Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Páter Lőrinc valami erősebb hülés következtében, napokig nem hagyhatta el szobáját s egy este nyolc-kilenc óra között, Zoltán jókedvüen nyitott be hozzá.
- Szabad, kedves tanár ur? - kérdezte vidáman.
- - Egy nagyon kedves vendéget hozok , nem vagyunk alkalmatlanok?
A nevelő az iróasztala előtt ült, slafrokban, papucsban s kérdőleg mutatott a pongyolájára.
- Óh, a toiletteje ne okozzon önnek zavart, - kacagott Zoltán, - ami kedves vendégünk igéri, nem fogja a toilettejét szemügyre venni.
Ugy-e, kedves doktor?
Egy sovány, szimpatikus, halvány arcu fiatal ember jött be Zoltán előtt, aki lelkes tisztelettel mutatta be a páterjének.
- Nézze, kedves tanár ur, Dobó Valér áll előtte, a mi kettőnk csodált fiatal tudósa .
Ön örökké boldogtalannak érezheti magát, kedves tanár ur, hogy nem hallotta mai előadását a társadalom tudományi társaságban.
Én egész extázisban vagyok és nem nyugodtam addig, mig be nem mutatkoztam és el nem hurcoltam ide hozzánk, hogy ön is ismerhesse.
Hisz a munkái és a hire után mi már ugy is ismerjük régen.
Ugy-e, tanár ur, ön is ugyanigy örül ennek a kedves szerencsének?
- Természetesen, - mosolygott a páter, - csak engedje is meg, kedves Zoltán, hogy én is kifejezhessem örömömet a mi kedves vendégünk előtt.
Zoltán jóizüen kacagott.
- Nem hagyom szóhoz jutni, ugy-e?
Annyit fecsegek, mint egy vén kisasszony.
- Nagyon örvendek, hogy megismertem, - mondta melegen páter Lőrinc s kezet fogott a fiatal emberrel.
- Mi már tényleg régen ismerjük önt.
- Önök tulságosan jók és elnézők hozzám, - mosolygott zavartan a fiatal ember.
- Elnézők! - kiáltott Zoltán.
- Ennyire szerény igazán csak egy tudós lehet.
De ugy-e bár, kedves doktor, nem ad nekem kosarat, ha arra kérem, igyék meg velünk egy csésze teát?
Nem, nem, - intett hevesen, észrevéve a fiatal ember szabadkozását, - ugy-e , tanár ur, nem engedjük el?
- Ne rontsa el ennek az én jó fiamnak az örömét, - kérlelte melegen a páter a fiatal embert, aki erre a kedves marasztalásra nem tudott ellentmondani és csodálkozó meghatottsággal nézte előkelő fiatal barátját s a komoly, kedves nevelőt.
Zoltán, mint egy gyerek, ugy örült s csöngetett az inasnak, aki a szomszéd ebédlőben teát, hideg sültet és csemegét szolgált fel.
- Ki sem mondhatom, milyen boldog vagyok, - beszélt Zoltán kipirult arccal, fiatalos lázzal.
- Végre lesz egy olyan barátom is, - ha ugyan megengedi a barát szó használatát, - mondta kérő mosolylyal, - kivel komoly és engem érdeklő témákról is beszélhetek.
A mi körünkben, ahol sajnos, nekem élni kell, ezt nem találtam fel.
Ez az osztály a tőkét és érdeket képviseli s az életnek csak a szórakozásai érdekli .
Szinte hihetetlen, mily kevés igényük van ezeknek az embereknek, a lelki életüket illetőleg.
Politika, szinház, pletyka, ló, kártya, szerelem és ezzel vége.
Fogalmuk sincs azokról az evoluciókról, amelyek az ő világukon kivül, a középosztály és a nép életét megremegtetik.
Tudni tudnak róla, de maguk nem érzik.
- Én azt hiszem, - szólt a vendég, - hogy ők is érzik, csakhogy elzárkóznak előle , mint a beteg szemü a napfény elől.
S ez érthető.
Azok az evoluciók az ő évszázados erősségük kapuját döngetik.
Az ellenségnek pedig ki nyit szivesen ajtót?
Majd ha a kapu sarkai önmagukat megeszik és elrozsdásodnak, akkor maguktól kinyilnak a kapuk.
- S azt hiszi, - kérdezte páter Lőrinc elgondolkodva, - hogy akkor már nem lesz késő?
- Azt!
Nem vagyok barátja semmi korai és éretlen sikernek.
Az eredmény már ma is meglepő, mondjuk, az ötven év előtti állapotokhoz képest.
Társadalmi fejlődések eredményét, osztályok gondolkodásának, átolvadásának fejlődését, legalább is egy-egy századhoz kell kötni.
Én nem panaszkodom.
Meg vagyok elégedve az eredménynyel és ez irányban nincsenek pesszimisztikus érzéseim.
- És mily irányban vannak pesszimisztikus érzései? - kérdezte Zoltán érdeklődve.
- Az alsóbb néposztályok sorsát illetőleg.
A nép sorsa soha sincs jó kezekben és sajnos, a nép itélő- és szellemi képessége még nem áll azon a fokon, hogy saját maga választaná ki bölcs és nyugodt elhatározással, kik legyenek azok, kik nem magukért , önérdekükért küzdenek, hanem a nép érdekéért.
A nagy változásokra nem ott fenn kell először előkésziteni az embereket, hanem lenn.
Még pedig az elmék és szivekre való hatással, hogy a gyomor exisztenciáját s emberien jogosult igényeiket a társadalomban, biztosithassuk számukra.
És a három lelkes álmodozó elmélyedve, mélázó mosolylyal nézett maga elé.
Az inas uj tányérokat váltott előttük s az edényzörrenésre fölébredtek.
- Hány éves ön? - kérdezte páter Lőrinc a fiatal embert.
- Huszonhat.
- Ugy hallottam, hogy külföldi kathedrára aspirál.
A fiatal ember keserüen mosolygott.
- Kénytelen vagyok vele!
Itthon nem kapok állást.
- Ez a mi országunk! - sóhajtott a páter.
- A sógorság és atyafiság országa, ahol nem azt kérdezik: mit tudsz, hanem hogy: ki vagy?
Majd pár esztendő mulva aztán hazahozzák.
- Csakhogy Dobót nem is engedjük el, - mosolygott Zoltán.
S igy hárman diskurálva , egy nagyon kedves estét töltöttek el együtt.
Páter Lőrinc egész elfeledkezett a rheumájáról, sőt még a köhögéséről is s megigértették a fiatal emberrel, hogy ezután nagyon gyakran fel fogja őket keresni.
- Sajnos, - szólt a fiatal ember kissé elpirulva, - én nem revancheálhatom az önök kedves meghivását.
Az anyámmal lakom és bizony kissé szüken.
Ebből megértették, hogy uj barátjuk anyagi bajokkal küzdő szegény ember s erre Zoltán még mélyebben szoritotta meg a bucsuzásnál uj barátja kezét s megigértette vele, hogy nemsokára ismét eljön.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE