Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
A szárnyasvilág Proteusza.
Kár, hogy a régi görögök és rómaiak előtt Amerika a "terra incognita" volt , különben ez igénytelen, szürkés-barna köntösü madárkát bizonyosan Proteusz szentelt madarává avatták volna, a minthogy szentelt madara volt Jupiternek a sas, Junónak a páva, Vénusznak a galamb.
Bohócza, de egyuttal andalitóan édes énekese az amerikai tropikus őserdőknek !
Ruházata fakó; a végtelen őserdők s az izzó tropikus nap nem adtak neki csillogó mezt, mint az itt lakó szárnyasok legtöbbjének.
A szivárvány minden szinében játszó orchideák, passiflórák és kaktuszok virágai mellett, csak egy elszáradt, barnás, odahullott falevélnek tünik fel, mit egy kóbor szellő hullatott e vakitó környezetbe.
De az az áldott, jóságos természet, mely minden, még a legcsekélyebb teremtményét is szerető anyaként dédelgeti, asztalt terit neki, ágyat bont , a csillogó tollruha helyett adott neki oly tulajdonságokat, mik magasan fölébe emelik a ragyogó tollu tropikus lakóknak; adott neki gazdag változatu, lágy hangot, bűbájos éneket, játszi kedélyt, széles jó kedvet s oly utánzási tehetséget, mely bámulatba ejti ugy a természetbuvárt, mint a laikust egyaránt; a madárismerőt és kedvelőt pedig exaltációba hozza még csak nevének emlitése is.
Az Egyesült-Államok 40. szél. fokától délre - egész Mexikóig elterülő áthatolhatlan őserdőkkel, ligetekkel, bokrokkal beszórt tengerpartok , ültetvények vagy cserjés liánosok vagy pamutfás savannák kedvencz tartózkodási helyei a mi dalnokunknak, az amerikai csufoló rigónak (Mimus polyglottus ), a mint a természetrajz nevezi.
Ez a tropikus erdők csalogánya ; de nem az a méla, párját vesztett tört-, vagy fájószivü dalnok ő, ki akkor is sir, mikor nevetni akar, hanem egy játszi, pajzán kedvü kóborló troubadour, kinek egész élete nemcsak dal, hanem táncz, tréfa, bohóskodás - meg a szerelem!
Beszól, betekint minden fa és bokor zöld kebelébe, a liánok, gobeák szövedékeibe harsogó dallal, trillákkal, belebug a fenyvesek koronáin zugó szélbe, hálahimnuszt zeng a százados cser vagy jávor ágcsarnokai közt , mámoritó bordalt, tüzest, gyujtót a csobogó forrásnál, vigat, örvendezőt egy édes bogyókkal rakott bokron, andalitót, költőit egy orchidea vagy passiflora szindus virágainál, a milyen a környezet, neki minden bokor , minden fa korcsma, hangversenyterem, hol örökös a dal, táncz s muzsika.
A mi erdőink mélák, hallgatagok; az őserdő él, minden fája, minden porczikája lüktet, lármáz; a mi erdőink hangja csak egy méla, elvesző akkord, egy lármás hangversenyben.
Ott megvan minden fának, minden bokornak a maga lármás, kiabáló, veszekedő , kurrogó, süvöltő lakója éjjel ugy, mint nappal; csak mikor a tropikus nap már a zenithen izzik, akkor van csend, nyugalom az őserdő homályos , össze-vissza kuszó, fonódó, tekerődző aranyzöldesbe játszó lomblabirintusában.
Ilyenkor a kajmán a part aláhajló nádai és sásai közt nyujtózik, a papagájok a magas fák hüsében bóbiskolnak, a jaguár, puma a csalitok aljára furva magát, gőzölgő nyitott torkát a föld hüvös páráival enyhiti.
De dalnokunk nem lusta kreol, ki függőágyában hintázik, nem elhizott ültetvényes, ki a négerlányok legyezői alatt szuszog, vagy horkol, hanem fittyet hányva az égető napnak, az őserdő aranyzöld homályában ágról-ágra szökell és trillázgatva, azon töri fejét, kire ijeszszen reá, kiket csaljon meg?
Pedig már a nap első sugarainál, az első vérpiros csiknál keleten , elkezdi bohóskodásait, csalogatásait.
Megcsalja a fák fölött keringő, vöröslábu ölyvet, a mint az prédára vadászgatva, kering széles körökben, a fehérfejü, nagy, barna sas kiáltását utánozva, mire a vöröslábu ölyv szárnyait összecsapva, mint a földobott kő , hull alá a fák védő sürüségébe; szétugraszt egy békés, épen egy vad narancsfán csemegéző selyemmajom-családot, a jaguár kurrogó torokhangját utánozva, midőn zsákmányolni jár; eszeveszetten ugranak szét, hull az apró , kis kesernyés narancs jobbra-balra, ők meg föl, egészen a fák sudarára, a tetejébe, mert a jaguár ép oly ügyesen föl tud mászni, mint ők a vadnarancsfára s oly ügyesen szedi le őket, mint ők a narancsokat; erre , mintha csak egy jóizüt nevetne, utánozza a lazurszajkó kerregő, nevető kiáltását, mire sivitva rebbenek szét a hilguerok és monjiták, az őserdők torkos verebeinek csapatjai az édesbogyóju kék málnabokrokról, mert e nevető kékruhás tyrann a legvérengzőbb gyilkos, egy-két monjitánál meg sem áll ; erre ő maga száll a bokrokra, hosszu farkát billegtetve, szigoru szemlét tart, egy-két édes bogyót bekapva, férgecskék és levelészek után néz, mert azok a tolvajok a javát már mind letorkoskodták, nagy ideje volt rájuk rezzenteni, mert bizony semmi sem maradt volna; szemléjét végezve, a földre száll s ott váratlan razziákat tart a belopódzó vékony napsugárkákban fürdő apró hernyócskáknál, lepkéknél és báboknál, nagyokat ugrálva bukdos, azután zeg-zugos repüléssel a magas jávor fák ágaira száll, ott szökdel erre-arra , nem nyugodva!
Csipp, csipp, krrrr!
Hát ez mi?
Megáll, fülel!
Megint csak a halk csipogás, csipp, csipp, krrr!
Megfeszitett figyelemmel néz erre-arra , egyszerre azután a kékszarka hivó hangját utánozza!
Erre megzörren a jávor egyik nagyobb kinyuló ágának sürü levélbokrétája, csipogás, csiripolás , zörgés-börgés hallatszik, fészkelődő vergölődéssel; a sürü levélbokréta közül öt-hat helyen, zöldes pelyhü, nagyszemü buksi fejecskék kandikálnak ki s csipogva tátogatják széles, sárga szájacskáikat.
" Aha, megvagytok hát, tudtam, hogy eláruljátok magatokat" s mintha csak ezt mondaná e százhangu Proteusz, a fészek szélére áll, mire a kékszarka éhes , eledellel hazatérő anyjukat váró fiókái, megrettenve huzzák össze magukat a téres fészek pelyhes ölébe!!
De ő, dalnokunk, nem vérszomjas kannibál !
Barátságosan pillant a kicsinyekre, össze-vissza nézi, forgatja őket csőrével, azután a fészek széleit huzogatja, vizsgálja, mintha csak a jóságát, czélszerüségét akarná megpróbálni; a kicsinyek még jobban félnek , összebujnak, lassan, szepegve csicseregnek; erre, hogy felbátoritsa őket , megint az anyának hivó hangját utánozza!
A kicsinyek megint örvendve a fészek szélére rebbennek: "Mégis itt van a mama !"
Körülnéznek: "Nincs itt még se, nem látjuk; csak ez az idegen bácsi "...
Mikor mindent apróra összenézett, megforgatott, - akár csak egy gondos nagymama, a ki a kicsike unokát nézi meg, jól és tisztában van -e hagyva - lelibben a fészek széléről és a már egy kicsit nekibátorodott bámuló kicsinyeknek egy édes lágyhangu dalt döngicsél, - akár csak egy édes , álmatag bölcsődal - álomba ringató édes trillákkal és andalitó futamokkal ; erre a kicsikék megint összebujnak, ő pedig tovaszáll zeg-zugos, hol egyenes, hol haránt, sebes libbenésekkel, e közben meglátva egy kinyuló ágon sütkérésző apró szürke evet-családot, éles, rekedt hangon kezd vijjogni, krákogni, mire azok eszeveszetten surrannak vissza a sürü lomb közé, remegve, félve, hogy jön a feketefejü héja.
Nem unja meg a csalogatást, bohóskodást egész nap; akár eszik, akár pihen , mindig csak az éneken, a bolondozáson jár az esze.
Nemcsak tollas pajtásait, vagy négylábu lakótársait ülteti fel ámitó hangjaival, hanem sokszor az utvesztett, a végtelen erdők nyomtalan labyrintusaiba tévedt utasok is felülnek s kóvályognak össze-vissza napokig a csalóka hang után...
Audubon után közöljük röviden az alábbiakat: "Egy nem rég megtelepült farmer vadászgatva, letért vagy letévedt az ösvényről s a vad üzésében elfeledte , hogy a fák kérgén itt-ott jegyzéseket tegyen.
Sokáig tévelygett s az éjt egy fa tetején töltve, napfölkeltekor ujult erővel akarta az utat keresni !
Már majd fél nap telt el a másodikból.
A rengeteg oly kétségbeejtően egyforma mindenütt, hogy sokszor csak akkor vette észre, hogy folyton egy helyütt, egy nagy kört jár be, mikor már háromszor-négyszer egy helyre tért vissza!
" Már a harmadik napot töltöttem e kétségbeejtő helyzetben, ruhám rongyokban lógott, porom alig két lövésnyi volt, mert ellődöztem kétségbeesésemben, remélve, hogy igy ellenségre vagy jóbarátra találok !
Lábaim roskadoztak, arczom vérzett; kétségbeesésemben már csak a halált láttam, mint szabaditót.
Itt fogok elporladni, gondolám, - beszéli maga az eltévedt - a gyümölcs és bogyók nem igen ujitották föl lankadt erőmet, mert élelmem egy szemig elfogyott...
A lázas kétségbeesés és egy neme az őrülésnek késztetett, sarkantyuzott, előre, előre, hátha!...
Már jóformán összefolyt előttem minden, lábaim roskadoztak, mellem sipolt, de csak mentem, gázoltam tántorogva össze-vissza!
Egyszerre - mintha egy villamfolyam árama járt volna át - rezzentem össze: fejszecsapkodást hallottam!
Szivem hevesen vert, egy örömsikoly tört elő ziháló mellemből ; mert világosan hallottam a fejszecsapást, a faforgácsok recsegő pattogását .
Nem is igen messze volt tőlem; mintha azokon a sárga virágu szömörczefákon tul hangzanék!
Feledve mindent, törtem magamat a hang felé!
A hangok el-elhaltak, ismétlődtek hosszabb szünetekben!
Csak akkor fogott el a kétségbeesés, mikor roskadozó lábaimon összejártam a környéket; csend - semmi emberi lény, nyom még kevésbbé!
Egyszerre egy kis harangocska távoli csengése ringott felém!
" Telep, telep - rebegém, - van itt."
A harangocska hangja távolról, lassan ringva, hátam mögül hallatszott.
Összeszedve magamat, mentem, támolyogva, reménynyel szivemben, magamban az "Ave " -t imádkozva.
Egy kis patakon gázoltam át, mindenfelől a fehér virágu dogwood és az óriási hickory-fák vettek körül: "Első utam a kis templom lesz, hála neked jó Isten ", rebegém, ki kivezetsz, megváltasz kis harangod szavával e rengetegből !"
E pillanatban - távoli óraütés hangzott: megolvastam, négyszer hallottam; olyan sajátságos lágyan hangzott, de mégis óraütés volt .
Törtettem arra egyenesen, életkedvem ujra visszatért s visszatért szivembe a remény!
A sok kuszó, összefonódott lián, gobea közt alig tudtam haladni , alig volt erőm, hogy vadászkésemmel egy kis tért vagdossak e szövevény közt .
Egy helyütt pláne akárcsak egy sürün szőtt szőnyeg függött alá a fákról az ezerféle inda, összebogozva, ujra gyökeret verve a földön, körülölelve a cserjéket, dőlt fákat, ágakat, oly sürün, erősen, hogy kétségbeesve álltam meg ez eleven függöny előtt.
De egy érczfalon is keresztül törtem volna, mert közvetlen közelemben szekérnyikorgás, fütty, ostorpattogás hallatszott, mintha az ökröket nógatnák...
" Hollá, emberek, hej! segitsetek !" kiáltám tele torokkal s valóságos dühvel szaggattam, téptem a szövevényt, felriasztva ezernyi madarat, lepkét a rángatással és czibálással!
Macskanyávogás, kotkodácsolás , galambbugás, kukorikolás, fütty, megint ostorpattogás, kerregés hallatszott, én pedig kétségbeesetten, mint egy öklelő vad - fejemet , kezeimet előre feszitve rohantam és törtem át a szövedéket és övig estem egy büzös-nyálkás mocsárba!
Az önfentartás ösztöne vánszorogtatott ki a tulsó tisztásra.
Sehol semmi...
Előttem kezdett minden összefolyni , összezavarodni, erőm megtört, lerogytam, mind e hangok csak káprázat, a közeli végkimerülés halluczinácziói voltak, sehol semmi???
Még emlékezem , hogy ezután egy csodaszép, lágy, ezüstcsengésü halk ének csendült meg, minő a szerafok zenéje, minő a megnyilt menny éneke, a lágy andalitó trillák , valami megnevezhetlen, álmos, fáratag, kéjes zsibbadásba ejtettek, a kétségbeesést fásultság, valami megnevezhetlen tompitó gyönyör, kéjes érzés váltotta föl, mintha az édes hangok megbüvöltek volna; fölnéztem, nem messze tőlem egy barna, fehérhasu, hosszu farku, karcsu termetü madárka ült egy ágon, hosszu farkát billegtetve, énekelt oly csodaszépen... többre nem emlékszem... mire magamhoz tértem, egy indus wigwamban találtam magamat ...
Ott mondták, hogy az erdő fiai találtak reám, mikor elmondtam élményeimet , az asszonyok kezeiket csapdosták össze és nevettek; sokakat megcsalt már az " Jua - ki - roock ", igy nevezik ők a csufoló madarat."
A mit itt elmondtam, nem mese, még kevésbbé tulzás vagy nagyítás.
A leghiresebb természettudósok, a legfáradhatatlanabb természetbuvárok megerősitik az elmondottakat!
A csufoló rigó természete hasonlit egy pajzán, fejét mindig uj és uj csinyen törő gyermekhez: vig, jókedvü, könnyelmü, virgoncz állat; napkeltétől dalol napnyugtáig, sőt a holdfényes éjeken is megcsendül tündéri dala nem egyszer !
Kóborló, vándorló teremtés s mindannyinak természete a szerint a vidék szerint változik, a hol lakik!
A megtestesült kiváncsiság, minden lyuk , minden ág, minden hang, zörej, ének, mozgás felkelti figyelmét s az a bámulatos tanulékonyság és kitünő, hajlékony és alkalmas hangszervezete képessé teszi, hogy a hallott hangot, legyen az bármi, csak hangterjedelmét és erejét meg ne haladja, élethüen utánozza!
Ma itt - holnap ott, - végtelen térségeket kóborol össze, különösen párosodás és költés idején !
Gyümölcsösök, ültetvények, telepek körül is lebzsel, vigyáz, figyel , kiváncsiskodik - és utánzási passzióból minden hangot felfog és eltanul ; innen van azután, ha az eltévedt vándor az ember nem lakta rengetegben fejszecsapást, haragszót, óraütést s a homokos, viznélküli, fás fenyéreken forráslocsogást és evezőcsapkodást hall.
A szerelem bübájos korszakában ép oly érdekes, mint egész évi, farsangoló kedvében; mihelyt a párosodás megkezdődik, eltekintve a himek párviadalától , mindegyik még azon is iparkodik, hogy a nőcskének, mely a himtől csak szineinek fakósága és határozatlansága által különbözik, ő tessék meg !
Mindegyik him a virágos s az alacsony ágacskán ülő és figyelő nőcske előtt termetének karcsuságát, tollazatának fényét, szépségét s mozdulatainak báját és könnyedségét iparkodik - a többieké felett - kitüntetni, hogy ő legyen a választott.
A földön nagyokat huppanva ugrálnak, szárnyaikat leeresztve, széles hosszu farkukat majd legyezőszerüleg oldalra, föl s alá szétterjesztik, tánczolnak , zeg-zugos harántos repüléssel kóvályognak, majd szájukba vesznek egy-egy elhullott, hosszu, végén kis bokrétás vagy pelyhes füszálat s ezt magasan tartva, mindenféle komikus ugrándozást, mozdulatot s tánczot visznek véghez.
A táncz végeztével következik a "dalnok-verseny ".
Körülülik a nőcskéket s mindegyik a legelbájolóbb dalait, legédesebb futamait énekli hévvel, tüzzel , édesen, andalitóan; a dalok után pedig ki mit tud, mindenféle hangot utánozva, kerczegnek, harangoznak, kukorikolnak, röfögnek, gágognak , csengetnek, ümmögnek, kerregnek, nevetnek stb.
Több utazó, különösen Scater dr. buvár állitja, hogy valami édesebb, hasonlithatlanul elragadóbb éneket nem hallott, mint egy ilyen csufoló rigó szerelmi énekversenyt!
A verseny végezte után, mindegyik nőcske boldogitá a győztest szerelmével, s a boldog pár elkezdi a fészeképitést, közösen dolgozva, valami sürü lombu fa sudarán, gyenge hajlékony ágacskákból és füből, kibélelve jó puhára állati szőr vagy növényi pehely- és pamuttal.
A nőcske 5-6 halványzöld alapu , barnafoltos tojást rak, s ezeket 22-25 napig üli; ez alatt a him a legédesebb dallal s mindenféle bohósággal gyönyörködteti s eteti, éppugy , mint később mindkét nem a kicsinyeket, édes, leves gyümölcsök, bogyók , férgek, kukaczok, lepkék s bábokkal stb.
Joggal nevezik Audubon, Wilson, Wallace, Sclater dr., Gerhardt stb. természettudósok az énekesek királyának, mert vajmi kevés énekes áll fölötte még énekben, sőt az amerikai kontinens egyik énekese se mulja őt felül!
Megjegyezzük, hogy nem általánosságban beszélünk, mert a Sáhma , Fuvolász, Beo és Poë, szintén versenyezhetnek e czimért, még pedig sikerrel ; csakis a rokonfajok és amerikai kontinens éneklőit értjük!
Mint kalit- és szobamadár a legháladatosabb és a legmelegebben ajánlható !
Tartása könnyü, nem kényes és finnyás, hanem jó ápolás mellett 15-25 évig elél a kalitban.
Legjobban bizonyit ez állitásunk mellett az óriási behozatal.
Európába évenkint minimo calculo 6,000 drb csufoló rigó him, 3-4,000 nő hozatik s a kereslet e mellett mégis élénk és nem soká vendége a piacznak, mert elkapkodják.
Nekem a legkedvesebb madaraim egyike!
Már évek óta tartok többet, sőt sikerrel tenyésztettem is, mi rendesen sikerül - akár csak a kanárinál - ha egy párt teszünk össze!
A fent leirtakat - megvallom - mielőtt e madarat tartottam, túlzásnak hittem , különösen utánzóképességét; de tapasztalataink, melyeket részint én , részint nagybátyám tettünk, feltétlen hiveivé tettek e tündérhangu dalnoknak.
Az eddig kapott himek mind egyforma szinüek voltak, csakis az árnyalat volt az öregeknél sötétebb; egy öreg csufoló rigó him felül farka végeig sötétbarna, vállain egy sor vékony, szárnya közepén vastag fehér folttal ; hasa, torka, melle, minél öregebb, annál hófehérebb, a fiataloknál homályosabb; a nő sokkal kisebb és szinei fakóbbak, világosabbak, a fehér folt nagyon keskeny; alakja hosszu, karcsu, magas lábakkal; farka tulhosszu, mozgékony, legyezőszerü állással; ha kiterjeszti, két oldalán 3-3 fehér tollal, mi kiterjesztve igen szép a sötétbarna középpel.
Vannak egyes szineltérések is, például a begy barna foltokkal, kissé sárgás.
Sok természettudós mint jellemző sajátságot emliti, hogy nagyon vad természetü s ezt hátrányául rójja föl, hogy veri, vágja, csapkodja magát a kalitkához s a sodronyokhoz s nem igen lehet megszeliditeni.
Merőben tagadom ezt!
Kezelésem alatt legalább eddig 150-180-nál több állott , ezek közt fele nő!
Igaz, hogy első időben a madarak nagyon vadak és neszesek voltak!
De a legvadabb és legvergődőbb példány is, egy hét alatt, röpködés és vergődés nélkül eltürte, ha vizet, étket és homokot kapott; csakis annyi jelét adta félénkségének, hogy az alsó fácskáról a kalitnak legfelső fájára szállott, de minden rohamosság nélkül.
8-10 nap mulva megmaradt az alsó fácskán s kevéssel azután, még a kezemben lévő, félig benyujtott vályucskából kapkodta ki az étket.
E tapasztalást tettem majd minden lágyétkünél: rigó- és csalogányfajnál ; eddig e fajok vad, vergődő állatok hirében állottak, pedig mondhatom, hogy ép e fajok szelidülnek legelébb és legjobban; természetes a velük való bánásmód lassu, könnyed mozgást követel, nem pedig élénk hadonászást és csapkodást.
Késő tavaszszal és egész nyáron kifüggesztettem őket a szabad légre, magam pedig a verandára nyiló szobában dolgoztam!
Egyik a másik után énekelt , hogy letettem tollamat s önfeledten szivtam magamba az édes hangok árját , melyeknek elbűvölő, gazdag dallamát, édességét s kimondhatlan lágyságát leirni nem lehet!!
Hallani, csodálni és gyönyörködni lehet csak énekükben s csodálatos hang- és énekanyag áll rendelkezésükre; soha egyformán nem énekel egyik sem; minden éneke más-más, mindig uj változat, uj báj és édesség s az évekkel finomul a hang, a koloratura!
Nem meglepő, csodaszép -e az, midőn a hold fénye bevilágitja szobáinkat, félszenderegve várjuk az álmot; minden olyan regés, olyan fantasztikus s egyszerre egy halk, álomszerü hang csendül meg, mintha üvegharangokat rázna künn a szél, mintha az ezüst halk csengése rengne ábrándosan, lágyan a titokteljes félhomályban; oly varázsos, oly elbüvölően andalitó ilyenkor éneke, hogy szinte a távoli regevilágban képzeli magát a hallgató, a tündérek dalát hallgatva!!
E mellett szorgalmasan énekel; dala az egész évben cseng, csakis augusztus és januárban nem; akkor vedlik; nem mint a mi fülemilénk, mely az év bizonyos szakában énekel rövid ideig!!
Én nem tudok másként, csak a legnagyobb elragadtatás hangján irni róla; s ezt megérdemli teljesen!
Igaz, de ez csak észbeli tehetségét mutatja, hogyha helyet változtat, az idegen környezetben, mig meg nem szokik, hallgat , kissé vad lesz és nyugtalan; de ez minden madárnál, még az annyira otthonos kanárinál is többé-kevésbbé előfordul; de azután ujra az az édes, tündérdalu dalos lesz, mint volt!
Jegyzeteim közt sok érdekesre akadtam róla, álljon itt a sok közül:
Falun voltam, oda is velem jöttek; egy délután az ölyv rekedt kiáltását hallottuk az udvaron; néném csirkéit féltve, kifutottunk, de azok nyugodtan kaparásztak; jobbra-balra nézegettünk, sehol semmi!
Egyszerre macskanyávogás, galambbúgás hallatszott, utána fecskecsicsergés , sárgarigófütty, furulyaszó, kutgémnyikorgás és oly éles kotkodácsolás, hogy a kaparászó tyukok is mind figyelni kezdtek!
Ekkor vettük észre, hogy az egyik csufoló rigó mórikál s nevetgél, mint a gerle!
Egy más alkalommal pedig a kolomp hangját, czinke-cserregést, verébcsiripolást utánzott, sőt még azt a vékonyszemü láncz-csörgést is, a mivel az ökrök a jászolhoz vannak kötve, oly természethüen utánozta, hogy csak bámulni tudtunk a hasonlatosságon!
Estefelé pedig a fejést; ezt pláne többen egyszerre csinálták: az a sustorgó, pattogó ütemes locsogás, mint mikor a tehén tögyéből a félig telt edénybe zuhog a kifejt tejsugár, olyan természethü volt, hogy a tejet behozó mindenes majd kiejtette kezéből a telt dézsát.
Volt alkalmam öreget, fiatalt látni s tartani, sőt magam is neveltem többeket.
E madár szaporasága bámulatos.
Két törzspártól, - egy pár évenkint, a szabadban 5-7 tojást rakva költ háromszor, a fogságban gondos ápolás mellett kétszer 3-4-et nyertem öt év alatt, a fiatalokat szinte párositva 190 darabot, miket részint ajándékozás, részint eladás által értékesitettem.
Itt a madárbarátokat, különösen a tenyésztőket figyelmeztetem, hogy nagyon kifizeti magát e költetés, mert a csufoló rigónak mindig van jó piacza.
És itt több nagyhirü természettudósnak kell - bár sajnálattal - ellentmondanom , mert a fogságban született fiatal himek, különösen a szintén fogságban született szülőktől származók, korántsem oly elbüvölő énekesek, minők a szabadon fogottak.
Ezt volt alkalmam sokszorosan, nem egy vagy tiznél, hanem százaknál tapasztalni.
Pedig Sclater dr., Russ dr., Reichenov, Breke, Lindt azt állitják, hogy a vadon fogottak énekével minden árnyalatban egyforma a fölnevelteké.
Igaz, hogy énekük alapjában egyforma, az a különös, elragadó édességü, gazdag változatu ének ezeké is, de mégis hiányzik az az ugynevezett tulfinom, szivhez szóló, mély lágyság, a vibráló, édes rezgés és az a költői változatosság, az az üde frisseség és mesterkéletlen zománcz.
Nálam rendesen, a közönséges lágyétek-keveréket kapják, hetenkint 2-3-szor földiszitve egy pár lisztféreggel s olykor egy-egy darabka édes levesgyümölcs, mi nekik ünnep; ezen a napokon énekükben önmagukat igyekeznek fölülmulni!
Rendesen május végén költettem őket, beadva hosszu , szálas, félszáraz ruganyos füvet a kalitba nekik, hársháncs, áloe-rost , lószőr, pehely és vattát eleget s ebből ők, a téres kalit szögletében elhelyezett ágon művészien szép, gömbölyü, tágas fészket csináltak; a him itt is ragyogtatta fentirt tulajdonságait, bohóskodott, ugrált, de azért a nővel oly szorgalmasan dolgozott, hogy a fészek 3 nap alatt kész volt.
A nő naponkint, - reggel 6 és 7 óra között négy, csak az egész öt év alatt 4-szer tojt öt tojást.
A kicsinyeket a föntirt ételekkel táplálták mindketten szorgalmasan, de ilyenkor szükséges mégis, hogy az ember adjon mindennap jócskán lisztférget, édes levesgyümölcsöt, hogy a kicsinyek életerősek legyenek, az ily tartás mellett öt év alatt 3-szor történt az ujszülöttek között halálozás; egy alkalommal egy fészekben kettő, azután egy; ennek okát nem tudom adni, miért.
Minden madárbarátnak melegen ajánljuk e fajt, mert a bübájos énekü dalnok ezerszeres kamattal fizeti vissza a kiadást, melyet vételénél tettünk; sok keserü órát, nyomott kedélyhangulatot, borus érzést üz el édes hangjával , annak pedig, a ki gyermektelen, vagy épen epés, unatkozó kedélyü, valóságos áldás.
Elmondhatjuk, hogy jó szelleme s valóságos kedvőrző és kedvtartó Larese és Penatese annak a háznak, a hol van.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE