Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Uj Magyarország.
Kiléptek a friss téli éjbe.
Tizenkét óra felé járhatott s az utcák nem voltak többé élénkek.
Ardó Kornél szólott :
- Egyedül!
Olyan egyedül vagyok.
Ebben a nagy városban nincs egy , akit szeretnék.
A társaság és az utcája szép lányok özönével hoz egybe.
S én köszönök, talán udvarlok is, sőt egy-egy csókot is lopok, de az egész oly unott , oly hazug, oly érdektelen, olya n semmi: - a szivem, az csak nem akar kijönni a sodrából, egyhanguan dobog tovább ...
- S az ok? - kérdé Tärri, erősen belekapaszkodva a költő karjába .
- Az ok!
Keresem s nem tudom.
Csak azt tudom, hogy végleg kiábrándultam mindabból, amit illuziónak nevezne k s melynek leghatalmasabb válfaja a szerelem.
Ön azt mondja, milyen korán s én ismétlem az ön szavait: milyen korán!
S meggondolom, hogy mindennek a világos látás az oka, szeretném ismét visszanyerni husz évem vakságát.
Azt az időt, amikor nem tudtam, h o gy a szép, tiszta arcbőr titka: nem mosdani reggel, csak este, meg esetleg mindenféle mixturák.
Vágyom vissza a kort, midőn ugy képzeltem, hogy hölgyem lefekvés előtt szendén borul imazsámolyára s utálom a jelent, melyben látni vélem, mikép keni be estvér e glycerinnel kezét az isteni Ida, Margit, Leonora... oh, mind egyre megy ... !
- Talán még sem ...? - kockáztatá meg némi zavarral Tärri .
A költő folytatá :
- Kétségkivül...
Egynek kell lenni mégis.
Egyetlen egynek.
De hol, de merre?!
Ha fellelhetném! ha találkozhatnék véle, ha keblemre zárhatnám!
Amilyen komor most minden, ugy ragyogna akkor; a fény is sötét most, a sár is fény lenne .
Uj világ s az uj világban más ember én!
S most minden olyan vigasztalan ...
- Hát a költészet... a dicsőség ?!
- Szép.
De mikor nincs, akinek lábaihoz tehessem a koszorut, amit fejemre tesznek.
S amikor nincs, akinek elmondhassam: tapsol a világ, ünnepel a nép s én téged ünnepellek.
Bibor s bársony - méltóság, gazdagság - hajlik meg előttem s én a port csókolom, mit kicsiny lábad nyomaival jegyzett.
Szép hölgyek epednek egy mosolyomért s a te egyetlen vidám tekintetedért: mind e mosolyt s ráadásul egész életemet adom !...
De nincs, de nincs senki!
Egyedül ... !
Elmerülve, nem is vették észre a beszélgetők, hogy messze maguk mögött hagyták társaikat.
Egy nagy s fényes helyiség elé értek, melyből zeneszó hangzott ki hozzájuk .
- Mi ez? - kérdé Tärri .
- A "Velence ! "
- Café chantant ?
- Nem, egyszerü kávéház, de legnagyobb s legfényesebb a fővárosban .
Itt lakik "Uj Magyarország ! "
- Mi az ?
- Az uj nemzedék.
A jövő intelligenciája: fiatal irók, művészek , jogászok, a gentry ...
- Szoktak ide hölgyek is járni ?
- Néha...
Itt vannak a legszebb férfiak.
Bemenjünk ?
- Jerünk .
Bementek.
A szokatlan látvány, az arcába csapódó meleg gőz megrészegité a leányt: megállt az ajtóban, szeme elhomályosult s nem látta, csak érezte, hogy vágyakozó és kiváncsi, de mindenekfelett hizelgő tekintetek nyaldossák végig egész testét .
- Bátorság! - szólt a költő.
Lássa, az egész Uj Magyarország köszön nekünk .
Tärri felocsudva, örömmel vevé észre, hogy ugyszólván az egész kávéház köszön lovagjának.
A pincérek futottak elébe :
- Parancsol ?
- Egy szögletasztalt .
Leültek .
- Nézzen szét! - mondá a költő .
Tärri az első pillanatban csak egy nagy chaoszt látott.
De a kaleidoszkópba n lassanként alakot öltöttek az össze-vissza szinek .
Majdnem minden zugában meg volt telve a fényes, majdnem pazar kávéház.
S a terem közepén levő szökőkut vizsugara minden nesz nélkül hullott vissza a medencébe .
- Mintha ünnepelnének itt... valami nagy bankett ...! - szólott Tärri .
- Ez minden este igy van szinház után télben, kora tavasszal.
Uj Magyarország mindig ünnepel, mindig mulat, örül .
Csakugyan lázas öröm volt ur az aranyos padmaly alatt.
Kipirult arcu hölgyek, gyerekleányok s nagyanyányi matrónák kacajától s vidám nevetésétől alig lehetett hallani a zenét .
- Nagyon tetszik nekem ez az elegancia, - mondá Tärri .
- A ruha, igen! - szólt gúnyos mosollyal vértelen arcán a költő.
Majd hozzátette lassan, nyomatékkal :
- Itt lakik a nyomor .
- A nyomor ?
- Az, melyet fény övez s igy annál jobban látható rettenetessége ...
Nézze csak !
Közel hozzájok egy kiválóan szép s elegáns férfit faggatott a pincér :
- Mit parancsol ?
- Hozzon... nem ; majd később ! - felelé a vendég palástolhatlan zavarral.
Ardó Kornél pedig ismét azzal a fanyar mosollyal szinesedő arcán, odafordult Tärrihez .
- Tudja mit jelent ez a: később ?
- Mit ?
- Azt, hogy: "ne hozzon, nincs pénzem... ma ismét vacsora nélkül fekszem le, legalább egy kis kávét ihatnék, de ön nem hitelez nekem többé ! "
Az ügyvéd és doktor juris urnak nincs tizenhét krajcárja, hogy egy kávét ihasson s azzal a szép lánnyal - ott a sarokban - kokettirozva, arra gondol, hogy mit fog mondani, ha haza megy, az ajtót nyitó házmesternek?
" Nincs apró pénzem, majd holnap, majd holnap ! "
Valami induló végső és hangos akkordjai halkitották meg a költő szavait.
A zene elnyomta s az általános öröm meghazudtolta amit mondott .
Az élvezés apotheozisa játszódott le a gázlángok fényében, a márvány-asztalok mellett .
Csinos hölgyecskék, amint kényes arccal fagylaltoztak, piros nyelveik hegyével kacérul köszörülték meg fényes s szamóca-piros ajkaikat.
S mig látszólag szerényen társalogtak udvarlóik avagy férjeikkel: egyetlenegy tekintetükkel, már husz férfi-arcon siklottak végig: keresni a hatást, vagy keresni azt, kivel helyettesithetik majd azt, ki most birni véli őket s talán forró kezeiket is szorongathatja az asztal alatt .
- Tisztességes hölgyek ezek? - kérdé Tärri, de amint megkérdezte , máris szerette volna kérdését visszavonni .
- Nagy része...
Az ok is.
Tényleg, majdnem mind.
De elvben - ejh, hogy elvben is azok legyenek, nem is lehet kivánni tőlük.
Hiszen itt laknak a fővárosban és aztán ...
- Aztán ?
- Az "aztánt " majd akkor mondom meg, ha asszony lesz .
" Hiszen asszony vagyok ! "- gondolá magában Tärri s e gondolatot majd hogy ki is fejezte.
De mégis hallgatott.
Ha Palaczky nem emlitette meg, biztosan oka volt rá .
- Ha ön asszony lesz! - mondá mintegy önmagának a költő.
- Szeretném tudni, kit fog ön szeretni ?
Tärri hallgatott .
- Az boldog lesz! - fol ytatá sajátságosan rezgő hangon Ardó Kornél, mely őt magát is meglepte .
- Ki tudja ?
- Én tudom .
Az érdekes beszélgetést, mely kellemes lázat kezdett bennök ébreszteni, vitatkozás zaja zavarta meg .
- Semmi baj!
Csak egy szegény zsidófiut zargatnak .
- Kik ?
- Az a négy csinos fiu - gentryk.
Most tanulnak vivni s annak a boldogtalan fiunak - orvosnövendék valószinüleg - rettenetes semita orra van .
Azonfelül most divat ütni a jebit...
Ártatlan dolog !
Tärri nem tudta, mosolyogjon -e, avagy szánja -e azt a szeplős, rossz szemü fiut, ki a tehetetlen dühtől pukkadozva a négy fiatal gúnyhahotája között szedelkőzött föl s megtaposott lábát maga után vonszolva, kibotorkázott .
- Ezzel is tisztább az ajer!
Borzasztó levegő van itt benn! - mondá a költő s erőltetve köhögö tt.
Igazi rekedt köhögés felelt neki vissza .
Nem messzi hozzájuk, a kályha mellett, hét-nyolc fiatal ember szorongott egy kis asztalnál.
Kávé párolgott előttük, csak egy kis fonnyadt alak szörpölgetett tejet.
Az köhögött .
- No - velem együtt - ez a szegény fiu se soká táncol a sárban .
- Miért ?
- Elviszi a főváros.
S a főváros: eleszi magát.
Az álmatlan éjek s a szerelmi álmok: meggyullasztják a szivet s a sziv elégeti maga körül a tüdőt .
Megölnek minket a vágyak - a nő .
- Ez érdekes !
Érdekes lehetett, de n em volt egészen igaz.
Sőt ellenkezőleg: életerő és életvidorság nyilatkozott a fiatalokon.
Azonban lehet, hogy az életerőt: a kivattázott váll s az életvidorságot a szesz és a felizgatott idegek varázsolták elő egy éjre, két éjre, tiz, husz éjszakára.
De aztán, de nappal ?
- Aztán nézze ezeket !...
Uj alakok léptek be a kávéházba.
S a nyitva hagyott ajtón egy kis nyakövnélküli eb szaladt be.
A sovány rattler szimatolt, szimatolt egy darabig , aztán odaszökött a költőhöz.
Csóválta a farkát s az öröm igazi kife jezésével vihogott .
- Az én lump kis kutyám...
Nappal még sohasem láttam, nem tudom, hol tartózkodik, kié, de éjjel feltalál s velem tart, akárhova megyek...
Ó te kis lump !
A rattler vihogott még egy darabig, aztán az asztal alatt seregve , leült a költő lá bai elé s szerencsésen elszundikált .
- Hoztuk a kutyádat, mindenütt keresett, feljött érted a redakcióba is!
- Szólt egy ujonnan érkezett s a költő felé nyujtá nedves kezét: leült asztaljukhoz, alig billentve meg kalapját Tärri előtt.
Mindene csupa izzadtság volt.
Őszülő haja összecsapzott pattanásos homlokán.
Csak épp a torka volt száraz : egyre-másra öntögette le a jeges vizet rajta .
- Meggyulok, - szólt - az az ostoba gép - a rotációs - ott fülik az éjjeli redakció alatt.
A gázóra meg éppen az iróasztalom alatt van, ahol én korrigálok.
Felettünk szedik a lapot.
Meg kell gyulni, meg kell siketülni!
- Vizet, pincér, vizet! s a bécsi lapokat .
A journaliszta mohó szemmel rohant végig a hirlapok hasábjain.
Mintha valami láz hajtaná :
Ezek a hirlapok...
Egyetlenegy helyes cimü lapocska volt csak, az is zug-ujság: a "Cyankáli ".
Igen, cyankáli! méreg valamennyi, öl !
- Hány ezer előfizetőtök van már? - vágott közbe a költő, figyelmessé téve Tärrit a "medvé " -re .
- Tízezer! - hazudott lelkesülten a hirlapiró s olvasott tovább .
Az uj vendégek nagyobb része oda jött egy pillanatra, vagy üdvözölte a költőt .
Hirlapirók volta k s most jöttek a redakcióból.
Éjjeli két óra felé járhatott az idő .
S valahára Palaczky is idetalált :
- Ah! önök igy elszöknek az ember elől!
Lumpolunk, Tärri nagysám , mindjárt az első éjszaka?!
Megmondom majd a mamának!
Szólt a "titkár ", látszólag jó kedvvel, de tényleg gyanakodós dühös pillantást vetve a költőre.
Megmondom a mamának ... !
- Anyja van még nagysádnak? - kérdé lehangolva a költő .
- A nevelő anyám .
- S azonfelül az édes anyja! - egésziti ki Palaczky .
- Feljöttek azok is ?
- Csak holnap fog megé rkezni a nevelőanyám .
- Holnap! - ismétlé a költő és sajátságos tekintetet vetett a lányra .
- Tehát ma még egészen egyedül .
( " Ohó ! " gondolá magában Palaczky.)
Aztán hangosan hozzátette :
- Nem mennénk ?
- Kár volna, most kezd ez a hely igazán érdekes lenni .
Még mindegyre szállingóztak a vendégek.
Kettesével, hármasával érkeztek az éjj-madarak - a hirlapirók.
A toll phtisikus külsejü, álmos, mégis ragyogó szemü lovagjai.
Egyik-másik karján valami Café chantant-beli énekesnő , kifestett szemszőrökkel, drága pré m es costume-okban, mig a kisérőről csak ugy lógott le a ruha, lerítt a megkopott nadrág .
- Lássa, jó, hogy itt maradtunk! - szólt a költő - "Pain Olivér " valami nagy hirt hoz! látom az arcáról .
Ragyogó arcával közeledett feléjök a kicsiny, zömök, jóképü reporter .
- Gyalogay egy órával ezelőtt meghalt... a guta... épp onnan jövök .
Én vagyok az első, ki haláláról tudok! - hadará izgatottan s tovább és végig görgött a vendégek közé, győzelmesen hangoztatva :
- Meghalt...
Gyalogay... egy óra előtt, öt perc alatt az egész kávéház tudta, hogy a hires szobrász meghalt.
Istenem, pedig csak tegnap volt itt köztük, szokása szerint két széket foglalva el a tükör melletti asztalnál, melynek márványán még ott voltak tegnap rajzolt vázlatai .
Hatalmas tervek csirái, amelyek soh'se kelnek ki többé .
- Meghalt! - visszhangzott és ujra hangzott, a hang mindenféle változatain a hir .
- Szép temetése lesz! - szólt egy asszony .
- A virágkereskedők jó g'seftet csinálnak holnap! - mondá a kávés .
S mintha egy nagy delej vonzotta volna őket össze: művészek csoportja verődött össze csakhamar .
- Sokat ivott! - szólt az egyik .
- De mortuis... mondja a közmondás!
Ejh, az egész dolog még is igaztalanság volt.
Gyalogay közönséges kézműves volt, a jól fütött reklám emelte magasra .
A művész-társak kiosztották egymás között félbenszakadt munkáit .
Geniálitásuk hevében már is dolgozni akartak.
Szétszedni a műtermet, porrá zúzni munkáit, ledönteni agyag-modelljeit, melyeken még a nedvesitő ruha sem száradt meg.
S ha kiszárad, ujra meg lehet nedvesiteni a rongyot , de a művész, kiből egy pillanat alatt száradt ki az életnedv, ott fekszik maga-faragta menyezetes ágyán, tehetetlenebbül, mint egy kiszáradt cafat .
Haszontalanabbul, mint egy kimult állat, melynek olykor még jó a bőre valamire .
Egy pillanatra kihozta az élvező tömeget hangulatából e váratlan eset.
De csakhamar visszatért régi kerékvágásába minden .
Dobbant a dákó - a billiárdozók mozdulatai ban gyönyörködött az asszony: szólt a zene - a tej-ivó beteg köhögve vitázott a sarokban; gentry-gyerekek szidták a zsidót, - a hirlapiró megigérte az énekesnőnek, hogy elveszi; az "éjj-madarak " ásitva várták a hajnalt: mulatott , élvezett, élt kiki a mag a módja szerint .
- Nem mennénk -e már? - kérdé Palaczky .
- Hiszen most jön a java!
Akarja -e ismerni nagysád az uj nemzedéket , a fiatal irókat s hazánk egy-két koszorus költőjét ?
- Akarom, szeretném, s kérem! - sürgeté Tärri .
A kávéház végében néhány asztal j ellege egészen elütött a többitől.
Egy kis gömbölyünél martiális, de dult arcu öreg ur szundikált.
Mellette egy éber fiatal ember leste arcának kifejezését.
- Ardó Kornél gúnyosan szólott :
- A költő és aesthetikusa.
Az öreg Horváth, ki gyülöli az egész világot s utálja hazáját, mert még mindig késnek őt megimádni: egy boldogtalan bölcsészt fogott magának, ki minduntalan fülébe zúgja, hogy a világ legnagyobb lyrikusa ő.
Igy ülnek ők itt éjszakáról-éjszakára s nem fáradnak bele.
A költő alszik, s ha felébre d, maga-magáról egy-egy adatot beszél el .
Ujra egy sarok-asztalhoz ültek .
- Ki ez? - kérdé Tärri, egy nagy asztalnál magánosan ülő ideális szőke fürtü férfiura mutatva .
- Valaha divatos ember.
Ma kerülik a társaságát.
Szerkesztők csak álnév alatt adják ki dolgozatait.
Ő azt mondja, hogy "valami van a levegőben .
Alávaló rágalmak ellenem.
Hanem remegjenek: kiadom életiratomat öt kötetben... ők lenn a sárban s én fenn magasban !... "
Szegény ördög: a magáé helyett más neveket talált irni egy-két váltóra.
Ily k is tévedésért ilyen bünhődés !
- Hát ez ki ?
Összetörött, csámpás öreg ült le a szundikáló költő asztalához .
- Ez a gróf! - nevetett Ardó.
A gróf, aki tán nem is gróf.
Az bizonyos róla csak, hogy erdélyiesen beszél, hogy irt valaha négy-öt novellát , melyet azóta husz cim alatt adtak ki a hazai lapok.
" Ez csak ötször volt közölve, becsületemre, csak ötször ! " fogadkozik a szerkesztők előtt, előre kérvén az ötször közlött beszélyért a honoráriumot.
Olykor meg is kapja: a demokratikus Magyarországban - hál'is tenek - még mindig van súlya a "grófi " cimnek .
Hanem ott van a góc, annál a nagy asztalnál: az uj nemzedék az .
- Szeretnék velök megismerkedni...
Meginditandó lapjaimhoz kinézni egyet-kettőt .
- Jól van, hanem hallgassuk egy kissé távolról őket .
Ha a trente- quarente közben valami kártyabarlangban összevesznek, nem támad olyan zaj, amilyen itt volt, ahol a költészetről vitatkoztak .
Koncsorgó-rongyos, vagy divatosan elegáns, de egyaránt sovány s nagyrészt beteges alakok.
Az uj magyar irodalom, mely gyalázza s megveti a régit , fantasztának jelentve ki Jókait s fontoskodónak Keményt; mosolygva Kazinczyn s Kölcseyn, gúnyolva az Aurórát, de nevetve a most divatos neveken is: napról-napra , éjszakáról-éjszakára ki nem fárad egy és ugyanazon tárgyról beszélni; egy tárgyról, melynek minden oldala a nyomtatott betü körül forog.
- Pályavesztett exisztenciák, fél-tehetségek némi tudással, tehetségek minden tudás nélkül, de nagyrészt lusták és ö nzők, hiuk és szenvedélyesek; át meg átjárva a nagy emberek rettenetes hibáitól, s azok nagy erényei nélkül .
- Ez a magyar "Bohème ".
Én is voltam tagja! - mondá a költő .
Tärri mohó figyelemmel tekintett feléjük.
Tetszett neki ez a dibdáb-csoport; bár egy kissé kellemetlenül is érinté szabad beszédjük .
A költészetről volt szó, mely egy és szent: a való.
Ők nagyon különféleképpen fogták fel.
Egy okos arcu, magas szöszke ifju fogta kezében a beszélgetés fonalát .
- A költészet, az valami sejtelmes, nem tudni mi !
Olyan, mint a végtelenség.
A való átszürődik az egyéniségen s amit ebből felvesz az a poesis .
Mások máskép magyarázták.
Valami skrofulozusos, nyomorult, de mégis élénk arcu fiatal ember egyáltalán nem volt barátja a magyarázgatásoknak: ő azonnal a lénye gre tért át.
Egy bejáró vendéghez intézte szavait, nagy hangosan :
- Mit tart urasága Aranyról ?
- Nagy költő !
- S mit gondol, mit tartok én ?
- Mit ?
- Azt, hogy: mulya ... !
- Megint Aranyt bántod, Karcsi?
Ne bántsd szegényt: meghalt! - szólt közbe egy veres zsidó fiu .
Karcsi uj kérdéseket intézett "uraságához " .
- S mit tart ön Petőfiről ?
- No... no ...
- Egy elkoptatott lángész, mely addig lángolt, mig kiégett.
Most csak pislog, el van homályositva ...
Senki se volt semmi, csak ők.
De még ők is egyenként nagyob bnak tartották magukat egymásnál.
Szemben dicsérték egymást, de hátmegett s szivükben: nem adtak egy fabatkát sem egymás tehetségeért.
S igy egyik nagyobb volt, mint a másik, de egyszersmind kisebb is.
Érdemes, hogy uj Newton szülessék e megfejthetlen mértani probléma megoldására .
Különben ők is legszivesebben foglalkoztak megfejthetlen problemákkal.
Amióta egy nagy poéta ki "üdülni " el-eljárt közibük - verset irt a végtelenségről: divatos beszédtárgyuk lőn a végtelenség.
Aztán a különféle filosofemák.
A magas szöszke vitte itt az e lőadó szerepét :
- A dolog igen szomoru.
Ez a világ egy óriási börtön s az Isten a porkoláb benne!
Rettentő kegyetlenség...
Aztán a nagy Minden, mely szí bennünket ...
- Hogy-hogy? vágott közbe az ifju, ki Petőfiről nem sokat tartott .
- Nem tudom - folytatá a philosof - nem tudom, csak érzem: a mindenség szivja az extraktumainkat.
Szí ...
( " Micsoda magasztos gondolat ! " gondolá magában Tärri. )
A philosofálás nem sokáig tartott.
Ismét visszatértek az irodalomra : ama szereplő személyekre - kiket a közönség kedv el - került a sor .
Afölött nem is vitatkoztak, hogy az akadémia "egy ostobák és gazokból álló intézet ".
" Hülyék számára ! " hangsúlyozá a fiatal költő, ki magán és Heinén kivül még csak szegény megboldogult Darmay Győzőt ismerte el költőnek.
No , azonfelül még az öreg Horváthot, ki őt nagy tehetségnek tartotta .
Tärri kénytelen volt hallgatni, hogyan tiporják le kedves iróit.
" Kis zsáner, nincs világ-nézlete, sablon-munkás... semmi, semmi ! "
Ezek voltak a jelszavak .
Magyarországon nincsen irodalom.
Ez volt a zavaros beszélgetés végeredménye .
Aztán köpték a markaikat, hogy ők teremtenek.
Nagyszabásu tervekkel hozakodtak elő.
Drámákat irtak, regényeket készitettek.
Csak ugy repültek a cimek .
S e tekintetben legtalálékonyabb volt a kis Szenes .
- Szándékom egy uj műfajt teremteni.
Specialitás.
Az elsőt most irom: "Kirda " ...
Két gyürődött kutya-nyelvet vett ki zsebéből s felmutatta :
- Itt van!
( Egy év óta mindig e két oldalt mutatta. )
Egy másik "Photogen " cimmel szociális regényt szándékozott irni.
Egy regényt, melyben az összes társadalmi problémák meg legyenek oldva .
De a kis Szenes ezt a tervet is túllicitálta, olyanokat, melyek jellemmé alkotják egytől-egyig a jövő fiatalságát .
Ábrahám Béla - a szerkesztők réme - mindenek fölött egy közlöny alapitását ajánlotta .
- Ha volna egy közlönyünk... ha egy közlönyünk volna! - kiáltá siralmas hangon .
Palaczky felállott s megfogta Ardó Kornél kezét :
- Egy eszmém van, vigy hozzájok !
Odamentek.
A büszke ifjak hizelgéssel övezték körül a költőt, pedig csak elébb gyalázták.
De most hozzájok jött az s igy egészen más ...
A bemutatások megtörténtek.
Palaczky felállt :
- Uraim, hallottam, hogy önök egy közlönyt szeretnének alapitani !
- Igen! - felelt mindnyájok helyett s mindannyiuk szivéből Ábrahám Béla .
- Nos, én megalapitom önöknek a közlönyt - - - - - - - - - - - - -
Ismét künn voltak az utcán .
Hajnalodott.
Az ujra ébredő élet tompa zsongása vette őket körül .
Egész testében elbágyadva s az izgalmaktól zsibbadtan nehézkedett a költő karjaira Tärri.
Hátuk megett Palaczky vitázott egy-két fiatal óriással - kik " lelkesülten " csatlakoztak hozzá.
Az irodalomról s folyton csak az irodalomról, a könyvekről, a nyomtatásról, a betüről folytatott lázas beszélgetésüket még hallotta, de már nem értette Tärri .
Gondolkodott .
Körülötte ébredezett a város.
Jelentkezett a hajnal, de nem az égen: a pékek megverték a kávéházak ablakait, egy-egy tejes-kocsi robogott végig az utcán, aztán jöttek a mészárosok széles szekereiken a még gőzölgő hussal, s ahogy végig robogtak az utcán, a levágott barmok fej e i lelógtak a szekérről s apró vércseppekkel jelölték meg utjokat.
És megjelentek a kofák, bepójálva, kezükben a tüzes fazékkal: a munkások egy-egy csoportja is felbukkant, amint lakásukról bandukoltak a Lipótvárosba, Angyalföldre s a budai részekre; utköz b en meg-megállva egy-egy pálinkás bolt előtt...
De a nap felkölte, az nem látszott sehol; világos szürke szinek az égen - mintha esőre állna az idő - ez volt minden.
Nedves hideg borzongatta végig a várost.
Mint valami átmulatott éjszaka után, ásitva, nyös z örögve, borzongatva a hidegtől, még veckelődött egy kissé ez az ifju óriás, ez a beteg Budapest: aztán hirtelen talpra állt .
A képes napilapok első számai nyomdafestéktől még azon nedves-bűzösen megjelentek egy-egy serény szatócs ablakjában.
Reggel volt .
- Hová megyek most én? - fordult hosszu hallgatás után a költő Tärrihez.
S amint szavait ismétlé, hangja mindinkább gyöngébb lőn .
- Hová megyek?
Álom nem jő szemeimre.
Otthonom kényelme gúnyol : milyen jól aludtál valaha a hónapos ágy vackán, mig most ...
Han gja bennszakadt, elhallgatott.
Tärri nem mert neki szólni, hogy folytassa.
A költő szomorusága mélyen hatott rá, megrezegtette az álmatlan éjtől és az eseményektől ugy is túlizgatott szivét .
A költő bágyadt, de fényes szemeivel a lányra tekintett s jól lá tta, amint annak vékony ajkai idegesen vonaglottak.
Hirtelen maga elé tekintve folytatá :
- Évek óta ezen az egyetlen éjjelen felejtettem el a rettenetes egyedül-létet.
Hogy miért? magam sem tudom.
Mintha enyhült volna a fagy ...
Ismét elhallgatott.
És Tärri alig tudta türtőztetni magát, hogy igy ne szóljon hozzá : folytassa... folytassa ...
A szürke, hideg reggel, a tompa moraj közepette diadallal kelt fel lelkében az aranyos hajnal.
Rózsaszinü aetherben ragyogó nap -: a szerelem .
A költő szólt :
- Mintha melegség áradna szét, ismeretlen meleg a lelkemben, amig önnel... amig ön van mellettem ... !
A diadalmas nap!
Tehát a költő, ezrek bálványa, hölgyek ideálja, ki gúnnyal fordul az egész világ ellen, s fagyosan nézi a legszebb hölgyeket : mellette felolvad!
S ő az , ki egyszerü megjelenésével eloszlatta azt az irtózatos egyedüllétet !
Tärri nedves tekintetével reá tapadt a merengő költőre.
Milyen szép volt az nagy, de máris megengesztelt szomorusága s - hajlékony, karcsu, magas alakjával, sötét szemeivel, piros ajkáva l !
- Én is sajnálom, - szólt elfogódva Tärri, - sajnálom, hogy máris el kell hagynom az ön társaságát .
- Igen, ön azonnal otthon lesz - elhagy .
- Nem hagyom el, szeretném, ha gyakran együtt lennénk...
Ha még már ma -
- Nem tudom.
Nem tudom, fogok -e merni közeledni önhöz.
A nyugalom talán mégis jobb mindennél ...
A költő vizsga tekintete kivette a hallgató Tärriből az elnyomott feleletet: "nem... nem jobb ! "
S merően ránézve, hanyagon, minden nyomaték nélkül kérdé :
- Ön egyedül lakik, nem fél ?
- Mitől?
Aztán nem lakom egészen egyedül, egy hugom már előbb feljött min t én.
Palaczkyval még, rendezni a lakást .
- Huga ?
- Igen.
Leonának hivják.
Leona, szegény, nem velem nevelődött, el van hanyagolva a lelke, jelentéktelen .
A váci-utcához értek.
Palaczky végre valahára lerázva magáról uj munkatársait, sietett utánuk.
Már al ig egy pár ház választá el őket .
Ardó Kornél bucsúzóra ajkához emelé Tärri kezét s halkan szólott :
- Szeretném, ha egy fél óráig bizalmasan beszélhetnék önnel .
- Délután ...
- Ó addig!
Milyen hosszu idő.
Ha most ...
- Tehát mindjárt.
Jőjjön ...
- De mit gondol titkárja ?
- Szabad vagyok .
- De mégis! elmegyek s visszatérek egy pár perc mulva.
Ön egy piros kötésü könyvet tesz ablakába, ha felmehetek, ha nem zavarom .
Én kopogtatok ...
Palaczky elérte őket.
S karvaly szemével sok mindent meglátott rajtok.
Felkisérte Tärrit a lépcsőn, s amikor lejött, még egy pár percig végigsétált az utcán .
De amidőn a költőt eltünni látta az utca szögletén, valamennyire megnyugodott mégis.
S miután még egyszer feltekintett Tärri ablakára, ő is hazafelé sietett.
Azonban utjából még egyszer visszatekintett ez ablakokra s látta, amint azok egyikében valami vereslő tünt fel .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE