Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Fel Pestre!
- Tudna értem nagyot tenni? kitenni életét a veszélynek, feláldozni miattam mindent? szenvedni, kinlódni, meghalni tudna értem ?
- Mindent !...
A fiatal pár egyedül ült a kupéban.
Még kora reggel volt s a lámpás is égett felettük.
Mintha estve volna, pedig az izzadó ablakon át be-be tüz a felkelő téli nap .
- Nyissa ki az ablakot! - szólal meg az asszonyka .
Üde levegő tolul be .
- Ugy látszik, ma egészen tavaszi idő lesz.
Tavaszodik...
Felettébb jól esik azt nekem tudnom, Coriolán, hogy ön mindent képes értem tenni.
Jól esik tudnom, hogy van egy emberem .
- Egy önfeláldozó férje !
- Igaz, ön férj em is; ma reggeltől fogva ...
Az uj menyecske összehuzta magán bundáját s gondolkodni kezdett .
Hangos gondolatait - minden gêne nélkül - férjéhez intézte :
- Az egész nagyon furcsa! - ön az én férjem.
S nem hivnak többé Vass Tärrinek.
Atyimovics Coriolánné a nevem.
Ma reggel óta ön az én uram, megesküdtem, hogy szeretem önt , hogy hű leszek önhöz ...!
Coriolán, nincs önnek nevetni való kedve !
A férj mosolyra erőltette magát.
Az asszonyka pedig teljes szivből nevetni kezdett .
- Nagyszerü... nagyszerü! - ismétlé hahotázás közben .
- Nagyszerü! - viszhangozá Atyimovics s a kacagó asszony kezeit csókolta .
- De ha meggondolom - folytatá megváltozott hangon Tärri - ha meggondolom: az egész olyan nekem, mintha egy regényben olvastam volna.
Mintha nem én volnék az, ki férjhez ment önhöz.
Hanem valami könyvben ...
- Én is mintha álmodnám!
S mintha ez álomból föl kéne ébrednem !
Félek: nagyon boldog vagyok! - szólt Coriolán egészen elérzékenyülten .
Tärri engedte kezét csókoltatni, sőt örült is neki.
Még minden idegesség nélkül élvezte a nők legkiválóbb gyönyörét -: élvezte, hogy imádják .
- Hát boldog ön? kérdé mosolyogva és kacérul Coriolán ajkához nyomta kezét .
- Hisz ön az enyém... suttogá Atyimovics .
Tärri ijedt mozdulatot tőn; kivonta kezét Coriolán kezéből .
- Hogy érti ...?
Mit akar?
Igaz, neje vagyok! - hebegé elfogultan s egészen betemetkezett bundájába, ugy, hogy csak orrocskája, szürke szemei és érc simaságu homloka látszott ki .
- Fázik? kérdé Aty imovics, mig az ő fogai vacogtak a belső láztól, mely a magányos kupéban az első perctől elfogta .
- Fázom! suttogá Tärri.
Beszéljen valamit, még elalszom.
- Igaz, hogy eladták a ballai házukat és az egész családja feljön utána Pestre s ott fognak ők is lak ni ?
- Igen eladták; kétszáz forintért.
Még e héten valamennyien feljönnek.
De én előbb állomást keresek ...
- Állomást?
Minek ?
- Ballán - hiszen tudja - az elnök felfüggesztett.
Nem tétethettem át magamat hivatalnoknak Pestre.
Ujat kell keresni, Kohn azt mondja: kapok, amennyi kell; ajánló levelet is adott ...
- Menjen a minisztériumba! - szólt közbe Tärri egész komolysággal .
- Talán oda megyek .
- Vagy ne menjen.
Jöjjön hozzám, legyen az én másod-titkárom .
- Hogy ön tartson el!
Hisz én akarok keresni, küzdeni önért , önnek !
Tärri mosolygott .
- Hisz nekem vagyonom van.
Egész bánya, szórhatom, még sem fogy el .
- Mindegy, de a férjnek kötelessége !
Ez a szó "férj ", ismét jó kedvre hangolta Tärrit .
- Igaz, ö n a ma reggeli esküvő óta férjem!
Egyedül megyek önnel.
Akár egy regényben.
Asszony vagyok .
Coriolánnak két szó volt ajkán, de nem merte, nem tudta kimondani .
Csak imádattal nézett a feszelgő asszonykára .
- Igen, asszony vagyok !
- Még nem! - mondá ki végre, kipersegett ajkakkal Coriolán s ölelésre tárta ki karjait az "asszony " felé .
Tärri ijedve ugrott fel .
- Hagyjon el... hagyjon el ...
Coriolán alázatosan huzódott vissza; Tärri a kupé másik szélébe huzódott .
- Mondtam anyámnak, hogy nem utazom magával.
De igérte, hogy udvarias lesz .
- Bocsásson meg! - hebegé a szegény fiu s letérdelt Tärri elé .
- Keljen fel.
Mit gondolnak, ha jön valaki .
A konduktor lépett be.
Mosolygott és elkérte a jegyeiket, hogy baj ne legyen vele, hogy ne háborgassák őket .
- Az ablakot be lehet függönyözni nagyságáék, Pest még messze van , addig aludni lehet ...
Atyimovics befüggönyözte az ablakokat .
- Ha talán aludni akar ?
- Ki ?
Coriolán hebegett.
Nem tudta, hogy nevezze a feleségét.
Édes angyalának, gyönyörüségének szerette volna szólitani, de utóvégre is csak azt merte neki mondani :
- Ön !
Tärri behunyta szemeit, kezeit kebelére kulcsolta: igyekezett Coriolánnal elhitetni, hogy alszik.
Maga akart maradni gondolataival, melyek sokasága még sohasem bóditotta úgy el, mint most .
" Tehát a fővárosba megyek ! " ebből a gondolatból indult ki s ebből a gondolatból gomolyodott ki a többi .
Sajátságos gondolatok !
Tärri visszaeszmélt a multra, rendre elszámlálta magának, mi történt vele a legutóbbi eseményteljes esztendő alatt.
Megdöbbenve emlékezett vissza nevelő atyja halálára, ismét sajnálkozott magán, midőn az azutáni napok szegényes napjaira gondolt.
Ujra hallotta, amint értesitették, hogy édes apja - kire ma már némi melegséggel gondolt - reá hagyta minden vagyonát.
A szegényes oláh temetés és rothadó élete a temetőnek: miként a tájak kupéja ablakán , - feltüntek és elrohantak.
Atyimoviccsal való első nevezetes beszélgetésének részletei jöttek azután s egy percre visszacsengtek fülébe, sőt a jelenre is emlékeztették, ugy, hogy ösztöns zerüleg nyitotta ki szemeit s Coriolánra nézett; Coriolánra, ki a láztól elnyügözve egyre reá nézett.
Tekintetük egy pillanatra egymásba fogódzott , de Tärri csakhamar lehunyta pilláit és tovább emlékezett .
Atyimoviccsal való eljegyzése, a szóbeszédek, az ik tató vak leánytestvére, ki eljött "megnézni " az ő szerelmes öccsének jegyesét, aztán a suttyomban - kora hajnalban s csak két tanu jelenlétében - megejtett esküvő tarka képei, zavaros hangjai merültek fel emlékezetében .
Végre a mához, a mosthoz jutott és nem a legjobban érezte magát, ha arra gondolt - s ezt a gondolatot lehetetlen volt elkerülnie - hogy férjével együtt utazik ábrándjai Mekkája: a főváros felé .
Atyimovics valóban itt volt s számolni kellett vele.
Szabadulni tőle egyszerüen, szivtelenség volna!
Szegény fiu, talán megőrülne bele.
Neje lenni: nem lehet; hiszen nem szerette, nem szereti, akárhogy is akarná és fázik a gondolattól, hogy igazság szerint most át kellene magát adnia...
Aztán nem barna , nagyon jelentéktelen, még se hasonlit a regény h ősökhöz.
Egy senki, egy semmi!
Egy elcsapott hivatalnok, tehetetlen koldus, kit neki kell majd kitartania !
Coriolán a lecsuszott kendőt feligazitotta Tärri lábaira .
- Ugyan hagyjon békén! - tört ki az ingerülten s mérges tekintetet vetett a szegény fiura .
- Féltem, hogy megfázik! hebegé Coriolán .
- Olyan jól aludtam, hagyjon aludni .
Tärri ujra behunyta szemeit s tovább gondolkodott; - ujra visszatért a kiinduló ponthoz :
" Tehát Pestre mén ! "
Ez a gondolat, melyet sokszor ismételt magában, boldoggá tette.
S eg y időre - félelmét, aggályait, mindent elfeledve - teljes erejével szitta a gondolat mézét .
A gyorsvonat robogott vele az ismeretlen világ felé, nem elég gyorsan robogott.
Tärri ugy érezte, lassan mén.
Repülni!
Repülni szeretett volna.
Milyen lomhaság, talán elfogyott a szén, soha se fogják tán elérni?
Mintha pattant volna valami.
Ó ha most itt rekednének !
Sikoltva, fütyülve egy másik vonat robogott el mellettük.
Tärri felugrott s görcsösen kapaszkodott Coriolán karjába.
- Egy gondolat villant át agyán: meghalni most! összezuzva, az összeü tköző vonat romjai alatt, holtan!
Nem látni vágyai teljesülését még sem !...
Irtózat .
Egy fél másodpercig - amig a vonat elrobogott mellettük - Coriolán egy forró arcot, lázas testet érzett szorosan testéhez simulni; egy szép testet , melyet ketten imádtak e pillanatban: Coriolán, kinek joga volt hozzá Isten és ember előtt és maga az asszony, maga a test: imádó és imádott egy személyben .
A vonat elrobogott végre s Tärri visszanyerte önuralmát :
- Lássa, milyen ideges vagyok!
De hát nem szeretnék meghalni most ...
Még álmos vagyok.
Nem aludtunk az éjszaka.
Jól esik egy kicsit szunyókálni .
Tärri ujra behunyta szemeit s tovább gondolkodott .
Minden gondolatát a fővárosra akarta concentrálni, de nem lehetett , akárhogyan is erőltette meg magát, nem tudta elképzelni Budapestet.
Gyermek korában - valami kis fül-baj miatt - volt egyszer egy napig benne, de az egészből csak a végtelen hosszu utcákra, a temérdek sok népre s egy gesztenyesütő arcára emlékezett .
A gyermek az ő kis lépteihez mér mindent; egy utca széles neki, mert amit az ember egynehány lépéssel átszel: azt ő száz apró lépéssel tipegi által.
- Tärri roppant nagynak képzelte a fővárost .
Palaczky, a "titkár "- kit lakást s berendezést vállalni már előzőleg felküldött a fővárosba - irta neki tegnap Budapestről: "...lakása berendezésén buzgólkodom.
Néha-néha az ablakhoz lépek és kitekintek az utcára.
Mintha mindenféle szinü, tarka hangyák nyüzsögnének a fekete aszfalton, a járó-kelők ugy ellepik a trottoiret ... "
" Mint a szines hangyák!
A járó-kelők tarka hangyákna k látszanak ablakából ... ! "
Tärri nagyon szerette volna már látni e tarka hangyákat.
Belépni közéjük.
Legutóbbi időben rendelt egy ruhát Pestről: crè me-szin loden, csipke betéttel, magas derék, fantaisie tunika ... ebben a ruhában lépni be a hangyák közé, fején "pamela " kalap.
Vagy mégis jobb volna a "Rembrandt ".
( Kalapot mindenki olyat visel, amilyen jól áll neki. )
Milyen nyüzsgés!
Mindenki rá néz.
" Ki ez? ki ez ? " kérdik mindenfelől egymást.
" Valami comtesse ! " mondják itt.
" Irónő ! " tudják ott.
A szalonokban nem beszélnek másról.
Egymásután kapja a meghivásokat.
A főváros szellemi s részben születési aristokratiája tölti meg váci-utcai termeit.
Beszélnek irodalomról , költők verseiket olvassák, szinészek szavalnak, operaénekes áriázik, zeneszerző zongoráz, ő m eg - udvarlók seregétől körülrajongva: szellemi fényét mint a padmalyról lefüggő százágu luszter, szétárasztja az egész teremben ...
A vonat megállt.
A gép füttyentése, az állomás zaja megzavarta Tärrit :
- Soká áll itt a vonat ?
- Nem, hanem Szolnokon majd e gy félóráig - felelé Atyimovics buzgó bőbeszéddel, örülvén, hogy valahára szólnak hozzá .
Tärri ásitott .
- Ez rettentő!
Hát sohse jutunk Pestre ?
- Nyolcadfél órakor estve megérkezünk .
- Otthon azt mondták, hogy hamarább .
- Néha öt perccel előbb érkezik meg .
- Hány óra lehet most ?
- Déli egy.
Talán itt ebédelhetnénk .
Tärri undorral biggyeszté fel ajkait :
- Nem eszem.
Majd Pesten.
Palaczky a Vadászkürtben rendelt vacsorát .
Öt teriték: három iró, én és Palaczky.
- Maga hová száll ?
Coriolán e percben kezdett sajátságos helyzetének öntudatára jutni .
Megházasodott és nincs felesége.
Megdöbbent.
Hát igaz volna a szóbeszéd, hogy Tärri csak azért ment hozzá nőül, hogy megkaphassa örökségét.
Szerelemtől elhomályositott gondolkodásával is meglátott egy-két okot, körülményt, mely e vélemény mellett vallott.
De már a másik pillanatban homályba boritá ez okok- és körülményeket a lány iránti vak imádata, önön hiusága és jó szive.
" Nem, nem lehet, hogy ő ilyen aljas legyen ! "
Aztán Palaczky - legbensőbb embere Tärrinek - mért mondogatta volna neki az esküvő előtt egyre :
- Barátom, az a lány szeret téged ...!
Mi az ördögöt csináltál véle , bolondul utánad.
Barátom Coriolán: irigyellek, kutyaházi !
Eh, nem olyan közönséges lány, mint a többi, megvannak a maga uri szokásai, de utóvégre is szeret engem és enyém lesz! - vigasztalá magát Atyimovics s e gondolattól bátorságra kapva, ujra Tärri keze után nyult :
- Tärri ...! - suttogá oly an hangon, mint ahogy fészekrakás előtt búg a vadgalamb.
Egy okos asszonynak szivéig hatolt volna ez esdeklő hang: "Don Quixote " kisasszonyt azonban undorral tölté el :
- Eressze el a kezemet a nedves kezével; bocsássa el, mert ...
- Haragszik ?
- Haragszom ; mit akar tőlem?
Nem elég, hogy neje lettem !
- Igaz, bocsásson meg.
De lássa, én ugy, olyan nagyon szeretem ... szivem imádattal van tele... a lábait szeretném összecsókolni !
Tärri vont egyet szép széles vállán .
- Tehát fél nyolckor érkezünk meg.
Csodálom, hogy Palaczky ur nem sürgönyzött.
Biztosan várni fog a pályaudvarban.
- Fel van magánál irva lakásom cime ?
- Tudom: Váci-utca 11 .
- Kiváncsi vagyok rája.
Öt szoba, talán kevés is lesz?
Egy szalon , egy budoir, egy ebédlő, egy mama szobája, az én dolgozó szo bám ...
Micsoda tervei vannak magának Coriolán?
Maga sohasem beszél terveiről, talán nincsenek is.
Lássa, a férfinak csak akarnia kell s nagy emberré válhat.
Legyen nagy ember ...
- Megpróbálom - önért !
- Értem.
Én utálom a közönséges embereket.
Emelkedjék ki a porból , teremtsen magának nevet, nem nehéz az.
Nem próbált még soha verset irni ?
- Fájdalom, én nem tanultam a verstant.
A negyedik gymnasiumból maradtam ki.
Ha a verstant tudnám ...
- Nem nehéz az, tanulja meg !
Elhomályositott kupéban, kettecskén, egyedül , az esküvő után, nászutazás alkalmával: a prosodiából magyarázgatott férjének az asszony :
- Jambus: rövid hosszu; trocheus - máskép: lejti -: hosszu rövid ; dactylus ...
Coriolán jámborul hallgatott s nem sokat értett az egészből .
- Az egész nagyon könnyü: tanulja meg.
Különben lehet, hogy ön inkább politikai szónoknak született .
A kicsapott kishivatalnok elismerte, hogy csakugyan :
- Néha érzem, a szivem lelkesedéssel van tele.
Zászlószentelések alkalmával...
Szabadság, egyenlőség, testvériség !...
A nászutazókkal tovább indult a vonat .
- Végre ...!
Hány óra ?
- Egy negyed egy .
- Nem késik az órája ?
- Nem.
Az idő roppant gyorsan halad .
- Mászik inkább!
- Vajjon Palaczky egyedül vár -e rám?
Talán valami meglepetést rendez...
Lássa, Coriolán, ebből a Palaczkyból lesz valami.
Okosan tette, hogy lemondott állásáról azon az utálatos Ballán .
- Az mondják, a nagysád titkára s vagyoni igazgatója lett ?
- Választhattam volna -e különb embert ?
- Nem .
- És csak kétezeret fizetek neki évenként.
Ezt is erőszakkal kellett rákötnöm : ingyen akart szolgálni.
Önzetlen ember .
- Tudományos férfiu .
- Egyik lapomat ő fogja szerkeszteni .
- Milyent ?
- Azt még nem tudom...
De terveim már is vannak.
Uj eszméket akarok hirdetni.
Boldogságot árasztani szét, amerre csak járok, hogy megemlegessék a nevemet !
- Én is sajnálom a szegényeket .
- Azokat a nyomorultakat fogom felkeresni, kiket mardos a vad végzet .
- A vad végzet... szép lesz ... !
- Szürke utazó-ruhában, egyszerüen, a szoknyán sima volantok; vagy egy sor plissée .
- Leeresztett hajjal ...
- Nem, férfi-kalapban.
Nem tudom, ne vágassam -e rövidre a hajamat ?
- Ne, ne! - szólt esdekl őleg Coriolán .
- De egy kissé közönséges .
- Elragadó... mint a napsugár a tavaszon .
- Gondolja ?
Tärri len-szürke, fényes, szép haja kontyra volt feltüzve, kalapja alá.
Fogta és kiszedve a hajtűket, levette kalapját s leeresztette sürü és hosszu fürteit pré mes bundája, válla fölé .
Coriolán tágra nyitotta szemeit :
- Milyen illatos, milyen ragyogó, oh mi szép !
- Gondolja ?
- Ha volna egy világom, odaadnám egyszerü érintéseért .
- Jöjjön ide, megengedem, hogy ajkához értesse, - vigyázzon .
Hosszu, forró csókot nyomott Coriolán az illatos fürtö kre s az érzéketlen, hideg szőrszálakból szerelmi kéjt, mámort szivott .
- Milyen gyönyör!
Még egyszer ... !
Még egyszer, még kétszer, még százszor.
Coriolán mámorában elfelejtkezett a köteles tiszteletről, amellyel neje iránt tartozik és heves csókok záporával boritá el a hullámos hajat; fent, alant s a tarkónál az aranyos pihéket, melyek megcsiklandozák ajkát , szemeit .
Csakugyan őrültté lett: alig tudva lélekzeni, tüzvörös s forró arcát Tärri hideg fejéhez nyomta; Tärri arcába kapott :
- Takarodjék, - kicsikarom a szemét .
S tényleg a férj arcába vájta körmeit; ugy, hogy a vér megindult ujjának nyoma alatt .
Coriolán nem érzett, nem látott többé semmit: magához ölelve a lányt , hosszu és kéjes csókokat nyomott szemére, ajkára, nyakára.
Vérző arca bepirositá a l ány arcát, forró szája véresre szivta ajkait .
Tärri elkeseredett dühvel védte magát :
- Őrült, nyomorult ... !
Coriolán mitsem hallott, csak vérének zúgását.
Csókjai már tiltott helyekre tévedtek, midőn a nő minden erejét összeszedve, hangos sikollyal bontako zott ki karjából :
- Segitség!
Segitség! - kiáltá bevérzett arccal, szétkuszált hajjal , összegyürt ruhában az ablakhoz futott .
Midőn a vonatvezető megjelent, Atyimovics már magához tért .
Kifáradva, összetörődve, mint egy megvert kutya, lesütött szemmel, bűn bánó, halovány arcával ott kuporgott a sarokban.
Tärri gyülöletes szemeket vetve felé, oda mutatott rája :
- Vonatvezető, ezt az urat ...
A vonatvezető a Tärri bevérzett arcára tekintve, mindent megértett ; odalépett a szegény fiuhoz :
- Uram, igazolja magát .
Coriolán zsebében motoszkált, mig végre megtalálta a házasságról szóló bizonylatot :
- Atyimovics Coriolán ... !
- Az én nevem Vass Tärri! - mondá "Don Quixote " kisasszony izgatottan .
A vonatvezető az esketési bizonylat olvasásába merült; ott látta , hogy: Aty imovics Coriolán házasságra lépett Vass Tärrivel .
- Tehát férj és feleség ?
Tärri nem felelt.
Coriolán fejével igent bólintott .
A vonatvezető mosolyogva köszönt :
- Bocsánatot kérek! - s mély hajlongások között hagyta el a kupét .
Amint távozott, Tärri heves zokogásban tört ki.
" Mit tett ! "- gondolá magában, - " egy brutális férfira bizta magát ! "
Utálattal s félelemmel vonta magát meg egy sarokban.
Pedig többé nem volt mitől félni .
Coriolán bűne-bánva, megszégyenülten, kimondhatatlanul alázatosan vetett reá egy-egy lopott, esdeklő tekintetet.
Ugy szeretett volna bocsánatot kérni, leborulni lábaihoz s könyörögni, hogy tapossa el, mint egy férget.
De vakkantani se mert .
S a nászutasokkal robogott a vonat a főváros felé.
A kerekek kattogása, az egyhangu dübörgés Coriolánnak szomoru nótát juttatott eszébe.
Tärrit meg elálmosította az egyhangu zaj s bár teljes erejéből protestált ellene : elszenderedett .
Mikor felébredt, már estve volt.
Odaszaladt az ablakhoz s kitekintett .
Sajátságos világosságtól kápráztak meg szemei .
- Pest!
Pest! - kiáltá izgatottan s szive oly hangosan kezdett dobogni, hogy ösztönszerüleg keblére nyomta kezét .
A sajátságos fény mind közelebb-közelebb látszott.
Majd lassanként a téli ködben s a villamos fény tündéries világitásában uszva, kibontakozott a központi pályaudvar házai és palotáival egyetemben.
Magából a városból azonban nem látszott még semmi, de ereinek lüktetése már hallható volt: a lázas, hangos zsongás .
- Milyen gyönyörü ...! - suttogá, mig téli légáramlat fu jta szembe égő arcát .
A téli köd titkos félhomályában csakugyan nagyon gyönyörünek látszott minden.
A főváros is mindjobban közeledett, a fák s a lapos tájak egyre elmaradtak s égbe nyuló kémények füstölögtek fantasztikusan.
A sötét láthatáron még sötétebb massákkal ház-óriások tünnek fel, ezer égő szemmel, - kivilágitott ablakaikkal a gyárak .
A vonat hatványozott sebességgel rohan előre.
Mintha maga a vén lokomotiv is a fővárosba vágynék, tüszkölve, fujva, fütyülve siet.
Lázas izgalom fog el mindent: a sinek mentén mindig siető vasutasok tesznek-vesznek, rekedt hangjuk és szines lámpáikkal ismeretlen dolgokat jelezve egymásnak.
A villamos csengetyü is megszólal, éles hangja olyan izgatott, mint a hirtelen örömé.
S a város érverése a zsongásból siketitő zajra válik, miként ha ünnepet ülnének benne, avagy utcai harc dulna egész területén .
Tärri elkábulva néz előre.
Itthon vannak.
A pályaudvar csengetyüje megkondul, a szabad ég eltünik a vonat megett: az üvegcsarnokba érnek s a gép egy végsőt füttyentve, kén yeskedve riszálja magát egy pillanatig s megáll .
- Az ajtót... nyissa ki! - szól oda elfogult hangon Tärri Atyimovicsnak .
Leugrik az aszfaltra.
Széditő fejjel néz szét az óriási csarnokban s káprázó szeme végig siklik a tömegen.
Elegáns fővárosi alakok lep ik el a perront.
A szolgák kiabálása, a hordárok ajánlkozása közben csókok csattannak el.
Ott egy zsebtolvajt csipnek nyakon, itt anya ölelkezik rég nem látott fiával.
Szerelmes párok karonfogvást s munkások csoportosan, kiabálva , káromkodva; a csapszék nyelve és választékos konversatió vegyül egybe, vásári zsivajba .
- Kezét csókolom, kezét csókolom! hallszik Tärri felé egy ismerős hang.
S alig veszi észre, Palaczky áll előtte, mélyen meghajolva, kézcsókra csucsoritva száját .
Tärri szólni sem tud.
Palaczky karonfogja az elkábultat.
A férj pedig kullog utánuk ...
- Ön is itt Coriolán?
Hogy leszünk a pakkokkal?
Ő nagysága is megérkezik holnap ?
- Igen.
Ő hozza a holmit ...
Végre kilépnek az utcára .
- Fiakker! - kiabálja Palaczky .
A kocsi előáll; helyet foglalnak benne s Coriolán is beül szerényen a kis ülésre .
- Váci-utca!! - kiabálja Palaczky .
A kerepesi-uton robognak előre, nyitott hintóban.
A titkár tele van szóval, de az urnő képtelen megérteni.
A város, melyet óriásinak, titokzatosnak s kitanulhatatlannak lát az est ködében: megfekszi egész lelkét .
A kerepesi-utat járó-k elők özöne árasztja el.
Fél nyolcra s ilyenkor az utcai élet tetőpontján van a fővárosban.
A vasutról jönnek, a vasuthoz mennek, lóvasutak dübörögnek, equipageok robognak, csörtetnek az omnibuszok, előre, össze-vissza.
S most kezdődik az esteli kereskedé s , mely sokkal érdekesebb, mint a nappali...
Az élvező fővárost tünteti elő ez az ut.
Az élvező fővárost s az Uj Magyarországot; - patriarchális földszintes csárda mellett pálinkából épitett paloták tükör-üveges "likőr raktáraiban " ott szorong a mob s vére s verejtéke - veres krajcárjaiért - feledést, bénulást, nyomort , vadságot s delirium tremenst vásárol magának.
- Modern szinházak, a kéj ujmódi leányai s a rozzant régi Rókus, a szegények s a szerencsétlenek roskatag hotelje szépen megfér egymás mellett.
S szüz Mária, Jézusnak szent anyja az ut közepén magas oszlopán nyugodtan áll napról-napra, estvéről-estvére.
- Kőből van .
A kerepesi-ut gázszalagja végén egyet türemlik s összeolvad a hatvani-utca sürü lámpasorával.
A főváros legvidámabb, legmagyarabb, leg tarkább része ez.
Olyan vidám, olyan tarka s olyan magyar, mint ez az egész ország ...
Tärri ilyennek képzelte a fővárost.
Álmodni sem álmodhatott szebbet , titokzatosabbat.
Csak a sok szép nő, a számtalan karonfogvást haladó szerelmes pár aggasztotta egy kissé.
Kényelmetlen érzés fogta el annak tudatában, hogy nem csak maga van...
" Don Quixote " kisasszonynak fájt az a gondolat, hogy ez a város nem tudja, hogy egyik utcáján most robog be - Ő!
Jól esett volna neki, ha a járó-kelők megállnak az utcán s feléje néznek.
Ah, de annyi fiakker robogott előre ugyanazon időben .
Tärri tisztában volt e pillanatban életcéljával: ur lenni e titokzatos óriás fölött.
Meg akarta ismerni s lábainál látni az egészet, ünnepileg öltözött cylinderes, halványarcu, puderozott állu , fekete barkós fiatalai s elegáns hölgyvilágával egyetemben.
S szorosan mellette, a fényes, feszesen ülő ex-adótiszt is kitüzte életcélját : karjaiba keriteni e kivánatos leányt, - e fantaszta gyereket .
Hiába próbált mindent a fővárosban.
Itt, hol annyira uralkodik a vér s joga mindennél előbbre való, legyőzi - de mennyiszer! - a házassági hűséget, s kipörköli - ó de hányszor! - a szűzi szemérmet; itt, hol a nyomoruság a legnagyobb keritő s tucatszámra árulják a szerelmet: Palaczky az ölelő karok százai közö tt se talált enyhülést.
Vágya ragaszkodott ez egyhez s ő ragaszkodott vágyaihoz .
Atyimovics kinos tompultságban ült helyén .
A fiakker végig robogott a Váci-utcán s megállt.
Palaczky kisegité Tärrit.
Coriolán is kiszállott.
A házmester levett kalappal ott állott az ajtóban .
A kapuban Palaczky karon fogta Coriolánt s nagy jó akarattal sugá , tanácsot adott neki :
- Légy kimélettel iránta ma még.
Hiszen te tudod, amit tudsz ...
Szeszélyes, de van rá joga; de majd megpuhul a menyecske!
Szállj valami barátodhoz ...
- Értem! - szólt Coriolán s köszönt :
- Holnap teszem tiszteletem ...! - hebegé .
- Délben! - válaszolá a feleség s Palaczky karján bement a házba .
Coriolán merően állott az utcán s egy darabig felesége után nézett .
Aztán gépszerüen fel és alá járkált.
Nem tudta hova menjen, mit csináljon.
Idegen emberek ezrei között, ismeretlen városban, tudatlan-tanulatlan, mint egy siketnéma, ugy állt ott.
Átment a z utca másik oldalára s megállva a hullámzó tömeg közepette , felnézett a házra, melynek ajtaján - felesége, istene, mindene eltünt.
Egy egész sor első emeleti, kivilágitott ablak nézett vele szemben.
S ez ablakok egyikénél egy pillanatra megpillantá az im á dott lány kecses silhouette-jét.
Majd a Palaczky hatalmas alakja is megjelent s a nyitott ablakon keresztül, mintha csengő kacajuk hangzott volna feléje .
- Coriolanu, hej! - hangzott fel e pillanatban háta mögött egy ismeretlen hang .
Coriolán visszafordult .
- Te vagy az Szever? - kérdé Coriolán magyarul, megfogván az eléje tartott kezet .
- Beszélj hozzám románul!
Talán már elfeledted?
A gymnásiumban Balázsfalván ...- szólt egy bozontos kis fekete oláh; rossz, de folyékony román nyelven .
- Mellettem ültél... az apád cukrász .
- Tizenkét éve...
Azt hittem, hogy megbarnul a hajad.
Egy jó román inkább fekete...
Hova mész ?
- Nem tudom ...
- Jere velem .
- Hová ?
- A románokhoz .
Megindultak .
- Mi vagy? - kérdé Szever .
- Iktató! - hazudott Coriolán .
- Én cukrász vagyok .
Az egyetem előtt.
Magam csinálom a cukrokat.
Sok baj van a festékkel...
A magyar mindenre azt mondja: mérges!
Piha, - ölik a románt !
Szucsu Szever krákogott s egyet köpött.
- Miután ezen hazafias kötelességének eleget tett - folytatá :
- Mi bajod?
Ugy látom ur vagy ?
Coriolán nem felelt.
Látta, amint az utca másik oldalán felesége esti toiletteben, uj prémes dókában karonfogvást haladt Palaczkyval.
Soha se volt még ilyen szép .
- Siessünk! - szól izgatottan s kézen fogva Szevert, Tärriék után törtetett.
Nem soká közelükbe ért s meglassitá lépteit .
- Ez az Szever, ez az .
- Ki ?
- A feleségem .
- Mikor keltél vele egybe ?
- Ma!
- - - - - - - - - - -
A "Vadászkürt " -nél Coriolán elves ztette őket szemei elől.
Tärri lélegzetét visszafojtva, ünnepélyesen hangolva lépett be a diszes étterembe .
- Tudja -e kit talál itt, kit invitáltam meg? - sugá fülébe a küszöbön Palaczky, diadalmas arccal .
- Kit ?
- Azt, kivel két évig állott szellemi levelezésben: Ardó Kornélt, a hires irót .
Egy szöglet-asztalnál állva, amint rájuk várt, Tärri csakugyan megpillantá a költőt.
Azt, ki neki megküldé arcképét.
S az arckép nem hazudott, a költő olyan volt, amint elképzelte: magas, halavány és barna.
Karcsu alakj a olyan arányos és csinos volt, mint számtalanszor megfésült s mégis egy kissé geniálisan hanyag versei ...
Tärri, amint nézte, szive megdobbant :
- Ez az igazi! - gondolá magában .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE