ELTE regénykorpusz

A lovagló társaság csakugyan a kasznár háza előtt robogott el.

Rigó Alfréd Elemér női nyeregben ült, (azon a lovon, melyet Adél számára nyergeltek ,) és Clarisse, folyvást Rigó grotesque lovaglásában gyönyörködve, folyvást gyorsabb galopban hajtotta őt , miközben Rigó nem egyszer kapaszkodott a nemes állat sörényébe, mire az mindenkor idegesen ágaskodott, s lovasát még furcsább önfentartási mozdulatokra kényszeritette : tehát Clarisse ki az egész uton kaczagva és pajzánkodva gyönyörködött Rigóban , egészen érzéketlen volt Viktor szerelmes vallomásai iránt, elannyira hogy ha Rigó , kit gyermekes szeszélyből Clarisse akart mindenáron kidobatni a nyeregből, más legény lett volna, akkor Viktornak lehet vala azt éreznie, hogy a nyeregből Rigó őt vetette ki.

A pajkos hajsza csak a kasznár háza előtt ért véget, mert itt a figyelem másra fordult.

És Rigó Alfréd Elemér, ki az önérzetnek legkisebb lázongása nélkül az egész uton boldog volt abban, hogy ő Clarisse gunyos tréfáinak czéltáblája lehetett, csak most kezdte el igazán röstelni, hogy női nyeregben ül.

Mert látta, hogy Oszkár épen abban a perczben lépett ki a kasznárház kapujából, mikor a lovas társaság a ház tájékához ért, s tudta, hogy Margit rögtön ki fog hajolni az ablakon, s Oszkár után fog nézni mindaddig mig csak Oszkár egészen el nem tünik előle, sőt még azután is soká fogja nézni azt a pontot, a hol Oszkár eltünt, s igy kétségtelen volt Rigó előtt, hogy ha Margit akkor fog kitekinteni az ablakon, mikor a lovas társaság épen az ablak alatt lesz, akkor Margit kénytelen lesz őt meglátni a női nyeregben, és ha meglátja, ki fogja nevetni.

S ugy is lett.

Azzal a lényeges különbséggel azonban, hogy Margit csak addig nézett ki az ablakon, mig őt meglátták, - arra nem volt ideje, hogy ő is »meglásson « valakit, mert oly hirtelen visszakapta szép fejét, s eltünt az ablakból, mihelyt megpillantotta a szélsebesen közelgő lovas társaságot.

De az az egy kitekintés elegendő volt, hogy frappirozza vele az egész uri compániát, mert kecsesebb , kedvesebb, szebb és bájosabb női fejecske csak a menyország ablakából kandikálhat ki , mint ezt Frigyes gróf müértő szemekkel rögtön megfigyelte, s ki is jelentette , miközben elragadtatását az által fejezte ki, hogy nehányszor keményen a lova lapoczkájára suhintott, s aztán visszafordulva, a távozó Oszkár felé gratuláló kéz mozdulatokkal integetett, »No nem megmondtam ?« diadalmaskodott a női nyeregben bizonytalankodó Rigó fanyar pofával.

» Hitemre!

Oszkárnak jó izlése van !« kiáltá Viktor, egyrészt őszintén, másrészt, czélzatosan, hogy Clarisset bosszantsa vele .

Clarisse csak annyit mondott: »Ah? tehát ő az ?«

De aztán többé nem tudott mulatni Rigó kapaszkodásain, noha Viktor szerelmes vallomásai iránt még kevesebb érdeket mutatott, mint előbb.

S ez nagyon természetes.

Mert egy hiu és elkényeztetett nőre semmi sem hathat lehangolóbban, mint az, ha olyan nő akad utjába, a ki el tudja tőle vonni a figyelmet.

S ilyenek lévén hiuság tekintetében a nők, alig lehet csodálni, ha akad köztük olyan is, a ki nem irtózik megölt leányok vérében mosdani, csakhogy mindig szép és fiatal arczbőre legyen.

Oszkár, a mint a kapun kilépett s szembe ment a közelgő társasággal, a legkinosabb zavarba jutott.

Vissza már nem fordulhatott, azokkal nem akart szóba állani; - tehát egyebet nem tehetett, mint hidegen üdvözölni őket, és tovább menni a maga utján.

E közben szive görcsösen összeszorult, és minden vére agyához torlódott.

Elfogta a düh , mert sejtette, hogy ezek most ő utánna leskelődnek, s ugyanakkor vad féltékenység futotta át idegeit arra a gondolatra, hogy ezek most Margitot is látni fogják.

Ugy érezte, hogy sérelem esik ő rajta már az által is, ha ily léha szemek, minőknek Oszkár a tisztelt társaság szemeit tartotta, Margit bájain fennakadnak.

Szerelmének önzése e pillanatban annyira ment, hogy csak gyülölni tudta azt, a ki Margit szépségén kéjelegve legelteti tekintetét.

S ezenkivül balsejtelem is nyomta Oszkárt , mert a kinek titkos járatai vannak, az gyakran a levél zörejétől is ijedez.

S mig gépiesen és nagy benső háborgások közt tovább lépdelt s már jól a háta mögött hallotta a száguldó lovak robogását, kétségbeesett elszántságra gyüjtötte össze minden erejét, hogy csatára keljen, ha kell, a végzettel is.

A vágy vissza felé vonta őt, s alig tudott ellentállani, hogy vissza ne forduljon s ujra Margithoz ne siessen ; de e vágynál erősebb volt szivében a veszély érzete, s az a gond, hogy megtudja előbb, mi történt az apja kastélyában?

Merthogy e lovaglás és találkozás nem puszta véletlenség, azzal Oszkár ugyszólván tisztában volt.

S érezte, hogy az ő helyzetében neki minden eszére és eszélyességére szüksége van.

De mégis, bár mindezek bizonyos logikai rendben vonultak át Oszkár lelkén, mégis inkább ösztöne vezette Oszkárt, mint szabad elhatározása.

Igy van az ember, valahányszor annak érzi szükségét, hogy két vagy több helyen egyszerre legyen jelen.

A mint a lovas társaság a kasznárház előtt elrobogott, s Margit a ki éppen Oszkár után akart tekinteni, ijedten kapta vissza szép fejét, (mely azóta, mióta Oszkár megzavarta, sokkal szebb rendben volt, mint annak előtte! és ha szép volt azelőtt , most még százszor szebb lett, mert a szerelem ült rajta minden igézetével ,) az öreg kasznár keserü hangon jegyezte meg: »Láttad azt a gróf kisasszonyt? - az a te Oszkárod menyasszonya !«

Margitnak a szivébe nyilalt e szó, noha annak sértő czélzását nem értette meg, s halvány lett mint a fehér fal.

Még a köny is jéggé vált szemében.

Az öreg kasznár pedig, mintha megbánta volna azt a mit mondott, bizonyos bensőséggel, de azért még keserübb hangon tette utánna: »Különösen vagyok én ezzel az Oszkárral.

Mindig örülök ha itt van, és ha nem látom, mindig azt kivánom, bárcsak sohase látnám !«

Margit csak hallgatott, mert neki Oszkár hallgatást parancsolt.

De az öreg kasznárban, ugy képzelve, hogy annak már nagyon hire mehetett, hogy Oszkár urfi folyvást az ő házába jár, megindult a szó, és szükségét érezte, hogy kiöntse mindazt , a mi a lelkét nyomja.

» Én nem akarok vádolni senkit, de azért érzem, hogy a helyzet kényes.

Nekem semmi egyebem sincs csak a becsületem, és ez olyan portéka, mely gazdag ember kezében vasból, szegény ember kezében üvegből van.«

Az öreg kasznár jóságos felesége tudta, hogy mit akar ezzel mondani az ő ura, de miután az asszonyi jóság ilyen tekintetben sohasem lehet oly szigoru biró mint a férfi ész, már eleve az Oszkár pártjára állott.

» Én nem tehetek róla, - mondá az asszony,- de nem tudom elképzelni hogy Oszkár ur kárt tehetne a mi becsületünkben.

Olyan igaz ember az, a kinél igazabb talán nincs is.

Ha rám néz, hiszek neki akár mit mond; még a tiszteletes ur is azt tartja felőle , hogy tetőtől talpig nemes ur, és becsületes ember.«

» Hisz engem is levesz a lábamról, a hányszor csak itt van.

De én egyszerü ember vagyok, ti is azok vagytok.

Ő pedig gazdag ur, a kit gyereksége óta tanitanak arra , hogy bánni tudjon az emberekkel.

Sokszor mondta az apám, isten vigasztalja, hogy a nagy urak mind komédiások.

Ők játszanak a náluknál alantabb álló emberekkel.

A nagy urakat megtanitják arra, hogy minden érzést szinlelni tudjanak, azért van aztán, hogy egyetlen egy igazi érzés nem lakik a szivükben.

Azért tartja a példaszó is, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból enni cseresnyét, és ha engemet, mint egyszerü rustikus embert, egy olyan finom és kitanult nagy ur levesz a lábamról, ez jelentheti azt is , hogy én egy ostoba tökfilkó vagyok.

És ha talán holnap mást gondol, akkor ő az a ki legjobban kinevet.«

» Azt Oszkár ur nagyon jól tudja, hogy mi becsületes emberek vagyunk, és azt is tudja , hogy Margit becsületes leány !« jegyzé meg a jóságos öreg asszony, noha e megjegyzés sehogy sem állt öszhangban az öreg kasznár tünődéseivel.

» Mondtam, hogy a mi szegényes becsületünk üvegből van! azért kell rá vigyázni jobban mint a szemünk világára.

Mondtam azt is, hogy nem akarok vádolni senkit, de most meg azt mondom, hogy tudni akarok mindent.

Tudni akarom, hogy miképen nézzem Oszkár urnak folytonos itt tartózkodását, és tisztába akarok jönni azzal, hogy mi módon férhet ez össze a ránk tartozó tisztességgel.

Mert tudni való, hogy ha egy nagy ur beteszi a lábát egy szegény emberhez, ez lehet nagy tisztelet is, de lehet nagy gyalázat is .

Tudni akarok mindent !«

És kérdőleg nézett Margitra, ki még mindig halavány volt , mintha még ezzel is azt mondta volna, hogy neki Oszkár udvarlása miatt nincs oka pirulni!

» De hát mi az a mit nem tudsz ?« kérdé csodálkozó arczczal az öreg kasznár jóságos felesége.

» Nem tudod -e mindig, mikor jön Oszkár ur és mikor megy el? nem a te meg az én szemem előtt beszélget Margittal? és nem fogadta e férfi becsületére, hogy a mikor bizalmunkat kéri, nem akar és nem fog azzal visszaélni?

Nem tetőled kérte -e legelőször, hogy járhasson a házadhoz, és nem te voltál -e, aki ezt neki örömest megengedted?

Hát mi történt azóta itt olyan a mit te nem akartál? - mi történt olyan a mit csak ezután kellene megtudnod ?«

Az öreg kasznár ugy érezte magát, mintha sarokba lenne szoritva, és mivel ez a helyzet sohasem lehet kellemes senkire nézve, tehát az öreg kasznár is nemhogy kibékült volna helyzetével, de még jobban lázadozni kezdett az ellen, s haragudott , mert haragudni akart, s hogy minél jobban haragudhasson, önmagát haragitotta.

» Ne fecsegj asszony! - te ezt nem érted.

De ha érteni akarod, hát felelj nekem arra , hogy hiszed -e azt, hogy Oszkár ur folytonos idejárásának valami haszna lehessen ?

Nincs -e Oszkárnak menyasszonya, a kit nem sokára feleségül fog venni?

Illik-é egy vőlegénynek egy más leányhoz járni? és illik-é egy becsületes leány szüleinek, ezt behunyt szemmel, türni ?«

Most meg az öreg kasznár jóságos felesége érezte magát ugy, mintha ő lenne sarokba szoritva, s bizony eleinte nem tudott egy szót sem feleletül adni.

De sokszor, a hol a védelem nehéz, könnyü a vád.

És mikor az öreg kasznár kezdte már magát beleélni abba a gondolatba, hogy haragra alapos oka van, és haragját kiöntheti máson, akkorára mégis csak megszólalt az öreg kasznár jóságos felesége, s felele eképen: »Kedves öregem, ha te igy látod ezt a dolgot, akkor nem jól cselekszel, ha mindezt minekünk beszéled.

És nem jól cselekedtél, mikor ezt előre nem láttad.

És legkevésbbé fogsz jól cselekedni akkor, ha ezt a csomót haragos kézzel akarod megoldani, mert a haragos kézen soha sincsen áldás.

Hanem, ha szép szóval mindezt tudtára adnád Oszkár urnak , akkor ő bizonyosan a leghelyesebb utat választaná.«

» Erre majd ráérünk.

Nem szorulok én a te bölcsességedre.

Hanem előbb azt akarom tudni, miről beszél Margittal órák hosszán át Oszkár, mikor együtt van vele? ezt akarom tudni, mert csak ebből itélhetem meg azt, a mit tennem leghelyesebb.«

Most Margit, a ki eddig némán állott, az öreg kasznárra vetette mély és bánatos tekintetét, s oly méltósággal, melyre csak a tiszta szerelemnek ártatlan büszkesége lehet képes, igy szólt:

» A mi beszélgetésünk, akár meddig tart is, mindig nagyon rövid.

Akármily sokat mond Oszkár, az mindig kevésből áll.

Megvallja nekem, hogy engem szeret, és én is megvallom neki, hogy én is szeretem őt.«

Az öreg kasznár ugy szinlelte mintha mindez uj dolog volna előtte, (pedig ha csak egy mákszem esze volt, tudnia kellett ,) és felháborodott.

Felesége felé fordulva kihivó tekintettel nézte azt, és fejét rázva igy zsémbelt: »Látod -e, hogy volt mit megtudnom?

De most már eleget tudok.

Ennek a komédiának véget kell vetni.«

Margit ujra szólt: »Atyám ez nem komédia !«

» Nem -e ?« - kiáltá az öreg kasznár, s fenyegető állásba helyezte magát.

» Nem -e? hát talán komoly dolog? és ha komoly dolog, hát tisztességes -e?

Ha Oszkár ur azt bevallotta hogy téged szeret, mondta -e azt is, hogy téged vesz feleségül ?«

» Erről hallgatnom kell, mert Oszkár megtiltotta, hogy erről beszéljek.«

» Megtiltotta? azt is megtiltotta, hogy apádnak elmondd ?«

» Azt is megtiltotta.«

» És te beleegyeztél?

» Megesküdtem, hogy hallgatni fogok.«

Az öreg kasznár végképen kijött a sodrából, s nagyot toppantott lábával a földre: »Én pedig arra esküszöm meg, hogy kiverem ezt a hallgatást belőled?

Nézze meg az ember!

- Hiszen ez összeesküvés! - igy könnyü volna megcsalni egy hiszékeny apát.

Én nem tudom Oszkár mivel ámit téged, hanem azt tudom, hogy igazságos dolog nem szorul a titkolódzásra.

Most már világos előttem minden.

Oszkár ur azért titkolódzik, mert tudja, hogy előttem el nem mondhatja azt, a mit elmondhat neked.

Tudja jól hogy a szemébe nevetnék.

Majd bizony, talán én elhinném neki, hogy téged akar feleségül venni, mikor gróf kisasszony a menyasszonya!

Bolondhoz illő hiszékenység volna ez, és ha téged bolonddá lehet tenni ily beszéddel, engem nem lehet.

Olyan ember a kinek husz milliója van, nem szokott feleségül venni olyan leányt a kinek egy garassa sincs.«

Nem annyira a szavak értelme volt az, a mi kinosan hatott az öreg kasznárnéra, és Margitra még kinosabban, hanem a hang és az arczkifejezés, melylyel az öreg kasznár pörölt velük.

Mert bár egyikök sem volt nagy életismerő, s bár egyik sem vált volna be kitanult birónak a lélektan törvényszéke előtt, mégis ugy érezték mind a ketten , hogy az öreg kasznár arczán nem a tiszta önzetlenség tükröződik, s fölháborodásában nem az az őszinteség lázong, mely mindenkit, a kinek szive nincs elromolva, meggyőz , s lefegyverez.

És bárhogy lármázott is már utóbb az öreg kasznár, haragjával nem tudott imponálni.

Az öreg kasznárné bizalmát nem tudta lerontani Oszkár iránt, s még kevésbbé tudta megtörni Margit hallgatását.

S a helyzet már válságossá lett volna, ha egyszerre csak ki nem tárul az ajtó, s be nem lép rajta Oszkár.

Oszkár izgatottan és lihegve lépett be; látszott rajta hogy szaladva jött, és több perczig nem juthatott szóhoz.

Nem ügyelt a fölhevült arczokra, melyeket a szobában talált, nem volt kiváncsi hogy mi történt ama rövid idő alatt mióta ő e háztól eltávozott; sokkal nagyobb dolog kergette őt vissza, hogy sem érzéke lehetett kis dolgok iránt érdeklődni.

Sőt a mint belépett, még a szokásos üdvözlést is elfeledte.

Szó nélkül Margithoz sietett , gyöngéden megfogta kezét, azután halk de nagyon határozott hangon, (s oly arczkifejezéssel mely nem türt ellentmondást ,) arra kérte az öreg kasznárt és annak jóságos feleségét hogy hagyják őt egy kevéssé Margittal egyedül.

Az öreg kasznárné, örülve hogy Oszkár megjelenése végett vetett az előbbi kinos jelenetnek, szó nélkül vette sátorfáját, és sietett ki a szobából, mintha odakint lenne sürgős dolga; de az öreg kasznár, habár Oszkár megjelenésére egyszeribe megcsappant benne az a nagy bátorság, a mi nehány percz előtt oly rémületessé tette őt az asszonyok szemében, nem mutatott föltétlen engedelmességet, s távozás helyett nagyokat fujt, miközt azonban illő alázattal viselte magát, s bocsánatkérő arczczal bátorkodott közbe vetni, hogy ha Oszkár ur megengedni méltóztatik, neki is lesz vele kettősben egy kis bizalmas beszélgetése.

Aztán mielőtt válasz jöhetett volna ő is eltávozott, s odakint ujra dühbe jött a fölött, hogy Oszkár ugy bánik velük mint a gyermekekkel, kiküldi őket a szobából, s ugy rendelkezik mintha ő lenne a más házában is ur.

De fogadta, hogy majd megmondja neki az igazat, s olyanokat szurt pipaszurkálójával a pipáján, hogy kis hijja hogy szét nem törte.

A mint Oszkár egyedül maradt Margittal, a pamlaghoz vezette őt és melléje ült.

» Csak rövid ideig maradhatok, nem magyarázhatok meg semmit, csak arra kérem, hogy ezután még jobban szeressen, és még jobban szót fogadjon !«

Margit szemében két könycsepp felelte, hegy ugy lesz a mint Oszkár akarja.

» Azért jöttem, - folytatá Oszkár, - hogy megelőzzem az apámat.

Ő ide fog jönni, és meg fogja hivni magukat a holnapi bálra.

De oda magának nem szabad elmennie.

Nem akarom, hogy elmenjen oda.

Megtiltom, hogy oda menjen.

Ugy -e nem fog elmenni?

Igérje meg, hogy itthon marad !«

» Igérem !«

» Oh!

Margit! ne tartson gyöngének, hogy ilyenre kérem, ne tartson gyávának, hogy ennyire titkolódzom.

Még ma éjjel megérkezik a mentő segély.

Keresztapám itt lesz.

S akkor minden titoknak vége.

De addig nem szabad elárulni semmit.

Én nem az apám haragjától félek, hanem félek az ő könnyeitől.

Nincs szivem arra, hogy az ő szivét összetörjem, ámbár ő össze akarja törni az enyémet.

És csak egy mód van e borzasztó örvényből kiszabadulni, - csak az az egy mód, hogy csak akkor tudja meg titkunkat , mikor már a templomból kijöttünk.

És akkor is ne tőlünk tudja meg, hanem keresztapámtól.

Ő az, a ki magára vállalja a felelősséget, mert én anélkül alig tudnám megtenni.

Kell lenni valakinek, a ki közém és az apám közé álljon.

Ő megigérte hogy megteszi.

Szó nélkül beleegyezett tervünkbe, csak óvatosságot tanácsolt.

Legyünk óvatosak.

Félek, hogy a grófné már gyanakszik, s a meghivás a bálra csel akar lenni .

Ne jöjjön el, maradjon itthon!

- Én most megyek.

Ezután talán kevesebbet jöhetek ide .

Talán szemmel fognak tartani.

Ne áruljon el, és maradjon itthon.

Ugye még egyszer megigéri ?«

» Igérem és megtartom.

De mért e nagy izgatottság édes Oszkár?

Meg akarunk mi valakit csalni?

Én nem akarok megcsalni senkit.

Én szeretlek és követlek, a hova te akarod , én nem kérdem hova viszel engem?

Sohasem szerettem senkit, mielőtt téged megismertelek.

És téged megszerettelek, mielőtt megismertelek.

Hisz nem is tudtam, ki vagy, mikor először megfogtad kezem.

Futottam tőled, és te utolértél.

És mikor utolértél, már nem futottam többé.

Azóta mindig csak arról beszéltem veled, hogy mennyire szeretlek, és milyen jó téged szeretni.

És magam is, ha magam voltam, mindig csak arról gondolkoztam, hogy mennyire szeretlek téged!

- És arról sohasem gondolkoztam, hogy mi lesz majd e szerelemből? mert azt éreztem, hogy csak szerelem lehet belőle.

Aztán te azt mondtad, hogy boldogtalan vagy, és akkor én is boldogtalan lettem.

Aztán azt mondtad, hogy boldog vagy, és akkor én is boldog lettem.

Mondják , hogy te nagyon gazdag vagy, - de nekem az sohasem jut eszembe.

Mondják, hogy menyasszonyod van, s én nem tudom elhinni ezt.

Mondják, hogy apád nem türné, hogy engem végy nőül.

Én ettől sem ijedek meg.

És ha sohasem látnálak többé, akkor is mindig csak téged szeretnélek, és sohasem felejteném, hogy te is szerettél engem .

Miért hát e nagy izgatottság édes Oszkár? miért e szakgatott és zavart magyarázat ?

Hát történhetik velünk olyan a mi változtatna szerelmünkön?

- Menj, tedd a mit jónak látsz, de nekem ne magyarázd.

Parancsolj a mit akarsz, és ne kérd hogy szót fogadjak .

Légy nyugodt, lásd én is nyugodt vagyok.«

Oszkár nem tudta leküzdeni elérzékenyedését, - pedig erőt nyert Margit szavaitól .

Megcsókolta ajkát, (ez volt az első csók !) és sokáig ölelve tartotta őt.

Csupa eszményiség és ártatlanság volt mind a kettő.

Aztán Oszkár még egyszer megszoritotta Margit kezét, és elment.

A mint az udvarra lépett, az öreg kasznár megint alázatosan közeledett feléje, s ugy látszott, hogy egészen elkészült kérdezni valójával.

De megint nem juthatott hozzá, mert Oszkár gyöngéden a vállára ütött, megsimogatta ősz haját, s azzal elsietett.

» Majd máskor !« mondá utközben és eltünt.

» Ez az ember nem jót akar, mert nem mer szóba állani velem.

De én is ott leszek !«

Ezt dörmögte magában Szabó bácsi, s eltökélte, hogy okos lesz mint a kigyó, szelid mint a galamb, és ravasz mint a róka.

Mert csak igy lehet ő ura a helyzetnek.

De miközben erről gondolkozott, most az egyszer, nem a becsülete forgott az eszében, hanem az , hogy »még egyszer olyan nagyra nőjjön ez az urfi, a mig őt kijátsza.«

Még az nap nagy öröm támadt a kasznár házában.

Rózsay Félix személyesen látogatta meg az öreg kasznárt, Adél grófné kiséretében.

Az öreg kasznár nem volt képes fölfogni , hogy minek köszönheti e szerencsét, de Margit - bár egészen nyugodtnak mutatta magát , - sejtette a sötét felhőt mely közeledett.

Rózsay csupa nyájasság, csupa hizelgés volt.

Ugy a grófné is.

Mindent dicsértek , mindent magasztaltak, a mire csak a szemüket vetették.

Rózsay nagy jelentőségü hangon és arczczal emlegette az öreg kasznár ügyességét és bokros érdemeit gazdasági ügyekben, és jól érthető czélzásokat tett az ő magas pártfogására és jó akaratára.

Az öreg kasznár, valamint az ő jóságos felesége is, nem tudott hova lenni az elragadtatástól.

Ilyen nagy ur, és ilyen magas urhölgy az ő szegény házukban.

Az a szerénység melyet alázatos képpel mutattak, e perczben a legnagyobb hiuság volt.

Hiú minden ember! és sok ember akkor leghiubb mikor legszerényebb.

Végre kisült, hogy miért jöttek a magas uraságok.

És ez még nagyobb megtiszteltetés volt.

Azért jöttek, hogy az öreg kasznárt családostól meghivják a holnapi bálra.

Adél grófné folyvást Margitot lorgnettezte, s mialatt finom ajkai édesen mosolyogtak , szive lázongott a féltéstől és irigységtől.

» Ha e leány olyan toilettet venne magára , a minőt mi hordunk, leverné az aristocratia legfényesebb csillagait.«

Ezt gondolta , ezt érezte Adél grófné, s démoni elszántság volt szivében, hogy megküzdjön e leány szépségével.

Margit mikor meghallotta a meghivást, nyugodt és közönyös maradt, pedig egész testében megrezzent, s minél jobban fogadkozott az öreg kasznár, hogy ott lesznek, minden bizonnyal ott lesznek, annál nehezebb ólom suly szállt a Margit szivére.

El volt határozva, hogy nem megy, de már előre szorongó szivvel kereste a módot, hogy otthon maradhasson.

Mikor Rózsay és Adél távozóban voltak a kasznáréktól, Rózsay bizalmasan félre vonta az öreg kasznárt, s a nagyuri fölénynek azon nemével, mely maga kis dolognak tartja azt, melyről tudja, hogy fontos lehet másra nézve, igy szólt hozzá: »Ugy értesültem , hogy a fiam naponkint többször eljárogat barátom uram házához «.

Az öreg kasznár fülig pirult e szavakra, és zavarában mélyen lesütötte szemeit , Rózsay kegyetlen hidegséggel fixirozta, s a zavart és ijedtséget, melyet a kasznáron tapasztalt arra magyarázta, hogy az öreg kasznár nem az a legény, a kitől egy Rózsaynak félnie kellene.

Az öreg kasznár igy felelt:

» Éppen ma akartam megkérni Oszkár urat, hogy legyen tekintettel az ő és a mi helyzetünkre !«

Rózsay kedélyesen fölkaczagott, s nagy baráti szeretettel átölelte az öreg kasznárt:

» Kár lett volna! igazán kár lett volna megkérni erre! mi jutott eszébe?

Sőt ellenkezőleg, meg kell engednie, hogy minél gyakrabban, és minél kellemesebben eltöltse idejét itt!

Remélem nincs semmi kifogásuk fiam modora ellen?

Hisz oly kedves, oly szeretetreméltó, hogy vele az együttlét csak élvezet lehet.«

Aztán hirtelen másra vitte át a beszédet.

Magasra emelte fejét, körülnézett, és nagyuri hányivetiséggel (melyből azonban hiányzott nála a született nagyurnak elegantiája , ) igy pattogott: »Mily szegényes e lak egy ily nagy uradalom egyik fő tisztviselőjéhez .

Ez nem maradhat igy.

Adni kell a kényelemre és az izlésre is.

Még ebben az évben kibővitjük, s ujjá alakitjuk.

A magam költségén fogom bebutorozni.

Hány lótartása van?

Kettő?

- Nevetséges!

De erről majd beszélünk.

Ujra akarom szervezni a számvevőséget.

Igazgatómmal már beszéltem erről.

A tervek nehány nap mulva készen lesznek.

Tehát holnap okvetlenül eljönnek a bálra nemde?

- Kabinetkérdésnek tekintem , hogy eljöjjenek.

A legnagyobb sértésnek venném ha elmaradnának, s főként ha a kedves Margit elmaradna !«

És ezután ujra átölelgette a kasznárt, a ki szóhoz sem tudott jutni az ámulattól és a meglepetéstől, s mikor a magas vendégek már eltávoztak, s Margit rendes napi munkájához fogott, az öreg kasznárnak még akkor is zugott a feje , s ugy el volt foglalva önmagával, hogy ha szóltak is hozzá, szórakozottan felelt vagy éppen nem felelt.

Ugy érezte magát mintha meg volna babonázva.

A mi után egész életében vágyódott, most egyszerre elébe állt: az emelkedés reménye, a kényelem varázsa.

Ugy érezte mintha mindaz, a mi képzeletét csábos képekkel szövi be, egy nagy függöny lenne, a mely valamit eltakar előle; de nem érzett kiváncsiságot arra, hogy e függönyt fölemelje.

Látta magát elsőnek az uradalom tisztjei közt, a kik közt eddig utolsó volt, s a kik őt eddig mindig csak lenézték.

Látta magát uri kényelemtől környezve, s irigyelve mindenki által, s mámoros öröm futotta végig, melyet azonban nem tartott szükségesnek az ő jóságos feleségével közölni.

Pedig még eddig mindent közölt vele.

De jobb ez igy, mert igy majd nagyobb örömöt fog neki okozni a meglepetés.

És egész nap nem találta helyét.

Jött-ment, s hol azt kérdezte: »Készen van -e már minden a bálra ?« hol azt: »mért nem jött Oszkár ?«

Ugy látszik nem sokat törődött már azzal, hogy mit tart Oszkár látogatásairól a világ?

De nem természetes -e?

Az a világ melyben ő élt, olyan világ volt, melyben Rózsay volt az uristen.

És ha az uristen maga mondja, hogy Oszkár látogatásai ellen nincs kifogása , ugyan mit szólhat az ellen a világ?

Az öreg kasznár ugy érezte mintha a mai nappal egy nagy kő esett volna le a szivéről, s mintha becsülete megszünt volna üvegből lenni.

És este a vacsoránál nem beszélt egyébről mint a holnapi bálról, és nem nyugodott mig az ő jóságos felesége mind ki nem rakta elébe azokat a ruhákat, a melyekben - egy kis átigazitás után, - tisztességesen meg lehet jelenni.

De alighogy a ruhák birálatával foglalkoztak, megjelent a kastélyból egy huszár, és drága báli köpenyt, s ritka szép csipkéket hozott ajándékba Margit kisasszony számára.

Az öregeknek szemük szájuk elállt az örömtől, s most már nem volt kétségük, hogy a bájos comtesset leszámitva, Margit lesz a bálban a legszebb.

Margit pedig a kétségbeeséssel küzdött, s oly kábult volt, hogy gyakran nem tudta mi történik körülötte.

Odafent a kastélyban pedig az nap annyira körülvették Oszkárt, hogy soha egy pillanatra sem lehetett egyedül.

A sikerült sétalovaglás után Ugrik Elemér Alfrédot is ott tartották, s Frigyes annyira elmélyedt vele a környéken lakó szép hölgyek részletezésében, hogy folyvást együtt járt vele, s hol karon fogta, hol ölelgette , hol a vállát ütögette.

Alfréd életét, boldogságát és becsületét föltette rá, hogy holnap a bálon akármelyik csinos menyecskével utbaigazitja Frigyes grófot.

Ki is nézték a kastély mellett álló pavillont, mely valóságos keleti kényelemmel volt berendezve, hogy ott fogják megtartani a légyottokat.

A kis ajtón külön kulcscsal jön be a lefátyolozott nő, és elmegy a nélkül, hogy valaki látta volna.

Beszéltek négy-öt vénusról, a kik oly szépek, hogy vigyázni kell, nehogy az ember komolyan beléjük szeressen.

Néha Viktor is részt vett a bizalmas conferencziákon, s oly jól érezte magát bennük, hogy szinte irigyelni kezdte Frigyes »szabadságát.«

Frigyes ilyenkor összeszamarazta Viktort, s elkergette.

Rózsay egész nap lótott-futott, s felügyelő szemekkel nézett mindent.

Oszkár pedig óráról-órára idegesebb lett, mert érezte, hogy az ő lefoglalása tervszerüen történik.

Gyanakodni kezdett mindenkire, - s a mily mértékben félt attól, hogy talán titkának nyomára jöttek, olyannyira gyülölt mindenkit.

És mindég erősebb lett benne a sejtelem, hogy titkos tervét erőszakos összeütközések nélkül nem viheti keresztül.

Folyvást ezzel foglalkozott, és bánni kezdte, hogy előbb nem számolt ezzel az eshetősséggel, mert igy a kiméletre épitve olyat, a mi elvégre is kiméletlenség, az eddigi eljárásokban hiba lehet, s ez keserüen megboszulhatja magát.

Minden reménye Somkövyben volt, s csak azért imádkozott, hogy Somkövy előbb ne jöjjön, mintsem az egész társaság ágyba nem kerül .

Ugy akart először találkozni Somkövyvel, hogy kém szemek ne ellenőrizhessék tekintetét.

S e közben az a kinos előérzet is gyötörte, hogy ha talán Margit mégis megjelennék a holnapi bálon.

E föltevésre oly képtelen düh fogta el, hogy csak az öngyilkosság forgott az eszében, s végül Margit megjelenését vagy otthon maradását tartotta annak a próbának, melytől élete és jövő boldogsága függ.

A tisztelt társaság csak éjfél után oszlott széjjel, s Rózsay egészen hálószobájáig kisérte fiát, mintha bizonyos akart volna lenni a felől, hogy fia csakugyan lefeküdni megy.

S elváláskor gyöngédebben mint eddig, átölelte, s egy kérő tekintettel, mely Oszkárnak szivéig nyilalt, megcsókolta, s jó éjt kivánt neki.

Oszkár, mikor egyedül maradt, megsemmisülten rogyott pamlagára, s gondolatnélküli merevséggel bámult maga előtt egy pontra, s lelke akként hányódott, mint elhagyott csónak a viharos tenger hullámain.

Tompa merengéséből, körülbelül egy óra mulva, hintó zörgése rázta fel.

A hintó megállt a kastély előtt, s Oszkár tudta, hogy abban Somkövy érkezett meg.

Ez visszaadta lelkét.

Felugrott, s lábujjhegyen osont ki szobájából, hogy ő legyen az első a ki Somkövyt fogadja.

A cselédségnek mely aközben felébredt, megtiltotta, hogy az öreg nagyságos urat felköltsék, és Somkövyt ő szállásolta el a saját lakosztályában, s csak mikor már magukra zárták az ajtót, csak akkor borultak könnyező szemekkel egymás nyakába.

» Megigértem atyádnak, - kezdé Somkövy nyugodt de határozott hangon - hogy nem foglak téged fölizgatni az atyád által tervezett házasság ellen.

Meg is tartottam, soha egy szóval sem izgattalak.

De te váratlanul levelet irtál nekem, s abban egy bevégzett határozatot tudattál velem.

Irtad, hogy megismertél egy leányt, a kit megszerettél szépsége miatt, s a kit nőül akarsz venni jósága miatt.

Irtad, hogy a leány szegény , s ha nőddé leend, kell hogy te légy támasza, fentartója.

Irtad, hogy atyád beleegyezése nélkül csak titokban veheted el, mert félsz, hogy ha atyád megtudná szándékodat, találhatna módot arra, hogy lehetetlenné tegye annak megvalósitását.

Te végül engem kérsz fel, hogy e szándékodban segélyed, szövetségesed legyek.

Mindezt meghánytam magamban, hidegen átgondoltam, s a következő eredményre jutottam.

Hogy a házasságot Clarisseszal lelked mélyéből visszautasitod, helyeslem.

Hogy erre nézve atyáddal nyiltan nem akarsz összetüzni, természetesnek találom.

Hogy a harczot közted és atyád közt egy bevégzett ténynyel, melyen változtatni nem lehet, egyszerre akarod ketté vágni, okosnak és egyedül eszélyesnek itélem.

Hogy e bevégzendő tényt, a siker teljes biztositékaival körül akarod bástyázni, s nem akarod, hogy bármily előre nem látott véletlenség által botránynyá váljék az, anélkül hogy czélodat elérhetted volna, ezt is értem.

És hogy erre nézve hozzám fordultál, hogy én legyek az, aki közéd és atyád közé álljak, s én készitsem elő az utat, melyen czélodat elérhesd , ennek őszintén örültem.

Sokat gondolkoztam a felett is, hogy vajjon okvetlen szükséges vagyok -e én ehhez, vagy elvégezheted nélkülem is? és arra a meggyőződésre jutottam, hogy okvetlenül szükséges vagyok.

Mert ha a leányt megszökteted, kell hogy el is vidd valahová.

Ha el akarod vinni valahová, kell hogy törvényes frigy kössön vele össze.

Tudtam hogy ezen a vidéken semmiféle pap össze nem ád, ha a szabályszerü kellékek hiányzanak, sőt akkor sem adna össze, ha meglennének a szabályszerü kellékek, mert mindenki tartana atyád bosszujától.

Beláttam, hogy segély és szövetséges nélkül maga a szöktetés is koczkázattal járna, s ha egyszer rajt érnének , másodszor nem lehetne végre hajtani.

Mert te szereted atyádat, noha el vagy szánva fájdalmat okozni neki, s ha atyád folyvást szemed előtt lenne, nem tudnád megtenni azt, a mit meg akartál tenni a háta megett.

Ezt nem tartom gyöngeségnek sem gyávaságnak.

Ha a fiu nem tud megegyezni szülőjével, inkább csellel játsza ki, mint szemtől szembe durván gázolja le.

Mindezt tehát egybevetve, ugy találtam, hogy segélyemre szükséged van, és ugyanakkor tisztában voltam az iránt is, hogy én e segélyt nem fogom megtagadni tőled.

Atyád házassági tervét nemcsak könnyelmünek és esztelennek, hanem gyalázatosnak is tartom.

De ismerem hiuságát, mely e tervbe belefogódzott, s tudom hogy őt ettől elválasztani csak ugy lehet, ha terve tárgytalanná válik.

Szándékodat tehát helyeseltem.

A leány fölött, a kit nődül választottál, nem gondolkoztam.

Tudtam, hogy a te választásod csak méltóra eshetett , s tudom, hogy e leány nem fog soha gátolni abban, hogy tehetséged és hivatásod eszményeinek élhess.

Hiszen ezeket az eszményeket én oltottam beléd, s nekem fájt legjobban, látni azt, miként akarja atyád egy gyalázatos vásáron eladni kebled isteneit.

Vedd tehát nőül a leányt a kit szeretsz, - és ha atyád e miatt eltaszit magától, tekints engemet atyádnak.

Nekem ugy sincs senkim, - légy te minden vagyonomnak örököse.

Én biztositalak, hogy ha atyád, a ki most őrült hiuságainak rabszolgája, látni fog téged a közpályán észszel és vagyonnal szerepelni, nemhogy ő bocsátana meg neked, de idővel még ő fog bocsánatot kérni tőled.

S most itt vagyok .

Terved megvalósitására minden készen áll.

Két szekérrel jöttem, az egyik a faluvégi csárdában maradt.

Bükkfalvi plébánosom be van avatva, s kész az én felelősségemre összeadni titeket.

A leány részéről mint irod az idevaló tiszteletes ur lesz a tanu .

Minden a legszebb rendben folyhat tehát le.

Csak azt mondd mikor ?«

Igy szólt Somkövy, s Oszkár, ki e beszéd alatt folyvást Somkövy kezét fogta, s több izben könnyezett, ezután némán Somkövy keblére borult, és sokáig ugy maradt.

Csak igy tudta kifejezni előtte háláját és köszönetét.

Aztán igy szólt: »Ha szivem vágyait követném, arra kérnélek, hogy tegyük meg azonnal.

De félek, hogy valaminek már nyomára jöttek, s gyanus szemekkel kisérnek.

Nem tudom, hogy határozott parancsom daczára, nem tudja -e atyám már eddig is hogy itt vagy, s ha e szobából kilépnénk, nem ő vele találkoznánk -e legelőször ?«

» Magadat árultad el? vagy más árult el ?«

» Azt hiszem magam is más is.

De ha gyanakodnak is, nem tudhatnak semmit, s most csak az a fő, hogy a gyanuban meg ne erősitsük őket.«

» Igazad van.«

» Ők most folyton szemmel tartanak.

Ma egy pillanatra sem tudtam megszabadulni tőlük .

S attól tartok, hogy valami complótot is forralnak ellenem, mert a holnapi bálra meghivták Margitot is.«

» S ő eljő ?«

» Kértem, hogy ne jöjjön, s meg akarom várni, hogy csakugyan otthon marad -e?

Lásd még most is oly izgatott vagyok, hogy nem tudom gondolataimat helyesen kifejteni egymásból.

Te most azt hiszed, hogy én kételkedem Margitban, s próbául tüztem ki otthonmaradását.

Pedig az égre, nem kétkedem.

De azt hiszem minden szerelmes ilyen .

Érzem nagyon szerencsétlen lennék, ha Margit is eljönne a bálra.«

» Ne add át szivedet a képzelődésnek.

Ez sokszor képtelen következtetésekre vezet.

De ugy tudom hogy atyád a holnapi bálon akarja megtartani Clarisseszal kézfogódat ?«

» Igaz, - s mit tanácsolsz ?«

» Ha a gyanut végleg el akarod háritani magadtól, akkor a kézfogót legtanácsosabb megtartani.

Csak nyilvánosan ne történjék, mert a sotise Clarissera nézve igy is tulságos nagy, ha holnap vele váltasz jegyet, s nemsokára mással esküszöl meg.«

» Megmarad neki Viktor !«

» Jó, jó, ezt magam is igy hiszem, de azért a kiméletet még a szükséges kiméletlenségben sem szabad végképen elejteni.

Atyád is örömmel fog megegyezni abban , hogy a jegyváltás ne nyilvánosan történjék; csak megtörténjék.«

» Igy nem fogom ellenezni.

Ha atyám komédiát akar, legyen hát a komédia teljes.

És te mivel fogod indokolni, hogy eljöttél ?«

» Egyszerü látogatással.«

» Oh! kereszt apám, ha te nem volnál, mi lenne belőlem ?«

» Ej! ne aggódjál te azon.

Bármily gyöngéd és ideális lelkületü vagy is, még is meg tudnál az élettel küzdeni.«

Oszkár elkomorodva sütötte szemeit a földre, s kétkedőleg csóválta fejét.

De nem sokára derengeni kezdett a szürkület.

Somkövy fáradt volt s mindketten álomra dőltek.

Másnap a legnagyobb meglepetést szülte ugy Rózsaynál mint az egész főrangu társaságban, hogy éjjel Somkövy megérkezett, s nem a vendégszobában, hanem Oszkár lakosztályában aludt.

Ez szembeszökőleg összevágott Ugrik Elemér Alfréd relatiójával , s minden izében megerősitette azt.

Rózsay sietett reggeli üdvözletet mondani Somkövynek, s pikáns hangon fejezte ki örömét a fölött, hogy Somkövy, a kit nem hivtak a bálra, ily váratlanul megérkezett.

Aztán Rózsay rögtön hadi tanácsot tartott Adél grófnéval, s azt határozták, hogy jól beosztott stratégiával ugy Somkövyt mint Oszkárt folyvást lekötve tartják, s nem eresztik el egy lépésre sem.

A többi majd következik.

Ugy is történt.

Oszkár akárhogyan is ügyeskedett, egy pillanatra sem tudott megszabadulni őreitől.

Óráról-órára izgatottabb lett.

Nem tudott Margitról semmit , nem tudta: el fog -e jönni a bálra, vagy otthon marad?

Pedig egész napon át folyvást e kérdés gyötörte.

Látta a készülődéseket, és diszitéseket a bálra, melyek a kastély körül mind nagyobb mozgalmakat szültek, s ugy érezte, mintha börtönéből nézné, miként készitik a vérpadot, melyen őt kivégzik.

Még csak postát sem tudott Margithoz küldeni, hogy izenetet kaphasson tőle.

Délután már gyülekezni kezdett a vendégség.

A kik messziről jöttek, azok hamarabb érkeztek; a kik közelről jönnek, valószinüleg az utolsók lesznek.

A vendégek fogadásánál őt is szerepre kényszeritették.

Többször remélte, hogy a fogadtatások szokásos összevisszaságai közt megszökhetik: de mindig csalódott.

Még a vendégek is ugy viselték magukat, mintha részesei lennének Oszkár őrizetének.

Persze egészen akaratlanul.

De mikor Rózsay és Adél grófné akként intézték a dolgot, hogy minden érkező vendégnél azonnal Oszkárt tolták előtérbe , vajjon tehettek -e a vendégek mást, minthogy ők is Oszkárral foglalkozzanak?

Igy adták Oszkárt kézről-kézre egészen estig.

Este elkövetkezett az átöltözés ideje.

Oszkár ebbe vetette utolsó reményét.

Itt is csalódott.

Mert Rózsay már egy órával előbb elkészült a maga toilettéjével, s most végtelen gyöngédséggel arra tökélte magát hogy ő fog segédkezni Oszkár öltözése mellett.

Hiába tiltakozott Oszkár ez ellen, - Rózsay atyai csókokkal zárta le Oszkár ajkait, s szerető ölelésekkel kötötte le tiltakozó mozdulatait.

Igy történt, hogy Oszkár idegessége már a tető pontra hágott.

Érezte , hogy Margit el van hagyatva ha ő nincs mellette: megsejtette hogy Margit szükségét érzi, hogy Oszkártól erősitést nyerjen; - de bármit érzett, bármit sejtett, bármily kegyetlenül gyötörték lelkét lázas viziói, nem tehetett semmit.

- Hasztalanul tekintett reá Somkövy bátoritólag, s biztatólag, Oszkár végkép le volt verve.

Egész nap azt hitte, hogy Margit nem fog eljönni a bálra, - de este mikor öltözni kezdett , kinos félelem szállta meg, hogy Margit mégis el fog jönni.

Jól sejtette.

Margit egész nap arra volt elszánva, hogy megtartja Oszkárnak tett igéretét, s nem fog elmenni a bálra.

És este mégis elment.

- Csak azt ne kérdezzétek: hogyan?

Szegény leány! szegény nők!

Hányszor akartok hivek s igazak maradni, s összetörtök a sors kezei alatt.

S ilyenkor az itél el legerősebben és legelőször, a kinek védeni kell vala titeket!

Az öreg kasznár már kora délután türelmetlen volt, hogy az asszony népséget még mind nem látja az esti nagy alkalomra készülődni..

És mert neki magának is volt egy kis lámpaláza, tehát türelmetlensége annál hamarább átcsapott a zsörtölő kitörésekbe, s utóbb annyira összegyült benne a gyuanyag, hogy csaknem kikerülhetlen lett, hogy jól kiveszekedje magát, minek előtte teljes gálában a nagy alkalomra elmenjen, honnan elmaradnia, Rózsay személyes meghivása után annyi lett volna, mint az ablakon saját kezüleg dobni ki minden szerencséjét.

Az öreg kasznárt minden apróság kihozta a sodrából, a mi nem ugy történt a mint ő akarta.

Az ujoncz katona, az első csata napján nem lehetett izgatottabb mint az öreg kasznár az első nagy bál előtt.

Semmivel sem volt megelégedve, s az ő jóságos felesége nem tudott sehogysem a kedvébe járni .

Valami sötét gond nehezült mindnyájuk keblére, pedig vidám mulatságba voltak hivatalosak.

Az öreg kasznárné aggodalmas szemekkel nézte Margit halványságát, s eltökélt nyugalmát, s mikor nehány perczre egyedül maradt, olyan kérdéssel, mely egyszersmind felelet is, igy szólt: »Édes lyányom ugy -e te nem akarsz elmenni arra a bálra ?«

Margit megrezzent, s villogó szemekkel, mely szokatlan ellentétben állt az ő szelid természetével, felelé: »Nem akarok elmenni, s nem megyek el.«

Az öreg kasznárné, noha el volt készülve erre a válaszra, elrémült tőle.

» Mit fog szólani édes apád !«

» Mindenre készen vagyok édes anyám !«

És Oszkár egész nap nem jött el, s még csak nem is izent.

Margit folyton az ablakhoz ment, onnan várta, s alig tudta elfojtani a sirást.

És a mint a nap leszállott, s az ablak előtt egymás után robogtak el az uri hintók, - az öreg kasznár nem tudott már tovább várni, s dühös káromkodások közt adta ki a parancsot: most már öltözni kell!

- Ti akartok talán megjelenni legutoljára?

Margit nem szólt, de nem is mozdult.

Elszántsága ijesztő volt.

Az öreg kasznárné aggodalmasan kérdé tőle, mintegy menteni akarva őt: »beteg vagy ?«

» Beteg vagyok !« felelte Margit és sirni kezdett.

Az öreg kasznár éktelen dühbe jött.

» Talán bizony itthon akarsz maradni ?« orditá, s vad szemekkel nézte a leányt, a ki ostoba szeszélyével tönkre akarja tenni apjának minden szerencséjét.

» Készülj , parancsolom, vagy olyat teszek, a mit magam is megbánok !« s elkezdett járkálni föl-alá, mint a dühös vadállat járkál ketreczében.

Az öreg kasznárné esengve közeledett Margithoz, s halkan sugta neki: »Ne vidd apádat a végletekre! - ismerheted a természetét! - nem jó vele ellenkezni, mert megfeledkezik magáról.«

» Nem lehet! nem lehet édes anyám !« sugta Margit, s minden erejét összeszedte.

Az idő pedig mindig előbbre haladt.

Az öreg kasznár mind jobban elveszté önuralmát.

Mikor látta, hogy fenyegetései sem használnak, brutális lett.

Nem tudott keresztül látni Margit makacsságán.

Nem tudta, nem akarta meg érteni jóságos feleségének békitő szavait.

Már kifogyott a szóból, s érezte, hogy a tettlegességet ki nem kerülheti.

S mikor fölemelte kezét Margitra, s az öreg kasznárné odaugrott, hogy fedezze a szegény leányt, a bőszült ember olyat sujtott az öreg asszonyon, hogy az a földre rogyott .

Margit fölsikoltott, zokogva borult az elalélt öreg nőre, s megsemmisülve kiálta : » Elmegyek! elmegyek! csak anyámat ne bántsa !«

- S aztán sokáig csókolta azt a helyet , melyet a durva kéz ütött meg.

Édes anyja áldozta magát föl ő érette: s Margit édes annyjáért áldozta föl magát.

A mint az öreg kasznár meghallotta Margit ajkáról azt a szót: »elmegyek !« - rögtön megbánta a mit tett.

Ő is bocsánatot kért, - s a jóságos öreg asszony hamar megbocsátott.

Aztán öltözni kezdtek.

S mikor Margit elkészült, s menni indult, bátran belefekhetett volna a koporsóba.

A halott sem lehetett halaványabb.

De annál jobban ragyogott az uri kastély!

Ábrányi Kornél

Régi és uj nemesek : Eredeti regény

Csak azért is.

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Ábrányi Kornél

Régi és uj nemesek : Eredeti regény

Csak azért is.