Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rejtő Jenő
Az előretolt helyőrség
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
29
Bekezdés
2394
Mondat
6116
Szó
46706
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
Hatodik fejezet
1
Galamb az altiszti iskola ablakából nézte a sivatagba induló peloton készülődését.
Mit kellene tenni?
Istenem!...
A Faubourg Montmartre-on egy szegény özvegyasszony és egy kedves, finom leány, akiket legjobban szeret a világon, tízezer dollárt kapnának, és ehhez csak egy ilyen semmittevő, léha alaknak kellene meghalni, amilyen ő.
Hát még meghalni sem hagyják az embert?!
Szerencséje volt.
Ezen az órán a katonai büntetőtörvénykönyvről oktatták őket.
Az előadás végén Galamb boldogan fellélegzett.
Az oktató többek között ezt a paragrafust is ismertette:
" A csapattesttől megkísérelt szökés, valamennyi kedvezmény és megkülönböztetés megvonásával jár.
Altisztjelöltek visszakerülnek legénységi állományba, előző szolgálati helyükre."
Nincs semmi baj!
Még ma megszökik, elmegy az uszodába, és holnapután, a törvény értelmében, régi beosztásában elindul a többiekkel együtt a sivatagba.
Egy óra múlva az erőd hátsó udvarán felmászott az esőcsatornán, és mikor a poszt kissé eltávolodott, átvetette magát a falon.
Azután szaladt...
Takarodó után nyolc őrjárat indult a keresésére, és Latouret őrmester búskomoran tépdeste ajaksörtéit.
2
Nyugodtan sétált a kikötő pálmái alatt, hallgatta a rakodást, a hajótülkök és az autódudák lármáját, boldogan szívta be a dagállyal érkező, sós szagú esti légáramlatot, és nézegette a nyugodt víztükrön rezgő sok-sok parti lámpa visszfényét.
Várta, hogy kézre kerüljön.
Egyik negyedóra múlt a másik után.
No, mi lesz?
Micsoda amerikázás ez?
Hol a patrul?
Hát így hagyják itt a katonaszökevényeket korzózni?
Vagy van megtorlás és fegyelem, vagy nincs!
Körülnézett, de sehol egy őrjárat!
Szép kis katonaság.
Szökött egyének nyugodtan dohányoznak a város gócában, és a tisztelt légió a füle botját sem mozgatja.
Dühében már nem tudta, mit tegyen.
Egyszerűen odasétált a Dísz térre, a kormányzósági palota hatalmas ívlámpái alá.
Valami vendégség lehetett a katonai parancsnoknál, mert sorra érkeztek az autók, és pazar uniformisok, csodás hermelin belépők, fehér frakkok vonultak fel.
Itt is álldogált vagy félórát.
De hát mi az?
Miért nem fogják el?
A magyarázat elég egyszerű volt.
Valamennyi őrjárat az óváros, a halászkikötő, a környékbeli erdőségek és egyéb olyan helyek felé vette útját, ahol egy épelméjű szökött légionista rejtekét lehet gyanítani.
A kormányzóság előtt igazán senki sem kereste.
Illetve akadt ilyen is.
A költő.
Troppauer Hümér.
Ő szerette Galambot, aki mindig megértő hallgatóság volt.
Akármi legyen, ha elfogja ezt a kedves , aranyos embert.
Mint őrjáratvezető tehát harsányan kommandírozott:
- Irány a Dísz tér!
Ott igazán nem ütközhet a szökevénybe.
De alighogy az előkelő negyedbe értek, az egyik legény megböki Troppauert:
- Te!
Nézz oda!
Ott a szökevény.
A költő hüledezve kapkodta a fejét:
- Nem ette meg a fene...
De.
Mégis.
Barátságos mosollyal integet feléjük, aztán odajön, és idegesen szól rá Troppauerre:
- Hol kódorogtatok ennyi ideig?
Még az életben nem láttam ilyen katonaságot!
Mit lehet tenni?
Komoran közrefogták, és megindultak vele visszafelé.
- Minek szökött ide a Dísz térre? - kérdezte Troppauer.
- Unatkoztam - felelte.
Azután ő kérdezte: - Nagy volt a ribillió?
- Tűrhető.
Latouret őrmester mindenféle porokat szed.
A külvárosba értek.
Galamb vidáman fütyörészett.
Céltalanul kóborló arabok a keskeny utca hosszú házai mellé lapultak, és sötét pillantással néztek az őrjárat után.
- Azért mégiscsak szerencséje van - mondta Troppauer.
- Mi legkésőbb holnapután megyünk a pokolba, maga meg itt marad Oranban.
- Most már én sem maradok itt.
Megszöktem!
- Mondom, hogy szerencséje van.
Akit huszonnégy órán belül elfognak, az nem számít szökevénynek.
Engedély nélküli kimaradásért néhány pelote-ot kap, és kész.
Szent Isten!
Szóval megint szerencséje volt!
A szerencse mint egy nyomorult véreb fut utána, de ő nem hagyja magát!
Ügyesen beakasztotta a lábát hátulról Troppauer bokájába.
A költő akkorát esett, hogy az éjszaka beleremegett.
A katonák nem tudták, mi történt, és mire magukhoz tértek, a fogoly elrohant.
Troppauer előírás szerint tüzet vezényelt:
- En joue...
Feu!
Hat puska vette célba a holdat, és sortüzet adott az égitestre.
- Pas de gymnastique!
En avant...
Marche!
Agyonlőni nem akarták, de most már szívesen elfogták volna.
Galamb rohant.
Súlyos futóléptek döngtek a nyomában.
Most látta csak, hogy a villasorban van.
A szerencsétlen doktor Brétail villájához ért.
Hoppá!
Ez állítólag lakatlan.
A vaksötét útról átvetette magát a kerítésen.
Néhány másodperc múlva odaért az őrjárat.
Összevissza kiáltoztak , zseblámpáikkal világítottak mindenfelé.
Nem látták eltűnni Galambot, csak azt tudták, hogy errefelé vesztették el a nyomát.
Valamelyik mellékutcába futott be, vagy egy üres telken bujkál.
Rövidesen két-három rendőr is segített az éjszaka csendjét felverni.
Galamb lábujjhegyen a házhoz lopózott.
Most is néma, elhagyott volt a lezárt villa, az ablakain sötét redőnyökkel...
Az egyik földszinti ablakon nem volt redőny.
Valami cselédszoba lesz vagy mosdóhelyiség.
A nagy zajra és lövöldözésre egy megijedt szomszédos villalakó telefonált a riadókészültségnek.
Hirtelen éles szirénázás üvöltött fel.
Galamb nem mulasztotta el az alkalmat.
Mialatt a szirénahang mindent túlharsogott , hátralépett, és bajonettját nekivágta a csukott ablaknak.
Az oldalfegyver berepült a helyiségbe, közben kitörte az üveget.
Olyan volt ez a csörömpölés a szirénahang mellett, mint légydöngés az oroszlánordításhoz képest.
Most már átlépett a párkányon.
A konyhába ért.
Tapogatózva ment, míg újabb ajtó előtt állt.
Hallgatózott .
Azután lassan lenyomta a kilincset, hogy továbbhaladjon.
Maga sem tudta, hogy miért, de megijedt, ahogy a beszáradt ajtósarok hosszan , élesen nyikorgott, betöltve a hatalmas hallt.
Mert hallba nyílt az ajtó , óriási, sötét terembe.
Magasan, az egyik szellőzőablakon keresztül bevilágított a hold.
És mélységes némaság.
Elindult a folyosón, amely jobbra-balra kanyargott, és odaért egy kiskapuhoz , ahol a kísérteties nőt látta.
Ez a hátsó bejárat.
Lenyomta a kilincset .
Zárva volt.
Egy ideig céltalanul ődöngött a sokfelé nyíló oldalfolyosókon.
Kijárást keresett, de a ház valóságos labirintus volt.
A cselédlakásokhoz vezető lépcsőre ült, és elszívott egy cigarettát.
Itt esetleg holnapig elbújhat .
Eldobta a cigarettát, és továbbment.
Egyszer csak ott állt a néma, sötét hallban.
A csend bántóan nehezedett a teremre.
De Galambnak jó idegei voltak.
Elhatározta, hogy keres valahol egy fekvőhelyet, ahol átalussza a vitathatatlanul szökéshez szükséges néhány órát.
Elindult a falépcsőn, amely a hallból egy karzatra vezetett.
Bizonyára onnan nyílnak a hálószobák.
A falépcső fülsiketítően nyikorgott, és nagy porfelhőket szusszantott magából.
Igazán kísérteteknek való hely.
Felért a korridorra.
A lépcsővel szemben, az első ajtón benyitott.
Vaksötét volt.
Nem baj.
A fő, hogy valami fekvőhelyet találjon, aludni úgy is csak sötétben lehet kitűnően, és remélte, hogy a kísértetek nem zavarják.
Óvatosan haladt a fal mentén.
Közben a keze egy szekrény mellett rátapintott a villanykapcsolóra.
Megcsavarta.
Világos lett.
Ijedtében felkiáltott.
A szoba közepén egy nagy vértócsában, pizsamába öltözött férfi feküdt a padlón, arcra borulva, holtan.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE