ELTE regénykorpusz

A minisztérium kapujában vidáman nézett körül, egy pillanatra lehunyta a szemét , ahogy szokta, mikor az Iparművészeti Múzeum kis koboldjának köszönni szokott.

Van ugyanis az Üllői úton, a Lechner papa drága szép épületén egypár címertartó kis apród vagy afféle: Isti egyszer fölfedezte őket, s azóta ezek az ő bizalmasai.

Ha hosszú útjait rója a kispesti megállótól végig a minisztérium távoli kapujáig, velük kísérteti el magát, s már úgy hozzászokott, hogy minden titkába beavassa őket, hogy valósággal dialógusokat folytat velük.

Ma csak a Kossuth Lajos utcától jönnek együtt, addig a manók versenyt futottak a villamossal, s föl-föl mosolyogtak Istire, de a Károly körúton már, a szakaszhatártól kezdve kettesben, sőt hármasban lépkedtek előre, s bizalmasan hallgatták az Isti bizalmas közléseit.

- Szervusztok - mondta nekik, s intett, de akkor eszébe jutott a tegnap reggeli jelenet Ossiuval, s ijedten körülnézett!

Ossi azonban nem volt jelen, sem a portás, de mintha adósságról volna szó, zsebébe nyúlt, s kivett egy szivart, még a tegnapiakból maradt, amit Fürediéknél hozatott , örömmel látta, hogy a szivar bőre töredezett volt, annyi káröröme volt legalább, hogy ha a portásnak oda kell adni, legalább egy rossz szivart ad neki.

De a portás nem jelentkezett, s így megmentette a szivart, és fölsietett a lépcsőn.

Nagyon is korán érkezett be ma, mindenfelé most mentek az urak mint a raj, az összes folyosókon alakok kopogtak.

Kegyetlen hideg volt, kezét dörzsölve lépett be az előszobába.

Kecskeméti fát rakott a kosárba s csak úgy féltérdelésből köszönt vissza.

A szobában csak Vér napidíjas volt ott, aki már a kályhát ölelgette:

- Jó reggelt kívánok, Boldvay úr - köszönt előre, s esetlenül meghajlott.

- Jó reggelt, jó reggelt! - mondta vidáman Isti.

- Hogy van, hogy van?

- Hát... - s a napidíjas soványan nevetett - tegnap nagyszerű ebédet ettem .

Kielégítettem magamat egy fél hónapi szenvedésért.

- Nem jól teszi, kérem, legjobb rendszeresen élni.

Mindig egyformán.

Az ember beosztja.

- Ha volna mit.

Boldvay úr beoszthatja, kérem szépen, de mit osszak én be azon az egy forinton!

- Az ember nem megy be vacsorázni a Muhrba, és utána kérem nem megy... lumpolni ... hehe...

Jöttek az urak, mintha csak összegyűltek volna valahol, egyszerre toppantak be.

Isti szélesen s jókedvvel állott a kályha előtt.

- Hogy ő mit osszon be azon az egy forinton! - mondta Hofbauernek!

- Hát mikor mi voltunk napidíjasok.

- Mit? mit? - dugta be a fejét Bierniczky; ide szerettek járni, mert ebből a szobából lehetett leghamarabb meglátni, ha jön az osztálytanácsos.

- Egy forint napidíj , kérem?...

Én hatvan krajcárral kezdtem! és az akkori öreg napidíjasok mind irigyeltek, a szemük majd kiesett, mert ők húsz krajcárral kezdték még fiatalkorukban vagy harminccal, negyvenévi szolgálat után volt nekik egy forintjuk.

- Na lássa - mondta Isti Vérnek.

- Be kell osztani!

Bierniczky, aki életeleven, egészséges kedélyű ember volt, nevetett:

- Beosztani, kérem, beosztani!

Mi az isten nyavojáját lehet azon beosztani ...

Emlékszel - fordult Pongráczhoz -, mi is beosztottuk: elsején, mikor felvettük, akkor beosztottuk úgy, hogy elmentünk egy jó vendéglőbe jól bezabálni, aztán negyedikétől kezdve kijártunk a Városligetbe meleg artézivizet inni.

Óriásit kacagtak.

- Hogy legyen valami meleg az ember hasába.

Isti már régen bele akart szólani, de csak most jutott szóhoz.

- Igen, elsején menni a Muhrba vacsorázni, s utána szép lányokat keresni a Kerepesi úton... - mondta nevetve.

- Affenét - intett Bierniczky - szép lány volt a házba minden konyhába...

Emlékszel - intett Pongrácznak, aki örök cigarettáját csavarta, s mindenre szótlanul reflektált -, emlékszel arra a repedt sarkúra ott fent, a harmadik emeleten...

Míg az ember fiatal, addig annyi üres lány van, hogy nem tud hányfelé szaladni...

Mortara megszólalt:

- No és ma nincs elég üres asszony ?...

Istit egyszerre igen sértette, ahogy Mortara megszólalt.

Élesen szembenézett vele, s kész volt, hogy beleköt, maga sem tudta, mért.

Egyelőre elmaradt a veszedelem, mert Vér napidíjas tolakodott előre.

- Kérem, akkor egy forint még egy forintot ért, de mit ér ma?...

- Ez igaz - mondta Bierniczky -, ebbe igaza van, tizenöt krajcárért olyan ebédet kaptunk, hogy félreállott tőle a hasunk.

- No és én, kérem, harminc krajcárt fizetek a Bástya utcában egy kifőzőben, egy olyan deákkocsmában, s olyan ételeket adnak, hogy az embernek kedve volna leszokni az evésről.

- No harminc krajcár!... - mondta Ossi, aki szinte észrevétlen termett köztük - az nem pénz, három tál ételért!

Én negyvenötöt fizetek, igaz, hogy nagyszerű koszt, s négy tál étel, csak tizenketten ebédelünk egy özvegyasszonynál...

- Akkor az azért ad olyan olcsón, mert egyebet fizetnek neki - mondta Mortara.

- Nem kérem, negyvenöt krajcár, az egész rendes fizetés.

- Egy özvegyasszonyért.

Végre mindenki nevetett, Vér napidíjas szólt:

- Ahová én járok a Bástya utcában, ott kérem van egy helyes kiszolgálólány...

- Az ingyen van - kiáltott Bierniczky.

- Azt akarom mondani - mondta Vér, mert oly lázas volt a beszéd utáni mohóság, hogy alig tudott szóhoz jutni -, hogy ez a lány tegnap leugrott a Lánchídról a Dunába.

- Tegnap?

- Nem, tegnap este jött be először, hogy felgyógyult.

- Kiúszott?

Oly lázasan beszéltek, hogy nem lehetett rendesen elmondani a történetet.

- Az úgy volt, kérem, hogy a lány a napokban leugrott a Dunába, de kimentették, s már az este bejött tovább szolgálni.

- Mért?

- Kénytelen vele, szegény lány.

- De mér ugrott le?

- Ja...

Szegény volt...

Csak azt akarom mondani, hogy kérdeztem tőle az este, hogy mi volt az utolsó gondolata, mikor leugrott...

Azt mondja, hogy azon gondolkozott , hogy... mikor megváltotta a jegyet, odaadott egy ezüst hatost, s rosszul adtak vissza neki.

Egész úton azt számolta, s nem bírt tíz krajcárt megszámolni, hogy hetet vagy nyolcat adtak-e vissza belőle...

Nagyot nevettek.

- Ez a nő! - mondta Bierniczky - az utolsó pillanatban is pénzt számol.

Született színésznő.

Nagyon kedves volt, mert tudvalevőleg Bierniczky a színésznőket jól ismeri, mert az Operaház pénztárát neki kell vizsgálnia...

- Ez egy nagyon jellemző eset - állott elő Mortara, s süketségével csöndet parancsolt -, csakhogy a nőnek a pénz fontosabb mindennél...

A nemi képessége is azért oly olcsó, mert ez neki csak egy tudománya, mint a suszternek a cipővarrás, ő ezzel is pénzt keres.

- Hazugság.

Mindenki odanézett, Isti mondta azt a szót, s lassan vörösre, bíborvörösre gyúlt.

- Mi? - kérdezte Mortara, aki igyekezett nem érteni, mintha süketség miatt nem értette volna a szót.

De Isti el volt tökélve.

- Alávaló hazugság! - mondta erősen a szemébe.

- Mi a hazugság - mondta hidegen Mortara, s a többiek mind figyelni kezdtek rájuk.

- Amit mond!

- Hát mit mondok én?

Isti villogva szólt:

- Aljas lelkű emberek sohase fogják megérteni a nőket.

- Mi?

- Ahhoz, hogy valaki a női lelket megértse, ahhoz nagy lélek kell.

- Nem nagy lélek kell ahhoz, hanem...

Nevetés és lárma támadt, de Isti mint egy pulykakakas tulult.

- Igenis, nem hagyom a nőket többet, és aki énelőttem a nőkre valamit mond, vegye tudomásul, hogy a képire mászok.

- De mi történt magával? még tegnap egész rendes ember volt.

- Engem véremig sért - kiáltotta Isti -, hogy az urak úgy beszélnek itt a nőkről , mint...

Hát nem volt az uraknak édesanyjuk, leánytestvérük, sőt leánygyermekük?...

De édesanyjuk csak volt, az is mind?... az is mind...

Lárma lett:

- Ki beszél itt az anyjáról, senki se beszél az anyjáról...

- Hát ezt én nem tűröm!...

Minden asszony anya!...

Egyszersmind anya is...

És ha mint anya szent, akkor szent mint asszony!...

Végre csönd lett, Isti meggyőződése leverte a zsivajt, s mindenki várta.

- Alávaló, cinikus módon beszélni a nőkről?...

Itt férfiak? maguk közt?...

És miért?...

Nem szégyelli valaki a dolgos, szorgalmas, takarékos feleségét legyalázni a sárga földig?... belefetrengetni a pocsolyába?...

S miért?... azért mert szorgalmas és türelmes és szent ?...

Hogy a krajcárt megbecsüli?... hát kinek becsüli?...

Nem az urát s a gyerekeit táplálja vele?...

Villámló szemmel nézett körül:

- Szokás és divat dicsőíteni az utcai becstelen dögöket, akik azért kerülnek oda , mert könnyelműek és hitványak!...

- Nono, azokat is a sors űzi ki oda - mondta Bierniczky.

- Bocsánatot kérek!...

A vére űzi ki!...

Igenis, akármit is beszélnek, ismerek egy lányt, az apja tisztességes pékmester Pozsonyban, a Mihálykapu utcában, szép üzletük van, jó gazdag emberek, az anya egy tisztességes derék polgárasszony, és a lányuk , akit kitaníttattak, iskoláztattak, megszökött egy jogásszal, s azt is megcsalja , kijár az utcára, s ott fetreng a bűnben és szennyben...

- Ez a nő! - mondta Mortara.

- Nem ez a nő!... - kiáltotta Isti - éppen az, hogy nem ez a nő!...

Ez az önök nője , aki önöknek kell, aki iránt önök érdeklődnek...

Az igazi nő, az nem szökik meg , " szerelemből" jogászokkal, hanem otthon ül a családi élet gyönyörű békességében, s férjhez megy, s az egész szép kis életét elvesztegeti arra, hogy bennünket, méltatlan kutyákat ellát, ránk dolgozik, szenved, kuporgat, megvonja magától a falatot, lemond az örömökről s az élvezetekről, nem csináltat ruhákat, nem visel magas szárú cipőt , nem visel nemes prémet, ékszert, megelégszik egy ócska slafrokkal, s még annak mosásával is spórol, hogy ne kelljen annyi szappant fogyasztani...

- No és? - mondta Mortara.

- Mi az a: no és?

- No és ha megunják a spórolást, s kedvük jön a házasságtörésre?

- Hát azon se lehet csodálkozni!

Ilyen undok fickókat, mint maga, ezt csak meg lehet unni!...

Nevettek.

Isti folytatta:

- És még hozzá az örökös szegénység...

Az asszonynak is van azért lelke; az sincs fából...

A fő az, hogy el ne veszítse önmagát, az élete célját, s maradjon asszony , anya és feleség...

Mortara titkosan mosolygott.

- Az én feleségem...

Isti felugrott:

- Kérem, Mortara úr, nekem már az ön feleségéből éppen elég volt, ha még egyszer rá hivatkozik, mikor valami becstelenséget akar rákenni a női nemre, akkor én áttétetem magam ebből a szobából egy más szobába...

Nevettek.

Ossi előrelépett:

- Kérem - mondta kinyújtott tenyérrel -, Boldvay úrnak igaza van: van egy tisztességes asszonytípus, és van egy...

Isti dühödve nézett a román fiúra, s annak kék bibircsós arcát utálattal szemlélte.

- A maga lueszes bölcsességére pedig nincs szükségem...

- Mér? én igazat adok magának! - mondta sértődve Ossi.

- És itt különben is egy égrekiáltó gazság folyik - kiáltotta túl Isti a felburjánzó zajt -, igenis én már látom, hogy mi férfiak direkt azért tartjuk nyomorban, szűkös életben, robotban az asszonyokat, hogy azoknak idejük se legyen magukra eszmélni !...

Mert jaj nekünk, ha az asszony fölszabadul, és a maga életét akarja élni, nem a mi kiszolgálásunkat...

Ki vállalja azt köztünk, uraim, hogy ő egy szabad, független , önérzetes asszonyt kielégít?...

És ha akad egy-egy nő, aki túlteszi magát a társadalmi korlátokon, s rápazarol egy mosolyt, egy órát... akkor a bitang, aljas rabló, a férfi, képes egy forinttal kiszúrni a szemét...

Egy rongy forinttal, és azt is a saját feleségének az életéből rabolja el... s még avval a forinttal is szorosabbra köti a gúzst a maga élete fenntartója fölött... s két nőt gyaláz meg egyszerre vele...

Ebben a pillanatban elment az ablak alatt a tanácsos, lehajtott fejjel, siető, szinte nőies léptekkel, s nekihajolva a folyosón kavargó szélnek.

- Teljesen igaza van, Boldvay úr, teljesen igazat adok magának...

No gyerünk dolgozni - mondta Bierniczky, s megvárták, míg a tanácsos keresztülment az előszobán, aztán eloszlottak, ki-ki maga asztalához.

Isti keserűen ült a helyére, nem volt valami rendben, nem volt teljes az önérzete , hiányos volt a lelki egyensúlya.

Belemenekült a munkába.

Ez az egy még igen, a munka megnyugtatta, kielégítette.

Az élet különös vára volt ez , egy uradalom számadása előtte, ezernyi ezer tétel, kiadás, bevétel, száz és száz ember munkája, élete, elkönyvelve pontosan, napról napra, ellenőrizhetően...

És ő úgy járt-kelt a tételek közt, mint egy kulcsár, bátran, szigorúan, felelősség nélkül, és jó volt.

A hatalom érzése.

A hivatalszoba sötét, szűk, füstös odúja kitágult, és hóval borított mezőket látott, cselédházakat, ahol ácsorogtak a béresgyerekek nagy fülű sapkában, s tiszttartói lakot, ahol csinos kisasszonykák zongoráznak pesti valcereket... szokott kimenni néha "kiküldetésbe", s már ismerte a helyszínét... ah , onnan kellett volna házasodni... most jönne a füstölt sonka és a jó karcos bor... és a szezonban a nyúl és a vaddisznóhús...

S miért is nem? épp olyan szép egyik lány , mint a másik... s ha feleség lesz, éppoly utálatos...

Órák teltek e buzgó csendben, a többiek ugyanígy bele voltak temetkezve hasonló munkába, most összhang volt és kellemes, emésztő nyugalom.

- Ma megint tizenkettőkor megyünk haza - mondta Vér napidíjas.

- Miért?

- Ma is ünnep van, Mindszentek!

Isti feleszmélt...

Persze... ma is hamarabb megy haza... az ebéd nem lesz kész ... vajon ma is bent fog ülni a vénasszony Évinél, mikor hazaér!?...

Keserűen nézett szét, s zsebébe nyúlt, elővette a töredezett bőrű szivart.

A tárcájából cigarettapapírt keresett elő, s beragasztotta a szivar oldalát.

Rágyújtott, lassan fújta a füstöt.

Kerek karikákat próbált ereszteni, nem tudott , sose volt türelme megtanulni ezeket a füstkarikákat.

De ahogy szemét félig lehunyta, az őrült melegben, a sercegő tollak csöndjében, a füstgomolyagok mintha játszani kezdtek volna vele, egy kis vékony arcocska alakult ki belőle, két meztelen, kecses kar, kibontott blúz...

Félt, félt attól, hogy Évivel megint újra s mindig újra fog kezdődni a civakodás a krajcáron...

Ah, ez a lány, ez oda sem nézett a pénzdarabra, amit az asztalra tett ... akár koronát is tehetett volna...

Halkan, susogva fütyörészni kezdett:

- Milyen kár - mondogatta -, milyen kár...

Sajnálta, hogy oly hirtelen dühbe jött az éjjel... s erkölcsi felháborodásában nem kérdezte meg a nevét s lakását...

1922

Móricz Zsigmond

Házasságtörés

7

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Móricz Zsigmond

Házasságtörés

7