Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Az idegek.
A piros könyv ott volt az ablakban.
A komoly Nisard egy magyar kötete volt a jelvény e sajátságos találkozásnál.
S egy pár perc mulván megjelent a k öltő is.
Kopogtatott s az ajtóban álló Tärri halkan nyitotta ki neki az ajtót .
Alig köszöntek egymásnak.
Kornél besuhant s a lány zavarodottan nézett szét a diszes kis szobában .
Hat óra felé járt az idő; a szobában még lámpa égett; a szomszédból egy alvó s zabályos lélekzése hallszott át .
- A testvérem... még alszik, - szólt Tärri .
- Milyen szép ön! - ez volt a költő válasza .
Igazat mondott.
Kék hálóköntösében, a csipkebetéten valamennyire átlátszódó rózsaszin keblével, hevült arcát körülvevő len-szöszke haj ával: szebb volt ez az asszony-lány, mint Rubens második feleségének arcképe.
De mégis hasonló ahhoz .
- Az ajtót talán jó volna be...
Ha valaki véletlenül bejő... még gondolhat, pedig ... !
Tärri gépiesen engedelmeskedett .
- Kegyed talán ki van merülve ...
- Egy kissé fáradt vagyok .
- Nézze, hogy hivja a pamlag!
Mintha itt se volnék, heveredjen le rája.
Én meg a széken, közelében huzom meg magam és beszélek önnek a világról, az életről, a főváros társadalmáról .
- És ?
- És magamról is .
- Kezdje azzal !
- Jól van.
Hanem hunyja be szemeit, ne nézzen reám .
- Miért ne? - kérdi Tärri s egy bókra várt .
Nem kapta meg .
- Csukja be szemeit, hogy ne lásson; gondolja azt, hogy testvére , vagy barátja áll itt aranyos fejénél .
- Azt gondolom: meleg bizalom kel bennem ön iránt.
Rég szunnyadt bennem, emlékszik a levelekre ?
Kornél elmerülve, zavartan tekintett szét a szobában.
Kedvező választ olvasott ebből ki a lány .
- Nekem még mind meg van; széles, kék szalaggal kötve keresztül.
Ugy fájt, midőn ön egyszerre csak abban hagyá ...
- Szivfájdalmak ...!
( A tréfa megunása. )
- De élt bennem a vigasz .
- Én is vártam .
Felforralt friss vérük, ruganyos idegeik, igen, különösen az idegek , de a szoba nedves, illatos melege is, és az álmatlanul töltött éjjel összevéve okozták azt, hogy csillogó tekintetük egymásba fogódzott s melegen, némán mondá :
" És most feltaláltuk egymást ! "
Ajkuk azonban néma maradt.
A lány nem szeretett még senkit, s a férfi már nagyon sokszor szeretett? - összekerültek .
- Én nem vagyok szerelmes önbe! - szólt a férfi .
- Én meg ugy érzem, mintha testvérem volna! - hazudott a lány .
- Ne féljen tőlem, én nem akarom önt megcsókolni is! - rebegé a költő s alig tudott a vágytól lélekzeni .
- Testvérem ön!
Az első igaz ember!
Ó mily jól esik nekem ez a tisztelet! - mondá lelkesülten Tärri s bensejében egy pillanatra levertsége t érzett .
- Lássa, bolondság az, hogy férfi s nő nem lehet igaz barátja egymásnak, ha fiatal.
Majd meglássa, mi mégis bolyongunk együtt.
Megismertetem önnel a várost! csavarogni fogunk.
Gyalog, vasuti kocsik tetején, rozzant omnibuszokban.
Ön sült gesztenyét hoz a muffjában...
Végére járunk a titkoknak , tanulmányozunk.
Együtt irunk.
Ön a nők, én a férfiak jellemrajzát adom : tökéleteset fogunk teremteni...
S bezárt szobában, szabadon, egyedül meg fogjuk mutatni a világnak, hogy mégis van platonikus szerelem .
- Mi az ?
- Ha én megfogom az ön kezét.
( Megfogta és a leány nem vonta el.)
És a kezemben tartom, s talán meg is csókolom...
( A lány engedte megcsókolni.)
És ebben az egyszerü érintkezésben lelkeink összeömlenek gyönyörteljes nyugodtsággal , kéjesen, elégedetten .
A lány hevülő arca, remegő ajka, vállai azt felelték :
" Én máris érzem ! "
A költő értett e néma beszéden.
Ott ült egy karos-széken, a lány feje mögött.
Oly közel volt hozzá, hogy forró arca rája sugárzott.
Sugárzott, mint egy uj delej, s vonzotta magához.
De a férf i még mindig tudott uralkodni magán és beérte azzal, hogy arcához vonta a lány forró, nedves kezét s imádattal nyomta szeméhez, hajához, ajkához.
S a kéz - mintha máris az övé lett volna - nem állott ellent.
Bágyadtan , elgyengülten feküdt Tärri, mint valami teljes szekfü, melyre juliusi nap heve t űz le .
Mindketten behunyták szemeiket.
Csend volt.
A kandallóban némán emésztette magát a rostélyon kipirosló parázs.
A lámpa rózsaszin tej-üvege elvette a világosság élét.
A kellemes csend s a rózsaszin homály összeolvadtak puha, kéjes lomhaságba .
Tärri k inyitá szemeit - félig - és ernyős pilláin keresztül Kornélra mosolygott.
Ebben a pillanatban forró csókot nyomott szemére a költő.
Némi fájdalom és sok kéjtől telt el .
Ez volt az első igazi csók.
Hatása alatt elveszté öntudatát.
( Épen mint a költők jelzik.)
Nem jelentették be, lecsapott, mint a villám: s mégis találkozott titkos akaratával.
( Egészen ugy, mint kedvenc szinművében. )
De a hatás végre is eloszlott lelkében s bágyadt szemrehányással szólott :
- Lássa, ön azt mondta, hogy nem... nem akar megcsókolni .
Haragszom !
Felelet helyett még egy csók csattant el.
Bűnbánó, alázatos hangon szólt a költő :
- Hazudtam... bocsásson meg... nem tudtam ellentállni.
Midőn ide jöttem, elhatároztam, hogy megfékezem érzelmeimet...
Akkor még nem sejtettem, hogy ehhez egy Isten akaratereje volna szükséges!
Nem birom... bocsásson meg ... elmegyek ...
Felállt a költő s kalapja után nyult.
A leány felszökött kerevetéről , s eléje állott :
- Igérje meg, hogy jól viseli magát... aztán itt maradhat .
- Nem tudom.
Egy csók... hiszen ugy szeretem önt ... !
És fuldokló hangon ismételve a szavakat: "hiszen ugy szeretem önt " ! támolygó lépésekkel az ajtó felé tartott a költő.
Ott még egyszer ajkához vonta a lány kezét s amint megcsókolta, szinte kiszítta belőle a vért.
Aztán hosszan reá tekin tett .
Maga elé nézve, meghajoltan, elbágyadva állott előtte a lány.
Ajkai vonaglása jelezte, hogy szólni akar, de nem tud.
Végre mégis erőt vett magán :
- Ön azt mondta, hogy valamit akar nekem ...
- Semmit.
Semmit többé.
Isten önnel! - susogá Kornél, s hirtelen egy bucsucsókot lopott a lány meztelen nyakára ...
És ekkor érezte, hogy két forró kar - nem, egy egész szerelmes lány omlik hirtelen vállaira! selymes, illatos, puha haj, könyektől elárasztott, neki hevült arc furódik arcához; mohó ajkak keresik ajkát forró vágyakozással ...
Mindama regényeknek - melyeket valaha olvasott - egybe olvasztott szerelmei fakadtak fel e pillanatban Tärri lelkében.
A dolgot ugy sem lehetett volna halasztani, csak alkalomra várt: - kitört .
A költő egy kissé meg volt lepetve.
Kiszámitotta és várta is e jelenetet, de csak később.
S ő is ugy érzé e pillanatban, hogy reves szive szikrát fogott .
Hogy örült e szokatlan lángnak!
Ennek az érzésnek, mely reményt keltett benne, hogy ujra irhat költeményeket.
Ujra lesznek érzései, ujra fog félteni, őrjöngeni, uszni poetikus mámorban .
Magához ölelte a leányt.
S amint az szerelmes hangon búgott karjai között: elfogta ujra az a láz, melyet már-már egészen kiveszettnek hitt szivéből .
- De már észlelte, de már megfigyelte e lázat.
Öntudatos láz ! mégis több mint semmilyen .
- Hát szeret?!
Szeretsz te is, édes?! - susogá a lány fülébe .
- Nagyon ...
- Ne sirjon, akar az enyém lenni, az én kis feleségem ?
T ä rri nedves arcával beletemetkezett a költő nyakába.
Az meg egyre szoritotta magához, ugy, hogy k éjes-fájdalmas búgása egyre hallszott a lánynak ...
Ragyogó téli reggel volt odakünn.
Rákezdett ujra az utcai élet.
A kis Lonta is felébredt a szomszéd szobában.
Hallatszott, amint mosakodás közben pocsol a lavoirban.
Majd egészen jól lehetett kivenni parasztos imádságát :
" Mi atyánk Isten ... "
A szerelmesek még mindig az ajtóban állottak.
Kornél perzselő szemérmetlenséggel olyan dolgokat susogott a lány fülébe, melyek miatt az mást megutált volna.
Most pedig majdnem elvesztette öntudatát .
Nem csoda: a költő oly melegen, oly gazdagon szinezte ki képeit.
Annyi rakoncátlan s mégis poétikus szenvedély volt szavaiban .
Csak szavaiban, nem vérében is .
Fáradni kezdett .
A sok nélkülözés, a sok szerelem, az élet élvezése nem engedték kellően kifejlődni testét, fejlődésükben meggyengiték idegeit .
Lehanyatlott egy karosszékre s ölébe vonta Tärrit is.
És kifáradt mellel, egész testében csuron viz: pihegte tovább vallomásait.
A lány vállára hajtotta szép fejét s félig nyitott szemmel andalgott el rajta .
Mintha évek óta ismerték s szerették volna egymást, oly bi zalmasokká lettek mindjárt az első találkozáson.
Nem pusztán a szomju vágy, de egyszersmind a hiu büszkeség, - győzni egy csapásra! - hajtotta a férfit .
A lányt immár csak érzések - vagy érzékek vezették, s nyomták a lanyhuló karokba .
Még egy csókzápor.
Ma jd egy, egyetlen egy, de hosszu, kéjes, kéjenc, vérkiszivó csók, egy - szinte durva, olyan erős - ölelés, és - Ardó Kornél arca ujra vértelen lett s ő maga ismét nyugodt .
Nem érezte többé vérének zugását s abban a lányban, ki még mindég ölében ült s nyitot t ajkaival a csókok folytatására várt: nem látott többé egyebet, mint amit az első pillanatban: egy "Don Quixote " kisasszonyt, fantaszta és talán kéjvágyó lányt, akivel máskép kellett volna bánnia... sajnálta, hogy nem bánt máskép .
A szobában reggeli imája végére ért a leány.
A költő hallgatózni kezdett .
- A testvére ébren van s az egész ház...
Talán jönnek is !
A lány felszökött a férfi öléből.
Szemei kioltatlan érzelemtől csillogtak! megszoritotta Kornél kezét .
- Még kora regg van .
- Az idő késő délelőttre jár.
Ha bennünket igy pillantanának meg !
- Ki parancsol nekem ?
- Talán az ajtó ...
Tärri gépiesen nyitotta ki az ajtót .
A költő bucsuzni kezdett; rövidesen csókolta meg a lány kezét :
- Isten önnel! - suttogá rekedten.
Valaki jött.
Kopogtak az ajtón.
A költ ő hirtelen helyet foglalt, kezében kalapjával, - mintha most jött volna.
Palaczky alakja bukkant fel :
- Kezét csókolom ...!
Ah, ön is itt; megelőzött.
Hogy aludt nagysád? - szólt s gyanakvólag tekintett ide-oda, mig a kimerült költőn akadt meg tekintete .
Hi deg, majdnem bosszus főhajtással viszonozta köszönését a lány .
Palaczky nem veszté el kedvét .
- A lépcsőn találkoztam Coriolánékkal.
Megérkezett a családja is : hirtelen, váratlan.
Jönnek fel, de a vak lány csak lassan haladhat .
- Ki az a Coriolán? - kérdé a költő, a sajátságos név hatása alatt .
Tärri kétségbeesett tekintetet lövelt titkárja felé.
Nem igen vették észre; Palaczky szólott :
- Őnagysága férje, Atyimovics Coriolán ...
A férj kopogtatott és megjelent.
Egyik karján a szerencsétlen nővér , a kezét meg testes anyja fogta.
Hátul a vén timár csoszogott .
A költőnek kedve lett volna kacagni az érthetetlenül bolondos histórián, ezen a furcsa népen, a sajátságos férjen.
De jobbnak látta bemutatni magát a vidéki szabásu, félszeg urnak :
- Ardó Kornél ...
- Atyimovics Coriolán !
- Őnagysága férje ?
- Igen !
- Szép! - mondá Kornél hideg udvariassággal, s ujra meghajolva az egész közönség előtt, nem minden guny nélkül szólott :
- Szeretnék önök között maradni, de sürgős teendők...
Fogadják üdvözletemet...
Ajánlom magama t.
Amint betette maga után az ajtót, Tärri is, de minden szó nélkül hagyta ott a férjét, rokonait, Palaczkyt s a másik szobában az ágyra dőlve , keservesen, dühösen zokogott .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE