította, hogy ezután sem kell vendégszeretetéről lemondania:
- Te mindig oly ügyes ember voltál, Gyula, te meg fogod találni a módját anélkül is.
Gyula mosolygott, talán a megszámolhatatlan pohár borok és szivarok örömére , melyek a Sátordy-portán még reá várhatnak.
- Mindennek megvan a módja, Miska pajtás.
És te légy egészen nyugodt: amit rám bíztál, az jó kezekben van.
Ügyvéd vagyok, mesterségemhez tartozik a módokat megtalálni és, ami fő, tapintatosan alkalmazni.
Első a tapintat.
Azonban, mint már jeleztem, egy feltételhez kell szabnom.
- Nem látom át - szólt Miska szigorúan.
- Amire figyelmeztettelek, az olyan természetű, hogy minden feltétel nélkül kell teljesítened, amennyiben az vagy , aminek én is tartalak - máskülönben nem is szólnék veled -, tisztességes ember .
Egy asszony jó hírnevéről van itt szó.
- Igazad van, barátom, és bocsánatot kérek - kiáltott Gyula.
- Rosszul fejeztem ki magamat.
Amit ígértem, azt megteszem én, természetesen, minden feltétel nélkül , mint igazi gentlemanhez illik.
Azonban nekem is van egy kérésem hozzád, én is figyelmeztetlek valamire, s én is elvárom tőled... biztos vagyok benne, mert hisz ismerlek, és tudom tökéletes korrektségedet... hogy kérésemet természetesnek találod, s nem fog neked rosszul esni a teljesítése.
Az én kérésem hasonló természetű a tiédhez.
A tiédben egy nő jó hírnevéről volt szó.
Az enyimben talán a boldogságáról.
Miska kissé szokva volt az ügyvéd nagyhangú és regényes beszédéhez, s azért nem nagyon csodálkozott.
Miféle bolondság sül ki megint ebből? - gondolta.
Gyula folytatta:
- De hogy teljesen megértsd, amit mondani akarok, egy vallomással tartozom neked , barátom, melyet a jó barát teljes bizalmával és kötelességét tudó férfi semmitől vissza nem riadó nyíltságával akarok eléd terjeszteni.
Hangja élesen csengett, mintha magán érezné az ügyvédi tógát, s Facundia [ 6] istenasszony méze ömlött ajkairól.
A szőlőlevelek szinte megrezzentek, nagy szelídségükben, a méhek féltékenyen röpdösték körül a mézes zümmögés emberét.
Miska azonban nyugodtan ült ott, a láthatatlan talár szigorúságában, mint a férfias Várakozás szobra.
Kit ne hozna zavarba a komoly férfi hallgatása, amint szemedbe nézve várja elkezdett szavadat, mely talán nagyon is könnyelmű, nagyon is súlyos szó ?...
Ki ne hőkölne vissza ilyenkor a felesleges mondanivalótól, a Szótól, mely nagyon is gyakran a Zavar követe?
De Gyula nem jött zavarba.
És a szó elröppent.
Kiszámítva a hatást s kiélvezve a pillanatnyi szenzáció egész boldogságát, Gyula kivette a szivart a szájából, hogy utat adjon a Zavar követének.
- A vallomásom egyszerűen és röviden így hangzik: én Nellit szeretem !
4
A hatás csakugyan rendkívüli volt.
Sátordy első pillanatban nem tudott magához térni a meglepetéstől.
A szerelem nagy és ritka szó volt neki: életében csak egyszer fordult elő.
Egy idegen embertől a saját feleségére vonatkoztatva hallani ezt a szót: vagy tragédia lehetett, vagy ízetlen tréfa.
De Sátordynak egyáltalán nem volt érzéke a tragédiák iránt.
Neki egyébiránt semmi köze sem volt a Gyula privát érzéseihez.
Barátok közt lehet nagy bizalom; de vannak dolgok, amikről egy igazi férfi senkinek sem beszél.
S mekkora tapintatlanság kell hozzá, ilyesmit a férjnek mondani!
Miska nem tekinthette másnak Gyula szavait, mint kihívásnak, amilyenre párbajjal szokás felelni.
De Miska nem volt párbajhős.
Valahogy az egészet annyira nem találta komoly és hozzáillő dolognak , hogy a szeme-szája is elállt arra a gondolatra: hogy jut ő ilyesmihez?
- Kedves barátom, ne érts félre! - kiáltott Gyula, látva szavai hatását.
- Én Nellit szeretem, de szerelmem tiszta és önzetlen, szerény és távoli, mint a napraforgó szerelme a naphoz; s nem változtat semmit sem a barátságon, amellyel irántad, sem a tiszteleten, amellyel családod boldogsága iránt tartozom.
Én szeretem Nellit; de szerelmem tudott mindeddig néma lenni, mint a sír, s megismerte a hallgatás minden áldozatát és hősiességét; én szeretem Nellit, de Nelli arról nem sejt semmit!
Miska önkéntelenül összeráncolta a szemét.
- Igaz ez?
- Barátom! - méltatlankodott Gyula.
- Mondj reám akármit, gyanúsíts a legszörnyűbb cselekedettel, amivel csak tudsz gyanúsítani; rám fér, én elbírom! csak hitvesedben ne kételkedj soha egy leheletnyit se! ő valóságos angyal .
Elképzelheted, ha ő sejtene valamit, ha én elkövettem volna a megbocsáthatatlan bűnt, és tiszta lelkéhez engedtem volna férni a legparányibb sejtelmét szerelmemnek: elképzelheted, hogy te ne tudj meg tőle mindent azonnal?
Barátom : nem engem sértesz meg feltevéseddel! - hanem a feleségedet!
Sátordy vegyes érzelmek közt hallgatta ezt a szónoklatot.
Az egész rendkívül erős visszatetszést keltett benne: az a helyzet, hogy Gyula védelmezze őellene az ő feleségének becsületét, visszásnak és ránézve bántónak tűnt föl neki; minden szó , nagyszerű kongásával s romantikus túlságával annyira rávallott Gyulára!
Azonban lehetetlen volt elzárkóznia a gondolat elől, hogy Gyulának igaza van: lehetetlen , hogy Nelli bármit is sejtsen a dologról.
De hát akkor nem értette az egészet.
Gyulát elképzelni mint tiszta és szemérmes epedőt, aki hősi némasággal titkolja érzelmét: ez sok volt.
Sátordy nem tudta kulcsát lelni a rejtélynek.
Azt persze nem gondolta volna egyszerűségében, hogy Gyula fejében csak két perccel előbb villant meg heroikus szerelmének gondolata, s csupán a szónoki hatás kedvéért alkalmazta.
Sátordy elgondolkozott.
- Az eset azok után, amiket mondtál, még sokkal súlyosabb.
A te érzelmeidet nem akarom bírálni: azok a te magánügyeid, intézd el őket a saját belső fórumod előtt .
A saját családod boldogsága fölött is te tartozol őrködni: én arról szót ejteni nem fogok, sem egyébként morált prédikálni neked, míg csak arra magad föl nem jogosítasz.
De tekintettel arra, amit nekem elárultál, kétszeres komolysággal kell, hogy figyelmeztesselek.
Belátod, hogy a magam családjának nyugalmán őrködni az én kötelességem.
Még egyszer eszedbe idézem tehát, mit ígértél az imént, s férfias becsületérzésedre bízom, hogy nőmtől ezután oly távol tartsad magadat, amint csak ez az adott körülmények között feltűnés nélkül lehetséges.
- Úgy van, barátom, tökéletesen igazad van... és meg lehetsz győződve róla, hogy így is fog történni... abban az esetben...
Miska szemöldöke ellenségesen összenyomult, s vállain ráncot vetett a láthatatlan talár.
- Abban az esetben ...?
- Abban az esetben, ha Nellike maga is így kívánja.
Miska szinte fölugrott meglepetésében.
- De hisz magad mondtad, hogy Nelli nem tud semmit.
- Ez ideig semmit.
Azonban kívánnám...
- Azt kívánnád, hogy tudja?
- Éppen ez volna kikötésem, illetve kérésem.
Miska fölállt.
- Akkor fölösleges tovább beszélnünk.
Te fogadkoztál, hogy néma maradsz; mint férfitól, nem vártam volna tőled...
Gyula a Miska kezei után nyúlt.
- Megállj, barátom.
Én, amint mondod, fogadkoztam, hogy szerelmem tiszta és önzetlen, azazhogy egyedül az imádott lény boldogságát tartom szemem előtt és nem a magamét.
Ez így is volt, s amíg meg voltam győződve, hogy az imádott lény boldogsága némaságomtól függ: én tudtam néma maradni, mint a sír!
Amíg meg voltam győződve, hogy az imádott lény boldogsága azonos a nyugalmával: addig előttem szent volt ez a nyugalom!
De: nem minden boldogság azonos a nyugalommal.
Miska bámulva nézett rá.
- Te nem értesz meg engem - folytatta az ügyvéd.
- Mi nagyon sokban különbözünk.
- Már az igaz - szólt Miska akaratlan.
- Mi minden tekintetben különböző emberek vagyunk.
Szinte azt mondhatnám : különböző légkört viszünk mindenütt magunkkal, mint különböző égitestek; más világban élünk.
Te, Miska, az Állam embere vagy.
Te a Fizetés embere vagy, a Kimértség embere, a Törvényeké.
A te életed nyugodt élet, az Előléptetés elszakadhatatlan zsinórán.
Az én életem a Szabadságé.
Én védem a bűnösöket, és mesterségem megtanított a törvények relativitására.
Az én életem nincs fonálhoz kötve.
Ma itt ütöm föl a sátramat, holnap pedig amott.
Védem a szegényeket a hatalmasok és a hatalmasokat az Állam ellen.
Nekem néha nincsen annyi pénzem, hogy a holnapról biztos legyek.
- Az a te hibád - vetette közbe Miska.
- De máskor ezrek vannak a tárcámban!
Te meggondolod, ha Pestig akarsz menni.
Én , amikor eszembe jut, megyek Velencébe.
Te Sóton is visszavonulva élsz.
Én pesti írókkal, művészekkel barátkozom.
A te világod a Hivatal.
Az én világom a nagyvilág minden szépségével és minden veszélyével, egész bűbájában és szabadságában.
Mármost...
- De minek deklamálsz nekem mindezekről? - fakadt ki a bíró.
- Mármost ítéld meg, melyik méltóbb környezet... melyik méltóbb élet egy csodálatosan szép és imádatosan fiatal asszonynak?
- Bolond! - mondta Miska.
- Asszonyok bolondja!
- Az, igen, asszonyok bolondja!
Ez a dicsőségem!
És mondjad, barátom, van -e dolog a világon, amiért bolondnak lenni érdemesebb?
Igen, az asszonyok bolondja voltam teljes életemben, és merem mondani, mélyre hatoltam be a Teremtésnek abba a legigézőbb és legizgatóbb rejtelmébe, amit Asszonyi Léleknek neveznek.
És olyan dolgokat láttam ott, amelyek...
- Elég! - kiáltott Miska.
- Megtiltom, hogy ilyen hangon folytasd!
Elfelejted , kiről van szó?
A feleségemről!
- A feleséged boldogságáról van szó, és ezt kötelességed meghallgatni!
- Te nem írod elő a kötelességemet.
- Nem, csak figyelmeztetlek rá.
Én lojális vagyok irántad, barátom.
Éppen abban van a lojalitásom, hogy beszélek előtted.
Ha hallgatnék, az volna illojális .
Nellike nem boldog.
Nellike talán engem szeret.
Gyula beszéde sistergett, mint a hosszú kanóc, s ebben a pillanatban a puskaporig ért.
Miskának arcába szökött a vér, s egyszerre kirobbant, mint az egészséges vihar, oly hangosan és oly ártalmatlan.
Villámai a sértett házigazda villámai voltak, de Juppiter Tonans kissé szégyellte magát Juppiter Hospitalis előtt .
Ezeket a villámokat könnyen felfogta Gyula mosolya hegyével; csalán és ügyvéd , mondják, nem fogékony a mennyei nyilak iránt.
Gyula körül szétfolytak a vadult hullámok, szavainak kábító levegőjében elszédült a harag.
Miska mennydörgött.
De Gyula szónokolt.
- Barátom!
Senki sem becsül téged többre, mint ahogy én becsüllek.
Kiváló eszed , tiszta karaktered előtt mindig leveszem a kalapomat.
De mi itt két életet képviselünk, két elvet; én nem is egyén vagyok itt, hanem maga a megjelent Szabadság, az új Lehetőség, s amikor azt mondom, hogy Nelli talán engem szeret , nem úgy értem, hogy engem, az egyént.
És nem gondolom, hogy érzésének tudatában lenne.
Barátom!
Az asszonyi léleknek különös rejtelmei vannak.
Feleséged a hűség mintaképe.
S Miska hiába tiltakozott a téma ellen.
- Minden érzése a tied.
Miska nem tudta, megkövetésnek minősítse -e ezt?
- Igen, barátom, ha valaki egyetlen gondolatának feddhetetlenségében kételkedni merne, én lennék az első, aki megleckéztetném... párbajra hívnám a vakmerőt!
Miska úgy érezte magát, mint aki előtt körömmel kaparják a falat.
Villáma eltompult, mielőtt megszületett volna, s Gyula tovább beszélt.
- De mennél tökéletesebb ez a hitvesi hűség és szemérem, annál inkább hasonlít - nyílt szíved nem fog haragudni az őszinte szóért -, hasonlít, hogy úgy mondjam , valami szellemi rabsághoz.
Ismerem nemes szabadságszeretetedet, s szabadon beszélek veled: liberalizmusodra hivatkozom.
A szeretet csak akkor értékes , hogyha egészen önként való, s nem született erkölcsi kényszer alatt.
Ha igaz szeretetet akarsz, add meg a választás jogát és lehetőségét; nyisd ki a szemeket , s engedd, hogy lássanak; vedd le róluk saját jólneveltségük hályogát; s ne feledd el, hogy törvény és kötelesség, számolni avval az eshetőséggel, miszerint vágyak vannak, melyeket nem tudsz kielégíteni, lelki rejtelmek, melyeket nem sejtesz ; miszerint lehetnek jogok, melyeket mi, jogászok, még nem szedtünk paragrafusokba , - (Így mondta: miszerint.) - Kedves Miskám, én alávetem magamat kívánságodnak.
Én tisztelem akaratodat.
Ha úgy kívánod: nem szóltam egy szót sem.
De asszonyod boldogsága beszél; hallgasd meg a szavát.
Én azt szeretném , hogy ő legyen bíró.
A házasélet, Miskám, nem végső állomása az emberi vágyaknak : állóvíz az, tenyészhalak tava, s néha nem árt megnyitni a zsilipeket.
Az én házasságom szerencsés volt, Erzsi okos asszony, véleményeinkben nem volt különbség, s egy évtized nem látta vitánkat.
A rabságot csak a szerelem menti: én nem vagyok rabtartó, de rab sem.
Erzsitől nyilván egy meleg kézszorítással búcsúzunk el, ha útjaink szétválnak: Erzsi önálló nő, és nem szorult reám.
Tudod , hogy híve vagyok a nőemancipációnak.
Ne ráncold már a szemed, édes Miskám , mindjárt befejezem beszédemet.
Egyetlenegy dolgot kérek tőled, és azt nem fogod megtagadni.
Nem szólok egy szót, nem teszek egy lépést tudtod nélkül.
Ezt ünnepélyesen fogadom néked, fejemet teszem rá, férfi vagyok, egy percre sem fogsz hűtlennek találni ígéretemhez.
Azonban...
5
Minden szám között a kettes szám az, amely legkevésbé volt képviselve Sót társas életében.
Kettő: ez a szám szabadságot és szeretetet jelent: hangzásában van valami a kéjből és az aszkétizmusból is; a kettő nem az udvarlás zsúrban és bálokon, nem a házasélet cseléddel s gyerekkel, nem a cimboraság korcsmában s cigánnyal.
A kettő mondanivalót jelent, s tárgyak bőségét, a kiszakadás és egyedül maradás biztonságát, szellemet , elégedettséget és zavartalanságot.
Sóton, ahol kettő volt, mindjárt ott volt a harmadik is: a cseléd képében, aki uzsonnára hívott, vagy vendégeket jelentett be ; a Család képében vagy a Társadalmi Kötelesség erejénél fogva, mely, ahol két embert lát összefogózva, odalép, és karon fogja az egyiket.
Sóton nem is volt szokásban a barátság, csak gimnazisták közt: barátságról csak Gyula beszélt, s a szó maga is frázis volt.
Az élet különös jelenetező, aki nem a hatásra dolgozik, s nem szereti a teljes kifejléseket.
Gyula és Miska érdekes párbeszéde sem fejlődhetett ki: vendégek jöttek, s Gyula szép szónoklata a levegőben maradt , láthatatlan, mint egy elpattant szappanbuborék; új beszédtárgyak jöttek; szegény Laci véres árnya kelt föl a halálból, hogy mulattassa a társaságot - amire életében nemigen volt képes.
A kisvárosi fantázia tágra nyitotta szemét, s Gyula központ volt újra , fölvillanyozva, mint aki igazán élt ezen a délutánon .
Részleteket mondott, melyek maguktól gazdagodtak agyában, már délután óta is; egy regényíró invenciója ébredt benne.
Miska az elpattant szappanbuborék ízét érezte a levegőben, nem volt tisztában Gyulával, és ez bosszantotta; alig tudta megállani, hogy a vendégek előtt ne folytassa az előbbi diskurzust.
Gyula azonban egyszerre vette a kalapját.
- Mennem kell - mondta.
- A temetésen találkozunk.
- Mikor temetik?
- Szombaton.
E szombati temetés társadalmi eseménynek látszott, akár egy hangverseny.
- S ha elgondolom, hogy talán a gyilkos is ott lesz a temetésen! - mondta Juli néni (aki újból megjelent a színen, mint zavartalan zavarmadár); s miért, miért nem, ezeknél a szavaknál Gyulára nézett, mintegy észrevehető mozdulattal jelezve , hogy Gyula egyike azoknak, akikből a tegnapi est tragikus társasága állott.
- Mert én csak azt mondom: olyan valakinek kellett lenni, aki ott volt - tette hozzá.
A világ óriási gépezetének egészen apró rugócskái vannak, s talán ez a jelentéktelen szó volt az, ami lehetővé tette a későbbi eseményeket.
Határozatlan s inkább negatív gondolatok most először gyűltek egyetlen ember feje körül , mintegy polarizálva s viharosan az eminens pont felé.
Detektívregények bonyodalmaira nem kell gondolni; a Sanda Gyanú alapos vagy alaptalan vádjaira: a szó ingyen és minden komolyság nélkül szállt el, mint egy csúnya lepke, mely belecsapódik arcunkba, és már tovarepül - ugyan!
Sóton mégse történhetett meg , hogy úriembert komolyan gyanúsíthassanak ilyesmivel.
Kávénénikék lúdbőrzésein túl nem mehetett az efféle beszéd, baj abból nem jöhetett.
Miska azonban lojális volt, eleven szobra a lojalitásnak.
Egy könnyű szó is súlyos volt az ő komolyságának bírószéke előtt, s a kávénénis lúdbőrzések, melyek egy pillanatra Gyula ellen látszottak irányulni, óhatatlanul fölkeltették benne minden rossz ízek alatt a régi barátság kötelességszerű érzését, melyet egy igazi férfi soha nem feled el.
A dolog úgy esett, hogy Gyulának éppen ekkor jutott eszébe előhozni a vasárnapi kirándulást, a megrendelt kocsit, mintegy búcsúzásul:
- Ez egyszer még együtt leszünk, Miskám - mondta, félreérthetetlen célzással az előbbi beszélgetésükre.
- Ez az, amire kérni akartalak.
Ami megbeszélnivalónk van még: akkor megbeszéljük.
Egyébként a temetésen... - s már nyújtotta a kezét, s Miska úgy érezte, hogy nem lenne helyes tiltakozni akkor, amikor tiltakozásához kávénénis magyarázatok fűződhetnek.
Így történt, hogy látszólag a régi barátságban váltak el, s abban maradtak, hogy megcsinálják a kirándulást, amelyre már a kocsi is meg volt rendelve.
- Bolondság az egész! - mondta Miska később, részben magának, részben a feleségének, aki pedig az egész dologról semmit sem tudott.
- Bolondos ember!
Egy pillanatra sem lehet komolyan venni - gondolta már inkább, mint mondta, magában -, de a könnyelműség még nem becsületbe vágó...
Nellike ezt nem is hallotta, a fia üterét tapogatta, az a megokolatlan gondolata támadt, hogy Imruskának valami baja lesz.
- Ez a gyerek olyan krantich - mondta.
De Imruska, aki már alig várta a csörge-tói kirándulást, hangosan tiltakozott, és csakugyan semmi baja sem volt.
Imruska repesett az Élet felé, melyet ezúttal a messze nádak közt hánykódó víz képviselt számára: nem vidáman, inkább félelmesen s mégis kívánatosan, mint minden ismeretlen.
Sötétzöld színeket képzelt, s a " bogaraskönyvet" kérte, egy csonka s már megviselt német népszerű természetrajzi albumot, melynek ezerszer átlapozott lapjairól bogarak, csigák, hernyók, pillék , halak színes képei másztak betűktől még szűz szemeibe: csupa létező lények, miket még nem ismert, s amiknek gondolata is valami kéjes borzadással töltötte meg kis lelkét.
Nelli is elő-elővette e napokban a maga bogaraskönyveit: a piros vászontáblás regényeket, amiket Erzsi hordott neki, s amiket házigondjai közt sohasem tudott végigolvasni...
Ó, most sem olvasott: fülét gyermekének örök mozgása izgatta , szeme mindig a sápadt arcocskára tévedt, ideges érzéssel, mint valami nagyon féltett kincsre, folyton a betegség jeleit vélve látni; míg szíve a fiúcska egy-egy váratlan kérdésére döbbent:
- Anyi, mért vágták el a Laci bácsi nyakát?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE