A híres Búvár Kund története.
A fiúk, meg Ambrus bácsi a hajó közepén hűsöltek egy kiterített ponyva alatt, mert rekkenő hőség volt.
A hátuk mögött ott settenkedett Trencséni Jankó és ha szerét tehette, hát beleszólt a beszélgetésükbe .
- Ne gondolják ám, diák uraim, - mondta egyszer, - hogy én aféle tanulatlan, faragatlan fazekas vagyok.
Sok földet bejártam én, meg ha szerét tehettem, hát elolvastam a kezem ügyébe akadó könyveket.
Mindig csak azt sajnáltam, hogy csak télen olvasgathattam.
Nyáron elfoglal a munka reggeltől napestig.
De azért van annyi tudományom, mint egy kispapnak .
Ambrus bácsi hamisan hunyorított a szemével a fiúk felé .
- Hát ha olyan nagy tanultságú férfiú maga, Trencséni uram, mondja meg nekem, hogy mennyi 11-nek a fele ?
A fazekas az ujján számolgatott :
- Mi se könnyebb annál.
Öt és fél .
- Nem biz' a, - nevetett Ambrus bácsi - hanem 1 .
A fazekas nagyot kacagott .
- Igaz biz' a. Mert két 1-ből áll a 11.
A fele tehát 1 .
- Hát Búvár Kundról hallott -e már valamit, Trencséni mester? - firtatta tovább a bácsi .
- Erre a vidékre való ember? kérdé a fazekas .
Jankó gazda felhúzta a szemöldökét .
- Nem lehet az, tekintetes uram.
Ezen a vidéken én minden embert gyerekkorától ismerek.
Vannak ezek a vidéken Kovács Jánosok, Dunai Mihályok , Morvai Pálok elegen, de Búvár Kund nevű nincs egy se .
- Hisz' nem is a mostani világban élt az a nevezetes Kund vitéz, a kit azért hívták Búvárnak, mert már gyermekkorában úgy tudott a víz alatt úszni , mint a hal.
A király is meghallotta Kundnak ezt a nevezetes tulajdonságát .
Odaüzent az apjához, a ki egyszerű hajósember volt a Duna mellett, hogy adná neki a fiát.
Ő majd felneveli.
A szegény hajós megörűlt ennek, vitte a fiát egyenesen Budára a királyhoz .
- Hát te vagy az a nevezetes ember, a ki fürgébben úszol, mint a csík és levegő nélkül el tudsz lenni a víz alatt? kérdezte a király Kundtól .
- Én vagyok, felséges uram .
- Hátha azt mondom, hogy nem hiszem el?
Be tudod -e bizonyítani ? kérdezősködött tovább a király .
- Mindjárt bebizonyítom, felséges uram.
Menjünk le innen a palotából a Duna partjára.
Parancsolja meg felséged, hogy a legjobb csónakosok üljenek ladikba.
Ha a csónakosok érnek át hamarább a tulsó partra, mint én a víz alatt , nem vagyok akkor Kund .
A királynak tetszett a fiú beszéde.
Meg aztán volt a királynak akkoriban egy pár evezős-legénye, a kik az ő csónakját szokták hajtani, ha kedve kerekedett egy kis dunai kirándulásra.
Úgy repűlt akkor a csónak a vizen, mint a madár a levegőben.
Ezeket az evezőket küldte versenyezni Kunddal .
Kund nem sokáig gondolkozott.
Fejtetőre ugrott a Dunába a partról a király előtt.
A csónakosok se voltak röstek.
Eltaszították a parttól a csónakot .
Megkezdődött a verseny a víz alatt és a víz felett .
Kund eltünt a habokban, a csónak pedig repűlt a vízen, mint a kilőtt nyíl.
Feszűlt az evező a király legényeinek a kezében .
Egyszerre csak azt látják, hogy a túlsó, pesti partról integet Kund a zászlóval, a mi a fövénybe volt tűzve.
A csónakosok még valahol a Duna közepén jártak .
Kund újra a habokba vetette magát és mire a csónak a túlsó partot érte, Kund már vissza is volt a folyamon .
Akkoriban azt mesélték az udvari emberek, hogy a víz alatt egy nagy hal vitte át és hozta vissza a hátán Kundot a Dunán .
A király persze nem hitt ennek a mesének.
Mindjárt udvari vitézévé ütötte Kundot és bizony nem is bánta meg a király, hogy magához vette .
Történt ugyanis nemsokára, hogy Frigyes, a német császár megharagudott a magyar királyra.
Már régen fájt a foga Magyarországra, a melyet tejjel-mézzel folyó gazdag országnak írtak le hírnökei.
Gondolta magában a németek császárja, hogy ő bizony elveszi ezt az országot a magyar királytól .
De nem ment az olyan könnyen.
A magyar vitézségnek már akkor se volt párja a világon.
A császár jól tudta, hogy a hogy előkapják katonáit a magyarok , úgy megverik őket, mint a kétfenekű dobot .
Azt a ravasz tervet eszelte ki, hogy hajóhadat küld a Dunán Magyarország ellen.
A magyaroknak nem volt hajóhaduk, ők mindig csak a sík földön háborúztak.
Könnyűnek látszott tehát a Dunáról megtámadni a magyarságot .
Titkon rengeteg nagy gályákat épített a német császár.
A gályákat megrakta fegyveres katonákkal.
Aztán megparancsolta a katonáknak, hogy addig vissza ne térjenek, a mig meg nem hódították Magyarországot .
Egyszer csak hírűl vitték a királynak :
- Uram király, itt van az ellenség a nyakunkon, még csak ki sem verhetjük őt az országból, mert a legvitézebb huszár se tud harczolni a Duna közepén .
Megijedt a király és véle az egész ország .
Felfohászkodott a király :
- Most már csak csuda segít rajtunk ...
- Vagy Kund vitéz! - mondta Kund vitéz a király elébe lépve.
- Elmegyek én, uram, egymagam és megsemmisítem az egész hajóhadat .
A király boszúsan fordúlt el a vitéztől .
- Menj utadra.
Ne haragíts .
Kund vitéz el is indúlt egymaga az egész hajóhad ellen.
Nem vitt magával egyebet, mint egy jó, éles fúrót .
Pozsony tájékán horgonyoztak akkor a német hajók.
Vigadtak a katonák , azt hitték, hogy kardcsapás nélkül meghódították az országot .
A vigalom napjára zivataros őszi éjszaka következett.
Szakadt a zápor és dörgött, villámlott szakadatlan.
Még az őrök is behúzódtak a hajó belsejébe .
Nekik se volt kedvük ázni-fázni, künn a zivataros éjben .
Kund vitéz pedig a víz alatt odaúszott a gályákhoz és mindegyiknek három-négy lyukat fúrt a fenekébe.
Aztán kiúszott a partra.
A többit már elvégezte a Duna .
A fúrott lyukakon betódúlt a víz a hajókba.
Mire a katonák észrevették magukat, már tele volt a hajó vízzel és sülyedt lefelé .
A sülyedő hajónak az a tulajdonsága van, hogy nem áll meg egy helyben, hanem mint az ördög motollája, őrült sebességgel forog önmaga körűl .
Ott sülyedtek el sorban egymásután a büszke gályák a Duna közepén .
Nem menekült meg egyetlen egy se.
Elnyelte valamennyit katonástúl együtt a folyam .
Búvár Kund aztán hírűl vitte Budára a királynak :
- Nincs már ellenség, uram király.
Megtisztúlt a Duna az ellenségtől ....
Ez Búvár Kundnak a története .