Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A mammuth
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
5
Bekezdés
1012
Mondat
2660
Szó
27376
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
ADAMOVICS MAMA.
Schultz doktor sonkát és forró theát parancsolt magának reggelire, azután kiküldte az inast és öltözködéshez látott.
Künn még ősziesebb volt az idő mint tegnap; sürű , szürke köd terpeszkedett a hegyekre, ideje, hogy nemsokára elhagyják a fürdőt .
Nehány ismerős család holnap vagy holnapután utazik el.
Velök tartana ő is, ha egyedül volna, igy azonban meg kell hogy várja, mig a hölgyek mást határoznak.
Minap előhozta a dolgot, Adamovics mama azonban kijelentette, hogy az ő idegeire e hüvös , csipős őszi időjárásnak rendkivül jótékony hatása van.
Hasonló módon nyilatkozott neje is, de más szempontból.
Őt gyönyörködteti ez a homályos, ködös panoráma.
A hegység felhőtömegekbe vesző hatalmas arányai, a hervadó erdő, az elcsendesedő berkek lenn a fürdő alatt, s a pásztorfiuk hosszan elnyujtott, jajongó éneke a sziklák tetejéről... csupa kedves romantika... vagy efféle valami.
Sajátságos, hogy mi mindent látnak a hölgyek ott is, a hol ő például semmit egyebet nem képes fölfedezni egy csomó száraz természeti törvényen kivül.
Felhők, hervadás, madárfütty, pásztorsip stb.
Miféle »kedves romantika« van ebben?
A doktor tekintete a serpentin utra tévedt.
Felhúzta kabátját is, megigazitotta nyakkendőjét, azután elővett egy szinházi látcsövet s egész a szikláig gondosan átkutatta az utat.
Ez a rögtönzött kémszemle azonban eredménytelen maradt.
A hegynek kanyargó uton mindössze két parasztasszony lépegetett.
Schultz doktor letette a látcsövet s lehorgasztott fővel, lassan, elgondolkozva sétálgatott végig hálószobája szőnyegein.
Nagy, oszlop alakja kicsit meghajlott , arcán ráncok képződtek, homlokán felhők futottak össze: századszor meghányta-vetette már a báró szavainak értelmét, s látogatásának legapróbb részleteit, a nélkül, hogy valamelyes komolyabb eredményre tudott volna jutni.
Adamovics mama ezalatt szintén fölkelt és tükre elé ült, hogy reggeli pongyoláját rendbe hozza.
A szobaleány fürgén sürgölődött tiszteletre méltó, kövér alakja körül, mely a tükör alatt levő tért teljesen elfoglalta.
Adamovics mama bágyadtan ült, s lankadt hangon utasitotta a szobaleányt, hogy hozza el ibolya szinü pongyoláját, selyem papucsait , fésüit és hajtűit, azután menjen és nézze meg urnőjét, fölébredt -e már, vagy nem.
- Most voltam benn, kegyelmes asszonyom.
- Nos?
Alszik még urnője?
- Már öltözködik.
- Jól van, gyermekem! elmehet, ma nincs szükségem önre.
Gondoskodjék a reggeliről .
Csokoládé, piskóta, nehány sonkaszelet, friss vaj és gyümölcs...
Távozhat , Elizabetha, távozhat...
- Igenis, kegyelmes asszonyom, - pityegte formás pukkedlivel a leányka és kisurrant az ajtón.
Adamovics mama elégedetten bólintott.
A kegyelmes cim végre is nem kerül semmibe és sokkal előkelőbben hangzik, mint a nagyságos asszony.
Növeli tekintélyét, melyre sokat ád.
S növeli az ilyen egyszerü cselédleányka önérzetét is, ha kegyelmes házat szolgál és nem Erzsinek, hanem Elizabethának szólitják.
A jó mamának ezekben az apróságokban óriási praxisa van.
Az ő sajátságos logikája egyébiránt semmi lehetetlenséget sem látott abban, hogy a cselédek által kegyelmes asszonynak szólittassa magát, ugy gondolkozván, hogy ha leányát, mig báróné volt, megillette a méltóságos cim, anyai jogai révén őt egy fokkal magasabb cimzés minden esetre megilleti.
Az a jelentéktelen apróság, hogy Lujza nem neje többé annak a szörnyeteg Szentgálinak, nem változtat a dolgon.
Adamovics mama a báró nevének halk emlitésénél azonnal rosszkedvü lett.
Kellemetlen gondolatai támadtak.
A báró látogatása, s különösen leányának feltünően kihivó, sőt határozottan epés és ideges magaviselete egész sereg nyugtalanitó gondolattal töltötték el.
Rokonszenvének függőben levő részét, melyet a doktortól eddig megvont , tegnap estétől kezdve teljes mértékben oda ajándékozta ennek a kitünő embernek, a kinél ideálisabb férjet képzelni sem lehet.
Jólelkü, lágy, engedékeny és gazdag.
Nem állitható, hogy gyönge elméjü is e kiválóan jeles tulajdonain kivül, jóllehet ez csak fokozná értékét, - az azonban igen is állitható, hogy tökéletes rendben levő észbeli tehetségét soha ellenük nem használja.
Háztartással, pénzzel, különböző uti, fürdői , báli és házi programmokkal Lujza rendelkezik.
Az ő szava dönt, az ő akarata érvényesül.
Schultz doktor nyulékony és udvarias gentleman, - addig nyujtható, a meddig tetszik.
Világos, hogy e kitünő ember okvetlen megérdemel némi elismerést.
Mily jóság, mennyi lelki nagyság nyilatkozott meg már csak abban is, hogy azt a szörnyeteg embert - félelmes és veszélyes emlékjelét a multnak - Lujza könnyelmü óhajtására majdnem erőszakkal hozta ide.
A féltékenységnek legkisebb nyoma sem támadt nemes szivének mélyén...
Um Gottes willen! mily becsületesek ezek a jól táplált, gazdag, kolossus férfiak, - az ember oly jól érzi magát mellettök, mintha csupa pihe között feküdnék.
- Lujza hálátlan... pusmogta félhangon a derék hölgy s hozzá fogott, hogy arcára nehány diszkrét őszi rózsát varázsoljon.
Finom Grellemont-festék került elé a consol titkos fiókjaiból.
Ott egy tégely gold-crème, ott eider-pamacs, ott szarvasbőr » lappantyu «, ott chinai tuss, ott török gyanta, ott illatos olaj, ott minden szükséges, drága apróság, a mire ez utolérhetlen művészethez egy előkelő hölgynek okvetlen szüksége van.
Az arc, szemöldök és ajak a festés kényes művészetének gyakorlása közben sem feledkezett meg azonban arról, hogy leánya igenis hálátlan és nem eléggé óvatos.
Oly meggondolatlanságokra ragadtatja magát, melyekről végzetes drámákat mesélnek a regények...
Levelet irni Guidónak... méltatlankodott fejét rázva, levelet annak az immorális embernek... skandál...
Erről még tárgyalni fogunk, ma chère, - nem engedhetem, hogy kedvező szituációink egy veszélyes, igen... veszélyes szeszély miatt, melyet nemcsak a kiváncsiság, hanem az unalom, sőt talán a szerel -
Adamovics mama megrettent ettől a szótól.
- Szerelem... suttogta mély zavarral és gyorsan körülnézett.
Kétségbe volna esve, ha gondolatait valaki megsejtené és ijedtségét hervadt arcának félig befestett vonásai mögött is észrevenné.
- Szerelem... szerelem... ismételte lassanként magához térve , s megkönnyebbülten lélegzett föl.
Mily bohó félelem ez...
Lujza sohasem szerette Guidót... álmodom, igen, igen... feltünően fantasztikus gondolataim vannak...
De hát ha épen az izgatja, hogy e borzasztó ember akkor csendes és szomoru volt, most pedig lármás és hogy is mondjam... olyan érdekes?
Ah, mein lieber, ezt az egyet csakugyan nem lehet öntől eltagadni és én elismerem, hogy ön most sokkal érdekesebb mint régen .
Van abban valami, hogy egy bünös ember, kivált ha vétkei miatt tönkre is jut , figyelmünkre minden körülmények között számot tarthat.
Istenem, mi nők sok tekintetben oly csodálatosak vagyunk...
Nem lehet rosz néven venni, ha olykor helytelen utat választunk és összes diplomáciánkról megfeledkezünk...
Adamovics mama félig mosolyogva, bánatos sóhajjal simitott még néhányat gyérülő szemöldökén, azután felállt és szemlét tartott műve fölött, melyet tökéletesnek mutatott a vastag, aranyos tükör.
Szemléje közben okos gondolatai támadtak; végre is fogja hajtani őket.
Mindenekelőtt rajta lesz, hogy a bárónak irt levél ne küldessék el.
Meg van ugyan győződve róla , hogy Lujza nem szorul tanácsokra, nem lehet azonban tudni, hogy mit hozhat a véletlen, ha az irott betűt valaki szándékosan magyarázza félre és felvilágositást esetleg nem fogad el.
Schultz doktor bizonyára rendkivül derék ember, - szivének idegen minden féltékenység... ki lát el azonban holnapig?
Huszonnégy óra bizonyos körülmények között roppant hosszú idő.
Családok emelkedhetnek, családok mehetnek ennyi idő alatt tönkre, - sőt még a halál sincs kizárva, főleg ha erőszakkal huzza valaki szinpadra, hogy egy családi tragédiát csattanós formában fejezzen be...
Adamovics mama szigoru arccal nézett a tükörbe.
Figyelmét toilettejének legkisebb részlete sem kerülte ki.
Pár másodpercig tartó megfeszitett szigor után sem találván azonban önmagán semmi igazitani valót, fölkelt a tükör mellől, s lassu méltósággal meghajtván magát, kellemes mosolylyal mondta: »Meg vagyok önnel elégedve, kedvesem , meg vagyok önnel elégedve «...
Nehány perc mulva belépett az Erzsi leány, s jelentette, hogy a reggeli készen várja a kegyelmes asszonyt.
Adamovics mama átment az ebédlőbe.
Minden mozdulata csupa grácia és méltóság.
Emelt fővel, melyen sötét vörös bársonyból készült gyöngyös »Trophée Victoria D'Angleterre « diszlett, - fegyelmezett, diszkrét mozdulatokkal tartotta bevonulását a pompás faragványokkal boritott ebédlőbe, s kivánt jó reggelt leányának, ki elébe sietett és megölelte.
- Jó reggelt, mama.
- Jó reggelt, gyermekem!
- S a derék matróna megcsókolta a hölgyet.
- Szemeidből látom, - folytatta, helyet foglalva az asztal mellett, s tele töltve csészéjét csokoládéval, - igen, édes Louise szemeidből látom, hogy nyugtalan éjszakád volt.
- Oh, nem...
- Kedvesem, engem nem lehet elámitani.
Nekünk hasonló dolgokban csalhatatlan érzékünk van.
Mi anyák ebben a tekintetben kivételes lények vagyunk...
Hol van Ottó?
- Azt hiszem sétálni ment.
- Még nem üdvözölt?
- Ráérünk, anyám, - felelte mosolyogva, vidám könnyedséggel a hölgy s elsimitotta homlokáról szép szőke haját, - nem oly tulságosan sürgős.
Schultz ur tudja, hogy tulajdonai vagyunk...
Adamovics mama kissé ideges lett.
Fülét kellemetlenül érintette ez a kétségkivül gunyos megjegyzés, melyhez, bár nem először hallja, nem képes hozzászokni.
Gyöngéd érzelmei erélyesen tiltakoztak hasonló finom inzultus ellen.
Ki is fejezte elégedetlenségét:
- Bocsáss meg, gyermekem, de e kifejezés ellen tiltakoznom kell...
Mi nem vagyunk férjed tulajdonai.
Tulajdon!
Tulajdon...
Néha feltünően népies kifejezéseid vannak...
- Ne neheztelj, mama; tessék egy piskóta, édes...
- Köszönöm.
Megkóstoltad a vajat?
- Nagyon jó.
Schultz ur is dicséri.
- Apropos!
Schultz ur!
Figyelmeztetni akarlak valamire, édes Lujzám.
Tudod... valami azt sugja nekem - folytatta lehetőleg nyugodt, egykedvü hangon a mama, - hogy reád az a borzasztó ember bizonyos hatást tett... azt hiszem...
Nem vagyok benne egészen bizonyos, de mi anyák ebben a tekintetben is kivételes lények vagyunk.
- Figyelmeztetni akarlak tehát, hogy Guidóval semmiféle magyarázatokba ne bocsátkozz .
Tartsd mindig szem előtt jelenlegi helyzetedet és ne feledd, hogy ez az ember teljesen ruinált egyéniség.
- Elvesztette a vagyonát.
- El bizony, de nem rendes uton.
- Egyre megy.
- Oh, nem!
Tönkrejutás és tönkrejutás között nevezetes különbségek vannak.
Szentgáli immorális körülmények között jutott tönkre.
Ezt nem lehet szépiteni.
Ha megkérdezed , ő maga is elismeri.
Hallottam Ottótól.
Szentgáli elég önhitt és elég - hogy is fejezzem ki magamat - elég szabadelvü, hogy hasonló dolgokban a legmerészebb őszinteségre is képes.
Kérlek tehát, ma chère, óvakodj tőle, hogy ennek az urnak például... levelet irj...
A szőke asszony elnevette magát s ingerkedve szólt:
- Mily szerencsétlenség, mama!
Ez a tanács elkésett.
- Irtál neki?
- Fájdalom...
- Lehetetlen, lehetetlen...
- Annyira nem lehetetlen, hogy már választ is kaptam.
- Szentgáli válaszolt...
Szörnyü ember!
- Bocsánat, mama, a báró mindig udvarias volt, különben sohasem lehetett volna férjem.
Nézd csak, - folytatta a hölgy, s felmutatta a báró levelét, - ezelőtt husz perccel hozta egy cigány postás.
Nem tréfálok!
Igazi kis cigány fiucska hozta a kastélyból, a honnan futva érkezett meg.
Ha nem iszonyodnál a konyhától, láthatnád .
Ott ül a küszöbön, reggelit adattam neki.
- Levél attól az embertől - ismételte Adamovics mama s visszatette a félig elfogyasztott vajas szeletkét a tányérra, - nem tudok magamhoz térni a bámulattól...
- Még pedig nagy levél, mama.
Nézd csak; mennyi sürün tele irt oldal!
Büszke vagyok reá, hogy ily hatalmas levelet kaptam.
Hallgasd a végét: »Ave Mariára harangoznak , asszonyom; isten önnel !«
- Azt irja, hogy Ave Máriára harangoznak?
- Ugy van!
- Guido az Ave Máriát emlegeti, - mondá engesztelődve a mama, s sokkal szelidebb hangon folytatta, - ebből azt kell következtetnem, hogy az élet csapásai vallásosságra tanitották.
Nagyon örülnék, ha igy volna.
A vallás egyedüli vigaszunk ; tehát az Ave Máriát emliti, sőt talán imádkozott is...
Igen, igen, nem tagadom, hogy ez tetszik nekem.
Szentgáli végre is... nem állitom, hogy teljesen ruinált egyéniség - még megjavulhat.
A vallás ereje isteni eredetü!
Nem tréfálsz, gyermekem, csakugyan az Ave Máriát emliti, jól olvastad?
- Kétszer is.
- No, ez szép tőle!
Nem is hittem volna, hogy még az imára is gondol.
Valóban ez igen szép dolog tőle, látszik, hogy nincs oly rossz ember, ki meg ne javulhatna.
Örülök , hogy Szentgáli a javulás utján van, - ezt a hozzád intézett levelet azonban nem helyeselhetem.
- Válaszolnia kellett.
- Ez igaz, csakhogy igy te vagy a hibás.
- Tévedsz, mama!
Nehány homályos részlet még mindig tisztázást kiván.
Irtam neki , mert mindent tudni akarok.
Adamovics mama kelletlenül integetett.
- Értem kiváncsiságodat, de kérlek, gyermekem, nem veszed észre, hogy ezekre a kölcsönös magyarázatokra most már semmi szükség.
Neked nincs se jóvá tenni, se megbánni valód, - a bárónak pedig tökéletesen mindegy, hogy kifogástalan embernek tartod -e, vagy nem.
Fogadd el tehát tanácsomat és szakits meg ezzel az urral minden összeköttetést.
Gondold meg, hogy a társaságot nagyon könnyü félrevezetni... néha egy elejtett szó is elegendő, hogy beláthatlan kellemetlenségek származzanak.
S a mi szintén nem kicsinylendő, itt van Schultz ur is, e kiváló ember, a kit nem szabad megszomoritanod.
- De mama, az istenért! - kiáltotta tréfás pathosszal a delnő, - ugy beszélsz, mintha már el volnék veszve.
Feleded, hogy én imádom Ottót!
Adamovics mama sértődve nézett leányára.
Bántotta ez a leplezetlen cinizmus, melyet szigoruan elitélt és semmi esetre sem tartott elfogadhatónak ott, a hol ő jelen van .
Erélyes válaszon gondolkozott tehát, Schultzné azonban megelőzte.
- Légy nyugodt, mama.
Igérem, hogy azt az urat többé nem emlitem.
Belátom, oh ! mindent, azonnal... hogy nevetséges helyzetbe sodornám magamat.
Szentgáli őszintén megvallotta, hogy hibásnak érzi magát és nem méltó arra, hogy korrekt férfinak tartsák.
Meg vagyok vele elégedve és többé nem gondolok reá.
- Helyes, nagyon helyes!
Férjed nem érdemli meg, hogy jóságáért hálátlansággal fizess.
- Igazad van; Ottó jó ember.
- Előzékeny, figyelmes, szeretetreméltó...
- És mily okos!
- Ugy van!
Schultz ur bármely tudóssal kiállja a versenyt.
Nagy műve, a női idegek betegségéről, feltünő hatást csinált.
Tekintélye nőttön nő.
Jelleme oly tiszta, mint a hó.
Multja kifogástalan.
Um Gottes willen, mit akarsz még többet?
- Egy lovat.
Adamovics mama meghökkenve kapta föl fejét, s a legnagyobb zavarba jött.
Ily éles durvaságra nem volt elkészülve.
- Lujza...
Lujza...
- De mama, kérem!
Csak nem gondolod, hogy férjemet akarom lónak használni.
Nem, nem !
Mi jut eszedbe; Ottó, férjem és egy ló...
Hisz ez mulatságos különbség!
Igazi lovat értek, melyről már többször beszéltem neki; óhajtásom azonban még mindig nem teljesült.
Ki szeretnék lovagolni az erdőkhöz.
Régente kitünő lovas voltam ; produkálhattam volna magamat, s e müvészetemre mindig büszke voltam.
- Használd a kocsit.
- Lovagolni akarok, mama, - felelte mosolyogva a szőke asszony s megcsókolta Adamovics mama szép, sima fehér homlokát, mely fénylett, mint az ezüst.
- Hol van Ottó?
Utána fogok küldeni és megparancsolom, hogy teremtsen nekem nyerges lovat .
Honnan?
Bánom is én!
Az ő dolga!
Találjon egyet!
- Igen, igen... az erdőket akarod látni...
- Az erdőket, mama.
- Voltunk már ott.
- Hárman egyszerre.
Ne feledd azonban, hogy a természet szépségei csak költői egyedüllétben élvezhetők.
Oh, nektek fogalmatok sincs róla, mennyire elragadnak engem a természet szépségei!
- Ne gúnyolódj, chère Louise... rebegte Adamovics mama elérzékenyülve, - szivem összeszorul, ha a következményekre gondolok.
Magaviseleted szomoru gyanut kelt bennem... nincs érzéked az ugynevezett buta szituációk iránt, melyek azt, ki elég meggondolatlan és beléjök sodortatja magát, menthetetlenül eltemetik...
- Gyanusitás?
- Még nem, gyermekem, - csak anyai aggodalom...
- Megyek és felkeresem Ottót.
- És kilovagolsz...
- Igen.
- Egyedül?
- Magammal viszek egy ezüst sipot.
A mig e sip hangját nem halljátok, addig teljes biztosságban vagyok.
Kérlek, legyetek készen; ha sipom vészfüttye megszólal, halálos bajba kerültem, melyből csak a ti önfeláldozó segélyetek menthet meg...
Bocsánat , édes mama... már nem tréfálok...
Kicsit nevettem...
Ismerd el azonban, hogy ebben a te sajátságos aggodalmadban sok humor van.
Oh, istenem! a romantika kora, fájdalom , régen lejárt; nincsenek Burg - Freuleun - ok, kik pityergésre álló szájjal lessék éjjelenként a méla holdvilágot, nem léteznek halavány arcu troubadourok, kik hárfát pengetve üvöltsék föl szerelmük énekét a várak bástyái felé és nincsenek vakmerő Ritterek sem, kik a vigyázatlan Kunigundákat, Izoldokat és Adelheidokat erőszakkal elrabolják.
Egyforma, okos, polgári életet élünk.
Ne tartsatok semmitől.
- Csendesen.
Ez férjed...
Künn Schultz ur kopogtatta meg e pillanatban az ajtót.
Adamovics mama ajkára illesztette ujját: »Pszt!
Félremagyarázná, ha meghallaná.«
- »Nincs semmi titkom.«
- » Mindegy, gyermekem, - a férfiak gyanuja sokszor a semmiből burjánzik fel.«
- Jőjjön Ottó, jőjjön!
Schultz Ottó dr. elegáns, nagy oszlop alakja jelent meg az ajtóban.
Udvarias bókkal , szokatlanul komolyan, majdnem leverten közeledett.
Adamovics mama ajkába harapott .
» Ez az ember alighanem találékonyabb, semmint gondoltam «, - dunnyogta csendesen, s arca legszivélyesebb mosolyával üdvözölte a kitünő férfiut.
- Nagyon nyugtalannak látszik, barátom, mi történt önnel?
- Csalódik, édes Lujza, - felelte a doktor, - rosszul aludtam.
Jó reggelt!
Jó reggelt asszonyom.
- Jó reggelt, fiam, - integetett nyájasan a mama, s kezét nyujtotta az orvosnak.
- Jőjjön segitségemre, Ottó! - én hiába erőltettem meg ékesszólásomat, Lujza makacs ellentállásán megtört minden erőm.
Képzelje, ki akar lovagolni!
- Ugy van, barátom, az ön neje ki akar lovagolni.
Schultz doktor nyugodtan szólt:
- Gondoltam erre, Lujza.
Most jövök épen a vendéglőstől.
Megvettem tőle egy lovat .
Négy éves, fehér erdélyi faj, állitólag igen jó hátas ló.
Sultán-nak hivják.
Mindjárt átküldök a gyógyszerésznéhez, a kinek, hallom , van egy női nyerge.
Johann mindent eligazit.
Fél óra mulva, ha tetszik , kilovagolhat.
- Igazán, Ottó? ah, mily jó ember ön!
- Kötelesség, Lujza, semmi más.
Életem főcélja, hogy önnek legjobb tehetségem szerint mindenkor szolgálatára álljak.
- Nagyon korrekt, nagyon korrekt... mosolygott édesen Adamovics mama.
- Eszményi ember!
Legjobb tehetségem szerint... életem főcélja...
Mily finomság a kifejezésekben, mennyi gyöngédség, mily elragadó udvariasság!
Du lieber Gott! és ez a kitünő ember veszélyben forog...
Soha, soha!
Adamovics mama anyai szive e borzasztó csapást nem élné túl...
» Egy-két perc csak a világ «...
Nem fogja megengedni, hogy ezt a nehány percet képtelen helyzetek drámája tegye tönkre.
- Schultzné kezét nyujtotta férjének, s könnyedén elpirulva, látható kedvetlenséggel mondta:
- Köszönöm, barátom; figyelme hálára kötelez.
Belépett Johann, a német inas.
- Minden rendben van, - jelentette a doktornak, ki nyomban fölszólitotta nejét, hogy váltson lovagló toilettet és ha tetszik, lovagoljon ki mindjárt.
Rendkivül örül, hogy parancsát azonnal teljesitheti.
Schultzné egy pillanatig tétovázva állt, azután eltünt, s alig tiz perc mulva testhez simuló, sötétkék lovagló-ruhában, mosolyogva intett férjének, hogy kisérje le az udvarra, - indulni fognak.
- Kitaláltad gondolataimat, chère Louise, - mondá Adamovics mama, - kedves, okos gyermek...
Valóban igazad van; menjetek ketten... ez okos, ez nagyon okos...
- Elkisér, Ottó?
- Sajnálom, lehetetlen, - felelte a doktor.
- Nem akar?
- Ha megelégszik vele, hogy gyalog kisérjem, ugy rendelkezésére állok.
- Nem tud lovagolni?
- Fájdalom, nem.
Ennél azonban nagyobb akadály, hogy nincs ló.
- Mily kár...
- Ne törődjék velem.
Mulasson jól, édesem és vigyázzon arra a lóra.
Szelid állatnak látszik...
- Legyen nyugodt, barátom; erre a tehetségemre büszke vagyok, - felelte a hölgy és lesietett az udvarra, hová mindnyájan követték.
Johann tartotta a lovat.
Hófehér , magas, erős állat volt.
Vidám nyeritéssel, füleit hegyezve csapkodta patáját a földhöz.
Schultzné meg volt vele elégedve.
Valamivel karcsubb is lehetne női nyereg alá, - jól van azonban igy is.
Kesztyüs kezével megveregette nyakát, s a doktor segitségével nyeregbe ült.
Adamovics mama büszkeséggel nézte.
Mily bátor, mily szép !
A legszemrevalóbb amazon se okozna nagyobb feltünést valamely nyilvános helyen, mint az ő leánya.
Schultz doktor mosolygott.
- Vigyázzon magára, kedvesem, - tanácsolta jóakarattal, - ezek a derék állatok nem értik a tréfát.
Nem teszek parancsa ellen, meg kell azonban vallanom, hogy nem szivesen bocsátom el önt egyedül.
- Féltékeny? - kérdezte halk nevetéssel az asszony, s a doktor a szeme közé nézett.
- Megengedi, hogy az legyek?
- Nem, nem!
Ez sokat levonna az ön értékéből, s meg van egyébiránt tiltva szerződésünkben is.
Viszontlátásra, mama!
Isten önnel Ottó, isten önnel!
Félóra mulva itthon leszek.
Mama, kérlek! csináltass nekem valami villásreggelit, mig visszajövök .
Azt hiszem, éhes leszek, s lehet, hogy ez a félórás lovaglás esetleg tovább fog tartani...
*
Adamovics mama fölment a verandára, s onnan nézte, mint táncol kényeskedve amazon terhével hátán a ló.
Előbb lassan, tempózva ment ez a tánc, - Schultzné azonban hirtelen végig suhintott lovagló ostorával a fehér paripa nyakán.
A ló előbb szügybe vágta fejét, azután emelt nyakkal repült végig a sétány fái között, s pár másodperc mulva már a serpentin ut kemény talajába vágta megvasalt lábát.
A szőke asszony kitűnő lovas.
Ugy ült a nyeregben, mintha oda lett volna nőve.
Adamovics mama mindazonáltal nyugtalan volt, s ezt nem is titkolta.
Mintha gúny lett volna legédesebb gyermeke hangjában, midőn azt mondotta, hogy ez a félórára tervezett lovaglás esetleg tovább is tarthat.
Nagyon finom, nagyon szubtilis, alig észrevehető gúny, de anyai szive sugja, hogy igenis gúny volt ebben a halkan kiejtett megjegyzésben...
S aztán az a különös »esetleg« szó.
Mit jelent az, hogy esetleg?
Miért esetleg?
Kiért, mikor, mily körülmények között - esetleg?
Ah ! nem, nem...
Soha sem fogja megengedni, hogy Lujza komikus helyzetekbe sodorja magát és nem fogja tétlenül nézni, hogy Schultz ur, e kitünő ember könnyelmü női szeszélynek legyen szánalmas áldozata.
Nem is szeszély ez többé, hanem hóbort, mely mindnyájok nyugalmába kerülhet, ha Lujza, esetleg - - Tessék!
Megint ez a borzasztó szó.
Ugy hangzik, mintha ezt mondaná: gyanus felhők torlódnak az égre, jégverés lesz...
Adamovics mama leült a veranda egyik bársonyos zsölyéjébe, s titokban a doktorra nézett, ki kalapjával intett az udvarról bucsut a távolságba.
Nini, - dunnyogta magában a derék asszonyság s megforgatta ujján drága gyürüit, - e kitünő ember nagy vaddisznó fején nincs semmi feketeség; arca derült, vonásai élénkek...
Mit gondoljon róla az anya?
Sőt még dúdol is a jeles férfiu.
Schultz doktor félig dörmögve dudolgatta kedvenc dalát, miközben fölért a verandára , s engedelmet kért, hogy helyet foglalhasson és szivarra gyujthasson.
- Nagyon örülök, édes Ottó, hogy ön most itt van, - kezdte Adamovics mama a társalgást, s nem tartotta szükségesnek, hogy lehangoltságát ügyesen eltitkolja .
Lujza megjegyzése fölér jelentőség dolgában a földrengéssel...
Ki kell kerülni, ki kell kerülni...
Mi történnék, ha egyszer csak kifutna lábaik alól a föld, s e kellemes pompa helyett, melyet Schultz Ottó ur bőkezü szeretetreméltósága teremt elé , - a szegénység sovány réme vigyorogná szembe az embert.
- Miért örül, asszonyom, hogy épen most vagyok itt? - kérdezte a doktor.
- Fontos beszédem van önnel.
- Parancsoljon velem.
- Előbb igérje meg, hogy nem igyekszik félreérteni azt, amit mondani fogok.
- Megtettem valamikor?
- Köszönöm, - soha.
Ez az ügy azonban, melyről bizalmasan értekezni akarok önnel , sokkal fontosabb, semhogy mosolyogva lehessen beszélni róla.
Kérem, kedves fiam, ne mosolyogjon...
Nem is képzeli, mily nyugtalan vagyok...
- Ha nem tudnám, hogy Lujza kitünő lovas, magam is nyugtalan lennék, igy azonban nem látok okot.
- Szegény fiam, - felelte Adamovics mama, s csudálkozva nézett a doktor szeme közé: - mily rettenetesen naiv ember maga...
Ne feledje, hogy ezuttal az anya beszél önhöz .
Ismeri nézeteimet Szentgáliról; tudja, hogy ezt a gentlemant sohasem imádtam... okaim voltak reá, borzasztó embernek tartottam...
Találja tehát természetesnek, hogy neheztelek önre.
- Reám, kérem?
- Önre, Ottó, önre; ön hozta ide és ön az oka, hogy e látogatás óta nyugalmamat tökéletesen elvesztettem.
Egy anya szive, uram... egy szerető anya szive!
Mein Gott ! ez az, a mit önök oly nehezen képesek megérteni...
Önnek például sejtelme sincsen róla, mi forr most az én anyai szivemben, pedig kitalálhatná.
Ebben a tekintetben önök azonban bámulatosan egyformák.
Isten őrizz, hogy gyanusitani akarnám ön előtt én - a szerető anya - tulajdon gyermekemet - vannak azonban pillanatok...
Igen, igen , vannak az életben pillanatok, midőn az anya segélyére kell, hogy siessen gyermekének , ha veszedelemben látja...
Schultz doktor lassan, megnehezedve, mintha ólmos zsákot emelne hatalmas vállán, kelt föl a székről, s lépett a veranda faragott oszlopához, honnan alkalmas kilátás nyilt a serpentin utra.
- Nem látom... mormogta maga elé.
- A fák elfödték, - jegyezte meg a derék hölgy s oda járult komoly méltósággal a doktor mellé.
- Jegyezze meg magának, Ottó, hogy a női szeszély következményei kiszámithatlanok .
Okosabban tette volna, ha azt az urat nem hivja ide.
Szentgáli végre is szép ember ...
Igen... és érdekes, most már érdekes, azelőtt nem volt érdekes...
S főleg szép ember , édes fiam, - ön nyilván tudni fogja, hogy ez nálunk mit jelent.
Gyengeség, semmi más , - de sokat jelent.
Harcolhatnak önök a szellem jogai mellett ezer esztendeig.
Nem mennek semmire.
Az első érdekes, szép férfiarc egy perc alatt romba dönti előttünk mindazt, a mit önök ezer esztendő alatt épitettek.
Szomoru, hogy igy van, - de mit tegyünk?
A szép végre is szép.
Önök sem lelkesednek a csunyáért, mi sem.
Nincs mit egymás szemére vessünk, - egyformák vagyunk és soha ebben a gyengeségben meg nem változunk.
Legyen szives, kérem, gondolkozzék egy kicsit ezen a nagyon bus, de igaz dolgon és be fogja látni, hogy tapasztalataimat és anyai tanácsaimat igénybe kell vennie, különben talán önmaga szerez tapasztalatokat, s ez... azt hiszem... nem lesz valami kellemes...
Schultz doktor megfordult.
- Asszonyom, - mondta lesütött szemmel s megrázta sörényes, vastag fejét, mely ugy állt testének törzsén, mint a szikla, - mindent megértettem, a mit ön elmondani jónak látott.
- Semmi olyast nem mondottam, a mit kivételesen kellene megérteni, - védekezett nyugtalanul Adamovics mama, s a legmélyebb zavarral nézett a doktorra, ki nyugodtan vonogatta vállát, s öblös füsttömegeket fútt szivarjából a levegőbe.
- Fölösleges, hogy a kivételeket figyelembe ajánlja, vagy föltevésük ellen tiltakozzék, - folytatta hideg, kimért hangon, - megértek magamtól is mindent .
Szeretem Lujzát, - ezt önök jól tudják, - porkolábja azonban nem leszek.
Lujza szabadon teheti azt, a mi eszébe jut.
Morális fogalmaim között - a feltételes morál fogalma nem szerepel.
Ezt rég kijelentettem, - tudhatják.
Midőn megkértem és megnyertem Lujza kezét, tisztában voltam azzal is, hogy sok szeszélyes kinzást fogok elszenvedni, mig meggyőzöm róla, hogy becsületes ember vagyok , a ki méltatlan bánásmódot nem érdemel.
Van valami kifogásuk ellenem?
Adamovics mama bűnbánattal kulcsolta össze kezeit, s majdnem síró hangon ismételgette:
- Nincs, nincs, nincs...
- Lássa kérem és Lujza mégis rosszul bánik velem.
Ön, asszonyom, legjobban tudja , hogy sok apró, fájdalmas tűszurást kellett már eddig is elszenvednem.
Az én cimem: jó ember; egyenlő azzal, hogy buta ember.
Kérem!
Ne szakitson félbe, - nem azért emlitem ezt a cimet, mintha nem érdemelném meg.
Ki tudja, hátha csakugyan megérdemlem.
Lehet , hogy csupán egyéni hiuságom tiltakozik ellene, s mások aláirnák.
Ez az én jó butaságom azonban nem tartozik az örökös tőkék közé.
El lehet fogyasztani ezt is.
Ön adja éppen tudtomra, kedves mama, hogy Lujza most egy csapásra akarja az egészet elfogyasztani.
Nyilván arról is meg van győződve, hogy nekem semmi sem fáj.
Eltűr az én ismeretes vastag bőröm minden szúrást.
Nem szisszenek föl, ha még olyan fájdalmas is.
El lehet velem követni mindent, még hitványságot is.
- Az istenért, fiam... fiam... kiáltotta elhalványodva Adamovics mama, - mit beszél ön, mit hisz ön?
- Bocsánat, - felelte fagyosan az orvos, s egy percig összeharapott ajakkal , meredten, hallgatva állt.
Megrengett a vastag, párnás izom azután mindkét vállán, s koppant minden egyes szó ajkán, mint a kő.
Adamovics mama reszketve, erőtlenül hanyatlott vissza székébe, s rémülten bámult a doktorra.
» Ez iszonyu... ez iszonyu ...« rebegte tehetetlenül.
- Sajnálom, hogy titokban egyformán gondolkozunk - folytatta megvetéssel az orvos.
- Ön is attól fél, asszonyom, a mitől én.
Intését megértettem, - kijelentem azonban , hogy nem fogom védeni magamat.
Efféle szerepre nem vállalkozom.
Ha Lujza azt hiszi , hogy egy ily sebezhetetlennek látszó, nehezen mozduló, lomha mammuth, mint én , halálra döfhető a nélkül, hogy kinjában felorditson, s megsebzőjét dühe vadságában elgázolja, - ám próbálja meg.
Azt kivánta, hogy hozzam ide Szentgálit, látni akarja .
Megtettem.
Egy szóval se adtam tudtára, hogy kivánsága fájdalmat okoz és sért.
Azután levelet irt ennek az urnak, a melyre választ kapott.
Nem mutattam, hogy mit gondolok a dologról.
Ma meg kilovagolt egyedül.
Nem szegültem ellen.
Keritettem lovat, magam segitettem nyeregbe, s szeliden figyelmeztettem, hogy vigyázzon - oh! nem magára , hanem - a lóra.
Hallotta ön is, asszonyom, - azt a lenéző mosolyt azonban nem látta Lujza ajkán, melynek fullánkja az én mellembe tört...
Én azt is észrevettem.
Nagy tévedés tehát, ha azt hiszik önök, hogy bennem semmi szinészi tehetség nincs.
Tán több is a kelleténél.
Ki tudja, jutottunk volna -e idáig, ha Lujzával idejében éreztettem volna, hogy bizonyos kényes dolgokban megszünik vastag husom érzéketlensége, s feltámad bennem a rossz ember...
- Ottó, Ottó, - ön félreért engem...
A doktor szárazon felelt:
- Ismétlem, hogy mindent ugy értettem meg, a hogy ön sejtetni jónak és szükségesnek látta.
Ne feledjük kérem a kifejezést: szükségesnek, különben nem tette volna.
- Anyai aggodalom... ne értse félre...
- Nem, nem -
- Fecsegéseim... nem tehetek róla; olyankor is beszélek néha, ha nem szükséges...
Schultz doktor mutatta, hogy nem kiván mentegetődzést.
» Asszonyom, ön már túl van azon a koron, midőn hasonló dolgokról meggondolatlanságból beszél az ember.«
Adamovics mama belekapaszkodott ebbe a szalmaszálba, s majdnem könyörögve rebegte:
- Nem vagyok tul, édes fiam, nem vagyok tul...
Téved, ha igy gondolkozik, - mindig az volt egyik fő gyengeségem, hogy kelleténél többet beszéltem.
Öröklött természet ; sohasem tudtam leküzdeni.
Élénk fantáziám... boszankodásom a báróra, kit sohasem soroztam a szeretetreméltó emberek közé... rokonszenvem ön iránt, a kinek kitünő tulajdonai által el vagyok ragadtatva... elfogulttá tettek...
Nyilatkozataim nem birnak semmi fontossággal.
Ön okos ember... fényes logikája helyes utra fogja terelni önt; nem marad ezen az iszonyu uton, melyre lépni akar..
Ne csodálkozzék, fiam, hogy ily zavart vagyok; kétségbe kellene esnem, ha azt látnám, hogy esztelen szavaim után indulva, oly borzasztó gyanuval illetné Lujzát, melynek lehetősége teljesen ki van zárva.
Leányom ismeri helyzetét.
Szentgáli bukott ember, - inkorrektül viselte magát...
Szép ember, az igaz, - de olyan, mint a hibás gyümölcs: belül meg van romolva.
Biztosithatom, igen, én életemmel állok jót érte, hogy Lujza sohasem szerette ezt a szörnyeteget.
Soha, uram, soha!
Higyjen nekem; én figyelemmel kisértem mindent, a mi közöttük történt.
Nem titok anyai szemeim előtt semmi.
Ismerem legbizalmasabb szituacióikat is.
Felvilágositásaimban tehát tökéletesen megbizhatik .
Lujza becsüli önt.
A doktor vállat vont.
- Becsül és nem szeret.
- Őszinteséget kiván? - lelkendezett frissen éledő reménynyel Adamovics mama, s forralta, vágta, tüzelte egész lényét a lázas buzgalom, hogy iménti hibáját valami módon jóvá tegye, - őszinteséget, igen... igérem, hogy őszinte leszek.
Azt akarom , hogy meg legyen velem elégedve.
Nyiltan fogok beszélni... egészen nyiltan...
Ön okos ember; fényes logikája helyes utra fogja terelni önt...
Szerelem, mondta ön.
Az még nincs, felelem én és jót állok azért, a mit mondok.
Ugy van, fiam, Lujza becsüli önt , de még nem szereti.
Egyszerű embernek tartja, igen, igen... ez a legjobb kifejezés és kevésbbé érdekesnek, mint azt a szörnyeteget.
Istenem, ki tehet róla! a szivnek parancsolni, uram, ön okos ember, be fogja látni, hogy ez lehetetlen...
Nincs azonban kizárva, hogy a helyzet idővel megváltozik.
Most az a legnagyobb baj, hogy itt vagyunk a báró közelében.
Utazzunk el azonnal.
Akarja?
Még ma.
- Itt maradok; - felelte az orvos.
- Az lehetetlen!
- Azt hiszi, hogy a futás használ valamit?
- Uram, ön nem olyan okos ember, mint a minőnek látszik, - fakadt ki a derék asszonyság, s alig tudta sietségében a szükséges szavakat megtalálni.
- Nem tudja felfogni, hogy a távolság öl?
Emléket, szerelmet, mindent...
Tapasztalásból beszélek ; korom feljogosit reá, hogy biztos nyilatkozatokat tegyek.
Utazzunk el és meg fogja látni, hogy ennek az egész kinos dolognak azonnal vége szakad.
Oh, mein lieber, én jobban ismerem a női szivet, mint ön.
Tudom, hogy a távolság egyenlő a feledéssel.
Ha Lujza egyszer... anya lesz... ön érti, hogy mit gondolok...
Minden el lesz temetve .
Nevetve emlékezünk reá, mily képtelenségekre tévedtünk...
Hallgasson tehát tanácsomra és hagyjuk el rögtön a fürdőt.
Lemondok önért gyógyvizemről is, a levegőről is, mely idegeimre jótékonyan hat.
Kivánják életemet és én azt is feláldozom.
Oh, az anyai sziv, barátom, az anyai sziv...
Megyek és kiadom a parancsot az utazásra.
Holnapig készen leszünk.
Őrültség volna, ha Lujza makacsságával és lényének büszke ellenkezésével erőszakkal akarna szembeszállni.
Simán, okosan, gyöngéd ravaszsággal mindent el lehet érni, erőszakkal semmit.
Utazzunk, fiam, utazzunk!
Schultz doktor lomha nyugalommal szivarozott.
Egyszer-kétszer fölnézett a homályos serpentin utra, azután levette kalapját s megsimogatta fején szürkülő, sörényes haját, mely homloka felé feltünően gyérült.
- Itt maradok, asszonyom, - mormogta egykedvűen.
Adamovics mamát ez a hallgatag egykedvüség még inkább megrémitette.
Ugy tetszett , mintha tűz lobogna a doktor félig lecsukott pillái alatt, s hogy ez a nyugalom hasonlatos a vihar előtti csendhez.
Ki fog törni az orkán...
Tele van a levegő villamossággal, perzs-szag érzik...
Adamovics mama ösztönszerüen érezte, hogy elérkeztek a forduló ponthoz.
Udvariasság, illem, gyöngédség itt többé nincsen helyén.
Tisztába kell jönni a helyzettel.
Adamovics mama tehát határozott, nyers , kiabáló hangon, mélyen elpirulva, durván támadt az orvosra:
- Uram! azt hiszi, hogy leányom megcsalhatja önt?
- Meglehet... felelte hidegen a doktor.
- Ez alávalóság!
- Fakadt ki a derék asszonyság, s egy pillanat alatt megváltozva , gyülölettel nézte az orvost.
Minden idege reszketett a felindulástól.
Majdnem rikácsolva kiáltott a doktorra:
- Hogy meri megsérteni nejét?
Szégyen!
Vonja vissza sértését, vonja vissza...
Uram , én nem találok szavakat...
Hagyjon magamra, menjen, szégyelje magát!...
Igy megsérteni leányomat!
- Mérsékelje dühét, asszonyom, - felelte szánakozó pillantással az orvos és menni készült.
- Az ön kitörése szinpadias.
- Komédiásnak tart?
Ugy ?...
Még ez is!
No, hát tudja meg, hogy én önt egészen pórias , egészen közönséges embernek tartottam az első perctől kezdve.
Tudja meg, igen ... tudja meg... számoljunk le, - hogy az a figyelem, melylyel kitüntettem, nem volt őszinte, mert ön nem elég gentleman, nem elég vérbeli, nem elég előkelő arra, hogy magamhoz hasonlónak tartsam.
Ön csak gazdag, - semmi más.
Jegyezze meg, hogy ön csak gazdag - értette? - és azzal punktum.
Gyanusitani meri leányomat... anyai kitörésem szinpadias?
Igen?
Gyönyörű udvariasság, mondhatom!
Méltó önhöz és ahhoz a polgári fészekhez, melyből származott!
Adamovics mama tikkadtan, elfulladva rogyott vissza helyére, - majd ismét felugrott és végig mérte önmagából kikelt arccal az orvost, ki megvető hidegvérrel fogadta ezt a fergeteget és nem adott választ.
- Hagyjon magamra, uram, - nem akarom önt látni addig, mig gyalázatos szavait vissza nem vonja.
El az anya szemei elől!
Meg fogom büntetni önt.
- Drága mama, - felelte szárazon a doktor és ott hagyta a reszkető hölgyet, - ön egyszerüen nevetséges.
Adamovics mama dadogva, lélegzet nélkül, dühvel kiáltotta a távozó orvos után:
- Ön pedig buta!
Értette, szemtelen ember... buta... és én le fogom sujtani önt...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE