Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Aszlányi Károly
Özöngáz
Keletkezés ideje
1936
Fejezet
6
Bekezdés
1553
Mondat
4433
Szó
46074
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
NEGYEDIK RÉSZ A HÁBORU.
" Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete. "
Pál I. lev.
Timótheushoz 4, 8 .
A felelősség kérdése.
A Zürich - Burgdorf - Born - Thun - Leuk - Vevey vonaltól nyugatra eső semleges területen belül se munkás-, se parasztlázadástól nem kellett tartani.
Minden nyomorúság szebb volt, mint a kívülről érkező hírek.
Genf felett kivilágított termekben folyt a munka: a Népszövetség Tizenhetes Bizottsága ülésezett.
A német és francia haderő Zug és Schwyz között összpontosult s a németek a Zürichi tóval a hátukban , szörnyű ütközetet vívtak az előrejutásért.
Ez a két hadtest volt a maradék .
Észak-Oroszország hamu és üszők volt, Sziléziából annyi hír se jött, mint egy temetőből.
A Tizenhetes Bizottságnak el kellett dönteni: ölhetett kézzel várja -e a betörést, avagy csapatokat toboroz a Népszövetség székvárosának védelmére ?!
Határozathozatalra azonban nem került a sor, mert az ülésen a háborús felelősség kérdését vitatták meg.
Meddő vita volt.
Pomery elnök véleménye szerint nyilvánvaló, hogy Európát az államok gyarmati érdekeltsége sodorta háborúba .
Európa túlságosan kis fej volt, óriási testtel.
A valóság azonban az, hogy a Citébeli kalapkereskedő véleménye ugyanannyi gyakorlati jelentőséggel bírt ma már, mint a Tizenhetes Bizottság elnökéé .
Jellemző erre az ülésre, hogy a Palotában és környékén egyetlen újságírót se láttam.
A hírszolgálat megszűnt.
Az érdeklődés megszűnt.
A reggeli melletti újságolvasás megszűnt.
A reggeli is megszűnt.
Egy szűk kis szállodai szobában laktunk Katalinnal ketten.
Voltak szobák , amelyekben kilenctagú család élt.
Freiburgból, Lausanneból, Bielből jöttek emberek, hogy részt vegyenek a Genfi Tolongásban, amelynek az adott körülmények közt csábító híre volt.
Mindenki félt egyedül lenni.
Senki se hitte, hogy néhány százezer embert elpusztíthasson bármilyen földi hatalom.
A genfi uccákon se éjjel , se nappal nem lehetett sietni, olyan nagy volt a tolongás.
De miért is sietett volna bárki?!
Köröskörül a pokol lángolt.
Annecy a szemünk előtt égett porrá.
A polgárok ezrével őrültek meg; a Semlegesség már csak fogalom volt s milyen f o g a l o m állíthatja meg őrjöngő gépek és elgépesedett emberek rohamát?!
Mindenki egérfogóban érezte magát itt, de bár köröskörül nyitva voltak az ajtók, senki se menekült.
Százhúszezer fiatal nő élt Genfben és csaknem mindegyiket meg lehetett kapni.
Aki pénzt akart, csak kérnie kellett: fantasztikus üzletkötésekről és szélhámosokról hallottunk naponta.
Saint-Gervaisben hihetetlen olcsón, csaknem ingyen keltek el bérházak és gyártelepek.
Merril Kristóf például, aki Lausanneból érkezett, 24 óra alatt háromezer frank-ért tökéletesen felszerelt egy üzemet , amelyben gépkocsikat állíthatott volna elő, ha akart volna.
Merril Kristóf Katalin apja volt.
Felkeresett minket a szállóban és homlokon csókolta a lányát.
Fiatalos külsejű, magas és szikár ember volt, nyírott bajusszal és szürke szemekkel, amelyek alig különböztek Katalin szemeitől.
- Bernben egész nap hallják az ágyúdörgést - mesélte.
- Basel lakossága teljesen elpusztult.
Tele dobálták a franciák gázlövegekkel.
Nagyon kevés embernek volt használható gázálarca s azok is éhenhaltak, vagy megőrültek benne.
Csudálatos eszközök! - mondta elmerengve.
Végignézett rajtunk.
- Ha baj lesz, keressetek fel telepemen, - mondta.
Nem hagyott mély benyomást bennem, amikor elment.
Néhány nap mulva azonban ismét találkoztunk Da Liani apát városi lakásán.
Katalin és én a templomból mentünk oda.
Ugyanis feleségül vettem Katalint.
Az apátnál vacsoráztunk és Merril Kristóf is eljött, főleg azért, mert iskolatársa volt az apát.
- Nevetségesnek találom, hogy emberek ilyenkor házasodjanak - mondta Merril és kihívóan nézett a papra, aki nevetett.
- Nézd, öregem, a Formáknak éppen az Idő ad tartalmat.
Nagyon komoly dolognak tartom, hogy emberek i l y e n k o r házasodnak.
Nehéz ma reménykedni, de az ilyesmi reményt k e l l, hogy nyujtson.
Bevallom, én, mint ember, tulajdonképpen nem örülök annak, hogy a kápolnában ember ember hátán tolong.
Azt mondom magamban : most jöttök, amikor baj van?!
Mért nem jöttetek akkor, amikor nem volt szükségetek Istenre, - vagy legalább is azt hittétek, hogy nincsen szükségtek rá?!
De Jézus , akinek méltatlan szolgája vagyok, azt parancsolja nekem, hogy örüljek a megtérőknek és nyujtsak vígaszt a megfélemlítetteknek.
Ez a két fiatal ember is jól meg volt a házasság szentsége nélkül...
Felemeltem a jobbkezemet.
- Mi nem félelemből jöttünk, - mondtam.
- Túl vagyunk már a félelmen és ha féltünk, akkor egymást féltettük.
De Katalinnak gyereke lesz.
- Ó - csóválta a fejét Merril Kristóf - és ha gyerekkel a testében pusztul el, mit számít az, hogy törvényes volt -e?!
- Nem törvényes - mondta a pap csöndesen - csak megszenteltem.
- Te megszentelted - nevetett Merril Kristóf, - én azonban meg fogom menteni.
Rábámultunk és Merril hangtalanul nevetett.
- Olyan járművet konstruáltam - mondta - amellyel a kontinens minden részére eljutunk.
Hét ember fér el benne s egy hónapra való élelem.
Óránkint hetven kilométeres sebességre képes.
Gránát-, lövedék- és gázbiztos, pedig két darab , három méter széles ablaka van.
Merril-féle üvegből, öregem!
Nem veszek bele minden állatból kettőt, mert akkor két diplomatát is vállalnom kellene.
Tetszik nekem a gondolat, hogy e n g e m nem lehet elpusztítani...
Én, az unokaöcsém, két nő , Katalin és a férje, az hat.
A hetedik hely a tied lehet páter.
- Az enyém nem, - mondta Da Liani - az én helyem itt van.
- Kinek akarsz prédikálni, ha a híveid felfordultak?!
- Akkor én is "felfordultam ".
- De mi értelme van?!
Mentsük, ami menthető.
- Csak a lélek menthető - mondta Da Liani - a test menthetetlen.
- Öregem, amikor a vacsoravendéged vagyok, akkor hagyd ezeket a kenetteljes dolgokat.
Én nem tréfálok.
Ezért jöttem Genfbe.
Tudtam, hogy Brunó öcsém és Katalin itt vannak.
És tudtam, hogy itt vagy.
Megpróbálunk átjutni Konstantinápolyba és onnan valahová a fenébe.
És az ablakon át közben megnézzük azt az Európát, amelyről Diderot és Erasmus álmodott.
Csinos kirándulás lesz.
Katalin tágranyílt szemmel bámult az apjára.
- Érdekes, - mondta, - hogy megváltoztam.
- Te?
- Én.
Felébredt bennem az életösztön.
Nem furcsa?!
Igaz, hogy ifjabb Jack Millardnak hívják az életösztönömet.
- Csak, ha törvényes, - mondta Merill és szódás wiskyt kevert.
Az apátnak óriási könyvtára volt.
Egy nagy terem három fala a mennyezetig csupa könyv.
Itt fogyasztottuk el a feketét.
- Holnapután eljövök érted - mondta Merril, - te pap.
Addig majd meggondolod magad.
Te nem tudod, milyen ronda a gáz.
Itt már nincs rád szükség.
Da Liani mosolygott.
- Ti pedig költözzetek hozzám - folytatta Merril, - telepen van hely elég.
Brunó is nálam van.
Katalint magával is vitte, én pedig elindultam a városba, hogy híreket halljak.
Ebben a külső uccában kevesen jártak.
A kavargó hóesésben bizonytalan léptek hallatszottak.
A bencés-templom felől óraütések.
De minden tompa volt és távoli.
Beljebb egyre több és több ember ácsorgott a sarkokon és sietett a keresztezéseknél.
Behavazott rendőr állt egy középület előtt s valamit ivott egy kulacsból.
Minden ház a padlásig kivilágítva; mindegyikből zene és lárma szivárgott ki.
Elegáns, fiatal nő felsikoltott, mert hátulról megmarkolták , azután nevetni kezdett.
Zenés kávéházból kirepült valaki, feltápászkodott és visszament.
A Palace Kino-ban a "Bámulatos öregasszony" című operettet játszották tizedik hete.
A Lac Léman felől jeges szél fújt.
Autók suhantak el mellettem.
Az amerikai követség előtt mentem el.
Az egész első emelet világos volt.
Becsöngettem a kapun.
- Estély van, - mondta a portás.
- Felmentem a lépcsőn.
A követ sápadt volt és dülöngélt.
Arckifejezése új és idegenszerű.
- Hát itt rekedtünk, Millard, - mondta.
- Jöjjön, jöjjön.
Mit iszik?!
Karonfogott s becipelt a lakásába.
Nagy társaság volt itt; meglehetősen zilált állapotban.
Divatról és egészségügyi kérdésekről folyt a szó.
Feketét kértem.
A nehéz selyem függönyök mögött párok tüntek el időnkint.
Alig ismertem valakit .
Cigarettára gyujtva szemlélődtem.
Igen sok szép és fiatal nő volt jelen.
De minden tekintet tétova, bántóan mohó és lázasan kétségbeesett volt.
A követ nem jól érezte magát és visszavonult.
Ettől kezdve minden gátlás megszűnt.
Az egyik teremben háromtagú jazz-band játszott.
Három csinos, fiatal fiú.
A jelenlevő hölgyek mind diplomaták feleségei és lányai voltak, de ezt csak én tudtam; ők maguk már aligha.
Sötétség.
Három lakáj hideg sülteket hordott körül.
Az arcokra nézve látni lehetett, hogy nagyjából miről folyhat a beszélgetés.
Egy ismeretlen úr kozák dalokat énekelt , valaki pezsgőt öntött a falra és zokogott.
Három fiatal hölgy ült a zongora előtt s a zenészekre bámult.
A volt litván sajtó-attasé a feleségét kereste, kitartóan járva teremről teremre.
Itt volt a kecskeszakállas francia vicekonzul, Mr. Antoine-Dupassy, akinek családja elpusztult Basel bombázásánál.
Teljesen részeg volt és telefirkált egy darab selyemtapétát.
Rövid és szaggatott beszélgetések során különböző urakkal ismerkedtem meg, akik különböző vidékekről menekültek Genfbe.
Mindnek ugyanolyan réveteg tekintete volt s remegő kezei.
Ez nem a sok haláltól van, gondoltam, amit e hetekben láttak; mert a halál nem sokszorozható .
Ez a reménytelenség tekintete s a remegés nem félelmet jelez, hanem annak a biztonságnak a hiányát, amit a jövőre függesztett belső tekintet biztosít.
Mi itt mindnyájan tudtuk, hogy nincs jövő; s ha életben maradunk, akkor sincs jövő, mert hiába történik már bármi, ha e z e k megtörténhettek.
És mégis, a vég váratlanul következett be.
Sötét lett.
Tehát a legteátrálisabb alakban következett be, - olcsó dolog volt, prózai eredetű.
Vagy légitámadást jelentett, vagy merényletet a villanycentrálé ellen.
Sötétség támadt.
Egy másodpercig azt hihettük mindannyian, hogy a teremben van sötét, amelyben tartózkodunk.
Ez se volt könnyű és rövidnek tűnő másodperc.
Aztán vad rohanás kezdődött.
Senki se tudott tájékozódni e széles és idegen alakzatú termekben.
És akkor következett a második lélektani másodperc: Amikor megértettük - szinte úgy írtam: láttuk - hogy minden teremben sötét van.
Ez se tartott soká.
Voltak, akik ablakba ütköztek; én is.
Kibámultam az ablakon és láttam, hogy nem látok semmit.
Az egész város sötét volt, s számunkra a város: az egész világ.
Se lent, se fönt, se jobbra, se balra egyetlen fénypont.
- Légitámadás - suttogta valaki a hátam mögött.
Megfordultam s egy puha testbe ütődtem, amelyen selyem suhogott.
Szorosan átkarolta a nyakamat.
Kiszakítottam magam és rohantam... eszembe jutott a nagy, sötét város, amelyben talán sose találom meg már Katalint...
A következő pillanatban térdemet belevágtam valamibe.
Felszisszentem.
Tovább siettem, botladozva, magam elé terjesztett karokkal.
Valaki felhördült mellettem .
Férfihang volt.
- Valami baj van? - kérdeztem.
Felelet helyett női kéz simította végig az arcomat ; kicsi puha és illatos volt.
Lihegést hallottam.
- Nem volna jobb, ha a kijáratot keresnék? - kérdeztem és a nő közvetlen közelből , suttogva felelt: - Nem, nem volna jobb!
- Kinyujtottam a kezemet és forró , meztelen húst értem.
A nő hátrahajolt és a számat kereste a szuroksötétben, - miközben egy másik férfié volt.
Míg a hűvösebb légáramlatból következtetve, kijutottam a belső szobákból: a zörejek, hangok és sóhajok szerint sok hasonló aktus mellett mehettem el.
De aztán beleütköztem egy férfibe, aki térdelt és hangosan jajgatott.
Már minden elővigyázatról megfeledkezve, rohantam tovább; elestem és felkeltem, térdem és a jobbkarom sajgott, amíg végül a kapualjba értem, amely nyitva volt, - jeges szél fújt be rajta.
A piszkos, uccai hó semmit se világított, ha volt is.
Dermesztő hideg és dermesztő sötétség volt mindenfelé.
Amint tovább botorkáltam, a magasból láthatatlan emberek kiáltoztak segítségért, vagy választ remélve.
De senki se tudta, mi történt.
Megállva füleltem: de az égbolt felől is csak tompa csend ereszkedett.
Akinek volt gyertyája, vagy egyéb világítóeszköze, az se merte meggyujtani.
Behúnytam a szemem, hogy gondolatban megtaláljam az utat a jobbparti városrész felé.
Azután ismét kinyitottam a szemeimet, mert rájöttem, nincs semmi értelme ebben a pokoli sötétben behúnyni őket.
Elindultam, legjobb tudásom szerint , északkeletnek.
Az uccák tele voltak töprengő, káromkodó, jajgató és könyörgő hangokkal.
Senki se tudott semmit.
A Népszövetség városában nem volt szervezett védelem s most, az első dermedtség után, kitört a pánik.
Ordítás hallatszott, amelyre ordítás felelt .
Valahonnan, nagy tömeg rohant valamerre.
Dobogtak, tapostak, sikoltoztak és szidalmazták egymást.
Aztán megtorpantak; maguk se tudták, miért.
Legalább egy óra telt el, amíg eljutottam a bencés-templomig.
Csak akkor ismertem rá, amikor a kapujában álltam.
Világosság szűrődött ki; két koldus ült a küszöbön ; világtalan szemükkel kémleltek a lépések irányába.
Beléptem.
Végtelen csöndesség fogadott.
Nyolc szál gyertya égett a virágos, terítővel letakart oltáron.
Kevesen voltak hívek; kevesebben, mint a multkor.
Egy kopottas ruhájú anya hét kis gyermeke előtt térdelt.
A padokban öregasszonyok imádkoztak zümmögve.
A padok mögött nagyobb csoport férfi állt.
Az egyik megreszelte a torkát s elindult az oltár felé, nehéz léptekkel.
Egyenkint leemelte a nehéz gyertyatartókat s hátraadogatta társainak, akik követték az oltárlépcsőig.
Még láttam, hogy a szentségtartó után nyúl s okkor elfujták az utolsó lángot és sötét lett itt is, mint odakint.
Lábdobogás hallatszott.
Találomra közéjük ugrottam .
Valaki fejbevágott.
*
Nem tudom, mennyi idő telt el, amíg a kőpadlón feküdtem.
Feltápászkodtam a sötétben s gondolkozni igyekeztem, de nem sikerült.
Zúgó fejjel, sajgó halántékkal bámultam magam elé, bal tenyeremre támaszkodva, amibe szinte bele-hasított a kő hidege.
Valaki lehajolt hozzám és felemelt.
- Mi történt? - kérdezte egy hang.
- Nem tudom, - suttogtam.
Megismertem Da Liani hangját.
- Azt hiszem, felrobbantották a centrálét - mondta - és fosztogatnak és öldökölnek, de ez is elmúlik reggelre.
Várjuk meg a világosságot és akkor segítsünk, ahol lehet.
Kint csattanás hallatszott, amit rögtön mégegy követett.
Ismertem már ezt !
Katalinra gondoltam és lehorgasztottam a fejemet.
- Gondoljunk vétkeinkre - hallottam Da Liani hangját távolabbról - és Istenre, aki velünk van akkor is, amikor mi nem vagyunk vele.
Térdreroskadtam.
És hallottam számtalan térd koppanását.
S az oltáron derengeni kezdett a gyertyák fénye.
S ott állt a szentségtartó és előtte térdeltek a fosztogatók.
Csak néhány ember volt; gaznak is jelentéktelen.
De mégis ott térdeltek, lecsüngő fejjel és ez akkor olyan volt, mint egy csoda.
Kint csattogtak a szerterepülő kövek s az apokaliptikus búgás erősbödött a fejünk felett.
Robbant és sivított és dörgött minden köröskörül és mint egy római katakombában , csendesen énekelt néhányszor tíz ember, amikor a templom déli fala megingott.
Húsz méter hosszú repedés támadt rajta, amely felül elveszett a félhomályban.
A gyertyák fénye remegve kúszott feljebb és feljebb, amint a fal végtelen lassúsággal befelé kezdett dőlni.
Kődarabok röppentek és borzalmas dörgés töltötte be a hajót.
Azután összeomlott minden.
Reggel volt, amikor kimásztam a kövek alól.
Felegyenesedtem és magasabb voltam , mint mindaz, ami a templomból megmaradt.
Jeges szél fújt, ami undorító gázszagot hozott.
Köröskörül minden romokban hevert.
Balkaromat nem éreztem; de ránézve , megállapíthattam, hogy néhány helyen eltörhetett, Megfordultam s kihúztam lábamat a törmelékből.
A Népszövetségi Palotából a homlokfala állt még; mindenfelé füstoszlopok emelkedtek a szürke égbolt felé.
Valamivel lejjebb, ott, ahol az ucca lehetett, egy farkaskutya állt, gázmaszkkal a fején, amelytől sehogy se tudott megszabadulni.
Elindultam felé, de rohanni kezdett s a sarkon leült egy hulla mellé, amelynek nem volt feje.
A Torre-Áruház teljesen épen maradt s hideg ablak-szemekkel bámult a jeges szürkületbe.
Két katona közeledett, hordággyal.
Nem akartam hinni a szemeimnek.
Ismeretlen egyenruhát viseltek.
Jobbkezemet felemeltem és kiáltozni akartam, de nem jött hang a torkomon.
Vagy, lehet, hogy kiáltoztam is, csak nem hallottam meg.
Télikabátom rongyokban lógott rólam.
Csupa malter és vér volt.
A katonák megálltak előttem.
Levegőért kapkodtam.
Végre angolul, franciául és németül szóltam hozzájuk.
A magasabbik németül felelt.
Megtudtam, hogy lengyelek.
Fogalmuk sincs róla, milyen hadvezetőség alatt szolgáltak az utolsó héten.
A parancsnokuk olasz volt.
Varsó elpusztult, rommá lőtték az oroszok.
Róma sincs már.
Bécsben volt az utolsó haditanács, Manhaugh tábornagy elnökletével.
Nem volt kit megtámadni, de nem volt hova visszavonulni sem.
Mindenki menjen haza, - mondták.
Huszonkét lengyel bombavető azonban Genf felé indult, hogy felrobbantsák a Népszövetség pokolfészkét.
Most legalább valami értelme volt az egésznek, - mondta a katona.
- És mi lesz most? - kérdeztem, a vállára támasztva jobbkezemet.
Vállat vont.
- Most várunk - felelte - amíg minden gáz és betegség eltisztul a hidegben.
És akkor hazamegyünk.
Feküdjön ide, öregem, mert sietnünk kell.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- A kötözőhelyre, - felelt.
- Merre van az?
Megmagyarázta s én tovább-küldtem őket, elindultam gyalog a tóparti tábor felé .
Szédülő fejjel baktatva, furcsa dolgokat láttam, mondhatom.
A Népszövetségi Palota előtt frakkos urak lógtak a fákon.
Az első közöttük Henry Ksiaplev volt.
Mellén a Becsületrend s egy tábla:
" K e d v e n c ü n k n e k - a g e n f i p o l g á r o k !"
Errefelé még erős gázszag volt.
Autók álltak mindenfelé, halott vezetőkkel a volánnál.
Egy pillanatig olyan gyöngeség fogott el, hogy nem tudtam tovább menni .
Leültem egy ilyen autó lépcsőjére.
A vezető üveges szemekkel, fagyosan vigyorogva bámult rám, a betört ablakon át.
Átviharzott rajtam, mindaz, ami az elmúlt hetekben történt s amit egyszerre époly kevéssé lehet elmondani, mint ahogy emlékezni is csak részletekben lehet rá.
A kolerában kihalt falvak, őrjöngő katonák, megfagyott és megfulladt tömegek .
Tömegsírok, temetetlen halottak; egyetlen ember se, aki tudná, miért!!!
Jó , egyetlen embert megölni éppolyan borzalmas bűn, mint százmilliót.
De legalább ne mondd, - könyörögtem magamnak, hogy kisebb bűn.
Embervér-tócsákban sistergő és dübörgő tankok.
Feldúlt otthonok; a férj, fiú és apa távol van.
A férj, fiú és apa, más otthonokat dúl fel azalatt.
Az első héten: tárgyalások, demarsok, jegyzékváltás, követ-visszahívás, cenzura , áremelkedés, harctéri jelentések, légitámadások; győzelmek.
Örömmel és büszkeséggel jelentjük, hogy sikerült elfoglalnunk az ellenség fővárosát, miután előzőleg rommá lőttük s a lakosság 90 százalékát mérgesgázokkal elpusztítottuk!
- Örömmel jelentjük, hogy míg az ellenség elpusztította fővárosunkat, mi elpusztítottuk az ellenség fővárosát.
Betörés, diadal, ötvenezer fogoly, 452.000 sebesült, megszámlálhatatlan halott.
Tifusz, tetű, fejlövés, kolera meszesgödör .
Csapataink feltartóztathatatlanul haladnak előre az ellenséges állások felé , mialatt az ellenséges csapatok erőszakot követnek el otthonmaradt és életbenmaradt menyasszonyainkon.
Ez volt az első hét.
Vereség és diadal, demars és ultimátum, támadás és védelem; harci dal és gyors gyász.
A második héten telefonzavarok, éhinség, gáz, helyenkint zavargások.
Nincs municiópótlás, nincs központ, nincs egységes irányítás; kezd kétessé válni a cél , a kimenetel; kezdenek érthetetlenné válni a parancsok; és ha érthetők, akkor végrehajthatatlanok és ha végrehajthatók, akkor nincs, aki végrehajtsa őket.
A német légiflotta leszállásra kényszerül Volhyniában és ellenállásra nem találván , éhenhal.
A harmadik héten már csak kisebb helyi csetepaték, Velence, Bari, Zürich és Köln pusztulása; már csak a menekülők rombolnak, a védekezők támadnak; a feloszló hullák terjesztik a halált.
Genfben vigalom, bolondokháza és járvány.
Görögország megmaradt lakósságát is teljesen kipusztította a pestis.
Ujfajta pestis , kitenyésztett bacillusokkal.
Az orvostudomány diadala!
Millió és millió temetetlen halott bámul a csillagos égre, vigyorogva, vagy komoran, aszerint, hogy milyen természetű.
Forog velem az autó de azért látom, a Népszövetségi Palota homlokfalát, amelyet lassan ingat a szél és látom mögötte a havas pusztán tántorgó családot, amelynek meg kell fagynia, mert nem mer emberlakta vidékhez közelíteni.
És látom a Fenevadat, Amelynek Hét Szarva van.
És hallom a romantikus dalt a kis kadétról és látom az ujjongó tömeget, amely egy hét mulva már átkozódó tömeg.
Érzem a hullabűzt és érzem a gázszagot és hallom a házfalak recsegését és roppanását, az elgörbülő villanyoszlopot is látom és a levélszekrényt, amely kettérepedve, kiokádja a leveleket.
És látom az égő padlást és gázmaszkos kutyát és a lángszórót, amely végigsöpör a temetőn.
Látom elhamvadni a giccset és a remekművet s látom, hogy egyforma hamú lesz, mint minden, amit az ember, ez a gyilkos, ostoba állat teremtett s mint ő maga is.
Hallom a gőgös elutasítást s a nyivákoló jajveszékelést, - és tudom, hogy középút nincs, mert az ember nem képes másra, mint ütni, vagy jajgatni, amiért ütik.
Tudom, hogy az Európai Háború kevés olyan embert veszejtett el, akiért kár volt és tudom, hogy ilyen lesz majd az Amerikai és Ázsiai és Afrikai Háború is egyszer.
Tudom, hogy évszázadok múlnak el , csak az Ostobaság és Gonoszság nem múlik el soha.
Tudom, hogy magam is silány vagyok és közönyös voltam és nem érdemlek kegyelmet Attól, aki kegyelmet osztogat .
Én nem osztogatnék kegyelmet az Ő helyében!
Én nem bocsájtanék meg senkinek, az Ő helyében!!
Én nem fogadnám szeretettel a megtérő bűnöst, még önmagamat se, aki talán megtért bűnös voltam!
Én nem bocsájtanék meg az ellenem vétetteknek, én nem bocsátanám meg magamnak soha, hogy embert teremtettem, embert, aki rothadtabb , mint az állat, mert öl, holott tudja hogy öl!
Az Ur Jézus ne irgalmazzon nekem , aki gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm az embert és gyűlölöm magamat, mert ember vagyok!!!
Meleg lehellet éri az arcomat.
Felnézek.
A lengyel katona.
A hordágyon vérző hasú asszony fekszik.
- Az autóban erős még a gázszag - mondja a katona.
- Csak kapaszkodjék belém , barátom.
- Ne érjen hozzám! - kiáltottam s a szememből könny buggyant elő.
Ha Katalin életben maradt, talán sohase birom ki majd a közelségét többé.
Egyenesen akartam állni, de előredőltem.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE