Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A cserkeszkapitány elbeszélései
Néhány év előtt az északi és keleti tengert összekötő kieli csatorna megnyitásán voltam.
A világnak majdnem minden országából volt egy-két ujságíró .
Még argentinai lapot is képviselt egy olajbarna úr, akiről később kiderült, hogy egy ideig hazájában a köztársasági elnökséget töltötte be, míg pártját az ellenzék véres háborúban ki nem irtotta.
Most persz e ő volt az ellenzék és Párisból igazgatta a párt ügyeit, egyúttal levelezői állást viselvén különböző hazájabeli lapoknál.
Hamburg volt a nemzetközi hírlapirodalom gyülekező helye.
Sohasem felejtem el az ismerkedő-estét.
A német vendéglátó bizottság elnö k e egy asztal tetejéről kihirdette, hogy ő most az összes jelenlévő nemzeteket üdvözölni fogja.
Azzal megköszörülte a torkát, a heroldi tónust átváltoztatta szónoki pátosszá és üdvözölt bennünket.
Még le sem lépett, ott állt mögötte a francia, aki egész s z árazon kijelentette, hogy ha már a francia nemzet elhatározta, hogy hadihajókat küld az ünnepségre, azt hiszi, ők sem követtek el hazafiatlanságot megjelenésükkel .
Azután következett az olasz, a spanyol, a svéd, a holland, az orosz , ki-ki a maga nyelvén .
Angolt csak nagynehezen tudtak keríteni, mert az angolok, egy szót sem tudván németül, nem is sejtették, hogy itt most tulajdonképpen mi történik .
Mikor anyanyelvükön magyarázta nekik valaki, még akkor sem mutattak nagy érdeklődést, s végre is a Graphic r ajzolója jelentette ki egész röviden és szárazon, hogy akárhány csatornát ásnak a németek, Anglia marad mindig a világ legelső tengeri hatalma .
Amit a németek jó viccnek vettek és hatalmasan hurráztak utána .
Egy buzgó rendező, aki zilált frakkban folyton f öl és alá rohant, elkezdte kiabálni :
- Ungarn!
Ungarn !
Mikor jelentkeztem, mint egyetlen turáni, a németek fölkaptak és az asztalra tettek .
E pillanatban valami javíthatatlan gamin (mely, tudom, mindig ott lappang lelkem mélyén) azt az ötletet sugallta, ho gy szavaljam el mennydörgő hangon: "Hős vértől pirosult gyásztér , sóhajtva köszöntlek. "
De nem volt bátorságom megtenni.
Ehelyett elmondtam németül , hogy soha életemben mint szónok ilyen kellemes helyzetben nem voltam, mert bármit , gondolkozás nélkül nyug o dtan fecseghetek; egy lélek sem érti meg a jelenlevők közül.
Tehát kezdem .
Ezzel magyar nyelven öt percig tartó felköszöntőt mondottam a lovagias német nemzetre.
Csak aztán volt alkalmam örülni, hogy a gamint sikerült magamban legyűrni, mert a beszéd után megtudtam, hogy ott van az öreg Danzer, egy Bécsben élő újságíró-honfitársunk, aki nem felejtett el magyarul .
Amikor az asztalról a jól teljesített kötelesség verejtékcseppjeivel homlokomon leszálltam, egy zömök, erőteljes, vastagbajuszú ember elfogott s í gy szólt francia nyelven :
- Ön magyar ?
- Az .
- Én Krilov ezredes vagyok, orosz katonai hírlapíró .
- Nagyon örvendek .
Névjegyet cseréltünk, kezet szorítottunk, öt perc múlva pezsgőztünk , tíz perc múlva tegeződtünk, és ekkor ő közel húzta a székét hozzám .
- Talán föltünt neked, hogy én mint magyarhoz közelítettem hozzád? - kérdé .
- Igazán szeretném tudni, hogy minek köszönhetem ezt a rokonszenvet ...
- Az apámnak.
Az apám ugyanis Bebutov tábornok alatt, mint a cserkeszmuzulmán lovasok kapitánya, ellenetek harcolt ...
- És megbánta ?
- Hogy megbánta -e?
Először is százszor hallottam tőle, hogy Oroszország soha nagyobb szamárságot és igazságtalanságot nem követett el, mint amikor Ausztriát ellenetek segítette...
Másodszor ti oly vitézül védtétek magatokat az orosz túlerő ellen is, hogy m inden tisztünk csodálattal eltelve tért haza tőletek... az apám is .
És (az öreg különös ember volt) kötelességemmé tette, hogy ahol csak magyarral találkozom, fogadjam testvéremnek, barátomnak és mindent kövessek el, hogy társaságomban kellemesen érezze magát .
Természetes, hogy ez után a mondat után a rég elhunyt kapitány emlékére számos pohár Pommeryt ürítettünk.
Aztán kiültünk az Alster sötét vize fölé kiugró terraszra s feketézni kezdtünk, orosz szokás szerint tetemes pálinkamennyiség kíséretében.
Szél esen feküdt előttünk a víztükör, amelyben Hamburg ezernyi lámpái csillogtak.
Kellemes, tiszta júniusi éjszaka volt.
Az orosz kigombolta a mellényét, a messzeségbe nézett és dörmögő hangon szólt :
- Sokat mesélt nekem a hadjáratról.
Különösen arról a bajról, amelybe Vácon került.
Elmondjam ?
- A július 17-iki harcot?
Hogyne, alig várom .
- Hajtsuk föl ezt a pohárkát és ide hallgass.
Úgy vedd, mintha az apám beszélne neked .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE