Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
Muzsika és parfüm
Keletkezés ideje
1893
Fejezet
15
Bekezdés
908
Mondat
2668
Szó
22976
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
IV. ADAGIO.
- Az illemkódex szerint nekem még státsvizitbe is kell mennem és megköszönnöm a szíves meghívást, - gondolta Sándor, midőn másnap egy órai késéssel a hivatalába ért .
- Elmegyek még ma, hogy a Ferencz József-kabátomat kiszellőztessem.
El is ment, de csak két nappal Szilveszter estéje előtt.
Addig folyton halogatta a látogatást egyik napról a másikra.
Dr. Túri Géza egy Andrássy-úti házban lakott.
Uj ház volt, a kapu alja fehérre volt meszelve és csak a stukkaturján látszott, hogy oda freskók készülnek.
Sándor szagolgatta a levegőt.
- Frissen meszelt levegő, parvenu-szag.
A tulajdonos úr batyuval a hátán kereste meg a házát.
Midőn később megtudta, hogy ez a ház Túri doktoré, akkor csóválta a fejét.
- Ej, még sem hittem volna, hogy a nagyapáról az unoka házára is átöröklődik a parvenu-szag.
Túri Géza doktor úr mód nélkül megörült a látogatásnak.
Már azt hitte, hogy nem is jön el.
A mi igazán nem lett volna szép.
Öcsémnek szólította.
Nagyon sajnálja, hogy családjának mindjárt be nem mutathatja, mert a lányok most a jégen vannak.
Délben mindig a jégen vannak.
Pedig ugy lesik már őt.
Annyi szépet hallottak már felőle .
Kitől?
Hát az édes apától.
A régi kedves kenyeres pajtástól.
Alig győzi dicsérni az ő fiát, az ő szellemét, az ő műveltségét.
Csak azt hibáztatja, hogy nem érintkezik emberekkel.
Mért nem jár társaságba?
Sándor utalt arra, hogy eddig egy szót sem szólt.
Ez már elég magyarázat, hogy mért nem megy társaságba.
Következett az ellenkezőnek a demonstrálása és azalatt Sándor azon tünődött, hogy vajjon Túri doktor volt -e Castor és az édes apja Pollux, vagy megfordítva.
Nem tudta eldönteni, mert mind a kettőnek egyformán kopasz a koponyája.
Zsebrerakva még néhány tuczat frázist és néhány őszinte, barátságos szót, ajánlotta magát a viszontlátásig.
Vegyes benyomásokkal távozott.
Igen kellemesen hatott rá, hogy a család korcsolyázni szokott akkor, a mikor ő státsvizitbe megy hozzájok.
Aztán az öreg doktor is meglehetősen tetszett neki.
Temperamentumos, jóindulatú öregnek látszott és a hangja megmelegedett, valahányszor régi barátjáról, Sándor apjáról beszélt.
De nyugtalanította az, hogy az atyja ugy kidicsérte őt az ügyvédnek.
Ez túlságos önmegtagadás az öregtől, a ki soha életében ügyvéd létére valótlanságot nem állított , pusztán, hogy fiát egy estén jól fogadják, egy egész pókhálót összefüllentsen.
Hogy meg fogja az öregét dementálni!
Mert föltette magában, hogy azon az estén oly unalmas lesz, a milyen csak lehet.
Aztán különösen hatott reá az iroda, melyben az ügyvéd őt fogadta.
Barna bőrdíván , barna bőrfauteuillok, aztán egy fekete iróasztal, tele rakva szépen összecsomagolt aktákkal.
És az iróasztal előtt egy nádfonatú karosszék és mögötte egy könyvespolcz , tele egyforma kötésű törvénykönyvekkel.
A levegő is barnaszínű és a pontosság szaga uralkodik benne.
Ugy érezte, mintha a kalendárium hatná át az irodát.
És ez imponált neki, mert ő sohasem tudta, hogy hányadika van ma.
Midőn kilépett a kapun, messziről Gyurit látta, három hölgy társaságában.
Elegáns , fekete bársonykabát volt rajtok és Sándor azonkivül még csak egy piros őszes, és két pirosas barna fiatal arczot látott.
Szeretett volna Gyurival beszélni, de nem akarta őt mulatságában zavarni, azért sietve, mintha észre sem vette volna, távozott .
Gyurinak ugyanis mulatság, ha nőtársaságban van.
Az Andrássy-ut és Váczi-körut sarkán utólérte őt Gyuri.
- Ember, ne rohanj, mintha hivatalból jönnél, - mondotta.
- Tudod -e, kikhez volt most szerencsém?
- Láttalak a grácziákkal, de nem tudom kicsodák.
- Dr. Túri Gézáné és Mili meg Ilonka nagysámok.
- Ah!
Honnan ismered?
- Megismerkedtem velök a jégen.
Csupa véletlenségből.
És aztán beszéltünk rólad .
Barátom, ha nem láttam volna, hogy a hölgyek belém szerettek, azt kellene hinnem , hogy szerelmesek beléd.
- Ne mondd, hisz nem is ismernek!
- Épen azért.
Csodadolgokat beszéltem nekik rólad.
Kidicsértelek mindenképen és most a szegény lányok azt se tudják, hogy nagyobb zongoraművész vagy -e, vagy kellemesebb causeur?
- A kétségük csak holnaputánig fog tartani.
Tagadom majd, hogy tudok zongorázni és bocsánatot kérek, hogy elfelejtettem mind az élő és holt nyelveket.
- Ilonka nagysám nagyon szép leány!
És roppant okosak mind.
- Mi közöm hozzá?
- Utálatos vagy, vagy affektálsz.
Hát nem szép dolog egy szép leány?
- Engedd meg, én azt hittem, hogy csak egy szép lány van a világon és az is az új világban.
- Csak egy szép lányba vagyok szerelmes, de gyönyörködöm minden szép leányban.
Az ember azért, hogy szerelmes, csak nem lesz aszkéta?
- A regényekben igen.
- A regények ép olyan affektáltak, mint te.
Minden emberben egy állat is lakozik és ennek is meg kell adni a magáét.
- Kényelmes filozófia.
Tehát az állat el van ragadtatva Ilonka nagysámtól.
Én meg éppen most morzsoltam le a státsvizitet az öregénél.
Igen kellemes öreg úr, egy kicsit jobb véleménynyel van rólam, mint szerettem volna.
Különben hagyjuk el ezt a művelt beszédet és beszéljünk okosan.
Holnapután rabszolga leszek.
- Tudom.
- De holnapután szombat is lesz és én Kalabriáról nem akarok lemondani.
Tehát megtartjuk vagy holnap, vagy vasárnap.
Mikor alkalmasabb neked?
- Holnap dolgozom és vasárnap a szép özvegyhez vagyok hivatalos.
A munkát nem halaszthatom, de ha szombaton nem megyünk Kalábriába, akkor a szép özvegy egy nappal előbb is fogad majd.
Tehát vasárnap.
- Jó.
Józsit majd értesítem én.
- Szervusz!
*
Szilveszter-estéje szép csillagos, havas este volt.
Az utczákon nagy a sürgés-forgás , tele jókedvű emberekkel, a kik mind sietnek valahová, a hol mulatnak.
A tovarobogó bérkocsikból egy-egy rikító szín villan elő.
Ezek bizonyára a vigadóba mennek, a bolondok estélyére.
A kirakatok is, mintha fényesebben volnának kivilágítva, a gesztenyesütő is a sarkon, mintha forróbb gesztenyéket árulna, mint az esztendő más háromszázhatvannégy estéjén.
Sándor a borbély-teremből lépett ki a ragyogó, zsibongó utczára.
Ha az ember a borbélytól jön, szebbnek érzi magát és sokkal önérzetesebb.
Különösen, ha tiszti egyenruha van rajta.
Ez a feszes ruházat odaszorul az ember testéhez és kidolgoz minden izmot.
És ahogy kardja odacsörömpöl a kövezethez és odaütődik a lábához, akkor bizonyos egyensulyt érez magában.
Az ember akarva, akaratlanul fölszegzi a fejét és kiegyenesiti a derekát.
Nem is járt olyan lomhán, mint máskor.
Ruganyosan, elevenen rakosgatta a lépéseit és boszankodott rajta.
Azon boszankodott, hogy tetszik magának.
Hogy midőn a borbélynál megnézte magát a tükörben, tetszett neki a frizurája, csipetnyi kifent szőke bajusza és arcza érdekes haloványsága.
És boszankodott különösen azon a gondolatán, hogy ő a lányoknak is tetszeni fog.
Hiszen ő olyan kiállhatatlan akar lenni!
Üsse a kő, hogy épen ma jókedvű.
És ennek a borbély az oka.
*
Az előszoba fogasai teleaggatva felsőkabátokkal.
Alig tudta a saját köpenyét valahol beszorítani.
Aztán a csukott ajtón keresztül hallotta azt a tagolatlan rekedt összevisszaságot, melynek egy nagy társaság beszélgetése - csukott ajtón keresztül - hallatszik.
- Egy leszek a sok közül, - gondolta és megint boszankodott.
Azon boszankodott, hogy kellemetlenül érintette őt az, hogy nem ő az egyetlen vendég.
Kiméletlenséget látott abban, hogy ha ő most nem jött volna el, azért itt mégis csak vidáman mulattak volna.
Egy pillanatig habozott, hogy ne forduljon -e vissza, de már nem lehetett.
A konyhából valaki az előszobába nyitott.
Egy szép barnaarczu leány volt, hosszú lelógó hajjal.
Bolyhos kék ruha volt rajta, az alján fehér csíkokkal.
És elébe volt kötve egy ragyogó fehér kötény.
A leány egy pillanatra visszahökkent, aztán kiváncsian nézegette a deli hadnagyot.
Az összeütötte bokáit, meghajtotta magát, de mielőtt szólhatott volna, a leány megelőzte őt.
- Ugy -e, ön Sándor?
Én Mili vagyok.
Megbocsássa, hogy olyan bizalmasan szólítom, de önről mindig per Sándor beszéltünk és a papa is mondta, hogy mi csak Sándornak szólitsuk és ön csak Milinek fog szólítani.
Mert ön a papa legjobb barátjának a fia.
Sándor érezte, hogy felelnie kellene, de nem tudta, mit mondott a leány.
Csak a hatását érezte a szavaknak, de nem értette a szavakat.
Érezte, hogy a vér az arczába tolult és ott megszorult.
Szédült.
És egész testét valami zsibbasztó melegség járta át.
Nézte a leányt.
Nem látta, csak a haját, fényes, szőke haját.
Azt se látta, csak érezte.
Valami bódító illatot érzett, egy meleg, vigasztaló illatot, mely azt mondja : Sándor!
Olyan lágyan, olyan szívesen, a hogy csak az illat tud beszélni, melynek hangja nincs.
És állt a leány előtt, és nem tudott mozdulni és nem tudott felelni.
És midőn Mili látta elpirulni a fiatal embert, ő is elpirult, ő is megzavarodott .
Szégyelte magát.
A papa mondta ugyan, hogy Sándornak szólítsák őt, de úgy érezte , hogy az előszobában, egymagában nem kellett volna megtenni.
Mit gondol róla most Sándor?
Szerencsére valaki odabent kaczagott, ez magához térítette őket.
Sándornak sikerült örömét kifejezni, hogy megismerkedhetett egy ilyen kedves hölgygyel, aztán még a karját is nyujtotta neki és bevezette a terembe.
Az ajtóhoz érve, megint elbódította annak a fényes szőke hajnak az illata és önkéntelenül rebegte:
- Korilopszisz!
Aztán valami különös, hirtelen beálló csend tűnt föl neki és valami széles fényességet látott és lobogó gázlángokat.
És egy csomó tarka alakot, a kik előtt rendre meghajtotta magát és aztán egy sarokban találta magát egy szép őszhaju asszonynyal, a ki mosolyogva beszélt hozzá.
Mi ez?
Olyan ostobának érezte magát .
Szeretett volna szellemes lenni.
Szeretett volna mulattató lenni és oly végnélkül unalmasnak érezte magát és érezte, hogy mindenkinek a szeme szánóan rajta függ.
Megfeszítette minden erejét, hogy tisztán lásson.
És ekkor látta azt az ősz asszonyt jóságosan reá mosolyogni.
És hallotta őt jóságosan beszélni.
- Az ön barátja nagyon szereti önt, ugy -e?
Kicsoda, Gyuri?
Ó, Gyuri nagyon szereti őt.
Ne higyjék, a mit róla mondott.
Csak a szeretet beszélt belőle.
Emlitette, hogy nagyon kidícsért.
Pedig nincs rajta semmi dicsérni való.
És ő olyan unalmas.
Az asszony kaczagott.
- Soha annyi élvezettel nem beszéltem fiatal emberrel, - mondotta és látszott, hogy őszintén beszél.
De most másfelé kell néznie és őt sem akarja egészen magának foglalni le.
A viszontlátásra!
Sándor legjobban szeretett volna ott maradni a zugban és tünődni rajta, hogy mi történt vele?
De érezte, hogy nem maradhat ott.
El kell vegyülnie a társaságban .
Tudta, hogy be van mutatva mindenkinek, de nem emlékezett senkire.
Csak egyre.
Hol van Mili?
Milit nem látta sehol.
Odabent a szomszédos szobában kártyáztak.
Fölkelt és indult oda.
Az ügyvéd úr ült ott egy kis zöld asztal mellett és mögötte Mili ült és nézte a játékot.
Még három öreg úr volt ott, tarokkoztak.
- Kártyázik öcsém? - kérdezte vidáman az ügyvéd, - akkor foglalja el az én helyemet , ha tetszik.
- Köszönöm, a tarokkhoz nem értek.
De szeretem nézni.
Ha megengedik, kibiczelek.
Jól nevelt kibicz vagyok, a ki soha sem szól közbe.
- Kibiczeljünk együtt apának, - szólt hozzá Mili és kissé hátrább tolta a székét , hogy Sándor is elférjen.
Aztán kibiczeltek együtt.
Mili az édes atyjának és Sándor Milinek.
Alig nézett a kártyákba, de egyre nézte a mellette ülő leányt.
Szép leány volt.
Egészséges leány és erős.
A mellett finom, lágy.
És olyan gyermekes.
Legfölebb tizenhét éves.
Mili szívvel-lélekkel kibiczelt.
És örült, ha apa nyert és búsult, ha veszített .
Ilyenkor odahajolt Sándorhoz és magyarázta neki, hogy hogyan kellett volna játszani.
Midőn először hajolt feléje, Sándor megdöbbent.
Hirtelen ugy érezte, mintha ebben a helyzetben már lett volna valamikor, vagy álmodta volna.
Világosan emlékezik reá .
Bizonyosan álmodta.
És most a valóságban ismétlődik ez.
Csodálatos!
Aztán jelentették, hogy terítve van.
Sándor karját nyujtotta Milinek és az ebédlőbe vezette.
És a hogy végigment vele a szalonon, a hol a nyüzsgő sokaság párokba alakult, valami szokatlan büszkeség töltötte el.
Ő vezeti Milit!
És ez a büszkeség visszaadta neki közvetlenségét és jókedvét.
- Kezdett tréfálni és Mili jóizűen kaczagott.
Ez egészen boldoggá tette.
És boldoggá tette az is, hogy Mili mellé ültették a vacsoránál.
És bal szomszédnője Ilonka volt, az idősebb leány.
Ilonkára csak homályosan emlékezett, hogy beléptekor kezet fogtak.
De most látta, hogy igen kedves leány.
Legfölebb egy esztendővel idősebb Milinél, a kihez nagyon hasonlított.
De elevenebb természetű volt s a mellett mégis komolyabb.
Szemben vele egy öreg orvos ült, két idegen hölgy között.
Az orvos mesélt az ő katonaéveiből és adomázott.
Sándor pedig Kalábriáról beszélt és egész kedves genreképet mutatott be a két leánynak, a kik gyönyörűséggel hallgatták fordulatos beszédét.
- Ugy szeretem ezt a Józsit, - mondotta Mili.
- Olyan kedves embernek festi.
- Igen és Gyuri is.
- És következett egy apotheozis mind a kettőre.
- A kis Boszorka pedig olyan tűzről pattant és olyan jó téát tud készíteni, mint senki más.
- Még nem ismeri az én téámat - mondotta Mili.
- Meglássa, az legalább is olyan jó lesz.
- Csakhogy ma puncsot iszunk - jegyezte meg Ilonka.
- Azt én főzöm.
- Nem, azt én főzöm, tavaly te készítetted és akkor megegyeztünk, hogy az idén én fogom készíteni.
Tizenegyre járt az idő, mikor asztalt bontottak.
A társaság szétoszlott a szobákban , a férfiak nagyobbrészt a dohányzó-szobába vonultak, a hol az öreg urak folytatták az abbanhagyott pártit.
A hölgyek apró csoportokban trécseltek.
Egy fiatal asszony a zongorához ült és egy tánczdarabot játszott.
Egy fiatal ember a zongorára könyökölt és halkan énekelgetett hozzá.
Sándor szintén a dohányzók közé vegyült.
Oly jól érezte magát ez este, hogy az élvezet fénypontjáról, a czigarettáról, nem mondhatott le.
De nem is volt rá semmi oka.
Mert ott volt mellette Mili is, a ki czigarettát kért tőle.
Neki szabad czigarettázni, mert az olyan lány, a ki a háztartást vezeti, főz, süt és takarit, az czigarettázhatik is.
Sándornak ez nagyon tetszett s midőn Mili czigarettáját meggyujtotta az ő czigarettáján, akkor behunyta a szemét és kéjjel szívta magába az illatot, a mely a két egymáshoz szorított czigarettán keresztül Mili ajkáról az ő ajkához szállt.
Ott álltak az ablakban, a nehéz függöny félig eltakarta őket.
- Kibiczeljünk? - kérdezte Sándor.
- Nem, - válaszolt Mili - nézzünk ki az ablakon.
Az ablak mellett jó hűvös van.
És néztek ki.
- Szereti ön az éjszakát? - kérdezte Mili.
- Szeretem.
- Én csak télen szeretem, ha esik a hó és farsang van.
Szeretek nagyon tánczolni.
Hát ön?
- Nem tudom, eddigelé nem sokat tánczoltam és ezt sem nagy lelkesedéssel.
- Kár, - pedig szerettem volna önnel tánczolni.
A zongorázó hölgy egy friss magyarba kezdett.
- Tánczoljunk itt az ablakban, csak ugy, egy helyben, hogy ne vegyék észre.
Jó?
- Jó.
Mili megfogta Sándor kezét és egymás szemébe nézve, csöndben, inkább csak kirezegtetve testükkel a ritmust, tánczoltak.
Sándor kezdte megint veszíteni öntudatát, álomba tánczolta magát.
És csak a puha meleg kezet érezte a kezében és csak a meleg sugarakat érezte Mili szemeiből az ő szívébe áradni.
Mili azonban vígan kaczagott és betyárosan fújta magától a füstöt.
- Hiszen ön remek tánczos!
És még sem szeret tánczolni?
- De most már szeretek.
Most már szenvedélyes tánczos vagyok.
Nem tudta, mivé lett?
Ennek a kis leánynak mindenik szavára csak azt válaszolhatta , hogy igen, vagy nem!
Hová lett az ő fanyarsága?
Az ő exaltált paradox beszédmódja , melylyel kaczagtatni és vérig sebesíteni egyaránt tudott?
- Sándor úr! - hangzott a szalonból.
- Hol van Sándor úr?
Az a szép ősz asszony hívta őt, dr. Túriné.
Bement.
- Most önön a sor.
Hallottam az ön zongoraművészetéről.
Ön fog bennünket az új esztendőbe átzongorázni.
Bármint szeretett volna, Sándor nem szabadkozhatott:
Csak annyit koczkáztatott:
- Nem tudom, nagyságos asszonyom, hogy találok -e kottái között olyat, a melyet már ismerek.
Lapról nem szeretnék e nagy társaság előtt játszani.
- Játszék kotta nélkül.
A mit akar.
Vagy tudja?
Rögtönözzön valamit, valami fantaisiet, hiszen ön nagy álmodó, a mint tudom.
Soha sem hitte volna Sándor, hogy ő ilyen dologba belemenjen.
De a zongoráról át lehetett nézni az ebédlőbe, a hol Mili állt a nagy kredencz előtt és készítette a puncsot.
Egy óriási üstben egy óriási forralón főtt az ital és a kék lángok ragyogó rámát képeztek Mili körül.
És ekkor ő odaült a zongorához és jártatta a billentyűkön ujjait.
És egyre nézte a kék fényben lebegő leányalakot és ekkor valami iszonyú félelem vett rajta erőt, valami kínos nyugtalanság.
Érezte, hogy legjobb volna most megsemmisülni, mert ez életének delelő pontja.
Az óramutató közel jár az új esztendőhöz és az ő élete végső boldogtalanságához.
Irritált elméje előre futott vagy harmincz esztendővel és látta magát fehér szakállal, roskadó testtel és onnan visszanézett a mai napra és az úgy tűnt föl neki, mint az őszi esős táj, ködösen , nyirkosan, siváran...
Aztán hirtelen látta maga előtt Kalábriát, a Józsi lakását és szombat este van és ők kártyáznak.
És mindegyiküknek van kibicze, Józsi széke mögött a kis Boszorka, Gyuri mellett Lilian és ő mellette Mili.
És Mili puncsot tölt a poharakba és ők mind a hatan koczintanak egymással és kivánnak egymásnak boldog új esztendőt.
És ő olyan boldog és az ő nyugtalan adagiója egy derült, szinte rakonczátlan chersoba ment át...
És ekkor felzúdul az ebédlőben a taps és Mili hozzálép egy párolgó pohárral és könyes szemekkel odanyújtja neki.
- Az új esztendő üdvére, - mondja és Sándor sorba koczint mindegyikkel és mindenki azt mondja, hogy olyan szép dolgot már régen nem hallott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE