ELTE regénykorpusz

A járásbíró végigszenvedett mindent.

Mindig épp elmulasztá a menekülésre alkalmas pillanatot: s aztán nem is illett volna legalább némi érdeklődést nem mutatni.

A polgármester végre is igen kedves volt hozzá.

Ó, valóságos kultúrember ez!

Mikor elváltak, még meghívta a Karcsa Ferus hangversenyére : a híres csodagyermek ma este Újvároson játszik (a városháza dísztermében : egy kitűnő író is kijön Pestről! "kultúra füzértánc nélkül" - jegyezte meg a polgármester ), ó, valóságos kultúrember ez!

Partos meg is ígérte, hogy ott lesz, ily ígéretek elvégre úgysem kötelezők.

De amint a hídnál a polgármester még egyszer kifejezve örömét, hogy Újváros intelligenciája ily rokonszenves taggal gyarapodott , vidéki nagyúr módjára beült a négyeshintóba, a kocsis megigazította pokrócát, s Szabó János városházi szolga is elhelyezkedett hátul, megint csak egy gondolata volt: menekülni! egyedül lenni! nyugodtan meggondolni mindent! s el innen! - jaj! itt már villanyos jár: a sziget fölül össze van drótozva a felsővezeték hálóival - amilyet Pesten még csak külső sivárabb részeken láthatott -, s ami Újváros főbb utcáit végigvonta; jaj! itt már kezdődik ama külvárosi sivárság!

A sors fonta hálóba ezt az örömtelen várost...

Visz Pestig ez a villamos?

- Köszönöm a szíves...

- Hát nem maradsz kinn a hangversenyre?

- Sajnos, nem lehet, dolgom van...

- De hát a telep helyét csak megnézzük; hisz kölyökidő van: vacsorára beérsz.

- Bocsáss meg, kérlek; köszönöm a szívességedet, nemsokára becsukják az üzleteket, majd holnap...

- Bevásárlásokat akarsz tenni?

- Nem; azazhogy... tudod, ha az ember költözködik... holnap vasárnap; át akarom húzatni a bútorokat, kárpitost keresek, egyenesen hozzá küldenem ... hogy mire átköltözünk, kész legyen...

- No hallod! ha itt fogsz lakni! csak nem akarod Pestre küldeni a bútorokat ? pesti kárpitoshoz? itt sokkal olcsóbb is...

Újváros főfészke az ily iparosoknak...

Ismerek egy nagyon derék kárpitost... és tudod, keresztény ... egy fiatal kollégámnak az apja...

Csak nem dobsz ki pénzt a drága pesti iparosra... s még hozzá külön kell fizetni a szállítást Pestről...

A szegény járásbíró kényszerült belátni, hogy régi konskolárisának igaza van , és - mivel csak ürügy volt neki az egész -, mint a tettenkapott, nem tudván felelni, néma megadással követte a tanítót vissza a Hunyady úton az Ampenszán kárpitos felé.

Az izzadság csípte hóna alatt, keze idegesen forgatta a bőrtáskát.

Már bábbá vált, védtelen engedte lelkére zúdulni az újvárosi hangok, színek bolond zuhatagát.

Csak néha jajdult föl belsejében : s szinte babonásan rezzent át, hogy egy nyolcszögletes szürke bádogbódén , fehér meszelt alapon pisze mázolt halálfejet pillantott meg, két keresztbe tett csonttal.

Alatta óvó betűket olvasott: Kinyitni életveszélyes; s azontúl lépten-nyomon újra észrevette a fenyegető bódét a pisze halálfejjel .

És az embercsontvázakra gondolt, melyeket nemrég találtak a csatornázás alkalmával, közel a föld színéhez.

De nemsokára még gyászosabb irányt vett tűnődése.

A bútorok áthúzását még tulajdonképpen nagyon meg kellett volna gondolni: rengeteg nagy kiadás lesz ez, és Partos most ijedve s rossz lelkiismerettel találgatta, mit szól majd hozzá a felesége.

Az okos, kissé rideg asszony egyéb híján szinte lázas szenvedélyig vitte a spórolást, s férjének egyetlen önálló kiadását sem hagyta erős kritika nélkül, még ha maga is magában hasznosnak és szükségesnek ismerte is el.

Ez pedig - amibe ő most ügyetlenségében meggondolás nélkül így beugrott - alapjában mégis luxusköltség; igaz, hogy neki régi vágya volt, de... végre a bútorok még megtették volna egy darabig a régi huzattal...

- Jankának sohasem volt érzéke a dolgok szépsége iránt - gondolta magában Partos.

- Ha úgyis hurcolkodunk, kölcsönt is veszünk fel; miért ne essünk túl mindjárt ezen is?

Kijut belőle, és egy füst alatt megy.

Majd meglátom az árát, ha nagyon sok lesz, nem muszáj belemenni.

Elvégre érdeklődni csak szabad...

Az nem kötelez semmire...

Még egész világos volt: de már a légben fakadoztak a kis izzólámpák, s távolabb, a városház felé, egy éles, törött üvegű ívlámpa is szembevakított.

- Látod, ezzel is jócskán zsebelt a polgármester - fecsegett Kovács Endre.

- A villanyvilágítással.

Meg hagyta magát vesztegetni a társaságtól.

A társaság ma is négyszázezer koronával adós a városnak: senkinek sincs eszében követelni.

Ha megvolna még a lapom...

Mert tudod, nekem lapom is volt...

Milyen hatást tett rád a polgármester?

- Én... én nem tudom... kedves embernek látszik...

- Ó... nagyon kedves... ezzel tud mindenkit elkábítani.

Meglátod, milyen karriert csinál még ez az ember... főispán lesz... kivált, ha ma a kormányra szavazott...

No de akkor lesz itt egy kis kellemetlensége...

Tudod, az újvárosi polgárság mind függetlenségi.

Lelkes függetlenségi egytől egyig .

Még Hersei is csak függetlenségi programmal mert itt fellépni képviselőnek... az öreg Hirschfeld fia... pedig az apja ugyancsak erős oszlopa a kormánynak...

No, kíváncsi vagyok a Madár János szavazatára... ez az ember nagy diplomata.

Az gyanús, hogy a Kerbolt nem volt vele... te nem ismered Kerboltot, az elnöki tanácsost: ez is egy olyan állás, tudod, amit a polgármester kreált a bizalmasának...

Tudod, itt minden panama.

Ez a Kerbolt mindig vele szokott járni... elválhatatlanok... de Kerbolt lelkes ellenzéki... s most nem jelent meg...

Tudod, itt minden politika...

- Az is egy panamaember, az a Kerbolt?

- Dehogy, ellenkezőleg, egy puritán, igazi típusa a megalkuvás nélküli függetlenséginek, a becsületes, vasöklű tisztviselőnek, Kerbolt előtt kalapot emelhetsz, barátom!

Persze, azt kérded, hogy lehet akkor a Madár János bizalmasa? de hát Újvárosban minden lehetséges.

Tudd meg, hogy Kerbolt volt itt a bíró, mikor még nem volt "rendezett tanács ", mígnem a Hirschfeld-klikk megbuktatta.

Itt semmire sem mégy becsületességgel.

Meg kell adni, gavallér cselekedet volt Madár Jánostól, hogy maga mellé vette , állást kreált a bukott embernek, de ha azt hiszi, hogy most már minden politikai eltévelyedését az ő szeplőtelen hírnevével fedezheti...

Erre jer , barátom!

Nagy, rút udvarba fordultak be: szurtos kislány zöld pléhkocsiban tologatott egy ordító csecsemőt, s a melléképület mellett piszkos deszkán hevert a fabakon, ég tudja, mióta, egy horpadt, poros, szomorú pincskalap.

Hátul, a félszerben, régi, meztelen és nyúzott kanapék gyászos kacérsággal mutogatták belső darócukat, s némelyiknek fölmetszett hasábul törött rugók és szakállas kócok lógva meredeztek.

- Itthon van a papa, Treszka lányom? - kérdezte nagy hangon a tanító.

- Mondd, fiam, hogy kuncsaftot hoztam - tette hozzá.

- Kuncsaftot hoztam , Ampenszán bácsi! - kiáltotta.

- Úgy ám!

Nem felejtjük az öreg Ampenszánt, ha díszítőmunka kell a barátainknak!

- Isten hozta az urakat - tipegett elő a sovány Ampenszán, kissé bizalmatlanul.

- Tessék beljebb fáradni.

Mivel szolgálhat csekély személyiségem?

- Most beszéltem a polgármesterrel, Ampenszán bácsi - újságolta a tanító , mialatt Partos iparkodott a szűk ablak közelébe jutni, melynek legalább egy külön kis táblája nyitva volt; mert a szobában az avult ruhaneműek, zsúfolt mesteremberlakások tompa illata fojtott; nem sok örömet lelt ott sem, nagy szekerek zörögtek az utcán, az ablakdeszka egy szinten volt a kocsiúttal, a járdát köztük egy kikövezett mélyedés képezte, hol emberemlékezettől mindenféle szemét rakásra gyűlt.

- Hallja, Ampenszán bácsi!

Most beszéltem a polgármesterrel.

Tudja már, hogyan szavazott?

Tessék?

Én sem tudom, de kutya van a kertben, én azt mondom, valami nem tetszik nekem...

Tudja, a szigeten voltunk - folytatta büszkén -, megtekintettük a vízműveket, a polgármesterrel... és nem jött vele Kerbolt: ez jelent valamit! nono , feltétlenül jelent valamit.. az egy karakteres ember...

- A nagyságos polgármester úr nem fog az ellenzék ellen szavazni - mondta Ampenszán -, mert ez, kérem alássan, hogy így fejezzem ki véleményemet, nem is lenne előnyös rá nézve, ha szabad így mondanom.

- Ugyan, ugyan, édes Ampenszán bácsi!

Mit tehetnénk mi, szegény független polgárok?

Főispán lesz, majd meglátja, főispán lesz!

Ránk se fog nézni többet!

- Meglátjuk, meglátjuk - felelt a kárpitos.

- Ampenszán bácsi tudja, amit tud, kérem.

Nemcsak a polgármesterségről van itt szó, tisztelt urak, olyan igaz, ahogy Istent hiszem.

A járásbíró az angyalos szenteltvíztartóra nézett, a szentelt barkára az ajtó mellett, a hímzett háziáldásra és egy nagy Krisztusra az ágy fölött , töviskoszorús, lángoló piros szíve kívülről volt ráfestve ruhájára.

Két festett kezet is látott a falon, egymást fogták erősen és alattuk furcsa verset olvasott: Barátságunk köteléke - Legyen tartós és erős - Sírig tartó kivitelben - Legyen mindenikünk.

- Künn egy gyár tutult, munkáscsapatok , apró, fekete táskákkal, lepték el az utcát.

- De ne vessék meg szerény helyiségemet, tisztelt urak - törölgette közben a székeket Ampenszán.

- És ha szabadna kérdenem, mi járatban vannak a tisztelt urak?

- Bútoráthúzás, Ampenszán bácsi, egy egész bútorzat áthúzása - recsegett a tanító.

- Ne mondja, hogy nem vagyok jó ember: jó kuncsaftot hoztam!

Itt nem kell féltenie a pénzét: királyi járásbíró a barátom: érti? biztos fizető...

- Á, nagyon örvendek, van szerencsém.

Ampenszán kárpitos vagyok - adta meg a módját egyszerre Ampenszán bácsi -, azazhogy tette hozzá zavartan a tanítóra sandítva - Ampenszán temetőigazgató... tegnap óta, kérem... mert kérem , hiába, vén csont... tetszik tudni, rosszul is ment az üzlet... fölhagyok már, kérem alássan, az iparral, és a nyugodalmasabb hivatalnoki pályát választottam... holnap ki is hurcolkodunk a temetőbe...

Treszka te, mit bőgeted már azt a porontyot?

- Nem kell ezt bőgetni, bőg ez magátul is - dörcögött vissza Treszka az udvarról, és Ampenszán bácsi háborítatlanul folytatta:

- Tetszik tudni, mondom a polgármester úrnak: "Nagyságos polgármester úr - mondom, mert tetszik tudni régen ismer engem -, egy kis hivatal szükségeltetnék" - mondom, mert tetszik tudni nem olyan egyszerű mesterség az a kárpitosság, mint ahogy mondják, hogy: "Kárpitos!

Mi az, kárpitos? az semmi! azt a gyerek is tudja !" - nem úgy van az kérem! mert ízlés kell ahhoz! már csak az anyag megválasztása is, kérem - nem tudja azt akárki! ha nem is olyan mutatós munka, kérem, mint aki a gyalut vonja egész nap, vagy a vasesztergát aki forgatja: tessék elhinni, azért munka is kell ahhoz, mert ott van, kérem, mindjárt a különböző szövetek vágása, a szabás, kérem, ott van a szögek elhelyezése, kérem, a matracok tapecírozása: hát mondom, kérem : " Nagyságos polgármester úr, az én vén csontjaim ezt nem bírják tovább , nagyságos úr: aztán tetszik tudni, élni is kell valamiből, az üzlet mindig rosszabb, a segédek, kérem, egyre csalják-lopják az embert - a mai világban kérem, mind olyan fölvilágosodott: hát mondom, kérem -, nagyságos úr ... "

" Ampenszán barátom - mondja a polgármester, mert így szólít kérem -, Ampenszán barátom, legyen nyugodt, gondoskodni fogok az ügyéről: maga ezt meg is várhatja tőlem" - mert igaz is, kérem, mert mi, független iparosok , tettük őt polgármesterré, kérem, vagyis abban az időben még bíróvá, kérem , és tisztán hazafias kötelességérzetből, tetszik tudni, és nem mondhatom , hogy áldozatok nélkül, kérem alássan: mert szegény iparosnak az ideje nem potya...

- Úgy ám, Ampenszán bácsi, megvárhatja, meg bizony - kapott mohón beszédébe a tanító -, ki spriccerezett annyit a hazáért, mint Ampenszán bácsi? ki szónokolt egész estéket a Vnukban?

Azt sínyli a mestersége is, elhiheti nekem, nem törődött vele eléggé, gyónja meg, úgy, ahogy van...

- Hát bizony mi tagadás benne, az alkotmányos költségek szép pénzt megettek bizony: mert tetszik tudni, az ember tartozik a társadalomnak, és a kötelességérzet megnyugtató tudata élteti a honfiszíveket, kérem: mert , kérem, az ember előbb polgár és azután, kérem, kárpitos, mondjuk kérem: vagy járásbíró - no nem igaz, kérem? ha szabadna így kifejeznem véleményemet , kérem...

A szegény járásbíró ezalatt tűkön ült.

A szoba fojtott levegője, az Ampenszán végérhetetlen fecsegése, mely mint valami monoton mintás durva gyári szövet tompán kárpitozta a kétes csöndöt, a fülébe ragadt város zaja s mind az átgázolt, sok tarka sivárság, a kényszerült ragadtatás tehetetlen érzete, s tervei, az előtte álló változások, s merész beugrásainak ijedt tudata : mindez valami rezignált kábasággá olvadt benne össze... szeretett volna éket verni a beszélgetésbe... hisz ha Ampenszán most temetőigazgató... ki tudja ? halvány remény pislogott fel benne... talán el se vállalja a munkát... de nem tudott kérdezni... de nem tudta siettetni a dolgot... mélán ült megint az idegen környezetben, nézte a csodálatos, valóban kárpitos lakásába illő függönyt a vakajtó előtt, s az asztal tetején keresztbe fektetett nyers kanapévázat, melyen az ár és kis kalapács hevert a szögecsskatulyával, ki tudja, mikor abbahagyott munka emlékei...

Az utcáról különös, rohadt esti szag ülepedett.

Egy autó, már égő szemekkel, pöfögött el, mint egy jelenés .

S benn az a két kellemetlen ember szinte elfeledkezve róla keseredetten hápogott tovább, s szidta a polgármestert.

- Hát iszen, kérem, ha elhanyagoltam a mesterségemet, az is tetszik tudni , ővégette esett, és ha juttat nekem valamicskét, az csak jogos fizetség; no nem igaz, kérem? hogy tetszik ...? richtig... renumeráció...

- Legyen nyugodt, Ampenszán bácsi! ha magát jutalmazza, Ampenszán bácsi , mindenki csak örülhet, hogy egy derék iparost ér a kitüntetés... nem úgy , mint az a sok ingyenélő a városházán...

- Mert igaz is, kérem: én nem hagyom magam megvesztegetni: Ampenszán nem hagyja magát megvesztegetni! a független polgárság, kérem, nem hagyja magát megvesztegetni! azért mondtam, kérem, az imént is: ha a nagyságos polgármester úr, kérem, bátorkodik, kérem, ha szabad így kifejezni véleményemet, az ellenzék ellen szavazni, kérem, a hazafias kötelességérzet tudata...

- Arany szavak, Ampenszán bácsi, arany szavak: de hiába, nem árt annak semmi : édes Ampenszán bácsi: nincs igazság a földön, én mondom magának! látja , vegyük csak az én esetemet: milyen rég kiszemelt igazgató voltam, ugye, maga tudja? és közbejön ez az ember, és kineveznek igazgatónak egy kicsodát? egy senkit! aki csak fél éve van itt a városban...

- Én csak egyszerű iparos vagyok, kérem... azazhogy... egyszerű temetőigazgató... tessék csak elhinni...

Ampenszán bácsi tudja, amit tud...

- Ugyan már, Ampenszán bácsi!

Nem árt annak semmi!

Főispán lesz, meglátja , főispán lesz...

A szoba nagyon sötétedett, egy utcai izzólámpa, hosszú póznájáról, éppen besütött az ablakon, ott künn recsegő talyiga ment, az udvaron bőgött a gyerek, a konyhában a búcsúzó kárpitossegéd szedte össze cókmókját, s kuplét énekelt hozzá, míg Ampenszánné asszonyság szigorú szemekkel őrködött rajta , hogy mit tesz a ládába, a nyúzott kanapéváz rejtelmes kínpadnak látszott a sötétben.

A járásbíró, bot, kalap a kezében, állva, türelmetlenül, hallgatta a beszélgetést.

- Hát maga még életében a temetőbe költözik, Ampenszán bácsi? - tréfált a tanító.

- Miért ne, kérem szépen?

Jó csöndes hely az.

Az egyetlen csöndes hely ebben a városban.

Babits Mihály

Kártyavár

5. §. A BÍRÓ A KÁRPITOSHOZ KERÜL, ÉS: A KÁRPITOS EMLÉKEIBŐL

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Babits Mihály

Kártyavár

5. §. A BÍRÓ A KÁRPITOSHOZ KERÜL, ÉS: A KÁRPITOS EMLÉKEIBŐL