Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Magyar fiuk Afrikában
Keletkezés ideje
1907
Fejezet
11
Bekezdés
1182
Mondat
2080
Szó
24418
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
ÖTÖDIK FEJEZET.
Furcsán érezték magukat a legények.
Gozár babonás meghunyászkodással húzta vállai közé fejét s ösztönszerűen keresztet vetett.
Jánoska, némi iskolát végzett, igazvér székely "fi" létére, nem volt ugyan babonás, de azért épen oly ijedt meghökkenéssel tekintett körül, mint kenyeres pajtása, az oláh.
No most, uramfia, - mi lesz?
Ilyen koromfeketeséget sohse tapasztalt.
Megdől a világ, vagy mi?
Mert azon most már egy pillanatra sem akadt volna fel, ha az ég - utolsó itéletnapra - megnyilt volna s vakító villámlás és szörnyű mennydörgés között romokba omlik vala össze szeme előtt az egész nagy mindenség.
Nem történt persze semmi.
Radák István hátra fordult és nevetve kérdezte:
- Úgy látszik, megijedtünk egy kicsit?
Jánoska szívéről az ifjú hangjára azonnal felszabadult a nehéz nyomás.
- Nem ijedtünk meg, úrfi, - felelte megkönnyebbülve - csak reszkettünk.
Gozárnak félelmében még a bicska is kinyilt a zsebiben s a bajusza egy hijján húsz macska-szálából, kihullott tizenkilenc.
- Jánoska fejéből is kihullott a negyedik szeg - vágta vissza az oláh.
- Tíz perc mulva feljön a hold - biztatta őket Radák - világosság lesz megint .
Gyerünk!
Előre, Jancsi!
Jánoska néhány erős rándítással magához térítette a mozdulatlanul állva maradt lovakat és elindult a bagázsiával.
- Uhu... uhu... - huhukolt tréfás ijesztő hangon Gozár felé, ki oldala mellett botorkált a sötétségben - hol lézeng Nagyságod?
- Itt vagyok.
- Adhatna Nagyságod egy kis dohányt.
Pipálhatnékom vagyon.
- Később, testvér - válaszolta Gozár - az orrom hegyét se látom.
- Most!
- Mondom, hogy nem látok.
- Most, most! - makacskodott Jánoska - mooost... - nyujtotta el huhogó, mély hangon , - különben megbánod!
- Tán nem?
- Roppantul megbánod - fenyegetődzött a hosszú tüzér - ezután nem fogom megengedni , hogy megmentsd az életemet!
Tehát nem kapsz még egy tehenet.
Azzal az egy ajándéktehénnel maradsz holtig, kit érettem kaptál.
Különben nem kaptad volna... nem igaz?
Rohanj tehát ide azzal a dohánnyal, eszed nélkül, moooost...
Mindjárt!
Különben - mondom - soha többé nem fogod megmenteni az életemet!
Gozár édesdeden kacagott ezen az agyafúrt góbé okoskodáson s adta a dohányt.
Néhány perc mulva a keleti égen csakugyan felbukkant a hold.
Sarlója gyorsan emelkedett a látóhatár felé s kedves, szelid világossága csakhamar véget vetett a sötétség komor uralmának: álomszerű, enyhe fényben úszott az egész afrikai partvidék s a tenger hullámos háta csillogott, mint az ezüst.
*
Esti fél kilenc órakor Jánoska egy lankáson emelkedő domb tetején, könyökével hirtelen oldalba lökte a mellette ballagó Gozárt s leintett szemével az alant elterülő vidékre.
- Ez már valami! - bólintott elismeréssel az oláh, midőn a dús növényzettel borított tájat jobban szemügyre vette.
Radák lelkesedve magyarázott: az a széles, világos csík ott lenn, az öbölbe siető Gabon-folyó.
Az öblöt nem fogják látni, mert észak-keletnek tartanak "Lajos király faluja" felé, melynek ezidőszerint fekete uralkodója: Daijoka ő felsége, állítólag a legértelmesebb négerfőnökök közé tartozik.
Mivel eléggé töri a francia nyelvet is , könnyebb lesz vele megértetni, hogy gondoskodjék megfelelő jutalom fejében egy jóravaló tolmácsról és egy megbízható vezetőről, mert e két ember nélkül lehetetlenség volna tovább menni.
Mintegy félórai gyors haladás után, esti kilenc órakor, Radák egy gyönyörű pálmaerdőcske szélén megállást parancsolt.
Épen szemben voltak Daijoka néger király ő felsége falujával.
A távolság - közbül az itt már eléggé széles, de sekélynek látszó Gabon-folyóval - nem volt több ezer lépésnél.
- Mást gondoltam, fiaim - mondta Radák miközben elrendelte, hogy a tábori sátrat gyorsan fel kell ütni, még pedig úgy, hogy a taliga is alája kerüljön a ládákkal együtt.
- A három ló kivül marad.
Nem megyünk be a faluba, mert napnyugta után ez a vállalkozás már sok európai életébe került.
Jánoska, ki ezalatt fürgén dolgozott a tábori sátor fölépítésén, fejét csóválgatta.
A sátor hamarosan elkészült.
Jánoska híven az utasításhoz, a lovakat kívül hagyta.
- Jelentem alássan, kész a sátor!
- Helyes! - bólintott fejével az ifjú, miután messzelátója segítségével előbb néhány pillanatig nagy figyelemmel vizsgálta a folyó túlsó oldalán fekvő néger falut .
Közelebb intette embereit és így szólt: - Okosan kell viselkednünk, nehogy a játék fejünkbe kerüljön.
Daijoka királlyal okvetetlenül még ma kell beszélnem a tolmács és a vezető miatt, hogy holnap reggel azonnal tovább indulhassunk.
Ennélfogva neki kell ide fáradnia.
- Nem jön a - dörmögte Gozár - minthogy ő a király, bárha csak fekete is.
- Ide varázsoljuk.
- Mivel, uram? - kérdezte kiváncsian az oláh.
- Mindjárt meg fogod látni! - válaszolta az ifjú s a sátorba lépve, kinyitotta a " 4 " -es számú ládát.
Abból kiemelt egy három lábon álló, könnyű vas asztalkát.
Kitette a sátor elé s egy mélyített acélcsészébe körülbelül fél kilogrammnyi barnásvörös port öntve, a csészét az asztalra helyezte.
Kabátja zsebébe pedig egy "csillagszóró " rakétát dugott.
- Ahán! - kapott észhez az oláh, midőn a csészét megpillantotta - tudom már!
- No, csakhogy tudod, - mosolygott az ifjú.
Jánoska szamárfület lóbált kezével az oláh felé.
- Elég későre... mú...
Frissiben is tudhatja vala Nagyságod, hogy görögtűz lészen.
- Nyergelj és lóra! - parancsolta Radák.
Radák meghagyta, hogy Gozár a sátoros ajtó előtt balra, Jánoska jobbra álljon meg a lóval s úgy üljenek mozdulatlanul a nyeregben, mintha bronzból lennének öntve.
Egy moccanás kevés, de annyi se legyen.
Minden attól függ, hogy a "kisérteties" látvány milyen hatást tesz a négerek babonás lelkére, mely minden kegyetlen vadsága mellett is tele van hiszékenységgel és gyermekes együgyűséggel.
Radák meggyujtotta a görögtüzet.
A láng lassan, sistergés nélkül borította el a csésze tartalmát s csakhamar sötét-bíborba játszó, rendkívül erős, vörös fény világította meg a sátort, Radákot, a két lovast, a közeli pálmaerdőt és a sátor egész környékét jókora távolságban.
Radák messzelátóval vizsgálta a szemben levő falut, mely a szeliden rávilágító holdfényben eddig tökéletesen kihaltnak látszott.
Gozár leszólt a nyeregből.
- Fölébredtek a szerecsenek - dörmögte halkan.
- Látom, - felelte az ifjú.
- Most már meg dobolnak is, - szólalt meg Jánoska - de ugyancsak repedt dobjuk lehet.
- Ezek a lármadobok - magyarázta Radák - vannak élesebb hangúak is, azok a harci dobok.
- Hát ez, amelyik most szól?
A falu felől egy feltünően mély hangú üstdob kongását hozta el szárnyán az enyhe nyugati szél.
Radák egy pillanatig hallgatódzott, azután elégedetten bólintott.
- Jól vagyunk már!
Ez a legmélyebb hangú dob a főpapé.
Minden néger falunak egy nagy tiszteletben álló főpapja van, aki legtöbbnyire öreg ember s főpap, főorvos , főtanácsos, főkuruzsló egy személyben.
A néger mindenféle kicsiny és nagy bajában ehhez az ő szent emberéhez fordul tanácsért, mert azt hiszi, hogy összeköttetésben áll a legfőbb istenséggel s el tudja űzni a gonosz szellemeket.
Babonás hiedelmében szentül meg van róla győződve, hogy a főpap esőt is tud csinálni, ha akar, de szárazságot is.
Sőt elég hatalmas arra is, hogy a neki nem tetsző embert kutyává , mérges kigyóvá vagy patkánnyá varázsolja.
Gozár ismét megszólalt.
- Jönnek!
Most gázolják a vizet.
Radák tokjába zárta messzelátóját.
Nincs rá szükség.
Az oláh apró, éles szeme fölér vele.
- Hányan lehetnek?
- Az eleje künn van a vízből, a vége most gázol bele.
Lehetnek valami háromszázan.
Radák szemügyre vette a tömeget, mely mintegy kétszáz lépésnyire megállapodott s úgy látszik, nem tudja, mit csináljon.
Tanácskozásuk izgatott, halk moraja egész a sátorig hallható volt.
Így telt el mintegy tíz perc.
Azután megint tíz.
A dolog kezdett unalmassá válni.
- Csend, fiúk! - parancsolta a legényeknek.
- E pillanattól kezdve sóbálványok vagytok.
Gozár és Vigyázó intettek, hogy úgy lesz.
Az ifjú ekkor a bíborvörös láng mögé állott, kiterjesztette karjait s dörgő, mély hangon, minden szót "kisértetiesen" elnyújtva, lekiáltott francia nyelven a tömegre:
- Daijoka király, kit "dühös oroszlánnak" neveznek, hozzád szólok!
Daijoka király , hallasz -e engem?
A tömeg most nyugtalan mozgolódással kettévált, majd összébbzárult s az így képződő félkör közepén megjelent a király.
- Daijoka király! - dörgött ismét a Radák hangja, midőn a habozni látszó fekete uralkodót a félkör közepén megpillantotta, - felszólítalak a minden világok ura nevében, lépj közelebb!
A főisten nevének említése, úgy látszik, még inkább megfélemlítette a fekete felséget, mert beletelt néhány perc, míg rászánta magát, hogy a bíborvörös " földöntúli" fényt valamennyire megközelítse.
Végre elindult.
Daijoka király magas, szikár alak volt s valami ötvenéves lehetett.
Arca elég szabályos, sőt megnyerő is lehetett volna, ha folytonosan pislogó szeme s duzzadt , húsos szájának furcsa rángatózásai nem teszik visszataszítóvá.
Fején turbánalakra göngyölt finom szövetet viselt.
A fekete uralkodó épp úgy, mint kisérete, főleg a sátornyilás mellett álló két mozdulatlan lovasalakra bámészkodott.
A ló ritka állat volt a föld e távoli pontján : maga az uralkodó sem rendelkezett egyetleneggyel sem.
Midőn már jól kibámulták magukat, a király néhány lépésre előbbre ment s jobbját könnyedén fölemelve, így szólt:
- Béke veled!
Ezt a szokásos üdvözletet háromszor egymásután ismételte.
Erre főemberei és harcosai , élükön az agg főpappal, halk tapsok között, egyhangú éneklő hangon kiabálták a fejedelem tiszteletére:
- Légy üdvözölve, urunk!
Hatalmas oroszlán!
Dühös oroszlán!
Radák egy lépéssel szintén előbbre ment; megvárta, míg az üdvözlő ének elhangzott , azután méltóságos mozdulattal intett a fejedelemnek, hogy fáradjon valamivel még közelebb.
Daijoka király azonban nem fáradott közelebb.
A "dühös oroszlán" úgy látszik, vagy nem tartozott a dühös oroszlánok közé, vagy annyira zavarta a "kisérteties" látvány , hogy okosabbnak tartotta, ha magas személyét kellő távolságban tartja tőle.
- Mi az a nagy tűz, mely melletted ég? - kérdezte félig kiváncsian, félig gyanakodva.
- Szent tűz az égből - felelte mély hangon Radák - a főisten ajándékozta nekem, aki szereti a magyarokat s általam parancsolja neked, hogy teljesítsd kivánságaimat.
- Mit kívánsz, oh fehér ember, akit a főisten szeret? - kérdezte már inkább félénken , semmint gyanakvóan a király.
- A főisten meghagyta nekem, hogy amiért okos, vitéz és igazságos vagy, ajándékozzak neked ötven rőf fehér, harminc rőf kék, húsz rőf piros vásznat, egy pár sárga bőrsarut, két inget, tíz gyapjúkendőt, egy font cukrot, öt üveg rumot, öt üveg pálinkát és egy tégely varázskenőcsöt.
- Oh, főisten, oh! - kiáltotta elragadtatva a fekete felség.
- De az ajándékok fejében megparancsolja neked, Daijoka király, hogy még napkelte előtt gondoskodjál egy ügyes tolmácsról és egy vezetőről!
- Napkelte előtt itt lesz a tolmács, itt lesz a vezető, - ismételte a fejedelem.
Radák most észrevette, hogy a feketék kezdik megszokni a "kisérteties" fényt s lassankint mind közelebb-közelebb nyomulnak.
Daijoka király pár lépéssel maga is előbbre jött.
- Fehér főnök, - kezdte jóval bátrabb hangon, mint az imént - meg akarlak látogatni sátorodban!
Radák meghökkent.
Ez veszedelmes kivánság volt.
- Ha nem félsz a főisten tüzétől - válaszolta hidegvérrel, miközben az égő görögtüzbe észrevétlenül beállította a "csillagszóró" rakétát, - jőjj közelebb, de vigyázz , nehogy kiváncsiságoddal a világok urának haragját fejedre zúdítsd!
Daijoka király erre ismét összesúgott a főpappal.
Az agg főpap, úgy látszik, ravasz és vakmerő vén fickó volt.
A kilátásba helyezett ajándékok nyilván az ő kapzsiságát is felköltötték s ez okon bizonyára arra ösztönözte az ilyesmire könnyen hajló fejedelmet, hogy nézzen körül a fehér emberek sátrában és - ha lehet - kerítse hatalmába.
A királynak tetszett a beszéd.
- A főisten megdicsért - kiáltotta Radáknak hetyke hangon - tehát szeret és így nincs miért félnem a tűztől.
- Akkor csak lépj közelebb! - felelte Radák.
A rakéta éppen abban a pillanatban gyúlt meg, midőn Daijoka király alig volt tíz lépésnyire a sátortól.
Sistergő csillagtűz omlott a közeledőkre.
A hatás leírhatatlan:
Tűz, tűz!
Mindenütt tűz!
A tábori rakéta egész ragyogó fellegeit a tüzes csillagocskáknak prüszkölte ki magából s elborította az egész halálra rémült, ordítozó tömeget, mely hanyatt-homlok rohant el a veszedelem színhelyéről, nehogy a megsértett főisten szörnyű tűzharagját magára vonja.
Egy perc alatt tiszta lett az imént még sűrűn belepett mező.
Mikor a rakéta végre egy hatalmas dördüléssel szétrobbant és a csészében levő görögtüzet is kioltotta, Radák a holdfényben mindössze két embert pillantott meg a fűben: a királyt és főpapját.
Mindkettő eszméletlenül hevert.
A rémület oly erős volt, hogy a rájuk hulló ( egyébként pedig ártalmatlan) csillagtűz sűrű záporában elveszítették eszméletüket és összerogytak.
Jánoska és Gozár leugráltak a lovakról s szintén oda siettek.
- Felfordult ő felsége! - mondotta kárörömmel a hosszú tüzér s megpiszkálta csizmája orrával az ájult királyt.
- Ne bántsd! - szólt rá szigoruan az ifjú.
- Hálát kell adnunk Istennek, hogy így történt és nem másképen...
Ebben a szegény fekete királyban különben sem támadt volna föl a rablási vágy, ha ez a keselyű orrú, öreg főpap nem unszolja.
Rázd fel őket , Gozár, ébredjenek!
Az oláh letérdelt és előbb a királyt, azután a főpapot úgy összerázogatta, hogy a két fekete úr azonnal magához tért.
Daijoka király reszketve tekintett körül.
Azt hitte, hogy az oktalanul megsértett főisten parancsára kellett feltámadnia az iménti tűzhalálból, hogy vakmerőségeért elvegye büntetését.
A főpap, alig hogy talpon állt, ismét a földre vetette magát s ott nyöszörgött kegyelemért.
Nyilván azt képzelte, hogy a leggonoszabb szellemek hatalmában, a pokolban van.
- Hallgass ide, Daijoka, - szólott szigorú, komoly hangon Radák és merőn szemébe nézett a remegő fekete uralkodónak - a főisten most az egyszer még kegyelmesen elnézi kétszínűségedet és kérésemre megengedte, hogy feltámadj a tűzhalálból...
- Oh, főisten, oh! - rebegte megalázkodva, hálásan a fejedelem, miközben szorgalmasan tapogatta magát, hogy él -e csakugyan s nem égett hamuvá a szörnyű tűzben.
- Az ajándékokat azonban, melyeket igértem, megvonja tőled - folytatta keményen az ifjú - semmit sem kapsz!
A tolmács és a vezető azonban itt legyenek hajnalban , különben porrá égsz faluddal és népeddel együtt.
Megértetted, Daijoka király?
A fekete uralkodó meghunyászkodva pislogott.
- Daijoka megértette - felelte alázattal és szívére tette kezét - itt lesz a tolmács , itt lesz a vezető...
- Erre a főpapra pedig, ki neked rossz tanácsot adott, huszonöt bambuszbotot veretsz!
- A főpap kap huszonöt botot...
- Most pedig béke veled!
Távozz, Daijoka király!
Ne feledd a tolmácsot, a vezetőt és a huszonöt botot.
- Daijoka nem felejt semmit, - erősítette, valamennyire ismét magához térve, a fekete uralkodó s főpapja kiséretében oly gyorsan takarodott vissza "Lajos király faluja " felé, amennyire csak szikár lába megengedte.
Nemsokára mindkettő eltünt a félhomályban.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE