Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Asbóth János
Álmok álmodója
Keletkezés ideje
1878
Fejezet
4
Bekezdés
681
Mondat
2421
Szó
38561
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
NEGYEDIK KÖNYV. DARVADY ZOLTÁN MINDENT ELVESZÍT ÉS MINDENNÉL TÖBBET NYER.
I.
Az egész napnak folytán eszembe sem jutott kimenni .
A levelen kivül úgy megfeledkeztem mindenről , a mi van , hogy nem volt semmi , a mi eszembe juttassa , hogy oda künn is létezik világ .
De a homálynak beálltával az elhagyatottság borzalma és egyuttal olyan valami kergető érzés szállt meg , mintha czéltalanúl és reménytelenül bár , bolyongnom kellene annak nyomában , a miről éreztem , hogy elérhetlenül veszve van .
A szélesebb utczák - vajmi keskenyek ezek is - tömve voltak tolongó emberárral ; a szűk sikátorokat , a félreeső városrészeket bolyongtam be , mig vérem lázas lüktetése ébresztett fel és figyelmeztetett , hogy az I RMA lakásához vezető corte bejáratán állok .
Mint bűnös lapultam a falhoz és siettem észrevehetetlenül tova a legmélyebb árnyban , tele remegéssel arra a gondolatra , hogy ellenséges véletlen I RMÁ -t hozhatná utamba .
Inkább szerettem volna , hogy elnyeljen a föld , semhogy vele itt találkozzam .
A R IVÁ -n voltam .
Késő lehetett .
Nagy időközökben vetődött elő egy-egy emberi alak .
Csöndes volt a laguna .
Viz és ég mélyen kék .
Derengő homályban emelkedtek ki templomok és paloták .
Álmosan pihentek hosszu sorokra kikötve a fekete gondolák .
Kisérteti némaságban a nagy hajók óriás testei ; csak itt-ott pislogott rajtuk egy-egy lámpa .
Csak néha-néha hallatszott át róluk egy-egy rövidre szakított emberi hang .
A világ ki volt halva .
Hogyan tudja ez a V ELENCZE örökké azt tükrözni , a mi lelkületünkben van ?
Kiholt világban egyedül lenni : ez az érzés szállott meg .
Egész idegrendszerem összerezzent , midőn gyors léptek közeledtek a piazettáról .
Egy nő volt , férfi kisérővel .
Ijedve álltam egy oszlop árnyába ; vérem keringését állitotta meg az a nem tudom honnan , miért eredt gondolat , hogy I RMA .
Homályon és távolságon keresztül hatolni erőlködtem nézésemmel .
Láttam őket gondolába szállni és annak sátrában eltünni .
Majd kinéztem szemeimet , hogy az ablak kis nyilásán betekinthessek és nem láttam semmit sem , mint hogy a gondola lassan tova indúlt .
Mindinkább közeledett egy nagy hajóhoz .
Oldalához feküdt .
Két árny felhaladt a lebocsájtott lépcsőn .
A fedélzeten egy mécses bukkant fel .
Minden csöndes , mozdulatlan .
Aztán a hajó belsejében a kerek ablaknyilások egy során át fel-feltünt tovahaladásában a mécses .
Néztem , néztem , és semmi egyebet nem láttam , és mégis úgy láttam I RMÁ -t a hajón idegen emberrel - és a kínos képzeletek változata gyötrött - és későn , későn haza kerűltem , fáradtan , kimerűlten , csaknem összeesve , ágyamra dobtam magamat és nem tudtam aludni majd hidegtől , majd melegtől , és midőn végre elszenderedtem , álmomban is éreztem , hogyan szorítom össze csikorgó fogamat .
Már korán reggel ébren voltam , és nem tudtam többé álmot találni .
Másnap nem nyugodtam addig , míg ki nem tudtam , hogy ki ment a hajóra .
A kormányos volt feleségével .
Napokon át kinoztam B EPPO -t , küldve őt I RMA után lesbe .
Magam csak éjjel jártam ki .
Visszatértét félelemmel vártam , gyötrődve , hogy mi hirt fog hozni .
És mindig boszankodtam ügyetlenségén , ha avval tért vissza , hogy vagy egyátalán semmit sem észlelt , vagy csak olyant , amiben semmi sem volt képzelmeimet igazoló .
Ritkán járt ki , egyedül , vagy a színházba , vagy csak sétára , melyről ismét hazatért ; hozzá nem ment senki .
Egyszer azt a hírt hozta , hogy I RMA elutazik .
Az ujságban olvasta .
Csakugyan az idénynek és az operai előadásoknak már régen vége volt .
A művészek már mind elszéledtek más szinházakhoz .
Jövő vasárnapra írták a velenczei lapok I RMA elutazását L UCCÁ -ba .
Szombaton egy csomagot kaptam .
I RMÁ -nál maradt egyik könyvem volt .
Hogyan forgattam keresztül-kasúl csomagolást és könyvet egy betű , egy jel , annak egy nyoma után , hogy nála volt .
Semmi .
De annyit tudtam , hogy másnap utazik .
Most láttam csak , hogy eddig V ELENCZE nem volt kihalva .
Most éreztem csak igazán üresnek .
Most már nappal is kijártam , de minden czél , minden terv nélkül .
Napról-napra nyomorékabbnak éreztem magamat .
Nem tudtam kiállani a napnak hevét .
Olyankor , ha a sirocconak alig észre vehető áramlata tette nyirkossá a köveket , és a sikkasztó nedves melegben elalélt egész idegrendszerem , sem járás-kelésben , sem pihenésben nem tudtam helyemet találni .
Néha megdöbbentem arra az érzésre , mintha a szilárd kövezeten csupa szalmazsupban járnék .
Vagy magasabban , vagy mélyebben volt a talaj , mint a hova lábamat raktam .
Majd beleütődtem , majd belesülyedtem .
Meg kellett állanom , hogy ne kezdjen velem forogni a világ .
Reggelen- és esténként elébb egyszer-egyszer , majd olyan rendesen , hogy már félig vártam , hallottam megkülönbözhetetlen zúgást , mint távoli harangét és fejem szédült .
Szabad levegőt !
Természetet !
Vadont !
Nem tudtam megmaradni V ELENCZÉ -ben .
Először lélekzettem szabadon , midőn a svajczy határ óriás bástyáiról tekintettem vissza a lombard sikság violaszin ködének fátyolán keresztül messze átfehérlő sürü-apró városokra és campanillekre .
Milyen éltető volt a magas bérczszoros hűs levegője !
Mint éreztem tágúlni bágyadt szemeimet a havasok fehér lapjainak látására !
II.
A W engern - Alp havasi háza volt az első hely , a hol maradásomat tudtam találni .
Minél inkább fordúltam el embertől és világtól , annyival inkább tudtam belemélyedni a természetbe .
De e zordon magány fenségéig nem tudtam nyugalmat találni a természetben sem .
Emberek és emberi intézmények riasztottak el mindenünnen - tovább , tovább és bántották ingerlékeny idegzetemet mindenütt , a meddig póstakocsi , gőzhajó , vasút volt .
Egy-egy kirándulásban a jegesre éreztem visszatérni erőmet .
Mi az a gyönyör , melyet az egész szervezetet igénybe vevő ily merész fáradozásban érzünk ?
Csupán a természetben való gyönyör ?
Nem : a gyönyör önmagunkban , abban , hogy küzködve nehézségen győzünk , hogy erőnk kifejlesztésével együtt fejlődik önbizalom , önérzet , önbecsülés .
V ELENCZE síma márvány-koczkáján tétovázott léptem , fejem szédült ; a jegesek azúr-kék szakadásain bizton haladtam keresztűl , és nyugodt szemmel tekintettem a mélyen alant zöldelő vízbe .
Pedig itten egy megcsuszamlás halál .
De nem haláltól szédültem , hanem élettől .
Hanem visszatérve ily kirándulásról is a népes vendéglőbe , a természet ledér udvarlóinak rajába , bántalommá vált ismét minden pillanatom .
A magányos havasi ház a korai idényben még nem volt a vándor-csoportok tanyája .
Egyszer-egyszer jelent meg valami egyszerü ember , és ment tovább a túlsó völgybe rövid pihenés után .
Ugyszólván magam voltam a háznéppel és csöndes éjjeleken át még inkább magam a J UNGFRAU óriás hótömegeivel .
Napokig mentem , mindég előttem e hótömegek , míg ide jutottam .
Most közvetlen előttem emelkedtek , fenséges mozdulatlanságban , nyoma nélkül a nyugalmat háboritó életnek .
És törpe völgynek tetszett volna alattuk a havasi ház magaslata , ha nem tanuskodott volna messze szabad kilátás , csöndes szikla-omladékok némasága , és az ezeknek sárga tömegeiből emelkedő sötét vihar-fenyő , hogy fölötte vagyunk az emberi lakhelyek nyomorának .
Ablakomból úgy tetszett , mintha csak puska lövésnyire kellene áthaladnom a sziklamezőkön , hogy kezemmel foghassam az óriás gúla tiszta havát .
Itten béke van !
Ez ezred éves , megközelíthetlen , zavarhatatlan tiszta tömeg mellett eltörpűlnek lázas szenvedélyeink , hiú vágyaink múló czéljai !
Miért e lázak , miért e vágyak kínjai ?
Ezek a tömegek , mintha nem múlt volna el egy pillanat , állani fognak változatlanúl azon módon , mint ma , midőn lázainknak , vágyainknak , önmagunknak nem lesz nyoma semmi többé , sehol a világon - nem lesz meg még a puszta emlék sem .
Miért hogy hajhászva kétes gyönyört , fosztjuk meg önmagunkat örökké a létnek egyetlen tiszta gyönyörétől : a nyugalomtól ?
Miért nem tudunk tanúlni a természettől ?
Miért akarással háborítani a létnek békéjét ?
Megértettelek természet : boldogság csak a békében , béke csak a lemondásban van .
Ismét ama napjára fordúlt a hét , a melyen leveleinek egy-egy mását küldtem el I RMÁ -nak .
Nem mulasztottam el most sem .
De minden keserüség nélkül , csöndes bánattal , fájó szánalommal másoltam egyikét ama leveleinek , melyekben egy kielégíthetlen természet kínja zokog .
Némber !
Mennyi van benned boldogságra és boldogításra való !
De vágynak olthatatlan szomjában , telhetetlenség és csömör kínjai között hánykódva , boldogságod csak a mámor pillanata és keserű , panaszos , sivár boldogtalanság a mi előtte , a mi utána van .
Boldogtalan ! mindent megbocsájt , a ki mindent ért .
Ez olthatatlan szomj nélkül nem volnál az a dús természet , a ki vagy .
Fájó szánalommal gondoltam I RMÁ -ra , kopár meredélyek partján ballagva .
A környezet rideg fensége édes mosolyra engedett egy szakadásnak megközelíthetlen ölében : sürü mezőben virított a havasi rózsa .
Úgy vágytam utána ; meg kellett kapnom , ha soha vissza sem térnék .
Megkaptam .
Vissza is tértem egy marékkal tele .
És újra vágyam volt : elküldeni a levéllel együtt , béke , bocsánat , enyhülés jeléül .
De mi érkeznék hozzá ?
Egy csomó száraz gally .
Nem a mi életünk forró lüktetésébe való e virág .
Ledobtam a mélységbe .
Hadd örvendjen hűs nyugalmának haláláig .
Neki lehet .
Nekünk nem , - csak a halál után .
III.
És nehány héttel utóbb ismét V ELENCZÉ -ben voltam .
Leveleim elfogytak .
Sorra elküldtem mind .
Ekkor volt , hogy történetből kezembe került egy hirlap , melyben I RMA nevén akadt meg szemem .
Azt írta , hogy a F ENICE nyári idényt nyitott meg , melynek előadásaiban I RMA fog énekelni .
Ha eddig legalább egy-egy levelet küldhettem I RMÁ -hoz hetenként , mostan , midőn ezekből kifogytam és érzületemmel ellenkezett , hogy a játékot újra kezdjem , egy ujabb elszakadásnak ürességét éreztem , mely még türhetlenebbé vált , midőn a lapnak híre felelevenitette a régi emlékeket .
Nem gondolkodást , még kevésbé tervet , csak ösztönt követtem , midőn visszatértem V ELENCZÉ -be .
Igaz , nem ellentétes érzelmek , nem küzdelem nélkül tettem .
Hitegetnem kellett magamat , hogy nem gyöngeség , a mi oda húz .
Végre is , mondám , mindenkinek van joga V ELENCZÉ -ben lenni , és ha én oda megyek , abból nem következik egyéb semmi , mint hogy ott vagyok , mint száz és ezer más .
Daczára annak , hogy az utóbbi években a lidói tengeri fürdővel együtt divatba jött második velenczei idényt tartani a nyár derekán , midőn a tikkasztó hőségben a velenczei uraságok azt hitetik el magukkal , hogy hüvösebben vannak a vizből kiemelkedő márvány palotáikban , mint a campagnának tavasszal felkeresett nyári lakaiban , az idegenek pedig , - igaz , hogy jó részt csak olaszországiak - a L IDÓ hullámverését veszik ürügyül : daczára ennek , nem V ELENCZE iránti első szerelmem világitásában tünt fel előttem ezuttal a lagunák városa .
A havasok friss levegője után mindjárt az első belépésben valami fullasztó volt , és kivéve tán a P APADOPOLI grófok tündéries kerti estélyeit , a nyári idény e culmináló ünnepélyeit , csak lankasztóan hatott reám minden a nyári V ELENCZÉ -ben .
A L IDÓ hullámainak ringató játéka , mely időközről-időközre mint tollat felkapja az embert , hogy ép oly gyorsan tova haladván a partra törő hullámfal , ismét letegye , ruganyosságot csalt a tagokba ; a parti puha meleg fövényben heverés , mely alatt a szervezetnek belsejéig hatolhattak a tenger vizét leszárító napsugarak , sajátos , rejtelmes kéjjel töltöttek el , melybe mélán vegyült az elveszett kedvesnek emlékezete : de e csalfa ruganyosság , e bágyasztó kéjelgés után annyival inkább nyert erőt a visszahatás , és hosszú órák , félnapok teltek bele amaz önfeledt semmittevésbe , mely nem élet , hanem csak vegetátió , és melyben az elmét is mozdulatlanság lepi meg , midőn a szemet önkéntelenűl le bilincseli a fénylő tenger távol láthatárán mozdulatlanoknak tetsző , de az optikai csalódás által a tenger szine fölé a légkörbe emelt vitorlások meseszerü tüneménye .
Ez volt főfoglalkozásom .
Napról-napra halasztottam a F ENICÉ -t , a hűvös templomokat és galeriákat nem mertem látogatni , mert I RMÁ- val féltem találkozni .
És ha a piaczon , vagy épen a szük utczákon távolról feltünt valamely szürke-fakó szinekbe öltözött női alak , ijedelemtől dobogott szívem , míg meg nem győződtem , hogy - nem I RMA .
IV.
Minden este öltözködtem , hogy a F ENICÉ -be menjek .
Mindannyiszor megakadtam Florián kávéházánál .
Csak útközben veszek egy granatinát , mondám magamnak .
Bevárom a ballet végét , mondám azután .
Holnap megyek , mondám végre , és eltelt az est a piaczra messze kitolt szék-tömeg közt nyüzsgő hüsellők nézésében .
Utoljára is azt hiszem az az eszme vitt a színházba , hogy beülök egy szinpad melletti sarokpáholyba , arra az oldalára , a hova a csillár világítása nem hatolhat ; mert az a két érzés vivódott bennem , hogy szeretném I RMÁT nézni , hosszan , zavartalan , úgy a mint csak szinpadra kiállitva lehet valakit nézni , de nem tudnám elviselni azt , hogy ő nézzen és talán nevessen engem .
Nem volt a színpadon , midőn beléptem .
A leghátulsó , legsötétebb zúgban vontam meg magamat .
Semmit sem láttam , semmit sem hallottam a folyó jelenetből : csak I RMA belépését vártam .
Minő fenség !
Mennyi nemesség alakjában , tartásában , ábrázatában !
Hogyan tudta viselni az antik fehér ruhát !
Soha nem láttam élő lényt , mely mintha a görög szobrok sorából lépett volna ki , úgy mint ebben a jelmezben ő .
Honnan veszi ezt a nemességet , ha olyan , mint a minőnek magát utolsó levelében mutatta ?
Midőn nagy áriájára intett a karmester és egy pillanatra néma csendbe merült az egész ház az a gondolat villant rajtam keresztül , hogy első hangjainál kiülök hirtelen egészen előre , a szinpad melletti szögletbe , a hol a legerősebb világítás esik reám , a hol , meg voltam győződve , tüstént látnia kell .
Egy pillanat alatt ott voltam .
Soha gyorsabban nem követtem elhatározást .
Nem tudom mi szállott meg , hogy azt kivántam , hogy a váratlan látástól zavarodjék meg , akadjon fel .
Azt hiszem szerettem volna a botrányt .
Szerencsére jobban tudott magán uralkodni , mint én .
Meglátott azonnal .
De csak egy pillanat volt , hogy rajtam függött csodálkozó szeme .
Arczában egy vonás nem változott .
Mégis mintha hangja vibrált volna .
Mindenesetre máskép énekelte első tactusait , mint utólszor hallottam .
Elhalóbb volt csengésük .
Nem mintha énekelné őket , mintha öntudatlanúl fakadnának kebeléből halkan , panaszosan .
Csak a crescendoban látszott ébredezni , hogy majdan magával ragadja az egész házat szenvedélyének villanyos tüzével .
A ház tapsolt , tombolt , mintha először hallotta volna ezt az éneket .
Zavar fokozta -e önkéntelenül a müvészi hatást ?
Avagy zavartalanúl tudott új hatásokra emelkedni ?
Ki tudná nekem megmondani .
Ha a szinpadon volt nem vettem le róla szememet .
Ez jogom volt .
Ezért fizettem .
A szinfalak közt , bár jól oda láttam , ignoráltam .
Nem volt többé jogom , tekintetét úgy mint egykor keresni .
Mégis nem lehetett észre nem vennem , hogy egy lombos decoratió rejtekéből rajtam függ tekintete .
Egyéb -e ez puszta természetes kiváncsiságnál ?
Szerettem volna olvasni szeméből ; és mégis nem tudtam oda nézni .
Hanem fogtam magamat és egyik páholyba látogattam , a hol női ismerőseim közül a legszebbek és legkaczérabbak egyike ült nagy legyezője mögött .
V.
K ÜLÖNÖS , hogy míg addig egyszer sem hozott I RMA útjába a véletlen , és mindig csak a remegésnél maradt , hogy ő az , aki ottan jő , alig hogy a szinházban meglátott , találkoztunk a téren is .
Egész testemen remegtem , midőn egyszerre magam előtt láttam .
Csak midőn elhaladt vettem észre , hogy nem köszöntöttem .
Nem tudtam hogyan fogja venni , de gyötrött a gondolat , hogy szándékos , boszuló sértésnek veheti .
Bármit tett velem , sérteni nem lett volna szabad , mert nő volt .
Midőn ismét láttam a szinházban , a hova most már nap nap mellett eljártam , nem tudtam megállani , hogy tekintetét ne keressem a színfalak közt is .
És panaszos , szomorú tekintete lebilincselte nézésemet .
Mit akar még tőlem ?
Tehát ahoz a fordulathoz jutunk , hogy ő neki van panasza , szemrehányása és én vagyok a bántó ?
Még azután is , a mi köztünk történt , nem akar békében hagyni ?
Ujra szövődjenek egy lehetetlen viszonynak szálai ?
Nem .
Elutazom .
Hová ?
Nem tudom .
Akárhova .
Rosznak elég jó lesz minden hely .
És ismét egyik napról a másikra halasztottam elutazásomat .
Ekkor kaptam megint levelet anyámtól , a hol annyiszor ismételt sürgetéseit ismételte , hogy térjek haza .
Úgy látszék , hallott valamit I RMÁRÓL .
A félénk anyai sziv czélzását véltem leveléből kiolvashatni .
Nem tudtam elég elfogulatlan lenni , hogy belássam , hogy a válságok , melyeken átmentem , igazolták az anyai félelmet .
Elkedvetlenedtem , hogy gyermeknek tekint , akit igazgatni kell .
Éreztettem ezt válaszomban is , melyben megirtam , hogy még ne várjon .
Oh bár siettem volna hozzá , - az anyai szívhez , melyben egyedül van rendíthetetlen , soha nem változó tiszta szeretet .
De mintha daemoni erő bilincselt volna le , nem tudtam elhagyni V ELENCÉ -t .
És mégis menekűlni akartam tőle .
Hosszú , magányos kirándulásokat tettem B EPPO -val , majd a virágos B RENTÁ -ra , majd a világtól elmaradt C HIOGGIÁ -ba , de legszívesebben a tengerbe és posványba elsülyedt régi T ORCELLO -ba , a hol egy-egy oszlopon , egy-egy bolthajtáson kivül csak az ősrégi templom áll még , végmaradványa egy elmerült , egykor V ELENCZÉ -nél nem kevésbé fényes , büszke második laguna-városnak .
Mégis volt erőm legalább a színházba nem menni .
VI.
Egyik reggel ébredve , levelet kaptam , melynek feliratát megtekintve , azt hittem , hogy még álmodom .
De a levél kezemben volt .
I RMA levele .
Egy perczig nem tudtam volna vonásait félreismerni .
Minden czím nélkül apró , sürű betükben így szólt :
» Ön többé nem figyel reám .
Oh , milyen nagyon fáj ez a tudat nekem !
Épen annyira fáj , mint jól esett azt hinnem , hogy egy kevéssé érdeklődik mintlétem iránt .
Most már soha sem látom !
Napról-napra nyugtalanabb leszek .
Most már nem birom megállani , hogy meg ne kérdezzem , kérjem , mondja meg , mit tettem , a miért végkép megvet ?
Kérem adja tudtomra , én adtam -e okot a legutóbbi időben arra , hogy egészen elfeledjen ?
Talán menthetem magam ?
Én nem akarom azt , hogy Önt - nem akarom - boldogtalanabb lennék , mint most vagyok , ha Ön nem gondolna velem többé !
Lássa , én soha , soha nem becsültem , nem szerettem úgy senkit még , mint Önt , és nem tudom feledni soha .
Utóbbi időkben , midőn énekeltem , a szinházban volt mindég , és ez nekem oly végtelen jól esett , hogy ki nem tudom mondani .
Önnek énekeltem , csak az Ön tetszését óhajtottam , azt hittem , azért jön , mert tudja , mily jót tesz vele !
Most is mindig , mikor a szinpadra lépek , az az első , hogy Önt keresem , de már háromszor játsztam üres ház előtt !
Istenem , hogy fájt a szívem .
Ön nem volt ott .
Mit vétettem legutóbb , hogy e jótettét megvonta tőlem ?
Lássa , Ön az egyetlen ember az én világomban , a kinek nem szégyenlem bevallani , hogy igen nagyon szenvedek , sokat sírok , most is , mikor Önnek írok , nem birom visszafojtani könyűimet , az istenre kérem , ne nevessen ki , én nagyon , nagyon , végtelen szerencsétlen vagyok .
» Az egyetlen örömöm eddig az volt , hogy Önt láttam mikor felléptem , most már az sincs , semmim , semmim sincs !
» Oh , hogy szeretném az Ön bölcsessége előtt bevádolni magamat , kipanaszolni magamat az Ön jó , jó és nyugodt , nyugodt és nyugalmat adó szemei előtt , kisírni keservemet , mellyel egész lelkem tele van .
Ne vessen meg kérem , hogy így panaszlok , bocsásson meg , ha terhére van , de lássa nő vagyok és igen nagyon szerencsétlen és nincs senkim , nincs egy lélek , a kinek néha kipanaszoljam kínomat .
Ön tudja szerencsétlenségem alapját , Ön már vigasztalt engem , és én nyugodt is voltam akkor .
» Oh , hogy keresem mindég azokat a szemeket , a melyek annyi erőt képesek adni e nyomorúlt élet elviselésére , és hiába !
Felfogja Ön az én kérelmemet ?
Megérti zilált , határozott alap nélküli panaszomat ?
Adja isten , hogy megértse és hogy Ön olyan állapotban legyen , hogy némileg segithessen gyámoltalanságomon , mely Önhöz kiált segélyért .
I RMA .
«
Első impulsusom az volt , hogy hozzá rohanok .
De viszonyunk egész lefolyása tolúlt nyomban elém , és visszaborzadtam a gondolattól , hogy ily viszonyt újra kezdjek .
Ha I RMA sértett , kaptam elégtételt , többet , mint képzelhetém .
Ha szerencsétlenné tett , nem tette szerencsétlenné magát is ?
Keserüség nem marad bennem semmi és éreztem egyuttal , hogy szeretni nem szüntem meg soha .
Mit tegyek , midőn tán rajtam áll , hogy visszaadjam mindkettőnknek a boldogságot ?
De nem -e vakmerő ábránd , boldogságról álmodozni ?
Nem -e régiebbeknek csupán újabb , bővített kiadása e levél , és mi biztosit az ellen , hogy ismét csak oda vezet , a hová a többi ?
Biztositékot !
Tisztán kell látnom .
Biztosítva csak úgy lehetek , ha szivének rekeszeibe látok .
Ha rejtélyét önmaga megadja előttem .
E rejtélyével együtt elfogja veszíteni dämonságát .
Nő lesz , nem sphynx többé .
Egy lehetőség van : ha mindennél erősebb benne szerelme , ha meg tudom hajlítani magam előtt , akkor szabad mernem .
És miből láthatnám ezt inkább , mintha arra kényszeritem , hogy magyarázatát adja annak , a mit velem tett ?
És ehez képest : igen , vagy nem .
Ez a vallomás keservesen nehéz lesz .
De ha képes reá , akkor az enyém .
E nélkül legfelebb én volnék az övé , és erre többé nem bír rá !
De éreztem , hogy erre alkudoznom nem lehet ; és igen közel fekvő módhoz folyamodtam .
Utolsó levelét , melyben annyi cynismussal szakított velem , nem küldtem volt el a többi másolatok sorában .
Válasz gyanánt elküldöm neki most .
Vagy hallgat erre , vagy magyarázatát adja .
VII.
Sem ezt , sem azt nem tette meg .
Nővel szemben hiába való dilemmát felállítani .
A hol a férfi csak kettő közt való választást lát , a nő bizonyosan harmadik útat vesz .
I RMA levele minden számitásomat és minden elhatározásomat is halomra döntötte .
» Bocsásson meg , « - igy szólt - » még egyszer én vagyok ! «
» Azt hiszem , félreértette legutóbbi levelemet , külömben , - úgy hiszem , - nem lehetett akarata nekem ily fájdalmat okozni .
Mert válasza sziven talált , és ép oly szellemdús lett volna , mint keserü nekem , ha nem kellene Önt , - most az egyszer túlszigorral , vagy azzal vádolnom , hogy büntetését igen roszkor sujtotta .
Istenem , hát olyan hangon volt az a levél írva , hogy Ön olvasásánál csak sérelmére és annak megboszulására tudott gondolni ?
Egy pillanatra sem jutott eszébe azon lelki állapot , melyben lennem kellett , hogy úgy írjak !
Hisz én Önt tökéletes embernek tartom , okosnak , jónak ; miért akarja az Ön iránti érzelmemet így megsemmisíteni , hisz én nem akarok vele Önnek terhére lenni , és nekem igen drága .
» Hisz én csak azt mondtam , hogy igen-igen árva vagyok , és pusztának találom a színházat és saját lelkemet , ha szinpadon kell kiállanom , és Önt nem látom ott ; aztán egy kissé kipanaszkodtam magamat asszonyosan , és arra kértem , jőjjön el egyszer-egyszer oda , a hol láthatom , a szinházba , mert ezzel igen megkönnyíti utálatos életem elviselését , a melyhez , tudja Ön ugy -e , hogy mindenki ragaszkodik , még csak egy szalmaszálat lát , melytől megmentését reméli .
» Én egy jó tettre kértem Önt , és Ön ezt arra használja alkalmúl , hogy büntessen egy oly tettemért , mely magában hordta már a legnagyobb büntetést , és a mely miatt azóta folyvást szenvedek , pedig nem is könnyelmüségből követtem el , hanem sok küzdés után határoztam el magamat reá , hisz erénynek hittem akkor , - ezt Ön , tudom nem érti .
- Most már látom , érzem , hogy egyik életeremet metszettem akkor el , de tudom azt is , hogy jóvá nem tehetem , csak annyit kérek , a mennyit Ön magától is megtett a legutóbbi napokig ; azt , hogy legyen ott néha , mikor játszanom kell .
» Ez volt egyetlen óhajom , ez volt kérelmem Önhöz , melyet még egyszer ismételek , de a melyre nem kértem , és nem kérek feleletet levélben .
» Isten önnel .
I RMA .
«
VIII.
E levél után egészen megváltozott világitásban láttam mindent .
A nyúgodt erő , a méltóság mondhatnám , mellyel írva volt , kicsinyesnek , méltatlannak éreztette velem saját eljárásomat .
A sorok közül panaszló szemrehányásai annál inkább hatottak , mivel önmagamat léptették fel önmagam ellen .
Vádolnom kellett magamat , hogy épen azt tettem , a mit kerülni akartam : sértő , boszuló voltam .
Úgy láttam egyszerre , hogy hozzám intézett feljajdulására hideg gúny volt az , a mivel feleltem .
Ezt nem akartam .
De ezenfelül szerencsétlensége meghatott , gyöngesége ellágyított , és szerelme , mely mindezek mellett oly mélyen és mégis a lemondás tartózkodásával , szinte megnemesűlt eszményiséggel nyilvánúlt : a szánalom vonzódását , az elkövetett hiba jóvátételének természetes ösztönét tetézte és élénkitette mindannak egyszerre ébredő emlékével , a mi a múltban édes vala .
Hiába forgattam elmémben , miért , hogyan gondolhatta erénynek azt a borzasztó levelet , mely előttem lázadásnak tetszett minden jobb érzés ellen .
De hajlandó voltam elhinni és szinte ujjongással olvastam megtagadását , azt , hogy saját érzelmeinek ellenére írta .
Feltételeimet elfeledtem ; tépelődéseimet félrelöktem .
Elhalványúlt minden a szánalom , az általam elkövetett bántalom érzete , a jóvátétel vágya és az előtt a mámoros gondolat előtt , hogy még egyszer győzhet minden tekinteten a szerelem , melyet legyőzni mind a történtek után sem képes egyikünk sem .
A határozók a levél végsorai voltak .
Ha I RMA ezt a szerelmet nem akarná , miért akarja táplálni , éleszteni újra s újra viszontlátás által ?
Ha képes volna magát igazolni , miért térjek annak útjából , a miben boldogságomat kerestem ?
Hogy azután , a mit tett , fél hozzám közeledni , fél a visszautasitástól , nem -e természetes ?
És mégis , a mit mostan tesz , nem -e félénk közeledés ?
Kétes minden .
De mivel minden kétes , minden lehető .
Miért nem fejezi be levelét egyszerűen avval , hogy feleletet nem vár .
Miért mondja , hogy nem vár feleletet levélben ?
Nem gondol -e arra , hogy közvetlen találkozásban egy szó , egy pillanat eligazíthat mindent ?
Tehát újra találkozzunk ?
Igen .
Csak közvetlen találkozás vethet véget e befejezetlenségnek , adhat bizonyosságot , dönthet úgy , vagy dönthet így , de dönthet .
Egyéb semmi .
Nem szabad gyávának lennem .
Bármi legyen az eredmény , nem szabad visszariadnom az alkalomtól , az egyetlen lehetőségtől , hogy találjak befejezést , teljeset , vagy folytatást , lehetségeset , de véget vessek ennek az elviselhetlen hánykódásnak .
Bármi legyen az eredmény , eredményt és bizonyosságot akarok .
Megyek .
Megyek nyúgodtan .
Nem fogom panaszolni az én bántalmamat , nem fogom koldúlni , a mire benső kényszer nem inditja , de meg fogom hallgatni és fogok itélni .
Erre jogom van nekem és joga van neki is .
Lehet , hogy ez az utolsó lépés .
De épen azért meg kell tennem .
IX.
I RMA lakásába lépve , megtudtam a cselédtől , hogy látogatója van .
Átadtam neki kártyámat azzal az izenettel , hogy kéretem asszonyát , hogy fél óra múlva egyedül legyen .
A leány - uj volt és nem ismert - nagy szemeket meresztett reám ennek a sajátságos követelésnek hallatára .
De akármit gondolt , látta biztos elszántságomon , hogy engedelmeskedni kell .
Határozott és biztos parancsnak az emberek többnyire engedelmeskednek , ha nem is tudják miért .
Tudja a parancsoló , gondolják .
A milyen kellemetlenül érintett eleinte , hogy I RMÁ -t nem lelem egyedül , most mégis örvendtem neki .
Előre is tájékozást vártam abból , vajjon kérésemet teljesíti -e vagy sem .
A félóra eltelt ugyanazzal , a mivel eltelt az út : a sajátságos találkozás lefolyását festette ki képzelmem előre , tévelyegve a lehetőségeken , mámorosodva a lázas jeleneteken .
Midőn visszatértem , I RMA csakugyan egyedül volt .
A leány nagy szolgálatkészséggel vezetett be .
Szemei azt a gondolatot árulták el : » mindent értek .
« Pedig semmit sem értett .
De hamar láttam , hogy magam sem vagyok kedvezőbb helyzetben .
Ha félénk , ha bánkodó , vagy ha csábitó nőt vártam : csalódtam .
A komoly nyugalomban , mellyel fogadott , lehetett tán valami bánata a lemondásnak .
De ez csak határozottabbá tette nyugalmát .
Nyilt szeméből sugárzott gyöngéd jóindulat , de szenvedély melege nem ; inkább volt benne talán valami szánalom ; ez még inkább fokozta azt a zavart , mely azonnal véget vetett biztosságomnak , midőn I RMÁ -t a zavarnak árnyán is felül levőnek találtam .
Azt hittem , így viselheti magát nő beteg mellett , a kin sajnálkozik , a kit csillapítani akar , de a kinek kivánságait teljesitenie nem szabad .
Evvel a magatartással szemben fölény nincs .
Talán ha régi lakásán találtam volna , a régi környezetben , leltem volna egy szót a régi hangon .
De idegen helyt idegennek éreztem magamat .
Midőn I RMA intésére az első szobából a belsőbe mentem , hiába jártattam szememet , hogy otthonosságot merítsek a régi , kedves , egyszerü butorokból és ékitésekből .
Mindenütt uj , ismeretlen tárúlt elém , és mindenben ismeretlen szellem .
Semmi rendetlen , semmi naiv többé a szobák berendezésében .
Minden olyan csiszolt , olyan feszes , olyan igényteljes , a nagy szőnyegektől a nagy aczélmetszetekig .
Még egy szót sem váltottunk , midőn leültünk .
És kalapomat sem tudtam letenni kezemből .
Idegen voltam .
Ki tudná megmondani , hogy erejének minő megfeszitésével tudta fenntartani I RMA nyugalmát .
Talán megdől e nyugalom , ha csak egy szó is képes ajkamon kitörni abból , a mi bennem dolgozott , panaszból , szerelemből .
De egy árva szóra nem lettem volna képes olyanra , melyben erő van .
Ismét fölényének egész hatása alatt voltam .
Éreztem , hogy semmit sem érek el , még egy árva mentséget sem .
Végre mégis beszélni kellett .
Küzködtem legalább külső nyugalomért .
Mintha megfojtott volna minden szó .
Mintha nem lett volna levegőm , mintha nem lett volna hangom .
Majd félhangon beszéltem , szakadozott mondatokban .
Legalább okát akartam adni , hogy miért jöttem , és menteni magam , hogy miért válaszoltam levelére úgy , a hogy tettem .
- » Bocsásson meg , hogy eljöttem .
Tudom , nem kellett volna .
Nincs jogom .
De magyarázattal tartozom magának és magamnak .
Ugyanazért nem akartam uj levelezésbe bocsájtkozni , amiért nem voltam képes levelének kivánságát teljesiteni .
Ezért feleltem úgy , a hogy tettem .
Érthetőnek szántam , de nem sértőnek .
«
Többet akartam mondani , de egy szóval nem voltam többre képes .
I RMA csöndes , szomorú , de nyugodt , tiszta hangon felelt .
- » Azt gondoltam , talán szivesen megteszi értem és csak csekélység a mit kérek .
Ha eddig ott volt , gondoltam megteheti , hogy eljőjjön ezután is .
«
- » Igen , ott voltam , mert látni akartam .
De látása szerencsétlenné tett újra s újra .
S mivel mindennek vége van , és mivel hogy akkori levele után folytatása nem is lehet többé : bocsásson meg , ha nem akarom újra s újra feléleszteni azt , a mi nekem csak kín lehet , és ha feledni nem tudom , legalább kerülöm azt , a mi felfrissiti .
Ha úgy kell lenni , hogy vége legyen , legyen vége egészen .
«
Talán mivel kész voltam arra , hogy vége legyen egészen és talán mivel egyuttal felkelve , véget akartam vetni e kínos jelenetnek is : több nyugalommal mondtam utólsó szavaimat .
De egyuttal éreztem , hogy a végső fordulat előtt állok .
Szavaim akármilyen tartózkodók voltak , bennük volt az utolsó felhivás , hogy magát mentse , levelét magyarázza , ha akarja és tudja ; hogy beismerje , hogy kivánsága fen nem tartható , vagy hogy nem áll tarthatatlanságának motivuma : az hogy mindennek vége van , és folytatása többé nem lehet .
Nem értett , vagy nem akart érteni ?
Azt hiszem , nem akart érteni .
Felelete igéret volt , hogy semmivel sem lesz többé terhemre és köszönet , hogy még egyszer láthatott .
Evvel mindennek vége volt .
» Én köszönöm , hogy megengedte , « - mondám és újra éreztem , hogy elszakadunk egymástól ; és még egyszer meghajtva magamat - mint idegen - siettem ki az előszobán , a hol alig volt ideje utamból állani az ajtóban leskődő leánynak .
X.
Hazamenet kábitó zene harsogott elém a M ÁRK -térről .
Vágytam valami kábitó után .
Leültem a sürü tömeg közé , két oszlop mély árnyába , a hol inkább reméltem magamat egyedül érezhetni , mint szobám magányában , tele I RMA emlékével , I RMA arczképeivel , furdaló gondolataimmal .
De ezek a furdaló gondolatok itt sem hagytak el .
Ismét annak a szerencsétlen teremtésnek éreztem magamat , a kinek olyan életet kell élnie , melyből megtagadtaték minden , a miért élni érdemes .
E hangulatnak tompa apáthiájából folyton megujúlva vergődött fel a kérdés , hogy mi magyarázhatja meg I RMA ellentmondással megoldhatlanúl teljes viseletét ?
Féltékeny voltam .
És mindinkább beledolgoztam magamat a gyanúba , a vádakba ; szinte kaczagni tudtam volna önmagamon , hogy mint éretlen gyermek szerencsétlen tudok lenni egy kaczér nő változó szeszélyei miatt .
Kezdtem magamat józanitani és vigasztalni .
Vajjon , kérdeztem magamtól , nem ismerem -e eléggé a szinpadi világot , hogy komoly érzelmeket tudok lényeihez kötni ?
Bámúlni őket , gyönyörködni bennük , mig a szinpadon állanak , méltán lehet .
De csak éretlen gyermek viheti át a szinpad benyomásait magánéletükre .
És ha ezeket a benyomásokat mégis átvinné az ember magánéletükre , mit vihetne át józan elmével ?
Nem -e azt , hogy életük fele hazug öröm és álnok fájdalom közt telik ?
Hogy müvészetüknek kétes eredete és jelleme ámitás .
Alakoskodás , hiúság reá üti bélyegét a legjobbakra is .
A nézőtérről kell szemlélni mindent , a mi a szinpadhoz tartozik : közelről értéktelen hamis .
Igy józanitottam és vigasztaltam magam , és talán még szerencsétlenebbnek éreztem magam , mint annak előtte .
Mert mi tehetett volna szerencsétlenebbé , mint épen a tudat , hogy az egyetlen , a miben még élni , hinni tudtam , értéktelen , hamis .
Mintha csak most kezdtek volna körülöttem társalogni , úgy ütötte meg fülemet élesen egyik szomszéd asztaltól I RMA szinpadi neve .
- » Hát te nem tudtad « - igy ragadta meg a szót az ott ülő fiatal emberek egyike - hogy S IGNORA M IRA a tábornoknak kedvese ?
Hiszen azt mindenki tudja !
Látod ott jön G ... conteval .
Mindég el jön V ELENCZÉ -be , ha itt van kedvese .
Fejembe tódúlt a vér .
Első impulsusom az volt , hogy megrohanjam a szólót .
De meg voltam kövülve párisi tábornokom gyors , hetyke lépéssel közeledő alakjának látásától .
Mielőtt még magamhoz térhettem volna , eltünt ismét a folyton hullámzó tömegben .
Mint egy látomány , olyan volt az egész .
De a szomszédos asztaltársaság ott ült és valamennyie a távozott tábornok után bámészkodott .
Ismét azt akartam tenni , hogy feleletre vonjam a szólót .
Mert mintha egy papirosfalat lyukgatott volna előttem keresztül , ugy véltem most egyszerre mindent látni , mindent érteni .
Nem -e az ő társaságában láttam I RMÁ -t először ?
Nem beszélt -e róla bizalmasan , könnyedén ?
Nem jött -e rövid időközökben minduntalan V ELENCZÉ -be , midőn I RMA itt volt , holott az ő üzletei alig vezették volna különben ide .
És mégis I RMÁ -nál nem találtam soha !
Miért ?
Mert bizonyára egyedül fogadta .
Nem magyarázza -e ez , hogy néha oly óvatos volt , néha minden korlátot félre tett ?
Hogy majd vonzott , majd távol tartott ?
Igen , ez megmagyaráz mindent .
Tehát olyan voltam , mint a férjek , a kik utolsók tudják meg , a miről mindenki beszél ?
És mégis fel voltam zudúlva az ellen , a ki úgy beszélt erről a dologról , a mit mindenki tud , és a miről ezért beszélni is fölösleges .
Igen , mert százszor is igaz az , hogy az ember tudhatja hogy vonzalmát méltatlanra vesztegette , tárgya értéktelenné , sőt gyülöltté válhatott , és mégis másoktól nem akarja ugyanazt hallani .
Szükségem volt minden józan eszemre , hogy nevetségessé ne tegyem magamat oly fellépés által , melyre hiába kerestem volna jogczímet .
Forrongó szívvel siettem lakom magányába .
Álmatlan éj után I RMA arczképeit láttam a napvilágnak első sugarában .
Ez az utolsó , a mi megmaradt .
De ellököm utolsó emlékét is .
Összeszedtem a képeket , melyeket mámoros órában kaptam tőle .
Boritékba tettem , melyre ráirtam a tábornok nevét .
És az egészet második boritékban visszaküldtem annak , a kitől kaptam .
---------------
» Ön igen kegyetlen és még inkább igaztalan ; azon férfiú hozzám teljesen idegen !
I RMA .
«
Ezeket a sorokat kaptam tőle válaszúl .
És még egy utóirat :
» Miért nem égette el őket , ha nem akarta megtartani ?
Ennyit Öntől nem érdemlek , higyje el , nem .
Oh kérem , kérem , maradjon olyannak előttem , a minőnek ismertem , ne igyekezzék minden áron közönségesnek látszani előttem , hisz kétségbe kell esnem !
» Nem hiszem , hogy önmaga is hinné azt , a mivel sérteni akar .
I RMA .
«
És ismét a kétely vivódott bennem és halmozott el I RMA vádjainál keserűbb önváddal .
Hiszen puszta szón alapúlt gyanúm , mely mit sem bizonyíthat .
Csak annyi volt bizonyos , hogy ezután mindennek vége van .
XI.
És több bizonyosságot szerezni nem maradt alkalmam .
Oly hangulatban , melyben azt hittem , hogy semmi sem maradt többé számomra , még önbecsülésem sem , tudtomra hozta , hogy van még valamim , mindeneknél drágább , anyám levele .
Valami érzetével a megszégyenültségnek , a félelemnek , de egyuttal a kimondhatatlan vonzalomnak törtem fel az olyan régóta nem érintett drága kezeknek levelét , és az első szó , melyet olvastam : » Daruvár « - az ősi romot varázsolta elém , mely mezőre és erdőre messze kitekint , alatta a csöndes lakházat , melyet játékaim zajával töltöttem be egykor , és melyben most egy csöndes asszony busúl utánam , egy szomorú asszony , a kinek elaggott szíve felujjongna , ha nála keresném , a mit hiába üldöztem a nagyvilágban : pihenést , nyugalmat , szeretetet .
De megindulásom mélyebb s mélyebb lőn , a mint végigolvasám e levelet :
» Édes egyetlen fiam ! «
» Akkor , a mikor először kértelek , hogy vess véget távol bolyongásodnak , nem magamra gondoltam .
Jól esett volna akkor is , mint mindég , ismét simogatni homlokodat .
De nem magam miatt , miattad kértelek , mert minden leveled után újra féltettelek és azt gondoltam , hogy gonddal és szeretettel foglak kényeztetni , és meg fogom vigasztalni szomorú szivedet , és meg fogom gyógyitani beteg lelkedet és vissza foglak adni az életnek , hogy erős férfi légy , apáidnak fia , anyád büszkesége , öröme , mint a ki voltál annyi éveken át , életének jutalma , végső vigasza , kin a siralomtól megfogyatkozott szememet az utolsó pillanatban is jártatva , nyugodtan mondhatnám az úrnak , » hagyd békében távozni szolgálódat , mert eleget éltem .
» De mostan magamért sürgetlek , mert a félelemnek remegése szállt meg , hogy elérkeznék az én órám , minekelőtte még egyszer , utólszor láthattam volna az én fiamat , és szememből megy a viz és elfordúl bennem a sziv a gondolatra , hogy ez utolsó vigasz megtagadtatnék tőlem .
Megszárasztotta arczom az életnek sanyara , fiam , az én napjaim leteltek .
Mintha szánalommal tekintene reám a daruvárnak csonka tornya , mely úgy áll még ma is , mint a mikor boldog ifjú asszonynak látott , holottan mostan görnyedve tekintek reá , magam is elhagyatott rom , elhagyatva , feledve mindenkitől : hiszen én egyetlen édes fiam után is hiába küldöm könyörgésemet .
» De nem akarok pörölni , mint az a vén asszonyok szokása .
Ne vegyed panasznak , ha esengek utánad , még egyszer hadd hajtsam erős válladra fejemet .
Éjnek éjszakáján valamint a lopó közeledik hozzám a félelem , hogy soha többé nem látlak .
Kinek-kinek meg van a maga réme a kisértetnek idején , de az ifjúnak joga és ereje van bizalommal és reménnyel szembeszállani véle , - nekem nincs .
Az én korom magára is halálos nyavala és erőmet fogyasztja azon felül folyton folyvást a keserüség , hogy az én magzatom , a kiben tovább élnék , mint hontalan bujdosó ebben az életben , nem tudja feltalálni a nyugalomnak tüzhelyét .
Itt van a te honod , miért kergeted telhetetlen lelkülettel a távollevőt , mérhetlen álmokban hadd ábrándozzék az ifju , a ki még nem tud a tetthez , te férfi vagy , nyúlj a meglevőhöz , szeresd a mi közel van , cselekedj ott , a hova sorsod állított , és szeretetben és tettben fel fogod lelni , a mit álmok mérhetetlensége meg nem adhat .
Értem én , hogy fáj máskép találnod a világot , mint minőnek ifjú nemes álmaidban képzeléd .
Légy és maradj olyan , mint a minőnek szeretnéd a többieket .
De vegyed őket úgy , mint a minők .
Tudom én , hogy csak a sekély sziv és a sekély elme van megkimélve a csalódástól .
A közönséges a nemes álmok csalódása után közönségessé válik .
A gyönge , mely nemesebb , semhogy közönségessé váljék , összeroskad .
Az erős és nemes erőt merít magából a csalódásból is .
Magában az által hogy felismerte , felemelkedik önmaga fölé és ha elzártnak találja az útat , melyen haladt , bátran tekint körül új ösvény után , hogy habozás és csüggedés nélkül küzködjék előre !
» Oh fiam !
Neked biztatásra , bátoritásra és szeretetre van szükséged , nekem látásodra , hogy megadhassam neked .
Kérve kérlek annakokáért , térj vissza hozzá , a kinek legboldogabb napja volt , midőn a világra hozott , és a kinek nincs vágyódása több , mint hogy benned lelhesse fel utolsó boldogságát és a ki ha téged még egyszer láthatna , nyúgodtan , erősen , bizalomteljesen , elégedetten távoznék , hogy közelébb az úrhoz imádkozhassék éretted .
Forrón ölel
A NYÁD .
«
XXI.
Szakadatlanúl utaztam éjjel-nappal , városról-városra , tartományról tartományra .
Nem vettem magamnak több időt az úti készületekre , mint a mennyi a legközelebbi vonatig kellett .
A mi ügyem-dolgom még elintézendő volt , ráhagytam az öreg R ANZORA .
Megszerettük egymást olasz óráinkban , külföldi hosszas bolyongásomban ő volt az egyetlen ember , a kihez közelebbi és tartós viszonyba léptem .
Kikisért a vasúthoz és meleg kézszoritással bucsúztunk .
B EPPOT magammal vittem .
Őt is megszerettem és szivesen maradt nálam .
Elkényeztetett gondosságával és nem tudtam volna többé nélkülözni .
Nem váltakoztak utamban oly gyorsan a vidékek képei , mint egymást üző gondolataim .
Egy elfecsérelt életre gondoltam vissza , harmincz évre , melyben nem sikerűlt semmi .
Melyben kapkodtam elérhetlen ködképek , kezeim közt szétfoszlók után ; és ez esztelen vadászat alatt odahagytam az egyetlenegyet , a mi való és mégis drága , drága és mégis való volt : anyám édes tüzhelyét , a hol szerettek , a hol szeretni tudtam .
Soha nem kellett volna egyebet keresnem .
Mert nincs , a mi a keresést megérdemelné .
Nem fogok többé keresni olyat , a mi meg nem érdemli az árt , mit érte fizetni kell .
Máskép kell annak alkotva lenni , a ki boldogság mámorára , dicsőség küzdelmére teremve volna .
Nyugalmam a lemondás lesz , melegítve drága , maradó , változhatlan érzéstől , mely minden gondomat magába fogja foglalni .
És mi bánthatna engem , legyen akármi és akárminő , ha nem törődöm többé egyéb semmivel , mint hogy jóvá tegyem , a mit vétettem azon az öreg asszonyon , a kinek én voltam minden fájdalma és minden öröme , a kinek nyájas ajkain mosolyt látni , a kinek végső perczeit boldogítani olyan jól fog esni !
Majd tünődve gondoltam I RMÁ -ra és ilyenkor örültem , hogy egyedül vagyok , mert úgy éreztem , mintha pirúlnom kellene mások előtt .
Miért van az , hogy a női sziv vagy üres , vagy megoldhatlan rejtély !
És e rejtéllyel szemben utóljára még azt sem tudtam meghatározni , melyikünknek kell egymásnak többet megbocsájtani ?
Kielégíthetetlenek mi mind a ketten , ép úgy kellett egymáshoz vonzódnunk , mint a milyen lehetetlen volt , hogy egymásnak megmaradjunk .
Ez volt a szükséges .
Minden egyéb csupán esetleg volt .
És ismét s ismét annyira gondoltam az egyetlenre , a mi megmaradt és szívem rekeszei szorongtak a gondolattól , hogy mi lenne , ha ő sem maradna meg ? ...
Három napos utazás után , mely alatt csak azért szállottam ki az egyik vonatból , hogy beszálljak a másikba , közeledtem a szülőföldhöz .
A nagy , egyhangú , fakó égtől borított fakó síkság határán felvetődött az első dombos láncz és büszkén emelkedtek ki a távolból a kéklő bérczek , melyek alján apáimnak bölcsője és sírja állt .
Csak nehány óra még , és elértük a kis várost , mely félig már otthonnak tetszett , mert vasuti állomásunk volt , jóllehet csaknem egy napi járás volt még hozzá D ARUVÁR .
Nem időztem többet , mint a mi szükséges volt , hogy a kora hajnali órában kocsit szerezzek .
Nem beszéltem senkivel , siettem , nehogy valaki megvigye , vagy megizenje érkezésem hirét , minekelőtte megérkezném magam .
Igazán gyermekesen tudtam örülni egész utamon annak , hogy mire édes anyám alig várhatott levelet , betoppanok magam , hogy ott maradjak nála , mindég , mindég !
Alig engedtem pihenő időt a bérelt lovaknak ; annál végtelenebbnek tetszett az út , minél inkább közeledtem végéhez , minél inkább lőn ismerősebb-ismerősebb minden domb , minden forrás s minden fa .
Olyan közelnek tetszett már a D ARUVÁR csonka tornya , úgy hívott , hívott s még olyan sokáig volt , olyan messze !
És végre mégis a falu alatt voltam és olyan kiváncsian keresve kerestem egy-egy ismerős alakot .
Csodálkoztam és szinte boszankodtam , hogy daczára a kora délutáni órának , nincsen egy árva lélek sem a földeken ; és aztán mégis örültem , hogy nincsen senki sem , a ki fellármázná a falut és házunkat .
A kocsit a kertek mögött állíttattam meg , itten szálltam le , és hogy ne lássa senki sem érkezésemet , hátulról kerültem a gazdasági épületek közt udvarunknak .
És mintha minden kihalt volna , minden üres !
Ünnep van -e ma ?
Vecsernyén vannak -e ?
A falu harangja szól .
Nem az .
Tele van az egész udvar a falu népével .
Mi van ma ?
A falu harangja szól .
De e közül a sok régi ismerős közül nem szól egyik is .
Bámészan tekintenek reám .
És a mint közibük sietek , intve egy-egy régi jóembernek , némán , ijedve engednek helyet .
Mi van ma ?
- Félelem szállott meg .
És az előttem oszló tömegből , mely néma volt , mint a temető , kihallatszik egy hang :
» In paradisum deducant te angeli » Etcum Lazaro quondam paupere » Habeas requiem sempiternam .
Leszegezve állottam .
Éreztem mint húzódik össze koponyámon a bőr , mint tódúl fejemhez a vér , egy füstfelleget láttam , fülemben a harang és az ének összezúgott , és helyben a mint álltam , roskadtam össze .
XIII.
Midőn először eszméltem , régi szobámban , régi ágyamban találtam magam .
B EPPO volt mellettem és öreg papunk .
Csak az ő látására tértem a történtek teljes tudatára .
Anyám koporsója régen be volt falazva a sírboltba .
Soha , soha nem fogom látni többé nyájas arczát .
Soha !
Első indulatom volt sírjához jutni .
Nem volt erőm ágyamból fölemelkedni .
Napok teltek el , mig lábbadozni kezdtem .
Hetek , mig hű szolgám és az öreg lelkész által támogatva , elvánszoroghattam a sírbolthoz .
Az egész idő alatt dolgozott bennem a gondolat , hogy még egyszer látnom kell arczát .
A sírírat szavai : - » Nyúgodjék békében « tartóztattak , hogy ne töressem fel a falat ,... a koporsót .
Csak midőn innen visszatértem , volt bátorságom meghallgatni végső szenvedésének történetét .
Végső szenvedése rövid volt .
Hosszú volt az előtte való : egy egész élet .
- » Nincs miért élnem ! «
- » Az élet kötelesség ! «
Válaszolta az öreg pap .
Az egyszerü ember egyszerü szavai , melyekkel késő éjnek idején bucsúzott , megdöbbentettek .
Az egész idő alatt az üres vigasznak , hideg okoskodásnak egyetlenegy szavával nem bántotta fájdalmamat .
És a mit mostan mondott , az sem betanúlt bölcseségnek , hanem önkéntelenül fakadt mély , benső meggyőződésnek hangzott .
Hogyan van az , hogy a mi annyiszor hallva , mindég csak szellemtelen közhelynek tetszett , kiejtve igaz hangon , a fogékonyság egy pillanatában , egészen új világot tud deríteni lelkületünkbe ?
Mióta tőle hallottam , ez a három szó zsong fülemben : » az élet kötelesség .
«
Igen : az élet kötelesség !
Van miért élni , mert az élet kötelesség .
Egész életem nem volt semmi , mert minden volt , csak kötelesség nem .
Hitvány én , a ki elhitettem magammal , hogy nemesebb vágyakkal vagyok telve !
Életem minden gyötrelme mi volt egyéb , mint mértéktelen , ki nem elégithető , hiú önzés !
Nem -e magamra gondoltam minden vágyamban ?
Nem -e önzés volt dicsvágyam , nem -e önzés , midőn hajhásztam a boldogságot ?
Elégedetlen voltam magammal és az egész világgal , mert mindég csak magamra és ki nem elégített vágyaimra gondoltam ; és tétlenül fecséreltem el életemet , meddő panaszok közt , hogy önérzettel , becsülettel , meggyőződéssel kellene fizetnem , a mire vágyom .
Mert minden vágyom önző volt , és megfeledkeztem arról , hogy van ok a tettre az önös eredményen , és a sikeren kivül is , mert a kit a tettre a kötelesség indít , annak nem kell sem önérzetet , sem becsületet , sem meggyőződést félrelökni , hogy elérje a czélt , mert czélja az , hogy kötelességét teljesitse .
És ha csalódnunk kell mindenben , és ha nem elégítheti ki vágyainkat semmi , és ha az önzés éhesebb lesz , minél többet nyert : lehet -e megnyugvást keresni egyébben , mint abban , a miben egyedül van megnyugvás , még akkor is ha az eredmény , a siker semmi : a teljesített kötelesség tudatában ?
Én kikóstoltam az életet .
És minden önös vágynak fenekén találtam keserüséget .
Engem nem csábithat többé semmi .
A mi eltántorithatna , nincs .
Az élet kötelesség .
Még egyszer ki fogok lépni az életbe .
És ha fülembe zúg a nemtelenek és lelkiismeretlenek vásári zaja , nem fogok előle menekülni másodszor is .
Hanem azt fogom magamnak mondani , hogy itten kötelességet kell teljesíteni .
És azt fogom magamnak mondani , hogy minél kevesebben vannak , akik teljesítik , teljesíteni kell annyival inkább .
Anyám !
A ki örömöd és bánatod , reményed és aggódásod volt : fiad azt akarja , hogy ha életedben nem , sírodon valósúljon reményed .
Ki az életbe !
» Munkálkodó légy , nem panaszkodó ! «
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE