Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Halálos hálótárs.
Egy felhőtlen, de nyomasztólag forró nyári napon a budai hegyek sziklái közt bolyongtam.
Mindenfelől néma csend környezett, mintha a tikkasztó forróság minden élő lényt álomba meritett volna.
A homok- és a mészkő-sziklák csak ugy sugározták magukból a meleget, a reátett kezet szinte égették, a láb pedig égett, tüzelt a hevült homoktalajon.
Egy kis árnyék után nézve, egy magaslatot találtam, melyet egy vadkörtefa árnyékolt be és közvetlen ez alatt pedig homokos térség terült el, beszórva nagy szikladarabok és kövekkel, melyek árnyékos közeit gyér fűcsomók és apró bokrok nőtték be.
Mozdulatlanul ültem ott.
Körülöttem egy szál fű, egy falevél sem mozdult , csak a homok quarczszemecskéi villogtak, csillogtak a nap sugaraiban.
Egyszerre egyik bokrocska árnyékában egy jobbra-balra mozgó lapos fejecskét pillantottam meg.
Először egérnek véltem, de jobban megnézve, egy meglehetősen nagy, karéjosan s rétes formán összetekeredett kigyót láttam , mely szintén az árnyékba menekült a forróság elől.
A gömbölyüen összetekeredett test, melynek közepéből fejét magasra emelve, szemlélődött jobbra-balra, fejét ide-oda himbálva, rögtön megismertették velem a mérges kigyót, e mellett a nyaknál szélesebb, majdnem háromszögletü fej, az erősen oldalt ülő, vadtekintetü szemek, a hamvas ezüstszürke szin, a háton végig futó czikk-czakkos fekete vonal s a fényes, szederjes-fekete haspikkelyek , semmi kétséget sem hagytak fenn aziránt, hogy egy vén viperával, az európai kigyók legveszélyesebbikével kerültem össze.
Még eddig ritkán volt alkalmam, hogy egy vén himet ilyen közelről szemlélhessek, a nélkül, hogy észrevenne, mert kóborlásaimban ugyan többször vertem egy-egy fiatalabb, vagy öregebb példányt fel, de ezek a zörejtől mindig rohamosan menekültek s csak ugráló, gyors csuszásukat s fel-felvillanó szürkés- vagy barnás szinüket láttam.
E veszélyes bestia - a mérgeskigyókat jellemzőleg - magasra emelkedve szemlélődött jobbra-balra, időközönként gyorsan öltögette ki villa-alaku fekete nyelvét, a nélkül, hogy engem észrevett volna; bár összetekert teste mozdulatlanul pihent, de felmagasló fejét gyorsan, idegesen forgatta minden irányban s nyelvét sebesen öltögette ki-be, mi ingerlékeny, izgatott voltát mutatta.
A tikkasztó meleg zivatart jelzett s ilyenkor e kigyók szerfelett ingerlékenyek, izgatottak.
Néhány perczig szemlélve, egyszerre látom, hogy merőn, mozdulatlanul néz egy irányba, azután lassan kinyujtózkodva, egészen a kis fűbokor alá vonult s ennek szálai közül nyujtotta fel fejét magasra .
Ezen állásban a legélesebb szem is alig vehette volna észre, annyira ügyesen elrejtette magát a gyér fűszálak közé s mozdulatlanul, meredten figyelt a tőlem jobbra eső kőtömeg felé.
Most vettem csak észre, hogy onnan egy, az egérnél alig nagyobb cziczkány bujt elő.
E szegény jószág gyanutlanul , rövid, futkosó lépésekkel közelgett, meg-megállva, hegyes orrocskájával egy-egy rovarka után szimatolva keresgélt a fűszálak között.
A mint a cziczkány közeledett, a vipera alakja is megváltozott egészen ; torkát és nyakát erősen felfujva, fejét lelapitva, vörösben szikrázó szemekkel leste áldozata minden mozdulatát, majd pedig egészen a szemekig hasadó torkát kitátva - fejét hátra szegve, várt, azután egy oly villámgyors mozdulattal, melyet szemmel követni lehetetlen volt - vágott fejével a bokorhoz ért állatkához - azután hátra szegve fejét, ujolag tátott torokkal nézett áldozatára - miközben tisztán kivehettem a felső állkapocs elején ülő, hosszas, hegyes, kissé befelé görbülő méregfogait...
A szegény állatka a támadás pillanatában kissé oldalt ugrott, de aztán , mintha mi sem történt volna, ujra keresgélni kezdett, de alig 4-5 másodpercz mulva mozdulatlanul megmeredt, kissé ingadozott, azután összeesett s néhány kinos rángás után, miközben teste görcsösen remegett, mozdulatlanul , meredten kinyujtózkodott.
A kigyó, mely ezalatt ujra karéjba tekeredve, vigyázott prédájára, most feléje csuszott.
Ekkor láttam, hogy jó két lábnyi hosszu, igen vén példány volt s farka, nem mint az ártatlan kigyóknál fokozatosan, hanem egyszerre , minden átmenet nélkül vékonyodott meg.
Néhányszor megforgatva a cziczkány testét, nyelvével össze-vissza tapogatta, majd ujra megragadta, fogaival huzkodta ide-oda, hogy kedvező fekvést adva neki, elnyelhesse...
E pillanatban azonban botom kicsuszott kezemből s nagy zörejjel esett le a homokba, e zajra megriadva, villámgyorsan egy nagyobb szikladarab alá rejtette magát.
Egy darabig vártam, hogy tán ujolag előjön, de hiába.
Ekkor felvettem a cziczkányt.
Bal czombján két vékony, párhuzamos, tán két vonal hosszu kis karczolást találtam, mely nem volt mélyebb egy kis tüskekarcznál .
Ez volt a két méregfog marása, mely a kis állatot 4-5 másodpercz alatt megölte.
Hazánknak déli alvidékein, Mehádia környékén, a budai hegyekben s a Rákoson bőven található a Beri paizsócz, kurta-kigyó vagy vipera (Pelius berus ), mig rokona, a szinte ily veszedelmes Homoki Vipera (Vipera amodytes ), Dalmátia , Mehádia és a Bánátban található inkább; mig harmadik faja a Fekete Vipera ( Vipera nigra) a Kárpátokban és az erősen hegyes vidékeken található .
Daczára, hogy hazánkban bőven találhatók s mégis ritkán hallunk kigyómarásból származó halálesetről, oka az, hogy e veszélyes hüllők nagyon félénkek és a legkisebb zaj elől is menekülnek s csakis akkor válnak az emberre veszélyessé, ha véletlenül meglepetnek és nem menekülhetnek, vagy ha rájuk hágnak s virág vagy eperszedés közben hozzájuk nyulnak.
Ilyenkor nyakát felfujva szikrázó szem, tátott torokkal, hátraszegett fejjel , villámgyorsan vág fejével, s meriti fogait áldozatába.
Ugy, hogy azon vidékeken, hol bőven fordulnak elő, se féljen senki marásuktól, ha elébb ugy a mohszőnyeget, melyre pihenni dől le, vagy a bokrokat, melyről gyümölcsöt vagy virágot szedni készül, egy pálczával megveregeti, vagy, ha lábával megzörgeti a füvet s harasztot, mert erős bőrlábbelin fogai nem hatolnak át.
Ugy hazánknak, mint Európának csupán e három faj mérges kigyója van, mig a legborzasztóbb s legveszedelmesebb mérgeskigyók a tropicus világrészekben töméntelen fajtákban tenyésznek.
E csudaszép világrészeknek, melyeknek paradicsomi növényzete, tarka, csillogó állatvilága, dus termékenysége édenné tehetné e tájakat, a mérges kigyók legnagyobb ostorai.
Megdöbbentő számokban mutatja a statistika évenként a kigyómarások áldozatait.
Elő- és Hátsó-Indiában évente 24-36,000 ember , Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában s ezeknek az egyenlitőhöz közelfekvő szigetein pedig 8-10,000 emberélet esik áldozatul, hát még mennyiről nem tudnak, mik a bel-, a polgárosultságtól messze eső vidékeken fordulnak elő.
Ezen borzasztó csapás ellen emberi segitséget hiába keresnek, mert egyrészt azon számtalan faj, másrészt ezen fajok teméntelen mennyisége hiábavalóvá tesz minden kisérletet, mi kiirtásukra sikeres volna az ottani dus tenyészet és életviszonyok között.
A franczia kormány először 20,000, később 50,000 franc jutalmat tüzött ki annak - se jutalom még most is fennáll - ki a Martinique-szigeten honos Lándzsa-kigyó (Trigonocephalus lanceolatus) kipusztitására valami sikeres módszert javasol.
Próbáltak mindent, de sem ezek, sem a Kigyászó-sas, sem az Ichneumon - e kitünő kigyópusztitók - nem segitettek.
E legmérgesebb kigyófajok egyike nem hogy fogyott, sőt szaporodott, mert évente folyton nagyobb lesz azon szerencsétlen áldozatok száma, kik a czukornád aratásnál ezek marásától menthetetlenül elhalnak, mert a forró égövek legtöbb mérges kigyófaja nem gyáva, hátráló, félénk jószág, hanem támadó, ingerlékeny természetü s a zörejre nem hogy menekülne, hanem inkább zavarójára rohan.
Épp e napokban irt gyermekkori barátom, dr. Anisits Dániel János Assumcionból, Paraguay köztársaság fővárosából, hol ő a főváros vegyészi hivatalának főnöke és gyakorló orvos, hogy sorsával meg volna mindenképpen elégedve, de szinte idegessé teszi az a sok kigyómarásból származó haláleset.
Nincs nap, - irja, hogy a környéken, különösen az alsó osztályokból, egy-két ember el ne halna, vagy örökre bénává ne lenne a kigyómarásoktól.
Őt magát is néhányszor csak jó csillaga, csudával határos módon mentette meg a haláltól.
" Egy napon, éppen a legmelegebb déli órákban hivattak egy beteghez, a várostól jó 3 óra járásnyira fekvő telepre.
Utam majd erdőkön, majd pedig sűrü, embermagas füvel benőtt ritkás ligetekkel beszórt, mocsaras savannákon vezetett át.
A hőség oly iszonyu volt, a nap annyira függőlegesen bocsátotta alá sugarait, hogy szinte elkábultam; a máskor oly élénk, állatok és madaraktól népes erdők és savannák szinte kihaltak voltak, mert ez olvasztó hőségben minden élő a fák és bokrok árnyas rejtekében vonta meg magát.
Én is tehát - bár sokáig küzdöttem a lankasztó, ónsulyu álommal - a kantárszárat hosszura eresztve, egyedül csak öszvérem bölcseségére biztam magamat, mely egyenletes léptekkel, ringatódzva vitt a kezdetleges, inkább tört csapáshoz , mint uthoz hasonló ösvényen.
Az iszonyu meleg és az egyenletes ringatás , bárhogy erőlködtem is, álomba szenderitett s félig ébren, félig alva, hol előre, hol hátra ingadozva, bóbiskoltam a nyeregben.
Egyszerre azonban öszvérem villámgyors szökéssel oldalt ugrott s én, mielőtt elkaphattam volna a kantárt, már a földön feküdtem az alacsony ilexbokrok között.
Pár pillanatig heverhettem ott, azon gondolkodva, mitől ijedt meg e mindig megbizható, higgadt állat, midőn hátam alatt valamit mozogni éreztem.
Alig hiszem, hogy akár egy kigyó-ember vagy gymnasticus valaha a világon gyorsabban és ügyesebben talpra szökött volna, a minő gyorsan felugrottam én, a rémület és ijedtség kiáltását hallatva!
Éppen ideje volt, mert legnagyobb rémületemre egy két méter hosszu, a legszebb arany és királyzöld szinekben ragyogó, de szerfelett mérges kigyóra, egy alvó Micára estem, mely szerencsémre szinte csak most kezdett magához térni s fejét emelgetni.
Ügyes ugrással hágtam vastag, majdnem czombig érő csizmáimban nyakára s addig vertem lovagostorom gombjával, mig feje teljesen elvált nyakától.
Most kezdtem csak kissé nyugodtabban megvizsgálni.
Szine a kigyónak a leggyönyörübb ragyogó aranyzöld volt, milyent festékkel produkálni sem lehet, vastagsága kevéssel vastagabb egy erős férfi-hüvelyknél, de hossza néha a két métert is meghaladja pár czentiméterrel.
Az én példányom 1 méter és 95 cm. volt s egy kifejlett himpéldány, szájában két hatalmas, befelé görbülő méregfoggal, melyek hegyesek valának, mint a tű.
E kigyó mérge oly veszélyes, hogy a nap forró óráiban a marás után 5-6 perczre bekövetkezik a halál menthetetlenül.
Hálát adtam a gondviselésnek szerencsés menekülésemért, mert ha melléje esem s nem föléje, ugy bizonynyal pár percz mulva e vadonban haltam volna meg , távol, segélytelenül minden emberi teremtéstől.
Egy izben pedig Ritában tartózkodásom alatt, mielőtt még assumcioni állásomat elnyertem volna, egy bevándorolt német család vendége valék.
Rita egynéhány kunyhóból álló telep Brazilia délvidékein s környéke ember nem járta őserdőkkel van körülvéve, körülte pedig mérhetetlen czukornád-ültetvények terültek el, mert a talaj és az erdők vizenyős, mocsaras természetük miatt egyéb culturnövény tenyésztésére nem valók.
Kilder ur - a telep gazdája - nagyon sokat tett értem s igy örömest maradtam házánál annál is inkább, mert sok munkása mocsárlázban szenvedett s ezek gyógyitását vállaltam magamra .
Egy nap lelkendezve szaladt egy vén négernő a család lakházába s sirva-zokogva könyörgött, hogy mentsem meg unokáját, kit egy kis fekete kigyó mart meg, midőn a Ritában halászott.
Utközben kéztördelve, a siránkozástól szaggatottan beszélte el, hogy unokája - egy 14-15 éves fiu - a sekély vizben álldogálva, leste horgát, midőn a parti kövek alól alig egy ujjnál nagyobb feketés kis kigyó csapta magát elő s a fiunak czombjába harapott, ki szinte jajgatva szaladt haza pár lépésnyire fekvő kunyhójukba.
Megérkezve a pálmalevelek és galyakból összetákolt kalibához, a gyermeket rángatódzva és a szó szoros értelmében vérében uszva leltük egy acajou-levelekből álló halmon, mely a fekvőhelyet képezte.
Kilder ur a fejét rázta.
" Itt nincs segitség, e gyermeket a Colubre de sangre ( vérkigyó) marta meg" - mondá.
Én megvizsgáltam a fiut, ki előttünk adta ki lelkét, alig, hogy a kunyhóba léptünk.
Czombjai, alhasa, karjai lepve voltak vérrel, a test erősen fel volt puffadva, s a gyermek fekete szine zöldes-sárgába játszó fakó szürkére változott.
Borzadva néztem a vérző tetemet, mely oly iszonyuan ki volt kelve szinéből és alakjából.
" Életemben ez a második eset, hogy vérkigyótól megmart áldozatot látok" - mondá Kilder ur.
- E kis kigyó mérge annyira hat a szervezetre, hogy az áldozatnak vére a bőr likacsain egyszerre megindul s igy vérzik el minden segitség daczára, jóformán alig 10 percz alatt.
Csakugyan - letörülve a fiu czombjáról a vért - meggyőződtem erről; mert néhány másodpercz alatt - parányi cseppekben a pórusokon rohamosan tódult elő a vér, s ellepte a letörült helyeket.
Hazafelé menet Kilder ur leirta e veszélyes állatot.
A mutatóujjnál kevéssel nagyobb, vastagabb, tömzsi alkatu kis kigyó ez, fénylő, barnafekete szinnel, mely hasán kissé fakó feketébe játszik.
Tavak, folyók partján s a nedves erdők mohos helyein tartózkodik legörömestebb.
Könnyen ingerelhető, mérges, veszekedő kis jószág, mely a zörejre nem menekül, hanem inkább megtámad, megharap embert, állatot gyaránt, ki nyugalmában zavarja.
Szerencse, hogy aránylag kevés számban él , s nagyon könnyen észre lehet venni, mert folyton mozog, sohasem pihen nyugodtan.
Szokása, hogy felkuszik az erdők vagy ligetek szélső bokraira, de ezeken is könnyen észrevehető, mert a szem rögtön megpillantja a villámgyorsan ide-oda vágódó, csapkodó állatkát.
Élete nem szivós, mert egy vékony vessző könnyed csapása vagy egy lövésnek legkisebb fojtásdarabkája is azonnal megöli.
Kilder urnál való tartózkodásom összeesett a czukornád aratásával.
Itt tartózkodásom ideje alatt 7 arató néger esett áldozatul e mérges hüllőknek .
Egyet egy barna-sárgás szinü Covala-kigyó mart meg a Sarsaparilla-gyökér gyüjtése közben, kettőt pedig a pompás szinezetü Corall-kigyó (Elaps corallinus ).
Ezen kigyó egyike a világ legszebb kigyóinak, mert teste ragyogó, vérpiros czinoberszinü, és e szint szabályos fekete, fehéres zöldbe játszó, széles karikák tarkitják, vastagsága erős férfihüvelyknyi , hosszusága pedig 3-4 lábnyi.
A két négert Vanilla-szedés közt marta meg két Corallkigyó az erdőben, a fákon, hol nagyon szeretnek tartózkodni , madártojások és fészkek után kutatgatva s a fák odvaiban pihenve.
Ugy a Covala-, mint a Corall-kigyó mérge oly gyorsan, bomlasztólag hat a szervezetre, hogy a marás után két-három órára - még ideje sincs a testnek kihülni - már nagyfoku puffadás és feloszlásba megy át.
Bár mindent megtettem - mit az orvosi tudomány e marásoknál csak javall, - mégis tehetetlenül, önmagamra boszankodva álltam e szerencsétlenek mellett, mert hiábavalónak tünt fel minden emberi segély, minden gyógyszer s az orvosi tudomány segélye itt véget ért.
De különösen megrázott s lelkem mélyéig megrenditett azon négy szerencsétlen néger, kik egy napon vesztették el életüket a czukornádaratás vége felé.
A czukornád müvelése nedves, mocsaras talajt, e mellett sok vizet igényel ; ültetése abban hasonlit a kukoriczáéhoz, hogy minden csomót, melyben hat-tiz szál van, jó magasan feltöltenek és ezen feltöltött halmok közeit folytonosan viz lepi majdnem az érés végéig.
Egy-egy ilyen czukornád-ültetvényben láthatni, minő csudálatos buja és dus a tropicus vegetatio.
Addig, mig a nád vizben uszik, gyérebben üti fel magát a százféle növényfaj, de mikor az érés vége felé jár s a forró idény közepe bekövetkezik és felszikkasztja a vizeket, az elébb majdnem üres közöket pár nap alatt áthághatatlan sűrü szövedéke lepi el a különböző folyondárok- , kuszók-, bokrok-, sásak-, száraz- és ernyős-növények százféle nemeinek , melyek rakva vannak a szinek minden árnyalatában ragyogó legcsudálatosabb alakzatu virágokkal, füzérekkel, bogyókkal.
Ezen szövevényesen sűrü, nedves és árnyas helyek legkedvenczebb helyei az iszonyu Zsakarakának, Brazilia e legfélelmesebb és legközönségesebb mérges kigyójának és a lándzsa-kigyók két fajának: a Szögfejü lándzsa-kigyónak (Trigonocephalus lanceolatus) és a Dülényded pikkelyü lándzsa-kigyónak (Trig. rhombeata ).
A Zsakaraka (Trigonocephalus atrox) egy öl hosszu, vastag, vörösesszürke , ferdén foltozott, fehéreshasu szörny, mely nagy izomereje mellett, oly ingerlékeny, dühös természetü, hogy megtámad, megrohan minden eléje kerülő embert állatot egyaránt; mozgása gyors, mint a kilőtt nyilvessző, mig szögfejü rokona 7-7½ láb, sárgászöldszinü és barnán foltozott; a legutóbbi pedig nagy, feketés, dülényded alaku foltokkal van tarkázva és e két utóbbi is hasonló dühös, támadó természetü a Zsakarakával.
Az aratás vége felé én is kimentem Kilder urral megnézni a munkát.
Már csak az erdő felé hajló, legbujább és legsürübb rész állt az ültetvényből.
A négerek jó kedvvel, melancholikus, egyhangu danáikat dudolva, vágták a kövér szálakat nagy sarlóalaku késeikkel, fekete, meztelen testeik, mint bronzszobrok fénylettek a veritéktől.
Már a közepe felé járhattak az ültetvénynek, midőn egy átható, rémes jajkiáltás, melyet egy másik követett , ugrasztott fel bennünket egy pamutfa alól.
Lélektelenül csörtettünk mi is arra felé.
A négereket fakó arczczal, széles késeikkel hadonázva, ijedt zajgásban találtuk, mig ketten fakó halaványan, ingadozva, késeiket eldobva , törtettek a tisztás felé.
E két ember meredt, halálfélelemtől eltorzult, ijedt tekintetét sohasem fogom feledni!
Az ijedtség, a fájdalom, az élethez ragaszkodás olyan kétségbeejtő összesége volt ez, mit elmondani nem lehet.
Midőn Kilder urat meglátták , siránkozó, reszkető hangon kiáltozták: "Engem talált, engem talált !" ... s ott hagyva a munkát, jajgatva a nádkötegre rogytak.
Néhány néger utánuk szaladt, s fájdalmasan kezeiket tördelve, kiáltoztak: "Tomot találta, Yumbot találta, Tomot marta meg, Yumbot sebezte meg !"
Valami rémületes, lélekrázó volt e kiáltozásokban.
A két szerencsétlen 6 első és 39 másodpercz alatt szemünk előtt mult ki puffadó, torzult, rángatódzó arczczal, kifordult szemekkel, kezeikkel a nádtömegeket görcsösen markolászva, mig egész testüknek legkisebb idegszála is görcsösen reszketett.
Mind a kettőt egy-egy Zsakaraka marta meg mellükön, a bal csecs alatt közvetlenül.
A mint a nádat vágták, egyszerre csak kivágódott a nádszálak közül a Zsakarakák óriás teste s dühtől szikrázó szemekkel kapták fejüket hátra s a másik perczben tátott torokkal, erősen sziszegve, nyilsebesen vágtak a rémültökben mozdulni nem tudó szerencsétlenek mezitelen melléhez.
A két kigyót agyonverték ugyan a négerek, de mit használt ez, a két szerencsétlent feltámasztani nem lehetett.
Mind a két kigyó kifejlett , egyik 6, másik 5 és ½ láb hosszu vala hatalmas méregfogakkal és lapos , szivalaku nagy fejjel.
Bár az aratás ideje alatt nem egy Zsakarakát és Szögfejü lándzsa-kigyót vertek agyon a négerek, mielőtt még marni tudtak volna, de a négerek természetében levő közöny és gondatlanság nem inté őket nagyobb vigyázatra és óvatosságra, ugy, hogy a délután folyamán ugyan e módon halt meg egy herkulesi alkatu négermunkás s végre egy asszony.
Mikor a czukornádkötegeket szekerekre rakták, hogy a sajtoló malomba szállitsák, a levágott szálak közül sziszegve vágódott ki e rettenetes szörny s a megrémült asszonynak nagy dühvel nyakába és arczába harapott s ugráló , csapkodó gyors csuszással a bokrok és fű közé menekült, mielőtt agyonverhették volna.
Mind a négy áldozat, mikor alkonyat előtt eltemették - már erősen puffadt és oszló állapotban volt, annyira rombolólag hatott a vérükben levő kigyóméreg a szervezetre.
- Ez szomoru nap volt - mondá este Kilder ur - de nemcsak nálam, hanem minden czukornádültetvényen az aratásnak megvannak a maga áldozatai.
E gazdag országnak ezek a legrettenetesebb ostorai s higyje meg, sokszor beteges vágyódást érzek hazám után, melynek nincsenek ilyen halálos szörnyei.
De hát mit tegyünk?
Minden országnak megvan a maga természeti csapása!
Beszélgetés közben a következő érdekes, de hajmeresztő esetet mondá el , melyet az ültetvény előbbi urától hallott elbeszélni a kivel ez az eset megtörtént:
- Ezen ültetvényt én egy portugall birtokostól, Conceico urtól vettem meg, ki innen Rio de Janeiroba költözött felesége kérelmére.
Az ő lakházuk amott feküdt, hol ön azokat az omladékokat látja, mert én az előbbi lakház legnagyobb részét melasse-ülepitőnek használtam fel, magam pedig e magaslatra épitkeztem, mely kellemesebb, egészségesebb s biztosabb, mint az előbbi volt.
Egy reggelen Conceica asszony az éléstárból tojásokat akarván kihozni, melyek egy nagy, fedett-tetejü kosárban voltak, midőn a kosár tetejét leemelte, egy hatalmas nagyságu kigyó emelkedett ki ebből, s a rémületében megdermedt nőre vetve magát, ennek derekát és balkarját körülgyürüzte.
A rémület első perczében velőtrázó sikoltás tört ki a szerencsétlen nő ajkairól, de azután a rémület annyira megdermesztette, hogy mindkét kezével egy hombárba kapaszkodva, mozdulatlanná merülve maradt ott.
Kiáltására egy fiatal mulatt leány rohant be, ki látva urnője helyzetét, a verandára szaladva , segitségért kiabált.
Szerencsére még a cselédség nagy része s ama Conceica ur is otthon volt.
De ezeket is megdermesztette az eléjük táruló látvány !
Conceica asszony halottfehér arczczal, kitágult szemgolyókkal, mozdulatlanul állt a nagy kosár előtt, kezével egy hombár szélébe kapaszkodva, mint a kit a halálos rémület szoborrá dermesztett meg, derekán és balkarján egy roppant nagy Zsakarától átgyürüzve, melynek felső teste hol előre, hol hátra himbálódzva, sziszegve, nyelvét öltögetve hajlongott, lóbbálódzott a szerencsétlen nő arcza előtt, zöldes fényben szikrázó szemeit rá-rámeresztve, mintha csak áldozata halálfélelmében látszanék gyönyörködni .
A kigyó folyton a leggyorsabb mozgásokat tette, egy perczig sem pihenve , majd a leomlott fekete haj dus hullámai közé rejtőzött, majd ezek közül tünt elő feje tátott torkával, szikrázó szemeivel; mozdulatai mind gyorsabbak , szilajabbak lettek, villámgyorsan majd a nyakat, majd a karok egyikét-másikát gyürüzve körül, hintálta, lóbbálta magát, fejével az áll , majd a hónaljak alól bukkanva ki s igy lőni nem lehetett, nehogy az urnőt találják, mozdulni pedig még kevésbbé, mert a legkisebb zörej vagy mozgás e félelmes bestia dühét felingerelte volna s az első áldozat bizonyára Conceica urnő lett volna, ki félholtan, mintegy önkivületben, görcsös merevségben állt ott.
Halottnak lehetett volna az asszonyt tartani, ha arcza nem változtatta volna gyorsan szinét.
A szerint, a mint a kigyó jobban összeszoritotta mellét vagy nyakát, arcza szederjes-vérpirosra változott , majd meg zöldes haloványság lepte el, mint a kiben már egy csepp vér sincs ; szemei mereven kitágulva, mozdulatlanul meredtek a félelmes szörnyre, mely időnként magasan feje fölé nyulva, villámgyorsan hátra-hátra kapva magát s tátott szájjal arcza és szemei előtt himbálódzott fejével.
Daczára, hogy torkát egészen kitátotta s félelmesen ragyogott két hosszu, befelé görbült méregfoga s szemei mind élénkebb zöld fényben tündököltek, még sem látszott ingerültnek vagy támadónak, mert tojással jól teleette magát a kosárban, a helyzet mégis a legválságosabb volt.
Minden perczben attól lehetett tartani, hogy Conceica asszonyt elhagyja ereje és eszmélete s összerogyik , vagy valami önkénytelen mozdulatot tesz, akkor pedig rögtön megmaratik e halálos szörnytől, melynek természete minden átmenet nélkül a legféktelenebb dühbe és támadásba szokott átmenni a legcsendesebb kedélyállapotból.
Mindenki tanácstalanul állott, mindenki reszketett a fiatal nőért, de legjobban kétségbeesve volt a férj, ki kétszeresen érezte azt az iszonyu szenvedést s rémületet, melyet szeretett fiatal neje áll ki - egy hangot, egy erős lélekzetvételt nem mertek tenni, ismerve e bestia dühös, lobbanékony természetét...
" Viseljen gondot feleségemre és gyermekeimre, uram és én megmentem asszonyunkat, - szólalt meg egyszerre egy néger Conceica ur háta mögött - ti pedig lassan álljatok félre innen s meg ne merjetek mozdulni ", - folytatá halk, elfojtott hangon.
Mindnyájan halkan félreálltak, erre a néger egy kicsi fasipocskán halk, lassu ütemü, de oly sajátságos dallamu nótát kezdett játszani, hogy mindenki megrezzent e dallam vad, idegenszerü hangjaira.
E hangokra a kigyó is egyszerre hátra kapta magát s felnyújtott nyakkal mozdulatlanul kezdett figyelni; a mint a zene ütemei kissé gyorsulni kezdtek, két lassu kanyarodással lebontakozott a nő karjáról s majd derekát és csipőjét övezve körül, fejét egészen a földig leeresztette.
E közben szemei, melyek mindinkább vesztettek zöldes fényükből, mereven a sipoló négerre irányzódtak, majd megtágitva gyürüit, a nőről lassan a földre csuszott s lassu tekergéssel a néger után kezdett csuszni, ki e közben lassan hátrálva, de szemeit folyton a Zsakarakára irányozva, haladt kifelé .
E jelenet nézői meredten, szinte megbűvölten nézték e látványt, s csak akkor mertek mozdulni, mikor a sip hangja már az ültetvények közül hangzott fel s csak ekkor rohant be Conceica ur is s zárta karjai közé nejét, kinek kezei , lábai s egész teste oly görcsösen meg voltak meredve, mint egy hulláé.
A dédelgető és megnyugtató szavakra, engedett ugyan a merevség s a szemek is elveszték lélektelen, meredt kifejezésüket, de a fiatal nő néhány rémült sikoltás után, eszméletlenül roskadt férje karjaiba.
Conceica asszony nehéz beteg lett és sokáig élet-halál közt lebegett.
E nehéz betegség és az iszonyu rémület annyira megrázták idegeit és egész valóját, hogy a fiatal , alig 19 éves asszony dús, hollófekete haja megőszült és már a kigyók nevének emlitésére is reszketni kezd.
Épp ezért költözött Conceica ur Rio de Janeiroba, hogy ne emlékeztesse nejét többé semmi azon rémületes órákra .
Azon négert pedig ki urnőjét megmentette, azóta nem látták.
Nyomtalanul eltünt.
Sipját még sokáig hallották, mint enyészik el jobban-jobban a messzeségben, de ő maga nem tért vissza!
Hogyan és hová lett, isten tudja , bár feltalálására mindent elkövettek."
- Ez ugyancsak rejtélyes egy eset volt - mondám.
- Ne kételkedjék - viszonzá komolyan Kilder ur - Conceica urat mindenki a legkomolyabb és legszavahihetőbb embernek ismeri és a rió de janeiroi muzeum havi folyóiratában is megtalálhatja az esemény leirását.
- Az egészet elhiszem - folytatám én - mert az mind természetes, de miért kelle ama négernek is eltünnie?
- Erre nem felelhetek önnek - volt a válasz - de a vidékeken sokszor ennél csudálatosabb események is történtek már.
- Még az esős évszak beállta előtt elnyertem assumcioni állomásomat, igy a ritai vidékre ez ideig nem volt alkalmam jönni mert elég dolgot adtak vegyészi állásom s orvosi gyakorlatom itt és a vidéken.
E vidéken egy kezdő orvosnak semmitől sem szabad visszariadni, különben senki sem fog hozzá fordulni, igy néha megesik, hogy sokszor csekély dijért - többször ingyen - egy-két napi utat is kelle tennem.
Assumciont egy tengerszoros választja el Buenos-Ayrestől s daczára, hogy Paraguay fővárosa, mégis közelebb esik a határszélhez, mint a tartomány közepéhez.
Egyik nap hajnalán azzal vertek fel, hogy menjek el Gaereito-ba.
Ez egy kis falu, nyomorult kinézésü kunyhókkal, alig másfélezer lakossal s az egyetlen szilárd épület a vámház , mely részint fa, részint vályogból van épülve.
Elvégezve dolgomat, azt fontolgattam éppen, hogy hol hálhatnék meg, mert már rám esteledett s annyira fáradt, bágyadt voltam, hogy alig tudtam lábaimon állni, de ha még elfáradva nem lettem volna is, sem mertem volna neki indulni ez erdős, vad , lakatlan vidéknek, hogy hazatérjek, igy hát nagyon kellemesen lepett meg , midőn a vámigazgató meghitt, hogy az éjszakát töltsem házában.
A vámház egy nagy és egy kis szobácskából állott; a nagy szobában aludt az igazgató, a kicsiben szerecsen szolgája, ki az éjjel jövő szekereknek , lovasoknak nyitogatta ki a sorompót - s e két szoba között egy téres nyitott verandaforma folyosó volt - ez volt a hivatalos helyiség, mely beosztás az épületnek leirhatlan csudálatos formát adott.
Az igazgató, a mig künn dolgát végezte, addig én elkészitettem az öszvéremről leszedett pokróczokból az ágyamat a földön, miután a szobában csak egy függő-ágy és hosszu keskeny kecskelábu asztal, meg egy nagy fiókos szekrény állott.
Éppen le akartam feküdni, midőn belépett házigazdám.
- Az ördögbe is, csak nem a földön akar aludni? - kérdé.
Igenlő válaszomra, fejét rázta és figyelmeztetett, hogy a legnagyobb vigyázat mellett is be-becsusznak a kigyók s valami szerencsétlenség érhet.
" Vesse ágyát az asztalra.
Ez országban egyedüli biztos helyek az asztal vagy függőágy, ezekre nem mászhatnak fel a kigyók.
Földön, vagy ágyban aludni nem tanácsos.
Jőjjön, oszsza meg szerény vacsorámat s ez alatt elbeszélek önnek egy történetet, mi elveszi kedvét a földön való alvástól.
Ez velem történt meg és ugyanez tett sántává is.
- Egy éjjel - mivel roppant meleg volt - félébren, félálomban hevertem ágyamban.
Ágyam ott állott a szögletben, hol ama pálmahéj-karszék áll .
Egyszerre éreztem, hogy lábaimnál valami hideg, sikos test mozog ide-oda .
Tisztában voltam, hogy valami kigyó bujt ágyamba, s most valami meleg helyet keresgél, hol meghuzhassa magát.
Azt az érzést nem tudom leirni, a mi elfogott!
A rémület, a halálos rémület volt az, mert vérem ugy nyargalt ereimben, mintha szivem egy robbanó bomba lenne, s ez lökné szét ereimbe minden csep véremet; a hideg veriték vert ki, s szivem majd görcsösen összehuzódott, majd kitágult, azt hittem, megfulok minden pillanatban .
Mozdulni és kiabálni nem mertem; tudva - hogy a legkisebb mozdulatnál vagy kiáltásnál a kigyó azonnal meg fog marni; azzal, hogy mérges kigyó volt , rögtön tisztában voltam, mert vidékünk méregtelen kigyói nagyok és vastagok.
A félelem és ama gondolat, hogy csak mozdulatlanságom nyujt reményt a menekvésre, annyira elzsibbasztották minden tagomat, hogy mereven , mozdulatlanul feküdtem ágyamban, mint egy halott s csak magamban imádkozva a teremtőhöz, hogy mentsen meg a rettentő helyzetből; hogy mit imádkoztam , magam sem tudom, mert a kétségbeejtő helyzet, a halálfélelem s az élethez való ragaszkodás elvette minden józanságomat, azt hittem, meg kell tébolyodnom.
Egyik pillanatban azt fontolgattam, hogy egyetlen ugrással kiugrom az ágyból, de a sötétség és a megmarástóli félelem visszatartottak .
Ez alatt azonban a veszélyes bestia sem nyugodott, hanem - mint egy pokolbeli ördög, mely kiszámitva gyötri és ejti kétségbe áldozatait - ide-oda csuszkált lábszáramon, czombjaimon.
Azt tudja ön, hogy a kigyók nagyon szeretik a meleget, ezért lopódznak a lakásokba, ágyakba és szabadon alvó emberek mellé, igy az én kigyóm is a legmelegebb és legkényelmesebb hely után keresgélt, lábaimon lassan felcsuszott, s hasamon át, ingem alá bujt és innen a nyitott inggalléron át kijött, s nyakam alatt akarta magát összegombolyitani, de mivel szük és kényelmetlen volt neki itt a hely , csekély erőlködés után, arczomon keresztül, ismét ingem alá bujt a gallérnál, s mellemen fel-alá mászkálva, keresgélve, hónom alá került s itt akart tanyát ütni minden áron.
Pokoli kinokat szenvedtem ez alatt, mert mászkálása közben nyelvével ide-oda tapogatódzott meztelen testemen, s ez annyira csiklandozott s a csiklandás hónom alatt oly kiállhatatlanul gyötrő vala, hogy emberfeletti erőm és kinomba került, hogy merevségemet megtartsam.
Hónaljamnál sem találva alkalmas helyet, visszacsuszott hátamon át czombjaim közé; itt soká ide-tova forgolódott, nyelvével sebesen tapogatódzott, végre nyugodt lett s elaludt, fejét, nyakát lágyékomra fektetve.
Mily hosszu volt az éj, a perczek századoknak tetszettek!
Vérem forgása a nagy rémülettől szinte megállt s a merev hanyattfekvés annyira kiállhatatlanná és fájdalmassá vált, hogy minden tagomat szinte szakadni érzém; nyakam, derekam, vállaim fájdalmas zsibbadtságban lüktettek , sarkaimba pedig oly fájdalmas viszketegség állt, hogy majd megőrültem ; kinomban orditani s vánkosaimba harapni szerettem volna, de a halálfélelem még nagyobb volt s igy nem mertem mozdulni.
Ha ezen idő alatt megőszültem vagy megőrültem volna, egy cseppet sem lehetne csudálkozni e felett, mert lehetetlen leirni, elképzelni másnak azt az állapotot...
Hogy imádkoztam , hogy kértem az istent, hogy küldje már a napot, vagy küldjön egy szekeret vagy embert, hogy a sorompót kinyitni kelljen, mert a kulcsok idebenn nálam állanak s szolgámnak be kell érettük jönnie!
Végre megszánt az Isten!
Távolról mindinkább erősbülő nyikorgást, nyeszergést hallottam s a kenetlen fakerekek nyikorgása, most égi zene, az angyalok éneke gyanánt hangzott füleimbe... szerettem volna felujjongani, bár még nem voltam megmentve.
Csakugyan egy rövid negyedóra alatt - bár ez is véghetetlen hosszunak látszott előttem - szerecsen szolgám bejött a kulcsokért.
- Gyujts gyertyát, Jimbó, de lassan az Isten szerelméért, egy kigyó fekszik rajtam! - kiálték én elfojtott torokhangon, nehogy ellenségemet felébreszszem.
A gyertya felgyult, Jimbó lassan ágyamhoz jött.
- Micsoda kigyó van rajtam? - lehellém aggodalommal.
- Ah, uram, - rebegé Jimbó, a rémülettől fakó pofával, egy lépést hátrálva - ez egy Covala!
Minden csep vérem meghült ujra s hajszálaim az ég felé meredtek e rettenetes név hallatára.
A Covala neve egyenlő a halállal!
Emberfölötti erővel igyekeztem lefelé pillantani, a nélkül, hogy mozdulni mertem volna .
Csakugyan megpillantottam e rettenetes dög jobb ágyékomra fektetett, lapos , háromszögü fejét.
- Maradjon, uram, csendesen, - lehellé Jimbó és kisuhant, de rögtön egy villával tért vissza.
Balkezével a gyertyát, jobbjában a villát tartva , lépett ágyamhoz s az étvilla hegyét a kigyó nyakacsigájára irányozta, oda , hol a fej a nyakkal egyesül.
Elbődültem, mert még a veséim is megreszkettek arra az éles fájdalomra, mi lágyékomba nyilalt, midőn a villát belém döfte s orditottam, mint a kit a kinpadra huznak, mert a gazember oly erősen döfte czombomba a villát, hogy ágai csontjaimban görbültek el.
De Jimbó nem törődött orditozásaimmal, hanem rám kiáltott, hogy tartsam szorosan a villát addig, mig ő egy hurokkal visszatér, hogy a kigyót megfojthassa.
Én saját kezemmel oly erővel nyomtam a villát saját husomba halálos félelmemben, mintha nem is nekem fájna, hanem egy darab fába nyomnám bele.
Most már mozdulni is mertem, mert a kigyó nem tudja fejét emelni, nem is haraphatott s mire Jambó visszatért a hurokkal, a kigyó már meg volt dögölve.
Kirántva a villát - mi megint ujabb fájdalomorditásra késztetett - vágtam a falhoz, a kigyóval együtt, hogy megállt benne.
Négy hétig feküdtem még ez eset után s hogy mit szenvedtem, nem mondom el, de jobb ágyékom annyira megsérült, hogy azóta - mint látja - sánta vagyok.
Mihelyt felkeltem - mindjárt kidobtam az ágyat és függő ágyat szereztem be; ebben nyugodtan és veszély nélkül alhatom."
Ez elbeszélés csakugyan elvette az én kedvemet is a földön való alvástól s a hosszu, kecskelábu asztalra vetettem ágyat.
Még csak néhány szót a kigyó-méregről.
A mérges-kigyók rendesen két, a felső állkapocs elején elhelyezett méregfoggal birnak.
E fogak hosszuak, hegyesek s befelé görbülnek , mozgékonyak és belül üresek.
E fogak mindegyike a fel-állkapocs mind a két oldalán elhelyezett csatornával van összeköttetésben, mely csatornák viszont egy-egy kis tömlöcskébe nyilnak, melyek a mérget tartalmazzák.
A harapás pillanatában a fogak kissé felnyomódnak, mi által nyomást gyakorolva a csatornákra, ezek megnyitják a tömlőket s a nyomás következtében, egyuttal a méregtömlők a mérget a csatornába, ezek pedig a fogakba nyomják, miknek üregein azután a sebbe ömlik.
A kigyóméreg csakis a vérre veszedelmes, a gyomorba jutva, néha a legkisebb hatást sem teszi, mig a vérbe kerülve, ezt annyira és oly gyorsan felbomlasztja, hogy perczek alatt halált idéz elő .
Ugy Indiában, mint Amerikában s Afrikában a benlakók tőreiket s nyilaikat a legtöbb esetben ilyen kigyóméreggel kenik be s ezekkel a legkisebb karczolás is halált von maga után.
Igy 1856-ban Párisban az az őrült ötlet jött divatba, hogy a hölgyek diszes lánczon és értékes kövekkel kirakott hüvelyben ilyen megmérgezett tőröket hordtak s nagy ostentatióval tengeri nyulakat, kutyákat és macskákat sértettek meg e tőrökkel, hogy ezek mérgezettségét fitogtassák.
Ekkor történt az a szomoru eset, hogy egy ilyen tőrrel egy főrangu urhölgy egy igen csekély karczolást ejtett mutatóujján - és bár a tőrről a méreg nagy része már lekopott s a hosszas állás folytán is veszthetett hatásából, mégis a leghirnevesebb orvosoknak is alig sikerült életét megmenteni s az elébb viruló fiatal hölgyből, egy összeesett , nyomorék alak lett, kinek fél fele - mint a szélhűdötté, egészen béna , érzéketlen lett, feje, nyaka, szemei folytonosan ideges Vid-tánczban rángatództak s egy kis tolókocsin tolták ide s tova, mert egy lépést sem birt maga tenni, szóval, egész élőhalott lőn.
Időnkint heves szaggatások , nyilamlások kinozták, annyira, hogy sokszor a halált kivánta enyhülésül s ebből láthatni, hogy ha a kigyóméreg nem okoz is halált, de rettentő utóbajai szoktak lenni.
A forró égövek alatt gyorsabban hat a kigyóméreg, mint a mi mérsékelt, vagy hidegebb tájainkon, igy nálunk a segély lehetősége nincs kizárva.
Ezenkivül a szervezet a hideg, esős napokon és ha nincs felhevülve, felgerjedve, nem oly fogékony a méreg iránt, mint tulmeleg napokon és felhevült állapotban.
A fiatal kigyó mérge gyengébb, mint az öregeké, valamint akkor is lehető a segély, ha a kigyó röviddel azelőtt már megmart embert vagy állatot s igy mérge nagyobb részét elvesztette s ehhez idő kell - bár ha nem sok is - hogy szervezete a mérget utánpótolhassa; valamint, ha marása csontot ér vagy ha nagyobb véredényt nem sért meg.
Általában a mérges-kigyót könnyen fel lehet ismerni a méregtelentől, igy:
A mérges-kigyó farka nem fokozatosan vékonyodik, hanem egyszerre, feltünőleg lesz vékony: feje lapos, háromszögalaku, tekintete vad, félelmes s szájuk egészen a szemekig hasad s torkát kitátva, láthatók lesznek felső állkapcsa elején a többinél jóval hosszabb páros méregfogak.
Ezenkivül, ha nyugvó állapotban vannak, karikába tekerődzve, nyakukat, fejüket magasra emelve , szemlélődnek, mit a méregtelenek sohase tesznek.
Hazánkban nagyon könnyü óvakodni a mérges kigyóktól, mert először is csak bizonyos, azaz a melegebb vidékeken fordulnak elő; másodszor rendkivül félénkek és méregfogaik annyira gyengék, hogy erős czipőkben vagy csizmákban reájuk hágva is, fogaik nem hatolnak a bőrön keresztül.
Mindenki jól teszi , ha a kigyókkal szemben óvatosan jár el.
Még azon gyüjtő és természetbuvár is, ki jól ismeri a fajtákat, csalódhatik az első rátekintésre, mert néha az ártatlan, sima siklóhoz szinre nézve annyira hasonlit a vipera is, hogy könnyen összetéveszthetni, mint ez a hires természetbuvár Bechsteinnel is megtörtént.
Ne nyuljon senki vigyázatlanul a kigyókhoz, mig egészen meg nem győződött ártatlan voltuk felől, a ki pedig nem ismeri őket, hagyjon nekik békét!
Azon vidékeken, hol vipera található, czélszerü, ha a következő szempontokat tartjuk szem előtt:
Mielőtt a mohszőnyegre a fü közé leheverednénk, a bottal zörgessük meg azon területet; épp igy tegyünk azon bokrokkal, virágtövekkel, melyekről virágot , vagy egyebet szedünk.
E zörejre mindenkor elmenekülnek, mert gyávák és félénk természetüek.
Ezen tanács a budai hegyek déli oldalaira kirándulókra éppen nem felesleges , mert meglehetős számban található itt és a környéken a vipera.
De, ha valakit megmar a kigyó - s biztosan nem ismeri, hogy mérges -e, vagy nem - e sebeknél következőleg járjon el azonnal: A sebet azonnal mossuk ki vizzel, ha ez nincs, nyállal vagy vizellettel; (kiszopni nem tanácsos, mert a szájban vagy ajkakon seb, vagy repedés lehet s igy csak a veszélyt növeljük ,) a mosás után a sebet azonnal messük ki, késsel vagy ollóval ; elég, ha 2-3 vonalnyi mély és hosszu sebet vágunk, mi csekélység; ha kés , olló nincs nálunk, ugy a sebre egy darabka követ, vagy fadarabot téve, azt oly erősen, mint csak lehet, lekötjük, hogy a vérforgást meggátoljuk; hogy a daganat tovább ne terjedjen, a seb felett a kéz vagy láb erősen lekötendő ; ha hamarosan tüzes vassodronyt kerithetünk, ki kell égetni vele a sebet; e mód fájdalmas ugyan, de legbiztosabb; s ha gyógytárt hamar érünk, a felvágott sebet chlórvizzel, vagy salmiakszeszszel mossuk ki s 2-3 csepp salmiakszeszt egy pohár vizben beveszünk.
Ezen eljárás által meggátoljuk a méregnek a vérbe való felszivódását s igy a legrosszabbnak eleje van véve .
Általában a megmart egyén igyék erősen rumozott, forró teát s izzasztó italokat és a lehető leggyorsabban pedig forduljon értelmes orvoshoz , nehogy a marásnak utóbajai is legyenek.
A viperamarás ismertető jelei ezek: a seb két vékony, egymás mellett álló karczból áll, kettő vagy négy vonal hosszban; az egész egy nagyon könnyü tüskekarczoláshoz hasonlit; ha a seb egy karczból áll, ugy a seb mögött a hátsó fogak benyomása is látható; ha a seb gyorsan eldagad s karcz nem látszik, de ilyenkor a daganat központján egy olajos nedvcsepp látható; ha a seb szélei erősen vörösek vagy kékesek lesznek.
De minden kigyómarásnál legtanácsosabb, nem fontolgatni, hanem minden itt leirt elővigyázati szabályt és elősegélyt megtenni s ezután leghamarabb orvoshoz fordulni, ezen eljárással nálunk a megmart egyén - megmenekül a legrosszabbtól - a haláltól!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE