Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mézes hetek
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
19
Bekezdés
1080
Mondat
2269
Szó
27927
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
VII.
Sápadtan roskadt le Laczi egy székre, mikor szobánkba értünk.
Jaj, az az olasz ebéd , az még mindig ugy feküdt a gyomrában mint egy rakás kő.
Az öreg urak beadták a baraczkpálinkás butykost s szegény Laczi megpróbálta azt az universalis orvosságot.
De minél többet ivott belőle, annál rosszabbul lett.
Aggódva sürgölődtem körülte.
- Laczikám, ne hivassunk orvost?
- Nem, nem, - felelt bágyadtan.
Letörültem zsebkendőmmel verejtékező homlokát, megtapogattam üterét.
Istenem! nem hoztunk magunkkal az utra maximal hévmérőt, hogy láthatnók, hány foku a láza.
Csak lehorgasztotta a fejét és behunyta a szemeit s én kétségbeesetten álltam ott mellette.
- Én orvost hivatok, Laczi.
Bágyadtan intett, hogy nem, ne még.
- Hát feküdjél legalább le, kedves, - esengtem neki.
Segitettem levetni a kabátját, lehuztam a czipőjét, lefektettem mint valami kis gyereket az ágyba.
S ő hagyta magát és csak nyögött.
Akkor láttam, hogy milyen gyámoltalan a férfi, ha valami baj éri.
Ott feküdt ez az én erős, daliás férjem mint valami kis baba, meghuzódva a paplan alatt s csak nyögve és reám emelve szemeit, mintha tőlem várna segitséget.
- Várj csak, szegény Laczi, mindjárt segitek én rajtad.
Eszembe jutott, hogy anyánk bodza-theát szokott itatni velünk, ha valamelyikünknek otthonn baja volt.
Csöngettem.
Hozzanak a patikából bodza-theát.
Vizet forraltam hamar s kész lett a bodza-thea.
Oda vittem neki.
- Most szépen idd meg, egész csészével idd meg.
Szót fogadott.
Kiitta az egész nagy csészét fenékig, aztán visszahanyatlott a vánkosra.
Megsimogattam a fejét, mint a hogy a jó gyerekeknek szokták:
- No most jobban vagy?
- Jobban, - viszonzá halkan.
- Főzök neked még egy csészével.
- Nem, nem, köszönöm, - tiltakozott ellene.
- Most maradj csöndesen betakarva.
Anyai gondoskodással betakargattam s leültem az ágya szélére.
- Olvassak neked valamit?
- Igen, a leánykori naplódból.
- Majd hogyne?
Hát még mit?
Elolvasom neked a lapból, a mit a mama utánunk küldött , hogy kik voltak jelen az esküvőnkön.
Az meg neki nem kellett.
- Legjobb lesz, ha elalszol, - tanácsoltam én.
De az nem ment könnyen.
Az az olasz ebéd, a risotto meg a calamari még most is megfeküdte a gyomrát.
- Tudod mit?
Megiszol még egy csésze bodza-theát, aztán jobban leszesz.
Nem ellenkezett tovább, mert megint kezdett sápadni, szédülni s hideg verejték ütött ki megint a homlokán.
Megitta a másik nagy csésze bodza-theát, a mit főztem neki s mindjárt jobban is érezte magát utána, csak melege volt most nagyon, a mi nem is csoda annyi bodza-thea, baraczkpálinka, bor és fekete kávé után.
Már éjfél régen elmult s még akkor sem birt elaludni, én pedig ott virrasztottam az ágya mellett és azt hiszem, megfeleltem a kötelességemnek, a mivel egy jó asszony a férjének tartozik.
Laczi küldött ugyan, hogy menjek lefeküdni, de én nem mentem; mert hát ha valami kell neki, vagy egy pohár viz vagy egyéb és én nem leszek ébren?
Vagy rosszabbul lesz és az orvost mégis el kell hivatni.
Nem, nem fekszem le.
S mialatt ott ülök virrasztva a néma éjben, mindenféle ijesztő gondolatok lepnek meg .
Istenem! ha Laczi valami nagy beteg lesz?
Ha itt idegen földön éri valami nagy betegség, a hol senkit sem ismerünk, a hol alig tudok beszélni az emberekkel, a hol sem nyugalmunk, sem kényelmünk.
Jaj, csak otthon maradtunk volna!
Ugy félek.
Laczi arcza most már olyan mint a tüz.
Vigyázva, alig érintve , megtapogatom a homlokát.
Milyen forró!
Csak tudnám, hány foku a láza.
Most már behunyta a szemét.
Talán elalszik.
Meg sem merek mocczanni, hogy föl ne költsem.
Végre azt hiszem, most már alszik .
Lassan lehajlok hozzá s hallgatom lélegzését.
Olyan nehéz, nyöszörgő a lélegzetvétele.
Istenem! hivassak -e orvost, vagy várjak reggelig?
Talán mégis jó lesz, ha aludni hagyom s nem zavarom föl álmából.
Csak aludjál, aludjál, én őrködöm itt melletted.
Három óra éjfélután.
Laczi alszik.
Én kikerestem az imádságos könyvemben a kedves betegeinkért való imádságot és háromszor egymás után oly buzgón elolvastam, hogy a jó isten bizonyosan meg fogja hallgatni.
De most már az én szemeim is kezdenek lecsukódni.
Ott bóbiskolok még egy darabig a Laczi ágya szélén; de látom, hogy most már csöndesebben alszik, bár még most is nyög szegény, igy hát én is lefekhetem.
Megnézem az órát.
Félnégyre, mikor lefekszem.
Reggel mikor fölébredtem, első gondolatom Laczi.
Oda nézek ágyára, nincs ott.
Szent isten! mi történt vele?
Semmi sem történt.
Ott könyököl az ablakban és fütyörész.
Oh, te haszontalan, hát ezért aggódtam én te miattad hajnali félnégyig?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE