Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Nagy leányka, kis legényke
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
13
Bekezdés
1813
Mondat
3820
Szó
49837
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
VI.
A falunak, melyben apró és jelentéktelen történetünk lejátszódik, Zehernye a neve, amint azt már érintettük is talán futólag.
Domb oldalában feküdt, úgy a magasság kétharmadában, református tornya pedig a legtetőn állt.
A dombhát északi vége egy még kiemelkedőbb magaslatban végződött, melyen a temető terült el, ahol mindazok feküdtek és hallgattak érthetetlen módon, akik életükben oly sokat civódtak egymással...
Ennek a dombnak háttal volt a templom, inkább egy középső dombháton, mert ugyanennek a dombvonulatnak egy-egy déli csúcsát is lehetett fölfedezni: a Hecskét.
Ezzel szemben a templom a Sután állt és nyújtogatta nyakát a falu fölé, míg a temetőt a Szentandráskán lehetett megtalálni.
A Szentandráskától észak felé szélesebb völgy mélyedt ki, ezen haladt hosszában az újhely-kassai vasútvonal, a vasútvonalon túl dombok, s még a dombokon is túl, de szemmel alig megfogható messzeségben, a Vihorlát gerincéle rajzolódott ki a menybolt első harmadáig.
Nyugati irányba közeli hegyek, kelet felé szintén hegyek tele sűrű erdőkkel, csak déli irányban volt szabad a határ : Bodrogköz szélesedett ottan, amely fölött délibáb játszott melegebb napokon.
Nemesi falu volt Zehernye, ámde erre az időre alaposan kikezdték már a tótok , miután aggasztóan apadtak a nemesek.
Úgy ötven esztendővel előbb kálvinista bocskoros nemeseken kívül nem akadt idegen a faluban, amelyet akkor zengő erdők öveztek még mindenfelől.
Hanem ez régen volt: azóta alig fél-falunak számítottak már a nemesek.
Két okból pedig...
Először, mert nem akartak szaporodni, hogy ne darabolódjék tovább a törpebirtok, ámde mivel érthetetlen gőgjükben irtóztak mindennemű munkától, a tótok gondoskodtak róla, hogy kihúzzák alóluk a pokrócot...
Ezek a tótok Amerikát járták meg előbb, volt némi kis pénzük és mert Zehernye földjeinek híre volt messze határban, észrevétlenül, de annál szívósabban nyomultak be a faluba.
Nyelvük szerint magyarokká váltak ugyan az idők folyamán, ámde hitükben megmaradtak római katolikusoknak s ez okból tartózkodóan viselkedtek irányukban a kurtanemesek.
Sőt bizonyos tekintetben le is nézték őket.
Ámde az egykori tótok épp ezzel a jelenséggel törődtek a legkevesebbet: ahelyett túrták a földet és szaporodtak.
A falu közepetáján, a tetőnek lendülő oldalon nyúlt ki a méltóságos képviselő úr kertje és állt ódon kastélya.
Maga a méltóságos úr csak nyaranta mutatta magát odahaza: egyéb évszakokban Pesten élt, ahol is, mint képviselő, az ország dolgait intézte.
Utána Setéth Miklós tekintetes úr következett vagyon és rang tekintetében, jöttek aztán a magukat hányó nemesek nyolc-tíz holdacskáikkal és a tótok, akik szünet nélkül dolgoztak.
Legvégül álltak a grófi bányában járogató munkások, a napszámosok és zsellérek.
Ez utóbbiak közé tartozott Mudrony József is a szilaj természetével.
Legislegutolsónak a cigánykovács számított volna, ha kívüle nem lett volna a faluban Tóth Antal, meg a félszemű lova.
Tóth Antal azonban, mióta visszajött a túlvilágról, nem is jött emberszámba, annyira megvetette mindenki.
Kivévén Barczali Gábort.
Mudrony Józsefet alacsony származása ingerelte mindenekfölött.
Mert nagy indulatok lobogtak benne, ámde nem tudta, mit kezdjen velök?
A hétszilvafásokhoz hiába dörgölőzött, azoknak nem kellett, mint nem az ő rendjükből való.
A tótokat viszont ő intézte el egyetlen vállrántással.
Már ez a semmilyen-állapot is idegesítette.
De mert állhatatlan volt a libegő szoknyával szemben, otthon állandóan sirdogált a felesége, ami szokatlan durvaságra ragadtatta nem egyszer.
Duhaj, féktelen őseinek vére dolgozott benne , ámde a szegénység mindig lehúzta magához.
Nyughatatlanságának egyik jele volt például, hogy sokszor minden jogcím nélkül beleavatkozott a mások életébe.
Ezt tette egy idő óta Barczali Gáborral is!
Bosszantotta, hogy - a közfelfogással szemben - az igáslegény egyesegyedül mert pártjára állni az ágrólszakadt Tóth Antalnak, attól pedig valósággal felbőszült , hogy Barczali Gábor fittyet hányt neki is, sőt fenyegető üzeneteket küldözgetett a számára.
Föltette magában, hogy adandó alkalommal le is számol ezzel a nemesi eredetű nyavalyás alakkal...
Odahaza pedig egyre gyűltek a bajok ezalatt .
Hozzájárult mindehhez, hogy Mudrony Józsefnek - a szállongó hírek szerint - legutóbb igen-igen kedvében járt a méltóságos úr kulcsárnéja.
Beszélték mindenfelé, hogy valósággal eteti Mudrony Józsefet, aki pedig nem vetette meg a jófalatot.
...Két vagy három nap választott már csak el a karácsonyi ünnepektől, amikor - egy késő délelőttön - Mudrony Sanyi az urasági kerten vágott keresztül, hogy minél hamarabb lehessen otthon.
Valami félórával előbb édesanyja küldte el Csalma Mátéhoz, akinek keskeny portája ott lapult meg a méltóságos úr kertjének déli kőfala mentén...
Küldte pedig az édesanyja nagy titokban és azzal az üzenettel: nem szállítaná -e el őt és két fiát, Sanyit és Péterkét a szüleihez , Vinkócra?
Persze olyan valamelyik napon, amikor férje nem tartózkodik odahaza , hanem távoli országutakon zörög céltalanul a szekerével.
A fehérarcú szép asszony ugyanis megunván a folytonos nélkülözéseket, meg a férje legutóbbi fenyegető bánásmódját, eltökélte magában, hogy az első kedvező alkalmat kihasználva s a dunnát, meg egy-két párnát magához szedve, Vinkócra szökik vissza a szüleihez.
Lesz, ami lesz!
Mudrony Józsefnek azonban még álombeli sejtelme sem volt a felesége titkos készülődéséről.
Tehát kevéssel a karácsonyi ünnepek előtt, Mudrony Sanyi az urasági kerten haladt el, az istállók táján, ahonnét jól lehetett látni a kastély meg a kulcsárlak feljáróját.
Mudrony Sanyi után néhány lépésre a vén Tománé totyogott száraz galyfával a hátán, melyet a tavarnai erdő táján szedegethetett össze.
De mert csizmája nem volt, rongyokba bugyolálta a két lábfejét s így porzott a vékony hóban, Sanyi után igyekezve szaporán, mialatt fel-felköhécselgetett.
Mudrony Sanyi elhaladt már az istállók mögött, mikor a kulcsárlak felől a kulcsárné kiáltása vert ki:
- Jozsi!...
Jozsi...
Mert tótos volt a kiejtése a köpcös asszonyságnak.
A vén Tománé abban a pillanatban utánaszólt az értelmes fiúcskának:
- Hallod -e, fiam?
Az a piszok nőszemély apádat hívogatja be, azt a hírest!
Mudrony Sanyi meredt lábbal állt meg egyszerre s mély bánat sujtotta szíven.
Mert azt meg kellett értenie már ebben a korában is, hogy édesapja a kulcsárnét szereti, ámbár egyes jó lelkek azzal igyekeztek vigasztalni kétségbeesett édesanyját, hogy a kulcsárné körül csak a jó koszt miatt legyeskedik Mudrony József...
Megállt tehát Mudrony Sanyi, mérhetetlen keserűséggel a szívében, de megállt a vén Tománé is, mialatt egyet lökött magán, hogy feljebbigazítsa a galyfát.
És látták ekkor, hogy a kulcsárné a kinyitott ablak félszárnyán kidugja a fejét s úgy kiált másodszor is:
- Jozsi!...
Jozsi...
És meglátták ugyanakkor Mudrony Józsefet is, amint lefelé haladt a kulcsárlak lépcsőin.
Holtbizonyos volt tehát, hogy a kulcsárnétól jött kifelé.
A kulcsárné azonban - szemlátomást - mondani akart neki még valamit s ezért kiáltott ki utána az ablakon.
Mudrony József megfordult erre a lépcsőn, visszafelé indult meg s félszempillantás mulva újból eltűnt a kulcsárné lakásának ajtajában.
Sanyi pedig, megzavarodván fejében, úgy állt ott az urasági istállók táján, mint a szélütött.
Akkorára - aprózott totyogásával - utolérte őt a vén Tománé s kaján tekintettel kapta föl fejét a gyerekre:
- No, fiam, most mán magad is láthatod, micsoda Zsobri ez a te apád!
Hanem azt a hordóhasú asszonyt se lenne kár tűzön égetni meg!
Mert boszorkány a szemtelennye vagy még annál is piszkosabb alak!...
Node, érjek csak haza!
Sanyi maga sem tudta, mint botorkált el szegényes lakásukig, ahol már várt reá az édesanyja.
Persze föltette magában előre, hogy arról, amit most látott , hallgatni fog egész életében.
Péterke a boglyakemence melegedőjén játszadozott most is a rongyokból készített huszárral (egyéb játéka nem volt a legénykének ! ) édesanyja krumplit hámozott.
Ahogy kipirult arcával belépett volna Sanyi, édesanyja ráemelte fehér arcát:
- Mit izent vissza Csalma bácsi, kedves fiam?
- Azt izente vissza, édesanyám - fújta el egyetlen lélekzetre Sanyi -, hogy most nem gyöhet, de ünnep után el fog gyönni velünk s újesztendőre Vinkócon lehetünk nagyapáéknál.
De csak abban az esetben gyön, ha nincs hófúvás.
Mert ha hófúvás van, ordasfarkasok kószálnak a Nagyerdő körül.
A farkasok pedig megeszik a magyar embert is, ha tót nem akad.
Ezt izente Csalma bácsi.
A mama ölébe engedte ekkor a két vánnyadt karját s nem tudott mit szólni.
Ezzel az üzenettel ugyanis egyelőre kútbaesett minden olyan számítás, hogy titokban szüleihez szökhessen el az urától.
Igaz, akadt volna egyéb fuvaros is a faluban , csakhogy valamennyi előre követelte volna a fuvardíjat: ezzel szemben Csalma Máté bizton belement volna az utólagos elszámolásba is.
Testi-lelki barátja volt - a régi világból még! - a sokat szenvedő fiatalasszony édesapjának , Balogh Györgynek, aki - mint többen tudni fogják immár - nevezetes ács volt Közép-Zemplénben, a legutóbbi évek óta azonban az egyik Andrássy grófnak lett elsőgazdája a hardicsi molyván, akit tiszta értelméért s józan életéért fölötte kedvelt nem csupán a tiszttartó úr, hanem maga a gróf is.
Az utólagos fizetést illetőleg nyugodt lehetett hát Csalma Máté.
Tudta, hogy Balogh Györgynél jó helyen van a pénze.
Mudrony Józsefné úgy ült még mindig a karosládán, ölébehullt karokkal, mert nem tudta, mitévő legyen mostan?
Igazság szerint azzal sem volt még tisztában , meglesz -e benne a bátorság, hogy szüleihez menjen vissza a hardicsi molyvára ?
Mert amilyen szemérmes lélek volt rövidreszabott földi élete alatt, irtózott a botránytól.
Igaz, igaz: ha egyetlen szót üzen csak az apjának, ez az istenfélő ember nyomban megsegítette volna.
Csakhogy a sokat gyötrődött asszony szégyenkezett egy ilyen lépéstől.
Legszívesebben meghalt volna, ha vissza nem tartja anyára szoruló két kisfia.
Ült-ült a fiatalasszony, tehetetlenül a karosládán, Mudrony Sanyi pedig lélekzetét visszafogva álldogált a szoba közepén, miközben báránybőrsapkáját zavartan forgatta az ujjai között.
Mert érezte, hogy tehetetlenné vált az édesanyja, akit úgy szeretett.
Akkor azonban hozzádöcögött Péterke öccse s rongyokból összetákolt huszárját nyujtotta föl neki:
- Szani, cinájd med, mejt jossz!
Sanyi kezébe vette a megtépázott magyar királyi lovaskatonát, hogy rendbehozza valamennyire, amikor - kisebbik fia hangjára - fölrévült a fiatalasszony:
- Hát most mit csináljunk, Sanyi fiam?
- Nem tudom, kedves anyám - mondta Sanyi és könnyek fojtogatták a torkát.
Soha olyan szerencsétlennek nem érezte magát, mint ebben a pillanatban, amikor tanácsért fordult hozzá az édesanyja és ő nem tudott segíteni rajta.
De akkor belobbant a vén Tománé, hogy még nagyobb kavarodást idézzen elő.
Belobbant s megállt a szoba közepén.
És amint megállt volna, két szál szoknyája csüggedten hullt alá az élettől kiszívott lábszárain.
Akárcsak karón a vitorla .
Körülnézett a szobában s nem látván Mudrony Józsefet, diadallal kiáltott föl:
- Lelkecském, lelkecském, engem az Isten küldött magához, hogy megsegítsem a bajába!
Mer láttam azt a komisz embert, amint a kulcsárnétól gyött ki , vagyishogy megint betért hozzá...
Mudrony Józsefné - a karosládán ültében - összerezzent s barna szemeit rebbenten emelte a vén Tománéra, aki lihegett az izgalomtól:
- Mi történt megint.
Toma néni?
- Mi? - nézte végig a szerencsétlen teremtést az ujjongó Tománé.
- Majd rátérek mindjárt!
Mert meglestem azt a két betyárt, amint épp rőzsét hoztam a hátamon a grófi erdőbül.
Sanyi feszülten figyelt oda.
Remélte ugyanis, hogy ezúttal többet sikerül megtudnia a dolgokból, mint amennyit idáig sejtegetett.
Tománé viszont köténye sarkával végigtörülvén a száját, elmondhatatlan élvezettel fogott bele:
- Gyövök, lelkecském, a grófi erdőbül a hóba, rongyokba bugyált lábbal, mer a bakancsot, kit a vőm hozott haza eccer katonáéktul, elnyűttem mán s hogy megkurtíccsam az utat, a méltóságos úr kertye véginek vágtam neki.
Gyövök az istálló alatt, amikor csak hallom hirtelennyébe, hogy az a polyák boszorka kifele kijátoz a kulcsári ház ablakábul: Jozsi!...
Jozsi!...
Mingyár tudtam , mirül van szó, megálltam vigyázva, hogy mi lesz most?
Hát az vót, hogy az a veszett ember, mán mint a maga férji, lelkecském, épp akkor lépett ki a kulcsári ház ajtajábul, de mer a nevit kijátozta az a piszok asszony, megfordult és bement megint hozzá.
Biztosan valami jó tortát akart még neki adni, azér, hogy szerelmeskedik és jáccik vele...
Szegény Mudrony Józsefné halkan sírt föl e szavaknál s mialatt szeméhez emelte a zsebkendőjét, megsemmisülten ismételgette maga elé:
- Istenem, mit csináljak?
‘ Sz csak ne vóna ez a két porontyom, már rég a Ronyvába öltem vóna magamat, a lóusztatóba...
Siket csönd állt be hirtelenül, miközben Sanyi szinte kővévált.
Mert most értette meg először életében, hogy édesapja - az édesanyja dédelgetése helyett - a kulcsárnét kedveli inkább.
Meredt állapotában mintha a nyelve is megbénult volna...
Mudrony Józsefné másodszor is felzokogott, magatehetetlenül:
- Istenem, Istenem, mitévő legyek ebbe a nagy szomorúságomba?
Csak a szüleim meg ne tuggyák valahogy, mer akkor én meghalok szégyenembe...
A vén Tománé itt már aszalt csípejére rakta a két tenyerét, a fejét meg rosszalón forgatta, mint akinek egyáltalán nincs ínyére az ilyen nyavalyás tehetségtelenség.
És a fejét csóválgatta akkor is, mikor felvisított a méregtől:
- Hogy mit csinájjék vele?
Megmondom én, csak maga ne vóna olyan mamlasz , lelkecském!
Először is telekijátozza a falut, hagy tuggya mindenki ezt a disznóságot!
Akkor oszt elmenni a méltóságos úr feleségéhez s bemártani mind a kettőt, de jól, hagy dobja ki azt a csúnyaerkölcsű asszonyt!
Ha oszt nincs több tortasütemény, nincs szerelem se!
Én mondom ezt, a vén Tománé, aki három uramat tettem mán a sírba, most oszt nem szagolászhatnak a más szoknyája körül!
A fiatalasszony sírdogált azalatt, ami csak dühítette Tománét.
Továbbcsattogott a nyelve:
- Szét kell ütni a szemtelennyeik között!
Ha majd a méltóságos asszony kirúgta ezt a gömböchasú nőt, maga, lelkecském, nem nyugszik meg, hanem elláttya a baját annak a kosz urának is!
Levelet ír a szüleinek, akkor oszt meggyön az édesapja a fiával, meg a leendő vejivel s tán magával hozza a másik vejit is, azt a kanászfőszámadót, akirül azt beszélik a faluba, hogy fejszével hasítja ketté a vadkan fejit, merhogy olyan erő van benne...
Az majd elintézi a drága urát, hogy esne reszketés a lábába!...
Abban a szempillantásban kivágódott az ajtó s olyat ordított valaki, hogy beléremegett a szoba négy paticsfala:
- Kuss!!
A kivágódott ajtóban ott állt Mudrony József, fújva a bőszülettől.
A szeme forgott.
Úgy látszik, lábujjhegyen nyitott be a pitvarba, ott megkapta fülét a vén Tománé uszítása belülről s szórul-szóra kihallgatott mindent.
S Mudrony József veszett ordítására olyan csönd állt be a szegényes szobában , hogy hallani lehetett a szívek rémült zakatolását.
A rákövetkezett szempillantásban egyet dobbant Mudrony József, vasmarkával fölkapta a vén Tománét, egyet forgatott rajta, kidöngött vele a pitvar ajtajáig, kinyitotta a pitvarajtót s akkor olyan-egyet rúgott rajta, hogy Tománé lobogó szoknyában repült egy hosszút s keményet zöttyent az udvar közepire, egy hókupac szélén.
És akkor köpött utána Mudrony József:
- Ánciusát a banyájának!
Tománé ijesztő jajveszékelésbe kezdett odakint, mert úgy látszott, megroppant valami csontja:
- Emberek!
Keresztények!
Megölt ez a gyilkos!
Éppen akkor haladt el az utcán a zötyögőjárású Barczali Gábor s meghallván a vénasszony jajkiáltozását, besietett a kapun s átfogván Tománét a hónalja alatt , biztatgatni kezdte résztvevő szándékkal:
- Mi történt magával, Toma néni?
No, ájjék fel csak a lábára, kedves Toma néni!
Tománé még élesebben kezdett jajgatni ekkor, hadd értesüljön az egész falu az őt ért szerencsétlenségről:
- Az a lator vágott ki az ajtón, Gábor fiam!
Jaj-jaj, végem van, ropogok minden tagomba!
Barczali Gábor a pitvarajtóra pillantott vissza.
És a pitvarajtóban, de kissé behúzódva, meglátta ekkor Mudrony Józsefet, amint ökölbeszorított kézzel nézett farkasszemet a gyűlölt és megvetett igáslegénnyel, akinek minden bűne az volt, a szemében, hogy jót szeretett volna tenni mindenkivel a világon.
Szembenézett Barczali Gáborral s azon gondolkozott éppen: menjen-é neki s ne üsse-é le ököllel?
De akkor megtorpant!
Mert Barczali Gábor is halálos elszántan , ugyancsak ökölberoppant marokkal nézett vissza reá, miközben ijesztőn fénylett föl a szeme...
Ez lehetett az oka, hogy mégis betette maga mögött az ajtót, nem törődve vele, mint szállítja el Barczali Gábor a szomszéd házig a vén Tománét .
Ahelyett benyitott a szobába...
Benyitott!
Itt már nem bírt többé a féktelenségével.
Olyat kiáltott, hogy a falon hangot adtak reá a tányérok:
- Hát ti utánam leskelődtök?
A fene vitt vóna el, ahányon vagytok!
S szikrázó szemmel nézett a feleségére.
Hanem a sokat szenvedett fiatalasszony nem ijedt meg.
Ez egyszer bátran nézett vissza az urára:
- Én nem leskelődök, csak mindenki aszmongya, hogy összeadta magát azzal a pohos kulcsárnéval...
A szemem ég ki a gyalázattul!
Mudrony József úgy tett azonban, mintha semmit sem hallott volna.
A magáét vitte most is, miközben öklével olyat sujtott az asztalra, hogy a falon másodszor is megcsörrentek a tányérok:
- Te meg Csalmát hívod, hogy vigyen át benneteket szekérrel Vinkócra?!
Vigyázzál fattyú, merha az apád ellen vagy kitekerem a nyakadat!
Ezt már Sanyi felé üvöltötte véres szemmel.
Mudrony Sanyi két válla közé húzta be a fejét s rémületében úgy érezte, megszűnik verni a szíve.
Attól félt, hogy szét találja tépni az apja...
Hanem ekkor az történt, amit álmában sem mert volna elképzelni: édesanyja, ez a félénk teremtés, odalobbant nagyobbik fia elé s vakmerőn vágta föl fejét az urára:
- Nem hagyom a fiamat, mer én küldtem el Csalmáékhoz!
Igenis, tuggya meg, hogy haza fogok menni a két apróságommal, maga pedig mehet a kulcsárnéjához!
Hogy nem ég ki a szeme!
S zokogni kezdett keservesen.
Mudrony József olyan lett, mint a paprika: a zavartól is, a szégyentől is, hogy így rajtakapták.
Két ütőere kidagadt a nyakán, mint két kötél.
Gyűlölettel nézte végig a feleségét:
- Kuss, te béka, mer széttaposlak!
...Közeledett a karácsony: alig öt nap választott el tőle.
Minden portán a Szent Estére készülődtek: bobálykát sütöttek az asszonynépek, mialatt a férfiak és legények suttyomban egy-egy pirinyó fenyőfácskát igyekeztek kivágni a grófi erdőből.
Ismételjük: suttyomban csak, mert jaj lett volna nekik, ha valamelyik kerülő vagy éppen a kertész kapta volna tetten bármelyiküket!
De ha nehezen is , mégis csak került elő annyi karácsonyfa, hogy minden szegény háznak jutott belőle egy...
Mert nem szabad, hogy a kis Jézus megfeledkezzen a reménykedő nebulókról, akár magyarok, akár tótok legyenek az istenadták!
Csak a Mudrony-ház maradt rettegett csöndben.
Édesanyjuk nekilátott mindazáltal, hogy némi lisztecskéből bélest s valami bobálykát készítsen, mialatt Sanyi ijedezve üldögélt a karosládán.
Mert nem tudott szabadulni a félelemtől, hogy előbb vagy utóbb össze fogja verni az apja , aki hol fújva tűnt el valamerre, hol dühtől reszketve jelent meg ismét a házban , amikor...
Amikor váratlan vendégek érkeztek!
Az ünnep előtti nap délelőttjén meglepetésszerűen bekopogtatott Mudrony Józsefné édesapja, Balogh György s vele jött második leányának férje, Vajda György is , aki sok-sok kondának volt főszámadója a lazonyi erdők alatt meg a Vihorlátban és akinek iszonyatos erejéről legendák kéltek útra.
Ahogy Balogh Györgynek, ennek a feddhetetlen életű ácsmesternek és Andrássy gróf első gazdájának sárgabajuszos és magas, tiszteletreméltó alakja fölmerült volna az ajtóból, a fiatalasszony fölsikoltott s aztán zokogva vetette magát e tisztaéletű ember mellére:
- Apám!...
Édesapám!...
Balogh György mögött nagyerejű veje lépett be, hangos dicsértessékkel .
Középmagas, szélesvállú ember volt, rézgombos tüszővel a hasán.
Sírdogált-sírdogált Mudrony Józsefné, amire szelíd szóval kezdte simogatni haját az édesapja:
- Semmi az, kislányom, semmi.
Majd jóra fordul minden.
Akkorára Mudrony József is felállt az asztal mellől, ahol valami maradékszalonnát eszegetett éppen s alig takargatott zavarral lépett az apósa elé:
- Isten hozta, apám!
Apósa a régi nyugalommal nyujtotta neki a kezét:
- Szervusz, fiam!
De nem volt nyugodt Vajda György.
Mert ahogy eléje is odaállt volna Mudrony József, a nevezetes főszámadó arccsontjain fényesre feszült ki a bőr s akkor úgy kezdte csikorgatni a fogait, hogy attól lehetett tartani, szilánkokba morzsolódik össze valamennyi foga.
Recsegett az állkapcsa Vajda Györgynek ...
Mert ha erős embernek ismerték is Mudrony Józsefet, Vajda György még erősebb volt nálánál is és ha kedve szottyant volna hozzá, félkarjával hajítja át maga fölött a sógorát...
Érezte ezt Mudrony József is és ez okból lélekzetét visszafogva állt-állt vőtársa előtt.
Vajda György pedig, miután lefojtotta volna nagynehezen a belsejében lázongó indulatot, annyit mondott Mudrony Józsefnek, de olyan hangon, hogy mindenki érthetett róla:
- Aszmondom én neked, Józsi sógor, hogy mátul fogva igen vigyázzál te magadra !
Merha megkaplak eccer, úgy törlek össze, hogy az Isten se rak vissza többet!
Hát ehhez tarcsad magadat!
És Mudrony József nem lázadozott.
Nem mert.
A helyett megbékélt lélekkel biztosította Vajda Györgyöt:
- Tudom, Gyuri sógor és ahhoz fogom tartani magamat...
Kezet fogtak egymással.
Csak akkor került rá a sor, hogy lekerítsék a nyakukból fehér gubáikat s lehúzzák báránybőrkesztyűiket.
Hódarától csillogtak a gubáik, mert odakint szitáltak a havas fellegek.
És Mudrony József, miközben zavartan viselkedett, azon kezdte törni a fejét: ugyan ki értesíthette az apósát meg a sógorát, hogy ilyen szokatlan időben toppantak be?
Mert bizonyos, hogy üzent nekik valaki...
Először Csalma Mátéra gyanakodott, de később elvetette magától ezt a föltevést .
Suttyomban tovább törte hát az eszét.
Akkorára a két gyerek is előmerészkedett.
Sanyit összecsókolták mind a ketten , mialatt Péterke a hátában türelmetlenkedett s egyre azt selypítgette:
- Mit hosztál, nadapa?
Kiderült, hogy sokmindent hoztak magukkal: falovacskát és cukorfütyülőt a két gyereknek, azonfelül két sódart, ünnepi kalácsot, füstölt szalonnát, miegyebet .
Mert megrakott tarisznya domborodott a gubája fölött úgy Balogh Györgynek, mint Vajda Györgynek.
És Mudrony Józsefné, mialatt az ünnepi elemózsiát rakosgatta ki, rég fölenyhült már...
De nem maradt el a karácsonyfa sem.
Mert Vajda György sógor térülvén-fordulván a ház körül, fejszét keresett, eltűnt az egyre tornyosodó hóviharban s két óra mulva apró fenyőfácskát húzva maga után sompolygott be óvatosan a pitvarba.
A zsidótól került aztán cukorka is a Jézuska fájára...
S elkövetkezvén a Szent Este, mikor faluszerte gyermekek kántáltak a sikongó hóban, ők hatan is fölengedett lélekkel ülték körül az asztalt.
Először imádkoztak.
Az imát Balogh György mondta előre fennhangon, egymásba kulcsolt kézzel s a többiek mélyen megilletődve mondták utána az áhítatot.
Még Péterke is.
Utána karácsonyi énekeket zengedeztek a mennyből leszállt angyalról meg a betlehemi jászolról.
Mélyen benne voltak már a vacsorában, amikor komoly szóval szólalt meg Balogh György:
- Sose felejcsétek el, gyermekeim, hogy e világon nincs nagyobb dolog a békességnél.
Az Isten előhozott bennünket erre az életre, hogy küszködjünk itten és ércsük meg egymást.
Mer e nélkül nincs szeretet.
És ne felejcsétek el azt se , hogy minden lépésünkér felelni fogunk eccer a másvilágon!
Utána újból nehány szent éneket fújtak el.
...Mudrony József a közben azon törte a fejét, ki lehetett az a piszok alak, aki írt az apósának, hogy siessen, de rögtön, a leánya segítségére.
S egyszer csak a homlokára ütött észrevétlenül:
- Barczali Gábor volt az a ganaj!
S elhatározta magában, hogy most már le fog számolni vele.
És pedig a legelső kínálkozó alkalommal.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE