Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
V.
Előadás után nagy vacsora volt Pápay tiszteletére a gentry kaszinóban.
A szinésznők a szinpadon viselt báli toilettjükben jöttek el s különösen Margit nagy feltünést keltett.
A sikere, a sok taps felvillanyozta és jó kedve volt.
A mérsékelten használt szinpadi festéket le se törölte arcáról és ezzel a rózsás arcszinnel, szoborszerü szép vállával uj és nagy hatást ért el.
Pallosné és Pápay között ült s Borbély az asztal tulsó oldaláról nem győzte eleget nézni.
Most, hogy rájött és tisztában volt vele, hogy szereti, az emberi hiuság folytán a valóságnál is szebbnek látta és folyton valami ujabb, kellemes vonást fedezett fel benne.
A ma esti sikere, jókedve, a festék hatása s némi kis könnyelmüségre hajló kacérkodás, mintha messzebb ragadta volna el tőle Margitot .
Mintha nehezebben elérhetőnek látta és érezte volna, ami a férfiakból mindig azt a hazug, de ingerlő érzést csalja ki, ami különösen a raffináltabb igényű és blazirtabb érzésüeknél jelentkezik.
A nagy társaság jókedvű és vidám volt, toastot nem volt szabad mondani, de mindenki keresett valami ürügyet, hogy megéljenezze a szerzőt, a szereplőket s ez az ünneplés és jókedv, pár órára a legjelentéktelenebb embert is arra a gondolatra széditette : hogy ő valaki s hogy az életben okvetlenül szükség van az ő ténykedésére.
Szerencsére az ilyen gondolatok csak addig tartanak, mig a kiváló egyének fáradtan, álmosan és unottan bele kerülnek ágyukba s az egyedüllét józan bölcseségével sóhajtanak fel : Minden hazugság!
Az ember senki és semmi, csak lefekszik, felkél és mikor többé nem kél föl, mások végzik el mindazt, amit ő végzett és az ő hiányát egy vakandturásnyi lyuk sem jelzi az életben...
A szép Pallosné olyan boldog volt, mintha az egész Pápay ünneplés neki magának szólt volna.
Büszke volt az udvarlójára és Margiton keresztül flirteltek egymással s néha a háta mögött váltottak léha vallomásokat.
- Ezt az egész dicsőséget - sugta Pápay - leraknám cserébe a maga lábaihoz egyetlen egy szócskáért.
- S az? - kacagott Pallosné a legyezője mögött.
- Tudja azt maga!
- Semmit sem tudok!
Margitnak elborult a pillantása, mikor ilyesmi megütötte a fülét és hideg szánalommal nézett az asszonyra, kiről nagyon jól tudta, milyen féltékenyen vigyáz a jó hirnevére, habár bensőleg a legszabadabb életet szeretné élni.
Vacsora után oda jött hozzá Borbély és egész este most gratulált neki először .
Egyedül álltak az ablaknál, a másik szobában a cigányok huzták már a szebbnél-szebb keringőket s mindkettejük szeme mámorosan, beszédes vágygyal csillogott.
- Maga az utolsó? - kérdezte Margit panaszos szemrehányással s kezét oda nyujtotta Borbélynak.
- Ezt ugy érzi, ahogy mondja? - kérdezte Borbély s most először, megcsókolta a leány kezét.
Margit hallgatott és szomoru, fegyelmezett lelkének tekintete most árulta el először , hogy szereti azt az embert, aki előtte állt.
Hosszan, mélységesen, meghatottan , szenvedélyes szerelemmel nézett a férfi szemébe s ezen a tekinteten keresztül köny csillogott.
Megszoritották az egymás kezét s Margit előtt egy percre elhomályosult a világ s olyan mozdulatot tett, mintha a sok esztendők elnyomott szenvedélyével, a férfi keblére akarta volna magát vetni.
Borbély sápadtan, a száját rágva nézegette s nem tudott szólni.
Mindketten reszkettek és soha szemek beszédesebb hallgatást nem fejeztek ki, mint az övék.
- Szeretlek! - mondta a férfi szeme.
- Én régebben! - felelt a leány tekintete.
- Nem hittem a szerelemben!
- Oh, én hittem!
- Most már én is hiszek!
Te vagy a későn feltalált lelkem üdvössége, a büneim bocsánata, a jövőm reménysége...
- Akar táncolni? - törte meg Borbély a varázsos beszéd csöndjét, mert érezte, hogy közel vannak ahoz, hogy itt az egész világ előtt megcsókolják egymást.
- Hisz maga nem szokott táncolni - nézett fel reá Margit fátyolos mosolylyal.
- Most táncolok!
- És karjába füzte a leány kezét s átmentek a táncterembe.
Utat nyitottak nekik és meglepetten nézték őket.
Gyönyörü pár ember volt.
A leány majdnem olyan magas, mint Borbély, a mozdulataik olyan csodálatosan egyformán ritmikusak , mintha egy test volna s az egymásba mosolygó pillantásuk egy egész tavaszról regélt , mint valami virágos orgona bokor.
Margitot még ilyen szépnek soha sem látták s Borbély a leány fején keresztül látta , hogy a férfiak már várnak reá, hogy táncoljanak vele.
S karját szorosabban fonta a leány dereka körül.
- Ezután a tánc után nem engedem meg, hogy mással táncoljon - mondta fojtott suttogással.
Margit összeszoritotta az ajkát, hogy, fel ne sikoltson a boldogságtól.
- Hazamegyek - sugta vissza forró hangon.
- Igen, hazaviszem.
A leány összerázkódott s öntudatlan, lázas kábulattal sugta:
- Egy kocsiban megyünk?
- Hallgasson! - szoritotta magához Borbély sápadtan s félig aléltan vitte ki a táncteremből.
- Rosszul van, - hazudta elutasitólag a feléjük siető ismerősöknek s a ruhatárban ráadta Margitra a köpenyét és kocsit hozatott.
Szép tiszta, csillagos hideg éjszaka volt odakünn s benn a kocsiban a legperzselőbb nyár.
A Margit őszinte, szerelmes szive nem ismerte a tartózkodás konvencióját .
Mélyen, régen, eltitkolva szeretett, lemondva már minden reményről és ekkor éri a csoda varázsa, a lehetetlenség álma: hogy viszont szeretik.
Az első csók üdvössége után egymás szemébe nézve hallgattak s szemükben a csodák extázisa még mélyebben ragyogott.
- Nézzen ki az ablakon, - mondta komoly, meghatott hangon Margit, - s ahány csillagot meg tud számlálni az égen, annyi évek óta szeretem én magát.
Olvassa...
Ott a Vénusz , egy... kettő... tovább... három... négy... tovább... öt... tovább... a tizenkettőnél álljon meg.
- A tizenkettőnél? - kérdezte Borbély meglepetten.
- Mit jelent ez?
- Azt, - mondta Margit, fejét a férfi vállára hajtva, - hogy tizenkét esztendő óta szeretem magát.
Csodálkozik, ugy-e?
Nem érti?
Soha sem árultam el egy pillantásommal sem, hisz mi voltam én magának?!
Egy olyan picike kis halvány csillag, mint az a szegény kis szerelmes apród ott az égen, a büszke Vénusz mellett.
Reám tévedt néha a pillantása, azután nyomban elfelejtett.
Járta a világot, ha akarta, szebbnél-szebb asszonyokat csókolt s itthon egy szegény kis ostoba leány, majd egy mind jobban vénülő, kedvetlen, minden lemondásra berendezkedett vén leány őrizett egy hervadt rózsaszálat, amit tizenkét esztendő előtt, egy bűbájosan szép emlékü mulatság után, a szülői házban adott maga a tizenhat esztendős kis leánynak.
Emlékszik, Borbély ?
Próbáljon csak emlékezni...
- Azt hiszem, hogy emlékszem, - mondta halkan, kis hallgatás után Borbély s meghatva csókolta meg a leány kezét.
- És most én olvasom a csillagokat, hogy hány esztendő óta szeret maga engemet, - mosolygott Margit boldogan, - Én hamar elkészülök.
Egy... kettő...
Amióta kevesebbet kószál a világban, azóta szeret engem, habár maga sem tudta, vagy legalább is nem akart hitelt adni az érzelmeinek.
Köszönöm, Borbély.
Megvárta, amig komolylyá érik benne irántami érzése.
Ez magára vall és én köszönöm.
Most már enyém a lelke, a gondolata, mint a megtért, elfáradt hajósnak.
Ugy-e, többé nem vágyik ki a tengerre , itt marad és látjuk egymást mindennap?
Megszoritjuk az egymás kezét, belenézünk az egymás szemébe és mindennap egy szál rózsát ad nekem, mindaddig, - amig szeretni fog .
Mikor már nem fog szeretni, akkor többé ne hozza el szerelme bizonyitékát.
Ezt igérje meg nekem, Borbély, itt ezen a helyen, ahol először csókolt meg s ahol látnak bennünket a csillagok, szerelmünknek őrei.
Borbély másodszor csókolta meg Margitot.
- Hallgasson, - suttogta a karjai között tartva, - miért beszél elmulásról a boldogság percében?
Szeretem, boldoggá akarom tenni s talán sikerülni fog, mert soha sem tettem öntudatosan boldogtalanná nőt.
Nem szerettem soha senkit és nem mondtam soha senkinek, hogy szeretem.
Maga az első nő és ha éppen magának hazudnék, akkor ne okoljon engemet, mert az annyit jelent: hogy tévedtem a szivemben, az erőmben és jellememben Egyebet nem mondhatok, Margit.
A szavakkal már nem igen tudok bánni , sokat laktam a rengetegben és sokat hallgattam.
De azzal mindent elmondok magának : hogy szeretem!
A kocsi megállt a Margit lakása előtt és még egy csókot váltottak, még egyszer megszoritották az egymás kezét és még egyszer belenéztek az egymás szemébe.
Azután elbucsuztak.
- Viszontlátásra!
- Holnap!
Borbély hazahajtatott és fölment a lakásába.
Hajnali két óra volt s az inasát, aki lesegitette róla a kabátját és bejött utána a hálószobájába, hogy szokás szerint meggyujtsa a szamovárt és segitsen a vetkeződésnél, elküldte.
Nem akart maga körül senkit látni, hogy a Margit szerelmes arcának benyomása minél frissebb és mélyebb legyen benne.
Még a villanyt is eloltotta, a függönyt félrehuzta az ablakon s a hold világitása mellett készitette el teáját.
Azután lefeküdt.
Olyan boldognak érezte magát, amilyennek soha életében.
Arcán, ajkán érezte a Margit csókjainak forróságát, hajának illatát és lelkében érezte őszinte nagy szerelmének szenvedélyes mélységét.
S nemcsak boldog volt, de elégedettnek is érezte magát.
Megismerte a szerelmet, amit eddig tagadott és lenézett s ez olyan örömmel töltötte el, mint az istentagadót, aki megtalálja Istenét.
Soha nyugodtabban, édesebb, varázsos kábulattal még nem feküdt ágyában, mint most .
Párnáiról a csillagos eget nézte s ugy mosolygott a csillagokra, mint egy gyerek, aki barátokat lát a fényes pontokban.
Keze finom takaróján pihent s a paplan selymét simogatva a Margit hajára gondolt és arra, hogy ugyanigy fekszik Margit is most ágyában és reá gondol, mint ahogy ő gondolt reá.
És lassan elálmosodott.
De mielőtt elaludt volna, még volt egy gondolata, tisztán körvonalazva: a Margit adóssága és ennek rendezése, melyhez most már ugy érezte , hogy joga van.
Csupán csak egy gondolata nem volt: a házasság.
Nem hogy nem akart volna erre gondolni, de egyszerüen megfeledkezett róla.
Nem jutott eszébe.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE