ELTE regénykorpusz

Mikor ott térdelt, a felesége ágya előtt, úgy térdelt, mintha az isten oltára előtt térdelne.

Most érezte, mi az, katolikus lenni, vezekelni, a bűnt megismerni, s szenvedni érte testi szenvedéssel.

Arcát belefúrta a felesége paplanába, s átérezte annak a drága meleg testét, de az asszony makacs volt s kegyeden, ej, bitang, kegyetlen egy kis asszony ez, afelől itt halhat meg, megfagyhat itt térden, levetkezve, mert levetkőzött, hogy még jobban érezze a hideget, még jobban vezekeljen, s még biztosabb legyen benne, hogy meghűl, s tüdőcsúcshurutot szerez.

Büntetést, büntetést, minél súlyosabbat.

A szoba már hűlt kifelé, pláne a földön, az ágy alól mintha hideg passzátszelek fújtak volna, cúgot érzett, kint üvöltött az átkozott kispesti szél, északról, az erdő felől szakadatlan s különös illatot: nagyon keserves volt ez a penitencia...

És mégse méltányolja az asszony...

Csak hosszú idő múlva, neki legalább végtelenségnek tetszett, mert ő maga is könyörögni: eddig még hangot se adott, úgy érezte, hogy az asszonynak most az egyszer nagylelkűnek kell lennie, fel kell emelni az eltévelyedett bárányt, a megtért bűnöst...

- Évi, Évikém...

Évuskám, lelkem.

De az aludt, úgy aludt, hogy ágyúdörgés se ébresztette volna fel.

Akkor Isti, aki még nem volt gyakorlott penitenciázó, dühbe jött, s felugrott:

- Kegyetlen kutya vagy, ha meg nem esik rajtam a lelked.

Ez hatott, Évi felébredt, s azt mondta:

- Hol a négy forint?

Isti erre dermedten elhallgatott.

- Hogy dögölj meg a négy forintoddal...

Az én életem neked semmi?

Csak a négy forintom?...

Hát ha én itt meghűlök, beteg leszek, az neked nem kerül többe négy forintnál... és a temetésem!...

Elsőosztályú temetés...

Mert azt érdemlem a szeretetemért, a hűségemért, a jóságomért!...

Szentté avathatnak, tudd meg...

Hogy én min mentem ma keresztül!...

- Lumpoláson - mondta Évi kurtán, gúnyosan a meleg paplan s lábdunna alól.

Isti tátogva hallgatott, mint hal a szárazon.

- A ti összes szentjeitek se csináltak olyan hőstettet, mint én ma!

- Ha-ha.

- Igen.

Csönd lett, Isti a szoba sötétjének fordult, de hallgatott egy darabig.

A lábszárán kaparászott felfelé a hideg, a hasát a két tenyerével melengette, mert legelőször az szokott érzékenykedni, egyik lábáról a másikra nehezedett, a talpa már olyan hideg volt, mint a jég...

- Hát mi lesz? - kiáltotta el magát - lesz megbocsátás, vagy nem lesz?

Évi még mindig nem szólt.

- Szétverem ezt az ágyat, ha rögtön meg nem bocsátasz nekem - üvöltött Isti egyre jobban kikelve magából -, rád gyújtom a házat!

Most megkopogtatták az ajtót a szekrény mögött:

- Ki az? - kiáltotta Isti, aki egészen elfeledte, hogy a vénasszony a szomszéd szobában alszik, s minden szót hall.

- Kérem! én maguknak ezennel felmondok! - kiáltotta a háziasszony.

- Tessék innen kiköltözni!

Isti a sötétben egész néma lett, s tátott szájjal állt.

- Elég volt a botrányokból, tessék hazamenni a Boldvay-kastélyba, ott lehet éjjel ordítozni, mikor részegen hazajön a kocsmából!

Isti hallatlan dühbe borult:

- Nézze, nagyságos asszony - kiáltott át -, most én mondom, hogyha magát rögtön meg nem üti a guta, akkor majd én átmegyek, és majd én megüttettem vele!

A háziasszony, hallani lehetett, hogy felszedelőzködött s nagy csattogva, pattogva , ajtócsapkodva eltávozott; aha, kivitte az ágyneműjét a konyhába, s ott hál; háljon ; úgyis odavaló; úgyse tart cselédet; odavaló a konyhába...

- Ez igazán borzasztó - mondta Évi is, aki csaknem dermedten hallgatta a háziasszony újabb beleavatkozását -, így lakni...

Dehogy maradok itt, hogy nekem minden szómat kihallgassák s beleavatkozzanak...

Nézze meg az ember.

Isti örült; örülni kezdett.

- Igen - mondta dörmögve -, vén boszorkány, fiatal házasokat szeret befogadni, hogy az ajtón át leskelődhessen a suttogásokra, s az már nem tetszik, ha hangosabb szó esik, pedig hát tál, kanál sincsen zördületlen...

A gyerek fölsírt, nem is a nagy lármára, hanem a csöndre.

- Gyújtsa meg a gyertyát - mondta parancsolva Évi.

Isti kapkodva kereste a zsebét, de hát persze egy ingben állt, a zseb valahol a földre hányva volt az eldobott ruhában, s hiába kotorászott, csak a fejével ment neki hol az asztalnak, hogy az ágynak, úgyhogy sziszegett belé.

- Ott a gyufa az éjjeli szekrényen - mondta Évi, s a gyerek erősebben kezdett sírni.

Végre Isti megtalálta hang után az ágyat, s mellette kitapogatta az éjjeli szekrényt , a gyufát, a gyertyát, s mikorra világosság lett, akkorra Évi már ki is bontotta, át is pólyálta a babát, az anyáknak azzal a különös ösztönével, ahogy a macska lát a sötétben.

Isti behúzódott minden bocsánatkérés s engedelem nélkül, a sátorba bújt a felesége mögé, a jó melegre, s el volt intézve minden, boldogság és béke volt a kis szobában , csak a baba cuppogása hallatszott, ahogy boldogan s mohón táplálkozott.

Isti reszketett s didergett, minden porcikája úgy verődött, mintha borsót zörgetnének, beljebb, egyre beljebb bújt a melegbe, s oly fáradt volt, hogy mindjárt el is aludt.

Évi keserűen nézett oda rá, még nem volt egészen megbékülve, érezte a bor szagát, a dohány szagát, mégiscsak szörnyű dolog az, hogy a nőnek a maga tiszta , illatos kis életébe egy ilyen erőszakos fenevadat csak úgy szó nélkül be kell bocsátania.

Sötét volt, s a szoba már egészen hideg.

Isti nem tudta, meddig aludt, reggel felé hirtelen fölriadt, mintha meglökték volna.

Fölkelt, s úgy mezítláb a kályhához kotorászott, hogy megrakja.

Csak egy gyufát kellett gyújtania, meg volt rakva, s már égett a tűz.

Olyan öröm s boldogság fogta el, nahát ilyen feleség nincs több a világon.

Még a tüzet is megrakta este elalvás előtt...

Didergő boldogan húzódott hozzá, s bár az asszony meg se mozdult, tudta, hogy ébren van, halkan duruzsolva megszólalt:

- Hogy milyen komisz férfiak vannak a világon, te azt el se tudnád képzelni!

Évi nem moccant, de várt, kíváncsi volt, ugyan mit fog mesélni már megint.

Isti érezte az önigazolás sürgős szükségét, s mivel tudja egy férj jobban igazolni magát, mintha férjkollégáit leteszi!...

- Azért olyan komisz frátert, mint Füredi, olyat nem ismerek többet.

Hallgatott.

- Megverte az asszonyt - mondta.

Egy kicsit megijedt.

Mert nem ismerik ugyan egymást Évi és Fürediné, de isten tudja , az asszonyoknak boszorkányos szerencséjük van abban, hogy leleplezzék a férjüket.

- Isten bizony, megverte...

Az én szemem láttára.

Hallgatott, ő maga is csodálkozott ezen.

- De hogy tehet olyat egy férfi, mondjad?...

Évikém...

Az már csak utolsó, ha valaki kezet emel egy nőre...

Hirtelen úgy érezte, hogy mint nézőnek valamilyen szerepének kellett lennie a dologban...

- Én persze... - s most egyszerre nem tudta, mit mondjon: közbelépett-e? vagy nem ?.. .

Melyik felelne meg jobban az Évi ízlésének...

No, jobb lesz csak az igazságnál tartani magát... - én persze mit tehetek ilyen esetben? mit tehet egy férfi ilyen kínos esetben?...

Nagyon rosszul éreztem magamat...

Évi úgy látszik érdeklődik s figyel:

- Hát tudod, mire én beleavatkozhattam volna, fogja magát, veszi a kalapját, s " gyere, Isti!"...

Úgy szégyellem magam, mint a kutya, hogy vele mentem; nem is tudom , mért mentem; persze gyenge vagyok, jó vagyok mindenkihez, azért... s ráadásul egy krajcárja se volt...

Nálam persze a négy forint megvolt, mert ott volt a zsebemben , tegnap... csak éppen próbára akartalak tenni, hogy hogy viseled magad ilyen esetben... no hiszen mondhatom, hogy nagyon finom egy teremtés vagy te is...

- Szóval ellumpolta a négy forintot.

Isti őrült dühbe jött: hát erre megszólal...

- Mégiscsak a négy forintot sajnálja legjobban...

- Persze te azt akartad volna, hogy az urad egy smucián fráter legyen.

Évi egyet vetett magán s elhúzódott.

- Persze hogy ellumpoltam!... - kiáltotta Isti a foga közt - s ahhoz mit szólanál, ha az órámat is zálogba tettem volna s a nyakkendőtűmet?

Évi ingerülten mondta:

- Iszen magától kitelik.

Isti keserűen, szinte sírva:

- Ki! éntőlem minden kitelik!... mert a te szemedben én vagyok az utolsó korhely a világon, hogy mért is nem haltam meg, mikor megszülettem...

- Hát megvan a négy forint, vagy nincs?

- A négy forint! - mondta Isti kisvártatva igaz szívbeli bánattal, hogy ilyen kicsinyes felesége van - a négy forint nincs meg, de a gyűrű meg az óra az megvan!...

- És a tű?

- Milyen tű?

- A nyakkendőtű.

- Az is megvan, mikor mondom, hogy megvan.

- Még csak az kellene, hogy azt is elpotyázza... - mondta Évi.

Isti sóhajtott, de nem akarta folytatna a dolgot...

- Legalább kitapasztaltam, hogy milyenek a férfiak s a nők...

- Miféle nők?

- Hát te!... meg Fürediné!... aki még az este elment mulatni s mással udvaroltatni magának... meg Jablonkay Anna...

- Hát az ki?

- Tudod, Füredinek van egy nagybátyja, az a híres milliomos Eörsi Csaba, s annak a metresze Jablonkay Anna, s Füredi bemutatott neki, s láttam, mifélék az ilyen nők...

- Haha - nevetett fel Évi -, talán szemet vetett rád?...

- Igen - szólt Isti sötéten -, akár hiszed, akár nem, mucuskának szólított...

- Eh!

- Igen.

- Jablonkay Anna ?...

A színésznő ?...

- Igen.

Évi egyszerre úgy nevetett, hogy hempergett az ágyban.

Isten tudja, mért volt ez neki olyan mulatságos.

- Pedig az alapjában véve egy igen finom nő... - mondta Isti - karcsú, vékony teremtés, barna, kicsit németesen beszél, mintha a nyelve hegyes volna s odaszorulna a fogához, mikor szól...

Roppant bájos... roppant...

Gyönyörű karjai vannak...

- Annyira dekoltálva volt, hogy még a karját is láttad?

- Igen... a színpadról jött...

- Hát hol voltál?

- A Muhrnál.

- Mi az?

- Ahol a Kakas Mártonban az az alak, Abimélek vagy hogy híják, olyan újságíró alak szokott sörözni, a Népszínház mellett... ott vacsoráztunk...

- Jól megnézted azt a nőt!...

- Istenem, két forintomba került...

- Haha!

Te adtál neki két forintot, haha.

- Nem neki - mondta magyarázva Isti -, én neki nem adtam egy krajcárt se, hogy gondolsz olyat...

- Hát...

- Hát... egy forintot hagytam... borravalónak...

- Jézus Mária...

- Egy forintot meg kért tőlem Füredi, mert kevés volt a pénze.

- A fene egye meg, akkor ne menjen lumpolni.

- Igen.

- És még két forint?

- Hát ettem egy sertéskarajt káposztával, egy feketét, egy hétdecis palack bort, s borravalót adtam három pincérnek, egyiknek öt krajcárt, a másiknak hármat, a borfiúnak kettőt.

- Ahhh... - nyögte Évi.

- Nekem egy hétre elég ennyi pénz...

Kosztra... de majd fogok én neked spórolni többet, azt nem!

Őneki van lelke elpazarolni... a fene fog spórolni ilyen kutyáknak...

Isti ezt örömmel hallotta, mert ez volt a legfőbb vágya, hogy Évi egy kicsit hagyjon fel ezzel a kétségbeesett kuporgatással...

- Tizennégy krajcár maradt a zsebemben, mikor kijöttem, s a Hársfa utcától gyalog mentem le a kispesti megállóig, s a villamos tizenkét krajcár, szóval bizony mi tűrés-tagadás, két veszekedett krajcárral kerültem haza, de még jó, hogy megcsíptem az utolsó villamost, nagyon tartóztattak, s mondhatom, hogy igen nehezen tudtam eljönni, a bőr majd lesült az arcomról.

- Hársfa utca? - mondta Évi - hát te a Hársfa utcába voltál vendéglőbe?

- Hársfa?... - mondta Isti meghidegedett testtel, hogy így elszólta magát - nem Hársfa az, hanem Nyársfa vagy mi...

Nyárfa utca vagy Nyár utca, hisz az mindegy, ott a Népszínházzal szembe, a Kerepesi út sarkon.

Nagyot lélegzett, hogy így kivágta magát.

- Tudod, szívecském, kedves kisanyám - duruzsolta a fülébe -, egy életre elég volt nekem ez a lecke...

Most, most megtanultam, hogy mi a tisztességes asszony között s a könnyelmű nő közt a különbség...

Az a...

Jablonkay Anna, az egy becsületes pozsonyi pékmesternek a lánya, s megszökött otthonról egy deákkal, egy jogásszal, egy darabig együtt éltek, aztán a fiú elköltözött tőle, mert félt, hogy a szülei megtudják a dolgot... akkor a lány, képzeld, kikerült az utcára... borzasztó... otthon élhetett volna a jó szüleinél, s nem is ment haza, azt mondja: míg fiatal, mulatni kell! mire emlékezzen öreg korában, ha a fiatalságában nem is mulatott egy kicsit ... borzasztó...

- Na és hogy lett belőle Jablonkay Anna?

Isti elhallgatott, kicsit várt.

- Hát mondom, hogy Eörsi Csaba belebotlott, s kiképeztette, s most karvezető, első táncosnő a Népszínházban.

Évi hallgatott.

Isti kedveskedni kezdett körülötte, de ő elhárította:

- Vasárnap este elmegyünk a Népszínházba - mondta Évi.

- Igen?... - szólt Isti.

Kíváncsi rá... hallatlan...

Mért kíváncsi egy tisztességes asszony egy ilyenre?

Inkább azonban az a baj, hogy... meg fogja látni...

- Nagy kövér nő, könnyű megismerni, elöl táncol a kórusban.

- Kövér?... azt mondtad, hogy sovány.

- Ja, hát az első benyomás olyan finom, tudod, aztán láttam, hogy ha kikerül a színpadra, trikóban, akkor biztosan nagy, Füredi mondta is, hogy Eörsi Csaba azért kedveli, mert nagy feneke van.

Évi hangosan nevetett.

- Nahát a te beszédeden nem lehet elmenni, én biztosan tudom, hogy azt mondtad , vékony, barna lány, németesen beszél, csak nem felejtem el egy perc alatt!...

Isti hallgatott.

- Bánom is én - mondta tettetett méreggel -, mit beszélünk mi itt becstelen személyekről... nem is illik a mi édes szent templomunkba... a mi egyetlen, boldog családi fészkünkbe.

S odaadással, forrón simult a feleségéhez.

Móricz Zsigmond

Házasságtörés

6

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Móricz Zsigmond

Házasságtörés

6