Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
A pavlinoi csoda
Keletkezés ideje
1901
Fejezet
10
Bekezdés
1392
Mondat
2936
Szó
32563
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
HATODIK FEJEZET.
" La takun bil ejsi medsruhuul fuad
Inn er rizk min al Allah kerim,
Kun ghani al kalb v'akna bil kalil
Mut fula tatlub maasan min laim "!
Ali khalifa .
Egy óra mulva, délután fél három körül, azzal a szándékkal indult el a kaszinó felé , hogy magához hivja az öreg Joannovics doktort és ki fogja kérni tanácsait.
A "Holt szem" tavánál lefolyt izgalmas jelenet óta valami nehéz álomkór érzéketlenségének tünetei mutatkoztak a szánalmas teremtésen, akit egy albán paraszt szekéren magával hozott.
Nem volt lelke otthagyni a parton, hol eszméletét vesztve, összerogyott .
Érezte, hogy a szörnyü lelki rázkódásnak ő az oka.
Miért?
Az egyelőre mélységes homályba burkolva tünedezett szemei elé, de semmit sem változtatott a valóságon , melyet ösztöne sugott szivének, s fölébresztette benne egyuttal az irgalom könyörületes érzését is.
Ugy cselekedett tehát, amint cselekednie kellett.
A nő itt van a lakásán.
Mit fog vele csinálni?
Erről egyelőre fogalma sem volt.
Dr. Joannovics nem volt a kaszinóban.
Kérdezősködésére viszont azt a kellemetlen választ kapta, hogy az öreg urat sürgősen Focsába telegrafálták és már tegnap délután elutazott.
Lehet, hogy estére talán visszajön, de lehet az is, hogy napokig odamarad.
Minden attól függ, hogy hány áldozata van a focsai heccnek és milyen állapotban.
- Micsoda heccnek?
- Egy kis szamárság esett valami kávélebujban, - adta meg a felvilágositást az összefoltozott képü százados, ki egymaga ontotta tele sürü füstfellegekkel csibukjából az egész tágas termet.
- A heccnek állitólag öt paraszt és nyolc infanterist az eredménye; néhány sulyos sebesülés is történt...
Himmelsacrament , ezekbe a nyomorult kávélebujokba!
Mindig ezekkel van a baj!
Valamennyit be kellene csukni; vagy ha már nem is, de minden gazfickónak, ki rumot, pálinkát árul suttyomban a lebujában: ötven botot kellene verni a talpára!
A kapitányt nem érdekelte ez a kifakadás.
Kezet fogott az összefoltozott századossal és elhagyta a kaszinót.
Künn az utcán, hol a zápor nyomában támadt pocsolyák sokaságát valóságos művészet volt ugy kikerülgetni, hogy térden felül ne legyen sáros az ember: századának két főhadnagya lavirozott a kaszinó felé.
Radák megállt és bevárta őket.
- Nos, fiuk, mi van a bárócskával?
- Semmi, - felelte bosszus hangon az idősebbik, - Wili nincs!
- A patvarba!
Hol kerestétek?
- Mindenütt.
- És nincs?
- Még nyoma sincs, nemhogy a gyerek megvolna!
Amig a vihar ki nem tört, legalább tiz helyen kerestük, de semmi.
Nem látták.
Nem volt ott.
Többnyire nem is ismerték .
Kérlek, még a kilencven esztendős imámhoz, a vén Hikmet-hez is betolakodtunk, mert az a száraz csont is abban a gyanuban áll, hogy a Bajazid-mecset tőszomszédságában levő házában titkos opium-barlangot tart fenn, s ha rajtaütnek, - vendégeit szolgái egy földalatti folyosón cipelik be a szent mecsetbe, hol mámorukat kialusszák.
De ott sem volt.
A nyomozásnak ez a része nem volt inyére a kapitánynak.
Ilyes vállalkozásból már sok spektákulum esett.
- Csak nem törtetek be hozzá erőszakkal? - kérdezte némi szigorral.
A főhadnagy fejét rázta.
- Azt nem tettük.
Azt azonban igenis megtettük, hogy midőn távozás közben bucsut vettünk az aggastyántól - tévedésből nem azon az ajtón siettünk ki, amelyen beléptünk, hanem a másikon.
Hiábavaló ravaszkodás volt!
Abban a szobában sem volt semmi és a harmadikban sem.
Az opium-barlang tehát mese.
- A másik vénségnél is voltatok?
- Szolimánnál?
- Igen.
- Voltunk, de hiába, - mert ott sincs.
Az egész ház üres.
A hasis-tanya apja, az agg Szolimán, pedig sietett kijelenteni, hogy hozzá már nem jár senki és nem is fog, mert nincs kedve ujjat huzni a stemplis papirossal.
Wilit egyébiránt ő sem ismeri.
Persze , ha hazudott, azt nem süthettük rá, mert a legbelső szobát nem láthattuk.
E haszontalan rekognoscirozások után éppen ki akartunk menni utánad a pavlinoi utra , midőn a zivatar kitört és bekergetett a "Három csillag " -ba.
A kapitány megköszönte tisztjei buzgalmát s rövid gondolkozás után igy szólt:
- A gyerek mégis csak vagy ennél a vén lókötőnél lesz, vagy - otthon.
- A lakásán?
- Igen, a lakásán.
- Nem lehet.
A legénye -
- A legénye azt verklizi, hogy már hajnalban elment hazulról, mert kissé fájt a feje , - vágott közbe a kapitány, - de ha azt parancsolta volna neki, hogy holt hirét terjessze, hát akkor holt hirét terjesztené.
Ha sehol sincs - akkor otthon van , punktum, ezt meg fogjuk látni.
Majd megnézem magam.
Szervusz, gyerekek!
- Adieu, kapitány!
Elváltak.
Radák tovább folytatta utját, a pocsolyákon keresztül, haza felé.
Ugy tervezte, hogy előbb haza néz az egyik védencéhez, azután fölkeresi lakásán a másikat is.
Feltétlenül bizonyos, hogy a fiatal katonatisztet valami elképzelhetetlenül sulyos ok tartja otthon, különben nem bujt volna ki a szolgálat alól.
Ezt sohasem tette.
De mi lehet... mi lehet?
Radák nem birta elgondolni.
Hát majd meglátja egy óra mulva ezt is.
Mire hazaért és fölhaladt az emeletre vezető falépcsőn, legénye fejéből kitisztult valamennyire a beszopott szesz.
Elég biztos mozdulatokkal huzogatta ki a folyosón a vászonruhát, nehogy tulságosan összeszáradjon, s aztán ki kelljen vasalnia.
- Keresett valaki?
- Senki, vitéz kapitány uram!
- A kisasszony sem innen a kocsmából?
- A téns kisasszonyka, igenis, fenn járt, de csak annyit monda, hogy jelentsem meg a kapitány urnak, hogy a boltba ment, ahol ruhának valót vészen.
Meg azt is mondá, hogy jó lesz, ha a kapitány ur megitatja a teát, kit ide hozott, meg hogy a mustárt is kommendálhatja a nyakszirtjére és háta gerincére.
Merthogy a mustár kiszivi tőle a forróságot.
Radák beszüntette a további házi orvosságok felsorolását és bement a lakásába.
Lassan nyitotta az ajtót és vigyázva tette be maga után.
Erre a kiméletre azonban nem volt szükség.
Egy futólagos pillantás után meggyőződött, hogy a szegény "csoda" most - órák mulva - is ugyanabban a lethargikusnak látszó, érzékelten, mély álomban ül , hátradőlve a kereveten, amelyben hagyta.
Megállt az ajtóban és nézte.
A nő karjai mozdulatlanul nyugodtak a takarón.
Testének egyetlen ize sem árulta el az élet jelét.
Radák azonban csakhamar észrevette, hogy a szabályos, finom, hideg kifejezésü arcon meg-megváltoznak a vonások, az összecsukott ajkak némelykor kinyilnak s egy-egy hol érthető, hol érthetetlen szó válik le róluk.
A kapitány kezdte nem érteni a dolgot.
A lethargikus álom az összes érzékek tökéletes eltompulásával, az idegek abszolut munkaképtelenségével jár.
Itt nem lehet álomkórról beszélni; a nő idegrendszere müködik, izmai bizonyos akaratlan remegésben , tehát: mozgásban vannak, ajkai beszédre képesek...
Mindez érthetetlen.
A kapitány minden figyelmét megfeszitette, hogy a halkan kiejtett szavak értelmét kitalálja.
Azt hitte, hogy görög szókat kell megfejtenie, - a nő a görög Aschilos Manila leánya - de bármennyire figyelt is, egyetlen görög szót sem hallott.
- La takun bil ejsi... lehelte álmodozva a nő.
Ezt a négy török szót Radák világosan meghallotta.
Mintegy negyedórai türelmes hallgatódzás után rájött, hogy a szegény alvó "csoda " mindig ugyanabban az egy eszmekörben mozog és ugyanannak az ősrégi mohamedán éneknek első strófájából mond ki egy-két nehezen érthető, pusmogó szót.
Ezt a sokszáz éves ó-török éneket ő is ismerte.
Egy-egy rongyos vándor gyakorta megjelent a kaszinóban , s némi étel és néhány krajcárnyi alamizsna fejében rendre elénekelte, amit tudott ; ritkán történt, hogy Allah különösen kedves gyermekének, a minden földi és mennyei erényekben fölülmulhatatlanul dús Ali kalifának ez ismeretes verséből is el nem énekelte volna legalább az első strófát, melynek bölcs szavai ma is aranyos betükkel vannak fölvésve akárhány főméltóságu istambuli basa házának márványfalába, anélkül , hogy a ház urát a maga mértéktelen tivornyáiban legkevésbé is zseniroznák:
" Ne gyötörd szivedet az élelem miatt, hisz az Istentől, a kegyelmestől ered, - bizzál, remélj és mindig kevéssel érd be, - halj meg! de élelmet aljas embertől ne kérj !"
Más szavakkal bár, de ugyanaz a textus benne van a Bibliá-ban és majdnem az összes vallások szent könyveiben - beleértve Sutthodana király fiának, Siddhartának könyveit is, kit Buddha melléknéven tisztel a távoli Keleten közel 450 millió szines emberi lény és beleértve a nagy Buddha szent könyveivel vérrokonságban levő ó-héber talmudot is.
Mily óriási utat tett meg csupán ez az egyetlen vallásos eszme, mig minden faji kolorittól megtisztultan, "Aki a mezők liliomait felruházod ..." kezdő sorral végre Kalvin zsoltárai közé is bekerült!
Minden változik - és nem vész el semmi...
Összefüggésben volt -e, nem -e a nő előbbi lelkiállapotával ez az ének, ezt igy - minden segitő momentum nélkül - nagyon nehéz lett volna eldönteni.
Kellett valamilyen vonatkozásnak lennie - ok nélkül semmi sincs, - biztos megjelölése azonban nem állt a kapitány hatalmában.
Ehhez jóval több szellemre lett volna szükség, mint amennyivel az ő máskülönben józan és korrekt, de nem tulságosan sziporkázó, katonai "Drill " -be szoritott agya rendelkezett.
A hadsereg tulnyomó nagy része, még a legkiválóbbja is , kitünő kérődző talentum - termelő és teremtő talentum alig akad.
Ez persze nemcsak a hadsereg kiváltsága...
Meditálása közben ezalatt megnyilt nesztelenül háta mögött az ajtó és belépett a gömböc.
Inkább belopódzott, vigyázva, lábujjhegyen, nehogy zajt üssön.
A kapitány elébe ment.
- Mit hozott, Stefike? - kérdezte suttogva, midőn a leány kezében egy összecsavart csomagot megpillantott.
- A ruhaszövet?
- Igen, a ruhaszövet, - felelte éppen oly halkan a leány, s szemeivel az első szobába nyiló ajtóra intett.
- Még mindig alszik?
- Még mindig.
- A theát nem itta meg?
- Nem.
- Ejnye...
Nem gondolja, hogy csinálni kellene valamit?
- Az orvos nincs itthon.
Talán holnap...
Nagyon szép magától, Stefike, hogy érdeklődik e boldogtalan teremtés iránt, de ezt a szövetet meg is kellene varrni.
Mit adott érte?
- Nyolc forint negyven krajcárt.
- Azonnal megtéritem.
- Óh, köszönöm, nem olyan sürgős, - vágott szavába a leány, - nem azért jöttem fel , hanem azért, hogy egy roppant érdekes ujságot mondjak.
Tudja, mit csinált a maga bárója?
- Nem is sejtem.
- Megint megbolondult... sugta, hangtalan nevetéssel a gömböc és élénken integetett , - privátdinerje, tudja, az a bamba, éppen most szalad Joannovics doktor után.
Tőle tudtam meg, hogy a maga szép bárócskája ma reggel bezárkózott a lakásába és hasist pipált, - érti... hasist!
Jaj, a szerencsétlen...
Most aztán rosszul van.
- Csendesebben, Stefike... kérem...
A leány azonnal elhallgatott.
Az első szobából halk nesz, majd egy mély sóhaj ütötte meg fülét.
- Fölébredt... suttogta izgatottan.
A kapitány egy pillanatig várt, azután óvatosan az ajtóhoz közeledett.
Magához intette a gömböcöt is, akin oly nagy izgalom vett egyszerre erőt, hogy kövér kis alakja szinte kicsattant a heves áramlásától a vérnek.
Kiváncsisága azonban erősebb volt, semmint félelme: nesztelenül odajátszta magát Radák mellé és tágra nyilt szemekkel, hozzásimulva leste, hogy mi lesz.
A rongyokba burkolt női alak nyitott szemekkel ült a kereveten.
Hosszu, árnyékos pillái hol felnyiltak, hol lecsukódtak.
Csodálatos zöld fényben csillogó szemei pillanatokig mereven szegeződtek ugyanarra a pontra, anélkül, hogy megmoccant volna .
Félig nyilt ajkai láthatólag nehezen vettek lélegzetet.
Vállairól ölébe csuszott a takaró; kiálló, asszonyos emlői és egész melle mindinkább gyorsabban szállt és emelkedett.
Küzdött valami indulattal, mely lassankint hatalmába keritette.
Néhány pillanat mulva felugrott, lerántotta magáról a takarót és az állati vadság oly fékezhetetlenül szilaj kitörésével, mely a lázasan figyelő gömböc ereiben megfagyasztotta a vért, egyetlen szökéssel a szoba közepén termett.
Radákot nagyon ritkán hagyta el válságos percekben a hidegvére.
Most is nyugodtan várakozott, s a látvány, melynek már a következő pillanatban tanuja volt, sokkal inkább meglepte, mintha boldogtalan védence mindent összezuzott volna maga körül.
A nő vadállati szilajsága egyszerre, momentán, minden átmenet nélkül eltünt, ajkai vonaglottak, szemei megteltek rémülettel...
Megragadta az utjába eső szék karját , majd az asztalhoz támaszkodva visszatámolygott előbbi helyére, a kerevethez, de már nem tudta elérni: lerogyott melléje a földre s nyöszörögve temette kezei közé könnyázott arcát.
Fájdalmas zokogása megrázta egész testét.
Kétségbeesett , irtózatos lelki szenvedés kinozhatta a szerencsétlent.
A gömböc reszketve huzódott vissza, lesütötte tekintetét és pilláira felszivárogtak a könnyek.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE