Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Temetnek.
Lányoknak vidéken nem illik temetésre menni.
Vass Tärri mégis elment édes apja temetésére.
A dolog egészen bizonyos volt: Abrudán István egész vagyonát Vass Terézre hagyta.
Mindössze hatvanezer forintnyi értéket, melyet, hogy honnan s hogyan szerzett össze az életében koldusnak látszó szappanfőző: nem tudta felfogni senki.
De a pénz tényleg megvolt - és a boldog örökös nyitott hintóban hajtatott a parasztos temetési menet után .
Az egész menetben nem volt több hintó, csak az övé.
( Palaczky kölcsönözte azt is a főorvostól.)
A töb bi kocsi csak olyan bocfa szekér volt.
Öreg oláh parasztok - a halott: parasztnak született - és ritkán kocsikázó mester-asszonyok ültek a daróccal leteritett szalma-üléseken.
A pap is csak oláh pópa volt s a kántorral meg az iskolás paraszt-gyerekekkel végig énekelt az utcán.
A halottas kocsi után is zsiros ködmönü rongyos népség lépkedett a feneketlen sárban, az utca közepén .
Egyik-másik meg is állt a lassan haladó menetben és összeszáradt fényezetlen csizmájáról rugta le a sarat ...
Tärrinek majd kiégett a szeme, midőn végig nézett a kopott, parasztos meneten.
A halottas kocsiba két rosz parasztló volt befogva, kenderszerszámmal.
Nagyon szomoru volt minden...
A járó-kelők - a Tärri által megvetett intelligencia - megállt az utcán s ugy bámult.
Palaczky - ki ismét az egyedüli ur volt közöttük - bricskájából köszönt ki nekik.
Az adótiszt mellett a nagyon szomorunak látszó Atyimovics ült.
Mind a ketten szalon ruhában, ami némileg mégis vigasztalta Tärrit .
Ő maga is feketében volt.
( Még a harisnyája is gyászos.)
Özvegy Vassné pedig épen talpig gyászban vala.
De annál fehérebb volt arca, mely a rosz qualitásu és nagyon erősen alkalmazott rizspor miatt egészen márványszerünek látszott.
Tärri kis lányos módra anyjához simult a hintóban s a gyengédség e kifejezés e közben észrevette, hogy fogadott anyja barna nyakát egy darabon elfeledte bepuderozni .
- Skandalum, mama, hogy nézel ki: a nyakadon egy nagy fekete stráf huzódik végig .
- A nyolcvan krajcáros rizsport nem lehet használni...
Csak már otthon lennénk! - mondá az özvegy s kétségbeesve kapott nyakához .
A menet nagyon lassan haladt előre.
Már egy órája voltak uton s még sem voltak a temetőben.
A pópa csizmája minduntalan leragadt az agyagos sárba s az egyházfinak majdnem minden utcában meg kellett tisztitania.
A halottas kocsi lovai is nagyon roszak volt a k.
Minduntalan szólongatni kellett őket .
- Flaure, Madár, gyua !...
Végre valahára ott voltak a nyitott sir előtt.
Tärri Palaczkyra támaszkodva lenézett mélyébe .
Viz fakadt fel a mély gödörben.
Piszkos viz, melyből egy-egy álmában háborgatott béka varangyos háta kandikált ki.
A sir falazatáról is viz szivárgott alá és sárral vegyesen loccsant alá a mélybe.
Egyáltalán az egész temető egy nagy pocséta volt.
A nedves enyhe téli napon rohamos rothadásnak indult minden .
Elszáradt, pocsékká ázott koszoruk lehu l lottak a márványobeliszkekről s besározták a drága sirköveket.
A sirok süppedtek, kopott fejfák félre dőltek, minden pusztult, veszett .
- Nagyon roszul érzem magamat! - szólott oda Tärri Palaczkynak .
- Mindjárt vége lesz! - vigasztalá az adótiszt .
A fa-ko porsót köteleken alá kezdek ereszteni a mélybe.
De az egyik kötél feleuton kicsuszott s a koporsó hatalmas zuhanással hullott alá.
A kinos csendben mintha valami tompa sóhaj hallatszott volna fel.
A gyász-közönség keresztet vetett, Tärri szeméből könycsep p hullott alá .
- Igy kell az embernek elrothadnia! - szólott a zokogástól elfojtott hangon.
( " Szegény leány mégis csak szerette a tatáját ! "- mondák az öreg asszonyok , vörösre dörzsölve szemeiket. )
Palaczkynak is kellemetlen érzései támadtak :
- Bizony igy lesz mindennek vége...
Azok a békák a koporsó alatt , azok is nehezen fognak többé fölébredni.
Béka és ember: egyre megy .
- Hogy mondhat ilyet? - suttogá Tärri s méltatlankodva fordult el .
Palaczky tréfával vélte elütni a kellemetlen problémát .
- Csakhogy a békák nem hagynak hátra takaréki betéteket ...
- Ne beszéljen most erről ...
- Pedig kell - szólott komolyra vált hangon az adótiszt.
- Kell, mert baj van .
- Mi baj ?
- Ma reggel átnéztem a néhai végrendeletét.
És ugy láttam, hogy baj van .
- Mi? kérdé halotthalványra válva a leány .
- Önnek előbb férjhez kell mennie, csak ugy kaphatja meg a hagyatékot .
Tärri fellélegzett :
- Hát ha muszáj ...
- Nem, ez magában véve nem volna baj.
De az öreg Abrudán meghatározta azt is, hogy kihez kell férjhez mennie .
- Hogyan ?
- Román nemzetségü paraszt szülők gyermekéhez kell férjhez mennie, csak igy ön az örökös.
Különben a "Schola Romana " kap minden krajcárt .
Tärri meg volt semmisülve .
- Nos, hát akkor vége mindennek...
Azt nem fogom tenni.
Inkább lemondok.
Pedig -
- Eh, nem kell kétségbe esni.
Minden jóra válhat.
Gondolkodom én ön helyett s már találtam is kibuvót .
- Nos ?
- Ha nem csalódom, önbe Atyimovics Coriolán halálosan szerelmes .
- Azt hiszem... tudom... szegény !
- És Atyimovics Coriolán ugy tudom, román és paraszt szülők gyermeke .
- Igen, de mit akar ezzel ?
- El kell magát vétetnie Coriolánnal .
- Soha! - szólt Tärri .
- Csendesen, édes nagysád!
Hanem most gyerünk innen; kezdik elföldelni a halottat s ez, meg az utána való szertartás kellemetlen látvány .
Vassné ő nagysága j ól tette, hogy a kápolnában maradt .
Még egy sort imádkoztak az uj sir felett.
Tärri Palaczky karjára támaszkodva, egy kissé távolabb huzódott s onnan nézte a temetkező tömeget.
Nézte , de talán éppen nem látta, gondolatai egészen másfelé csapongtak .
- Soha, soha! - suttogá ismételten mintegy maga-magának .
Palaczky mosolygott .
- Mért, hát nem szép fiu -e ez a Coriolán?
Csak a nyaka vékony egy kissé ... !
Tärri az első gyülöletteljes tekintetet vetette Palaczkyra.
Azt nem zavarta meg még ez sem, sőt sokkal vigabb hangon folytatá :
- Mindössze a nyaka ellen lehet kifogás! - de önnek édes nagysád ezzel sem lesz dolga.
Bizzon bennem.
Van egy eszmém, melyet bizton el fog ön fogadni s akkor minden bajnak vége .
Ön férjhez megy Coriolánhoz s az esküvő napján átveszi a hagyatékot .
Az esküvő után pedig két nappal - vagy ahánnyal akarja - váló-keresetet fog inditani ugynevezett "férje" ellen.
Ön reformált vallásu s három-négy hónap mulva véglegesen el lesz választva férjétől.
Örökségét azonban többé el nem veheti senki.
Tén yleg eleget tett a végrendelet kivánalmainak: férjhez ment egy paraszt eredetü román fiuhoz.
Hogy azután mi és mi ne történjék: afölött nem rendelkezik az örökhagyó.
( Ki egyébként parasztos módra még jótéteményével is bosszantani akarta önt s megtörni jogos büszkeségét ama sajátságos feltétellel.
- Ördögi gondolat, de nem ördögileg van keresztül vive !)
Tehát Atyimovics Coriolán... ő túlboldog lesz, ha önnel az oltár elé állhat.
Még ha tudtára adják néki azt is, hogy ezen alkalomból az ő összes hivatása ez .
A zt hiszem, szivesen lesz a staffage, ha ön lesz az előtér.
Persze, le kell előre mondania minden jogáról.
Meg kell neki magyarázni, mikép itt az ön jövőjéről van szó, melyért ő - ha csakugyan szereti önt - még nagyobb áldozatot is tehet.
Csak a nevére van szükség és a generáliáira: román, parasztnak született.
Egy szertartásban kell részt vennie: ez az egész.
Meg fogja tenni: becsületes, ostoba fiu, s halálosan szerelmes önbe ...
Tärri megdöbbenve hallgatta Palaczkyt.
Tényleg nem értette meg egészen s inkább sejtette szavainak értelmét.
S ez értelem ellen alapjában véve nem rosz szive undorral tiltakozott.
De e pillanatban képtelen volt szólni .
Tekintetét ösztönszerüleg Atyimovicsra szegezte s most mély és igazi részvétet érzett a szegény fiu iránt .
Álmatlanu l töltött éjjel nyomai látszottak Coriolán nemes arcán, magas alakján.
Mintha nagyon fáradt, nagyon törődött volna, ugy áll ott az imádkozók között, meghajolva, szomoruan .
Ajkai mozogtak, - talán imádkozott is.
De csakhamar - a szerelmesek csodaszerü s me gfejthetlen ösztönével - megérezte, hogy imádottja valahol közelében van és reá tekint.
Megfordult, Tärri felé vetette tekintetét s midőn az biztatólag, jóakarattal mosolyogva nézett vissza rája, elhagyta helyét és hozzájok közeledett
- Miért oly szomoru? - szólitá meg Tärri .
- Temetnek ...! - válaszolt alig hallható hangon az iktató .
- Temetnek?
De hisz önnek az én szegény apám nem volt senkije !
- Tudom.
Nem is akarom a kisasszonyt - Tärri kisasszonyt - megsérteni.
Mégis ugy érzem, hogy: temetnek ...
- Kit ?
- Mintha engemet.
Ugy érzem, mintha minden munkának vége volna...
Már most nékem semmi dolgom... a remény -
Apró szemü hideg téli eső kezdett szitálni.
A pópa még imádkoztat.
Olyan halottat, ki hatvanezer forint érőt hagyott hátra, nem lehet ugy rövidesen a másvilágra bocsátani.
Ki kell neki adni a legnagyobb, legdiszesebb s leghosszabb ajánló-levelet az Urhoz...
És a h o sszu szertartás után a pópa - szokása ellenére - prédikációba is kezdett: "Gospodi pomilui ... ! "
És ez éneklő szónoklathoz a mindegyre szitáló eső zizegése melodramatikus zenét rögtönzött .
- "Gospodi pomilui ! "- jerünk innen! - mondá Palaczky.
Hideg ez az eső, s az eső s a prédikáció - ugy látszik - soká fog tartani .
Közel hozzájok diszes családi sirbolt emelkedett.
Kiszögellő, diszes és fedett előcsarnoka alatt fa-padok; arra ültek .
- Hát amint mondtam, nem lesz semmi baj... bizzék bennem.
Az alkalom és a személy kitünő.
Sokat gondolkodtam rajta s jobbat nem lehet lelni ...
Vagy ez , vagy a szegénység.
Pest, a fényes Pest, ragyogó fővárosban csillogó dicsőség, avagy sáros kis városban unalom, ernyedés, megvettetés, talán nyomor ...
Tessék választani! - mondá különös nyomatékkal Palaczky, közel hajolván Tärri füléhez .
Coriolán felállott :
- Talán titok?
Bocsánat, nem akarom önöket megsérteni .
- Maradjon.
Nekem ugy is meg kell néznem, mit csinál ő nagysága a kápolnában, nem türelmetlenkedik -e? - mondá Palaczky.
És jelentős tekintetet vetve Tärrire, köszönt és eltávozott .
" Don Quixote " kisasszony, - mert e pillanatban igazán az lett Tärri - vizsgáló szemmel nézett Coriolánra.
S mig nézte, arra gondolt, hogy az ő olvasmányaiban melyik alaknak felel meg az éppen nem rút fiu?
Külsőleg ügyetlen , de lényegében legönfeláldozóbb regény-alakok egész csoportja merült fel emlékezetében.
Azok a félig tragikomikus hősök, kiktől csak ugy hemzseg a nemrég mult egy pár évtized romantikája.
Eszébe jutnak a lenézett ifjak, a féls z eg református papnövendékek, a kopott ügyvédecskék, a történelem szegény hegedüsei, komikus iródiákok, - kik a regény végén a legnagyobb hálára kötelezik a hősnőt, sőt itt-ott szerelmüket is megnyerik.
És eszébe jutott a Gilliatok egy nagy tömege, azok a h ugói alakok lebbentek el szeme előtt, kik látszólag olyanok, olyan gyengék s bátortalanok, mint egy gyermek; de tényleg: elsülyedt nagy hajókat képesek egymagok a tenger mélyéről felhozni - ha az elsülyedt hajó például imádottjuk apjáé.
És mindegy nekik , a kár gőz, akár vitorlás hajó legyen az ...
" Don Quixote " kisasszony egyre nézte Atyimovicsot.
Jól esett neki az a gondolat, hogy ez az ember halálosan szerelmes belé.
Örült neki, főkép ha arra gondolt, hogy ez a jó fiu képes volna a kutba ugrani - az ő paran csára.
Hanem férjhez menni hozzá - az mégis más dolog .
Tärri egészen más emberhez szándékozott férjhez menni.
Maga se tudta tulajdonképen milyenhez, de azt kikötötte magában, hogy: szép és hirneves, az egész világgal szemben merész, bátor, csak ő vele szemben legyen megalázkodó .
Azonfelül mindig barnának képzelte.
Atyimovics szőke volt, a szakála pláne hirtelen szőke.
Azonfelül iktató a törvényszéknél, alárendelt állásban élt és uri társaságban soha még nem forgott.
Az apja tönkre ment paraszt-szücs, az an y ja tehenesné lánya.
Az egyik bátyja levélhordó volt s a legkisebb testvére közönséges paraszt emberhez ment férjhez.
Egy leánynénje volt még otthon , akiről azt beszélték, hogy vak, de csoda-szép s hogy meztéláb jár a házuk előtt !
Ez egész elszegényedett familiát Atyimovics tartja ki...
És ahhoz a fiatal emberhez menjen férjhez egy Vass Tärri, ahhoz a Coriolánhoz, kinek a nénje meztéláb jár az utcán !?
Egy olyan emberével kösse össze sorsát, kinek egész hivatása számokat irni be egy nagy könyvbe s ki sohase lehet még csak aljegyző is !
És Tärri elhatározta, hogy férjhez megy Atyimovicshoz.
A regényes terv, hogy férjhez megy és még sem lesz nő: egyszerre megtetszett neki.
Ilyet még Georges Sand se irt meg.
Olvasta valami Bazárban e férfi-nő életrajzát s ama momentum, midőn Mussetet szökteti meg az "Indiana " szerzője: nagyon megtetszett neki.
De mi ez a kaland az övéhez képest!
Feleségévé lenni imádónknak s nem lenni az övé!
Elhitetni a világgal: asszony vagyok s megőrizni a szüzességet.
Ugy állani az oltár el é , hogy zsebünkben legyen a váló-kereset!
Nem, ilyen nem esett meg se a nagy Georges, se Flygare, akár Schwartz Mária, avagy Marlittal is.
Ez uj és eredeti.
S ami fő, kész regénytárgy...
Azonfelül Tärri kezdte belátni, hogy el kell tekintenie az ifju körny e zetétől.
" A külszin csal" - s ez az ember hogy szereti őt.
Utóvégre is végtelen szenvedéllyel szereti -: hát nem lehet közönséges ember.
A világon mennyi lány van, mégis csak őt szereti.
A mesében a táltosok görhes gebéknek látszanak, a regényben a hős g y akran nagyon igénytelen, sőt semmitmondó módra jelenik meg .
" Don Quixote " kisasszony egy pár pillanatra hűtlen lett ideáljához.
És apja temetésén, sirok között, vizenyős téli napon, általános rothadás közepette feltámadtak érzékei is.
Ösztöne csinos fiunak találta Atyimovicsot s ez a hirtelen fellépő homályos érzés egyidőre elnyomta benne második énjét: a nemes lamanchai lovag modern női pendantjának egyéniségét, képzelgései, kaland- és dicsvágyával egyetemben.
Ő kicsiny volt s Atyimovics magas, ő leányosa n gyengéd, Coriolánnak meg edzett s hosszu karjai voltak, selymes szakála és sürü szemöldökei.
- Tehát szilárdul elhatározta, hogy férjhez megy Atyimovicshoz.
Férjhez, de csak egy rövid időre .
Aztán ?
Mi lesz aztán?
Uj élet, gyönyörü élet !
Coriolán szivarra gyujtott.
A másfél krajcáros szivarnak majdnem fele el volt vágva ; igy valami specialitásnak látszott.
Mindazonáltal az iktató vigyázott s csak nagyon aprókat szippanta, hogy a kisasszony meg ne ismerje bűzéről a rossz szivart ...
- Coriolán! - törte meg a csendet ünnepélyes hangon Tärri .
Atyimovics összerezzent.
Arra gondolt, hogy Tärri most mindjárt arra fogja kérni: maradjon el, ne járjon hozzájok.
S ez a gondolat nyíl képében hasitott át egész lényén.
Kivette szájából a szivart s visszafojtotta lélekzetét .
- Coriolán! - szólalt meg ujra Tärri.
Nincs önnek hozzám valami mondani valója .
Coriolán hallgatott .
- Bizalom Atyimovics!
Mi régi barátok vagyunk.
Ki vele; ön ugy látszik, nagyon szomoru!
Fáj valami ?
- Talán... igen!
Ugy érzem ...
- De hát mit érez ?
- U gy érzem, mintha...
Tudom, hogy rövideden mindennek vége.
Kezdenek szakadni a szálak és majd mind szakad.
Egy pár nap előtt - ha nem mindig is - hittem, hogy leszek boldog, boldog leszek .
- Tehát a jövő rettenti el ?
- Az, ami okvetlenül jönni fog.
Ami volt: elmul, amit hittem: nem lesz .
- Mi volt, mit hitt s mi nem lesz .
Coriolán elveresedett :
- Egy pár nap előtt még jó volt, - nem mondom mért, nem akarom megsérteni - azt hittem, hogy tovább fog tartani.
Nem gondoltam arra, hogy igy elmulik, sőt ...
Tärri tü relmetlenkedő mozdulatot tőn, de azért mosolygott :
- Bizony ami volt: elmul .
Coriolán szivszorulva gondolta: "most fogja megmondani: Coriolán , maradjon el, a viszonyok megváltoztak ! "
Tärri folytatá :
- Az én életemben nagy fordulat állott be.
Szakitanom kell a régiekkel.
A régi társasággal, uj életbe, uj körbe lépek .
Atyimovics felállt s alig hallható hangon motyogá :
- Engedelmet kérek, nem akarom sérteni, parancsolja, hogy ...
- Üljön le! - mondá türelmetlenül Tärri.
Coriolán visszaült helyére .
A lány folytatá :
- El kell hagynom a régi barátokat.
Talán anyámat is -: férjhez kell mennem .
Az iktató - bár mára se pénze, se szivarja nem volt többé - leejtette szivarját.
Egész lényét kinos szorongás fogta el, amin csak ugy lehetett volna könnyiteni, ha hangosan felzokoghat.
Kiabálni, sirni szeretett volna.
A lány meg mosolygó arccal döfödte tovább a kést szivébe; beszélt tovább :
- Férjhez kell mennem.
A néhai kivánsága.
S az esküvőnek rövid idő alatt meg kell történnie.
Csak még a vőlegénnyel nem vagyok tisztában .
De mégis, én már választottam, csakhogy nem tudom, az engem választott -e?
Kellek -e neki ?
- Lehet -e az?!
Önt, - és nem szeretni !
- Kérdezze meg !
- Kitől ?
- Attól, akit választottam .
- Ki az ?
- Ön !
A prédikációnak vége volt.
A gyászmenet kifelé indult a teme tőből.
Még mindig esett s esernyők libegtek a fejek fölött.
Elfödték az embereket és fekete mivoltukkal messziről óriási varjak csapatának látszottak .
Tärri Atyimovics remegő karjába kapaszkodva haladt a menet után.
A férfi csak félig volt öntudatánál, eg y szót sem tudott kiejteni s ez boldogsággal tölté el Tärrit .
" Egy szavammal milyen boldoggá tettem ! "- ez a gondolat - ámbár homályos alakban - büszkévé tette .
A kápolnához értek, hol Vassné és Palaczky már türelmetlenkedett egy kissé.
Az adótiszt vizsgaszemet vetett az egy kissé bágyadtnak látszó párra s azonnal megsejtette mi történt és rögtön tisztában volt azzal, mit kell tennie : magukra akarta hagyni a fiatalokat, hogy gyorsan végezzenek, félt a Tärri szeszél yétől s hogy már holnap mást gondol.
Jónak látta hát karonfogni Vassnét :
- Most közel vagyunk a néhai tanyájához, ő nagysága ugy is kivánta látni: felülhetünk erre a bricskára s megnézhetjük együtt.
- Coriolán pedig lesz szives Tärri nagysámot hazakisérni .
Az özvegy - ki a kápolnában elsimitotta nyakán a rizsport - szivesen vállalkozott e kis kirándulásra.
S most eszébe jutott, hogy Palaczky több izben mondá neki: "nagysád vigyázzon, én önt meg fogom szöktetni ! "
Ez az ember talán most ...!
Talán most akarj a szavait beváltani.
Az özvegy nem ijedt meg.
Gondolkodott, hogy mit fog mondani a szöktetni akaró szerelmesnek.
És elhatározta előre megcsinálni a választ: "Palaczky ur, semmi szöktetés!
Én nem teszem be lábam az ön paripájának kengyelébe.
Önnek esküdt f e lesége van: váljon el előbb attól.
Aztán jöhet ön hozzám.
Akár meddig nyuljék is ez az idő - mondhatnám, boldog idő - az én szivem üdén őrzi meg ön iránti szerelmét ! "
- -
Tärriék a hintóba ültek.
A kocsis lebocsátotta a ruganyos ernyőt és ez sötétté tette a hintó belsejét.
Tärri és Coriolán szorosan egymás mellett ültek s mégis alig látták egymást.
Az ernyőt künn téli zápor verte.
A Tärri lábára is esett egy pár szem .
- Itt a pokróc! - kiabált be a kocsis - pójálja be az ifjur a ténskisasszony lábát, még felfázik .
Coriolán remegő kézzel boritotta be az imádott lány feszengő kis lábait.
S valószinüleg az ő ügyetlensége folytán Tärri ruhája egy kissé feltüremlett s egy darabkán harisnyája lett látható.
Atyimovicsnak agyához tolult minden csepp vére s önuralmát elveszitve, csókot nyomott a kilátszó harisnyára.
Tärri kéjes szeméremérzettel hunyta be szemeit s nem szólt egy szót sem.
Coriolán is hallgatott.
A kocsi homályában gyors és hangos lélegzésük hallatszott csupán .
A lány ocsudott fel hamarább :
- Régen szeret ön engem, Coriolán ?
- Nem szeretném megsérteni... de amióta először láttam.
Rövid ruhában s én csak dijnok - azóta mindég !
- Örülne annak, ha én felesége lennék !
- Nem... ne!
Ne tiporjon össze... nyögé a szegény fiu s fejéhez kapott.
Ugy érezte, mintha valami ér akarna ott megszakadni .
- Hát kín önnek az a gondolat .
- Nem gúnyt! kisasszony, nem gúnyt!
Inkább kergessen el, űzzön tova... tudom milyen semmi vagyok önnek, játszik velem, mint a szegény bogárral ...
Pedig én ugy szeretem önt !
Coriolán ez utóbbi szavai felhangzó halk zokogásában fultak el.
A büszke román könnyei versenyt hulltak az ott künn zizegő esővel .
- Ne legyen gyermek, mert megharagszom! szólalt meg résztvevőleg Tärri.
Még sir !
- Ha ön, mint egy gyermekkel játszik velem... csak játszik .
- Nem játszom.
De ön olyan nem férfi.
Hát nekem kell kérni önt ?
- Nem, azt nem akarom ...
- Hát szóljon, mit akar?
Tudna értem nagyot tenni? kitenni életét a veszélynek, feláldoznia miattam mindent? szenvedni, kinlódni, meghalni tudna értem?
Fejem egy intésére, egy szavamra lemond ani mindenről, ami önnek kedves?!
Mint Napoleon...
( Nem a nagy császárt, hanem a regényhőst értette ) .
- Mindent ...! mindent önért !...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- A jegyesem!
- Igy mutatá be Tärri a temetés után a szobájában összegyült gyász-, részint diszközönségnek Atyimovics Coriolánt .
Májek, a hadnagy, idegesen kardja markolatához kapott: hát nem ő! hát hiába vett tegnapelőtt egy uj vállfüzőt!
S ez a lompo s oláh épen ...
A többi fiatal is kellemetlenül volt meglepetve.
Kiskaptássy Samu a festő egyes "nem dúsan kezelt vonásokat " fedezett most fel abban a lányban, kit nem rég Jo-nak akart lefesteni egy tiz méter hosszuságu s négy méter szélességü " Jupiter és Jo " cimű nagyszabásu kompozicióban, melyhez már a vászon meg is volt s mely kép "biztosan le fogja pipálni Coreggio ily cimű képét, mely csinos, csinos , de édeskés; bár Coreggionak volt tehetsége! volt ! "
Maga Palaczky is, - ki az özveggyel hamarább visszaér kezett, mint Tärriék - meg volt lepetve, de azért nagyon örült : " Ördögadta lánya, ugyan hamar csinálta ! " gondolta magában és nagy örömmel gondolt arra, amit e gőzerővel kötendő házasság magában rejt okozatul .
" Enyém fog lenni... elébb-utóbb " mormolá magában az adótiszt, s mig kezeit dörzsölte, hangosan egy pár értelmetlen szót ejtett el :
- Biztos a kocsi... biztos a kocsi ... !
Aztán özvegy Vassnéhoz fordult, s annak magyarázta meg bővebben a dolog mibenállását s hogy nincs mitől félnie: Coriolán talpára mindjárt az esküvő után reá kötik az utilaput ...
A nevelőanya gondos szive még sem tudott megnyugodni :
- Mit fognak gondolni a városban?
Mit fognak mondani?
Ez a messaliance !
- Gondoskodni fogok róla, hogy illő alkalommal a közvélemény tájékozva legyen .
- Csak az igazat! - mondá Vassné .
És az igazságot nagyon is hamar kezdték rebesgetni a városban.
Az eljegyzés még ki sem volt hirdetve, máris gratulálták Atyimovicsot .
Milyen gratulátiók!
Csak Nádudvari - a bünügyi iktató, ki öt éve - amióta egy szobában dolgoz ott Coriolánnal - nem szólt hozzá ötven szót sem, de azért a legjobb barátja volt: nem akart mit sem tudni a dologról.
S hiába beszélt neki Atyimovics szerelemről, boldogságról, szerencséről, uraságról: ő csak "ümmögött " s irt tovább .
De egy napon - akkor hirdették ki a jegyeseket legelsőbb - midőn kitörő boldogságában Atyimovics szilvóriumot és pogácsát hozatott az irodába s azzal füt-fát és különösen öreg kollegáját is megkinálta: a vén Nádudvari haragosan kelt fel székéből és hegyeset köpködve pipaszára mögül, reszelős hangján többször ismétlé :
- Szamár... szamár !
- Szamár! mondá még egyszer az öreg s dühösen járkálni kezdett .
- Mit, mit ...?! hebegé Atyimovics .
Az öreg azonban nem szólt többé egy szót sem.
Leült helyére és irt tovább.
Hanem pont tizenkett őkor délben abban hagyva a munkát: "szerencsés jó éjszakát " -tal bucsuzott el Coriolántól .
- Szegény öreg, ez sem soká viszi józanon; mormogá magában Atyimovics és szánalomra méltó lelki betegekről kezdett gondolkodni .
Nem sokáig gondolkodhatott; az elnök hivatta .
Szokott feszességével ült karosszékében a nagyságos elnök, midőn Coriolán belépett.
És ismeretes szokása szerint sokáig nem is vette tudomásul , hogy élő lény áll előtte.
Csak miután az iktató az izgatottságtól feszelegni kezdett, vetette rá kék szemüvegén keresztül megvető tekintetét :
- Atyimovics Coriolán - szólalt meg végre - ön erkölcstelen ember .
Az iktató elhalványult :
- Nem akarattal teszem... - suttogá alázatos hangon .
- Ne feleseljen velem! tört ki az elnök leghalkabb hangján, fagyosan mosol yogva, mint egy halálfő .
- Nem, az nincs szándékomban! hebegé Coriolán és hideg borzongás futott végig egész testén .
- Az még szép öntől, hogy nincs szándékában!
Szándék!
Hogy mer ön szándékozni ?!
- Bocsánatot kérek ...
- Semmi bocsánat!
Tudja ön kivel beszél, Atyimovics Coriolán, tudja ön kivel beszél ?
- A nagyságos elnök urral !
- Nos, jó hogy tudja, de az nem változtat a dolgon.
Ismétlem : Atyimovics Coriolán, ön vétett az erkölcs ellen .
- Részemről mindig tiszteltem, becsültem .
- Ne hazudjék !
Atyimovics ös szeszoritotta ajkait.
Nem felelt, hanem bünbánólag hajtotta le fejét a fájós szemű vézna elnök előtt; voltaképen pedig nem tudta, miről van szó.
Az ideges Jupiter, Balla legnagyobb tekintélye - ki állitólag francia könyveket olvas mindig s munkatársa egy b üntetőjogi szaklapnak - a mindenható csepp ember megmagyarázta neki :
- Iktató ur, vegye tudomásul, hogy értesülésem van, mikép ön eljegyezte Vass Tärri kisasszonyt.
Igaz ?
- Igaz .
- Azonfelül biztos tudomásom van arról, hogy ön reversalist adott magáról a rája családjának, amelyben kötelezi magát - becsületszóra - a házasság megkötése után Vass Tärri kisasszony által kijelölendő bármely időben, e házasság végleges felbontásába beleegyezni.
- Igaz ?
- Nem, - engedelmet kérek - ellenkezik a valósággal.
Semmifé le reversalist nem kértek, nem adtam.
Mindazonáltal kötelességemnek , - lovagias kötelességemnek - fogom tartani, - hogy ugy mondjam... hogy ellépjek a Vass Tärri kisasszony utjából, ha azt az ő jövőjének érdeke ugy kivánja majd .
Az elnöknek nevetni lett volna kedve, tehát elnyomta azt a gúnyos mosolyt is, mely mindig ott vibrált falfehér ajkai körül.
Szemüvegét feltolta egy kissé orrán s az iktató feje fölött elnézve, lassu tempóban, jéghideg hangon beszélni kezdett :
- Atyimovics, én sajnálom önt.
Ön jó irásu ember...
Ön sohasem vitt haza papirost.
Gyertyát és spanyolviaszt egyszer, - de azt megbocsátottam.
Ezuttal nem tudok önnek megbocsátani.
Ön bepiszkolja a vezetésem alatt álló törvényszéket , az egész ország köztörvénykezési hivatalnokait, az igazságügyet, magát a nagyméltóságu miniszter urat.
Tudja mit jelent ez ?
- Tudom ...
- Ne beszéljen, ön nem tudja, ön nem ért ahhoz...
Ön rá hagyta magát szedetni, fel hagyja magát használtatni egy... egy... közönséges - mondhatnám társadalmon kivüli lény által !
- Kit méltóztatik érteni? - kérdi Atyimovics s füle hegyéig elpirult .
- Aki ön által akar jutni örökségéhez.
Az ön aráját értem , Atyimovics.
A Vass kisasszonyt ...
Az iktató elhalványult.
Majd szemei kidagadtak üregükből, arca eltorzult, karjai remegtek .
A nagyságos urtól való eredendő félelme s egy más, ujonnan fellépő hatalmas érzés viaskodott benne.
A megsértett lány iránti szerelme s az ebből támadt lovagias érzés győzött.
A gyáva kis hívat alnok közelebb lépett ura és parancsolójához :
- Hazugság! - hörgé elcsukló hangon és olyan lépésekkel, mint egy részeg, kitámolygott a szobából, ki a törvényszék palotájából .
Az utcán megállt és szétnézett.
Ismerősök integettek feléje és mosolyogtak rája.
Majd megpillantotta Palaczkyt, ki esernyőjével integetett, hogy várjon rája.
Amint elérte, nyomban karonfogta :
- Jer, beszélgessünk a menyasszonyodról ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE