Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Magyar fiuk Afrikában
Keletkezés ideje
1907
Fejezet
11
Bekezdés
1182
Mondat
2080
Szó
24418
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
HATODIK FEJEZET.
Mikor másnap reggel valamivel négy óra után Jánoska, ki elsőnek ébredt föl , hirtelenében felöltözött és lábujjhegyen kilépett a sátorból, hogy a már türelmetlenül nyerítő lovakat lenn a folyónál megitassa: odakünn egy szalmakalapos , kistermetű, zömök négert pillantott meg, ki a sátortól mintegy tíz-tizenöt lépésnyire hasmánt a fűben heverészett és nyugodtan várakozott.
A néger villámgyorsan ugrott talpra, s meghökkenve meresztette nagy fekete szemét Vigyázóra, kinek ölmagas alakja szemmel látható ámulatba ejtette.
Jánoska észrevette a hatást, melyet termetének rendkívüli magassága gyakorolt a bámuló feketére, s még jobban kinyujtotta hosszú tagjait.
Hadd lásson csodát ez a kis néger, kinek csinosan kidolgozott bivalybőrsaruja, párducbőr-ágyékkötője s a karján csillogó finom rézsodronyperecek első tekintetre elárulták, hogy módosabb s egyuttal az értelmesebb Gabon-melléki négerek közül való.
Mintegy harminc éves férfi lehetett.
Fegyver nem volt nála.
Nyakáról - dísz gyanánt - gazella-szarv lógott alá , míg gyűrűs jobb keze egy majdnem két méter hosszú, vékony vasbotot markolt.
- Hogy hívnak, ecsém? - kérdezte Vigyázó, miközben fölkapaszkodott lova hátára s a másik kettőt kantáron fogva, elindult a Gabon-folyóhoz, hogy megitassa az állatokat.
A néger szájtátva bámulta a lovakat, a kérdésre azonban fejét rázta.
- Nem hallasz magyarul?
Ejnye, nem szégyeled?
Hát németül kodácsolsz -e?
Hát oláhul ?
Tótul se ?...
Eképpen se?
Hát akkor nagyot nőjj, ecsém és várj sorodra, míg majd franciául beszél kondor fejeddel a nagyságos úrfi!
Megsarkantyúzta lovát és elvágtatott a vízhez.
Radákot és Gozárt fölébresztette a hangos beszéd.
Néhány perc alatt felkészültek és kiléptek a sátor elé.
Radák figyelmesen vizsgálta a nyugodtan álló feketét, azután feléje lépett s francia nyelven megszólította:
- Ki vagy?
- Bembo - válaszolta a néger.
- A király küldött?
- Uram, a dühös oroszlán küldött, hogy arra vezesselek, amerre parancsolod.
Ha te vagy a fehér ember, kit a főisten szeret, akkor hozzád jöttem, hogy hűséget fogadjak és utazásaidon vezetőd legyek.
- Én vagyok az a fehér ember - mondotta fejével biccentve az ifjú - akinek vezetőre van szüksége.
- Akkor én, Shir Gangomba fia, Bembo, hűséget fogadok neked és szolgálni foglak.
Nagy fehér főnök, kit a főisten hatalmas tüzének erejével megajándékozott: tekints kegyelmesen reám és lásd, mint fogom megpecsételni véremmel hűségemet.
- Nem kivánom véredet, Bembo, - mondotta Radák jóindulattal - megelégszem egyszerű fogadalmaddal is.
Előbb azonban egy kérdést: hol van a tolmács, kit a királytól kértem?
- Én leszek a kiszongó (tolmács) is - válaszolta a néger.
Radák maga is jobban szerette így a dolgot.
- Jól van, Bembo, elfogadlak kiszongónak és ugyanegy személyben vezetőnek is.
Ha jól szolgálsz és kiérdemled megelégedésemet: Daijoka király falujában te leszel a leggazdagabb ember!
A néger szeme megvillant az örömtől, egyébként azonban nyugodt maradt s csak fejével bólintott, hogy megértette.
Radák kezet nyujtott a feketének.
- Ez a kéz gazdagon megjutalmaz, de büntetni is tud.
- Megölhetsz, uram, ha esküt szegek - válaszolta egyszerűen a néger és tisztelettel megcsókolta az ifjú kezét.
Gozár, ki néma tanúja volt a jelenetnek, egy árva igét sem értett ugyan a francia nyelven lefolyt párbeszédből, a fekete azonban határozottan nem tetszett neki.
Miért ?
Nem tudta volna megmondani.
Nem tetszett és vége.
Titokban azonban erősen föltette magában, hogy szemmel tartja s a legelső gyanús jelre azonnal lefüleli a kiszongót , akinek nevét könnyebb kimondás okáért: kis dongóra csavarta el.
Vigyázó vágtatva érkezett vissza a lovakkal.
- Jelentem alássan, vizet ittunk.
- Okosan, Jancsi, ez szükséges volt!
Vedd egyébként te is tudomásul, hogy ez a Bembo nevű fekete mától kezdve hozzánk tartozik.
Jánoska tréfás komolysággal emelte meg vászonkalapját a néger előtt.
Radák nemsokára kiadta a parancsot az indulásra.
Néhány órai szakadatlan vándorlás után Radák belátta, hogy a négernek alighanem igaza van: az öt vaspántos ládát így, egy talyigán, lehetetlenség lesz tovább szállítani .
Itt a Gabon remek szép völgyében még csak ment, ahogy ment a dolog; a jórészt lapályos, aránylag könnyen megjárható füves talajon eléggé gyorsan haladtak.
Benn, a földrész belseje felé erről azonban szó sem lehet.
Gondoskodnia kell tehát más szállítási módról; teherhordókat kell fogadnia, számszerint legalább százötvenet.
A vándorlás, az ebédre szánt rövid félórai szünetet leszámítva, szakadatlanul egész estig tartott.
Félnyolc óra tájban végre feltünt az új hittérítők háza, mely egy lankás fensík közepén állt, 200-250 lépésnyi távolságra az innen nagy messzeségekbe húzódó erdőségtől.
A francia hittérítő atyák e nyugalmas hajléka egyszerű, földszintes épület volt, tágas sövénnyel bekerített udvarral s néhány fából épített viskóval.
Radák elsőnek vonult be a tárva-nyitva álló fonott sövény-kapun.
De legnagyobb meglepetésére sehol egy lelket sem látott.
Minden kihaltnak látszott.
A faépület tetejéről meg a már jócskán színehagyott francia zászló is bágyadtan lógott alá.
Jánoska fürkészve tekintett körül, midőn az udvar közepén megállt a bagázsiával.
- Nem igen igyekeznek elejbénk a szent emberek - mondotta Gozárnak, ki ezalatt a főépület bezárt ajtaján kopogtatott.
- Azt gondolom - szólt az oláh - hogy itten nincsen senki.
Az ifjú maga sem tudta, mit gondoljon.
- Bembo! - szólt rá a nyugodtan várakozó négerre, ki hosszú vasbotjára támaszkodva , illendő távolságból a fáradtan prüszkölő lovak megbámulásával volt elfoglalva - nem tudod, miért távoztak el innen az atyák?
- Nem távoztak, - válaszolta a fejét rázva a néger - csak a fiatal atyák távoztak a falukba, de visszajönnek.
- Eszerint itt most senki sincs?
- Öreg atya mindig itt van - felelte a néger - öreg atya nem megy falukba, mert öreg.
Bembo ezzel szájába dugta a két ujját s éles füttyentést hallatott, mely a közeli erdőség felől háromszoros visszhanggal verődött vissza.
A jeladó füttyre a hátulsó épületek egyikéből fiatal néger legényke tünt elő s gyors szaladással iparkodott az udvar közepén várakozó társasághoz.
Bembo elébe állt.
A két fekete beszélgetni kezdett.
A fiatal legényke élénk taglejtésekkel, sebesen, nagy gyorsasággal válaszolgatott a Bembotól kapott gyors kérdésekre.
Végül elnevette magát, megfordult s az épület háta mögé iramodva, hirtelen eltünt a szem elől.
- Nos? - kérdezte Radák.
- Úgy van, mint mondtam - adta meg Bembo a felvilágosítást - fiatal atyák elmentek , öreg atya itthon van.
Fiatal ember elment, hogy jelentse öreg atyának: fehér emberek jöttek.
- Miért nevetett a gyerek?
Bembo komoly fekete arcán megjelent egy alig észrevehető gyenge mosoly.
- A fiú azt hiszi, hogy az öreg atyával beszélni nehéz.
- Miért?
- Már öreg.
- Nem értem!
- Már nagyon öreg, - ismételte nyomatékkal a néger.
A hittérítők házának bezárt ajtaja most kinyilt s egy kerekes hordozható székben , melyet az imént eltünt négerfiú tolt maga előtt, egy galambősz aggastyán törődött alakja volt látható.
A hittérítők egyszerű papi köntösét viselte.
Fején széles karimájú szalmakalap volt a nap heve ellen.
Sovány, reszkető kezében kissé már megsárgult elefántcsont-keresztet tartott.
A négernek igaza volt: nagyon öreg volt már ez az aggastyán.
Radák elébe járult és tisztelettel köszöntötte.
- Radák István vagyok Magyarországból - mutatkozott be az aggastyánnak, ki végtelen jósággal emelte rá szelid kék szemét, de azonnal észre lehetett venni, hogy ez a gyönge öreg szem alig látja a fiatal embert és környezetét - s azért jöttem, hogy Pongrác atyával beszélhessek.
A néger fiú élénken integetni kezdett Bembonak, ki erre közelebb lépett Radákhoz és így szólt:
- Fehér főnök hangosabban beszéljen.
Öreg atyának neve Pongrác, de öreg atyával beszélni nehéz...
Radák bólintott, hogy jól van.
Ez az aggastyán tehát Pongrác atya, az egyetlen ember , ki eltünt testvérbátyjáról valamelyes útbaigazítást tudott adni.
És ez az a föld, melyet egykor testvérbátyja is taposott... - gondolta elfogultan, némi megindulással az ifjú, miközben alig tudott visszafojtani egy ajkára törekvő bánatos sóhajt...
De gyorsan erőt vett megindulásán s az aggastyánhoz fordulva, pár szóval elmondta, hogy bátyját, Radák Domokost keresi, ki ennekelőtte majdnem három évvel, mielőtt a földrész ismeretlen belsejébe nyomult volna, Pongrác atyának is vendége volt.
- Úgy érzem, tisztelendő atyám, - folytatta hévvel - hogy szegény testvérem életben van!
Eljöttem tehát, hogy fölkeressem és megszabadítsam.
Anyánk van otthon , Magyarországon, aki gyászolja fiát...
Bizonyosságot kell tehát szereznem minden áron !
Ha talán időközben hallott valamit, tisztelendő atyám, ami bátyám nyomára vezethetne , kérem, közölje velem.
A legkisebb nyomocska is becses előttem és kimondhatatlanul boldoggá tenne.
- Amim van, fiatal barátom, - mondotta nehezen érthető, tompa hangon az aggastyán - szivesen megosztom önnel.
Kenyér, gyümölcs, rizs...
- Mindennel el vagyok látva, tisztelendő atyám; - válaszolta az ifjú - nem ennivalóért, hanem útbaigazításért jöttem.
Radák végre is belátta, hogy élőszóval nem boldogulhat, mert a tiszteletre méltó agg süket, egy szót sem volt képes megértetni vele.
Más módhoz kellett folyamodnia .
Kiszakított tehát jegyzőkönyvéből egy lapot, s jó kövér, gömbölyű betűkkel ráírta , amit tudni szeretett volna és átnyujtotta az aggastyánnak.
Pongrác atya erre reszkető kezével, nagy üggyel-bajjal föltette okuláréját, mely fekete zsinóron nyakában lógott s végigbetűzte a mindössze két sorból áll rövid , világos kérdést.
Azután ölébe ejtette a papirlapot és megszólalt:
- Az ilyen öreg ember, kedves ifjú, mint én, nehezen emlékszik arra, ami három év előtt történt.
Bátyjára sem tudok már emlékezni, hírt sem hallottam róla, csak annyit tudok, hogy karavánjával az Ogovai folyó jobb partján indult útnak.
Ha ott nem találja, kerüljön délkeletnek a Kongó felé.
A Fanok földjére bátyja nem mehetett , mert ott évek óta véres belháborúk dühöngenek.
Csak a Kongó felé, fiatal ember, a Kongó felé...
Radák ezalatt a harmadik lapot is elkészítette.
Az aggastyán végre ezt az alig másfél soros lapot is ölébe ejtette.
- Teherhordó emberek e vidéken nincsenek.
Állataink sincsenek.
A hittérítőknek csak két öszvérük van, de ezek szükségesek és drágák.
Nagyon drágák.
Radák ismét jegyzőkönyvéhez folyamodott s mondanivalóit egyenként az aggastyán szeme elé tartotta.
- Megveszem a két öszvért.
A tiszteletreméltó hittérítők jó pénzen másokat szerezhetnek a Gabon-öbölben.
Az öszvérek ára erősen borsos volt, de így is nagy szerencsének kellett tartani a vásárt, mert e teherhordó állatok hiányában minden egyes mérföld bejárása kétszer , sőt háromszor annyi időbe került volna.
Radák meghagyta, hogy vezessék az öszvéreket is, a lovakat is az istállóba.
Miután pedig az aggastyánnal újabb írásos beszélgetésbe bocsátkozott, kinyerte engedelmét , hogy az éjszakát mindnyájan a hittérítők házában tölthetik.
Elrendelte tehát a táborozást.
Reggelig pihenni fognak.
Pongrác atyát ezalatt a fiú betolta karosszékestül a hittérítők házába, hová Radák után csakhamar Gozár és Jánoska is befelé indult.
Bembo, a néger, kijelentette, hogy künn marad és őrködni fog.
Gozár titokban rá-rásandított a podgyász mellé telepedő feketére, aztán hümmögve lépkedett be ura után a házba.
- Ügyelni fogok erre a kis dongóra - mormogta gyanakodva.
Ügyelt -e, nem -e az éj folyamán a neki mindenképen gyanús vezetőre az oláh, erre bajos lett volna kielégítő választ adni.
A hittérítők házában mindenki mélyen aludt s az enyhe afrikai éjszaka csendjét mindössze egy-egy távoli párduc-üvöltés zavarta meg .
Bizonyos csak annyi volt, hogy midőn másnap reggel öt óra felé Radák és Jánoska tökéletesen felfrissülve kiléptek a házból: Gozár és Bembo az átcsomagolás fárasztó munkájával javarészt már készen is voltak.
A kiürített vaspántos ládák egy fészer alá voltak rakva s a vízhatlan vászonba takart összes podgyász, négy egyenlő részre osztva, készen állt, hogy a lovak és öszvérek segítségével tovább szállítsák.
Bembo feltünő ügyességet tanusított az átcsomagolásnál.
Nyugodtan, meggondolva , semmit el nem hamarkodva, de nem is késlekedve, dolgozott oly biztossággal, mintha soha életében egyebet nem csinált volna.
Gozár titokban kénytelen volt elismerni , hogy feltétlenül ügyes ember.
Munka közben folyton szemmel tartotta, de a legkisebb gyanúsat sem vette észre.
Bembo szorgalmasan tett-vett, kötözgetett, pakolt s mindezt nyugalommal, egykedvűen, szinte fásultan cselekedte, anélkül, hogy a keze közé kerülő százféle tárgy bármelyike is meglepte volna.
Se érdeklődést, se kapzsiságot nem mutatott.
Komoly, fekete arcán egy idegszál sem rezzent.
Radák az elvégzett munkát apróra megvizsgálta, itt-ott némi cserét, változtatást kivánt s midőn mintegy félóra mulva az is készen volt, elrendelte az indulást.
Jánoska elő vezette a lovakat.
Bembo a két öszvért.
Felrakodtak és valamivel hat óra után elindultak.
Bembo kérdőleg tekintett a legelől lovagló ifjúra.
- Mit parancsolsz, uram?
Hová vezesselek?
- Vezess az Ogovaihoz! - utasítá Radák a négert, ki a kapott parancs után azonnal délnek kanyarodott s egyforma, nyugodt, de rendkívül gyors léptekkel haladt a menet élén.
Radák még egyszer visszanézett a hittérítők házára.
A friss reggeli szélben ezúttal vígan lengett a francia zászló.
Az ifjú megemelte vászonkalapját és búcsút intett a zászlónak, melyben Nyugat-Afrika e távoli pontján az európai műveltség utolsó látható jelvényét üdvözölte.
E ponttól kezdve a földrész belseje felé minden "sötét ".
Előre tehát a sötétségbe!
A testvéri szeretet tüze fenséges és örök.
Szent lánggal égő, mint Mózes csipkebokra .
Villám, mely megtöri és diadalmasan megvilágítja a sötétséget.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE