Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV.
A Pápay darabjának première-jén nem lenni ott, annyit jelentett, mint önkezüleg aláirni annak dokumentumát: hogy az illető nem számitja magát a budapesti előkelő társasághoz.
Igy aztán természetesen, a boldog szinháznak legalább is még egyszer akkorának kellene lenni, hogy befogadhassa mindazokat, akik saját magukról a legjobb véleménynyel vannak.
Budapest legszebb és legelegánsabb asszonyai ültek a páholyokban, még a másodemeletiekben is s az utolsó sor székig mindenütt az a közönség, aki nem azért ül hátul, mert ez olcsóbb hely, hanem mert nem kapott már elől helyet dupla és tripla árért sem.
A nők grand toiletteben, mélyen kivágott derekakban, ékszerekkel, a férfiak frakkban , fehér százszorszéppel s a nők előtt a páholyok karján apró százszorszépbokréták, a szerző iránti tiszteletük szimboluma.
Pallosné gyönyörü fehér selyemruhában, kipirulva, idegesen ül egy földszinti páholyban, az ura disznókupechez hasonló, kövér, piros arcu ur, a háta mögött cukrot szopogat és gyöngyház látcsövén keresztül minden szép sovány nőt megnéz.
A proscenium-páholyból a báró Petrányi Párizsban mosott, csodálatos fehérségü inge ugy ragyog ki, mint egy kis darab hó a Jungfrau csucsáról.
Mellette a Kund puha , szivacsarca mosolyog valamin s középen gróf Sömjén ül, egy érdekesen erős akaratu, de beteg testü ember, aki miután tönkrement, nem ment ki Amerikába, sem főbe nem lőtte magát, sem nem kártyázott, hanem beállt nagyiparosnak és tiz esztendő alatt elveszitett vagyonának felét már visszaszerezte.
Most különös kivételképpen nem volt vele az orvosa, kit éjjel-nappal állandóan maga mellett tartott.
Egy első emeleti páholyban ült az öreg Bolvánszky kegyelmes, Médával és az unokájával, egy tizenhat esztendős, szép, szőke kis falusi leánynyal, aki a Méda szoknyáját huzogatva, mindenkiről megkérdezte: Hát ez kicsoda?
Hát az kicsoda?
Médát mulattatta a kis leány kiváncsisága és szellemes megjegyzéseivel válaszolgatott neki.
A szomszéd páholy Bajnócy Zoltáné volt s a fiatal ember ott ült közvetlenül Méda mellett.
- Aki nem ismer bennünket, - mosolygott Méda, - azt gondolja magában: Ennek a csunya kis öreg asszonynak milyen szép két gyereke van!
T. i. maga, meg ez a kis libuska itt.
A Zoltán páholyát minden nő meglátcsövezte.
Anyák, leányok, fiatal asszonyok , kokottok, mindenki.
- Istenem, - sóhajtott Méda tréfásan, - micsoda bélyegforgalmat teremthetne maga az államnak, ha egyszer pályázatot hirdetne saját magára!
A fiatal ember jóizüen kacagott s fölemelte látcsövét, hogy megnézzen egy szép barna leányt, aki most jött be egy másodemeleti páholyba.
Karcsu, finom fejü, nemes vonásu, szép halvány arcu leány volt és különösen szemének megkapó kifejezése tette vonzóvá arcát.
Egyszerü fekete ruha volt rajta s barna haja mesterkéletlen egyszerűséggel, magasan fel volt fésülve.
Egy idős nő volt vele, hasonlatosság után itélve, az anyja lehetett és szerényen ültek le egymás mellé.
Zoltán nem tudta levenni róla a látcsövét.
Hosszan, elragadtatva nézte, azután hátrafordult páter Lőrinchez.
- Nézze tanár ur, - mondta egész belepirulva, - milyen bájos, egyszerű leány!
- Nem ismeri, asszonyom? - kérdezte Médát.
Méda átnézett a szomszéd páholyba s legyezője mögött elfintoritotta a száját.
- Nem mindenkiről szabad bevallanunk, hogy ismerjük! - mosolygott.
- Miért ne lehetne erről a szép, rokonszenves leányról bevallani, hogy ismeri az ember? - csodálkozott Zoltán.
- Ki ő?
Méda vállat vont.
- Ha okvetlenül tudni akarja, - mondta angolul, hogy a kis unokahuga ne értse, - a Petrányi kedvese.
A fiatal ember elkomolyodott s kedvetlenül tolta el maga elől a látcsövet.
Aztán mindketten a szinpadra figyeltek, ahol megkezdődött az előadás.
Ez a szindarab is olyan volt, mint a Pápay többi munkája, nem rossz, de ennél kevesebb: jelentéktelen.
Ennek az embernek sohasem volt mondanivalója, csak beszélnivalója.
Beszélni sokat tudott, gondolat és tartalom nélkül s ez a sok szó annyi ágból és bogból volt fonva, mint egy vitorláshajó kötélcsomója, melyre bámulva néz föl az ember: hogy hol kezdődik és hol végződik ez a sok - szösz?
És a közönség nagyobb felének, aki szintén csak beszél és beszél bele a világba és semmi hiányát nem érzi, hogy egyetlen egy gondolatot sem vált ki belőle az iró , tetszett a darab.
A közönség kisebb fele pedig mosolygott és azt mondták magukban : ügyes ember ez a Pápay!
Az emberek, mintha egy nagy jouron lettek volna, melyet változatosság okáért most a szinház rendezett számukra, mind megannyian jól érezték magukat.
Az ismerőseik ott voltak, lehetett pletykázni, kacérkodni és gyönyörködni a szinésznők fényes toilettejeikben.
Visky Margit egy nagyobb szerepet játszott, olyan Vasgyáros-féle Claire-szerepet s a büszke leány hangját szerencsésen eltalálta.
Szép is volt, fejedelmi alak, a mozdulatai, járása tökéletes s Borbély elragadtatva nézte páholyából.
Felvonás után bejött hozzá Kund és lelkesen beszélt Margitról.
- Gyönyörü volt!
Micsoda alak!
Meg vannak a férfiak bolondulva, hogy ezt a leányt nem szerződtetik családi szerepkörre?
Ah, - sóhajtott kómikus mozdulattal s fölvette a páholy párkányáról a látcsövet, - ha nekem kevesebb adósságom és kevesebb csuz lenne az izületeimben!
És ha - tette hozzá a látcsövet szeméhez igazitva, - ha Margitnak is kevesebb lenne az adóssága!
Borbély meghökkent.
- Margitnak adóssága?
- Idáig! - mutatott Kund a nyakára.
- Milyen csinos kis unokája van Bolvánszkynak .
Ah, Istenem, - sóhajtott ujra, - milyen szivtelen időjelzők ezek a gyerekek az ember életében!
Tizennyolc esztendő előtt ennek a kis csibének még az anyjával keringőztem a bálokban!
- Most hallom először, hogy Margit ennyire rosszul áll anyagilag - mondta Borbély elkedvetlenedve.
- Bizonyos vagy benne?
- Jobb szeretnék nem lenni annyira bizonyos benne - mosolygott Kund - Tudod, hogy nem szoktam anyagiakról beszélni, de neked megmondhatom, hogy ugyanegy Kohn intézi mindennapi kenyerünk sorsát.
Még pedig azt hiszem, hogy Margitnál rosszabbul tölti be a gondviselés szerepét, mint nálam.
- És a rokonai nem tesznek semmit érte? - kérdezte Borbély megdöbbenve.
- Micsoda rokonai?
Az öreg Viskynek husz esztendős korában sem volt annyi hajaszála , amennyi adósságot hagyott maga után.
A veje, amit lehetett, kiegyenlitett, a többi rokonokat pedig nem érdekli közelebbről a leány sorsa.
Különben is Margit sokkal büszkébb, mintsem bárkinek is panaszkodna helyzetéről.
Az egyetlen ember, akit ez irányban bizalmával megtisztel és tanácsát kikéri: én vagyok.
És megvallom, bár eléggé megbizhatók ez irányban tapasztalataim, az ő megrongált vagyoni betegségére csak egy medicinát tudok ajánlani: egy jó partit.
- És? - kérdezte Borbély érdeklődve.
- Nem akar!
Más mentség is volna ugyan, de azt még kevésbbé lehet neki ajánlani .
Biztos forrásból tudom, hogy Károly főherceg bármely percben magára vállalná a gondviselés szerepét.
Ekkor valami történt.
Borbély élesen nézett reá és rendreutasitólag, tompán felkiáltott:
- Kund!
A két férfi egymásra nézett.
Kund egy pillanatig csodálkozva, azután bicentett a fejével és kezével olyan mozdulatott tett, mely azt mondta.
Ezt nem tudtam!...
Azután másról beszéltek s pár perc mulva Kund átment a Bajnócy szemközti páholyába, Borbély pedig hátrahuzódott a sötétbe s ujjaival a szemét nyomogatva, meghatva gondolt a Margit helyzetére és arra, amit csak e percben tudott meg: hogy ő szereti ezt a leányt.
Kund a Bajnócy páholyából egy csomó kedves ostobaságot mondott a Méda kis hugának , melyeken ez jókat kacagott s mikor a második felvonás megkezdődött, a páholy hátuljába huzódva sugta a szinpadra figyelő Bajnócynak:
- Hiába, a legszebb leány itt mégis csak Dobó Laura!
- Nem ismerem ezt a nevet, - nézett vissza Zoltán.
- Nem ismered ezt a szép leányt itt vis- à- vis?
- Kérdezte Kund csodálkozva, szemével a szemközti páholyra mutatva.
Zoltán most nézett át másodszor a fekete ruhás leány páholyára, mióta megtudta, hogy kicsoda.
Most azonban közöny volt a pillantásában és nem az a lelkes érdeklődés, mely még egy félóra előtt volt.
Mégis beljebb ült.
Kund mellé és halkan diskuráltak,
- Ugy tudom, valami kokott - mondta Zoltán közönyösen, de elpirul a szótól, melyet nem szokott használni s Isten tudja, miért, most jól esett kimondania.
- Ez kokott? - kérdezte Kund megbotránkozva.
- Mi jut eszedbe?
Zoltán zavartan mentegetődzött:
- A Petrányi kedvese!
Kund bosszusan nézett a fiatal ember arcába.
- Bocsáss meg, de ha nem volnál huszonhárom éves, nem mondanál ilyen szamárságot és tudnád, hol kezdődik és végződik a nő erkölcsi helyzetének határsértése.
Ha ugyan azok közé tartozol, akik jogot formálnak maguknak a mások életének meg- és elitélésében.
Én az ilyesmihez nem érzek magamban hivatottságot, valószinüleg azért , mert az ugynevezett erkölcsi érzékem annyira fogyatékos, hogy magamtól meg se látom , mikor lépték át az erkölcsnek határát.
Különösen ha nőkről van szó.
Sőt többet mondok.
Azt se tudom határozottan: mi az erkölcs?
Talán: a nő erkölcse a teste, a férfi erkölcse: a becsülete?
De ezzel még nincs vége, mert a nő életszükségleti, vagy társadalmi erkölcse? - tudom is én, mi mellett, még van egy kötelező erkölcse is, a férfi becsületének törvénybe szedett paragrafusa.
Ezek az általánosan ismert, mózesi paragrafusok, a ne lopj, ne csalj, ne ölj, stb.
Már most légy szives nekem ebből a sok gyönyörü erkölcsi spanyol csizmából kihámozni, hogy tulajdonképpen mihez van joga a nőnek?
Mert nincs: sem a testéhez, sem a lelkéhez, sem az ösztöneihez, sem a legtermészetesebb létfentartásához joga.
Hát mihez van?
A halálhoz?
Nézd meg ezt a leányt itt.
Huszonkét éves.
Szegény kis szinésznő, apró tehetség, de jó családból való; van müveltsége, szive és két esztendő előtt meghül, tüdőbajt kap s az orvosok délre küldik.
Természetesen, pénze nincs.
Petrányi udvarol a leánynak, milyen szándékkal? férfi szándékkal.
És a leány elfogadja tőle egészsége váltságdiját: a pénzt.
Kund elhallgatott s megtörülte batisztzsebkendőjével a homlokát.
Látszott rajta, hogy fel van indulva.
De Zoltán is izgatott volt.
Rákönyökölt a szék karjára és türelmetlenül kérdezte:
- Azután?
Kund elutasitólag intett és felállt.
- Egyebet nem tudok.
De remélem, ezután nem fogod ezt az ostoba és menthetetlen szót olyan könnyelmüen kimondani.
Édesem, - tette hozzá melancholikus mosolylyal, amint halkan kinyitotta a páholy ajtót és kezet fogott Zoltánnal, - én mondom neked, hogy mindannyian: bukottak vagyunk.
Férfiak, nők, mind: elbukottak.
Adieu!
A kaszinóban találkozunk, nekem épp elég volt ez a Pápay-féle cukros mandulatej!
Zoltán, amint egyedül maradt, ismét fölvette a látcsövét és másodszor nézte meg a fekete ruhás leányt.
Hosszan, melegen, rokonszenves érdeklődéssel és szerette volna , ha a leány pillantása reá téved.
De ez a szinpadra figyelt s felvonás közben hátrahuzódott, nem nézett meg senkit és vagy lehunyt szemmel ült, vagy az anyjával diskurált csöndes, mosolytalan ajakkal.
- Ennek a leánynak valami bánata lehet - gondolta Zoltán s akkor éjjel azt álmodta , hogy ezzel a fekete ruhás leánynyal egy nagy pusztaságban járkált, egymást kézen fogva és nem volt közelükben egyetlen élő lény sem.
Szomoru, kihalt vidék volt, félig az alkonyat homálya ült rajta, de szemével még messze ellátott és szivében a vágyakozásnak és lemondásnak különös érzése volt.
Tisztán érezte ezt az érzést , valamint a leánynak biztató, meleg kézszoritását, a melyre az a különös, fájó érzése megenyhült...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE