Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
Az orosz
Hamburgból Kielbe s Kielből mind a ketten Kopenhágába, Dánia fővárosába utaztunk a Prinz Waldemar hajón .
Szürkületkor hagytuk el a kieli kikötőt.
Nyugat felé bíborban szállt le a nap s haragos fényével mindent betakart.
Csakhamar kint voltunk a keleti tengeren s a fekete hajó sebesen tört előre a vérhullámokat vető vörös vízben.
A kapitány hídján ültünk, szótlanul, hol az eltünő szárazföld, hol pedig a sík tenger felé tekintve.
Végre egészen benne voltunk a zúgó vizek birodalmában s hallgattuk az árbock ö telek közt élesen fütyülő szél zenéjét .
Sötét lett.
Már egymás arcát se láttuk.
Vacsorára harangoztak .
Lementünk a villamosan világított nagy ebédlőbe.
Egy sarokba meghúzódva ettünk-ittunk s mikor szivarra gyujtottunk, megszólal Krilov :
- Már régen nem beszéltem neked az apámról.
Pedig van még mit elmondani .
- Csupa fül vagyok .
Akkor hát halld Krilov cserkeszkapitány meséjét .
*
1849 őszén az utolsó orosz csapatok kezdtek kivonulni Magyarországból.
A mi ezredünk egyike volt a legutolsóknak.
Képzelheted , mennyire megörültünk, mikor megkaptuk a parancsot, hogy: hazafelé in-dulj!
Víg dalolással indultunk az északi határ felé.
De nem tagadom, hogy voltak, akiket a mi hazamenetelünk még boldogabbá tett, mint minket: s ezek a lakosok voltak .
Jóformán kiettük ők e t mindenükből s hátrahagytuk nekik a nyomorúságot .
Én vezettem a hátvédet.
Az ezred után lovagoltam a századommal .
Lassankint beértünk a Kárpátok közé.
A vidék zord lett.
Egy ködös őszi napon egy kis városhoz értünk.
Németek laktak benne, ódon stilü házaik voltak.
Mivel több napi járóföldre ez volt az utolsó város, elhatároztuk, hogy itt megpihenünk.
Csinos kis egyemeletes vendéglőjében kényelmesen elhelyezkedtünk , a nagy terem nyitott kandallójában lobogott a tűz s mi a fárasztó lovaglás után igen jól ér eztük magunkat .
Nagy örömünkre a fogadóban találtuk az ezredorvost, egy közkedveltségnek örvendő vén katonát, aki örökös jókedvével sokszor fönn tudta tartani a nehéz táborozás alatt a tisztikar hangulatát.
A doktor tegnap maradt el az ezredtől, mert fáradt volt és ki akarta magát aludni.
Mondanom se kell, hogy az ebédhez a legfinomabb magyar borokat rakattuk föl s derekasan hozzáláttunk az iváshoz .
Már jól benne voltunk az ebédben, mikor az ajtó nagy robajjal fölnyilt s berohant ingujjban egy fiatalember.
A háta csupa vér .
- Uraim, önök orosz tisztek.
Én magyar tiszt voltam.
Huszonkét csatába vettem részt ...
E pillanatban három-négy fegyveres osztrák katona rohant be .
Fölkeltem és a katonák elé léptem .
- Mit akartok ?
- Ezért az emberért jöttünk .
- Mi baja va n önnek ezekkel a katonákkal? - kérdém a fiatalembertől .
- Uraim, tiszt urak, - folytatá a magyar, - a városban egy császári civilbiztos jelent meg, a bujdosó honvédek összefogdosása céljából .
Négyen vagyunk itt honvédek, akik Komáromban kapituláltunk s így az ott kapott útlevél alapján semmi bántódásunk sem lehet...
Mindazonáltal a császári biztos összefogatott bennünket s mivel útlevelünket nem akartuk kiadni ...
Hangja zokogásba fult .
- Megbotoztatott, - rebegte alig érthetőleg .
Tisztjeink az elszörnyedés morajával ugráltak föl .
- Hallatlan! borzasztó! - így kiabáltak .
Engem elfogott a düh.
Ezek a hiénák, akik az elesett oroszlán körül ólálkodtak, utálattal töltöttek el.
Míg az oroszlán élt, gyáván futottak s most hencegnek.
Oda léptem a katonák elé :
- Mondjátok meg gyáva gazdátoknak, hogy azonnal eressze szabadon a magyar foglyokat, mert különben velem, Krilov kapitánnyal gyülik meg a baja .
A katonák elkotródtak.
A doktor megmosta és bekötözte a honvédtiszt sebeit .
Pár perc múlva egy erőteljes, magastermetü urialak lépett a terembe .
- Krilov kapitányt keresem .
- Itt van! - feleltem neki, anélkül, hogy a helyemről fölkeltem volna .
- Én Táray császári civilbiztos vagyok és tiltakozom az ellen , hogy ön illetéktelenül a dolgomba avatkozzék .
Újra elfogott a düh.
Fölugrottam .
- A nevéről úgy értettem, hogy ön magyar? - szólék .
- Az vagyok .
- Tehát nemcsak kegyetlen és gyáva, hanem áruló is .
- Kapitány úr ...
- Olyan férfiakat akar megbecsteleníteni, akik az ön hazájának becsületéért és dicsős égére harcoltak... gazember... gazember ...
- Katonáimat fogom szólítani! - ordítá Táray .
- Őrség, Vaszili hadnagy, csípjétek nyakon...
Fedor, fuvass riadót! - ordítottam kikelve magamból .
Egy pillanat alatt Táray meg volt kötözve.
A következő percben a fogadó kapuja előtt megszólaltak nagy kaukázusi kürtjeink és a cserkeszek vágtató csapatokban, veszett fegyvercsörgés és kiabálás közt érkeztek a vendéglő elé .
- Kapitány úr, ön az életével játszik, - hörögte rekedten Táray .
- Hát nem játszottam százszor az életemmel a ti nyomorult bőrötökért?
És ti elég vakmerők vagytok most az általunk legyőzötteken tipródni és becstelenkedni?
Vitéz katonákat botoztatni!
Baratinszki hadnagy! húsz emberrel viszed ezt a fickót és a város végén agyonlövöd...
Vaszili!
Ötve n emberrel mégy a honvédeket kiszabadítani.
Aki ellentáll, leütöd , mint a kutyát.
Egy, kettő !
A szoba kiürült.
Baratinszki és Vaszili eltávoztak s Tárayt elhurcolták.
Odakint egy szotnya lovas jobbra, egy pedig balra robogott.
Mély csönd lett.
A tisztek sápadtan, de eltökélten néztek egymásra, én izgatottságomban föl s alá jártam ...
A véres ingü honvédtiszt odalépett elém, katonás állásba helyezte magát és szólt :
- Köszönöm, kapitány úr, én a haláltól nem félek, csak a becstelenség előtt védtem magamat.
Kösz önöm .
Meghajtotta magát és elment .
Újra csönd.
Tíz perc mulva Vaszili megjelent és jelentette, hogy a honvédek mind szabadon vannak és akiket illetett, megkapták útlevelüket .
Húsz perc mulva megint lódobogás hallatszott.
Csakhamar rá belépett Baratinszki és némán szalutált .
- Megtörtént? - kérdém .
- Meg, kapitány úr .
- Most pedig tollat, tintát, papirost !
Adtak.
Az ezredorvos elé tettem .
- Te pedig doktorkám, írj most egy hivatalos bizonyítványt, hogy Táray császári komiszárus - meghalt kolerában .
- Szivesen, - felelt a doktor hidegvérrel és megírta .
A bizonyítványt átadtuk a polgármesternek, aztán lóra vetettük magunkat és nekivágtattunk a kezdődő szürkületben a hegyeknek .
A város végén egy káplár és három közlegény lovagolt elénk .
- Jól elástátok? - kérdém .
- Úgy, hogy még az utolsó ítélet napján se akadnak rá, - dörmögött a káplár .
- Jól van, fiam, fujjátok meg a kürtöket, előre !
S a fenyvesrengeteg meg a homály már régen elnyelte a kis csapatot, amikor a harsonák recsegő szavát még mindig hallhatták lent a völgyben, élesen, fenyegetőleg, megdöbbentően .
Az áruló talán még akkor is megrendült tőle jeltelen, titkos sírjában .
*
Szívem úgy remegett, mint egy túlfütött katlan.
Melegem volt .
Letéptem a nyakkendőmet és fölmentem a födélzetre...
Sokáig bámultam a z úgó tengerbe .
Csodálatos idők!
Megérthetetlen idők!
Mikor bitor uraink a vérünkbe gázoltak, mikor már guzsbakötve feküdt az ország, akkor egy idegen , egy ellenséges katona a homályban lecsap és bosszút áll az árulón, aki nemzete ellen vétett ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE