Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Életünket és vérünket!
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
24
Bekezdés
2714
Mondat
5633
Szó
68723
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
VI. FEJEZET.
TESTVÉRI FÁJDALOM.
Ezalatt szobájába vitték és ágyára tették a kastély urának véres, mozdulatlan testét .
Az első segítséget megadták neki, de a legkisebb életjel nélkül feküdt nyughelyén .
Arca halottsárga, tagjai mozdulatlanok, csak mereven néző szemei, a mellét lassan emelgető halk lélegzetvétel sejteti, hogy lelke még nem szállott el halandó porhüvelyéből.
A közeli szomszédváros fiatal orvosdoktora nemsokára megérkezett.
Óvatosan és gyengéd kézzel elvégezte a kötözést és felrakta a borogatásokat.
A betegnek ez láthatólag könnyebbülést okozott, miután gyengéden felsóhajtott utána.
Elemér és Cseresznyés uram hálásan szorongatták a doktor kezét.
- Meg lehet menteni? - kérdezték szorongó szívvel.
- Bízom Istenben, bízom az orvosi tudományban, de leginkább bízom betegünk romlatlan és erős szervezetében, hacsak a gerincoszlop nincs megsértve!
Egy-két óra mulva bizonyosat tudok mondani! - válaszolta részvéttel a fiatal orvos és készségesen követte Vencelt, aki őt urához és nagybeteg fiához vezette.
Őméltósága hátratett kezekkel sétált fel-alá szobájában és fagyos nyugalmát teljesen visszanyerve, megvető mosollyal nézett a tudományában bízó ifjú orvosra.
- Jól van, barátom!
Kövessen el mindent!
Én nem tudom bátyám összeroncsolt testét látni.
Beteg lennék bele! - szólt hidegen, amint az orvos jelentését elvégezte .
Azután felhívta, hogy nézze meg beteg fiát a szomszéd szobában.
- Nos, mi baja? - kérdezte a vizsgálat után.
- Kezdődő agyvelőgyulladás és idegláz!
Valami nagy kedélyrázkódtatás és rendkívüli felindulás idézte nála elő....
A kamarás úr visszadöbbent, azután komoran égő szemekkel intett neki, hogy távozzék.
A betegszoba ajtajánál Tarafás urammal ütközött össze.
Az érdemekben megőszült könyvtárnok, aki hosszú idők óta most merte magát először mutatni a kastély e részében, suttogó hangon kérdezte: van-e reménység?
Jó emberismerő lévén, a fiatal orvosdoktor a haszonleső lelket válaszra se méltatta .
Kisvártatva a tiszttartót kezdte faggatni az alakoskodó:
- Hogy van a mi jóságos uraságunk? - kérdezte szomorúan lecsüggesztett fővel.
- Nem viszi tovább holnapnál!
Imént mondta az orvos! - felelte ez reszkető, elcsukló hangon.
A képmutató szemeit törölgetni kezdte.
- Akkor papot kellene hívni!
Nem gondolná nemzetes Cseresznyés uram?
- Papot?
Hiszen nem tud mozdulni, nem tud beszélni, csak fekszik, mint egy darab fa .
A gerincagy van megsérülve... vége minden reménynek...
Csupán a szemei élnek... és ezekkel olyan keservesen, oly szívhasogató, néma fájdalommal néz az emberre, hogy nékem mindannyiszor a szívem akar megszakadni!
Ó, jóságos örökirgalmú Isten, minek engedted ezt megtörténni!...
Ha már áldozat kellett, vettél volna el engem... - és a becsületes lelkű Cseresznyés, az ajtófélfára borulva, szabad folyást engedett könnyeinek.
Tarafás uram szemeit törülgetve távozott és egyenesen bekopogtatott őméltóságához , aki nagyon meglepett arcot vágott látogatójára.
- Szomorú hírt hozok, méltóságos uram! - kezdte képmutató szomorúsággal.
- Mit, bátyám tán meghalt? - szakította félbe hevesen.
- Még nem, de már nem sokáig viszi! - és elmondta, amit az imént a tiszttartótól hallott.
- Úgy! - szólt fagyosan a kamarás úr anélkül, hogy sétáját félbeszakítaná.
- Igenis!
És amint hallom, méltóságod atyai szívét dupla fájdalom emészti ...
Nagyreményü, eszes magzatja...
- Hagyjon fel már ezzel az alakoskodással...
Inkább mondja meg, hol tartja bátyám a pénzét és egyéb értéktárgyait?
Hol és kinél vannak a kulcsok?
Ezt csak azért kérdezem, hogy avatatlan kezek ne turkálhassanak abban, ami engem illet... de az ördögbe is, mit kémlel ravasz szemeivel az arcomon - rivallt rá dühösen villogó szemekkel.
Tarafás úr szemmelláthatóan megrettent és ezer bocsánatot kért, hogy neki eszeágában sincs a kémlelés.
A pénz és az értéktárgyak őnagysága írószobájában vannak a vasszekrényben, a kulcsok pedig az íróasztal valamelyik fiókjába vannak rejtve, a végrendeletnek is ott kell lenni... - felelte alázatos hangon.
- Végrendelet nincs!
Nem is lehet!
Ezt bátyám csak később szándékozott tenni! - förmedt rá indulatosan.
- Pardon és grácia, méltóságos uram!
Én csupán csak következtettem, hogy ott kellene lenni, mert a fontosabb iratokat is azok a fiókok őrzik.
Tarafás legalázatosabb szolgálatait továbbra is ajánlva, kihátrált az ajtón, de azután tüstént leguggolt és a kulcslyukra illesztette a szemét.
Midőn felemelkedett, gonosz bosszúvágy tüze izzott apró szemeiben.
- Fenyegettél?!
Akkor nékem is hathatós védőfegyverekről kell gondoskodnom...
Most már nem törődöm a végrendelettel!
Miattam minden írást elsikkaszthat a kamarás úr .
Nagyobb vadra fogunk vadászni...
Arcodról láttam, hogy sejtelmeim nem csalnak: a te kezed is benne van a játékban...
Most már csak azt kell megtudnom, ki az az ember ?
Miféle összeköttetésben állsz vele?... aztán én diktálok...
Mindenekelőtt azonban várjuk meg a holnapot!
Ugyanezt gondolta a kamarás úr is, midőn hosszú töprengés után még egyszer benézett eszméletlen állapotban fekvő fia szobájába, akinek ágya mellett hűséges Vencelje virrasztott és őrködött.
- Nem beszélt lázálmában mindenféle ostobaságot? - kérdezte röviden.
- Nem, méltósága!
Csupán Elemér úrfi és a haldokló nagyságos úr nevét emlegette - felelt a komornyik.
És új hidegvizes ruhát tett Rudolf lázasan égő fejére.
Őméltósága elégedetten biccentett:
- Ha valami történik, kelts fel! - parancsolta, azután pihenni tért.
Hanem hát pihenni és aludni két különböző dolog.
A megkönnyebbülés hosszú sóhajával üdvözölte az íves ablakokon bemosolygó hajnalfényt.
De amikor a tükörbe pillantott, megrémült önmagától.
Az álmatlan éjszaka nagyon megviselte őméltóságát.
Arca fakó volt és beesett, szemei alatt pedig árnyékos karikák sötétlettek és emellett kábító főfájás gyötörte.
Kiment, hogy hírt szerezzen a beteg állapotáról.
A folyosón majd beleütközött az arra settenkedő Tarafásba.
- Mi ujság?
Van valami változás bátyám állapotában? - kérdezte kegyes, leereszkedő hangon.
- Drága jó urunk állapota, fájdalom, egyforma.
A doktor minden percben a legrosszabbat várja! - felelte égfelé forgatott szemekkel.
- Borzasztó eset!
- És őméltósága egy percre eltakarta kezeivel szemét.
- Bizony borzasztó, az én alázatos és szerény szívem is majd meghasad a bánattól! - visszhangozta hangját reszkettetve az álszent.
- Tudom, drága betegünk kegyes jó ura volt mindenkinek...
Engemet is egészen lesujtott a fájdalom...
Ennek rója fel tehát tegnapi heveskedésemet, Tarafás uram !
Most pedig egy bizalmas kérdést szeretnék tenni.
- Parancsoljon, méltóságod, legeslegkészségesebb, legeslegalázatosabb csekély szolgájával.
- Úgy beszélek, hogy köztünk maradjon a szó!
- Méltóságod kegyeskedjék magas bizalmát érdemetlen, de sírhalomként hallgatag alázatos szolgájába helyezni.
- Hagyjuk a cikornyákat!
Azt akarnám tudni, hogy mostani helyzetünkben, hogy bátyám eszméletlenül a halállal vívódik, nem kell-e attól tartanunk, hogy a házirend , fegyelem és vagyoni biztonság felbomlik?
- Méltóságod bölcs előrelátása bámulatos!
Fején találta a szöget!
- Magyarán kimondva, egyáltalán nincs kedvem a kastélyban lévő értékeket a cselédek hűségére, becsületességére bízni.
Aztán van más valaki is, akinek szabad bejárása van mindenhová...
Kegyelmed ért engem!
- Teljesen és tökéletesen!
- A kastélyban, mint tapasztalom, amolyan mesevilágba való jámbor és ártatlan bizalom uralkodik.
A cselédek ki-bejárnak a szobákban, szekrényekben.
A gazdaságot pedig ugy vezetik, mint... no de erről jobb nem is szólni!
Ha én leszek itt a gazda, minden másképpen lesz!
És hogy lássa, Tarafás uram, mennyire tisztelem és becsülöm kegyelmedet, idő előtt elárulom, hogy a kegyelmed ellenségeinek pusztulniok kell a kastélyból.
Mihelyt én leszek itt a gazda, kiadom az útját tüstént Cseresznyés uramnak, a tiszttartónak...
- Helyes, már úgyis eleget lopott, azaz bocsánatot kérek, gazdálkodott magának...
- A megállapítás mindenképpen helyes - mondta a kamarás úr feszes mosollyal, - továbbá pusztulni fog Mátyás is, ez a vén, rokkant bútordarab.
- Ez a vén lókötő méltóságodnak ádáz és engesztelhetetlen ellensége...
- Végül pedig, Elemér úrfi is elrepül a háztól!
Ez a neveletlen, zabolátlan kölyök , Isten tudja honnan pottyant ide!
Én nem vagyok köteles bátyám emberbaráti hóbortjait folytatni, sem rokkant-menházat tartani birtokomon!
A vén cselédek, kasznárok és egyéb fölösleges személyek szintén mehetnek, amerre látnak.
Nekem mennél több jövedelem, mennél kevesebb kenyérpusztító kell.
- Méltóságod bölcs intézkedéseit csekélységem nem győzi elég bámulattal csodálni...
- Még egyet!
Bár tetteimmel nem szeretek kérkedni.
De azt mégis meg kell tudnia, hogy azt is az én befolyásomnak köszönheti, hogy Vitál atyát a szerzet visszahívta... és ezzel valamennyi haragosától és ellenségétől megszabadult, amint ígértem...
Tarafás uram erre ünnepélyes esküvel igérte, hogy életét és vérét is örömest áldozza őméltóságáért és mikor elváltak, mind a kettő meg volt elégedve magával, mert ez a két komédiás remekelt abban az igyekezetben, hogy melyik csalhatja meg a másikat...
Kilenc óra tájban az a hír jött a betegszobából, hogy a kastély urának ereje egyre fogyatkozik és ápolói a legrosszabbra vannak elkészülve.
A kamarás úr égfelé emelte szemeit, mint aki szörnyen le van sujtva, azután heves főfájásra hivatkozva, megparancsolta, hogy reggelijét vigyék a kerti lugasba, mert a szabadban óhajtja elkölteni.
- Ha valami történik, oda jöjjenek jelenteni...
Az asztalnál olyan farkasétvággyal evett, mintha elkeseredését az ételeken akarná kitölteni és olyan jóízűeket ivott, hogy szemmelláthatólag meglátszott rajta , mennyire jól esik elkeseredett testvéri szívének ez a testet-lelket vidító ital.
Éppen a harmadik régi, pókhálós borospalackot bontogatta, amikor nagy sietve jött a tiszttartó.
- Bocsánat, ha háborgatom méltóságodat, de kötelességem jelenteni, hogy nagyságos urunk végső perceit éli és azt hiszem megnyugtatná, ha méltóságodat is ott látná ágya körül...
A kamarás úr nagy figyelemmel nézett keresztül a kristályserlegben csillogó aranyszínű tokajin.
- Köszönettel veszem Cseresznyés uram szíves ajánlatát, de nem élhetek vele - felelte fagyosan.
- Nagyon lágyszívű és gyenge természetű ember vagyok, nem tudom a haldoklót nézni...
A részvét, amellyel bátyám sorsa iránt viseltetem, magamat is mindjárt oly indulatokba hozhatna, hogy azzal csak saját egészségemnek ártanék, másnak pedig nem használhatnék vele...
A tiszttartó pár percig áthatóan nézett rá könnybeborult, becsületes tekintetű szemeivel, aztán lassú hangon csak ennyit felelt:
- Persze, méltóságod drága egészsége mindenekfelett becses!
Kár volna azt kockáztatni!
- Aztán sarkon fordult és távozott, mert látta, hogy ennek az önző embernek a szívében a testvéri szeretetnek egy paránya sincs.
Sághvári Ottó azonban visszaszólította.
- Igaz, majd elfeledtem.
Cseresznyés uramat felelőssé teszem, hogy semmi se hiányozzék ám a szekrényekből...
A tiszttartó hűséges arcát a méltatlankodás és harag sötét pírja öntötte el.
- Méltóságos uram, a sághvári kastélyban nincs tolvaj! - mondta szikrázó szemeit merően reá szegezve.
A kamarás úr fitymálva legyintett:
- Ismerem én az embereket és a világot, Cseresznyés uram!
A halottasházból mindenki szeret némi kis emléket elvinni... persze, emlékezésül a megboldogultra, - tette hozzá gúnyos mosollyal...
- Még egyszer mondom tehát, kegyelmedet teszem felelőssé .
Különben, mihelyst szegény bátyám behunyja szemeit, a kulcsokat azonnal kezeimhez követelem...
És előre is megmondom, más világ lesz ezentúl a gazdálkodásban...
- Méltóságod azt teheti, amit akar! - felelte rá a tiszttartó száraz visszautasítással.
- Csak ne oly fennen, ha szabad kérnem!
Több tiszteletet! - vágott szavába elutasító , fagyos gőggel, azután nem éppen kegyes intéssel elbocsátotta a tiszttartót magas úri színe elől.
- Pimasz paraszt, ezt nemsokára megkeserülöd! - mormogta fogai között.
Cseresznyés uram pedig csordultig telt szívvel sietett vissza a betegágyhoz.
Tizenkettőt mutatott a kastély napórája és a déli harangszóba belévegyült a lélekharang fájdalmas csendülése is.
Sághvári Balázs, nehéz haláltusa után e percben lehellte ki nemes lelkét... és a fiatal doktor gyengéden fogta le a megtört szemeket.
Tarafás uram, aki folytonosan a betegszoba körül settenkedett, sietve rohant a gyászhírt megvinni.
A kamarás úr keresztényi megadással fogadta.
- Amit Isten úgy rendelt, kötelességünk abban megnyugodni.
Mély fájdalom ez testvéri szívemnek, de hát mindnyájan halandók vagyunk!
Megparancsolta, hogy hívják a tiszttartót.
A gaz Tarafás sietett, repült, ahogy csak a lába birta.
- Gondoskodjék, Cseresznyés uram, illő gyászpompáról és fényes temetésről, mert derék titkárom, akinek érkeztét minden percben várom, idegen a vidéken, magam pedig fájdalmamban képtelen vagyok intézkedni - parancsolta a belépő tiszttartónak .
Egyuttal felszólította, hogy adja át a nála lévő kulcsokat és értékeket, miután e perctől fogva ő a kastélynak és minden javadalmaknak ura...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE