ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Komáromi János

Egy leányért

Keletkezés ideje
1935
Fejezet
11
Bekezdés
852
Mondat
1805
Szó
20349
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11

5

S megindult Vatha Gábor nagy erőfeszítése, hogy Veér Mártát feleségül verekedje ki magának.

Kemény hónapok múltak el, mialatt a dorogi bányákban törte az útját a fiatal mérnök.

A bánya!

Csönd van a bánya mélyén, halálos.
Mikor hajnalonként a bánya fenekére indulnak meg a munkások, tisztára vannak mosakodva s amire estetájt napvilágra kerülnek vissza ismét, kormosak, miként a pokolbeli ördögök, csupán a szemük fehérje világít ijesztőn.
És fáradtak, mint a csigázott barmok...
Csönd van a bánya mélyén, idegtépő.
Minden tárna végében ott kopácsol a bányász, kopogtat a föld hasában s mennyi, de mennyi különös gondolata kél a magánosan kínlódó embernek a világi igazság egyenlőtlenségéről.
Mert íme, ő fejti a szenet, tüzénél az urak melegszenek, ha hideg napok törnek ránk s nem lehetetlen, hogy a bányász kis családja dideregni kénytelen mégis...
A bánya mélyén ott sürögnek-forognak a mérnökök is, kezükben az alig pislákoló méccsel s oly kísérteti annak a beteg mécsnek imbolygása!
Nincs itt lent úr és szegény: mindenki egyenlő a hátborzongató csöndben...
Töpreng, gondolkozik a bányász, mialatt csákányával a Föld gyomrában vagdos és ha olykor fel-fellázad is magában, fokonként erőt vesz robbanó indulatain...
Jó ember a bányász, csak kevesen tudják megbecsülni.

Hónapok vesztek a semmibe, mióta a dorogi bányákban húzta ki egyhangú és keserves napjait Vatha Gábor.
S estetájon, ha a felsővilágra került elő, olyan volt, mint a szerecsen.

Akkor már tavaszodni kezdett.

Március eleji alkonyatokon, ha holtfáradtan megállt a bányaterület egy-egy kiemelkedőbb pontján, érezte, hogy puha szél simogatja meg szikár arcát .
Esztergom felől jött ez a tavaszi szél s előbb bizonyára a zólyomi hegyeken suhant át.
Úgy jött neki ez a kis szél, mintha biztatás akart volna lenni, hogy sose csüggedjen!

Nem is csüggedt.
Sőt most már, hogy elcsordogált a hólé és a napok melegedni kezdtek, új reménykedés csalogatta maga után.
Voltak pillanatai, amikor ujjongani szeretett volna.

Mert úgy látszott, nem lehet már messze a nap, amikor Fokváros felé indul Gerhardt mérnök, aki számtalanszor megbiztatta már Vatha Gábort, hogy mihelyt délafrikai földre teszi a lábát, nyomban nekilát az előkészítésnek, hogy Vatha Gábor is utána indulhasson.
És pedig minél hamarabb!

Egyelőre azonban Gerhardt mérnök is Dorogon volt még.
Ámbár minden jel arra vallott, hogy nem sokáig.

Négy-öt hetenként fordult egyet a posta a búrföldi aranybányákig és onnan vissza , Dorogra.
S ezekben a levelekben Görgényi főmérnök szakadatlanul biztatta az ő Gerhardt pajtását, hogy csak szemernyi kitartás még!...
Búrföldön sem fenékig tejfel az élet, mint ahogy Európából gondolnák esetleg: meg kell dolgozni keményen a kenyérért.
Ámde a dolog menni fog rövidesen, mert most már a legjobb úton van minden...

Esténként - a közös szobában - össze-összedugta a fejét Gerhardt mérnök az ő Vatha Gábor pajtásával.
És míg odakint síri csend neszelt a világban s elvétve a bányaőrök lépései vertek föl tompán a sötétben, ők ketten számításokat végeztek s reménykedni kezdtek törhetetlen hittel.
A vége az lett minden esetben, hogy Gerhardt a vállára ütött az ő fiatalabb pajtásának:

- Ha mondom, ki is viszlek, öreg!
Idővel egész magyar kolóniát alapítunk majd a világ déli felén...

- Köszönöm neked, barátom - mondta Vatha Gábor s megszorította keményen a kezét .
- Egyet ígérhetek csak, hogy soha nem fogsz csalódni bennem!

Lefeküdt aztán Gerhardt mérnök, Vatha Gábor azonban továbbra is fentmaradt minden második, harmadik napon.
A délafrikai üzenetekről értesítette apját, egyszer a bátyjának írt, máskor a hadnagy-öccsének Sopronba.
De a legtöbb levél mégis egy leánynak íródott Buda városába, annak is egyik szélső utcájába, Veér Márta ifjú hajadonnak.

S mihelyt egy-egy ilyen levélnek ült neki Vatha Gábor, elfelejtette abban a pillanatban, hogy gondok égetik az agyát, hogy olyan messze még a nap, amikor egy estén egyedül maradhat végül az egyetlen kislánnyal és senki nem fog megbotránkozni rajta többet.
Szerelmes szívvel kezdte:

Kedves!

Itt ülök egyesegyedül az alacsony szobában, mert Gerhardt pajtás rég hosszakat lélekzik immár s én képzeletben körülölellek száz rajongó gondolatommal..,

És harmadnapra megjött a válasz az ő felejthetetlen kézvonásaival:

Kedves!

Mostanában alig járok már valahova.
Mert ha a lehetetlenre vállalkozott a vőlegény, hogy kiverekedje jövőjét, úgy illik, hogy menyasszonya is visszavonuljon a világtól.
Csak így lehetek méltó hozzád, Gábor...

De találkoztak is azért.

Vatha Gábor minden harmadik szombat délután rendbehozta magát tetőtől-talpig s Budán termett.
Ámde ezek a találkozások is kezdték lehangolni észrevétlenül .
Mert noha egy világért el nem árulták volna neki szülei s Veér Márta apja, anyja sem, Vatha Gábor éles tekintetét nem kerülte el, hogy mintha nem sok hittel lennének már a vállalkozása iránt.
Valahányszor a délafrikai bányák kerültek szóba, mindig nagyobbakat hallgattak rá.
Csak a leányban telt már öröme.

Mert a búcsúzás pillanatában, valahányszor magukra maradtak ketten s a leány átölelte remegő karjával, Vatha Gábor a menyasszonya szemét kereste, mely kissé zavarosnak tetszett olyankor:

- Bízol bennem, Márta?

Veér Márta összekulcsolta a kezét:

- Bízom benned, Gábor.
És ha belehalok is, csak a te feleséged leszek!

És Vatha Gábor minden találkozó után megnyugodva tért vissza Dorogra, hogy újból a föld mélyébe ereszkedjen alá, hol a tárna végében tompán kopácsolt egy-egy csákány.
S valahányszor ezt a tompa kopácsolást hallotta, mindig az elmúlás gondolata környezte meg.

Hanem ugyanakkor olyan fordulat történt, amitől megremegett maga is.

Húsvét után volt már s tavasz ujjongott köröskörül.
Erős kék színe volt az égnek , mindössze az esztergomi hegyek fölött vesztegelt egyetlen kis felhő .
Mozdulatlanul vesztegelt ott és szemmel alig elérhető magasságban...
Vatha Gábor akkor jött fel a bányából s lehorgasztott fejjel igyekezett lakása felé, hogy rendbeszedje magát nagyjából.
Már a lakása közelében járt, mikor az igazgatósági épület felől Gerhardt mérnök sietett eléje s lelkesen lengette feléje a kalapját:

- Hahó, megállj!
Nagy újságot mondok!

Vatha Gábor először megállt, majd lassú lépésben indult meg a barátja elé.

Ahogy találkoztak volna, Gerhardt alig tudott uralkodni magán:

- Küldj nyomban táviratot annak a drága kislánynak, hogy legkésőbb másfélesztendőn belül okvetlenül a feleséged lesz!
A nyakamat teszem rá!

- Hogy-hogy? - kérdezte kis mosollyal Vatha Gábor.

Gerhardt abban a pillanatban nekiesett, átkarolta a nyakát s megcsókolta fiatal pajtását:

- Úgy, barátom, hogy te indulsz Afrikába, én pedig idehaza maradok végleg!

Vatha Gábor most még kevesebbet értett a dologból.
Ám a leghűbb pajtás szinte magánkívül kiáltott reá:

- Értsd meg, no!
Az igazgatóságtól most kaptam az értesítést, hogy ide neveztek ki Dorogra!
Érted már?
Do- rog- ra!

De most már Vatha Gáboron volt a sor, hogy ő kiáltson egyet:

- Éljen!...
Éljen!...
Ezt igazán soha nem hittem volna!

Utána pillanatokig szorongatták egymás kezét.
Szótlanul, meghatottan.

Ez az elfogódottságuk azonban két-három gondolatig tartott csak.
S akkor harsogó kedvben törtek ki újból.
Vatha Gábor tért először magához, miközben még egyre Gerhardt kezét szorongatta:

- Biztos?

- Ha mondom! - kiáltott derűs szemmel Gerhardt mérnök.
- Most jövök az igazgatóságtól, ahol közölték velem, hogy mától fogva kinevezett mérnöke vagyok a bányatelepnek.
Most pedig szedd magad, pajtás és azonnal, de azonnal távirat menesztendő annak a kislánynak, aki az egyetlen a világon, hogy a te szavaiddal fejezzem ki magamat!

- Először várjunk vele kissé - szólt komolyraválva Vatha Gábor.
- Márta meg találna ijedni esetleg, hogy talán már holnapután indulok.
Alaposan meg kell fontolni az ilyesmit: majd személyesen közlöm vele, ha szombaton délután hazaugrom.

Aközben a lakásukhoz értek: soha ilyen szépnek nem találták az egyszerű bányamérnöki szobát.

Mindenekelőtt nagy vacsorát csaptak s bort is hozattak maguknak.
És cigarettára gyujtván, olyan szívást vittek végbe, hogy késsel lehetett volna metélni a füstöt.

Sok, igen sok meghányni-vetni valójuk volt azon az estén, mely eltartott az éjszakáig, az éjszaka viszont belenyúlt a virradati három órába, amikor odakint ébresztőt kezdtek rikoltozni a kakasok.

Alighogy vacsorához ültek volna le, Vatha Gábor komolyan vetette a szemét leghűbb pajtására:

- Hát hogy is leszünk voltaképpen ezekután?

- A megoldás a lehető legszimplább - kezdte magyarázó hangon Gerhardt mérnök.
- A Búrföldről mindennap várom Görgényi barátom értesítését, hogy indulhatok.
És azonban meg sem várom ezt az értesítést, hanem már holnap vagy holnapután kimerítő levélben fogom tudatni a főmérnök urat odalent Afrikában, hogy jómagam - az előjelek szerint - révbejutottam immár s ugyanakkor a legmelegebb szívvel foglak ajánlani téged...

- Köszönöm, nagyon köszönöm - biccentett reá felcsillanó szemmel Vatha Gábor.

Gerhardt zavartalanul beszélt tovább:

- Ajánlani foglak úgy, mintha az édes testvérem volnál.
Dehát ez természetes is .
Meg fogom írni neki, mennyivel különb legény vagy nálam, mekkora benned az elszántság s közölni fogom vele azt is, hogy egy szép kisleány vár reád könnyes szemmel, akinek a szíve hasadna meg, ha valami bajod találna lenni a nagy idegenben...

Vatha Gábor föllelkesülve kérdezte:

- S mit gondolsz, mikor kelhetek majd útra?

- Várj, erre is kitérek rövidesen - intette nyugalomra a jóbarát.
- Én tehát holnapután este írok, egy nappal reá föladom a levelet.
Ez a levelem ott lesz harmadfél hét mulva.
Amíg Görgényi pajtásunk elintézi a legszükségesebbeket , beletelik két hét s akkor nekidűl a válaszlevélnek, amelyet is mi újabb harmadfél hét mulva kapunk kézhez.
Ez összesen hét hét.
Akkor - némi haditanácsnak utána - még egy levélváltás következik.
Summa-summárum: négy egész hónap.
Augusztusban ezek szerint útnak kerekedhetsz, föltéve, hogy addigra megszerzed az összes szükséges iratokat...

Vatha Gábor alig akart hinni a fülének:

- Biztos?

- Ha mondom! - ütött térdére Gerhardt.

Koccintottak utána.

Éjfél körül járhatott az idő, amikor térképet kerítettek elő, hogy utánanézzenek a tengeri útnak.
Gerhardt magyarázni kezdett:

- Nagyjából hozzá tudok szólni, mert Görgényi több ízben is jelezte már nekem az útvonalat.
Figyelj csak ide!
Legcélszerűbbnek vélem, ha Angliában szállsz hajóra s akkor neki - kifeszített vitorlákkal!
Azazhogy teljes gőzzel.
A La Manche-csatorna után a Biscayai-öblön fogsz átkelni, ahol is minden valószínűség szerint megdobál a hajó, mivel azon a részen szinte megállás nélkül háborog az Atlanti-óceán.
Körülhajózod Portugáliát, majd áthaladtok az Egyenlítőn, amikor minden föltevés szerint meg fognak keresztelni a tengerészek, miután soha még nem jártál arrafelé.
No, csak ne csóváld a fejed: ez ellen nincs apelláta !
Görgényit is meglubickoltatták annakidején...
Így fogsz menni-menni a vízen teljes egy hónapig, amíg végül ki fogsz kötni Fokvárosban, melynek angol neve Capetown.
Szavamra mondom, kezdelek irigyelni ezért a kis kirándulásért!
Nos hát, mikor indul el a távirat annak a kisleánynak?

Vatha Gábor elmélázónak látszott.
Aztán fölnézett, pajtására emelte a szemét , mintha messzi-messzi álomból talált volna ébredni:

- S akkor kezdődik az én dolgom...

- Akkor - bólintott reá tűnődő arccal Gerhardt mérnök.
- Mint közönséges vájárnak kell nekilátnod a csákánnyal, így jelezte ezt nekem többször is Görgényi pajtás.
Hiába a mérnöki diploma: ő is így kezdte valamikor.
Meg kell mutatnod , hogy életrevaló vagy!
Ahogy én ismerlek, pillanatra sem fáj miattad a fejem .
Aztán a Föld északi felében ott lesz egy drága teremtés, aki - gondolatban - szakadatlanul biztatni fog a felhős szemével, ha már fáradt lennél, hogy ne csüggedj!...

Odakint a kakasok kezdtek kiáltozni, amire magukra eszméltek.
Három óra volt éjfél után.
Vatha Gábor felállt mostan s így szólt Gerhardthoz:

- Köszönöm neked, pajtás, hogy ilyen önzetlen barátom vagy.
Megbecsülöm ezt a hozzám való szívedet, mert a mai megőrült világban úgy érzem sokszor, hogy a régi világ romjai között csak az igaz barátság értéke maradt érintetlennek.
S nyugodt lehetsz, hogy soha nem fogsz szégyent vallani velem!

- Tudom, pajtás - mondta a hű barát.

S kezet ráztak férfiasan.

Vatha Gábor régóta nem aludt oly mélyen, mint az éjszakának e hátralevő részében .
Reggel aztán, mihelyt talpraugrott volna, ezt a rövid levelet írta a menyasszonyának:

Kedves,

szombaton délután a szokott vonattal érkezem a nyugati pályaudvarra.
Ha egyéb elfoglaltságod nem köt le túlságosan, gyere ki elém az állomásra: fontos közlenivalóim lennének a számodra.
Azt akarom, te légy a világon az első, aki ezt megtudod tőlem.
Az öregek előtt semmit el ne árulj egyelőre.
Ölellek , csókollak...
G .

Csütörtöki nap volt ez: szombat délig a levelet okvetlenül meg kellett kapnia Veér Mártának.

...Szombaton délután, napvilágra kerülvén a bányából, rendbeszedte magát s vonatra ült.
Zörgött-zörgött a vicinális a Pilis oldalán s ő különös gondolatok közt tépelődött az egyik fülkében.
Mire a nyugati pályaudvarra ért volna, olyan izgatottság fogta el, hogy alig bírt magával.

Kevesen szálltak le.
Kissé elől, a mozdonnyal egyvonalban, hamarosan megpillantotta a menyasszonyát, amint lengőkarimájú kalapja alól fürkészve nézett szét az utasok között.
Szép volt, szép volt...
Ahogy észrevette a vőlegényét, szinte repült feléje s nem is állt meg, csak a karjaiban.

S akkor tartózkodó mosollyal nézett az arcába Vatha Gábornak:

- Csak nem indulsz el Afrikába?

- De igen! - mosolygott vissza a fiatal bányamérnök.

A leánynak váratlanul megrándult a szája:

- Mikor?

- Körülbelül augusztusban...
Hát nem örülsz neki?

Veér Márta szótlanul, csaknem megtörten suttogta:

- Mit csinálok akkor én itt egyedül?

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE