Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
NEGYEDIK FEJEZET.
Marie grófnő nappali szobája a kastély keleti részén feküdt, ablakai a hegyekre néztek, s egyik oldalajtaja a könyvtárba nyilt, hol ő több időt töltött, mint öltöző vagy társalgási termében.
Nagy kedvelője volt minden olvasmánynak, de különösen bölcsé, mi sem érdessé, sem keserüvé nem tette őt; tanult belőle, a nélkül, hogy nőiességét elvesztette volna.
Egész élete csendben, elégedettségben folyt le, a csalódást nem ismeré.
Az élet hányattatásai, a sors csapásai távol maradtak tőle; azon kevesek közé tartozott , kikről azt szokták mondani, jó csillagzat alatt született, a szerencse istenasszonya ült bölcsőjénél, az kisérte őt élete utjára.
Az első csapás, mi sujtá, férje halála volt.
Sokáig nem birt vigasztalódni fölötte.
Ezentul teljes szeretetét Thisbére ruházta, kit gyermekeként szeretett, nevelt; s ő okozta, hogy soha sem sóvárgott gyermek után, mi sajátja lett volna.
Azon vonzalom, mit sokkal ifjabb testvére iránt érzett, kárpótolta neki ezt a hiányt is, s minden irányban teljesen elégedett lévén , egyedüli és legfőbb vágya az volt, hogy testvérét annak szive szerint kiházasitsa.
A leányka azonban nagy mértékben különbözött a rendes korabeli társnéktól .
Folytonosan egyöntetü kedélye, mi sem csapongó jó kedvig nem tudott emelkedni, sem pedig szomoru, levert soha sem volt, mély szivet takart, bensőségteljes érzelmeket , melyeket a világ hiuságával nem lehetett volna kielégiteni.
Sem pénz, sem fény, sem hitvány hiuságok nem vakiták őt a jövőre nézve, s méltó testvére volt Marienak, és méltó növendéke, ki őt oly szellemben nevelte, mi nem ingadozó alapra fekteté jövőjét, hanem határozott irányt adott neki az élet utjaira, mik rendesen sok tövissel, kevés virággal vannak meghintve.
Ez volt egyik oka, hogy Thisbe nem tudta magát elhatározni azon lépésre, mit Balázs türelmetlenül kivánt tőle.
Az ifju Szolcsányi minden tekintetben megfelelő parthie lett volna neki, de udvarlása nem talált szivében visszhangra, s csak gyengédsége tiltá, hogy ezt már rég meg nem mondá neki; és az, hogy hitte, miként nővére nem lenne ellene e házasságnak.
Talán megváltozom érzelmeimben iránta, gondolá olykor, talán még megszeretem őt.
Reményt nem adok neki, de nem is fosztom meg teljesen őt attól; ha idősebb leendek, meglehet , hogy másként érzek, másként gondolkozom...
Mint a legtöbb ember, ő is csak saját szempontjából itélt; nem gondolva meg, hogy e dologban két ember egyénisége jött kérdésbe, még pedig igen veszélyes természeté; mert Balázs gróf, egyike volt a legsötétebb, leggyülölködőbb jellemeknek.
Hogy Marie grófnő valóban kivánta -e ez összeköttetést mostoha testvére és sógora között, azt senki sem tudta volna elhatározni, de Balázs meg volt erről győződve, s Thisbe is hitte; bár az soha egy szóval sem fejezett ki ez irányban határozott óhajtást.
Csak az mutatá jóindulatát e frigyre nézve, hogy sógora majdnem naponként a sutáni kastélyban időzött, s naponként Marie hivta őt meg oda két órányira fekvő birtokáról.
Hogy évek óta egy titkos gondolat foglalkoztatá őt Thisbére nézve, azt nem közlé senkivel.
Egyszer évek előtt férjével beszélt arról, hogy Tristánt testvérével össze kellene házasitani, ha rokonszenvre vagy szerelemre ébrednének egymás iránt, s férjénél ez a terv visszhangra talált.
Csáthy Tristan szegény, de előkelő szülők sarja volt, kiknek grófi rangjok teher lehetett szegénységökben; de fiokat igyekeztek nevéhez méltóan nevelni, s utolsó pénzüket gyermekük képeztetésére adták.
A szerencse kedvezett nekik, Szolcsányi gróf megszerette a szép és eszes gyermeket, s midőn annak előbb atyja, utóbb hirtelen anyja is meghalt: felfogadta, nevelteté s vagyont hagyott reá.
Marie grófnő csak mint fejletlen ifjut látta a most már férfivá lett Tristánt, mint igen fiatal asszony; s bár rokonszenves volt az akkor neki: keveset törődött vele; de később a távolból figyelemre gerjedt iránta.
Férjének kedvencze volt, sokat beszélt róla, s ő végre egyszer találkozott vele, mint tizennyolcz éves ifjuval, és igaznak találta férje állitásait.
Ő is vonzalmat érzett iránta, s ekkor gondolt először arra, hogy testvérét, ki gyermek leányka volt még azon időben, feleségül hozzáadja, talán kerülni óhajtván ezáltal a Balázszsal való összeköttetést.
Tristan is gyakran gondolt e találkozásra; mindig melegen, elragadtatással; de nem a kis Thisbére aranyhajával, nefelejts szemeivel, hanem a magas, kifejezésteljes arczu Marie grófnőre; kiről ábrándozott, álmodott, s bár oly távol képzelé őt magától, mint az isten anyját, Máriát, s oly imádattal gondolt reá, mint arra: de nem tudta feledni.
Gyermekes szerelmet érzett iránta, mi az évek folytán komoly imádatba ment át különösen akkor, midőn az levelezésbe állt vele, s e levelekből annak lelkét ismerni tanulta.
Sok év után igy érkezett most haza uj otthonába, mit Szolcsányi Imre kegyéből mondhatott annak, s melyen kivül nem volt a földön semmije.
Majdnem félve a találkozástól, s elragadtatva a fogadtatástól, boldognak, büszkének érzé magát, hogy Marie grófnő társaságában lehet.
Thisbe látása semmi hatással sem volt reá, s bármint figyelmezteté is annak szépségére, kellemére, tehetségeire Lazas, a leányka rá nézve a sutáni kastélyban csak a második személy lehetett; teljesen átengedé őt Lazasnak , ki észrevehető érdeket mutatott iránta.
Tristan megérkezte után következő nap reggelén nappali szobájában ült Marie grófnő , midőn az inas Tristan grófot jelenté, ki beszélni óhajt vele.
- Jőjjön, mondá az örvendve, s elhagyta helyét és önkénytelen melegséggel ment pár lépést elébe, kezet nyujtani neki.
- Nemde, ügyeidről akarsz beszélni, kérdé nyájasan, s leülteté, és leült vele szemben.
Az ablakon betörő napsugár sötét szőke hajára szállt, bearanyozá nemes kifejezésü arczának olajszinü bőrét, mi az őszi baraczk pelyhes hamvával látszott e világitásban birni, és Tristan szemeit megkápráztatá.
- Nem ügyeimről, grófné - viszonzá észrevehető elfogultsággal az ifju, s hangja érzelmei árjában reszketett.
- A hála hozott ide, hogy megköszönjem önnek a kegyes fogadtatást, melyben engem idegent részesitett, s hogy megmondjam, miként éltem , vérem lábaihoz teszem; rendelkezzék velem tetszése szerint...
- A hála - mondá majdnem megdöbbenve azon kifejezéstől Marie, mi az ifju szeméből reá lövellt.
- Mondd inkább: a jó indulat, ragaszkodás vagy vonzalom; mert háládat nem fogadhatom el, miután nincsen arra érdemem.
A mi jó környez itt, s a mi jó a jövőben vár reád, azt nem nekem, hanem férjemnek köszönöd; azon nemesszivü férfinak, ki éltében nem tett mást, mint jót és áldásost; fájdalom, hogy nem érheté meg jóságának gyümölcsét, s nem hallhatja az elismerés szavait, mi boldoggá tenné őt.
- Igaz - viszonzá elkomolyodva Tristan; de tegyük fel, hogy ideérkezve, kegyed hidegen, hivatalos formában fogadott volna, és szivessége csak annyira terjedt volna irántam, a mennyit férje emléke követelt!
Tegyük fel ezt grófné, és hasonlitsuk össze azon angyali jósággal, mit nyujtott nekem: aztán mondja meg, mit érezhetek én kegyed iránt ?...
- Sokkal nagyobb érdemet tulajdonitasz nekem Tristan, mint valóban kellene, - mondá biborszinü arczczal Marie, mi ujra és ujra megpirult az ifju szemének a hatásától.
- Ne folytassa szavait, grófné, ne mondja, hogy ez csak kötelesség volt férje iránt - kiáltá hévvel Tristan; - ha ezt mondja, fájdalmat okoz, s megfosztja varázsától azon elragadtatást, mit tegnap óta érzek az ön kegyei felett.
Nem kötelességnek , rokonszenvnek bátorkodtam fogadtatásomat tartani.
- Abban nem is kételkedhetel...
- Erősen ragaszkodom is e hithez, boldoggá tesz annak tudata.
- És most beszéljünk jövődről - mondá Marie.
Birtokod teljesen készen felszerelve vár.
Rándulj át s tekintsd meg, talán barátod, Lazas gróf is óhajtja látni otthonod.
- Csak félig tartom azt annak, grófné, ha nem vagyok szerénytelen, az igazinak Sutánt fogom tekinteni.
Szabadjon magamat e házhoz tartozónak hinni, melyhez gondolatban soha sem voltam idegen.
- Ez az én óhajtásom is.
- Mily halkan mondja ezt kegyed, mintha nehezére esnék szavait kiejteni.
- Elfogult vagyok.
Félek, hogy többet vársz e falusi magánytól, mint amit az s a mi társaságunk képes lesz nyujtani.
Te zajos helyeken, a nagyvilágban éltél, s a falusi magány sok költőiséggel bir bár, de nagyon egyhangu.
- Ez a költőiség az, mi bájt kölcsönöz neki.
Szerintem csak az fut a zaj és változatosság után, ki a világot nem ismeri.
- Igy kimondtad önmagadra az itéletet, huszonhat évvel még nem ismerhetjük a világot.
- De lehet sejtelmünk arról, s ez a sejtelem nálam elbátortalanitó.
Kis gyermekkorom óta egyik főtulajdonságom az állhatatosság, ragaszkodom a végletekig mindahhoz, a mit egyszer szerettem, s a világ ismeretlensége nem vonz, a titokteljes megzavar.
Nem vágyom élettapasztalással birni.
A sziv melegsége, a kedély világa, pár jó barát , csendes költői magány előttem az élet eszményképe; ez minden, a mi után sovárgok.
- És mégis fogsz csalódni, s mégis meg fogod nyerni az élettapasztalást.
Ki volna az e földön, a ki elmondhatná: engem megkimélt az élet, ma is ugy érzek, ugy gondolkozom, mint huszonhat éves koromban!
Én legalább ilyet nem ismerek, nem hiszek létezni!
- Egykor fog ilyet ismerni grófné - engem!
- Ne bizd el magad Tristan - mondá hévvel Marie.
- Ne hivd ki a sorsot.
Fiatalos remény, lelkesült bizalom ez, melynek melegét könnyen megdermeszti a váratlanul jövő rideg szél.
Az élet tavaszán minden tündöklik előttünk, minden fényárban uszik, de elérkezik az élet ősze, s ekkor egymásután hullanak le virágaink.
- Nem bánthat a világ, ha távol maradok tőle.
- Minden embernek van egy kis világa; gyakran ott éri a csapás, hol legérzékenyebb a szív.
- Igaz! - mondá elkomolyodva az ifju, nem a szavaktól, hanem a hang rezgő komolyságától, melynek mélysége szivéig hatott, s balsejtelem rezgé át lényét.
Pár perczig mindketten elnémultak, belső sejtelem, egy távolból jövő hang, talán a jövő jóslatteljes szava emelkedett fel lelkökben.
Egy titokzatos sóhajtás hullámzott át lényükön, a terem napfényes levegőjén, Tristan viruló arczán, Marie mély pillantásu szemében, mely egy pillanatra az ifju tekintetével találkozott, s megreszketteté mindkettőjüket.
Miért?
Ki magyarázhatná meg azon villanyos hatást, mit a tudománynak sikerült valamennyire megmagyarázni a természetben, de senki sem ismeri azt egész valójában az emberi testben, a szivben, mely csak egyetlen hangra felel, csak egyetlen érzésre ad visszhangot, s ez a szerelem!
Hogyan, miként, mi okból, mily módon keletkezik az?
Ki tudná megmondani.
Mag nélkül kel ki, fogamzás nélkül ébred életre.
Pillanat szüli lételét, ápolás nélkül nő nagyra; hatalmasabb mindennél.
Ki merne mérkőzni vele ?...
- Lazast érdekelni fogja birtokom - kezdé kissé erőltetett hangon Tristan, felvéve a beszéd elejtett fonalát; - s még ma átrándulunk oda.
- Ez nagyon szükséges.
Előre értesiteni fogom az öreg tisztet meneteledről, ki várva-várja urát.
Régi és hű hivatalnok ez.
Férjem legjobb embere volt, azért tette őt Ivándra, hogy segítségedre legyen.
- Minden lépten uj és uj kegyről győződöm meg - mondá helyét elhagyva Tristan, hálás hangon.
Félek, hogy sohasem fogom tudni azt meghálálni.
- Fél óra előtt ajánlottál valamit nekem cserében - mondá enyelegve Marie.
- Életemet!
Ujra lábaihoz teszem azt - viszonzá hévvel Tristan.
- Elfogadom.
Légy meggyőződve, hogy élted és jövőd anyai kezekben lesz - mondá kissé bizonytalan hangon Szolcsányiné, mert az ifju szemében sötét láng türelmetlen kifejezése lobbant fel az anyai szóra.
- Nem anyai gondoskodást kérek én - mondá kitörve - hanem barátnői szivet.
- Nevezd, aminek akarod; az érzés mindig ugyanaz marad.
Tristan majdnem hidegen hajtá meg magát.
- Nem tartóztatom tovább, grófné, bár kérni akartam, hogy a könyvtárt megtekinthessem, melynek kincseiről sokat hallék.
- Lépj be - viszonzá Marie, a könyvtár nyitott ajtajára mutatva.
- Örömmel látlak ott bármikor; e helyen mindig jó társaságban leendesz: használd azt fel, a mily gyakran csak teheted.
- Más kijárás is van onnét ?...
- A hosszu terem tulsó oldalán, nyitva van mindig az ajtó s a folyosóra vezet .
Jöhetsz, mehetsz a könyvtárba, a mikor akarsz; én a legtöbbször nem is fogom azt megtudni, bár közvetlen közelemben van e terem.
- Használni fogom engedelmét - viszonzá Tristan, s a könyvtárba vezető ajtón eltünt .
Marie elmélyedve tekintett utána, aztán visszaült helyére.
Ki tudja, miről gondolkodott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE