Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Nagy leányka, kis legényke
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
13
Bekezdés
1813
Mondat
3820
Szó
49837
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
VII.
Elmult aztán jó idő.
Mudrony Sanyi anyai nagyapja, akihez annyira ragaszkodott, az istenes életű ácsmester, úgyszintén Vajda György főszámadó, akit Sanyi szájtátva csodált meg minden újabb találkozásnál a nagy erejéért, akkor már rég útnak kerekedtek hazafelé.
Úgy volt, hogy Vajda György előbb a hardicsi molyváig kíséri el az apósát és ha útközben, mondjuk: a Nagyerdő táján, csikaszok fordulnának velük szembe, Vajda György majd elbánik velük a kurtanyelű fejszével.
Mert ijesztő ügyességgel kezelte a kurtanyelű baltát.
A hardicsi molyvától aztán magános szerrel kellett tovább vergődnie Vajda Györgynek Cseb faluig, ahol is családja bizonyára sűrű aggodalmak között lesett már reá a hófúvások miatt.
Mert második hete seperte már a havat a szél.
Azért is vártak jó néhány napig Sanyiéknál a visszaindulással.
Hat napig vártak éppen, hetednapon kitisztult a tájék.
Akkor oszt megmarkolták a fütykösök bunkós fejét, annak jeléül, hogy most már itt az idő visszavonhatatlanul.
A búcsúzás pillanatában Balogh György észrevétlenül némi pénzt csúsztatott a leányának, hogy ne maradjon fillér nélkül, ha újból meg találna szorulni esetleg.
Megcsókolták Péterkét és mert a gubát már előzően a nyakukba kanyarították, most felhúzták báránybőrkesztyűiket is és akkor kiléptek a friss hóra.
Megegyeztek, hogy Mudrony József és Sanyi fia elkísérik őket a temetődombig, ahonnét látni lehet már a rutén hegyeket, melyek Rákóczi-havasoknak is mondatnak közönségesen.
Az udvaron álltak már, mikor a pitvarajtóból apja után könnyezett fel a Sanyi édesanyja:
- Isten álgya meg, kedves apám!
És álgyon meg mindenkit odahaza!
Balogh György komoly arccal fordult meg és úgy mondta:
- Álgyon meg téged is, kedves lyányom!
Azzal megindultak négyen.
Szótlanul haladtak egy darabig a református templomnak felhajló közön át.
Elől Vajda György Mudrony Józseffel, valamivel mögöttük nagyapa az unokájával.
Így értek föl a tetődombig, ahonnét tisztán lehetett látni a Vihorlát fogazott hátát s még azon is túl a Beszkideket.
Foga volt a hidegnek s mindenféle alakzatú hófuvatagok húzódtak el más-más irányban.
Vajda György oda is vetette, hogy ha tartósnak bizonyul a jég, akkor a hardicsi molyvával átellenben kelnek át az Ondaván, ellenkező esetben azonban kénytelenek lesznek letérni a nagyerdei hídig, ami félnapi időveszteséget jelent legalább.
S megállván a Szentandráska-dombon, a temetőnél, búcsúzkodni kezdtek egymástól.
Balogh György komoly szóval intette állhatatlan természetű vejét:
- A jövőben jobban gondold meg magadat, Józsi fiam!
- Tudom, apám - válaszolt észrevehető bátortalansággal Mudrony József.
Mivelhogy az oldalában ott áll Vajda György is.
A száltermetű ács így folytatta:
- Erzsi lyányomnak lakadalmára pedig gyertek el a farsangon, mer ezt igen lelkemre kötötte Szopkó Miska.
Szeretném, ha Csalma Matyi szekerén gyönnétek .
Kedves barátom ő énnekem...
- Ott leszünk, apám - mondta Mudrony József másodszor is, ugyanazzal az elfogódottsággal.
- Csalma bácsival pedig még ma beszélek, hogy ő vigyen majd bennünket a lakadalomba...
- Legalább kitáncolom magamat - avatkozott bele évődő hangon Vajda György.
- Úgyis csak bosszúság emészt egész évben a bojtárokkal.
Azzal kezet adott sógorának, már mint Mudrony Józsefnek:
- Hát csak aszmondom én neked, Józsi sógor, nagyon vigyázzál te magadra!
Meg ne hallyam, hogy komiszkodni tanálsz ezut is avval a szegény asszonnyal.
Mer igaz , hogy marhaerő van a te vállaidba is, de jól tudod, hogyha én kaplak meg eccer a nadrágod kötésinél, olyat vágok veled, hogy falat fogsz dűteni ...!
És Mudrony József még csak tiltakozni sem próbált, mert Vajda Györgytől mindig tartott.
Csöndes szóval mondta a helyett:
- Megnyugodhacc, Gyuri sógor, mer nem bántok én mán senkit többet...
Magában mindazáltal egyebet gondolhatott.
Hisz elhatározott terve volt, hogy Barczali Gábort tisztességre tanítja minden körülmények között.
Mert most már holtbiztosra vette, hogy a mindenbe belekotnyeleskedő igáslegény a vén Tománéval való előzetes megbeszélés után értesítette az apósát s ez a levél zúdította most a nyakába úgy Balogh Györgyöt, valamint Vajda Györgyöt.
Hanem itt volt a búcsúzás ideje!
Kezet ráztak kölcsönösen, megölelték egymást, Sanyit pedig megcsókolták többször is.
Akkor aztán megmarkolták a fütykösöket a bunkós végüknél s nekivágtak az éles fényben hersegő hónak.
Mudrony József, a fia kezét fogván, sokáig, igen sokáig nézett utánuk s azok többször visszafordultak s báránybőrsapkáikkal intettek feléjük még egy utolsó Istenhozzádot.
Mert ha ezúttal némi véleménykülönbözet csúszott is be Mudrony József és az atyafiság többi férfitagja közé, azért becsületben tartották egymást és összefogtak minden időben.
Jól tudván, hogy kölcsönös megértés nélkül még jobban el lennének hagyatva a világban.
Balogh György és Vajda György akkor már túljárt a Mária-majoron is s a tavarnai dombon kapaszkodtak fölfelé .
Olyannak tetszettek már csak, mint két szürkésfehér, mozgó bogár a vakító havon , mígnem végül eltakarta őket a tavarnai erdő egy kiugró csücske.
Akkor aztán ők is megindultak.
...Azóta másfél hét mult el legalább s azóta újabb esztendőbe léptek az emberek .
Mudrony József - úgy szemre! - nyugodtan tett-vett az ólban meg a ház körül , titokban mindazáltal éles méreg égette s csak az alkalomra lesett, hogy beleköthessen Barczali Gáborba.
Mert semmi kétsége nem volt többé, hogy ez a farizeus-alak avatkozott bele az ő családi dolgaiba is...
A szép és szomorú mama alig hallatta szavát aközben, legfeljebb itt-ott ha sóhajtott egyet.
Különösen oly esetekben, ha Sanyi össze talált különbözni Péterkével.
Édesanyjuk olyankor nehéz bánattal nézett okosszemű nagyobbik fiára:
- Szeressétek egymást, bogaraim...
Merha el találok menni e világból.
Isten a megmondhatója, kinek a kenyerére kerültök majd!
S könnyek gyűltek a szemébe.
Az alatt a másfél hét alatt, mióta elment a nagyapa és Gyuri bácsi, Mudrony Sanyi egyetlenegyszer nézett csak át Stefán kertészék házába.
Jancsi, a nagyobbik fiú, iskolában volt éppen és így csak Béla, az öccse fogadta, hanem ez aztán annál határtalanabb lelkesedéssel.
Úgy játék közben különös újság ütötte meg a fülét Sanyinak.
Stefán kertész mesélte épp a feleségének (mind a ketten pityókosak voltak némileg ! ), hogy Fekete Pali, az erdészgyakornok fizetésemelést meg lakást fog kérni a gróftól s e végből tegnap kérte ki a méltóságos képviselő úr tanácsát is.
Ez az időelőtti sietség pedig azért van , mert feleségül akarja venni Annus kisasszonyt.
Az erdészgyakornok sietsége érthető, miután Szikora tanító sátáni tervet kovácsolt azzal a számítással, hogy közelebb jusson a csinos leányhoz...
Mudrony Sanyi elejétől végig kihallgatta a beszélgetést és noha azt magától is sejtette körülbelül, hogy Annus kisasszony szívesen van együtt Pali úrfival, az újság mégis meglepte és elszomorította.
Mert megérezte, hogy ha asszony lesz egyszer Annus kisasszonyból, Pali úrfi magával fogja vinni (alighanem a máriamajori erdészlakba, mely tavaly óta üresen állt) s akkor ő csak elvétve fogja látni azontúl Annus nénit, akihez annyira vonzódott.
Nem is maradt sokáig, hanem azzal az ürüggyel, hogy édesanyja mindössze egy órára engedte el, felhúzta ködmönkéjét, fülébe nyomta hegyes kis báránybőrsapkáját és akkor - aló! - trappolni kezdett hazafelé.
Otthon lihegve állt meg az anyja előtt:
- Édesanyám, Pali úrfinak a felesége lesz Annus néni!
- Ki mondta ezt neked? - nézett le reá alig rejtett mosollyal a szép és sokat bánkódott mama.
Mudrony Sanyi kézzel-lábbal kezdett magyarázni erre, saját szavaival persze.
Hogy a tanító úr is akar valamit, hát most már muszáj nagyon sietnie Pali úrfinak...
- Ki mondta ezt neked, fiam?
- Stefán bácsi beszélte Stefán néninek, hát kihallgattam - lelkesedett Sanyi.
- Meg láttam oszt, hogy Stefán néni császárkörtét ivott egy üvegből, utána meg Stefán bácsi is ivott...
Mudrony Józsefné fölemelte a mutatóujját, komolyan figyelmeztetve a gyereket:
- Az ilyent sose szabad meglátni, kisfiam!
Ha pedig meglátnád mégis, akkor hallgatni kell róla örökre...
Megértetted?
- Igenis, édesanyám.
Azontúl nem esett szó többé Annus kisasszonyról.
A helyett azonban - annyi idő után - bekopogtatott Annus kisasszony maga.
Alig hogy készen lettek volna az ebéddel.
Zavartnak látszott, de annál szebb volt így:
- Jónapot, Mudrony néni!
- Isten hozta, kedves! - sietett eléje a fiatal asszony s hellyel kínálta meg a szeretnivaló vendéget.
- Valami újságot hozott?
A csinos leány elmosolyodott, kicsike ügyetlenséggel:
- Újságot mit hoztam, Mudrony néni?
Ahogy vesszük.
Először is azért jöttem , tessék elengedni hozzám Sanyit ma délutánra.
Nem akarnék egyedül lenni a házban, mert Kigyóssy néni most mindjárt Sebeőkékhez készül át valami gazdasági dologban...
- A tanító úr meg a kisasszonykához készül, úgy -e, lelkem? - mosolyodott el Mudrony Józsefné.
Annus kisasszony komolyan bólintott, mint aki nagy bajba került újból:
- Eltalálta, Mudrony néni.
Szikora tanító úr, úgy látszik, megneszelte valami módon, hogy megint egymagamba leszek otthon.
Mindig olyankor jelenti be előre a látogatását, amikor Kigyóssy nénit elszólítják hazulról a dolgai...
Csakhogy más baj is van!
- Mi az a baj, Annuska? - mosolygott rá még mindig a Sanyi mamája.
De nem csupán mosolyogva nézte, hanem valami szeretetreméltó gyanakvással is, mintha nem hitt volna egészen a fiatal leánynak.
Annus kisasszony sóhajtott egyet, kedves kis gonoszkodással:
- Az a baj, Mudrony néni, hogy Pali is nálunk van s megsejtette valahogyan, hogy a tanító úr ma délután el fog jönni hozzám "múlhatatlanul nagyjelentőségű ügyben ".
Nem szeretném, hogy ő is jelen legyen a beszélgetésünknél, dehát - Istenem! - mit tegyek, ha nem tudom kituszkolni a házból!
Nálunk volt ma ebéden s hiába mondom neki, menjen már: eszeágában sincsen.
Egyre azt hajtogatja, hogy ma délután Szikora tanító úr jelenlétében meg fogja kérni a kezemet.
Istenem, de szerencsétlen vagyok ezekkel a férfiakkal! - fakadt ki olyan szenvedő arccal , hogy annál inkább nem hitt neki az ember.
- Mudrony néni, mondja meg igazán , mitévő legyek mostan?
Maga olyan jó volt hozzám mindig!
Mudrony Józsefné egyre mosolygott még:
- Megmondtam mán ötvenszer, kisasszonykám, de ha eccer se akar rám hallgatni !
Legyék a felesége Pali úrfinak, úgyis egymáshoz valók!
Itt felcsillanó szemmel vágott közbe Annus kisasszony:
- Hallotta-é, Mudrony néni?
Pali már beszélt a gróf úrral, aki a szomszéd Tavarnán lakik s a gróf úr megígérte neki a fizetésemelést, meg a két szoba-konyhás lakást az erdészlakban, a Máriatanyán...
De csak szeptembertől kezdve! - tette hozzá elszontyolodva.
Mudrony Józsefné biztatgatni próbálta:
- Hát akkor nyárvégeig várni fog Annuska.
Legalább elkészül a staffirungjával .
Meg addig, ha tanítani is fog az iskolába, mint hallom, pénzt is teccik keresni...
- Hiszen épp e miatt van az én bánatom, Mudrony néni - keseredett el halálosan a kis tanítónő.
- Mert Szikora tanító úr alighanem ebben a dologban akar tárgyalni velem ma délután, Pali pedig nem akar menni.
De majd kiszorítom a házból Isten meg a két karom segítségével...
Akkor azonban egyedül maradnék egy idegen férfiúval, már mint Szikora tanító úrral.
Hát ezért kérném át Sanyit ma délutánra.
Legyen megint a lovagom!
Mudrony Józsefné jószívvel bólintott reá:
- Nagy örömmel, Annus kisasszony.
Magánál igazán a legjobb helyen van.
Tovább beszélgettek aztán, egymás füléhez hajolva, Mudrony Sanyi pedig maga elé gondolkozott azalatt.
Azt tudta már, hogy Pali úrfi szereti Annus nénit, érezte azonban, hogy a tanító úr is Annus nénit akarná feleségül.
Ezt még értette úgy ahogy.
De az már sehogy sem fért a fejébe, hogy ha Annus néni a Pali úrfi felesége lesz, minek áll szóba akkor a tanító úrral és minek akar tanítani az iskolában, míg a tanító úr betegszabadsága tart?
Sehogy sem tudta helyeselni Annus néninek ezt a dolgát s föltette magában, hogy ezt meg is mondja neki majd .
Végül is annyira összezavarodott, hogy nem tudta, miket gondoljon magában a nagyok dolgai felől.
Elmult talán egy óra is ilyen suttogó traccs közben, amikor végül magára eszmélt Annus kisasszony:
- Istenem, egészen megfeledkeztem az időről!
Pali egymagában vár vissza s talán meg is ver, ha most hazamegyek...
Ámde olyan volt a hangja, miközben magamagát ijesztgette, hogy senki sem hitte volna el neki: Pali úrfi annyira tudjon vetemedni, hogy kézzel nyúlna hozzá egy ilyen szép és finom kisasszonyhoz.
Mudrony Sanyi akkor már fölvette kopott ködmönkéjét, fejébe nyomta nehéz báránybőrsapkáját s abban a pillanatban kézen is fogta Annus kisasszony.
Az ajtóban voltak már, amikor utána szólt Péterke, akit csak Maszatos Palinak szólítgatott az édesanyja:
- Szani, hosszal netem szutjot!
- Hozok, Péterkém, hozok - nyugtatta meg visszafordulva Sanyi.
Az utcán voltak.
Hideg járt, a természet didergett s ember alig mutatkozott az utcán.
Varnyúcsapat kóválygott a metsző levegőben s úgy tetszett, hogy rövidesen havazni kezd megint, mert kormos felhők fedték el a Dargóhegy tetejét , meg a szalánci várhegy kúpját.
Elhaladtak a nagyutca egy részén, a Kigyóssy-házban mindazáltal nem mentek föl mindjárt a feljárólépcsőn, hanem a pincelakásba nyitottak be először, ahol Bájn lakott népes családjával, ez a kurtalábú és nagyszakállú gyűrűs-zsidócska, akit fütyölősnek is mondtak és akinek állandóan kikandikált a csizmája füle.
Nehéz levegő és páraszag csapta meg őket odalent s összevissza a szobában legalább kilenc apróbb-nagyobb Bájn játszadozott, avagy rágta a szentjánoskenyeret.
Volt olyan is köztük, aki medvecukrot szopogatott.
Bájn, ez az alig másfél méter alacsony zsidó odahaza volt éppen, mert fütyölője csak melegebb évszakokban sírt föl faluszerte, mialatt a világon mindent tudott adni a gyerekeknek rongyok és csontdarabkák ellenében.
A kis zsidó és szikár felesége ugyanegy pillanatban ugrott fel:
- Teccik valami a tekintetes kisasszonykának?
Annus kisasszony jókedvű volt:
- Ennek az én kis barátomnak szeretnék venni valamit...
Mi legyen az, Sanyika? - nézett le a gyerekre s megcsapkodta kedveskedve az állát.
- Medvecukrot kérek, Annus néni - mondta szerénykedve Mudrony Sanyi.
S szomorúnak látszott.
Ez a rövid nekibúsulása a miatt való volt, mert arra gondolt megint (s nem először addigi életében ! ), hogy csak olyankor kap medvecukrot, ha Annus kisasszony megtraktálja.
Édesanyjának nem telik az ilyesmire, apjának pedig soha eszébe nem jutott volna, hogy vegyen valaha valamit a két fiának.
Csak fillérnyi értékűt is.
A kis tanítónő néhány szót váltott még Bájn asszonysággal, aki fél méterrel lehetett magasabb az ő kukac-uránál s a keze után nyúlva apró lovagjának , indulni akart éppen, amikor így szólt hozzá Sanyi:
- Péterkének is tessék venni valamit, Annus néni!
- Jó! - csodálkozott el a leány.
- Erről valóban megfeledkeztem.
Derék fiú vagy , te buksi, hogy gondolsz a kis öcsédre! - s barackot nyomott a fejebúbjára.
Majd odaszólt Bájnné asszonyságnak:
- Kérek még egy másik medvecukrot is, Bájnné asszony!
Amikor megkapták, Sanyi ködmönkéje zsebébe rejtette el az öccse részét s akkor aztán megindultak végérvényesen, hogy benyissanak a lakásba.
Az udvaron voltak már, amikor Annus kisasszony összedidergett s annyit mondott, mintegy a saját ijesztésére:
- Most nagyon ki fogok kapni...
De, úgy -e, Sanyika, te meg fogsz védeni Pali úrfival szemben?
Sanyi egyet szítt az orrán:
- Én mindig meg fogom védeni Annus nénit, csak azt hiszem, hogy Pali úrfi sokkal erősebb, mint én vagyok...
Hát akkor mi lesz?
A szép tanító kisasszony csöndben kezdett kacagni ezen s ezzel a lefojtott kacagással nyitott be az elsőházba:
- Hallja csak, Pali!
Ez a tökmag-ember hajlandó szembeszállni magával is, ha csak félujjal merne nyúlni hozzám.
Csak attól fél, hogy maga erősebb talál lenni nálánál...
De itt abba is hagyta Annus kisasszony s kedves arca halottfehérre vált.
Pali úrfi ugyanis, ez a szélesvállú és daliás barna legény oda se nézett Annus kisasszonyra, a helyett fújva járt föl és alá súlyos csizmáiban.
Annus kisasszonyon látszott, hogy ezúttal komolyan megrettent, mert mialatt Sanyit fogta a kezénél, a gyerek érezte, hogy Annus néni összeremeg, kontyocskától cipőhegyecskéig.
De azért úgy tett, mintha neki lenne oka haragudni.
Fel is csattant:
- Mondja, mi van magával megint?
Pali, maga annyi fejfájást okozott már nekem , hogy sokszor azt hiszem, nyomban el fogok ájulni, valahányszor váratlanul kerül a szemem elé!
De itt már szembenézett vele a fiatalember is.
Megállt, keresztberakott két karral a mellén s érzett rajta, hogy alig-alig tudja magát fékezni többé:
- Mondja, kedves, hol járt oly kivárhatatlan ideig s rólam volt szíves megfeledkezni újból?
Ilyen kitüntetésben egyébként nem először van részem ...
Most feleljen, ha tud!
Hanem ennél a pontnál Mudrony Sanyi sem bírta többé önuralommal.
Összehúzódva hátrált vissza a sarokig.
Mert látta nyomban, hogy Annus néni alighanem meg fogja verni Pali úrfit.
Legalább is fölötte valószínűnek tetszett.
Amikor ugyanis az úrfi annyira megfeledkezett magáról, hogy parancsolni akart a kisasszonynak, különös fordulat történt.
Annus kisasszony tudniillik ökölbe fogta a két keskeny kezét s szembefordult Pali úrfival:
- Hallja -e, kérem, mi címen mer ilyen hangon beszélni velem és számonkérni minden lépésemért, amikor jól tudja, hogy magával mennék a mártírhalálba is?!
Ezt a viselkedést én kikérem magamnak és nem tűröm meg a jövőben!...
Megértette?
- Meg - mondta rá szolgálatkészen és egészen csöndes hangon az úrfi.
Mudrony Sanyinak leesett a szája.
Képtelen volt felfogni alig hatesztendős értelmével, mi módon lehetséges, hogy az erős Pali úrfi így megalázkodik a gyönge Annus kisasszony előtt?
Sok, nagyon sok víznek kellett elfolydogálnia a Ronyván meg a Bodrogon, amikor rájött és zokszó nélkül tette magáévá a tényt , hogy miután úgyis mindig a gyöngébb nemnek van igaza, asszonyokkal és leányokkal szállni vitába egyértelmű a legvadabb tébollyal!
S felnőtt korában ezért adózott szakadatlan bámulattal a papucsférjeknek, akik a legnagyobb bölcsességgel voltak megtöltve.
Meg tudták őrizni haláluk napjáig a lelkiharmóniájukat, mert mindig - hallgattak.
És akkor siket szünet állt be.
Álltak egymással szemközt szótalanul és nézték egymást sokáig.
Mudrony Sanyi annyit látott mindössze, hogy Pali úrfi igen-igen el van búsulva, de azért nincs kedve mukkanni, Annus kisasszony pedig mintha megbánta volna már, hogy annyira heves volt.
Úgy tetszett, hogy minden pillanatban el találja sírni magát , amikor...
Amikor lépések hallatszottak az udvar felől.
A fiatal és szép tanítónéni hirtelen az ablakhoz libbent s lenézett.
Aztán izgatottan kiáltott fel:
- Jön Szikora tanító!
Abban a szempillantásban megváltozott az úrfi.
Mert nem mozdult a helyéből, a helyett keményen mondta a kisasszonynak:
- Nem megyek!
Tudni akarom, mit akar magától?
Itt már kérlelőre fogta a kisasszony, hisz a tanító úr az előszobában csoszogott már s hihetőleg a nagykabátját vetette le, hogy fölakassza a fogasra.
Annus kisasszony akkor már az úrfi előtt állt, először összekulcsolta a kezét, majd simogatni kezdte az úrfi haját:
- Palika, Palika... tegye meg, amire kérem...
Hiszen az ajtón át úgyis hallani fogja minden szavunkat...
Nézze, aranyos Pali, így nyiltabban beszél velem Szikora tanító úr s ne felejtse el, hogy mégis átmeneti elhelyezkedésemről van szó...
Édes Pali!
S úgy kérte, de úgy, hogy Mudrony Sanyinak könnyes lett a szeme, amint a kályha melletti sarokban szorongott.
Annyira sajnálta Annus nénit.
Az előszobában másodszor is hallatszott a csoszogás.
Fekete Pál úrfi így szólt ekkor Annus kisasszonyhoz, de olyan nyugodt hangon, mint aki akár estig is ráér:
- Megteszem, amire kér, de csak egy föltétel alatt...
- Ha ...? - remegett a leány.
- Ha megcsókol!
Annus néni a két fehér karjával már át is ölelte az úrfit s megcsókolta.
Amiből ismételten gondolta Mudrony Sanyi, hogy Annus néni alighanem felesége lesz Pali úrfinak...
Pali úrfi akkorára már át is ugrott lábujjhegyen a szomszédos szobába s igazán a legislegutolsó másodpercben.
Mert a pitvar felől már nyilt is az ajtó s belépett rajta Szikora tanító úr, vakító zsakettben és hócipőben.
Azonfelül nyakában maradt a sál is, amelyet csak odabent bonyolított le magáról .
Valószínűen azért nem a pitvarban már, mert tartott tőle, hogy ott meghűlhetne esetleg.
Szikora tanító úr ugyanis nagyon-nagyon vigyázott az egészségére.
Csak azután köszönt, hogy készen lett volna a sállal, a hócipőjét azonban nem vetette le:
- Tiszteletemet óhajtottam nyilvánítani Annuska nagysádnál...
- Igazán kedves volt a tanító úrtól - mondta tettetett fesztelenséggel a leány .
Mert csöpp ijedtség látszott a felfényesült szemeiben.
Annus kisasszony az asztal mögött állt e közben, mintha védelmet keresett volna .
Mudrony Sanyi akkor már a magastámlájú díványon húzta össze magát s kíváncsian várta, hogy mi lesz most?
Szikora tanító úr először kezet fogott Annus kisasszonnyal, majd helyet foglalt, köhintett a markába kétszer egymásután s akkor belefogott:
- Eredeti ügyben teszem tiszteletemet Annus nagysádnál s remélni merem, hogy propozícióm minden valószínűség szerint el fogja nyerni helyeslő tetszését...
- S mi lenne az, tanító úr? - nézett rá mosolyogva s édes-kíváncsian a leány .
Pedig akkor már körülbelül tudott mindent.
Szikora tanító úr először a tubákos pikszist szedte elő, szippantott belőle s akkor a jobb alsó mellényzsebébe csúsztatván vissza a pikszist, másodszor is belefogott:
- Eredeti, sőt sajátlagos ügy hozott ide...
Valóban a "sajátlagos" kifejezés állja meg inkább a helyét.
Úgy érzem jelesül olykor, mintha fáradt lennék keveset...
Annus kisasszony úgy tett, mintha meglepődött volna:
- Talán csak nincs valami komoly baja tanító úrnak?
- A világért sem! - válaszolt fanyar mosollyal Szikora tanító úr.
- Legszebb férfikorom előtt állok, hála Istennek!
Arról van szó mindössze, hogy mivel futó fáradtság érzete fog el olykor, e végből szeptember haváig kiható szabadságot kérelmeztem nemrégiben a tanfelügyelőségtől, amelyet - s ezt örömmel jelenthetem - meg is kaptam négy nappal ezelőtt...
Van valaki az oldalszobában, Annus nagysád? - s idegesen kapta fejét az oldalajtó irányába.
A tanítókisasszony megnyugtatta:
- Senki...
Csak ketten vagyunk most idehaza a kis Sanyival.
Meg a cseléd a konyhában.
- Hát kérem - kezdte Szikora tanító úr újból, de némi zavarral immár, mintha nem hitt volna egészen a leány szavainak.
- Hát kérem, úgy gondoltam ennélfogva , hogy helyettesítésemre Annus nagysádot hivatnám meg és - hogy meglepetéssel szolgáljak - erre vonatkozó ajánlatomat be is terjesztettem immár a tanfelügyelő úrhoz, aki pártfogóm és barátom nekem.
A tanfelügyelő úr, úgy tudom, rokonszenvvel fogadta beadványomat...
- Köszönöm, nagyon köszönöm - hálálkodott kis pironkodással Annus kisasszony.
A tanító úr mosolygott, a boldogság zavarával:
- Szívesen hallom ezt, Annus nagysád.
Hozzáfűznivalóm csupán annyi lenne mindehhez, hogy én mindazonáltal nem utazom el arra az időre, hanem az iskola épületében lévő lakásomban és annak közvetlen környékében fogok tartózkodni .
Hiszem azonban, hogy jelenlétem nem fog zavaró momentumként hatni nagysád kedélyvilágára...
- A világért sem, tanító úr! - nyugtatta meg még egyre mosolyogva a leány.
Szikora tanító úrnak, miután ily simán végezte a dolgát, egy kérdése volt még hátra:
- Egyszóval beleegyezik Annus nagysád...
Ámde mielőtt felelhetett volna a leány, váratlanul kitárult a szomszéd szoba ajtaja, teljes szélességében, belépett rajta Fekete Pál erdészgyakornok s hangosan mondta:
- Beleegyezem!
Szikora tanító úr elmondhatatlan zavarba jutott.
Először Pali úrfira nézett rá , hogy mi akar lenni már megint ez az okvetetlenkedés, azután Annus kisasszonyra nézett rá, hogy miért nem mondott neki igazat az imént, majd szótlanul bebugyolálta nyakát a sálba s fogván az esernyőjét távozóban annyit mondott , leírhatatlan keserűséggel:
- Annus nagysád, a jövő héten mindazáltal elfoglalhatja helyettesi minősítésű megbizatását...
És mielőtt mondhatott volna neki valamit a leány, Szikora tanító úr kiment.
Annus kisasszony most szinte kővéválva fordult szembe a fiatalemberrel s hajatövéig nekipirulva annyit mondott:
- Istenemre, de hiszen maga féltékeny!
Fekete Pál erdészgyakornok hallgatott.
És hallgatott Mudrony Sanyi is, összehúzódva a díványon.
A látott és hallott dolgok összevisszafolytak a fejében s valami olyan érzése maradt az egészből , hogy sok baja van egymással a felnőtteknek.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE