Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
HATODIK FEJEZET.
A következő nap fényes hajnallal kezdte meg futását, s az ég oly tiszta volt, hogy sehol a láthatáron egyetlen homályos foltot sem lehetett észrevenni.
Magasztos csillogásban terült a napsütötte táj Tristan szemei előtt, ki elhagyva ágyát, a nyitott ablakhoz ment, hogy a felséges reggelt üdvözölje.
Inasának előtte való este megrendelte, hogy ismét podgyászoljon össze, mert Ivándra mennek, s ő örömmel köszönté a gyönyörü napot, melynek fényénél vonul be uj birtokába.
Az ablaknál állt és ábrándozott...
Azon határozott feltétellel jött ide, hogy mihelyt birtokát átveszi s a legsürgősebb teendőket végzi Ivándon, ismét távozik, hogy választott pályáján mielőbb gyakorlati tért nyerjen.
Most nem gondolt arra többé.
Egy ideig Sután közelében maradni, ez volt legfőbb óhajtása, minél többet, gyakrabban látni Mariet, vele lehetni, ez volt, amit a jövőtől kért, óhajtott és remélt.
Huszonhat évvel nem szoktunk arra törekedni, hogy vágyainkat legyőzzük; s Tristan huszonhat éves volt és még sohasem szeretett...
Elragadtatással fogadta ezt az érzést!
És miért is küzdött volna ellene?
Egyetlen ok sem volt reá, hogy ne adja át magát teljesen e bűbájos mámornak, mi mint a hangzatos hullám rezgett át lényén, s nemcsak szivét, hanem eszét is megragadta.
Nála az első még most hatalmasabb volt e másodiknál, s ha elméje megszólalt volna is szive ellen , az nem hallgatott volna reá.
Az előtte terülő vidék hasonlitott az ő belsejéhez.
Ugyanazon fény, azon meleg környezte őt, mint a minőt szivében érzett, mintha az egész természet bejött volna hozzá, nyüzsgő életével, üde lehelletével, harmatos szelével, s minden a szerelemről beszélt neki, kivül és belül.
Lemegyek - gondolá - szük nekem ez az ablaknyilás.
Befutom a kertet, erdőt, mezőt , had örüljön velem a természet a keblemben lévő uj szülöttnek, jobban tudok ott lent a völgy zöld ölében gondolni azon nagy, szép, pompás virágra, mely e talajon virul, s melynek látásától megrészegültem...
Gyorsan felöltözött s a kertbe ment; azt hitte, még mindenki alszik, de nagy meglepetéssel látta Thisbét szemközt jönni a főkertész háza felől, ő tehát már korábban elhagyta a kastélyt.
A leányka arczát biborpir önté el a nem várt találkozásra, s örvendve köszönté Tristánt.
- Kétségbe kell vonnom, hogy más pályára készül, mint a gazdaságira - mondá mosolyogva - csak a gazdának van joga és kedve ily korán kelni.
- És kegyed?
- Nekem ez régi szokásom.
Talán »aranyat ohajtok lelni« a régi közmondás szerint.
De gyermekéveimtől kezdve imádtam a harmatos reggelt.
- Honnét jön? látom, hogy már visszatérőben van.
- A kertészházból.
Ott van nekem egy ismerősöm, velem egy idős, a főkertész leánya, a szép Borbála.
Együtt nevelkedtünk, Marie megengedé neki, hogy tanóráimban részt vegyen.
- Majd megismertet kegyed engem ezzel a »szép Borbálával «, nemde grófnő?
- Szivesen.
Különösen hangzik, ha mondom, és még is ugy van, Borbála oly müvelt, mint bármely előkelő leány, s nagyon szellemes.
- Ennek örvendek.
A müveltség, ész, mindenekfelett többet ér a szépségnél, mi vonz , leköt egy perczre, de szellemi tehetségek nélkül - csak igen rövid időre bir hatalommal fölöttünk.
- Nem minden férfi beszél igy.
- Nem mondja, de titkon igy gondolkozik mind; legalább az eszes férfiak igy ; együgyüekről nem beszélek.
- Tovább megy, vagy visszatér velem? - kérdé Thisbe.
- Azonnal visszatérek a kastélyhoz, csak egy rövid fordulattal futok körül a parkban.
- Menjünk együtt, mondá, megfordulva Thisbe, mely ajánlat önkénytelen felleget vont az ifju homlokára, de nyájasan meghajtá magát, bár örömestebb lett volna egyedül.
Együtt indultak a reggeli sétára a harmatos bokrok között, magas fák sötét árnyékában, hova itt-ott csillogva tört be a napsugár fénye, s levélről levélre szállt, mintha enyelegni akart volna velök.
- Már régen van itt a főkertész alkalmazva, ha leánya együtt tanult kegyeddel? - kérdé Tristan, miután nehány perczig némán haladtak.
- Kis gyermek volt, midőn idejöttek.
Sógorom nagyon szerette a főkertészt, bár csodálatos természetü ember, s azt hiszem, kevés helyen lett volna maradása.
- Miért?
- Komor, szótalan, szavait megméri, midőn beszél, mintha félne többet mondani, mint a mi okvetlen szükséges; de kötelességét hajszálra teljesiti.
Szigoru, soha sem néz el senkinek semmit, önmaga iránt is kiméletlen, zord; leánya soha sem látta őt nevetni , majdnem retteg tőle, s mi is elkerüljük őt, ha csak lehet.
- Felesége is itt van?
- Özvegy volt, midőn Sutánra jött, és soha sem beszél a multról.
Borbála azt sem tudja, ki volt anyja, megtiltá neki, hogy arról kérdezősködjék, még leánynevét sem ismeri anyjának, sem halála körülményeit; már azon is kételkedik: nem él -e anyja valahol, talán elhagyta atyját s ezért gyülöli és adja ki halottnak.
- Ez különös.
- Csodálatos.
Gyakran beszéltünk erről sógorom életében; ő titkot vélt rejleni e mogorva hallgatagság alatt; de soha sem tudakozódott iránta.
Ugyis hasztalan lett volna, mert Tirzus, a főkertész, nem beszél, csak annyit, mennyi okvetlen szükséges.
E társalgás közben messze jutottak a kert utjain, s feltünt előttük a kertészlak , melynek ajtajában most is ott állt Borbála s kezeiből szemei fölött ernyőt csinálva , szemlélte a közeledőket.
- Már ismét itt vagyok - mondá nevetve Thisbe, mialatt Borbála udvariasan köszönté Tristant.
- Ivánd ura? - kérdé tiszteletteljesen tekintve az ifjura, ki figyelmesen vizsgálá őt.
Thisbe elbeszélése érdeket gerjesztett benne ugy a leány, mint atyja iránt.
- Ő! - viszonzá a kérdett.
- Rólad beszéltünk az egész uton, büszke lehetsz reá, a mit mondtam rólad a grófnak.
- A grófnő mindig kegyes irántam - viszonzá a kertészleány könnyü főhajtással , mialatt szeme vizsgálódva futott át Tristan alakján, ki sok mindenfélét olvasott e pillantásból.
- Ha tudom, hogy kegyes lesz gróf ur ma ide belépni, egy szép bokrétát kötöttem volna számára üdvözletem jeléül - mondá gyorsan, de észrevehető kimérten, meggondoltan ejtve ki minden szavát.
- Igy csak azon két bokrétára hivatkozom, miket tegnap Marie grófné rendeletére kötöttem s ő maga vitt át Ivándra.
- Hogyan, a grófné? - kérdé meglepetve s örvendő hangon Tristan, az öreg tiszt azt mondá, nekem: egy lovásztól küldték át innét azokat.
- Ugy rosszul tettem, hogy elárultam a titkot - mondá zavarral Borbála.
- Kérem, ne emlitse a grófné előtt.
- Kegyed művésznő a bokréta kötésben - viszonzá Tristan, felelet nélkül hagyva a leány kérelmét.
- Születésem óta virágok között nevekedtem, ezek legjobb ismerőseim...
Még néhány szót váltottak együtt, azután Thisbe és Tristan tovább mentek.
- Igaza van grófné - mondá az ifju, még egyszer vissza tekintve a tornácz felé, hol Borbála alakját körülfolyva a napsugaraktól még láthatá; nagyon szép leány Marie grófné védencze s modorán látszik, hogy jobb nevelésben részesült, mint sorsa megkivánta volna; minden szava elárulja, hogy eszes.
- Nemde?
És mégis nagyon szomoru jövője van.
E helyről soha sem távozhatik, atyja oldalánál kell majd megvénülnie, ki, mint mondtam, a mogorva kedélytelenség mintaképe.
- Szegény leány.
Talán jobb lett volna, ha lelke sötétségben marad, s igényei nem fejlődtek volna a nevelés által.
- Lehetetlen, hogy a szellemtelenség s tudatlanság boldogítson.
- Némely körülményben igen.
Például, mit fog kezdeni Borbála igy, ha árván marad, mig tudatlanságában az első paraszt suhanczhoz férjhez ment volna.
- Nevelőnő lehet, vagy társalkodónő, csinosan zongoráz, énekel, s mindenről lehet vele társalogni.
Lassanként megkerülték a park terét, majd egyik, majd másik fordulatnál állva meg , honnét a kilátás festői képet tárt elébök.
Thisbe kellemmel, folyékonyan társalgott , megmagyarázta társának a vidéken szétszórt falvak fekvését, elmondá, kik laknak a távol és közelben, mely családokkal jönnek össze, kikkel társaloghat majd Tristan; s volt modorában valami különös kellem, melegség, nőies báj, ami a kedélyre hatott, s majdnem mint idegenek indulva e sétára, ugy tértek vissza a kastélyba, mint régi ismerősök.
Tristan akaratlanul megvallá magának, hogy bár kedvtelenül indult Thisbével a reggeli kirándulásra, kellemes időt töltött társaságában, s föltünt neki, hogy Marie tekintete mily élénk örömet fejezett ki, midőn együtt látta őket visszatérni a reggelihez, hol ekkorra már mindhárman összegyültek, a grófné, Balázs és Lazas.
Szolcsányi gróf még hidegebb és feszesebb volt iránta, mint az előtte való napon, mi észrevehetőleg kellemetlenül hatott az egész társaságra.
Volt valami Balázs megjelenésében és modorában, a mi dermesztőleg hatott mindenkire, s ez most még sokkal nagyobb mérveket öltött, mint rendesen.
Marie tudta, hogy az féltékenységből ered, s ez élénken nyugtalanitá őt Tristan miatt.
Mielőtt reggeli után szétoszlott a társaság, Tristan tudatta a háziasszonynyal azon tervét, hogy egy óra mulva áthordozkodik Lazassal együtt Ivándra, de az estét , engedelmével, Sutánon töltik.
- Miért már ma? - kérdé a grófné - itt épen ugy itthon vagy, mint amott.
- Még soha sem voltam sajátomban - mondá mosolyogva Tristan, s ez valami uj nekem a mi vonz.
A hányszor csak hiszem, hogy nem leendek terhére grófné, átjövök, nem távolság az, a mi e két birtokot elválasztja, gyalog vagy lóháton egyformán rövid az idejövetel.
- Ebédelj velünk.
- Már megrendeltem az ebédet - viszonzá nevetve Tristan, köszönetül meghajtván magát .
Lazasnak ma garçon-ebéddel kell megelégedni, de holnap kegyes engedelmével átjövünk.
Vidáman csevegtek s vidáman vettek az indulásnál bucsut.
Mindenki nagyon elégedettnek, majdnem boldognak látszott, kivéve Balázst, ki legtöbbnyire Lazassal beszélt vagy hallgatott, türelmetlenül látszott várni, hogy az ifjak elhagyják Sutánt, s visszatérjen a régi nyugalom és egyhanguság, melynek, mint hitte, csak az ő jelenléte adott életet.
Elhatározta, hogy az nap még komolyan beszél Thisbével, kiről boszankodva látta, mily őszinte, nyájas modorban bánik Tristánnal s mily meleg bucsut vett tőle, midőn az távozott.
- A nap folytán, vagy holnap reggel meglátogatjuk uj háztartásában, Marieval - kiáltá utánna, midőn a fogat a két ifjuval megindult.
Tristan mélyen levette kalapját ez igéret köszönetéül.
Midőn a kocsi kirobogott, Thisbe fölfutott a lépcsőkön, s Balázsnak lehetetlen volt észre nem vennie, hogy kerüli vele az egyedüllétet, a miért rögtön heves szemrehányásokat is tett Marienak, ki rendes, szelid, nyájas modorával igyekezett őt megnyugtatni.
Bár aggódva gondolt azon harczra, ha Thisbe Tristánnak nyujtaná kezét ; ki összehasonlithatatlanul érdekesb, kellemesb, tetszetősb volt sógoránál.
Egészen azon férfiak közé tartozott, kik fiatal leányoknak eszményképei lehetnek a szerelemben; s titkon ő maga is inkább óhajtá a meleg kedélyü, rokonszenves Tristánt testvére férjéül, mint a gazdag, sötét kedélyü, olykor a durvaságig fellobbanó Balázst, kinek féltékenységi kitörései vészthozók lehetnének a házasságban...
- Ma még beszélek vele - mondá sötéten Szolcsányi gróf Marienak, ki élénk megdöbbenéssel hallá ez elhatározást.
- Mondja meg Thisbe tartalék nélkül, mit érez irántam, meguntam már e hosszu bizonytalanságot.
Akarom tudni határozatát.
Vagy , vagy!
E kétség őrültté tesz.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE