Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Babits Mihály
Kártyavár
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
31
Bekezdés
2034
Mondat
7199
Szó
76526
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
7. §. A TANÍTÓ EMLÉKEIBŐL (FOLYTATÁS, MELYBŐL AZ OLVASÓ JOBBAN MEGISMERI A SPRICCERPÁRTOT ÉS A KÍSÉRTETES KOCSMÁT)
Évek, évek, hogy be vagytok néha zsúfolva egy estébe és egy kis szobába!
Nem kísértetes kocsma volt -e ez?
Eleven emberek kísértetei lestek a fülledt melegben, vártak egy varázsszavat: Újváros holt múltja, mint eleven átok leste a jövőt, a furcsa varázsszavat: "Hogyan szavazott a polgármester ?"
- Nagy-Tatár tudni fogja.
Ezek az újságírók mindent tudnak.
Hallgattak, nem volt már mit mondani.
Csak az öreg Vnuk kompániájából hallatszottak a kártyaszavak.
Késő volt.
Vnuk is már vacsorázva, bevonult ide, belső termébe, meghitt társaival.
Az ócska óra recsegve ütött, mint egy köhögés.
Kudora is köhögött, vörösen.
Mindenki panaszaira gondolt, élete sérelmeire, kedves hazugságaira, melyekkel hibáit erénnyé festette.
A múltak lassan megtöltötték a szobát.
Ampenszán előtt felesége állt, a kardos asszony, üngben és sötét alsószoknyában, a pénzről beszélt, a züllő üzletről, az időlopásról, a mihaszna spriccerezésről: s a kárpitosban félve rebegtek várospolgári kötelességei.
" Hát te azért a Madárért tönkrejuttatod magad ?" - kérdezte sokszor az asszony.
Ó bizony, Madárért!
- A gazdag Gruber pék vejének, a híres festőnek pezsgős vacsoráira gondolt és az új adóra.
- Kovács tanító megint a Csobán előtt állt, dr. gyéresi Csobán Ákos minisztériumba berendelt tanfelügyelő előtt, aki ásított, nyújtózott szürke zsakettjében, leereszkedően bizalmas volt, fáradtságot szenvelgett , fontoskodva kérdezte, melyik részét választaná az iskolának, mert az újvárosi iskola nagy már, lehetetlenül nagy már, és a kegyelmes úr az ő indítványára ketté akarja választani: Kovács van kiszemelve új igazgatónak.
- Én voltam kiszemelve!
Innen gáncsoltak el, Újvárosról!
Itt minden panama!
- Kovácsot elöntötte a visszakérődzött felháborodás.
Valóban nőtt, nőtt az iskola, a kis csibészek majd fölvették Újváros utcáit, a szaporodó osztályokat bérházakban helyezték el: és ki építette a bérházakat? a régi igazgató (a református pap) és maga Pósa tanfelügyelő építették, valóságos konzorciumképpen és aztán bérbe adták önmaguknak, az államnak.
Nekik érdekük volt a status quo.
Hallgatni kellett volna, ne is sejtse a tisztelt szövetség, miről van szó!
- De persze az én hülye nyíltságom!
- Kovács sóhajtott.
Egész életében az volt a baja, hogy nem tudta befogni a száját.
De hát ki fogta volna be száját a Vnukban?
Még a vén Gambrinus-plakát is panamák fölött látszott hunyorogni.
Kovácsra egyébként senki sem figyelt : itt most csak egy téma volt: Madár János.
- Mit beszélnek? - dörmögött az öreg Gruber, a fogvájóval végigdögönyözve avult ínyhúsát.
- Maguk tették őt polgármesterré!
A spriccerpárt tette őt naggyá, annyi szent!
Előkelőségében magát nem is számította már a spriccerpárthoz.
- Gondolhattuk mi, kérem? - kérdezte Ampenszán.
Ah, igen, gondolhatták?
Ki volt hevesebb ostorozója a panamáknak, mint épp Madár János?
A tanító fulladva kapott a szóba: akkor is, akkor is!
S tovább mesélte a történetet , inkább csak magának: összeröffentek a panamások, s neki Madár János hordta a részleteket: ő mindent tudott, minden érdekelte.
Hogy jött a Vnukba a hírrel, hogy: nagy az ijedtség, az iskola igazgatói irodájában késő éjekig világos ablak mellett folyt a munka, szedik rendbe az elmulasztott könyveket, számadásokat, nagy bajok lesznek itt.
A tanfelügyelő is ott egész este, pedig máskor nagy ritkán toppan haza Pestről az utolsó villanyos előtt ( úgy is híják ezt: Pósa szekere )...
( Holott gyökeres újvárosi lenne, idevaló születés, háztulajdonos, sőt az őstelepes Turteltaubnak a dédunokája. )
Beszélte Madár, hogy váltókat is hordoz a városban, pénzt akar teremteni, ki tudja mily hiányok pótlására!
S aztán nem Madár volt -e az, aki még écát is adott neki - neki, Kovács Endrének -, mikor ez a vén, ravasz Pósa beugratta a lemondásba?
Megint elöntötte a keserűség...
Igen, rászedték, beugratták .
Ez a Pósa magához hívatta, mily mézes-mázos volt, mily nyomorultan mézes-mázos kétségbeesett hazugságaival!
" Kedves barátom - mondta -, nézze , a katolikusok felzúdultak, hogy a második igazgató is református legyen : nézze, lépjen vissza, kérem, a község békéjének érdekében ..."
Ilyen naiv embernek nézte őt! és ilyen naiv is volt, hiába: szörnyű hírük volt a katolikusoknak, már grasszált akkor ez a hecckáplán Kercz, akiről az az anekdota járta, hogy a párzó kutyákat botjával választja szét az utcán .
Madár az nem volt naiv, az mindjárt tudta, miről van szó, kik ezek: "Menj el Ketykóhoz, a plébánoshoz - mondta -, hisz a zsidók tették plébánossá.
De reggel jókor menj: mielőtt még Pósa bevinné lemondásodat a minisztériumba. "
Madár átlát a szitán, azért is vitte oly sokra, nagy diplomata...
Az öreg Kárász fölkelt, és kicsoszogott a vendéglőből, de a Nagy-Tatár, akit vártak a hírrel, még mindig csak nem jött.
Nagy hallgatásba merültek megint .
Kudora egyszer csak elkékülve lefordult a székről.
- Mi az?
Az istenért?
- Hogyan?
Mi volt az?
Semmi, semmi - dörzsölte Kudora a homlokát, és egy kisvártatva már megint úgy ült ott, és ivott, mintha semmi sem történt volna.
Ampenszán az üzletről beszélt, még most sem tudja abbahagyni, ragaszkodnak a régi iparosokhoz, ma is kapott egy új nagy rendelést, melyet becsületből el kellett fogadnia.
S megcsörgette zsebében a járásbíró pénzét, amit letagadott a felesége előtt.
Kovács azonban rendületlenül mesélte tovább a históriáját... a reggelt, amikor Ketykónál volt.
Várnia kellett, még ágyban találta, ezért nem aludt ő egész éjjel, ezért volt fönn már ötkor, hogy el ne aludjon!
No, gondolhatni, hogy ideges volt: ha nyolcig nem fogja meg a tanfelügyelőt, meg nem kapja többet: ha egyszer fölült a pesti villamosra , ütheti bottal a nyomát.
A kis molett gazdaasszonnyal, aki az időjárásról beszélt, szeretett volna gorombáskodni.
Hogy alhatnak a papok ilyen soká ?
Nem kell neki misézni?
Ó!
Mily türelmetlen nézett ki az ablakon, az órára, a nagy új templomra, mely tarka, sablon festésű ablakaival s fél tornyával csonkán meredt a poros téren, a bazárok előtt!
Ennek az egyik tornyát is ellopták.
Ki tudja, nem a pap zsebében van -e?
Újvárosi templom ez , sorsjátékkal szerezték rá a pénzt.
Ah!
És hogy jött végre Ketykó Máté , messziről nevetve, szeretetreméltóan, s hogy akadozott ő, hebegett, hogy vonta szét a pap ámulva vidám szemeit...
Mintha most is hallaná hangját:
- Hát, kedves Kovács úr, nem katolikus?
Én bizony azt hittem.
Hisz mindig a templomban látom a gyerekekkel...
Ampenszán fecsegett, az óra ismét ütve recsegett: "Botrány - panama ": mintha ezt recsegné.
Már az öreg Pacóka is hazakészülődött, a spriccerpárt még mindig együtt ült, várta a bűvös hírt: "Hogyan szavazott a polgármester ? "
Kovács azonban mindjobban múltjába mélyedt.
Milyen izgatott reggel volt az .
Pósát már nem találta...
Szaladt a kávéházba levelet írni neki... postára ... expressz ajánlva... vonta volna vissza a lemondását... de Madár hozza ám a Budapesti-t: a tanügyi rovatban megkékceruzázva a neve, nagy dicséretekkel : önfeláldozása a felekezeti béke érdekében!
Ah, mintha ma lett volna!
Fut a minisztériumba: a protektora szabadságon; Csobánnál előszobáz vagy két óra hosszat: végre hidegen kitessékeli: ó, hogyha rágondol!
Most már világos előtte a dolog: ez a fecsegő ember is orrot kapott elhamarkodott intézkedéséért, ezt az orrot adta neki tovább...
A várakozások, szaladgálások, izgalmak keserű emléke egészen eltöltötte .
Melege volt: fölhajtott még egy spriccert.
Érezte, hogy vörös foltok gyulladnak az arcán.
Madár Jánosra gondolt.
Mily kedves volt mindig ez az ember, hogy tudott bizalmat önteni bele, milyen tekintélye volt előtte : elvégre ő is minisztériumban dolgozott!
S hogy adta az előkelőt!
Egy szóval sem mondta, hogy nincs befolyása...
Szép fiú volt és imponáló: Mariska is az üvegkalitkából sokszor lesett rá titkon, míg a rugós ceruzát nyomkodva , szórakozottan hallgatta ki kisöccse leckéjét.
Mindig jól öltözött ez a Madár János.
Miért is ereszkedett le ide közibük?
Kisgyerek kora óta járt ide, még az apja hozta, a rakoncai bíró, ha olykor a vásárról betért.
Az is olyan ügyes ember volt, az öreg Madár, igazi parasztész, szép szál magyar különben, Pesten is ismerték, egyszer Blahánéval táncolta a csárdást a rakoncai csárdában.
Úgy tudta a fiát bejuttatni a minisztériumba.
S a fiatal miniszteri hivatalnok nem restellt esténként tanítókkal, mesteremberekkel spriccerezni!
Kovács majd szétfeszült a belső méregtől.
Most világosan látott.
Ez az ember épp azért szerette a társaságukat, mert alacsony volt , mert itt ő volt az első, legkülönb: a minisztériumban biztosan utolsó volt .
Ez az ember uralkodni született, parancsolásra, tekintélyre.
Ah, micsoda alacsony eszközök voltak ők neki!
Az elkeseredésüket, a lelkük mérgét használta emelőnek... mint az övét is... aztán kijátszotta...
" Botrány - panama" - köhögött tovább az öreg óra változatlan.
A kártyaasztalnál veszekedés támadt.
A füstöt vágni lehetett.
Kudora nyílt szemmel aludt, bután, mint az ópiumszívók barlangjukban.
Az öreg Gruber pék megint a köztisztasági járulékról beszélt.
- A város maga csinálja a piszkot a mindenféle ásásokkal, építkezésekkel .
Köztisztaság!
Mi az?
Nem kell az senkinek Újvárosban!
A munkásság írásos tiltakozást nyújtott be.
Az a zsidó, Svarc Jenő, kérte, kérem, a tiltakozás felolvasását.
Azt mondja Madár: "Ehhez nem járulhatok hozzá - azt mondja -, ily tiltakozással meg lehetne akasztani a tárgyalások rendes menetét."
- Ez, kérem szépen, mi ez, kérem szépen, ez állásfoglalás az obstrukció ellen, nincs igazam, kérem? - politizált Ampenszán.
- Igazi Napóleon - dörmögte a tanító.
- Mégis a munkássággal, tessék elhinni, az úgynevezett munkássággal nem lehet másképp bánni - szólt a sovány Christián bádogos, a keresztény Iparoskör főembere.
Tessék elhinni, mi iparosok tudjuk.
Mi az a munkásság? egypár szájas zsidó...
Mind egyszerre beszéltek, munkaadók, elkeseredve a segédek éretlen szocializmusán.
Azt az egyet meg kell adni a polgármesternek, az ily elemekkel keményen elbánik.
Kovácsnak megint a régi jutott eszébe, a spriccerpárt őskora, az első nagy elkeseredések.
Újváros amerikai stílben nőtt hirtelen, nagy házak gombamód bújtak ki a földből, kétes forrású nagy vagyonok kezdték éreztetni hatalmukat.
Iszonyú gyárak dugták föl kéményeiket szinte egyik napról a másikra, s viszont a munkások lapokat alapítottak, s nagy szervezetekbe tömörültek.
A munkabérek rohamost drágultak, s a munka kevesbedett.
Az iparosság a két nagy malomkő közt ijedve érzé a város kormányát is kisiklani kezéből.
- Újváros egy zsidó klikk markába került - mondták akkor a Vnukban.
Hányszor ismétlé Ampenszán ugyanazt a szónoklatot: még ma is fülébe csöng:
- Mert úgy van az, kérem, tisztelt urak!
Mert valamint a folyóvizekben látjuk, kérem, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat...
- Igen, mert a kis halak hagyják magukat - ütött az asztalra ilyenkor Tóth István, magyar ruhás, régi gombkötő, azóta rég meghalt.
- Én, kérem, jól tudom, suhanclegény koromban, mikor Újvárosba kerültem, ez volt az iparosok paradicsoma, szabad ipar volt itt, kérem, szabad kereskedelem, céhek formálását, privilégiumok szerzését nem tűrte a gróf, föl is virágoztunk akkor szépen - de ez a mai iparosgeneráció nem ér hajítófát...
- Szabad ipar! szabad kereskedelem! mesebeszéd! - kiáltott Christián.
- Ez volt a baj éppen.
Ha ez nincs, sohse híznak így föl a zsidók.
Valóságos darázsfészek volt ez akkor.
Volt ok zúgolódni.
A nagy halak mind nagyobbra híztak.
Az öreg Hirschfeld, bőrgyáros, megbuktatta Kerboltot, a város legjellemesebb, legkiválóbb bíráját.
Az iparosok befolyása végképp letűnt.
Csak Madár János mondta már, hogy nagy erő van bennük.
A városházán botrányos dolgok folytak.
Váci szolgabírák, ha bejöttek kártyázni Újvárosba, és reggelre elfogyott a pénzük, csak átüzentek Jolszky főjegyzőnek, akinek kulcsa volt a városkasszához: rögtön küldött nekik ötszáz pengőt.
Minden összejátszott.
Mikor az ifjú Madár először fellépett bírónak, Babay főszolgabíró lemondatta minisztériumbeli hivataláról, és a lemondás elfogadását nem kézbesítette, csak egy órával a választás után.
Így nem is jelölhették.
Panama! panama!...
És micsoda posványba fulladt az iskolaügy is!
Mily rég elhatározták az iskolák kilakoltatását a Pósa-konzorcium bérházaiból!
Az államtitkár nagy haragra gerjedt Pósa ellen , mikor Kovács leleplezte a visszalépési komédiát.
Azt mondják, a mézes-mázos Pósa térden állva könyörgött előtte, hogy ne mondja föl a bérleteket : esküdözött, hogy azok a legalkalmasabb házak, egyenesen iskolai célokra építették.
Ezzel szólta el magát, elárulta a panamát.
De mit ártott neki?
Az új épületeket bevették a költségvetésbe, a Ház megszavazta a pénzt, le is volt téve; a község képviselőtestülete, gyermekeikkel érdekelt apák , megajánlották a telkeket: de a tanfelügyelő ki tudta vinni a városházán , hogy átadásukat halogassák.
Itt minden panama!
Az iskolák maradtak a régi bérházakban.
Újvárosi kultúra!
Kilenc óra rég elmúlt.
A söntésből részeg munkások éneke hallatszott.
A kártyázók felugrálva, állva kiabáltak.
Ampenszán megszűnt fecsegni, és álmosan hunyorgott.
Nagy-Tatár valóban jöhetett volna már.
Jöhetett volna , mint egykor jött, borostás állával, dühös szemeivel, hangos szavával, a sajtó szent hangosságával, harcot hozva és reményt.
Kovács még jól emlékezett első megjelenésére, evvel az emberrel csodálatos hamar megértették egymást.
" Te Bandi - mondta az újságíró -, adj nekem lapra kétszáz pengőt, hogy néhány szám biztosítva legyen, kikaparom nektek a telkeket !"
Belement, nem olyan ember ő, hogy bele ne menjen.
De mit ért az egész?
Úgy látszott, mintha sikerülne, a véletlen is kedvezni látszott, az események egymásra tolultak, Jolszky főjegyző öngyilkos lett, a városi sikkasztások napfényre kerültek.
Babay, a főbíró, most már maga forszírozta ki a Madár János bíróvá választását.
Mit ért az egész?
Itt van!
Madár János nagyobb panamista, mint az elődei: Hirschfelddel hidegen-melegen együtt van , és most eladja magát a kormánynak.
Az iskolák is megkapták a telkeket, föl is épültek azóta, de ő, Kovács Endre, máig sem igazgató.
Madár János, akkor már befolyásos ember, maga tett ellene lépéseket: persze ilyen spricceres alak nem méltó az előmenetelre, mintha Madár maga is nem ült volna a Vnukban évekig!
Vagy talán az volt a baj, hogy a neve rajt volt a Nagy-Tatár lapján , mint tulajdonosé?
Vagy éppen azért nem lehetett igazgató, mert a tanfelügyelő ellensége, és Madár azért szólt ellene, hogy kibékítse Pósát a telkek átadásáért: kitelik tőle, nagy diplomata.
Ah, nagy zaj, új jövevények, beszéd, nevetés, hangos bemutatkozások:
- Nagy-Tatár Vilmos, nyugalmazott százados.
- Szervusz, Bandi.
- Itt van Nagy-Tatár!
Ott voltál a megyegyűlésen?
Mi hír?
Mi hír?
- Ellen.
A polgármester az obstrukció ellen szavazott.
- Eladta magát a kormánynak!
Főispán lesz!
- Merte?
Merészelte?
- Kifordítjuk a polgármesteri székből!
Lemondatjuk!
Sohasem lesz többé polgármester!
- Kérem, nemcsak a polgármesterségről van itt szó, kérem!
Ampenszán bácsi tudja, amit tud, kérem!
- Adjanak az urak nekem lapra ötszáz koronát...
- Nagy erő van az iparosságban, kérem, csak maga nem ismeri az erejét , kérem...
- Mi az?
Kudora bácsi!
- Ah!
Ja!
Semmi, semmi...
Kudora már másodszor esett le a székről: arca kék volt, mint a pulyka pötyögője, szemei véresen forogtak.
- Kérem - magyarázta hangosan Nagy-Tatár -, még több újságot is tudok : Hersei, országgyűlési képviselőnk, az öreg Hirschfeld fia kijelentette , hogy ezentúl ő is foglalkozik városi politikával, és élére áll Újváros független polgárainak...
Kovács keserűen legyintett kezével:
- Mit ér?
Főispán lesz.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE