Egy császári huszárkapitány.
Debreczenben, a vásárairól országszerte hires városban, a környékbeli főnemesek és huszártisztek sokat beszéltek egy ifjú kapitányról .
Tudták róla, hogy tizennégyéves kora óta katona, hogy dúsgazdag főúri családból származott, vitézűl harczolt a francziák ellen, nagy darab földet beutazott.
Nagyon szépen beszél németül, francziáúl, angolúl, hanem magyarúl édes keveset, azt csak úgy tördeli, pedig magyar a származása.
Igaz no, Bécsben született, ott nevelték, ott ragadt reá a német szó, a császári seregben aztán még jobban reá ragadt .
Sárgás volt az arczbőre, szénfekete a bajusza, a szeméből pedig kisugárzott a lélek.
Nem volt szép, de a ki egyszer reá nézett, az soha nem feledte el .
A tiszttársai szerették, de féltek is tőle, mert erősen tudott gúnyolódni.
Nagy esze volt, nem tehetett róla, hogy minden hibát, furcsaságot észrevett.
Aztán minden szava úgy tudott vágni, mint a finom aczélpenge .
Különben volt is okuk, hogy szeressék, mert a tárczája mindig nyitva állott.
Sokszor és nagyokat mulattak nála a tiszturak, mert ez a fiatal kapitány nem szeretett magára lenni.
Azt mondta, hogy unja magát egyedűl, olyankor neki gondolkoznia kell, attól pedig fél .
Magyar inasát néha el-elnézegeti, s tréfálkozva is, meg komolyan is azt mondja neki :
- Te Péter, szeretnék a te bőrödben lenni !
- Hehehe! kapitány uram, méltóságos gróf uram, én sem bánnám, ha a bőrünket kicserélhetnők .
- Megbánnád te azt nemsokára, fiú.
Hallod, te, énekelj valami bús magyar nótát, aztán reá a vígabbat .
Péter egy kissé furcsának találta, hogy őt a méltóságos gróf olyan gyakran nótáztatja, de a forintos bankó, a mivel egy-egy nótát megjutalmazott , bizony jól esett neki .
Előszedte sorjába a szép, régi nótákat s az ő szép, érczes hangján énekelt .
A kapitány tenyerébe hajtotta fejét, s hallgatta.
Nagyobb figyelemmel hallgatta, mintha Bécsben vagy Párisban a leghiresebb énekesnő a legczifrább idegen dalokat énekelné, s ő bársonyos karszékből hallgatná .
Egy alkalommal épen a Péter inast énekeltette, mikor valamelyik bécsi tiszttársa lépett be hozzá .
- Furcsa kedved szottyant, kapitány, hogy parasztnótákon mulatozol .
Bezzeg másképen énekelt az a híres bécsi énekesnő, mi ?
- Eh, hagyd el, jól laktam már azzal.
Ez frissebb, egészségesebb nóta .
- Magyar parasztnóta, czigánynak való .
- Elég !.... pattant fel a kapitány .
- No... no, nem akartalak megbántani, pajtás.
Hiszen egyébkor te sem dicsérgetted a magyar dolgokat .
- Eh, tudjátok is ti, a kik épen olyan üresfejűek és léhák vagytok , mint én, hogy mit érezek, a mikor gúnyolódom.
Szeretném magamat néha arczul ütni , mert ostoba és hitvány vagyok.
Úgy élek, mint egy állat, máról holnapra .
- Nem tudtam, hogy ilyen szépen gondolkodol magadról és rólunk , pajtás .
- Tudd meg hát most.
Ezeket az aranycsillagokat a mentémről, meg a kardomat odaadnám egy kalapácsért és üllőért, ha tudnék valamit a kovácsmesterséghez.
Semmit sem tudok, semmihez sem értek, haszontalan vagyok.
Az inasom többet ér, mint én és ti valamennyien, mert fényesre kicsiszolja a kardomat, megkeféli a lovamat; megitatja, ha szomjas, megabrakoltatja, ha éhes .
- Úgy látszik, kedves kapitányom, hogy ma bal lábbal keltél fel az ágyból, mert nagyon dühös vagy.
Nem is merlek a vadászatra hívni, pedig azért jöttem hozzád.
Az Erdődyék lovásza meghivót hozott .
- Tudom - felelé kelletlenűl a kapitány.
- Egyebet sem tudunk, mint enni, inni, vadászni és dikcziózni .
- Már dikcziózni csak a magyar urak tudnak a zöld posztós asztal mellett .
- Tudnak, és dicsekednek többet is, mint kellene .
- Látod, kapitány, most te szidod a magyart, s az elébb reám haragudtál e miatt.
Nyergeltesd meg a lovadat s jerünk, majd elmúlik a rossz kedved, víg czimborák lesznek ott; úgy hallottam, valami Vesselényit is, azt a zsibói ifjú bárót emlegetik .
- Vesselényi Miklóst? - kérdé élénkűlő arczczal a kapitány .
- Azt, a zsibói hires ménesnek a tulajdonosát.
Azt mondják, hogy épen olyan kitűnő lovas, mint az apja.
No azt az egyet megengedem, hogy a magyarok, a mint mondani szokták, lóháton születnek .
A kapitány fölállott, előszólította Pétert és megparancsolta, hogy nyergeljék meg a lovát .
- Ezt már szeretem, kapitány.
Furcsa egy ember vagy, igaz, hanem jó czimbora .
A kapitány fejében folyton ott motoszkált a Vesselényi Miklós neve .
Hallott róla sokat, de még nem látta.
Nagyon kiváncsi volt reá .
- Vajjon nekem való -e? - kérdé, mintegy önmagától .
- Mit dörmögsz, kapitány ?
- Azt, hogy te jobb fecsegő vagy, mint katona .
- Az meglehet, de egy pohár borral megkinálhatnál, hallottam, hogy hegyaljai termést hoztak neked tegnap .
- Most már tudom, hogy miért látogattál meg, nem a vadászatra hivni , hanem bort inni.
Jó -e a magyar bor, császári kapitány-barátom ?
- Hm, gazember volnék, ha nem dicsérném, de előbb hadd kóstoljam meg .
- Hé, Péter, hozz bort a kapitány úrnak!
Nagyon szomjas .
- Melyikből parancsolja méltóságos uram, én kapitány uram ?
- A hosszú nyakú korsóból... siess, ne tátogj, mert a kapitány úr majd meghal szomjúságában !
- Alázattal jelentem, abban parádi büdös viz van .
- Azért kell épen azt hoznod .
Péter nem ellenkezett tovább, jobban tudja az ura, hogy mit csinál , mint ő.
Elhozta a hosszú nyakú kancsót, mely gondosan be vala dugaszolva.
Poharat is akart hozni .
- Ne bántsd, fiú.
Elmehetsz .
A kapitány magyarúl beszélt Péterrel, a német tiszt úr egy kukkot sem értett belőle.
Most aztán, hogy újra ketten maradtak a szobában, ismét németűl folyt a társalgás .
- No kamerád, itt a legfrissebb hegyaljai termés.
Mivelhogy magyar bor, igyunk belőle magyarosan.
Nem hozattam poharat, legalább annyit ihatsz belőle, a mennyi tetszik .
- Nagyszerű szokás mondhatom.
Hja, okos emberek a magyarok .
- Persze, ha inni kell, hát könyv nélkűl szeretnek inni .
- Könyv nélkül ?...
Nagyszerű egy elnevezés, azt jelenti, hogy senki sem számlálja meg a kortyokat .
- Te se számítsd meg, csak igyál - evvel sietve kibontotta, s oda adta, hogy igyék .
Ivott is az jó nehány kortyot, de aztán hirtelen elhúzta a szájától , szerette volna a földhöz csapni a korsót.
Dühösen nézett a kapitányra, de szóhoz hamarjában nem juthatott .
- Nagyon büdös, átkozottúl büdös .
- Hahaha!...
No te ugyan megjártad....
Úgy látszik, a parádi vizből ittál, pedig ahoz bort is szoktak tölteni.
No sebaj, váljék egészségedre, ettől még senki sem halt meg .
- Leütöm az inasod fejét,... le én .
- Azt csak nem teszed.
Ha neked nem tetszett az ő nótája, - gondolta szegény ficzkó magában - keserűld is meg a bort.
Van ám annak a fiúnak esze, azt mondom.
Ha úgy tetszik indúlhatunk a vadászatra .
- Én addig el nem mozdúlok innen, mig bort nem adsz, hogy feledtesse el velem az előbbi szörnyű kortyokat .
- Nem bánom, de előbb igérd meg, hogy az inasom nótái fognak tetszeni .
- Megigérem, te... te veszedelmes ember .
A kapitány most már igazi hegyaljai bort hozatott oda Péterrel, ki vigyorgó ábrázattal nézett a vendég urra, s tisztelettel jelenté :
- Alázatosan jelentem uramnak, hogy a ló meg van nyergelve, s a kapuban vár a lovász .
A két tiszt fölkerekedett és ment a vadászatra .
Fényes úri társaság volt már összegyűlve a vendéglátó grófnál .
Nemcsak a környékből de a szomszéd Szabolcs, Szatmár, Bereg megyékből is feles számmal mentek el, mert pompás mulatság volt a róka-vadászat .
Az sem utolsó dolog, hogy az ilyen vadászatokat változatossá tevő lakomák alatt alkalom is nyilt szóba hozni a hazai állapotokat.
Természetes ez a magyar embernek nagy idők óta .