Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gaál Mózes
A vasember fia
Keletkezés ideje
1902
Fejezet
19
Bekezdés
939
Mondat
1625
Szó
20101
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
„Legyünk mi barátok!”
Nyolcz esztendő telt el.
A vasember megtért oda, hol a legerősebb és leggyöngébb, a legbátrabb és leggyávább egyaránt porrá válik, pihent a zsibói családi sírboltban .
Emléke élt még nagy-messze vidéken, viharos életéről hihetetlen dolgokat meséltek.
Mindaz, mit róla dicséretest fenntartott az emlékezet , fölelevenedett fiában .
A tűzvérű paripák új mesterükre találtak a Vasember fiában, ha reá ült hátukra, báránynál szelídebbekké változtak; dörgő hangja megfélemlítette , aczélkarja megfékezte, villogó szeme kormányozta.
Kardok aczél-pengéje csodakönnyűséggel villámlott, ha megforgatta, odacsapott, hova a kéz irányozta.
A domború mell, a hatalmas vállak, a rettentő izmos kar csodálatos erőnek hirdetői voltak.
Mintha mesés idők szörny-pusztító óriásai támadtak volna fel, hogy újra kezdjék életüket a Vasember fiában, csakhogy megnemesedve .
Mert lám a Pataki Mózes tanítványa nem nyers vasgyúró, ki egyforma ügyességgel vív, lő, úszik, lovagol, erdők vadjaival birokra kel, ki olvas, tanúl , s beszélni elragadó hévvel tud .
Szatmármegye gyűlésein, ha felemeli szavát, minden szivbe a lelkesedésnek égő fáklyáját mártja.
Vele együtt kell minden hallgatójának sirnia , örűlnie, hazát szeretnie, haza ellenségét lángolóan gyűlölnie .
A fiatal oroszlán jó nyomon halad .
Aztán olyan jól meg tudja választani azokat az embereket, kiket becsűl és szeret .
Nem a nagyhangúak, de tétlenek, hanem az igazán munkás emberek tetszenek neki.
Szatmármegyének volt abban az időben egy ifjú jegyzője, arany volt a tolla, arany a szíve is, úgy hivták: Kölcsey Ferencz .
A megye lakosságának volt alkalma megcsodálni lelkes szónoklatait, de azt vajmi kevesen tudták, hogy a halvány ifjú egyúttal költő is .
Azt a sok szép, sok dicső érzelmet, a mi szívében felhalmozódott , édesen, szívet megkapóan tudta szárnyas szavakban kifejezni.
Madár volt a lelke Kölcsey Ferencznek, nem hivalkodó, hanem árnyas bokorban zengő szelíd madár.
Nem volt akkor sem apja, sem anyja már, de az ő szíve nem lehetett szeretet nélkül , szerette tehát a hazáját és nemzetét .
És ő olyan erősen tudott szeretni .
Pedig, a ki reá nézett a halvány arczú, komoly tekintetű ifjúra , bizony nem hitte volna.
Gyermekkorában gonosz himlő lepte el az arczát, ott maradt a nyoma mindvégig, sőt kioltotta egyik szeme világát is.
A félszem a nemes ifjút még komolyabbnak, de mindenek felett szomorúnak tüntette fel .
Aztán nem is nyílt meg az ő jó szíve olyan hamar mindenki előtt.
Nem szerzett sok lármás barátot életében, de a ki őt egyszer megszerette, soha reá meg nem haragudott.
Bezzeg büszke volt a barátságára .
Ilyen ember volt Szatmármegyének ifjú jegyzője, a költő Kölcsey Ferencz .
Alighogy néhányszor találkozott vele Vesselényi, erősen megszerette .
Nem is igen titkolta, hogy szereti; becsületes őszinteséggel megvallotta neki egy alkalommal :
- Én ugyan még semmi sem vagyok - mondá komolyan, - de Isten segítségével valami lehetek.
A penna-forgatáshoz sem értek olyan jól, mint te, de talán idővel azt is megpróbálom.
Én is szeretem a magyar hazát, te is szereted : azért itt a kezem, ha nem veted meg, csapj bele, s ettől a pillanattól legyünk jó barátokká .
A halvány arczú költő meg volt hatva ezektől az őszinte, igaz szavaktól, megszorította az ifjú báró kezét s így szólott hozzá :
- Köszönöm, Miklós, drága lesz nekem mindig a te barátságod.
A magyaroknak mindig az volt a legnagyobb bűne, hogy nem szerették egymást eléggé .
Megadták az árát, s megadják ma is .
- Úgy tudom én is, Ferencz, bár volna az másképen .
- Sokszor elgondoltam magamban, hogy ez talán egy szörnyű nagy átok , mely reánk szakadt a régi időkből.
Sírt a lelkem miatta.
Ha olvasgattam régi idők történetét, valami úgy belemarkolt a szivembe, mintha ki akarta volna tépni onnan .
- Én is éreztem ezt a fájdalmat, barátom, de hát ilyen a magyar , ilyen volt.
Ha jól ment a dolga, nem tudta eléggé megbecsülni az állapotát, és most ...
- Haj, bárcsak erről az időről beszélhetnénk szomorúság nélkűl !...
Nem lehet.... nem lehet.
Tudod -e, mit mondott a mi derék költőnk, Berzsenyi, a mostani magyarokra ?
- Tudom, azt mondta, hogy a régi szép dicsőségből csúnyáúl kikoptunk .
Azt mondta, hogy a magyar levetette fényes öltözetét és idegen köntöst vett fel ; hogy ma-holnap elpusztúl a magyar...
Nem szabad, Ferencz, hogy a magyar elveszszen!
Gyalázat száradna a nevünkön, a fiaink azt mondanák rólunk, hogy hitványak, gyávák, nyomorúltak voltunk, mert veszni hagytuk a magyart .
- Bizony igazat mondanának, bizony megérdemelnők, hogy csontjainkat kivesse az édes anyai föld.
Lásd, Miklós, én kevés ember előtt nyitottam meg úgy a szívemet, mint előtted...
Olyan sok-sok keserűség van ebben a szívben.
Ha én azt mind kiönteném, talán a magyarok követ dobnának reám és azt mondanák: nézzétek ezt a magyar embert, hogy meggyalázza a nemzetét!
Fordúljatok el tőle, a háladatlantól, ne hallgassátok őt, mert nem jó magyar az, a ki szidja a nemzetét .
Ezt mondanák nekem, de én nem bánnám, mert érezném, hogy igazat mondok.
Nekem nem kellene taps, nem kellene "éljen " -kiáltás, semmi sem kellene úgy, mint a magyar haza felvirágzása, a magyar nemzet boldogsága .
A Vasember fia elhallgatta az ifjú költőt, az ő barátját, hallgatta lángoló arczczal, s csak ennyit szólott közbe :
- Beszélj még így nekem, beszélj, hogy az Isten megáldjon , Ferencz !
- Beszélek neked, Miklós, mert a sors talán téged választott ki arra , hogy szavadat meghallják és meghallgassák a két hazában: Magyarországon és Erdélyben.
Ezt a két testvér-országot eltépték egymástól, pedig, meglásd, együvé kerűlnek még, mert egymáshoz tartoznak.
Te a nagy Vesselényi-család sarjadéka vagy, a mit te elmondasz, arra két haza hallgat.
Meglásd, szép, dicső munka vár reád.
Ha megteszed, a mit egy jó hazafinak tennie kell, akkor áldott lészen a te neved .
A Vasember fia lecsüggesztette a fejét, mintha gondolkoznék azon, a mit barátja mondott .
- Nem félsz te a munkától, úgy -e ?
- Istenemre mondom, nem félek, csak érzem, hogy még nekem sokat kell tanúlnom.
Jó tanítóm volt, sokat, igen sokat tanúltam tőle, de én még többet akarok tanúlni.
Ismerni akarom a hazámat, minden dolgát a hazának, a milyen volt régebben, s a milyen most.
Tanúlni fogok.
Te fiatalabb vagy, Ferencz, mint én, és százszor többet tudsz nálamnál .
Kölcsey mosolygott .
- Bohó vagy, Miklós, a jó pap holtig tanúl, én is csak akkor tudnék igazán valamicskét, ha mindazt tudnám, mit még nem tudok.
Ha a főnemesi családok sarjadékai közűl csak hármat ismernék olyat, a milyen te vagy, nem félnék a jövendőtől .
- Félni attól sehogysem szabad, én meg azt mondom.
Téged az Isten megáldott költői lélekkel, no hát vedd elő a lantot, énekelj!
Szólj az egész nemzethez, mondj el mindent, úgy, a mint a szíveden van.
Majd megtanúlják szeretni a magyar költőket, a magyar dalokat.
A sok diák verset félredobják, a németet sem tartják idővel előbbrevalónak.
Meglásd, barátom, így lesz az.
A ki pedig velünk majd szembeszáll, annak az orrára koppintunk és a fülébe mennydörögjük :
- Ne bántsd a magyart, mert megkeserülöd !
Így szövetkezett két, hazáját szerető nemes lélek örök barátságra és közös munkára.
Nem kellett nekik a barátság megkötéséhez boros kupa, lármás mulatság.
Egyformán éreztek, vonzódtak egymáshoz, kezet szorítottak, még csak azt sem mondták, hogy örökké hűséges barátok fognak maradni... de hát, elhigyjétek nekem, az igazi barátsághoz nem kell czifra szó és nem kell erős fogadkozás , esküdözés ...
Ugyan bizony mi kell hát a barátsághoz ?
Kell jó sziv, kell becsületes lélek és kell szeretet .
Ha ez a három együtt van, a barátság köteléke erősebb az életnél , tart még a síron túl is ....
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE