HETEDIK FEJEZET.
Az ifjak vidáman, jó kedvvel érkeztek Ivándra, hol az öreg Urbán várta őket; ma már nem egyedül, hanem csinos, értelmes fiával, ki Tristánnal egykoru lehetett.
- Bemutatom méltóságodnak fiamat, mondá az öreg gazdatiszt, ki jelenleg gyakornok mellettem, miután elvégezte gazdasági tanulmányait.
Tristan néhány barátságos szót váltott vele, aztán szobáiba vonult vendégével.
- Majdnem jobban szeretem, hogy itt vagyunk - mondá Lazas.
- A milyen elragadó Sutánon a női társaság, oly visszataszitó Balázs.
Félek, Tristan, hogy ezzel az emberrel nem fog simán lefolyni dolgod a jövőben.
- Mi összeütközésünk lehetne?
- Thisbe, kit Marie grófnő neked szánt nőül.
Balázs pedig szerelmes bele, s reszket a féltékenységtől, ha csak beszélsz is a leánynyal.
- Nyugodt lehet, viszonzá elkomolyodva Tristan.
Én sohasem fogok nősülni, ha csak...
- Nos, miért hagytad félbe mondatodat?
- Ha csak a leghőbb szerelemből nem...
- Thisbe bájos feleség lenne, nekem nagyon tetszik.
- Nem tudnám szeretni; más izlésem, más fogalmaim vannak nekem a nőről, kinek szivemet adnám; ő hozzám képest nagyon is gyermek még.
- Nem tulságos romanticusan gondolkozol -e?
Gyakran vettem észre nálad efféle hajlamot.
Idő előtt komolynak és korosnak képzeled magad.
- Romanticusnak nevezed azt, ha valaki szeretni óhajtja, a kit egy egész életre magához csatol?
- Nem kell ily merészen állitani fel azt a kérdést; s nem kell, hogy tulkövetelők legyünk a női tulajdonságokra nézve.
A rendkivüli nők rendesen nem ütik meg a feleség kellékeinek mértékét; nagyon ritkák - és ilyet kivánva magunknak - majdnem követelők vagyunk.
- Azért nem szándékozom én házasodni.
- A legtöbb férfi ezt állitja huszonhat éves korában.
Tristan vállat vont, nem felelt; s apró tárgyainak kipakolásához fogott, miket nem bizott inasára, s szanaszét elrakta szobájában, mialatt Lazas gróf szivarozott, s majd másik tárva levő ablakhoz állva, élvezettel szemlélé a szép vidéket.
- Kinek a birtoka a sutáni uradalom? - kérdé a többek között - Szolcsányi birtok , vagy a grófnőé?
- Teljesen az özvegy tulajdona.
Ő volt a gazdagabb a házasfelek között, Szolcsányi Imrének Ivándon kivül, mit nekem hagyott, még csak egy ehhez hasonló birtoka volt , mindegyik ezer hold, ez, mint amaz, mit jelenleg még Marie bir, később Balázs vagy gyermekei fogják örökölni.
- Igy Thisbe nagy parthie, ha testvéréhez hasonló vagyonnal bir.
- Nagyon gazdag mostohatestvérek, sokkal gazdagabb mint Marie, s nem tudom, ha nem egyik főoka -e ez Balázs szerelmének.
- A mai világban minden valószinü, ámbár Balázs oly lázas ingerültségben van Thisbe közelében mindig, hogy nem hinném erre képesnek őt, ha nem szeretné.
- Meglehet, - viszonzá mosolyogva Tristan - higyjük mindenkiről a legjobbat.
- Ugy vettem észre, téged nem szeret, - folytatá Lazas - s azt hiszem, kettős rugója van ez ellenszenvnek.
Az egyik Thisbe, kinél vetélytársának tart, a másik, ha nem csalódom, az ivándi birtok, mit bátyja neked hagyva, ő attól elesett.
- Mi vitte Imre grófot arra, hogy téged tegyen örökösévé?
- Alkalmasint, mert nem volt gyermeke, s engem, mint fiát szeretett és neveltetett.
Ő és atyám együtt voltak katona-intézetben, később egy és ugyanazon ezrednél szolgáltak, s midőn atyám megházasodott, Szolcsányi Imre volt a násznagy az esküvőnél, s nekem keresztatyám.
Midőn szüleim meghaltak, tizenkét éves voltam , szegény fiu, nem birtam mással, mint jóhangzásu névvel, mi édes-kevés, sőt teher, ha vagyonunk nincs, ekkor ő nagylelküen felfogadott; s uj házas lévén, nem vett magához , hanem elhelyezett egy intézetben, hol hat évet tölték, veled együtt Drezdában ; később, mint tudod, Párisba mentünk.
- Számtalanszor beszéltünk már együtt multadról, gyermekéveidről, de mindezekről még sohasem szóltál.
Most már értem Balázs gyülöletét, s Marie grófné meleg rokonszenvét irántad; ki, nem akarva érdemeidből semmit levonni, alkalmasint férje emlékét tiszteli benned.
A gróf irántad érzett szeretetét is átültette neje szivébe.
Tristan arczát feltünő halványosság önté el ez odavetett megjegyzésre; elfordult a beszélőtől, ki féloldalt titkon pillantott reá, s ajkait futó, kétértelmű mosoly környezé.
Aztán más dolgokról beszéltek.
Később kocsira ülve, bejárták a határt, s meggyőződtek, hogy bár a birtok nem nagy , de a legjobban van felszerelve, berendezve, tekintélyes értéket képvisel.
Este a legjobb kedvben ültek asztalhoz, hogy teljes garçoni fesztelenséggel ebédeljenek, s éjfél elmult, midőn jó éjszakát mondva egymásnak, a legjobb hangulatban mentek aludni...
Nap nap után mult, s kivéve rövid látogatásokat, vagy futó találkozást, a két barát keveset jött össze a hölgyekkel, kik az utóbbi napokban látogatásokat tettek a vidéken, mely alkalommal Balázs kisérte őket, ki már számtalanszor elhatározta, hogy Thisbével beszélni fog, ha lecsendesült; de mindig halasztotta, valami balsejtelem tartóztatta őt, bár alig kételkedett, hogy a leány »igent« mond.
Az ifjak, ha átrándultak gyalog vagy kocsin Sutánra, Tristan majdnem mindig megállt pár perczre Borbálával beszélgetni, ki egyet-mást elmondott neki a grófnéról, mikor látta őket, merre tették reggeli sétájokat stb., de magokkal a hölgyekkel ritkán találkozott; végre majdnem ugy tünt föl neki, hogy azok gyakori látogatásaik által kerülik vele és Lazassal az összejövetelt.
Ez eleinte meglepte őt, később elszomoritá; a franczia észrevette, hogy jó kedve csökkent, nemébe a hallgatagságnak esett, s finom találékonysága rögtön tudtára adta az okot is, honnét e levertség ered.
Ő maga is neheztelt, hogy oly ritkán láthatta Thisbét, kit nemzetének teljes lelkesedésével csodált.
- Nekem már nem sokára távoznom kell erről a szép helyről, - mondá egy napon Tristánnak - tudod mit tanácsolok neked: jőjj velem pár hétre Erdélybe s onnét én ismét visszakisérlek ide.
E gondolat élénk örömet okozott Tristánnak; nyomasztólag hatott rá Szolcsányiék viselete, majdnem az illedelmi formákkal ellentétesnek találta, hogy ily módon kerülik őt, kit a meghalt Imre gróf családja tagjául fogadott, s különösen Marie grófnőtől esett ez neki rosszul, kit egészen másformának vélt, mint a minőnek e viselet után talált.
- Jó, - mondá Lazasnak - veled megyek.
Erdélyt nem ismerem, sőt Magyarországot sem , érdekel az utazás, csak arra kérlek, maradj még pár napig, hogy ne távozzunk bucsu nélkül a grófnéktól, kik, mint tudod, pár napra a fővárosba utaztak.
Kitüzték a napot az indulásra, s az előtte való délutánt, hogy átrándulnak Sutánra.
Borus, esős reggel volt; a láthatár végéig minden felhőkben uszott, midőn elérkezett a kitüzött nap, Lazas a rendesnél hosszabban időzött szobájában, mig Tristan a nedves kavicsokon sétálgatott a ház előtti kis kertben, szemügyre véve minden egyes fát , bokrot a csillogó cseppek tündöklésében, mik reszketve ültek az erősen gőzölgő leveleken.
Csalódottnak érezte magát, azon kellemes reménynyel szemben, melylyel ideérkeztekor kecsegtetően terült előtte a jövő.
Ő családot remélt itt találni, azon szeretet következtében, mivel Imre gróf elárasztá őt, s mit méltán várhatott annak családjától.
A szürke ég, az alant uszó felhők majdnem fájdalmasan hatottak reá; oly mély gondolatokba volt merülve, hogy alig vette észre, miként a kert tágra nyilt kapuján lovász léptetett be, Sutánról jöve, s levelet adva át neki Marie grófnőtől.
Izgatottan tépte le annak boritékát s a következőket olvasá:
Sajnálom, hogy oly régen nem láttalak, jöjj át kérlek ma a reggeli órákban - egyedül.
Rögtön szobájába sietett.
Szive kéjben, örömben ujongott, pár percz alatt feledve volt a napok óta kinzó keserüség s a következő szavakat veté papirosra válaszul:
» El vagyok ragadtatva parancsától, grófné, egy óra mulva Sutánon leszek.
E felelettel nyargalt el a lovász, s egy óra mulva ő maga is fogatán ült, Lazast kérve, hogy ez alkalommal ne kisérje őt, miután Szolcsányiné igy kivánja.
Gyakran oly reményeknek adjuk át magunkat, miket, ha jól és komolyan meggondolnánk , teljesithetetleneknek tartva, még jogosultságát is kellene tagadnunk annak, a mit kecsegtető szinekben látunk felénk tárulni.
Igy volt Tristan is, mikor Sután felé haladásában találgatá Marie hivásának okát .
Bizonytalan, de kellemes reménynyel látta feltünni a kastély tornyait, a park gőzölgő fáit, mik a nedves levegőben erős kipárolgással árasztották el a levegőt, s a magas , sárga rézkeritésnek kapuját, melyen zajos robogással röpült be a lépcsők elé.
Azonnal a grófné termeibe vezették, hol az pár pillanat mulva megjelent, de az ifju kissé elfogult lett a grófné komoly, majdnem szomoru arczával szemben, melyen észrevehető feszültség, nyugtalanság látszott.
- Régen nem láttalak, - mondá, - melegen nyujtva kezét az ifjunak, s talán legjobban teszem, ha őszintén megmondom, hogy készakarva kerültem veled a találkozást.
- Kénytelen voltam ezt észrevenni.
- Üljünk le.
Halld az okot is, ami arra kényszeritett, talán jobban fog esni, ha megtudod, hogy nem hidegség, nem szeretetlenségből eredt e viselet részemről irántad , kit én már csak férjem emléke miatt is, majdnem fiamnak tekintek.
Tristan élénk, türelmetlen, tiltakozó mozdulatot tett, majdnem kinos kifejezés ült arczán, mi nem kerülé el a beszélő figyelmét.
- Kellemetlen, zajos napjaim voltak az utolsó héten - folytatá nyugodtan, de nemével az elfogultságnak a grófné, - tudod, hogy Balázs régóta udvarol Thisbének, pár nap előtt megkérte kezét s - kosarat kapott.
Tristan hallgatott.
Arczán semmiféle változás nem mutatkozott, közönyös volt reá nézve ez a történet.
Marie grófné vonásain csalódás látszott e néma nyugalom láttára.
- Nem érdekelnek szavaim? - kérdé kedvetlenségét szavakba öntve.
- El vagyok ragadtatva, hogy ujra hallom hangját, mit oly soká nélkülöznöm kellett, a történet uj és érdekes előttem...
- Nem vetted észre Balázs udvarlását?
- Ez irányban nagyon kevéssé vagyok találékony.
Lazas figyelmeztetett egyszer Balázs érzelmeire, s megvallom én azt hittem, ez a vonzalom kölcsönös.
- Csalódtál - folytatá mind nagyobb elfogultsággal Marie az ifju szemeinek tekintetétől, - hugom majdnem ellenszenvvel viseltetik iránta.
Jelenlegi elhatározása is ezt mutatja.
Pár pillanatnyi csend állt be, a grófné e viseletre s szavakra majdnem zavarban volt a fölött, a mit Tristannak még mondani akart.
Az ifju feszülten leste ajkáról a szavakat.
- Balázs magánkivül volt dühében e nem várt feleletre.
Okát kereste e visszautasittatásnak s esztelen haragjában arra a gondolatra jött, miként ez az ok - te vagy!
- Én? - kérdé meglepve Tristan, ki a felhőkből esett alá e nem várt szavakra.
- Megfoghatatlan képzelgés...
- Mindegy, ő ezt hiszi, ismerve sötét jellemét, félek, hogy nem hagyja ezt boszulatlan, összeütközést keres veled, minek rossz következései lehetnek.
- Mit parancsol grófné, hogy tegyek?
- Azért hivattalak, hogy tudtodra adjam, miként nemcsak kérlek, de határozottan kivánom, hogy ma még utazzál el, s pár hónapig maradj távol, mig Balázs oktalan szenvedélye lecsillapul.
- Holnap akartunk Lazassal elutazni Erdélybe, most a kegyed szavai következtében - itthon maradok.
- Bocsánatot kérek grófné, kivánjon bármit.
Felajánlottam önnek éltem, véremet , lábaihoz tettem minden órámat, de becsületem, ez az enyém, ezzel én rendelkezem, s megfutván Balázs elől, méltán gyávának hihetne ő, és bárki a ki ezt a történetet hallaná.
- De teljes jogosultsággal birna ezen körülmények között.
Semmiféle összeütközésünk nincs, nem volt s nem lehet e dolog miatt Balázszsal; de ha neki tetszik pert kezdeni velem, szolgálatára állok, még azt sem tagadom, hogy Thisbe grófnő elhatározását helyeslem.
- Nem örömest láttad volna e házasságot?
- Balázst jelleménél fogva nem tartom olyannak, ki nejét boldoggá tudná tenni.
- Csak ez! - viszonzá csodálkozva Tristan, a jelentőségteljes hang fölött, mivel a grófnő kérdését kiejté.
Marie a szőnyeg koczkáira függeszté szemeit.
- Akkor sem teljesited kérelmemet, ha tudatom veled, hogy ez forró óhajtásom nekem , hogy - rettegek - miattad, mondá halkan, mintha attól félne, hogy az ifju meghallja szavait, kitől pedig határozott feleletet várt, s kinek arczát az örömnek élénk pirja önté el.
- Akkor sem grófné - viszonzá remegő hangon.
- Nincs körülmény, melyben ezt tehetném , s erős reményem van, hogy kegyed meg fog engem érteni.
- Csalódol.
A keresett veszélyt én fiatalos feltünni vágyásnak tartom; sem érteni azt, sem lelkesülni nem tudok érte.
- Ez elnevezés nem illik arra a mit elhatároztam, mig ha megfutnék Balázs haragja elől, méltán magamra vonnám a gyávaság gyanuját.
- Önmagam, Balázs és kegyed előtt grófné, kinek vonzalmát talán nem valék szerencsés megnyerhetni, de becsülésére mostanig jogom van.
- Még egy kérésem van, vagy inkább kérdésem hozzád - folytatá még nagyobb elfogultsággal Marie, miután látta, hogy hiába vitatkoznék az ifjuval.
- Ugy teszem ezt, mint helyemben tette volna férjem s mint...
Gyorsan elhallgatott, azt a szót, mi másodszor ajkain lebegett e beszélgetés alatt , most nem merte kiejteni.
- Rendelkezzék velem, tegye azt feltétlenül, ne hivatkozzék semmire, - vágott közbe gyorsan Tristan, kezeit kérően téve össze.
- Mielőtt boldogult férjem meghalt, - mondá akadozva Marie - gyakran beszéltünk együtt egy dologról, mi mindkettőnknek kedvencz tervét képezé.
Tristan arczán félelmes nyugtalanság látszott.
- Jövődre nézve!
Óhajtottuk, hogy vagyonod átvétele után rövid időn megházasodjál, s a menyasszonyt is kiválasztottuk gondolatban számodra...
- Mielőtt pályámnak csak kezdetén is volnék?
- A nősülés még senkit sem korlátozott pályáján való előhaladásában, s ez azok közül való lenne, mely csak elősegitené a jövő sikerét.
Tristan vonásain mély, komoly, fájdalmas kifejezés tükrözé magát, arcza észrevehető halovány lett, s elhagyta helyét.
- E második terv kivitele, még az elsőnél is lehetetlenebb rám nézve grófné, miután elhatároztam, hogy soha sem fogok házasodni - mondá igen komolyan.
Marie nem merte folytatni szavait.
Még semmi határozottat sem mondott, csak általánosságban beszélt, név kiejtése nélkül; még nem compromittálta védenczét, kit Tristánnak ajánlani akart, s az ifju fájdalmas tekintete, bus kinos kifejezésü pillantása elhallgattatták, önkéntelen elforditá annak arczáról szemeit...
- Már távozol? - kérdé tőle halkan, elfogultan.
- Jobbnak tartom távozni, mint folytatni e társalgást, mi rám nézve kin, s kegyednek legalább is kellemetlen lehet.
Némán fogtak kezet, az ifju ajkaihoz szoritá azt, s midőn kihaladt a teremből , lépteinek sulya mutatá a belső terhet, mit magával vitt onnét, hova oly meleg szivvel, csapongó reménynyel érkezett...