NEGYEDIK KÖNYV. DARVADY ZOLTÁN MINDENT ELVESZÍT ÉS MINDENNÉL TÖBBET NYER.
I.
Az egész napnak folytán eszembe sem jutott kimenni .
A levelen kivül úgy megfeledkeztem mindenről , a mi van , hogy nem volt semmi , a mi eszembe juttassa , hogy oda künn is létezik világ .
De a homálynak beálltával az elhagyatottság borzalma és egyuttal olyan valami kergető érzés szállt meg , mintha czéltalanúl és reménytelenül bár , bolyongnom kellene annak nyomában , a miről éreztem , hogy elérhetlenül veszve van .
A szélesebb utczák - vajmi keskenyek ezek is - tömve voltak tolongó emberárral ; a szűk sikátorokat , a félreeső városrészeket bolyongtam be , mig vérem lázas lüktetése ébresztett fel és figyelmeztetett , hogy az I RMA lakásához vezető corte bejáratán állok .
Mint bűnös lapultam a falhoz és siettem észrevehetetlenül tova a legmélyebb árnyban , tele remegéssel arra a gondolatra , hogy ellenséges véletlen I RMÁ -t hozhatná utamba .
Inkább szerettem volna , hogy elnyeljen a föld , semhogy vele itt találkozzam .
A R IVÁ -n voltam .
Késő lehetett .
Nagy időközökben vetődött elő egy-egy emberi alak .
Csöndes volt a laguna .
Viz és ég mélyen kék .
Derengő homályban emelkedtek ki templomok és paloták .
Álmosan pihentek hosszu sorokra kikötve a fekete gondolák .
Kisérteti némaságban a nagy hajók óriás testei ; csak itt-ott pislogott rajtuk egy-egy lámpa .
Csak néha-néha hallatszott át róluk egy-egy rövidre szakított emberi hang .
A világ ki volt halva .
Hogyan tudja ez a V ELENCZE örökké azt tükrözni , a mi lelkületünkben van ?
Kiholt világban egyedül lenni : ez az érzés szállott meg .
Egész idegrendszerem összerezzent , midőn gyors léptek közeledtek a piazettáról .
Egy nő volt , férfi kisérővel .
Ijedve álltam egy oszlop árnyába ; vérem keringését állitotta meg az a nem tudom honnan , miért eredt gondolat , hogy I RMA .
Homályon és távolságon keresztül hatolni erőlködtem nézésemmel .
Láttam őket gondolába szállni és annak sátrában eltünni .
Majd kinéztem szemeimet , hogy az ablak kis nyilásán betekinthessek és nem láttam semmit sem , mint hogy a gondola lassan tova indúlt .
Mindinkább közeledett egy nagy hajóhoz .
Oldalához feküdt .
Két árny felhaladt a lebocsájtott lépcsőn .
A fedélzeten egy mécses bukkant fel .
Minden csöndes , mozdulatlan .
Aztán a hajó belsejében a kerek ablaknyilások egy során át fel-feltünt tovahaladásában a mécses .
Néztem , néztem , és semmi egyebet nem láttam , és mégis úgy láttam I RMÁ -t a hajón idegen emberrel - és a kínos képzeletek változata gyötrött - és későn , későn haza kerűltem , fáradtan , kimerűlten , csaknem összeesve , ágyamra dobtam magamat és nem tudtam aludni majd hidegtől , majd melegtől , és midőn végre elszenderedtem , álmomban is éreztem , hogyan szorítom össze csikorgó fogamat .
Már korán reggel ébren voltam , és nem tudtam többé álmot találni .
Másnap nem nyugodtam addig , míg ki nem tudtam , hogy ki ment a hajóra .
A kormányos volt feleségével .
Napokon át kinoztam B EPPO -t , küldve őt I RMA után lesbe .
Magam csak éjjel jártam ki .
Visszatértét félelemmel vártam , gyötrődve , hogy mi hirt fog hozni .
És mindig boszankodtam ügyetlenségén , ha avval tért vissza , hogy vagy egyátalán semmit sem észlelt , vagy csak olyant , amiben semmi sem volt képzelmeimet igazoló .
Ritkán járt ki , egyedül , vagy a színházba , vagy csak sétára , melyről ismét hazatért ; hozzá nem ment senki .
Egyszer azt a hírt hozta , hogy I RMA elutazik .
Az ujságban olvasta .
Csakugyan az idénynek és az operai előadásoknak már régen vége volt .
A művészek már mind elszéledtek más szinházakhoz .
Jövő vasárnapra írták a velenczei lapok I RMA elutazását L UCCÁ -ba .
Szombaton egy csomagot kaptam .
I RMÁ -nál maradt egyik könyvem volt .
Hogyan forgattam keresztül-kasúl csomagolást és könyvet egy betű , egy jel , annak egy nyoma után , hogy nála volt .
Semmi .
De annyit tudtam , hogy másnap utazik .
Most láttam csak , hogy eddig V ELENCZE nem volt kihalva .
Most éreztem csak igazán üresnek .
Most már nappal is kijártam , de minden czél , minden terv nélkül .
Napról-napra nyomorékabbnak éreztem magamat .
Nem tudtam kiállani a napnak hevét .
Olyankor , ha a sirocconak alig észre vehető áramlata tette nyirkossá a köveket , és a sikkasztó nedves melegben elalélt egész idegrendszerem , sem járás-kelésben , sem pihenésben nem tudtam helyemet találni .
Néha megdöbbentem arra az érzésre , mintha a szilárd kövezeten csupa szalmazsupban járnék .
Vagy magasabban , vagy mélyebben volt a talaj , mint a hova lábamat raktam .
Majd beleütődtem , majd belesülyedtem .
Meg kellett állanom , hogy ne kezdjen velem forogni a világ .
Reggelen- és esténként elébb egyszer-egyszer , majd olyan rendesen , hogy már félig vártam , hallottam megkülönbözhetetlen zúgást , mint távoli harangét és fejem szédült .
Szabad levegőt !
Természetet !
Vadont !
Nem tudtam megmaradni V ELENCZÉ -ben .
Először lélekzettem szabadon , midőn a svajczy határ óriás bástyáiról tekintettem vissza a lombard sikság violaszin ködének fátyolán keresztül messze átfehérlő sürü-apró városokra és campanillekre .
Milyen éltető volt a magas bérczszoros hűs levegője !
Mint éreztem tágúlni bágyadt szemeimet a havasok fehér lapjainak látására !
II.
A W engern - Alp havasi háza volt az első hely , a hol maradásomat tudtam találni .
Minél inkább fordúltam el embertől és világtól , annyival inkább tudtam belemélyedni a természetbe .
De e zordon magány fenségéig nem tudtam nyugalmat találni a természetben sem .
Emberek és emberi intézmények riasztottak el mindenünnen - tovább , tovább és bántották ingerlékeny idegzetemet mindenütt , a meddig póstakocsi , gőzhajó , vasút volt .
Egy-egy kirándulásban a jegesre éreztem visszatérni erőmet .
Mi az a gyönyör , melyet az egész szervezetet igénybe vevő ily merész fáradozásban érzünk ?
Csupán a természetben való gyönyör ?
Nem : a gyönyör önmagunkban , abban , hogy küzködve nehézségen győzünk , hogy erőnk kifejlesztésével együtt fejlődik önbizalom , önérzet , önbecsülés .
V ELENCZE síma márvány-koczkáján tétovázott léptem , fejem szédült ; a jegesek azúr-kék szakadásain bizton haladtam keresztűl , és nyugodt szemmel tekintettem a mélyen alant zöldelő vízbe .
Pedig itten egy megcsuszamlás halál .
De nem haláltól szédültem , hanem élettől .
Hanem visszatérve ily kirándulásról is a népes vendéglőbe , a természet ledér udvarlóinak rajába , bántalommá vált ismét minden pillanatom .
A magányos havasi ház a korai idényben még nem volt a vándor-csoportok tanyája .
Egyszer-egyszer jelent meg valami egyszerü ember , és ment tovább a túlsó völgybe rövid pihenés után .
Ugyszólván magam voltam a háznéppel és csöndes éjjeleken át még inkább magam a J UNGFRAU óriás hótömegeivel .
Napokig mentem , mindég előttem e hótömegek , míg ide jutottam .
Most közvetlen előttem emelkedtek , fenséges mozdulatlanságban , nyoma nélkül a nyugalmat háboritó életnek .
És törpe völgynek tetszett volna alattuk a havasi ház magaslata , ha nem tanuskodott volna messze szabad kilátás , csöndes szikla-omladékok némasága , és az ezeknek sárga tömegeiből emelkedő sötét vihar-fenyő , hogy fölötte vagyunk az emberi lakhelyek nyomorának .
Ablakomból úgy tetszett , mintha csak puska lövésnyire kellene áthaladnom a sziklamezőkön , hogy kezemmel foghassam az óriás gúla tiszta havát .
Itten béke van !
Ez ezred éves , megközelíthetlen , zavarhatatlan tiszta tömeg mellett eltörpűlnek lázas szenvedélyeink , hiú vágyaink múló czéljai !
Miért e lázak , miért e vágyak kínjai ?
Ezek a tömegek , mintha nem múlt volna el egy pillanat , állani fognak változatlanúl azon módon , mint ma , midőn lázainknak , vágyainknak , önmagunknak nem lesz nyoma semmi többé , sehol a világon - nem lesz meg még a puszta emlék sem .
Miért hogy hajhászva kétes gyönyört , fosztjuk meg önmagunkat örökké a létnek egyetlen tiszta gyönyörétől : a nyugalomtól ?
Miért nem tudunk tanúlni a természettől ?
Miért akarással háborítani a létnek békéjét ?
Megértettelek természet : boldogság csak a békében , béke csak a lemondásban van .
Ismét ama napjára fordúlt a hét , a melyen leveleinek egy-egy mását küldtem el I RMÁ -nak .
Nem mulasztottam el most sem .
De minden keserüség nélkül , csöndes bánattal , fájó szánalommal másoltam egyikét ama leveleinek , melyekben egy kielégíthetlen természet kínja zokog .
Némber !
Mennyi van benned boldogságra és boldogításra való !
De vágynak olthatatlan szomjában , telhetetlenség és csömör kínjai között hánykódva , boldogságod csak a mámor pillanata és keserű , panaszos , sivár boldogtalanság a mi előtte , a mi utána van .
Boldogtalan ! mindent megbocsájt , a ki mindent ért .
Ez olthatatlan szomj nélkül nem volnál az a dús természet , a ki vagy .
Fájó szánalommal gondoltam I RMÁ -ra , kopár meredélyek partján ballagva .
A környezet rideg fensége édes mosolyra engedett egy szakadásnak megközelíthetlen ölében : sürü mezőben virított a havasi rózsa .
Úgy vágytam utána ; meg kellett kapnom , ha soha vissza sem térnék .
Megkaptam .
Vissza is tértem egy marékkal tele .
És újra vágyam volt : elküldeni a levéllel együtt , béke , bocsánat , enyhülés jeléül .
De mi érkeznék hozzá ?
Egy csomó száraz gally .
Nem a mi életünk forró lüktetésébe való e virág .
Ledobtam a mélységbe .
Hadd örvendjen hűs nyugalmának haláláig .
Neki lehet .
Nekünk nem , - csak a halál után .
III.
És nehány héttel utóbb ismét V ELENCZÉ -ben voltam .
Leveleim elfogytak .
Sorra elküldtem mind .
Ekkor volt , hogy történetből kezembe került egy hirlap , melyben I RMA nevén akadt meg szemem .
Azt írta , hogy a F ENICE nyári idényt nyitott meg , melynek előadásaiban I RMA fog énekelni .
Ha eddig legalább egy-egy levelet küldhettem I RMÁ -hoz hetenként , mostan , midőn ezekből kifogytam és érzületemmel ellenkezett , hogy a játékot újra kezdjem , egy ujabb elszakadásnak ürességét éreztem , mely még türhetlenebbé vált , midőn a lapnak híre felelevenitette a régi emlékeket .
Nem gondolkodást , még kevésbé tervet , csak ösztönt követtem , midőn visszatértem V ELENCZÉ -be .
Igaz , nem ellentétes érzelmek , nem küzdelem nélkül tettem .
Hitegetnem kellett magamat , hogy nem gyöngeség , a mi oda húz .
Végre is , mondám , mindenkinek van joga V ELENCZÉ -ben lenni , és ha én oda megyek , abból nem következik egyéb semmi , mint hogy ott vagyok , mint száz és ezer más .
Daczára annak , hogy az utóbbi években a lidói tengeri fürdővel együtt divatba jött második velenczei idényt tartani a nyár derekán , midőn a tikkasztó hőségben a velenczei uraságok azt hitetik el magukkal , hogy hüvösebben vannak a vizből kiemelkedő márvány palotáikban , mint a campagnának tavasszal felkeresett nyári lakaiban , az idegenek pedig , - igaz , hogy jó részt csak olaszországiak - a L IDÓ hullámverését veszik ürügyül : daczára ennek , nem V ELENCZE iránti első szerelmem világitásában tünt fel előttem ezuttal a lagunák városa .
A havasok friss levegője után mindjárt az első belépésben valami fullasztó volt , és kivéve tán a P APADOPOLI grófok tündéries kerti estélyeit , a nyári idény e culmináló ünnepélyeit , csak lankasztóan hatott reám minden a nyári V ELENCZÉ -ben .
A L IDÓ hullámainak ringató játéka , mely időközről-időközre mint tollat felkapja az embert , hogy ép oly gyorsan tova haladván a partra törő hullámfal , ismét letegye , ruganyosságot csalt a tagokba ; a parti puha meleg fövényben heverés , mely alatt a szervezetnek belsejéig hatolhattak a tenger vizét leszárító napsugarak , sajátos , rejtelmes kéjjel töltöttek el , melybe mélán vegyült az elveszett kedvesnek emlékezete : de e csalfa ruganyosság , e bágyasztó kéjelgés után annyival inkább nyert erőt a visszahatás , és hosszú órák , félnapok teltek bele amaz önfeledt semmittevésbe , mely nem élet , hanem csak vegetátió , és melyben az elmét is mozdulatlanság lepi meg , midőn a szemet önkéntelenűl le bilincseli a fénylő tenger távol láthatárán mozdulatlanoknak tetsző , de az optikai csalódás által a tenger szine fölé a légkörbe emelt vitorlások meseszerü tüneménye .
Ez volt főfoglalkozásom .
Napról-napra halasztottam a F ENICÉ -t , a hűvös templomokat és galeriákat nem mertem látogatni , mert I RMÁ- val féltem találkozni .
És ha a piaczon , vagy épen a szük utczákon távolról feltünt valamely szürke-fakó szinekbe öltözött női alak , ijedelemtől dobogott szívem , míg meg nem győződtem , hogy - nem I RMA .
IV.
Minden este öltözködtem , hogy a F ENICÉ -be menjek .
Mindannyiszor megakadtam Florián kávéházánál .
Csak útközben veszek egy granatinát , mondám magamnak .
Bevárom a ballet végét , mondám azután .
Holnap megyek , mondám végre , és eltelt az est a piaczra messze kitolt szék-tömeg közt nyüzsgő hüsellők nézésében .
Utoljára is azt hiszem az az eszme vitt a színházba , hogy beülök egy szinpad melletti sarokpáholyba , arra az oldalára , a hova a csillár világítása nem hatolhat ; mert az a két érzés vivódott bennem , hogy szeretném I RMÁT nézni , hosszan , zavartalan , úgy a mint csak szinpadra kiállitva lehet valakit nézni , de nem tudnám elviselni azt , hogy ő nézzen és talán nevessen engem .
Nem volt a színpadon , midőn beléptem .
A leghátulsó , legsötétebb zúgban vontam meg magamat .
Semmit sem láttam , semmit sem hallottam a folyó jelenetből : csak I RMA belépését vártam .
Minő fenség !
Mennyi nemesség alakjában , tartásában , ábrázatában !
Hogyan tudta viselni az antik fehér ruhát !
Soha nem láttam élő lényt , mely mintha a görög szobrok sorából lépett volna ki , úgy mint ebben a jelmezben ő .
Honnan veszi ezt a nemességet , ha olyan , mint a minőnek magát utolsó levelében mutatta ?
Midőn nagy áriájára intett a karmester és egy pillanatra néma csendbe merült az egész ház az a gondolat villant rajtam keresztül , hogy első hangjainál kiülök hirtelen egészen előre , a szinpad melletti szögletbe , a hol a legerősebb világítás esik reám , a hol , meg voltam győződve , tüstént látnia kell .
Egy pillanat alatt ott voltam .
Soha gyorsabban nem követtem elhatározást .
Nem tudom mi szállott meg , hogy azt kivántam , hogy a váratlan látástól zavarodjék meg , akadjon fel .
Azt hiszem szerettem volna a botrányt .
Szerencsére jobban tudott magán uralkodni , mint én .
Meglátott azonnal .
De csak egy pillanat volt , hogy rajtam függött csodálkozó szeme .
Arczában egy vonás nem változott .
Mégis mintha hangja vibrált volna .
Mindenesetre máskép énekelte első tactusait , mint utólszor hallottam .
Elhalóbb volt csengésük .
Nem mintha énekelné őket , mintha öntudatlanúl fakadnának kebeléből halkan , panaszosan .
Csak a crescendoban látszott ébredezni , hogy majdan magával ragadja az egész házat szenvedélyének villanyos tüzével .
A ház tapsolt , tombolt , mintha először hallotta volna ezt az éneket .
Zavar fokozta -e önkéntelenül a müvészi hatást ?
Avagy zavartalanúl tudott új hatásokra emelkedni ?
Ki tudná nekem megmondani .
Ha a szinpadon volt nem vettem le róla szememet .
Ez jogom volt .
Ezért fizettem .
A szinfalak közt , bár jól oda láttam , ignoráltam .
Nem volt többé jogom , tekintetét úgy mint egykor keresni .
Mégis nem lehetett észre nem vennem , hogy egy lombos decoratió rejtekéből rajtam függ tekintete .
Egyéb -e ez puszta természetes kiváncsiságnál ?
Szerettem volna olvasni szeméből ; és mégis nem tudtam oda nézni .
Hanem fogtam magamat és egyik páholyba látogattam , a hol női ismerőseim közül a legszebbek és legkaczérabbak egyike ült nagy legyezője mögött .
V.
K ÜLÖNÖS , hogy míg addig egyszer sem hozott I RMA útjába a véletlen , és mindig csak a remegésnél maradt , hogy ő az , aki ottan jő , alig hogy a szinházban meglátott , találkoztunk a téren is .
Egész testemen remegtem , midőn egyszerre magam előtt láttam .
Csak midőn elhaladt vettem észre , hogy nem köszöntöttem .
Nem tudtam hogyan fogja venni , de gyötrött a gondolat , hogy szándékos , boszuló sértésnek veheti .
Bármit tett velem , sérteni nem lett volna szabad , mert nő volt .
Midőn ismét láttam a szinházban , a hova most már nap nap mellett eljártam , nem tudtam megállani , hogy tekintetét ne keressem a színfalak közt is .
És panaszos , szomorú tekintete lebilincselte nézésemet .
Mit akar még tőlem ?
Tehát ahoz a fordulathoz jutunk , hogy ő neki van panasza , szemrehányása és én vagyok a bántó ?
Még azután is , a mi köztünk történt , nem akar békében hagyni ?
Ujra szövődjenek egy lehetetlen viszonynak szálai ?
Elutazom .
Hová ?
Nem tudom .
Akárhova .
Rosznak elég jó lesz minden hely .
És ismét egyik napról a másikra halasztottam elutazásomat .
Ekkor kaptam megint levelet anyámtól , a hol annyiszor ismételt sürgetéseit ismételte , hogy térjek haza .
Úgy látszék , hallott valamit I RMÁRÓL .
A félénk anyai sziv czélzását véltem leveléből kiolvashatni .
Nem tudtam elég elfogulatlan lenni , hogy belássam , hogy a válságok , melyeken átmentem , igazolták az anyai félelmet .
Elkedvetlenedtem , hogy gyermeknek tekint , akit igazgatni kell .
Éreztettem ezt válaszomban is , melyben megirtam , hogy még ne várjon .
Oh bár siettem volna hozzá , - az anyai szívhez , melyben egyedül van rendíthetetlen , soha nem változó tiszta szeretet .
De mintha daemoni erő bilincselt volna le , nem tudtam elhagyni V ELENCÉ -t .
És mégis menekűlni akartam tőle .
Hosszú , magányos kirándulásokat tettem B EPPO -val , majd a virágos B RENTÁ -ra , majd a világtól elmaradt C HIOGGIÁ -ba , de legszívesebben a tengerbe és posványba elsülyedt régi T ORCELLO -ba , a hol egy-egy oszlopon , egy-egy bolthajtáson kivül csak az ősrégi templom áll még , végmaradványa egy elmerült , egykor V ELENCZÉ -nél nem kevésbé fényes , büszke második laguna-városnak .
Mégis volt erőm legalább a színházba nem menni .
VI.
Egyik reggel ébredve , levelet kaptam , melynek feliratát megtekintve , azt hittem , hogy még álmodom .
De a levél kezemben volt .
I RMA levele .
Egy perczig nem tudtam volna vonásait félreismerni .
Minden czím nélkül apró , sürű betükben így szólt :
» Ön többé nem figyel reám .
Oh , milyen nagyon fáj ez a tudat nekem !
Épen annyira fáj , mint jól esett azt hinnem , hogy egy kevéssé érdeklődik mintlétem iránt .
Most már soha sem látom !
Napról-napra nyugtalanabb leszek .
Most már nem birom megállani , hogy meg ne kérdezzem , kérjem , mondja meg , mit tettem , a miért végkép megvet ?
Kérem adja tudtomra , én adtam -e okot a legutóbbi időben arra , hogy egészen elfeledjen ?
Talán menthetem magam ?
Én nem akarom azt , hogy Önt - nem akarom - boldogtalanabb lennék , mint most vagyok , ha Ön nem gondolna velem többé !
Lássa , én soha , soha nem becsültem , nem szerettem úgy senkit még , mint Önt , és nem tudom feledni soha .
Utóbbi időkben , midőn énekeltem , a szinházban volt mindég , és ez nekem oly végtelen jól esett , hogy ki nem tudom mondani .
Önnek énekeltem , csak az Ön tetszését óhajtottam , azt hittem , azért jön , mert tudja , mily jót tesz vele !
Most is mindig , mikor a szinpadra lépek , az az első , hogy Önt keresem , de már háromszor játsztam üres ház előtt !
Istenem , hogy fájt a szívem .
Ön nem volt ott .
Mit vétettem legutóbb , hogy e jótettét megvonta tőlem ?
Lássa , Ön az egyetlen ember az én világomban , a kinek nem szégyenlem bevallani , hogy igen nagyon szenvedek , sokat sírok , most is , mikor Önnek írok , nem birom visszafojtani könyűimet , az istenre kérem , ne nevessen ki , én nagyon , nagyon , végtelen szerencsétlen vagyok .
» Az egyetlen örömöm eddig az volt , hogy Önt láttam mikor felléptem , most már az sincs , semmim , semmim sincs !
» Oh , hogy szeretném az Ön bölcsessége előtt bevádolni magamat , kipanaszolni magamat az Ön jó , jó és nyugodt , nyugodt és nyugalmat adó szemei előtt , kisírni keservemet , mellyel egész lelkem tele van .
Ne vessen meg kérem , hogy így panaszlok , bocsásson meg , ha terhére van , de lássa nő vagyok és igen nagyon szerencsétlen és nincs senkim , nincs egy lélek , a kinek néha kipanaszoljam kínomat .
Ön tudja szerencsétlenségem alapját , Ön már vigasztalt engem , és én nyugodt is voltam akkor .
» Oh , hogy keresem mindég azokat a szemeket , a melyek annyi erőt képesek adni e nyomorúlt élet elviselésére , és hiába !
Felfogja Ön az én kérelmemet ?
Megérti zilált , határozott alap nélküli panaszomat ?
Adja isten , hogy megértse és hogy Ön olyan állapotban legyen , hogy némileg segithessen gyámoltalanságomon , mely Önhöz kiált segélyért .
Első impulsusom az volt , hogy hozzá rohanok .
De viszonyunk egész lefolyása tolúlt nyomban elém , és visszaborzadtam a gondolattól , hogy ily viszonyt újra kezdjek .
Ha I RMA sértett , kaptam elégtételt , többet , mint képzelhetém .
Ha szerencsétlenné tett , nem tette szerencsétlenné magát is ?
Keserüség nem marad bennem semmi és éreztem egyuttal , hogy szeretni nem szüntem meg soha .
Mit tegyek , midőn tán rajtam áll , hogy visszaadjam mindkettőnknek a boldogságot ?
De nem -e vakmerő ábránd , boldogságról álmodozni ?
Nem -e régiebbeknek csupán újabb , bővített kiadása e levél , és mi biztosit az ellen , hogy ismét csak oda vezet , a hová a többi ?
Tisztán kell látnom .
Biztosítva csak úgy lehetek , ha szivének rekeszeibe látok .
Ha rejtélyét önmaga megadja előttem .
E rejtélyével együtt elfogja veszíteni dämonságát .
Nő lesz , nem sphynx többé .
Egy lehetőség van : ha mindennél erősebb benne szerelme , ha meg tudom hajlítani magam előtt , akkor szabad mernem .
És miből láthatnám ezt inkább , mintha arra kényszeritem , hogy magyarázatát adja annak , a mit velem tett ?
És ehez képest : igen , vagy nem .
Ez a vallomás keservesen nehéz lesz .
De ha képes reá , akkor az enyém .
E nélkül legfelebb én volnék az övé , és erre többé nem bír rá !
De éreztem , hogy erre alkudoznom nem lehet ; és igen közel fekvő módhoz folyamodtam .
Utolsó levelét , melyben annyi cynismussal szakított velem , nem küldtem volt el a többi másolatok sorában .
Válasz gyanánt elküldöm neki most .
Vagy hallgat erre , vagy magyarázatát adja .
VII.
Sem ezt , sem azt nem tette meg .
Nővel szemben hiába való dilemmát felállítani .
A hol a férfi csak kettő közt való választást lát , a nő bizonyosan harmadik útat vesz .
I RMA levele minden számitásomat és minden elhatározásomat is halomra döntötte .
» Bocsásson meg , « - igy szólt - » még egyszer én vagyok ! «
» Azt hiszem , félreértette legutóbbi levelemet , külömben , - úgy hiszem , - nem lehetett akarata nekem ily fájdalmat okozni .
Mert válasza sziven talált , és ép oly szellemdús lett volna , mint keserü nekem , ha nem kellene Önt , - most az egyszer túlszigorral , vagy azzal vádolnom , hogy büntetését igen roszkor sujtotta .
Istenem , hát olyan hangon volt az a levél írva , hogy Ön olvasásánál csak sérelmére és annak megboszulására tudott gondolni ?
Egy pillanatra sem jutott eszébe azon lelki állapot , melyben lennem kellett , hogy úgy írjak !
Hisz én Önt tökéletes embernek tartom , okosnak , jónak ; miért akarja az Ön iránti érzelmemet így megsemmisíteni , hisz én nem akarok vele Önnek terhére lenni , és nekem igen drága .
» Hisz én csak azt mondtam , hogy igen-igen árva vagyok , és pusztának találom a színházat és saját lelkemet , ha szinpadon kell kiállanom , és Önt nem látom ott ; aztán egy kissé kipanaszkodtam magamat asszonyosan , és arra kértem , jőjjön el egyszer-egyszer oda , a hol láthatom , a szinházba , mert ezzel igen megkönnyíti utálatos életem elviselését , a melyhez , tudja Ön ugy -e , hogy mindenki ragaszkodik , még csak egy szalmaszálat lát , melytől megmentését reméli .
» Én egy jó tettre kértem Önt , és Ön ezt arra használja alkalmúl , hogy büntessen egy oly tettemért , mely magában hordta már a legnagyobb büntetést , és a mely miatt azóta folyvást szenvedek , pedig nem is könnyelmüségből követtem el , hanem sok küzdés után határoztam el magamat reá , hisz erénynek hittem akkor , - ezt Ön , tudom nem érti .
- Most már látom , érzem , hogy egyik életeremet metszettem akkor el , de tudom azt is , hogy jóvá nem tehetem , csak annyit kérek , a mennyit Ön magától is megtett a legutóbbi napokig ; azt , hogy legyen ott néha , mikor játszanom kell .
» Ez volt egyetlen óhajom , ez volt kérelmem Önhöz , melyet még egyszer ismételek , de a melyre nem kértem , és nem kérek feleletet levélben .
VIII.
E levél után egészen megváltozott világitásban láttam mindent .
A nyúgodt erő , a méltóság mondhatnám , mellyel írva volt , kicsinyesnek , méltatlannak éreztette velem saját eljárásomat .
A sorok közül panaszló szemrehányásai annál inkább hatottak , mivel önmagamat léptették fel önmagam ellen .
Vádolnom kellett magamat , hogy épen azt tettem , a mit kerülni akartam : sértő , boszuló voltam .
Úgy láttam egyszerre , hogy hozzám intézett feljajdulására hideg gúny volt az , a mivel feleltem .
Ezt nem akartam .
De ezenfelül szerencsétlensége meghatott , gyöngesége ellágyított , és szerelme , mely mindezek mellett oly mélyen és mégis a lemondás tartózkodásával , szinte megnemesűlt eszményiséggel nyilvánúlt : a szánalom vonzódását , az elkövetett hiba jóvátételének természetes ösztönét tetézte és élénkitette mindannak egyszerre ébredő emlékével , a mi a múltban édes vala .
Hiába forgattam elmémben , miért , hogyan gondolhatta erénynek azt a borzasztó levelet , mely előttem lázadásnak tetszett minden jobb érzés ellen .
De hajlandó voltam elhinni és szinte ujjongással olvastam megtagadását , azt , hogy saját érzelmeinek ellenére írta .
Feltételeimet elfeledtem ; tépelődéseimet félrelöktem .
Elhalványúlt minden a szánalom , az általam elkövetett bántalom érzete , a jóvátétel vágya és az előtt a mámoros gondolat előtt , hogy még egyszer győzhet minden tekinteten a szerelem , melyet legyőzni mind a történtek után sem képes egyikünk sem .
A határozók a levél végsorai voltak .
Ha I RMA ezt a szerelmet nem akarná , miért akarja táplálni , éleszteni újra s újra viszontlátás által ?
Ha képes volna magát igazolni , miért térjek annak útjából , a miben boldogságomat kerestem ?
Hogy azután , a mit tett , fél hozzám közeledni , fél a visszautasitástól , nem -e természetes ?
És mégis , a mit mostan tesz , nem -e félénk közeledés ?
Kétes minden .
De mivel minden kétes , minden lehető .
Miért nem fejezi be levelét egyszerűen avval , hogy feleletet nem vár .
Miért mondja , hogy nem vár feleletet levélben ?
Nem gondol -e arra , hogy közvetlen találkozásban egy szó , egy pillanat eligazíthat mindent ?
Tehát újra találkozzunk ?
Igen .
Csak közvetlen találkozás vethet véget e befejezetlenségnek , adhat bizonyosságot , dönthet úgy , vagy dönthet így , de dönthet .
Egyéb semmi .
Nem szabad gyávának lennem .
Bármi legyen az eredmény , nem szabad visszariadnom az alkalomtól , az egyetlen lehetőségtől , hogy találjak befejezést , teljeset , vagy folytatást , lehetségeset , de véget vessek ennek az elviselhetlen hánykódásnak .
Bármi legyen az eredmény , eredményt és bizonyosságot akarok .
Megyek .
Megyek nyúgodtan .
Nem fogom panaszolni az én bántalmamat , nem fogom koldúlni , a mire benső kényszer nem inditja , de meg fogom hallgatni és fogok itélni .
Erre jogom van nekem és joga van neki is .
Lehet , hogy ez az utolsó lépés .
De épen azért meg kell tennem .
IX.
I RMA lakásába lépve , megtudtam a cselédtől , hogy látogatója van .
Átadtam neki kártyámat azzal az izenettel , hogy kéretem asszonyát , hogy fél óra múlva egyedül legyen .
A leány - uj volt és nem ismert - nagy szemeket meresztett reám ennek a sajátságos követelésnek hallatára .
De akármit gondolt , látta biztos elszántságomon , hogy engedelmeskedni kell .
Határozott és biztos parancsnak az emberek többnyire engedelmeskednek , ha nem is tudják miért .
Tudja a parancsoló , gondolják .
A milyen kellemetlenül érintett eleinte , hogy I RMÁ -t nem lelem egyedül , most mégis örvendtem neki .
Előre is tájékozást vártam abból , vajjon kérésemet teljesíti -e vagy sem .
A félóra eltelt ugyanazzal , a mivel eltelt az út : a sajátságos találkozás lefolyását festette ki képzelmem előre , tévelyegve a lehetőségeken , mámorosodva a lázas jeleneteken .
Midőn visszatértem , I RMA csakugyan egyedül volt .
A leány nagy szolgálatkészséggel vezetett be .
Szemei azt a gondolatot árulták el : » mindent értek .
« Pedig semmit sem értett .
De hamar láttam , hogy magam sem vagyok kedvezőbb helyzetben .
Ha félénk , ha bánkodó , vagy ha csábitó nőt vártam : csalódtam .
A komoly nyugalomban , mellyel fogadott , lehetett tán valami bánata a lemondásnak .
De ez csak határozottabbá tette nyugalmát .
Nyilt szeméből sugárzott gyöngéd jóindulat , de szenvedély melege nem ; inkább volt benne talán valami szánalom ; ez még inkább fokozta azt a zavart , mely azonnal véget vetett biztosságomnak , midőn I RMÁ -t a zavarnak árnyán is felül levőnek találtam .
Azt hittem , így viselheti magát nő beteg mellett , a kin sajnálkozik , a kit csillapítani akar , de a kinek kivánságait teljesitenie nem szabad .
Evvel a magatartással szemben fölény nincs .
Talán ha régi lakásán találtam volna , a régi környezetben , leltem volna egy szót a régi hangon .
De idegen helyt idegennek éreztem magamat .
Midőn I RMA intésére az első szobából a belsőbe mentem , hiába jártattam szememet , hogy otthonosságot merítsek a régi , kedves , egyszerü butorokból és ékitésekből .
Mindenütt uj , ismeretlen tárúlt elém , és mindenben ismeretlen szellem .
Semmi rendetlen , semmi naiv többé a szobák berendezésében .
Minden olyan csiszolt , olyan feszes , olyan igényteljes , a nagy szőnyegektől a nagy aczélmetszetekig .
Még egy szót sem váltottunk , midőn leültünk .
És kalapomat sem tudtam letenni kezemből .
Idegen voltam .
Ki tudná megmondani , hogy erejének minő megfeszitésével tudta fenntartani I RMA nyugalmát .
Talán megdől e nyugalom , ha csak egy szó is képes ajkamon kitörni abból , a mi bennem dolgozott , panaszból , szerelemből .
De egy árva szóra nem lettem volna képes olyanra , melyben erő van .
Ismét fölényének egész hatása alatt voltam .
Éreztem , hogy semmit sem érek el , még egy árva mentséget sem .
Végre mégis beszélni kellett .
Küzködtem legalább külső nyugalomért .
Mintha megfojtott volna minden szó .
Mintha nem lett volna levegőm , mintha nem lett volna hangom .
Majd félhangon beszéltem , szakadozott mondatokban .
Legalább okát akartam adni , hogy miért jöttem , és menteni magam , hogy miért válaszoltam levelére úgy , a hogy tettem .
- » Bocsásson meg , hogy eljöttem .
Tudom , nem kellett volna .
Nincs jogom .
De magyarázattal tartozom magának és magamnak .
Ugyanazért nem akartam uj levelezésbe bocsájtkozni , amiért nem voltam képes levelének kivánságát teljesiteni .
Ezért feleltem úgy , a hogy tettem .
Érthetőnek szántam , de nem sértőnek .
«
Többet akartam mondani , de egy szóval nem voltam többre képes .
I RMA csöndes , szomorú , de nyugodt , tiszta hangon felelt .
- » Azt gondoltam , talán szivesen megteszi értem és csak csekélység a mit kérek .
Ha eddig ott volt , gondoltam megteheti , hogy eljőjjön ezután is .
«
- » Igen , ott voltam , mert látni akartam .
De látása szerencsétlenné tett újra s újra .
S mivel mindennek vége van , és mivel hogy akkori levele után folytatása nem is lehet többé : bocsásson meg , ha nem akarom újra s újra feléleszteni azt , a mi nekem csak kín lehet , és ha feledni nem tudom , legalább kerülöm azt , a mi felfrissiti .
Ha úgy kell lenni , hogy vége legyen , legyen vége egészen .
«
Talán mivel kész voltam arra , hogy vége legyen egészen és talán mivel egyuttal felkelve , véget akartam vetni e kínos jelenetnek is : több nyugalommal mondtam utólsó szavaimat .
De egyuttal éreztem , hogy a végső fordulat előtt állok .
Szavaim akármilyen tartózkodók voltak , bennük volt az utolsó felhivás , hogy magát mentse , levelét magyarázza , ha akarja és tudja ; hogy beismerje , hogy kivánsága fen nem tartható , vagy hogy nem áll tarthatatlanságának motivuma : az hogy mindennek vége van , és folytatása többé nem lehet .
Nem értett , vagy nem akart érteni ?
Azt hiszem , nem akart érteni .
Felelete igéret volt , hogy semmivel sem lesz többé terhemre és köszönet , hogy még egyszer láthatott .
Evvel mindennek vége volt .
» Én köszönöm , hogy megengedte , « - mondám és újra éreztem , hogy elszakadunk egymástól ; és még egyszer meghajtva magamat - mint idegen - siettem ki az előszobán , a hol alig volt ideje utamból állani az ajtóban leskődő leánynak .
X.
Hazamenet kábitó zene harsogott elém a M ÁRK -térről .
Vágytam valami kábitó után .
Leültem a sürü tömeg közé , két oszlop mély árnyába , a hol inkább reméltem magamat egyedül érezhetni , mint szobám magányában , tele I RMA emlékével , I RMA arczképeivel , furdaló gondolataimmal .
De ezek a furdaló gondolatok itt sem hagytak el .
Ismét annak a szerencsétlen teremtésnek éreztem magamat , a kinek olyan életet kell élnie , melyből megtagadtaték minden , a miért élni érdemes .
E hangulatnak tompa apáthiájából folyton megujúlva vergődött fel a kérdés , hogy mi magyarázhatja meg I RMA ellentmondással megoldhatlanúl teljes viseletét ?
Féltékeny voltam .
És mindinkább beledolgoztam magamat a gyanúba , a vádakba ; szinte kaczagni tudtam volna önmagamon , hogy mint éretlen gyermek szerencsétlen tudok lenni egy kaczér nő változó szeszélyei miatt .
Kezdtem magamat józanitani és vigasztalni .
Vajjon , kérdeztem magamtól , nem ismerem -e eléggé a szinpadi világot , hogy komoly érzelmeket tudok lényeihez kötni ?
Bámúlni őket , gyönyörködni bennük , mig a szinpadon állanak , méltán lehet .
De csak éretlen gyermek viheti át a szinpad benyomásait magánéletükre .
És ha ezeket a benyomásokat mégis átvinné az ember magánéletükre , mit vihetne át józan elmével ?
Nem -e azt , hogy életük fele hazug öröm és álnok fájdalom közt telik ?
Hogy müvészetüknek kétes eredete és jelleme ámitás .
Alakoskodás , hiúság reá üti bélyegét a legjobbakra is .
A nézőtérről kell szemlélni mindent , a mi a szinpadhoz tartozik : közelről értéktelen hamis .
Igy józanitottam és vigasztaltam magam , és talán még szerencsétlenebbnek éreztem magam , mint annak előtte .
Mert mi tehetett volna szerencsétlenebbé , mint épen a tudat , hogy az egyetlen , a miben még élni , hinni tudtam , értéktelen , hamis .
Mintha csak most kezdtek volna körülöttem társalogni , úgy ütötte meg fülemet élesen egyik szomszéd asztaltól I RMA szinpadi neve .
- » Hát te nem tudtad « - igy ragadta meg a szót az ott ülő fiatal emberek egyike - hogy S IGNORA M IRA a tábornoknak kedvese ?
Hiszen azt mindenki tudja !
Látod ott jön G ... conteval .
Mindég el jön V ELENCZÉ -be , ha itt van kedvese .
Fejembe tódúlt a vér .
Első impulsusom az volt , hogy megrohanjam a szólót .
De meg voltam kövülve párisi tábornokom gyors , hetyke lépéssel közeledő alakjának látásától .
Mielőtt még magamhoz térhettem volna , eltünt ismét a folyton hullámzó tömegben .
Mint egy látomány , olyan volt az egész .
De a szomszédos asztaltársaság ott ült és valamennyie a távozott tábornok után bámészkodott .
Ismét azt akartam tenni , hogy feleletre vonjam a szólót .
Mert mintha egy papirosfalat lyukgatott volna előttem keresztül , ugy véltem most egyszerre mindent látni , mindent érteni .
Nem -e az ő társaságában láttam I RMÁ -t először ?
Nem beszélt -e róla bizalmasan , könnyedén ?
Nem jött -e rövid időközökben minduntalan V ELENCZÉ -be , midőn I RMA itt volt , holott az ő üzletei alig vezették volna különben ide .
És mégis I RMÁ -nál nem találtam soha !
Miért ?
Mert bizonyára egyedül fogadta .
Nem magyarázza -e ez , hogy néha oly óvatos volt , néha minden korlátot félre tett ?
Hogy majd vonzott , majd távol tartott ?
Igen , ez megmagyaráz mindent .
Tehát olyan voltam , mint a férjek , a kik utolsók tudják meg , a miről mindenki beszél ?
És mégis fel voltam zudúlva az ellen , a ki úgy beszélt erről a dologról , a mit mindenki tud , és a miről ezért beszélni is fölösleges .
Igen , mert százszor is igaz az , hogy az ember tudhatja hogy vonzalmát méltatlanra vesztegette , tárgya értéktelenné , sőt gyülöltté válhatott , és mégis másoktól nem akarja ugyanazt hallani .
Szükségem volt minden józan eszemre , hogy nevetségessé ne tegyem magamat oly fellépés által , melyre hiába kerestem volna jogczímet .
Forrongó szívvel siettem lakom magányába .
Álmatlan éj után I RMA arczképeit láttam a napvilágnak első sugarában .
Ez az utolsó , a mi megmaradt .
De ellököm utolsó emlékét is .
Összeszedtem a képeket , melyeket mámoros órában kaptam tőle .
Boritékba tettem , melyre ráirtam a tábornok nevét .
És az egészet második boritékban visszaküldtem annak , a kitől kaptam .
» Ön igen kegyetlen és még inkább igaztalan ; azon férfiú hozzám teljesen idegen !
Ezeket a sorokat kaptam tőle válaszúl .
» Miért nem égette el őket , ha nem akarta megtartani ?
Ennyit Öntől nem érdemlek , higyje el , nem .
Oh kérem , kérem , maradjon olyannak előttem , a minőnek ismertem , ne igyekezzék minden áron közönségesnek látszani előttem , hisz kétségbe kell esnem !
» Nem hiszem , hogy önmaga is hinné azt , a mivel sérteni akar .
És ismét a kétely vivódott bennem és halmozott el I RMA vádjainál keserűbb önváddal .
Hiszen puszta szón alapúlt gyanúm , mely mit sem bizonyíthat .
Csak annyi volt bizonyos , hogy ezután mindennek vége van .
XI.
És több bizonyosságot szerezni nem maradt alkalmam .
Oly hangulatban , melyben azt hittem , hogy semmi sem maradt többé számomra , még önbecsülésem sem , tudtomra hozta , hogy van még valamim , mindeneknél drágább , anyám levele .
Valami érzetével a megszégyenültségnek , a félelemnek , de egyuttal a kimondhatatlan vonzalomnak törtem fel az olyan régóta nem érintett drága kezeknek levelét , és az első szó , melyet olvastam : » Daruvár « - az ősi romot varázsolta elém , mely mezőre és erdőre messze kitekint , alatta a csöndes lakházat , melyet játékaim zajával töltöttem be egykor , és melyben most egy csöndes asszony busúl utánam , egy szomorú asszony , a kinek elaggott szíve felujjongna , ha nála keresném , a mit hiába üldöztem a nagyvilágban : pihenést , nyugalmat , szeretetet .
De megindulásom mélyebb s mélyebb lőn , a mint végigolvasám e levelet :
» Akkor , a mikor először kértelek , hogy vess véget távol bolyongásodnak , nem magamra gondoltam .
Jól esett volna akkor is , mint mindég , ismét simogatni homlokodat .
De nem magam miatt , miattad kértelek , mert minden leveled után újra féltettelek és azt gondoltam , hogy gonddal és szeretettel foglak kényeztetni , és meg fogom vigasztalni szomorú szivedet , és meg fogom gyógyitani beteg lelkedet és vissza foglak adni az életnek , hogy erős férfi légy , apáidnak fia , anyád büszkesége , öröme , mint a ki voltál annyi éveken át , életének jutalma , végső vigasza , kin a siralomtól megfogyatkozott szememet az utolsó pillanatban is jártatva , nyugodtan mondhatnám az úrnak , » hagyd békében távozni szolgálódat , mert eleget éltem .
» De mostan magamért sürgetlek , mert a félelemnek remegése szállt meg , hogy elérkeznék az én órám , minekelőtte még egyszer , utólszor láthattam volna az én fiamat , és szememből megy a viz és elfordúl bennem a sziv a gondolatra , hogy ez utolsó vigasz megtagadtatnék tőlem .
Megszárasztotta arczom az életnek sanyara , fiam , az én napjaim leteltek .
Mintha szánalommal tekintene reám a daruvárnak csonka tornya , mely úgy áll még ma is , mint a mikor boldog ifjú asszonynak látott , holottan mostan görnyedve tekintek reá , magam is elhagyatott rom , elhagyatva , feledve mindenkitől : hiszen én egyetlen édes fiam után is hiába küldöm könyörgésemet .
» De nem akarok pörölni , mint az a vén asszonyok szokása .
Ne vegyed panasznak , ha esengek utánad , még egyszer hadd hajtsam erős válladra fejemet .
Éjnek éjszakáján valamint a lopó közeledik hozzám a félelem , hogy soha többé nem látlak .
Kinek-kinek meg van a maga réme a kisértetnek idején , de az ifjúnak joga és ereje van bizalommal és reménnyel szembeszállani véle , - nekem nincs .
Az én korom magára is halálos nyavala és erőmet fogyasztja azon felül folyton folyvást a keserüség , hogy az én magzatom , a kiben tovább élnék , mint hontalan bujdosó ebben az életben , nem tudja feltalálni a nyugalomnak tüzhelyét .
Itt van a te honod , miért kergeted telhetetlen lelkülettel a távollevőt , mérhetlen álmokban hadd ábrándozzék az ifju , a ki még nem tud a tetthez , te férfi vagy , nyúlj a meglevőhöz , szeresd a mi közel van , cselekedj ott , a hova sorsod állított , és szeretetben és tettben fel fogod lelni , a mit álmok mérhetetlensége meg nem adhat .
Értem én , hogy fáj máskép találnod a világot , mint minőnek ifjú nemes álmaidban képzeléd .
Légy és maradj olyan , mint a minőnek szeretnéd a többieket .
De vegyed őket úgy , mint a minők .
Tudom én , hogy csak a sekély sziv és a sekély elme van megkimélve a csalódástól .
A közönséges a nemes álmok csalódása után közönségessé válik .
A gyönge , mely nemesebb , semhogy közönségessé váljék , összeroskad .
Az erős és nemes erőt merít magából a csalódásból is .
Magában az által hogy felismerte , felemelkedik önmaga fölé és ha elzártnak találja az útat , melyen haladt , bátran tekint körül új ösvény után , hogy habozás és csüggedés nélkül küzködjék előre !
» Oh fiam !
Neked biztatásra , bátoritásra és szeretetre van szükséged , nekem látásodra , hogy megadhassam neked .
Kérve kérlek annakokáért , térj vissza hozzá , a kinek legboldogabb napja volt , midőn a világra hozott , és a kinek nincs vágyódása több , mint hogy benned lelhesse fel utolsó boldogságát és a ki ha téged még egyszer láthatna , nyúgodtan , erősen , bizalomteljesen , elégedetten távoznék , hogy közelébb az úrhoz imádkozhassék éretted .
Forrón ölel
XXI.
Szakadatlanúl utaztam éjjel-nappal , városról-városra , tartományról tartományra .
Nem vettem magamnak több időt az úti készületekre , mint a mennyi a legközelebbi vonatig kellett .
A mi ügyem-dolgom még elintézendő volt , ráhagytam az öreg R ANZORA .
Megszerettük egymást olasz óráinkban , külföldi hosszas bolyongásomban ő volt az egyetlen ember , a kihez közelebbi és tartós viszonyba léptem .
Kikisért a vasúthoz és meleg kézszoritással bucsúztunk .
B EPPOT magammal vittem .
Őt is megszerettem és szivesen maradt nálam .
Elkényeztetett gondosságával és nem tudtam volna többé nélkülözni .
Nem váltakoztak utamban oly gyorsan a vidékek képei , mint egymást üző gondolataim .
Egy elfecsérelt életre gondoltam vissza , harmincz évre , melyben nem sikerűlt semmi .
Melyben kapkodtam elérhetlen ködképek , kezeim közt szétfoszlók után ; és ez esztelen vadászat alatt odahagytam az egyetlenegyet , a mi való és mégis drága , drága és mégis való volt : anyám édes tüzhelyét , a hol szerettek , a hol szeretni tudtam .
Soha nem kellett volna egyebet keresnem .
Mert nincs , a mi a keresést megérdemelné .
Nem fogok többé keresni olyat , a mi meg nem érdemli az árt , mit érte fizetni kell .
Máskép kell annak alkotva lenni , a ki boldogság mámorára , dicsőség küzdelmére teremve volna .
Nyugalmam a lemondás lesz , melegítve drága , maradó , változhatlan érzéstől , mely minden gondomat magába fogja foglalni .
És mi bánthatna engem , legyen akármi és akárminő , ha nem törődöm többé egyéb semmivel , mint hogy jóvá tegyem , a mit vétettem azon az öreg asszonyon , a kinek én voltam minden fájdalma és minden öröme , a kinek nyájas ajkain mosolyt látni , a kinek végső perczeit boldogítani olyan jól fog esni !
Majd tünődve gondoltam I RMÁ -ra és ilyenkor örültem , hogy egyedül vagyok , mert úgy éreztem , mintha pirúlnom kellene mások előtt .
Miért van az , hogy a női sziv vagy üres , vagy megoldhatlan rejtély !
És e rejtéllyel szemben utóljára még azt sem tudtam meghatározni , melyikünknek kell egymásnak többet megbocsájtani ?
Kielégíthetetlenek mi mind a ketten , ép úgy kellett egymáshoz vonzódnunk , mint a milyen lehetetlen volt , hogy egymásnak megmaradjunk .
Ez volt a szükséges .
Minden egyéb csupán esetleg volt .
És ismét s ismét annyira gondoltam az egyetlenre , a mi megmaradt és szívem rekeszei szorongtak a gondolattól , hogy mi lenne , ha ő sem maradna meg ? ...
Három napos utazás után , mely alatt csak azért szállottam ki az egyik vonatból , hogy beszálljak a másikba , közeledtem a szülőföldhöz .
A nagy , egyhangú , fakó égtől borított fakó síkság határán felvetődött az első dombos láncz és büszkén emelkedtek ki a távolból a kéklő bérczek , melyek alján apáimnak bölcsője és sírja állt .
Csak nehány óra még , és elértük a kis várost , mely félig már otthonnak tetszett , mert vasuti állomásunk volt , jóllehet csaknem egy napi járás volt még hozzá D ARUVÁR .
Nem időztem többet , mint a mi szükséges volt , hogy a kora hajnali órában kocsit szerezzek .
Nem beszéltem senkivel , siettem , nehogy valaki megvigye , vagy megizenje érkezésem hirét , minekelőtte megérkezném magam .
Igazán gyermekesen tudtam örülni egész utamon annak , hogy mire édes anyám alig várhatott levelet , betoppanok magam , hogy ott maradjak nála , mindég , mindég !
Alig engedtem pihenő időt a bérelt lovaknak ; annál végtelenebbnek tetszett az út , minél inkább közeledtem végéhez , minél inkább lőn ismerősebb-ismerősebb minden domb , minden forrás s minden fa .
Olyan közelnek tetszett már a D ARUVÁR csonka tornya , úgy hívott , hívott s még olyan sokáig volt , olyan messze !
És végre mégis a falu alatt voltam és olyan kiváncsian keresve kerestem egy-egy ismerős alakot .
Csodálkoztam és szinte boszankodtam , hogy daczára a kora délutáni órának , nincsen egy árva lélek sem a földeken ; és aztán mégis örültem , hogy nincsen senki sem , a ki fellármázná a falut és házunkat .
A kocsit a kertek mögött állíttattam meg , itten szálltam le , és hogy ne lássa senki sem érkezésemet , hátulról kerültem a gazdasági épületek közt udvarunknak .
És mintha minden kihalt volna , minden üres !
Ünnep van -e ma ?
Vecsernyén vannak -e ?
A falu harangja szól .
Nem az .
Tele van az egész udvar a falu népével .
Mi van ma ?
De e közül a sok régi ismerős közül nem szól egyik is .
Bámészan tekintenek reám .
És a mint közibük sietek , intve egy-egy régi jóembernek , némán , ijedve engednek helyet .
Mi van ma ?
- Félelem szállott meg .
És az előttem oszló tömegből , mely néma volt , mint a temető , kihallatszik egy hang :
» In paradisum deducant te angeli » Etcum Lazaro quondam paupere » Habeas requiem sempiternam .
Leszegezve állottam .
Éreztem mint húzódik össze koponyámon a bőr , mint tódúl fejemhez a vér , egy füstfelleget láttam , fülemben a harang és az ének összezúgott , és helyben a mint álltam , roskadtam össze .
XIII.
Midőn először eszméltem , régi szobámban , régi ágyamban találtam magam .
B EPPO volt mellettem és öreg papunk .
Csak az ő látására tértem a történtek teljes tudatára .
Anyám koporsója régen be volt falazva a sírboltba .
Soha , soha nem fogom látni többé nyájas arczát .
Soha !
Első indulatom volt sírjához jutni .
Nem volt erőm ágyamból fölemelkedni .
Napok teltek el , mig lábbadozni kezdtem .
Hetek , mig hű szolgám és az öreg lelkész által támogatva , elvánszoroghattam a sírbolthoz .
Az egész idő alatt dolgozott bennem a gondolat , hogy még egyszer látnom kell arczát .
A sírírat szavai : - » Nyúgodjék békében « tartóztattak , hogy ne töressem fel a falat ,... a koporsót .
Csak midőn innen visszatértem , volt bátorságom meghallgatni végső szenvedésének történetét .
Végső szenvedése rövid volt .
Hosszú volt az előtte való : egy egész élet .
- » Nincs miért élnem ! «
- » Az élet kötelesség ! «
Válaszolta az öreg pap .
Az egyszerü ember egyszerü szavai , melyekkel késő éjnek idején bucsúzott , megdöbbentettek .
Az egész idő alatt az üres vigasznak , hideg okoskodásnak egyetlenegy szavával nem bántotta fájdalmamat .
És a mit mostan mondott , az sem betanúlt bölcseségnek , hanem önkéntelenül fakadt mély , benső meggyőződésnek hangzott .
Hogyan van az , hogy a mi annyiszor hallva , mindég csak szellemtelen közhelynek tetszett , kiejtve igaz hangon , a fogékonyság egy pillanatában , egészen új világot tud deríteni lelkületünkbe ?
Mióta tőle hallottam , ez a három szó zsong fülemben : » az élet kötelesség .
«
Igen : az élet kötelesség !
Van miért élni , mert az élet kötelesség .
Egész életem nem volt semmi , mert minden volt , csak kötelesség nem .
Hitvány én , a ki elhitettem magammal , hogy nemesebb vágyakkal vagyok telve !
Életem minden gyötrelme mi volt egyéb , mint mértéktelen , ki nem elégithető , hiú önzés !
Nem -e magamra gondoltam minden vágyamban ?
Nem -e önzés volt dicsvágyam , nem -e önzés , midőn hajhásztam a boldogságot ?
Elégedetlen voltam magammal és az egész világgal , mert mindég csak magamra és ki nem elégített vágyaimra gondoltam ; és tétlenül fecséreltem el életemet , meddő panaszok közt , hogy önérzettel , becsülettel , meggyőződéssel kellene fizetnem , a mire vágyom .
Mert minden vágyom önző volt , és megfeledkeztem arról , hogy van ok a tettre az önös eredményen , és a sikeren kivül is , mert a kit a tettre a kötelesség indít , annak nem kell sem önérzetet , sem becsületet , sem meggyőződést félrelökni , hogy elérje a czélt , mert czélja az , hogy kötelességét teljesitse .
És ha csalódnunk kell mindenben , és ha nem elégítheti ki vágyainkat semmi , és ha az önzés éhesebb lesz , minél többet nyert : lehet -e megnyugvást keresni egyébben , mint abban , a miben egyedül van megnyugvás , még akkor is ha az eredmény , a siker semmi : a teljesített kötelesség tudatában ?
Én kikóstoltam az életet .
És minden önös vágynak fenekén találtam keserüséget .
Engem nem csábithat többé semmi .
A mi eltántorithatna , nincs .
Még egyszer ki fogok lépni az életbe .
És ha fülembe zúg a nemtelenek és lelkiismeretlenek vásári zaja , nem fogok előle menekülni másodszor is .
Hanem azt fogom magamnak mondani , hogy itten kötelességet kell teljesíteni .
És azt fogom magamnak mondani , hogy minél kevesebben vannak , akik teljesítik , teljesíteni kell annyival inkább .
Anyám !
A ki örömöd és bánatod , reményed és aggódásod volt : fiad azt akarja , hogy ha életedben nem , sírodon valósúljon reményed .
» Munkálkodó légy , nem panaszkodó ! «