Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A magyar
Július 14-én, már nem tudom, hol tanyáztunk, azt a parancsot kapta ezredünk , a 2-ik számú muzulmán-cserkesz lovasezred, amelyet Bebutov tábornok maga vezetett, hogy szálljuk meg Vácot.
Kora hajnalban indultunk el , meglehetősen gondtalanul, a kürtösök indulókat fujtak, majd a legénység nótára gyujtott.
A falvakban, amelyekben keres z tülvágtattunk, egy lelket sem láttunk.
Kapuk, ajtók, ablakok zárva voltak.
Később hallottuk egy paptól, hogy a nép szemében mi voltunk a kutyafejű tatárok, kik a magyar népmondában olyan nagy szerepet játszanak.
Egy tót falun is átvonultunk (Sződ ? ), itt a pap néhány öreg emberrel elénkbe jött a falu végére, a pap keresztet tartott a kezében s mikor előcsapatunk közeledett, magasra emelte.
A legelső tiszthez aztán odalépett és így szólt :
- Kérem önt, ne bántsa a mi jámbor falunkat.
Szegények is vagyunk , nem vehetnek el tőlünk semmit .
Az ezred itt megállt és itatott.
Eközben egyre több és több ember került elő.
Asszony és gyerek egy sem.
Később megtudtuk, hogy ezeket a templomba rejtették .
- Hát a legények hol vannak? - kérdém a papot, mert harminc éven alól férfit nem láttam .
- Elvitték őket honvédnek, de hát kérem, mi erről nem tehetünk .
Rövid pihenés után tovább haladtunk.
Nemsokára előttünk feküdt Vác városa, mely a júliusi nap izzó hevében szép látványt nyujtott.
Békesség és csend honolt mindenfelé.
Akivel a mezőn vagy szőlőben találkoztunk, keresztet vetett magára.
De akadtak, akik kutyába se vettek bennünket.
Emlékszem egyes parasztokra, akik útközben, az árok szélén heverészve, a szempillájukat se mozdították, mikor az ezred előttük elhaladt.
Mozdulatla nul pipáltak.
Nem imponáltunk nekik .
Három utcán egyszerre bevonultunk Vácra, úgy, hogy előbb száz lovas végigvágtatott a városon s mikor kiderült, hogy nincs ott ellenség , bementünk mind.
Bebutov a nagy piacra hívatta a polgármestert és megmondta neki, hog y senkivel se lesz bántódása, ha a lakosság csöndesen viseli magát.
Ellenben ha egy lovasának is a hajaszála meggörbül, porrá égeti.
- A polgármester meghajtotta magát .
- Ugy -e volt már itt egy ütközet? - kérdé Bebutov .
- Volt.
Kegyetlenül megvertük az osztrákokat.
Tábornok úr ezt nem tudja ?
Elmosolyogtuk magunkat.
A mellénk adott osztrák tisztek nem igen dicsekedtek vele .
- Itt esett el Götz osztrák tábornok, - folytatta a polgármester .
- Figyelmeztesse a lakosságot, hogy csata esetén húzza be magát a házakba, mert ha beavatkozik, kemény büntetést szabunk a városra .
- Kidoboltattam, tábornok úr.
Különben is a városból az összes fegyverfogható férfiak a hadseregnél vannak és fegyverünk sincs .
Bebutov a püspöki palotába szállt, mi pedig az ezredet a főutcákba szétosztottuk.
Jól vetett ágyakban, kitünő vacsora és pompás bor élvezése után , nagyszerűen kipihentük magunkat.
Gazdáink nagyon szótalanok voltak.
Ha néha megszólalásra tudtuk bírni őket, ama reményüknek adtak kifejezést, hogy a kolera elpusztítja a z orosz hadsereget s kénytelen lesz dolga-végezetlen az országból kivonulni .
Másnap, július 16-én délfelé Ivanov hadnagy robogott végig őrült sebességgel a városon, egy szotnya cserkesszel.
Nagymaroson járt portyázni és ott huszárokra bukkant.
Ezt jelentett e .
Rögtön megfujták a riadót.
Alig volt együtt az ezred, a város felső vége felől, s ettől jobbra a hegyek felől, mint a hógörgeteg zudult a nyakunkba a huszárság .
Sokféle vad néppel verekedtem én már Európában és Ázsiában, de ilyen rohamot még nem láttam.
A trombiták harsogtak, a lovak nyerítettek, ezer meg ezer ember ordította rajta , a kardok fénylettek a levegőben s a patkók dübörögtek a földön .
Elszorult szívvel indultunk szembe velük.
A cserkesz, a világ legjobb lovasa, égretörő riadalommal száguldott a magyarok felé .
Tán három percig sem tartott a küzdelem, a huszárok adták a nagyobb lökést s mi tágítottunk.
Úgy verekedtek ezek a legények, mint az ördögök.
Napbarnította, sovány alakok voltak, lovaik is soványak, de rendkívül mozgékonyak.
Emberfölötti erővel és gyorsasággal hullottak a kardcsapások szegény cserkeszeink turbános fejére.
Ilyen lovasságot sohasem láttam életemben.
Hiába követtünk el mindent: ezredünk meghátrált összeszabdalva, a huszároktól üldözve, Ujfaluig futott .
Én azonban Vácon maradtam.
Abban az utcában, amely a püspöki palotáról a nagy piacra vezet, egy lapos vágást kaptam a fejemre, egy éleset a vállamra s lebuktam a lóról.
A csatazaj tovarobogott .
El voltam kábulva, össze voltam törve, nagynehezen fölültem s kardommal megkopogtatt am a kezem ügyében levő kaput.
Kinyilt.
Egy öreg úr jelent meg .
- Az Istenért, - mondám, - adjon egy ital vizet .
Az öreg úr felelet helyett kijött, fölsegített a földről s bevezetett a lakásába.
A kapu alatt egy öreg asszony és egy fiatal leány vártak, aki k újra becsukták a kaput mögöttünk .
Odabenn adtak vizet, pálinkát, hideg vízben megmosták és bekötözték fej- és vállsebemet s ágyba fektettek.
Huszonnégy óráig a legnyomorultabb állapotban feküdtem .
Másnap, bár nagyon gyönge voltam, kértem az egyenruhámat és kardomat .
- Ne hagyja el most a házat, a város a mi kezünkben van .
- És ön egy orosz tisztet rejtegetni mer a házában ?
- Én nem az orosz tisztet, hanem a sebesült embert rejtegettem.
Az emberszeretet törvényei soha sincsenek felfüggesztve.
És az sem az ön bűne, ha ellenünk harcol .
Melegen megszorítottam a kezét .
- Helyemben minden becsületes ember így tenne.
Aztán meg egy kis önzés is van bennem, nem tagadom .
Ahán, gondolám, ez protekciót fog kérni tőlem, hogy az oroszok ellen biztonságba legyen .
- Nos?
Mi az ?
- Kérem, fiam van a honvédek közt, harcol a becsület mezején , hazájáért.
S nekem az a rögeszmém, hogy nehéz helyzetében épp úgy fog vele bánni az ellenség, mint ahogy én bánok az ellenséggel, ha ez van nehéz helyzetben .
Ujra megszorítottam a kezét.
Magamban bocsánatot kértem a gyanusításért .
Aznap még lázam is volt.
Másnap, július 17-én megdördültek az ágyú k s a magyar sereg hősi harc után kisiklott Paskievics kezei közül.
Még tizenhetedikén orosz tábori orvost kaptam, aki három napig ágyban tartott .
Huszadikán jelentkeztem ezredemnél, huszonegyedikén pedig Rüdigernek tettem jelentést váci házigazdámról.
Rüdiger megbizott, hogy rubintokkal kirakott aranyóráját vigyem el neki ajándékba.
Az öreg ridegen fogadott .
- Önnek már nincs semmi baja.
Ön lovon jár, fegyverben van , szolgálatban áll, ön most már ellenség.
Semmi közöm önhöz.
Vigye vissza az órát tábornokához .
...Gondolkozva vágtattam a tábor felé.
Különös faj, kemény faj , érdekes faj .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE