Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
KOLOSVÁR 1594-BEN
Mit jelent e zaj ?
Jákob
Egy érdekes tájt, agg omladékot vagy csak fa tömeget is festőileg leírni nehéz feladat; mennyivel nehezebb egész várost képzetbe előteremteni, összeszedni, mint gyúltükörbe az egyes színsugárokat, míg azokból kép olvad össze, mely igaz is , érdekes is.
De ha mindez nehéz s a szó teljes értelmében szinte kivihetlen: még sokkal nehezebb egy tájnak vagy városnak arculatját elővarázsolni, azaz szavakba önteni azon benyomást, melyet egy helynek minősége idéz elő mindenoldalú fogalom után.
Bámuljuk méltán a festőt, ki eredetijének nemcsak vonásait s alakját találja el, de képes lelket lehelni képmásaiba vagy tájfestéseibe; mert ő holt vászonra eleven életet ihlelt, szemei szólnak, homloka jelent, ajka mond s egésze igéz, hat, vonz vagy visszataszít: szóval festvénye néz, lehel, nyilatkozik.
De az író is érdemel némi méltánylást, ki holt írlapjára életet önt, kinek sorain haladva képek fejlődnek le, érdekek nyilatkoznak, s élet s indulatok állnak elő.
Ily szempontból véve a feladást, nem annyira külső alakját, mint arculatját , fiziognómiáját Kolosvárnak e történet korában szeretném megismertetni.
Kolosvárnak arca, valamint most, úgy akkor is hasonló volt azon neméhez az emberi arcoknak, melyek általános benyomással nem bírnak, s melyeknek érdekük a közelítő önségéből fejlik ki; de hasonlíta azokhoz is, melyek többszöri látáskor nyernek .
Különös, de némileg lélektani fogalmon alapul, hogy Kolosvárnak lakóit kell ismerni , hogy azt szépnek találjuk, s ez a visszásnak tetsző állítás e történetnek korára is illik.
Van sok ilyen visszás eset, mely létezik; oka nem magyarázhatlan, de nem is szembeszökő.
Van sok férfiú, ki igen szép ezredes, de igen rút zászlótartó lenne .
Megesik néha, hogy egy társaságba elismert, szép férfiú lép be, de történetesen éppen ott nem lévén személye ismeretes, semmi benyomást nem okoz, észre nem veszik, ha azonban megnevezi valaki, s így tudva van, ki légyen, azonnal széppé s érdekessé válik.
Ebben van valami, mit tagadni nem lehet.
Ha valaki Kolosvárt van, s főtérén megállva jobbra-balra tekint, s ott egy házat megpillant, melynek külsője tetszetlen, de belsőjének csinossága s a szíves-lelkes gazda ismeretes a néző előtt: ő azt bizonyosan más szemmel tekinti, s ha így minden téren, minden utcában, ház és ház, ablak és ablak mosolyg felé kedves, mívelt , érdekes lakójával s lakónéjával: a város maga szebbé válik képzetében.
Valóságos fogalma tehát ezen érdekes magyar városka arcáról csak annak lehet, ki számtalan szeretetre méltó családját ismeri jelenben, vagy ismerte e történet korában; s ennek Kolosvár mint csinos, vidám, egészen magyar szellemű város, a magyar szívesség s egyenesség, a mívelt társalkodás lakhelye, bizonyosan tetszeni fog, s hasonló leend oly ember arcához, ki mellett egyelőre kis részvéttel megyünk el, kivel másodszor szóba állunk, kit harmadszor keresünk, végre nehezen, igen-igen nehezen válunk el tőle.
E történet idejében a hídelvét s a szentpéteri külvárost kivéve, melyek gyéren hintett egyszerű falusi épületeikkel vonultak el a kapukon kívül, a többi külváros még nem létezett.
A várost környező hegyek sűrű erdőkkel borzadtak az ég felé.
A Kis-Szamos óriási ezüstkígyóként hajlongott réteken, szántóföldeken s berkeken keresztül, s egész csillámló menete födetlen, látható volt.
A körüle virító természet erőteljes ifiú zöldjében regényes bájt hinte maga körül.
A város és Kolos helysége közt tágas hézag terült, a Torda kapun kívül pedig szinte semmi épület sem látszott még.
Kolosvár, mint minden kerített városaink, sajátságos tekintetű volt hajdanában .
Pusztán s fenyegető homlokkal előre nyújtott paizsként könyöklötték sötét kockákból emelt falak körül, melyeknek rovátkos gallérja nem állt védtelen s rajtalan, mint jelenben.
A falakat széles árok övedzé, s védék izmos négyszegű tornyok, keskeny lövőnyílatokkal ellátva; felvonóhidak vezettek a szeszélyes alakú kapukon keresztül a vár kebelébe, melynek elejét leeresztésre kész, hegyes aljú rostélyok foglalák el .
A kapuk jókor zárattak be, s a lakosok bizonyos hadi rendhez voltak szokva.
Azon vidám élet s szorgalom, pezsgés, mely most szinte köznapi, akkor csak különös , nagyobbszerű esetekben mutatkozott mint kivétel.
Mindezek Kolosvárnak külről durva, védelemre kész, hadi tekintetet adának.
Esténként olyan volt, mint zárt méhkas, melyben kétes zúgás morajlott.
Belseje, magas födeleivel, egyenetlen, kiáltó vagy sötét színekre kockásan mázolt épületeivel, némi szeszély szellemét önté el rajta, mely talán széptani szempontból tekintve ízlés elleni volt, de mégis érdekkel bírt.
Azon része a városnak, melyet most Óvárnak neveznek, volt a legépületesb tekervényes utcáival s egyetlen piacával.
Az úgynevezett Nagy térről ide vezető utcának egyik szögletében áll még most is azon ház, hol Mátyás királyunk született.
A többi része a városnak ritkábban volt ellátva épületekkel, melyek közt néhol hosszú deszkakerítések vonultak el.
A tágas térnek egyik oldalában a szép, gót ízlésű egyház, akkoron még fennálló tornyával, a tágas térnek alacsonyabb házai közt állott nagyszerű méltóságában, ünnepélyes ájtatosság szellemétől elszigetelve, nyugton , magányosan, tiszteletet s imádást előidézve.
A város lakosainak is sajátságos tekintetük volt.
A mostanitól egészen különböző viselet, kocsik, nagyobbára lovak is, egészen más alakot, s hogy úgy szóljak, más kerítvényt adának nekiek.
Hosszú, bő menték, tágas zekék, térdig érő dolmányok , kalpag, süveg, csákó a régiség címjét lehelék alakjaikra.
Az egészen más arcszellem , durvább nyelv, nyersebb szokások s a mostanitól különböző módja az öröm, harag s bánat kifejezésének még nevelék e hajdanszerűséget.
Gyakori nyugtalanságok akkori időben elfúvák a városi lakos arcáról azon polgári egykedvűséget, azon kényelemérzet szellemét, mely őt jelenben címezi.
Az a békés otthonosság, a mindennapi élet csendes, változatlan folyamából eredt nyugodtság nem létezett hajdan.
De több erő, több önérzet mutatkozék az arcvonásokban.
Volt valami kihívó, valami feleletre kész és elszánt a szem, a homlok kifejezésében, amit jelenben békés polgárnál hiába keresnénk.
De induljunk a magas, négyszegű bástyától védett, sötét Magyar kapun be.
A jobbra-balra vonuló házak nagyobbára hamuszínű s fehér kockákra vannak festve , néhányat kivéve, melyeken vagy kiáltó színeik tűnnek ki, vagy avult egyszínű meszelés látszik.
Kövezet nincsen, de az utca jól ki van porondozva; a házak mellett itt-ott magas jegenyék s nyárfák nyúlnak fel, melyek közül feketéllik, szürkül vagy fehérlik a magas zsindely- vagy deszkafödél.
Csak két magasb ház van az egész utcában, egy-egy emeletes, az első közel a kapuhoz jobbra s másik balra, az utcának dereka táján, a Közép utcába vezető sikátor szögletében; egyenetlen, ízlés nélküli faragásokkal terhelt ablakokkal, melyekből ezúttal két cselédfő nyúlik ki , le-lehajolva a tér felé tóduló néphez.
Az egyik ősz férfiúfő, lenyúló bajusszal , mellette seprűnyél nyúlik fel; a másik csinos, tükörsima hajú leányfő, nyaka mellett jobbra lecsüngő haj tekerccsel, keze piszkos törlőronggyal fölfegyverkezve.
Éppen most léptet el az ablak alatt egy fiatal barna ember: világoskék, comb közepéig érő dolmány födi apró rézgombokkal derekát, mely körül medvekacagány van vetve; a medvének feje, fényes, veres kristályszemeivel s bársonyszegélyével, széles mellén nyugszik; csinos, de erős ezüstláncon függ nehéz ezüstnyelű, vasgombú buzogánya s ezüstös kardja oldalán; szép eleven lovának karcsú nyakát veregetve áll meg az ablak előtt.
- Itthon még gazdád, Kelemen? - szól a lenéző öreg szolgához.
- A gyűlésbe indult a kis templomba - felelt az öreg, köszönve a fejével.
- A gyűlésbe? - mond az ifjú.
- Hát késtem, ugye?
Mit jelent ez a zajongó nép, mely száját tátva özönlik az utcán végig?
Az öregnek képe elkomorult, s bizodalmas suttogó hangon mond:
- S azt kegyed nem tudná?
Uram!
Borzasztó nap virradt Kolosvárra!
A téren faalkotmányt emeltek, mindenki feszült várakozásban van; az mondják, néhányak fejébe kerül.
A lovag kérdőleg függeszté szemeit az öreg szolgára.
- A fejedelem itthon van -e?
- Itthon! - viszonzá keserű nevetéssel az öreg.
Az asszonyfők tudják csókjairól, a férfifők a felettök felvont pallosról!
A lovag fejcsóválva folytatá útját.
Az öreg gondolkozva bámult az utcára le.
- Ki volt ez, Kelemen bácsi? - kérdé az egészséges, piros leány, a törlőronggyal kezében.
- Daczó Péter - felelt odavetve a kérdett.
- Még nem láttam - jegyzé meg a lány, rázva ki a port törlőrongyából.
- Kit láthatál te - felelt a másik - nyolc nap óta, mióta Csíkból ide kerültél?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE