Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
4. §. EGY MŰSZAKI FEJEZET, MELYET A JÁRÁSBÍRÓ ÉS AZ OLVASÓ EGYÜTT SZENVEDNEK VÉGIG
- Hova megyünk tulajdonképpen? - kérdezte a bíró.
- A Hirschfeld-szigetre.
Mondta volna: "A vérpadra ! ", nem tett volna Partosra olyan gyászos hatást , mint ez a két szó: Hirschfeld-sziget.
Goldman utca!
Hirschfeld-sziget!
Hova jutott hát ő?
A csúnyaságnak, a közönségességnek, az üzletiességnek micsoda tanyája ez a város, ahol még a szigeteket is így nevezik!
Kinek volt lelke a szent Dunába ejteni ezt a kufár nevet?
- Jaj barátom - magyarázta nyugton a tanító -, ezt meg kell szoknod Újvároson; itt minden a zsidóké.
Ezt a várost Goldman Áron alapította vagy ötven esztendeje.
A szigetnek különben Újvárosi-sziget a hivatalos neve: de biz az csak Hirschfeld-sziget marad, míg el nem viszik átellenbül a Hirschfeldék gyárát.
Látod, az öreg Hirschfeld még maga vakarta a bőröket a Duna-parton: ma többszörös milliomos és nagyisten Újvárosban.
Tudod, a bosnyák háborúból ered a vagyon: volt is akkor valami kellemetlensége az öregnek; persze eltussolták... - szólt felelőtlenül.
- No de: Goldman utca!
A tanító nem látszott méltányolni Partos elszörnyedését.
- Ez semmi - mondta -, de jártál -e már Erzsébetfalván?
Tudod hogy híják az ottani főutcát?
Hitel Márton utcának híják.
Tudod, mért?
Mert egy Hüttl Márton nevű bankügyvéd...
A széles Hunyadi úton haladtak, s egy villanyos szerelőkocsi robogott el mellettük, piszkosszürkén s ásító nyílással közepén, amilyeneket a nép mukinak nevez.
Kétoldalt tarka, bazárszerű, kis üzletek voltak: a zsidók künn álltak a boltajtókban, mint a polipok, megszólítottak mindenkit, aki a kirakatot nézte.
Amott egy zálogház tárta nagy, szomorú, piszkos üvegtábláit, s egy cselédszerző intézet pettyegette szemükbe messze vigyorgó piros - kék - zöld reklámcsíkjait.
Minden szemérmetlen volt és kiabáló.
Egy piperés fiatal anya jött kicsi gyermekével: a gyermek kiszaladt a veszélyes kocsiútra; az anya csetlett-botlott, utánaszaladni: a divatos toalett, a szűk alj nem engedte.
Két lány jött szembe velük: az egyik vakmerően hasított sötétkék aljból mutogatva pókháló harisnyáit; a másik, még egész kis csibe, térden felül érő háromszor fodros, fehér szoknyájában, fehér cipőben és harisnyában, jó erős térdekkel és lábikrákkal gázolt, mint egy fiatal strucc.
Közöttük egy nagy fiú, egy igazi jasszképű gavallér, egy hosszú, döglött siklót vitt kezében.
Már alacsony házak közt haladtak a Duna felé.
- Itt csupa baptisták laknak - mondta a tanító.
Egy hosszú léckerítés mögött deszkahasábok és ölfák fantasztikus romvárosa terült: GREGORETTI FA- ÉS SZÉNTELEPE.
ÉS az utolsó házban, egy szecessziós , modern városi házban, por közt, stílszerűtlenül BERCI BÁTYÁNK VENDÉGLŐJE s nagy koszorús cégtáblán fölötte: ÉLJEN A KIRÁLY!
ÉLJEN A HAZA!
- A kikötő!
Hajók, kémények fehér, fekete színe.
Por, széntörmelék, zsákok.
Füst!
Búcsúzó napfény.
Avult köveken nagy vaskarikák piszkos ágya.
A földön egy drótkötél számára való óriás faspulni, meztelen.
Girbe fatörzsek, koromtól feketén , sivány folt füvek, keményre taposott, hepehupás talaj.
Egy nagy gyár , gyárépületek csupasz falai, elfeketült, törött ablakokkal.
De lentebb sejteni már, érezni a vizet, a Dunát, amint mossa, viszi le mindezt a sok piszkot a tengerbe, a Fekete-tengerbe!
És túlnan, egy hegy, egy szép hegy a füst mögött, mintha Vezúv volna!
És a zaj, tutulás!
És micsoda szag! micsoda bőrgyári szag!
A járásbíró mindent meglátott, ahogy csak a most érkezett láthat, szítta , szürcsölte a benyomásokat, mint aki egy izgató italt, undok bár, nem tud abbahagyni.
Otthon, Szakolcán, de Pesten is, évek óta nem látott annyit , mint most ez egy délután.
A Megszokás, a Restség és a Kényelem, három jó testvér, lágyan befedték érzékeit, hogy a világból mennél kevesebb juthasson hozzájuk.
Mert nem Szem volt ő ez életben, hanem Száj, aki csak érdekeit figyelte - és az érdekei egészen kicsiny, kis érdekek voltak.
De most ezek , eddig oly tiszták és egyszerűek, belevesztek a jövőbe s e furcsa város zűrébe, s a szegény, kis hernyószáj kétségbeesetten csucsorodott e külső piszokba.
S amint rálépett a csúnya, nagy hídra, a sziget felé, ahol - ki tudja? - talán háza, saját háza s egész új élete rejlett a jövőben, úgy érezte, hogy a benyomásoknak e szemén, fülén, orrán betóduló sűrű árama megkapja, és magával ragadja az Ismeretlen felé, ahol panamás polgármesterek, hirtelen milliomossá lett zsidók, építkezések, üzletek , puha, élveteg zsidó asszonyok és érthetetlen tolongások várták.
- A polgármester csakugyan itt jár - mondta Kovács Endre, és Partos, nagy bámulatára - mert nem gondolta, hogy Pest mellett ilyet lát - egy valóságos négylovas hintót pillantott meg jobbról a híd mellett.
És sötét ruhás urak csoportja ácsorgott tovább.
A sziget különben szintén nem volt valami üdítő látvány.
Nagy kőkockák és heverő érccsövek nyomták szerte a szegény füvet, s monoton verő kalapácsolás hallatszott messzebbről.
Az urak egy kerek medence előtt.
Zöldes, békanyálas állott víz közepett, mintegy méternyire e talajvíz színétől, mélyre befúrt acélcsövek nyílásai.
Az urak egyike magyarázott:
- A csövek alsó vége - mondta - a Duna C pontján jóval alul van, s a lyukasztott alsó részét már az a tiszta, üde víz tölti be, amely a vízvezetéki csöveket fogja majd táplálni.
Egy ily kerek medence, amint látni méltóztatik, az ekként befúrt acélcsövek egész kis csoportját foglalja magában.
És mivel minden ily acélcső egy-egy kút első stádiuma: a medencét kútcsoportnak nevezhetjük.
Micsoda varázs volt ez?
A száraz szavak - az idegesítő kalapálás hátterén - oly műszakiak; a bíró szót sem értett, és valósággal szorongást érzett, mint diákkorában a fizikaórán.
Szavak, csövek, kövek - minden oly idegen volt neki; hogy kerül ő ide?
A tanító azonban nagy hangon köszönt, pertu szólította a polgármestert, s az alázatosság és tolakodás különös vegyülékével sietett bemutatni "városunk új lakóját, volt iskolatársamat , Partos Kálmán járásbíró urat ", mint kinek ez legjobb jogcíme a közeledésre , s mint ki önkénytelen is dicsekedni való szerencsének érzi egy járásbíró barátságát.
Ah, de a polgármester az kellemes csalódás.
Nem újvárosi típus.
Fekete zsakettes; inkább alacsony; erélyes, de vidám, nyílt képű úriember, s barátságosan, házigazda módjára szorít kezet a bíróval: szokva a reprezentáláshoz, s látszik, hízeleg is neki, hogy minden új embert ő fogadjon először városában.
- Van -e már lakása a bíró úrnak? - kérdezte azonnal, s megkérte, keresse fel őt másnap a városházán, hol a tisztviselőtelep ügyében minden felvilágosítást készségesen megad.
- Egyébként a tanító úr, az én kedves barátom, el fogja kalauzolni a bíró urat a kiszemelt fundusokhoz, itt vannak pár lépésre; ugye, leszel oly szíves? - fordult Kovácshoz oly hangon, mintha az valóban neki tenne ezzel szívességet.
- De ha érdekli az urakat, legyen szerencsénk, tekintsék meg velünk Újváros készülő vízműveit: mondhatom, érdekes látnivaló, kivált ily kitűnő kalauzzal - bókolt a mérnöknek.
A bírót ismét vonta a nagy masina, amerre nem akart és nem szeretett.
A nagy kopácsolás mind közelebbről jött.
Oly kísérteties volt mindez!
Még a kedves polgármester is mintha izgatott lenne, mintha valakit várna, óráját nézte egyre, mintha gondjai volnának.
S ez a meztelen munka mindenütt!
Új " kútcsoport" elé értek, melynek számát egy nagy római hármas hirdette egy táblán.
- Ez is kezdetleges stádium - mondta rá a mérnök.
- A vezetőcölöpök most veretnek be, és a szádfák beverésre előkészítve várnak.
Érdekesebb lesz a következő, a második számú: ott most verik le a kutak szádfalait, hogy a jövő hét folyamán a betonmunka megkezdhető legyen.
Ah, itt a zaj fészke!
Tompa ütések, egyhangú zakatolás, s közben egy-egy éles, metsző csengése a tömör acélnak.
Ritmus, ritmus.
Hogy rebegtek a gyér akácok poros lombjai!
Két verőgép s két kéziverő dolgozott, s szürke munkások nyüzsögtek csoportosan, mint a nyárlevelek.
Mily nagy Kényszer vagy Akarat szele rázza ezeket a csúf, szürke emberi lombokat?
És kiáltások hangzottak, munkára hívó, jeleket adó, jelentő kiáltások - és - olyan idegen; ó, minő Bábel ez!
A munkások idegen nyelveken kiáltoztak.
- Igen - mondta a mérnök.
- Ezek tótok, a szomszéd csoportban olaszok dolgoznak.
Az újvárosi poliglott munkásság!
- Egész Európából sereglettek ide, a szélrózsa minden irányából - szólt szinte büszkén a polgármester.
- Azért olyan nagy itt a pauperizmus.
- És azért oly csekély a közbiztonság - toldotta a főjegyző, dr. Balázsy, egy szürke ruhás, fontos, keserű képű úr.
- Csekély a közbiztonság? - a szegény bírónak eszébe nyilallott Újváros rossz híre: a csibészek, a jasszok!
- Kérem - szólt a főjegyző, ki a város történetének megírásával foglalkozott .
- Ezekről a csövekről jut éppen eszembe.
Nemrég, a csatornázás alkalmával , sűrűn találtak embercsontvázakat, nagyon magasan, közel a föld színéhez .
Furcsa világ volt itt valamikor.
Hát iszen, kérem, csak gondoljuk meg .
Tetszik tudni, hogyan épült Róma?
A nagy Romulus ázilumot nyitott , menedékhelyet - no ugye? -, jött mindenfelől a sok csavargó, sehonnai, az üldözött gazemberek: és ebből származott a híres város, ennek a nyelvével nyomorgatják maig a gyerekeinket.
Nem tom, Újváros eléri -e a Róma nagyságát: de a származásuk egészen hasonló.
Tessék megnézni a népesedési görbéket: hogy szökött fel hirtelen ez a város: és máig sincs bejelentőhivatala.
Nem világos -e, hogy minden kétes egzisztencia Budapestről ide húzódik?
Gyülevész nép ez, bíró úr, a nagy városok söpredéke! én mondom , öreg újvárosi róka.
Ázilum!
- A minisztérium sokallja a bejelentőhivatal költségeit.
De azért - mondta enyhítve a polgármester - nagyon javultak a viszonyok, mióta villany ég, s mióta az államrendőrség vette kezébe a közbiztonsági szolgálatot.
- Ázilum! - ismétlé a főjegyző egy kézlegyintéssel: s mintha e latin szó oroszlánbarlangot jelentett volna, vagy a mesebeli mágneshegyet, amely magához vonja a szegény hajókat, s tömegükkel növekszik.
Partos döbbenve eszmélt rá, hogy az ő egysége is élezni fogja a népesedési görbe ijesztő meredekét.
Ó, ilyen helyre jutni!
Szeretett volna búcsút venni, valami mentséget felhozni, menekülni: vissza!
Pestre! a hotelszobába! egyedül maradni! szemrehányó levelet írni a feleségének!
- De nem volt mentsége , nem volt akarata, ment, amerre vitték a többiek: ez a sok idegen arc .
( Milyen nagy esemény volt Szakolcán egy idegen arc !)
Ment, mintha álmában menne.
A mérnök tudákos szavai, szavak és képek - kutak, csövek - tompán olvadtak egymásba lelkében - szivattyúhelyiség - első kútcsoport - a kutakhoz vezető csatornák betonozása folyik - a fenébe, mennyi szúnyog van itt - ó - egy épület - mely éppen (mondja a mérnök) a falegyent érte el, s a tető elhelyezésére vár: a gépház!
- Amott meg az igazgatóság épületei.
- Az is már eléri a falegyent.
- Dehogy - mosolygott a mérnök -, azok csak a pince szintjének alapvonalai : még mintegy három méter feltöltési munkálat is befejezésre vár.
Ó, szépen haladnak a munkálatok.
E héten a csőhálózat lefektetett hossza már huszonnyolc kilométert ér el.
Még a fagy előtt lefektetik a jövő évre tervezett csöveket is.
Tetszett látni a Viola utcai víztornyot?
Ott a kőművesek naponta tizenhétszer kerülik meg a falat.
Lesz víz, jó víz lesz nemsokára.
De a vízért árkokat kell ásni - a szélfújt port kell nyelni .
-
A fenébe, ezek a szúnyogok!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE