Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Pillangó
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
25
Bekezdés
2137
Mondat
3569
Szó
36189
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
4
Őszies volt az idő, mikor hazafelé mentek a városba a géptől.
Egynapi járóföld volt , vonattal sem igen lehetett megközelíteni azt a pusztát.
De az nem volt baj , legények-lányok párba csatlakozva ballagtak a végtelen úton.
Minden legénynek volt valakije, ha csak erre az időre is, és Jóska nagyon boldog volt, feszült a szíve , hogy neki oly rendes szerencse jutott.
Zsuzsika is vidáman sertepertélt a legény oldalán.
De bizony nem bánta, hogy valahára végre készen vannak ezzel az unalmas gépeléssel.
Vágyott már haza, a városba, és öröme volt, mikor távolról meglátta a Nagytemplom kettős süveges tornyát.
A legény szomorúan nézte a lány boldogságát.
- Úgy szeretel hazamenni? - kérdezte tőle.
- Maga talán nem szeret?
- Szeretek, de nem úgy.
- Hát.
- Csak így.
- Jaj, ne izéjjen mán, mit is akarok mondani, hát nem unta még meg a tanyán?
- Én, Zsuzsika, teveled nem unnám meg magam még a templomba se.
- Maga csak tréfál, hát nem vágyik az idesanyját látni?
- Nem.
- Hát mír nem?
Nem szereti?
- Szeretem, inkább nagyon is szeretem, de ha véled lehetek, akkor nekem senki se kell, az idesanyám se.
Te nem vagy úgy vele?
- Nem.
- Vágyol haza?
- Vágyok.
- Vágyakozol?
- Igen.
- Akkor micsinálok én? mer én csak utánad vágyakozok.
- Ugyan haggyék mán, hát nem örvend, mikor a kistemplomot láti, nézze mán, milyen csonka a tornya.
- Nem bánom én, Zsuzsika, akár csonka, akár hegyes, csak te szeress.
De te elkedvetleníted magadtul az embert.
- Menjen a fenébe.
Inkább arrul beszéljen, hogy ott megy egy talyiga, nézze, ezt se láttam, mióta a gépnél vótunk, nézze mán, milyen furcsa, úgy billeg a két nagy keréken, mint egy részeg ember.
- Nem szeretsz te engem.
- Nézze, milyen nagy a város, jaj, de milen nagy, se vége, se hossza.
Gyün -e moziba vasárnap este?
- Megyek.
- Lássa, mozit se láttam mán nem is tudom, mióta.
- Mék moziba mennyünk?
- Hát az Apollóba.
- Én nem tudom, mír van, én teveled akármeddig el tudok lenni, gyönyörű, kedves, de te egy szóval elveszed tüllem az egísz íletet.
A lány szinte belepirult s elkedvetlenedett.
Mit akar ez! ő nem híjta.
Gyerek ő még .
Hogy mer ő az anyja szeme elébe kerülni.
Agyonveri őt az ídesanyja.
Halkan suttogta:
- Menjen a fenébe.
Jóska szédült s hallgatott.
Mély bánat gyűlt benne, mint a méreg.
A lány meggondolta, kedvesen csevegett újra.
- Aztat nagyon szeretem, a mozit, mer abbul is lehet tanulni.
- Mit?
- Mindenfélét.
- Hogy hogy kell megcsalni egy asszonynak az urát.
- Azt is.
- Te olyanokat tanulsz?
A lány nevetett.
- Vagy nem kellek neked?
Van Debrecenben elég legény.
- Van hát.
- Örülsz mán, annak örülsz, hogy azokat látod.
- Hát nem is vájom ki a szemem, no.
- Ennyit értem én el az egész idő alatti hogy én neked csak ennyi semmi vagyok.
A lány megfogta a legény karját.
- Nizze mán, üveges hintó, fiákerhintó.
- Nem bánom én.
- Jaj, istenem, mikor fogok én ilyenbe ülni?
- Majd ha a koporsódat viszik.
- Igazán?
- Üveges kocsiba teszik.
Nagyságos asszony leszel.
- Igazán?
- Igazán hát, te leszel a nagyságos asszony én meg a kocsis a bakon, hanem ki is borítalak.
A lány nevetett.
- Minek borít ki, ha mán hótt leszek?
- Hát még akkor is haragszok rád.
- Mír haragszik maga énrám, mit ártottam én magának?
Most a legény hallgatott.
- Mer nem olyan vagy - mondta aztán -, amilyennek én szeretnélek.
- Olyan vagyok, amilyen vagyok, szeressen olyannak, aki vagyok.
- Mindenre van szemed.
- Nem hunyhatom be.
- Mindenki téged fog bámulni Debrecenbe.
- Micsinájjak? befessem magam cigánynak? maskurának? vagy álorcát tegyek, mint a maszkák, amék lakodalomba szok járni, tudja, oszt ablak alól nízni, hogy táncol a vőlegíny a menyasszonnyal.
- Eh, csak arra néznek, aki akarja, hogy ránézzenek.
- Hát én nem akarom, de nem is bánom.
Egyszer fiatal az ember.
- No, csak legyél fiatal.
- Leszek is, míg lehet.
- Ha megfoglak, de megrázlak.
- Menjen a fenébe, ne civakodjon velem.
A legénynek most, hogy már harmadszor hallotta, hirtelen igen megfájult a szíve, és könny szökött a szemébe.
Sarkon fordult, s elmaradt a lánytól.
Úgy érezte, most végre döntött.
Véget vet ennek a gonosz játéknak.
Elég volt.
Nem kell tovább.
Nem engedi, hogy olyan baj legyen, amire nem vágyik.
Van neki jó édesanyja, édesapja, kedves jó családja, hat testvére, hogy mer vele ez a lány így packázni ?...
Elsőszülött ő odahaza, minden öccsének ő parancsol, apja-anyja neki kedvez, tőle várnak.
Most egy semmi lány igájába kerüljön?
Nem is igen tudja, mi az , de érzi, hogy itt nagy veszedelem fenyeget.
Jobb lesz most elmaradni!...
Volt egy kis játék, lesz miről emlékezni a gépelésre ...
Helyes lány, csinos lány, de ez is csak lány, mint a többi...
Se inge, se gallérja ...
Mit ugratja itt!
Milyen packázva beszél vele.
" Menjen a fenébe !"
Hát ha ezt egy lány ki tudja mondani, akkor micsoda szerelem az!
Miféle ez! romlott lány ez! pimasz lány ez!
Dobogva verte a port az úton.
Hirtelen felnézett, s mint valami tündér lobbant fel előtte a lány édes, édes alakja.
Nagyot dobbant a szíve, nagyot szédült a feje, kinyílt a szája, s valami görcsös rémület fogta el, hogy ha most elveszti, soha többet, soha többet nem látja a lányt.
Jaj, hiszen csak a nyelve csúnya, mer ezek a mai lányok úgy hozzászoktak a fenéhez meg a packázáshoz: a szíve fehér és jó, és talán csak takarja ezzel a jóságát...
Jaj, hiszen, íme, most is visszanézett.
Erre megindult, mint a boldog kutya, akinek megengedte a gazdája, hogy tovább hízelkedjen.
Zsuzsika csakugyan visszanézett, de érezte, hogyha most enged, akkor örökre le van taposva, hát nem engedett.
Egyenesen, keményen ment előre, és nagyon nevetett, de dobogott is a szíve, mikor egyszer csak hallja Jóska lépteit a háta megett.
Ujjongott, nevetett, s húzta a száját, mikor az beérte.
- Na... tán cigarettát vett?
- Nem.
- Hát?... hogy elmaradt.
- Nem azért maradtam el.
- Hát?
- Csak elmaradtam... a fenébe.
A lány kuncogott.
- Osztán mán megjött?
Hamisan, hunyorítva nézett oda egy pillanatra a legény arcára, s most látta meg először, hogy tele van annak az arca olyan piros pattogzással, különösen a homloka .
Odakint a pusztán nem is vót észrevenni, de itt bent a városban igen.
- Honnan? - mondta csendesen a legény.
- Hát onnan...
- Honnan?
- No, a fenébül.
A legény ránézett:
- Nézd csak, Zsuzsi, betyár egy komisz kislány vagy te, de fogsz te még sírni utánam!
A lány nem szólt, csak nevetett.
A városban már szétoszlott a társaság.
Nagy kézfogásokkal búcsúztak a fiatalok, az öregek, a szegénység komorjai csak épp egy-egy mordulással váltak el.
Milyen jó, hogy ők éppen egy irányban laknak, mind a ketten sestakertiek.
Zsuzsika vezetett, a legény kísért.
A lány nagyon szórakozott volt.
Alkonyodott, mikor a kapuhoz ért.
Az anyja éppen kint volt az udvaron, úgy rohant a nyakába, fölemelt karral, mint az iskolás gyerek.
Mikor eszébe jutott s visszanézett, már a legény sehol se volt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE